Péterfy-Novák Éva - Apád előtt ne vetkőzz

 

„(…) az ember olyan, mint a környezete. Tiszta környezet, tiszta ember.”

Az elmúlt pár napban több olyan kötetet is sikerült választanom, amely valamely tabu vagy kevésbé közkedvelt témát dolgoz fel. Olvastam mostanában drogos fiatalokról, alkoholt nem megvető emberekről és az erőszak különböző formáiról is. Az utóbbi egyébként majdnem minden könyvben fellelhető volt valamilyen formában, mintha ez képezné a közmorál alapjait és megkerülhetetlenné vált volna. Tény, hogy sok szerző nyúl ehhez az el nem fogadható, sokszor a velejéig gyomorforgató tematikához, elvégre az olvasóból elő kell csalogatni a mélyebb érzelmeket és egy modern, ingereket agresszíven támadó világban nincs könnyű dolga egy kreatív alkotónak sem, ha hatást akar kiváltani az emberekből. De visszatérve a kezdő gondolathoz, már cseppet telitett érzésekkel fogtam kézbe ezt a könyvet, de végül sikerült a lehetetlent elérnie. Még pedig azt, hogy háttérbe szorította a fent említett történeteket és rámenősen elnyerte az év legjobban utált címet nálam. Mielőtt ebbe részletesen is belemennék, szeretném leszögezni, hogy a mostani értékelésem személyes élményeken is alapszik, így bizonyos szinten eltér az eddig tőlem megszokottaktól.

Ezt a könyvek még 2019-ben vásároltam meg két példányban. Az egyiket szeretet Anyósomnak ajándékoztam, tudván, hogy valószínű nem lesz túl szórakoztató az olvasása, de rajong az élet adta drámákért és a finoman kifejezve, „nehéz” sorsokért. Egyébként innen is üzenem, hogy fertőző ez a rajongás, elvégre most már nekem is van egy bizonyos igényem az ilyen történetekre is.

Ahogy lenni szokott nálam, feltettem a „polcomra” és majd három évig várt sorára. Persze azóta megtudtam, hogy finoman szólva sem könnyű olvasmány és bár erős lelkű személy vagyok, készüljek fel egy nagy adag papírzsebkendővel. Az ilyen ajánlásoktól egyébként rosszul vagyok minden bántó szándék nélkül, ugyanis, ami másnál kiveri a biztosítékot, az még nálam a határt sem biztos, hogy súrolja. De ne mondja senki, hogy nem próbálkozom, így idén úgy döntöttem, hogy itt az ideje az olvasásnak.

Számomra Péterfy-Novák Éva szerző neve már az ismert kategóriába tartozott, hiszen még 2020-ban Egyasszony című regényét olvastam, megsirattam és nagyon megszerettem. Azóta számos barátnőmnek, rokonomnak megvettem ajándékba és igen ezzel el is árultam magam, hiszen nagy kedvenceim között tartom számon. Ha valaki most ismerkedik az írónő munkásságával, először azt a regényét vegye kézbe és csak utána kalandozzon a többi között. Okkal hirdetem, hogy vagy szeretjük, vagy gyűlöljük az alkotó munkáit. Én szerencsére az előbbi táborhoz tartozom.

Az írónőről összességében elmondható, hogy elsődlegesen önterápiás jelleggel kezdett írni, amely segítette feldolgozni a vele történteket, másodlagosan pedig olyan témákhoz nyúl, amelyek bizonyos szinten hiánypótlóak az irodalom területén. Róla itt tudsz meg többet.

Az Apád előtt ne vetkőzz című kötete 2019-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. Gondolom nem csak számomra volt figyelemfelkeltő a cím, amely valljuk be, hogy sokat elárul már elsőre is a belső tartalomról. De igazán senki sincs felkészülve mindarra a szörnyűségre, ami végül bedarálja az olvasót, akár akarja, akár nem.

A borítóról csak annyit szeretnék írni, hogy sokat sejtető és végül egy nagy igazságot rejtő is egyben, de ezt mindenkinek magának kell felfedeznie és megértenie.

Ez a kötet egy három generációt felszínesen átívelő családregény tulajdonképpen, de nem a szó eredeti jelentésében. A történet az 1920-as években kezdődik, Miskolcon, ahol egy korán árvaságra jutó testvérpárt árvaházba küldenek. A nyolc éves Károly és négyéves húga, Anna igen korán elvesztették szüleiket a spanyolnátha tombolása idején. A két gyermek egy rideg közösségben kénytelen folytatni az életét, ahol az apácák közömbösségénél már csak a fiúk termeiben uralkodó farkastörvények a fájdalmasabbak. Míg Anna kisebb sérülésekkel vészeli át ezt a terhes időszakot, addig Károly viseli a teher nagyobb súlyát, ezzel is védve testvérét az élet rideg valóságától. A nappalok lassú haladása és az éjszaka borzalmai megadják az alapot egy olyan életútnak, amely később meghatározóvá válik a fiatalok életében. Két év szenvedés után, hirtelen nevelőszülőkhöz kerülnek, ahol hamar megtanulják a szabályokat és egy kisebb változást követve ismételten folytatódik a „tanulói” időszak.

A történet hatvan évvel később, szintén Miskolcon folytatódik, ahol az akkor ötéves Eszter édesanyja intelmeit követve elhidegül szeretett édesapjától. A kislány csak a nagyapa oltalmában és szeretetében bízik, de azt feltétel nélkül „kiélvezve”. Ahogy telnek az évek e két eltérő korban élő fiatalok sorsa bontakozik ki a lapokról, ahol a szeretet luxuscikk és mint tudjuk semmi sincs ingyen. Vajon képes-e egy ifjonti lélek elfelejteni a vele történteket és új lapokkal indulni? És vajon milyen hatással lesz a felnőtt életükre az elszenvedett kegyetlenségek emléke? Nos, ezek a kérdések csak töredékei annak, amelyek felszínre törnek, ráadásul nem mindenre kapunk elsőre feleletet.

„(…) a könyörületből szeretés az rosszabb, mint az utálat vagy a közömbösség. A közömbösség az valami olyan, hogy egyáltalán nem érdekel az a másik ember, nem tudod sem szeretni, sem utálni.”

Ez a véleményezés szubjektív, elvégre ahányan olvassuk, annyiféle gondolattal rendelkezünk. Ez a felfogás összességében az általam elszenvedett tapasztalatok miatt kívánkozik ki és elsődlegesen saját megnyugtatásom miatt kerül leírásra.

Szeretném leszögezni még időben, hogy az én esetemben a zaklatás családon kívüli forrásból ered és semmilyen köze nincs a szüleimhez!!

 A kötet kétszer két szálon futó, hiszen egyszer a múltban, máskor a jelenben járunk. Valamint egyszer az elkövető, míg máskor az áldozat életéről olvashatunk éppen. Ennek a kettős párhuzamnak komoly szándéka van, ugyanis képet kapunk arról, hogyan is válik egy ártatlan lélekből áldozat, majd a végén elkövető. Tehát minden kezdetnek megvan a maga tragédiája, még akkor is, ha a későbbi tette elfogadhatatlan és bűn minden egészséges lelkű ember és törvény előtt. A szexuális abúzus semmilyen formában nem elfogadott, de különösen akkor nem, ha a két fél közötti korhatár szülői és gyermek szinten van. Ennek az abberációnak bármely formáját a törvény komolyan bünteti és szabadságvesztéssel jár. Ennek tudatában, ha késztetést érzel bármely módon a fentiekre, sürgősen fordulj orvoshoz, és ha tudsz a környezetben hasonló esetről, köteles vagy jelenteni a hatóságok felé!

„– Mi az, hogy boldognak lenni, nagyapa? – teszem fel a kérdést kertelés nélkül.

Nagyapa hosszan magyaráz, hogy vannak, akik az örömöt mindenféle magasztos érzésekben keresik, meg vannak, akik azt hiszik, hogy a hit és a makulátlan erkölcs az igazi boldogság, de szerinte ez nem így van, az embernek egyszerűen meg kell tanulnia, hogy hogyan okozhat magának örömöt.”

Az írónő ismét egy olyan témához nyúlt, amelyről még én se szívesen olvasok, hiszen kellemetlen és feszengő érzésekkel párosul. Kellemetlen, mert mások szenvedéseiről nem jó értesülni, és feszengő, mert nekem is kijutott a „jóból”. Szerencsére csak zaklatásról beszélünk és a molesztálás egy bizonyos szegmenséről, mégis vállalom nyíltan a történteket, mert nem lehet örökké hallgatni.

A rám való hatásai már tinédzser koromban felszínre törtek a zárkózottságom által, és ebben a hullámvölgyben kellett megértenem, hogy hol helyezkedem el és kivé szeretnék válni. Sok szerencsét kaptam azáltal, hogy engem a nagyszülők nagyon szerettek és semmilyen eltorzult érzést nem tápláltak irántam, ellenben volt hova menekülnöm. Később ismételten átéltem az erőszak egy másik szintjét, amiből majd tíz évembe került viszonylag felépülnöm. Ezekből az élményekből táplálkozva, sokkal nehezebben tudtam belemélyedni a könyv témájába és több napon keresztül emésztettem egy-egy fejezetet. Szörnyű volt olvasni, de teljesen azonosulni sem sikerült a karakterekkel. Sem az elkövetővel, sem az áldozatéval. Mert igen, átéltem amit, de soha eszembe sem jutott semmilyen torzult igény a másikra. Nagy szerencsémre az élet mellém sodort egy türelmes és szerető férfit, akivel a mai napig is együtt élek. Ezért nem tudok elég hálás lenni, mert érte és általa ráléptem az elfogadás, a megélés és végül az öngyógyítás nehéz útjára. Tudom, hogy sokunknak nem jut ennyi jó szerencse és kegyetlen a valóság alapvetően is, de ha csak egy személy is van az életedben, akibe kapaszkodhatsz, hidd el, hogy megéri elindulni ezen az ösvényen egy jó orvos segítségével. Sosem leszek már olyan, aki voltam, de nem hiszem, hogy bánnom kellene. Sokkal érzékenyebb vagyok mások gondjai felé és hiszem, hogy képes vagyok segíteni is általa. És egy jó tanács: ha valaki azt mondja neked, hogy ne mond el senkinek a kettőtök között zajló eseményeket, mert mások nem értenék meg, az első dolgod legyen kételkedni és menekülőre fogni. Ugyanis két ember között lévő intimitás a felnőttek létjogosultsága, méghozzá okkal. Ehhez lelkileg érettnek kell lenni, nem csak testileg. Ha túl korán, ráadásul nem megfelelő partnerrel történik, az későbbre nézve hatalmas károkat okoz és onnan felgyógyulni óriási önerőt igényel! SOHA NE ENGEDD MEG MÁSOKNAK AZT, HOGY KIHASZNÁLJANAK!

A szerző karaktereit nem fogjuk megkedvelni valószínű és többen felszínesnek is fogják érezni a tényközléseket, mert bár viszonylag részletközlő az információ áradat, mégis csak a felszínét olvashatjuk mindannak, ami akkor történik. Úgy gondolom jó okkal került így ebben a formában a kötetbe. Először is azért, hogy mélyebben üssön, hiszen mindenki akaratlanul is átéli, és ezáltal felszínre kényszerít régi emlékeket, gondolatokat. A másik pedig, hogy bár nem a szokványos értelemben megrázó, de ez az élet borzalma, és e tekintetben, elég a tudás, hogy megtörtént bárkivel és valószínűleg fog is, míg ember létezik ezen a világon.

Sokáig úgy éreztem, hogy egy ilyen olvasmány darabjaira töri a gyógyuló lelkem, de végül úgy döntöttem, hogy elengedem. Tudom, hogy nagy kutatómunka áll a történet megírása előtt, több évig hivatalos interjúkat és beszélgetéseket előzött meg a kutatás, ahol olyan személyek kerültek a szerző elé, akik átélték az eseményeket. Minden egyes elszenvedett esemény és abúzus megtörtént és valós alapokat közvetít, de ezek összegyúrásával született meg ez a történet, amely így is nagyon komoly és fájdalmas érzéseket hozhat felszínre az olvasókban.

Összességében egy borzalmas és nehéz tematikájú könyvet vehettem kézbe, amely bennem is megtette kellő hatását.

Hogy kinek ajánlom? Igazán senkinek és mégis mindenkinek! Ez a téma nem fog boldogságot okozni és valószínű meg is rázza a lelkeket, mégis úgy gondolom, hogy tudni kell róla, és ha teheted, olvasd el! Ezzel is emléket állítasz minden valós áldozatnak, és emlékezteted önmagad, hogy a világ megérett a pusztulásra bizonyos szinten! És ne feledjétek: „Nem mindenki olyan, mint amilyennek látszik.”

Amennyiben polcodon szeretnéd tudni, akkor a Libri weboldalán meg tudod venni. 

Írta: NiKy