„Ha segítséget és szeretetet kapunk, szívesebben is
viszonozzuk azt.”
Már annyiszor szembesültem azzal a ténnyel, hogy kis
hazánkban milyen sok tehetséges és különleges alkotó él, de igazán akkor
tudatosul bennem ez a felismerés, amikor kézbe veszek egy ilyen szerző által
írott regényt. A mostani értékelésem is egy ilyen alkotó könyvéről fog szólni,
de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként
olvashattam a történetet. Köszönöm.
Péri Györgyi nevével bevallom őszintén most találkoztam
először, de valószínűleg nem utoljára. Az írónőről csak annyit szeretnék írni,
hogy csodálatos lelke van, ha ilyen könyvet tudott megálmodni az olvasók
számára. Mert, ahogy a szavakkal és érzelmekkel játszott, úgy hívott elő bennem
is egy bizonyos dallamot, mely egyre hangosabban szólt és a kötet végére már
zengett tőle minden gondolatom és érzelmem.
Aki régebb óta követ tudja, hogy nem hatódom meg könnyen, de
ha mégis sikerül, az tartós és bizony ebben az esetben nincs mit tagadni,
elragadtak az érzelmeim.
De nézzük is, hogy miről szól ez a regény:
Adott egy késő középkori világ, ahol a vallás a mindennapok
szerves részét képezik. Az emberek babonasága és az ismeretlentől való félelme
sokszor rosszindulatba csap át, és sokszor át nem gondolt pletykák és tettek
forrása lesz, melyet ez esetben egy fiatal kisded ellen irányul élete első
pillanatától. A faluban sokan démoni jelenségnek gondolják, mert foggal
született és ezért már az első perctől fogva kirekesztik maguk közül. De
szerencsére az égiek útjai kifürkészhetetlenek.
Adott egy füvesasszony, aki megenyhül a gyermek láttán és végül szárnyai
alá veszi a porontyot. Sára kemény, megkeseredett asszony, akivel az élet
mindig kegyetlenül bánt, mégis felneveli a leánykát. Segítségére van egy
jóravaló atya, aki tudásával és mély hitével igaztja életüket és közvetít a
falubeliek és a „csonka család” között. A leány a Remény nevet kapja, mely
először gúnyosnak tűnhet, de tulajdonképpen egy nagyon fontos eleme a
történetnek. Az évek megedzik mind a két fehérnépet, Sára és Remény is sokat
tanul az élettől, az atyától és egymástól is. Hogy vajon felnő-e a leányka? És
mi köze van egy kecskének és egy farkasnak az egészhez? Nos, erre és még számos
más kérdésre nem felelhetek, de ha kézbe veszed a könyved, a választ megleled.
„ A remény a legerősebb gyökér. És az, hogy valamit tenned
kell magaddal, másokkal! Ha hív egy belső hang: Állj föl! Szükségem van
rád! Sok embert megmentett a szeretet.
És az, ha fölismerte élete értelmét.” ( Müller Péter)
Szubjektív meglátásom szerint ez a történet elsősorban az
emberi természetet állítja szembe a mai világunk nézeteivel. Sára bármelyikünk
lehet, hiszen a maga egyszerűségében adta tökéletlensége egy különleges erőt
sugall és bár sokat szenvedett, mégis erőt ad az olvasónak.
Remény karaktere igazából megfoghatatlan, mert bár végig
követhettem a fejlődési szakaszokat, mégis többször éreztem, hogy nincs még
igazán kidolgozva. Ahogy fejlődik a két nő, úgy éreztem, hogy én magam is
változom. Sok keserűséggel és fájdalommal találkoztam olvasásom folyamán, de
mindig ott volt előttem egy bizonyos fény, egy halvány reménysugár, mely arra
biztatott, hogy ne adjam fel és keressem minden rosszban azt a picike jót,
amivel megerősödhetek a két fő karakterrel együtt. Nem tagadom, hogy legtöbbször
Sárával értettem egyet és ritkább esetben az atyával. Lehet, azért mert nő
vagyok, de úgy gondolom, hogy a két nő sorsa többszörösen hánytatott volt.
Ilyen életet nem kívánnék senkinek, de ha már így alakult, ők igazán megtettek
mindent.
„Az emberek félnek attól, amit nem értenek. Félnek attól,
aki nagyon más, mint ők.”
A kötet számos kérdést körbe jár, de erősen vallási oldalról
közelíti meg mondanivalóját. Számomra ezt nehéz volt megemészteni, mert nem tartozom
ehhez a mély hithez, de mégis átéreztem valamilyen formában és nem tagadom,
hogy többször megkönnyeztem.
Sírtam, mert nem tudtam mit tenni és azért is, mert tudom,
hogy régen ezek a dolgok valóban megtörténtek. Sőt megkockáztatom, hogy a nagy
világunkban még mindig létezik ez a korlátolt nézet.
Úgy gondolom, hogy a regény erőssége elsődlegesen abban
rejlik, ahogy az írónő a szavakkal és érzelmekkel bánik. Bármit képes elhitetni
az olvasóval, és pont ezért az egyik pillanatban kacagtam a másikban pedig a
könnyeimet törölgettem.
„ Nem jónak kell lenni, hanem okosnak, s tudással telinek.”
Összességében egy nagyon eredeti, nehéz tematikájú és mélyen
emocionális regényt vettem kézbe, de mivel ez csak első kötet, még számos
kérdésemre nem kaptam feleletet és alig várom, hogy a következő regényét is
olvashassam az írónőnek.
Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek és senkinek. Az előbbit
azért, mert olvasnod kell és tudnod kell róla. Az utóbbit pedig azért, mert
fájdalmas szembenézni az emberiség gyengeségeivel, még akkor is, ha ott a
remény, bátorság kell hozzá. Hiszem, hogy egy regény mindig okkal kerül a
kezeimbe és pont ezért, most jókor kaptam meg azokat az intelmeket, amelyek
lehet engem is egy új hajnalra ébresztenek! És egy gondolat tőlem: A hiábavaló
remény is remény. A hiába való szerelem még szerelem. Amíg nem változol meg
ezek benned élnek!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Péri Penna
oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése