„Az életben nincs más dolga az embernek, mint hogy az álmait
kövesse. Máskülönben csak vesztegeti az idejét.”
Nem tagadom, hogy patakokban folyik a könnyem még most is,
pedig egy órája fejeztem be a könyvet. Nem erre számítottam és úgy érzem
összetörte a szívemet, de erről kicsi később még fogok írni nektek. A regény
fiataloknak íródott, de nem csak nekik kellene olvasni, hanem a legszívesebben
a kezébe nyomnám az idősebb korosztálynak is, sőt igen, még a szüleimnek is.
Azt hiszem, így kell az érzelmek viharába sodorni az olvasót és elengedni a
kezét. Tanulj meg úszni és küzdeni, hogy lásd miről is szól az élet egy
bizonyos szegmense!
A fenti bevezető csupán egy hirtelen előtört emocionális hullám,
melynek csak annyi köze van a mostani értékelésemhez, hogy lássátok, mennyire
felkavart ez a történet.
Miután megérkezett, megállapítottam, hogy bizony feltűnő egy
darab. Nem a méretét tekintve, hanem a borító képe miatt. Piros alapon arany
betűk hirdetik a szokásos marketing szöveget: „Már több mint 20.000 példány”.
Első gondolatom az volt, hogy mennyire felesleges és inkább antipatikus
érzelmet kiváltó, hogy ilyen szövegeket helyeznek a borítóra, elvégre, ha
tetszik, akkor én magam fogom terjeszteni az „igét”, de ha nem, akkor meg
becsapva érzem magam, hogy megvettem egy terméket, mert kasszasikernek van
hirdetve. Ettől függetlenül már a borító képe is megfogott, mert a rajz nagyon
aranyos és bár nem teljesen az én világomat tükrözi, mégis jó kedvű lettem
tőle.
A fülszöveg szépen letükrözi a belső tartalmat, miszerint
egyik főhősünk, a 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor is
rendre a nagymamájánál kell aludnia. Szerinte az idős hölgy a világ legunalmasabb
nagymamájának látszik: hiszen állandóan szókirakósdit akar játszani és
káposztalevest főz. Ráadásul a káposzta szaga az egész lényét és lakását
eluralta, ugyan ki akarná egy ilyen nagyszülővel tölteni az idejét? De, van egy
dolog, amit Ben nem tud róla. Az idős hölgy nem az, akinek mutatja magát és egy
bizonyos meghiúsult eseményt követve Ben élete is kerekestül felfordul. De
vajon mi köze van egy kotnyeles szomszédnak mindehhez? És vajon milyen
kalamajkába keverednek, ahol még a királynő is audienciát kénytelen adni? Nos,
ezekre a kérdésekre és még sok másra is meg fogod találni a választ, csak el
kell olvasnod a könyvet.
Személyes, szubjektív meglátásom a történettel kapcsolatban,
hogy rendkívül fiatalos és energiadúsra sikeredett. Ugyanakkor sok mai
problémát és komolyabb témát is feszeget, ilyen például a generációk közötti szakadék,
a szülői szerep és mindenekelőtt a családi kötelékek fontossága. Bár
hangulatilag könnyed majdnem a háromnegyedéig, de az utolsó pár fejezet igazán
megindító volt számomra és őszintén szólva arcul csapott rendesen.
Mert én is voltam gyermek és valakinek az unokája vagyok.
Számomra Ő is egy „szupernagyi”, mert bár bőven túl van a 70 évén, mégis autót
vezetett eddig, motorozott, és ha olyan kedve volt, felült a repülőre és
országokat utazott azért, hogy lássa gyermekét. Sőt elárulom, még a hóban is
képes megfürdeni, hiszen vallja, jót tesz a bőrnek és fiatalít – és itt csak
remélem, hogy nem olvassa az értékeléseimet, mert biztos kikapnék ezért az
információért. De a humort félretéve lassan két éve nem láttam. Bár a döntésem
tudatos és nemcsak a vírus miatt van, mégis bűntudatott érzek ezután a kötet
olvasása után. Mindannyian fiatalon kezdjük és egyszer, ha elég szerencsések
leszünk, elérhetjük az idős kort. A korosztályok közötti szakadék az évek alatt
nem szűkült, hanem nőtt, de ezért felelőst keresni oly nehéz és nem is akarok.
Csak azt tudom, hogy ezekért a regényekért igen hálás tudok lenni, mert mindig
ráébresztenek a hibáimra és megmutatják, hogy talán sosem késő változtatni.
Ami a szülők szerepéről szól, már egy másik érzést hozott
felszínre bennem, elvégre Ben anyukája és apukája is elég narcisztikus
nézeteket vallanak. Erről oldalakat meg tudnék tölteni, de itt csak annyit
szeretnék elmondani, hogy az alkotó tükröt állít a szülők és gyermekeik elé,
valamint ugyan ez a párhuzam fedezhető fel az élet és halál között is. Mind a
kettő erős páros, de külön-külön is megállja a helyét. Az előbbinél a meg nem
élt és el nem ért sikereket szeretnék gyermekükben felszínre hozni és
elfelejtik, hogy mindenki egy külön kis személyiség, és nem szabad ráerőltetni
a másik lélekre semmit. Az utóbbinál pedig az az érzés és a tudat, hogy egyszer
mindenki meg fog halni, de addig is nem mindegy, hogy mivel telnek azok a
bizonyos napok, hetek, hónapok és évek. Sosem késő újrakezdeni és a végén
elégedetten elmenni ebből a világból.
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon kedves, vidám, de
annál tanulságosabb regényt olvashattam.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert a szeretet és
törődés mindannyiunknak fontos szüksége. Ne feledjétek az idő telik, és ha még
élnek a nagyszüleitek -óvatosan- öleljétek meg és kérdezzétek meg, hogy vannak
és meséljenek a fiatal korszakukról. Mert ki tudja, lehet, hogy pont a te mamád
a következő gengszter nagyi!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, a Kolibri
oldalán be tudjátok szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése