Az ember gondolkodását és cselekedeit döntő
mértékben múltbéli tapasztalai és élményei határozzák meg. A tudomány sok
területe is tulajdonképpen a múltban felhalmozódott adatokra alapozva próbál
prognózisokat felállítani a jövőre nézve. Az országok a már korábban bevált
eszközökkel próbálják leszorítani az inflációt. És az ember sokszor
ugyanazokkal az (vagy sajnos kevésbé verbális) eszközökkel neveli gyermekét,
mint amiket ő maga is hallott szüleitől. Szükségszerűségből vagy alternatíva
híján értékrendszerek és traumák öröklődnek át generációról generációra.
Masha Gessen - Jövőnk a múlt című díjnyertes
munkája az Európa Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A vaskos kiadvány
szép, ízléses csomagolást kapott, jól mutat bármelyik könyvespolcon.
A könyv egyfajta szintézis, amely
Oroszország történelmének nagyjából elmúlt 30 évét igyekszik összefoglalni és
egyben értelmezni is több szereplő szemszögéből, akik között akadnak nagy
formátumú személyiségek és hétköznapi emberek egyaránt. Több generáció is
szerepet kap a szemtanúk között, ezért gyakran ugrálunk a közelmúlt és a jelen
eseményei között, ami szélesíti ugyan a távlatokat, de egyben kicsit a szöveg
befogadhatóságának rovására megy.
Az író leegyszerűsítve arra keresi a
választ, hogy lehetséges lesz-e valaha a demokratikus átmenet Oroszországban,
el lehet-e végre temetni a Szovjetuniót és vele a birodalmi ambíciókat, illetve
le lehet-e rázni valaha is az erős vezető kultuszát.
“Az egyik előadáson például egy anekdotát
elemzett, amelyben a kolhozmunkások malmozva várják a párt ülésének kezdetét,
és arról panaszkodnak, hogy a főnökeik túlzottan követelőzők és a
munkakörülményeik borzalmasak. Amikor az ülés végül kezdetét vette, a munkások
egymás után zengték az ódákat a kolhozgazdaság eredményeiről, és fennhangon
dicsekedtek a Szovjetunió érdekében végzett munkájukkal. Az ülés után, otthon
folztatták a panaszkodást az értelmetlen munkáról és a megalázó fizetésről.
Levada ezzel illusztrálta, hogy az egymástól eltérő nyílvános/privát
viselkedési minta nem feltétlen képmutatásra utal, hanem intézményesült mint
társadalmi-kulturális jelenség.”
Aki egy pillantást vet a borítóra, az már
sejtheti, hogy a könyv egyértelmű üzenete, hogy ez a körforgás nem törhető meg,
legfeljebb vannak kényszerű periodikus szünetek, amikor a társadalom erőt gyűjt
és újrakalibrálja önmagát. Rengeteg információt és személyes hangvételű
beszámolót kapunk a jelcini korszakról, majd Putyin megjelenésével a múlthoz
való visszatérésről. Döbbenetes volt olvasni például, hogy a felmérések szerint
a XX. század legfontosabb történelmi eseménye még mindig a második világháború,
illetve hogy Sztálin a legkiemelkedőbb történelmi személyiség az oroszok
szemében. Természetesen nem mindenki ért egyet az országban zajló
folyamatokkal, de az elnyomó kormányzat elsősorban a tulajdonság nélküli,
passzív embereket jutalmazza. Fontos kiemelni, hogy hangsúlyos szerepet kapott
a szexuális kisebbségek életkörülményeinek, illetve a velük szembeni
atrocitások leírása is. Sajnos a könyv olvasása során nem tudtam nem észrevenni
a szomorú párhuzamokat az oroszországi és hazai események között, mint például
az orosz “politikai technikusok” által felépített ukrajnai Soros-kampány
évekkel ezelőttről vagy a szexuális kisebbségeket a pedofilokkal egybemosó
törvényi szabályozás a “gyermekek védelme” érdekében. Hangsúlyoznám, hogy ez
ténybeli megállapítás és nem az én politikai állásfoglalásom.
“A hibrid rezsim az autoriter rendszer
megnyílvánulása a jelen történelmi pillanatában. Ismerjük az autoriter és a
totalitárius rendszerek közötti különbséget: az első a passzivitást jutalmazza,
míg az utóbbi a mozgósítást. Egy totalitárius rendszerben muszáj részt venni,
mert ha az ember nem vonul a többiekkel és nem énekli a dalokat, akkor nem
számít hűséges állampolgárnak. Az autoriter rezsim azonban éppen arról próbálja
meggyőzni alattvalóit, hogy maradjanak otthon. Mindenki gyanúsnak számít, aki
túl vehemensen lépdel az utcán vagy túl hangosan énekel, függetlenül attól,
hogy milyen ideológiát támogat részvételével.”
A könyv fontos témát dolgoz fel, különösen
az orosz érdekszférában élő olvasók számára, de véleményem szerint egyáltalán
nem könnyű olvasmány, így nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani. Rengeteg az információ, a fontos esemény és társadalompolitikai mű révén, a szociológiai-politológiai kitekintés, ami
előnye és egyben kicsit hátránya is a kötetnek. Aki szeretné a jelen politikai
folyamatait jobban megérteni (és nem csak kifejezetten Oroszországra értem
ezt), annak számára viszont minden bizonnyal élvezetes olvasmány lesz.
2022 februárjában újra feltűnnek szovjet
hadilobogók Ukrajnában. Sarló és kalapács díszíti egyes orosz katonák
uniformisát, ahogy a médiának nyilatkoznak. Az aluljáróban még a nyáron egy
huszonéves srác lábszárán Hitler és Szálasi tetoválást véltem felfedezni. A
történelem foglyai vagyunk?
Amennyiben elolvasnád a könyvet megteheted, ha az Európa Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése