Masha Gessen - Jövőnk a múlt

 

“A totalitárius uralkodónak mindenáron meg kell akadályoznia, hogy a normalizálódás elérjen arra a pontra, amelyen új életforma alakulhatna ki – olyan életforma, amely egy idő után elveszíti korcs jellegét, s helyet talál a világ nemzeteinek más és alapjaiban azzal ellentétes életformái között. Továbbá, a “lényeg az, hogy Hitler is, Sztálin is stabilitást ígért annak érdekében, hogy rejtve maradjon az állandó bizonytalanság állapotának megteremtésére irányuló szándékuk.”

Az ember gondolkodását és cselekedeit döntő mértékben múltbéli tapasztalai és élményei határozzák meg. A tudomány sok területe is tulajdonképpen a múltban felhalmozódott adatokra alapozva próbál prognózisokat felállítani a jövőre nézve. Az országok a már korábban bevált eszközökkel próbálják leszorítani az inflációt. És az ember sokszor ugyanazokkal az (vagy sajnos kevésbé verbális) eszközökkel neveli gyermekét, mint amiket ő maga is hallott szüleitől. Szükségszerűségből vagy alternatíva híján értékrendszerek és traumák öröklődnek át generációról generációra.

Masha Gessen - Jövőnk a múlt című díjnyertes munkája az Európa Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A vaskos kiadvány szép, ízléses csomagolást kapott, jól mutat bármelyik könyvespolcon.

A könyv egyfajta szintézis, amely Oroszország történelmének nagyjából elmúlt 30 évét igyekszik összefoglalni és egyben értelmezni is több szereplő szemszögéből, akik között akadnak nagy formátumú személyiségek és hétköznapi emberek egyaránt. Több generáció is szerepet kap a szemtanúk között, ezért gyakran ugrálunk a közelmúlt és a jelen eseményei között, ami szélesíti ugyan a távlatokat, de egyben kicsit a szöveg befogadhatóságának rovására megy.

Kép: NiKy m.i.

Az író leegyszerűsítve arra keresi a választ, hogy lehetséges lesz-e valaha a demokratikus átmenet Oroszországban, el lehet-e végre temetni a Szovjetuniót és vele a birodalmi ambíciókat, illetve le lehet-e rázni valaha is az erős vezető kultuszát.

“Az egyik előadáson például egy anekdotát elemzett, amelyben a kolhozmunkások malmozva várják a párt ülésének kezdetét, és arról panaszkodnak, hogy a főnökeik túlzottan követelőzők és a munkakörülményeik borzalmasak. Amikor az ülés végül kezdetét vette, a munkások egymás után zengték az ódákat a kolhozgazdaság eredményeiről, és fennhangon dicsekedtek a Szovjetunió érdekében végzett munkájukkal. Az ülés után, otthon folztatták a panaszkodást az értelmetlen munkáról és a megalázó fizetésről. Levada ezzel illusztrálta, hogy az egymástól eltérő nyílvános/privát viselkedési minta nem feltétlen képmutatásra utal, hanem intézményesült mint társadalmi-kulturális jelenség.”

Kép: NiKy m.i.

Aki egy pillantást vet a borítóra, az már sejtheti, hogy a könyv egyértelmű üzenete, hogy ez a körforgás nem törhető meg, legfeljebb vannak kényszerű periodikus szünetek, amikor a társadalom erőt gyűjt és újrakalibrálja önmagát. Rengeteg információt és személyes hangvételű beszámolót kapunk a jelcini korszakról, majd Putyin megjelenésével a múlthoz való visszatérésről. Döbbenetes volt olvasni például, hogy a felmérések szerint a XX. század legfontosabb történelmi eseménye még mindig a második világháború, illetve hogy Sztálin a legkiemelkedőbb történelmi személyiség az oroszok szemében. Természetesen nem mindenki ért egyet az országban zajló folyamatokkal, de az elnyomó kormányzat elsősorban a tulajdonság nélküli, passzív embereket jutalmazza. Fontos kiemelni, hogy hangsúlyos szerepet kapott a szexuális kisebbségek életkörülményeinek, illetve a velük szembeni atrocitások leírása is. Sajnos a könyv olvasása során nem tudtam nem észrevenni a szomorú párhuzamokat az oroszországi és hazai események között, mint például az orosz “politikai technikusok” által felépített ukrajnai Soros-kampány évekkel ezelőttről vagy a szexuális kisebbségeket a pedofilokkal egybemosó törvényi szabályozás a “gyermekek védelme” érdekében. Hangsúlyoznám, hogy ez ténybeli megállapítás és nem az én politikai állásfoglalásom.

Kép: NiKy m.i.

“A hibrid rezsim az autoriter rendszer megnyílvánulása a jelen történelmi pillanatában. Ismerjük az autoriter és a totalitárius rendszerek közötti különbséget: az első a passzivitást jutalmazza, míg az utóbbi a mozgósítást. Egy totalitárius rendszerben muszáj részt venni, mert ha az ember nem vonul a többiekkel és nem énekli a dalokat, akkor nem számít hűséges állampolgárnak. Az autoriter rezsim azonban éppen arról próbálja meggyőzni alattvalóit, hogy maradjanak otthon. Mindenki gyanúsnak számít, aki túl vehemensen lépdel az utcán vagy túl hangosan énekel, függetlenül attól, hogy milyen ideológiát támogat részvételével.”

A könyv fontos témát dolgoz fel, különösen az orosz érdekszférában élő olvasók számára, de véleményem szerint egyáltalán nem könnyű olvasmány, így nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani.  Rengeteg az információ, a fontos esemény és társadalompolitikai mű révén, a szociológiai-politológiai kitekintés, ami előnye és egyben kicsit hátránya is a kötetnek. Aki szeretné a jelen politikai folyamatait jobban megérteni (és nem csak kifejezetten Oroszországra értem ezt), annak számára viszont minden bizonnyal élvezetes olvasmány lesz.

2022 februárjában újra feltűnnek szovjet hadilobogók Ukrajnában. Sarló és kalapács díszíti egyes orosz katonák uniformisát, ahogy a médiának nyilatkoznak. Az aluljáróban még a nyáron egy huszonéves srác lábszárán Hitler és Szálasi tetoválást véltem felfedezni. A történelem foglyai vagyunk?

Amennyiben elolvasnád a könyvet megteheted, ha az Európa Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni