Fábián István – Ebgondolat című verseskötete 2003-ban jelent
meg a Kopf Kiadó gondozásának köszönhetően. Ebben a kötetben számos olyan
verssel találkoztam, amelyek már egy általam korábban olvasott könyvben is
megjelentek, mégis olyan jó érzéssel merültem el bennük újra. Ilyen volt
számomra – az egyik legszebb költeménye – a Szent-Anna tó című verse, amelyet
már megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam. Nagy kedvenceim egyike.
Ahogy már megszokhattam most is elmondhatom, hogy a
költemények patetikusak, vitriolosak és érzelmekben gazdagok.
A könyv nyolc fő fejezetre osztható, amelyek között vannak
olyan címek, amelyek egy korábban megjelent könyv címét takarják.
I. A fejedelem válaszol
II. Pompei
III. Pucérkirály
IV. Istent megöltük
V. Fényrekesz
VI. Minden tétova gyilkosságok
VII. A játék megérkezik
VIII. Némulat
Evidens tehát, hogy olyan alkotásokra is leltem, amelyek ismerősek voltak a
számomra, hiszen már egy korábbi kötetben olvashattam őket. Ilyen pl. a Némulat
című fejezet, ahonnan egy kedves verset szeretnék megmutatni. Nézzétek csak!
(ITT)
Több költemény nagyon személyes hangulatot teremt az olvasó
és a költő között akaratlanul is. Megmutatkozik egy hajdani reményekkel élő
gyermek, egy harcias serdülő, majdan pedig egy sokat tapasztalt, de még tűzben
égő férfi lelke. Minden időszakból merítkeznek ezek a versek, éppen attól
függően, hogy az idősíkban hol járunk. Hogy kinek éppen melyik tetszik persze
egyéni, de számomra összességükben érintették meg a lelkem. Egy alkotást innen
is szeretnék megmutatni, remélem, hogy mindenki érteni fogja, hogy miért írtam
a fenti sorokat! Kérlek, olvassátok figyelmesen! (Szerelem)
Egy bizonyos belső monológot olvashattam, amely többször is
vissza-visszaköszön a költeményekben. Ezek a gondolatok sajátos viták a józan
ember és a megfáradt lélek között. A valóság romjaiból újra építkezni vágyó
költő és egy akarat, amely az otthonról hozott emlékekből merítkezik. Ahogy a
természetben járhattam a sorokat olvasva, szinte én is éreztem a fű simaságát,
a levegő frissességét, az árnyak csintalan játékát és elvágytam, hogy valóban
megtapasztalhassam mindezeket. (Út)
Talán csak én hallottam, azon kiáltásokat, amelyek szinte átütöttek a papíron. Talán csak én láttam azokat a gyötrelmes képeket, amelyet a költő látott vagy látni vélt. Nem tudom, hogy nem –e csalfa játékot űzött velem a képzeletem, de minden versben egy picikét én is ott hagytam a lelkem egy darabkáját. (Otthon)
Összességében elmondhatom, hogy új kedvenc könyvre leltem,
amelyet bármikor szívesen leemelek a polcomról. Ha egy kicsit elvágyom a hazug
valóságból, vagy éppen egy tiszta gondolatot szeretnék olvasni, akkor ez a
kötet lesz a társam és tudom, hogy azt kapom, amit elvárok.
Ajánlom a költészet szerelmeseinek, neked és mindenkinek. A
verseket tudom, hogy nehezebb megérteni, befogadni, de megéri megpróbálni.
Minden költő egy adott korszak kincse és remélem, hogy mások számára is
legalább annyit ad, mint amit én kapok minden kézbe vételekor!
Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a
Libri weboldalára ellátogatsz!
Írta: NiKy
Lehet, hogy elfogult vagyok, de Fábián Istvánt az egyik legjelentősebb kortárs költőnknek gondolom. Minden egyes újabb kötete elhiteti velem, hogy érdemes írni, gondolkodni.
VálaszTörlésHa Ön elfogult, akkor én is az vagyok, mert hasonlóan vélekedek. Fábián István költészete kiemelkedő minden tekintetben. Köszönöm, hogy írnak, gondolkodnak.
Törlés