Fábián István – Ebgondolat

„Mert minden ember egyenlő, és egyenlő jogokkal születik…”

Az utóbbi hónapokban elkalandoztam a kortárs költészet világában. Olvastam sok kiváló és kevésbé kedvelt művet, megismertem bizonyos szinten szerzőiket, de egy sem akadt ezen a színes palettán, akiről elmondhattam volna, hogy a szívemhez közel került igazán. Tudom, hogy elfogultnak hangzik ez a pár sor, de hiszem, hogy minden olvasni szerető léleknek van legalább egy olyan kedvenc alkotója, akiről ezt elmondhatja. Számomra Fábián István költő és grafikus az a személy, akitől bármit szívesen kézbe veszek. De mielőtt részletesebben is belemennék, szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy olvashattam a könyvét. Hálásan köszönöm!

Mint fentebb már említettem Fábián Úr munkássága többrétű, hiszen nemcsak a költészet, hanem a grafika terén is alkot. A legtöbb kötetét saját illusztrációival ékesíti, amelyek bár szokatlan stílusúak lehetnek első körben egy beavatatlan szemnek, de ha veszi mindenki a fáradtságot és jobban megnézi az adott alkotást, rájön, hogy mennyi minden látható a képen. Ezt az ábrázolást nagyon szeretem, mert megmutatja, hogy az adott művész mely irányzatot kedveli és éppen milyen hangulatot, érzést, mondanivalót kíván átadni a nagy közönségnek. Amennyiben szívesen elmerülnél munkáiban, ezen a linken megteheted.

Fábián István – Ebgondolat című verseskötete 2003-ban jelent meg a Kopf Kiadó gondozásának köszönhetően. Ebben a kötetben számos olyan verssel találkoztam, amelyek már egy általam korábban olvasott könyvben is megjelentek, mégis olyan jó érzéssel merültem el bennük újra. Ilyen volt számomra – az egyik legszebb költeménye – a Szent-Anna tó című verse, amelyet már megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam. Nagy kedvenceim egyike.

Ahogy már megszokhattam most is elmondhatom, hogy a költemények patetikusak, vitriolosak és érzelmekben gazdagok.

A könyv nyolc fő fejezetre osztható, amelyek között vannak olyan címek, amelyek egy korábban megjelent könyv címét takarják.

I. A fejedelem válaszol
II. Pompei
III. Pucérkirály
IV. Istent megöltük
V. Fényrekesz
VI. Minden tétova gyilkosságok
VII. A játék megérkezik
VIII. Némulat

Evidens tehát, hogy olyan alkotásokra is leltem, amelyek ismerősek voltak a számomra, hiszen már egy korábbi kötetben olvashattam őket. Ilyen pl. a Némulat című fejezet, ahonnan egy kedves verset szeretnék megmutatni. Nézzétek csak! (ITT)

„Apádra nem emelsz kezet.

Anyádat szeretni tartozol.

Neveden helyén az ékezet:

idetartozol. Ide tartozol.

Szilánknak éppen ép vagyok.

Leltáromban nincs áthozat.

Egész vagyok, darab vagyok,

nem ér utól a kárhozat.

Ha országom lép át a létén,

nincs is már dolgom semmi más:

Én túllépek e mai Léthé-n.

Gőzöl a krumplipaprikás.”

Több költemény nagyon személyes hangulatot teremt az olvasó és a költő között akaratlanul is. Megmutatkozik egy hajdani reményekkel élő gyermek, egy harcias serdülő, majdan pedig egy sokat tapasztalt, de még tűzben égő férfi lelke. Minden időszakból merítkeznek ezek a versek, éppen attól függően, hogy az idősíkban hol járunk. Hogy kinek éppen melyik tetszik persze egyéni, de számomra összességükben érintették meg a lelkem. Egy alkotást innen is szeretnék megmutatni, remélem, hogy mindenki érteni fogja, hogy miért írtam a fenti sorokat! Kérlek, olvassátok figyelmesen! (Szerelem)

„Kirajzol Téged a reggel,

álomban mosolyt adsz

a hirtelen ébredéshez. Azután

szerszámokkal, vékonyuló erekkel,

fényesülő idegekkel maradsz

a nekem engedhető magány.

Elhasználnak engem a képek,

vakfoltra vetül a valóság,

s a maradékot hozzáképzelem.

De szememből kiléptet

svadronokkal az iszonyú jóság,

és megalkot Téged a figyelem.”

Egy bizonyos belső monológot olvashattam, amely többször is vissza-visszaköszön a költeményekben. Ezek a gondolatok sajátos viták a józan ember és a megfáradt lélek között. A valóság romjaiból újra építkezni vágyó költő és egy akarat, amely az otthonról hozott emlékekből merítkezik. Ahogy a természetben járhattam a sorokat olvasva, szinte én is éreztem a fű simaságát, a levegő frissességét, az árnyak csintalan játékát és elvágytam, hogy valóban megtapasztalhassam mindezeket. (Út)

„Égigérő nyárban gázolok

deres füvön.

Erdőbe érek:

üvegágakon csüng a fény.

Csalán csap végig szájamon

suhanás csap át szememen:

elhagynak végül az árnyak is,

úgy érkezem.

az est leszáll, a kökörcsin

kinyit,

vanádiumgolyóbis zuhan ablakunkhoz:

testünk loboghat ellene.

A dobbanatlan, süket éjszakában

kövek koppanása, hullám esése várható s hogy

a háztetők ledobják végre a kurrogó kandúrokat.

Csak az árnyak lándzsái élesednek.

Csend van, mint összezárt ökölben,

a földön gyűrött drapériák.

Mindig az idő pengeélén:

nem láttál itt, és nem jártam amott sem.”

Talán csak én hallottam, azon kiáltásokat, amelyek szinte átütöttek a papíron. Talán csak én láttam azokat a gyötrelmes képeket, amelyet a költő látott vagy látni vélt. Nem tudom, hogy nem –e csalfa játékot űzött velem a képzeletem, de minden versben egy picikét én is ott hagytam a lelkem egy darabkáját. (Otthon)

„üres és vak ez a szem,

a hajnalt bádog dobolja

rá hajnalonta.

ám otthon ez a reggel,

országot kerít a bámészkodás,

otthonommá lett a képzelet, ami

krómlapra dobolja a lassú napot.

fölkel szépkövér napunk

és legyőznek minket himnuszok.

a szavak is halkabban

csörömpölnek fogaink között.

estig és hajnalig.”

Összességében elmondhatom, hogy új kedvenc könyvre leltem, amelyet bármikor szívesen leemelek a polcomról. Ha egy kicsit elvágyom a hazug valóságból, vagy éppen egy tiszta gondolatot szeretnék olvasni, akkor ez a kötet lesz a társam és tudom, hogy azt kapom, amit elvárok.

Ajánlom a költészet szerelmeseinek, neked és mindenkinek. A verseket tudom, hogy nehezebb megérteni, befogadni, de megéri megpróbálni. Minden költő egy adott korszak kincse és remélem, hogy mások számára is legalább annyit ad, mint amit én kapok minden kézbe vételekor!

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy