A második világháborút követő bő 70
esztendő páratlan hosszú béke korszakát hozta el a világ fejlettebb részein,
egy-két kisebb-nagyobb konfliktustól eltekintve. Talán a közvetlen életveszély
tartós hiánya vagy talán az éghajlatváltozás fenyegető veszélye miatt, de a
szórakoztatóipar katasztrófákra épülő ágazata rendíthetetlen népszerűségnek
örvend és látszólag sosem fogy ki a kreatív ötletekből. Volt már itt zombiapokalipszis,
meteorbecsapódás, óriásvulkán, Godzilla, a mágneses pólusok megcserélődése vagy
cápákkal teli tornádó, a lista végtelen. Mostani könyvünk azonban előállt egy
új, legalábbis eddig számomra ismeretlen variációval, amely ezúttal ismétetlen
a felfoghatatlan léptékű világűrből leselkedik ránk…
Andy Weir világhírű sc-fi író A Hail
Mary-küldetés című munkája a Fumax Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A
kötet exkluzív csomagolást kapott, a borítóval nem vagyok viszont kibékülve.
Nem esztétiaki problémám van vele, hanem inkább csak az, hogy olyan jellegtelen
tucatborító lett, szinte akármelyik más hasonló témájú könyvre is rákerülhetett
volna.
A történet főhőse és egyben narrátora
Ryland Grace egy űrhajó fedélzetén ébred mesterséges kómájából és eleinte csak
nagyon halvány emlékei vannak arra vonatkozóan, hogy mit is keres
tulajdonképpen általános iskolai tanár létére a világűrben. Az elbeszélés ebből
kifolyólag két idősíkon játszódik: a jelen elsősorban egy nagyon nagy téttel
bíró küldetés kapcsán felmerülő műszaki és tudományos problémák megoldására
fókuszál, míg a múltból előbukkanó foszlányok segítségével kirajzolódik szemünk
láttára egy bolygóléptékű katasztrófa és az annak elhárítása érdekében
kifejtett “semmi-nem-túl-nagy-ár” jellegű roppant erőfeszítések. Számomra
leginkább az utóbbi részek voltak a könyv legélvezetesebb részei, az író
szerintem nagyon hihetően és logikusan tárja elénk a globális
katasztrófavédelem nagy színpadát és tölti meg számos érdekes szereplővel. Nem
maradnak kétségek bennünk atekintetben, hogy milyen hihetetlenül nehéz
döntéseket és áldozatokat kell meghoznia az emberiségnek a túlélés érdekében.
Ahogy a két idősík között ugrál a történet, úgy vált a fókusz is a planetáris
problémákról a személyes vészhelyzetek megoldására a magányos űrhajó
fedélzetén, és ettől mindvégig friss, gördülékeny marad az előadásmód.
Az író rendkívüli tudományos precizítással
írja le a felmerülő, elsősorban műszaki-kémiai jellegű kihívásokat, de
véleményem szerint itt kicsit át is esett már a ló túloldalára. Egyrészt
számomra egy idő után már nem vitték át az ingerküszöböt a vég nélkül
jelentkező sorozatos problémák, másrészt pedig talán túlzottan is tudományos
lett a fantasztikum egy hozzám hasonló laikus olvasó számára. A könyv elején
szereplő ábrák nagyon nagy segítséget jelentenek olykor a leírtak megértésében,
forduljunk hozzájuk bátran, ha régen írtunk utoljára témazárót fizikából. Olyan
érzésem volt, mintha az író egy gondolatkísérletet folytatott volna le űrrepülés
közben fellépő lehetséges kockázatok kezelésére, mintha nyomozómunkát
folytatnánk a természettudományok világában. Nem kell persze polihisztornak
lenni, de szerintem már itt-ott átléptük a szórakoztató irodalom
eseményhorizontját. Természetesen abszolút igazságtalan lenne ennyire
leegyszerűsíteni a történetet, ennél azért jóval érdekesebb és komplexebb, de a
fő gerincét az egymásba kapcsolódó vészhelyzetek láncolata adja.
Összességében a könyv kissé felemás
érzéseket keltett bennem. Nagyon erős a bevezető pár száz oldal és a lezárás
sem mondható sablonosnak (mégha kissé pátoszos is az én ízlésemnek), de az
elméleti fizikapéldák megoldása számomra egy idő után vontatottá vált. Talán ha
nem lett volna ennyire túlfeszítve a bonyodalom, akkor számomra is élvezetesebb
alkotás született volna. Volt bennem valamiért egy kis Apollo 13 déja vu az
olvasás során, úgyhogy akik szerették a filmet, azok minden bizonnyal imádni
fogják ezt a könyvet is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése