2021. október 1., péntek

Amanda Lovelace - Amikor a hercegnő menti meg önmagát

 

„a boldogságod
előbbre való

mindenki más
boldogságánál

- az „önbecsülés” valódi jelentése.”



Nagyon szeretem az olyan könyveket, amik valamilyen külsőség alapján fel tudják hívni magukra a figyelmemet, hiszen mint kreatív művészlélek számomra elengedhetetlen, hogy egy apró mozzanat elcsábítson vagy megfogjon magának. Ennek a kötetnek, melyet most értékelni kívánok, megvan az a bája, mely alapján éreztem azt a bizonyos vonzást. Bár végül ajándékba kaptam egy nagyon szeretett barátnőmtől, amit itt is köszönök, mégis jó volt levonni ezt a konzekvenciát.

Amanda Lovelace egy bestselleres amerikai költő, aki a Tumblr és az Instagram oldalakon posztolt költészete révén vált híressé. Számos kötet szerzője, de országunkban csak most jelent meg a Goodreads Choice-díjas, Amikor a hercegnő megmenti önmagát című kötete, melynek megjelenését a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetjük. A szerző elsődlegesen nőkről ír nőknek. Olyan sorsokról és élet helyezetekről mesél, melyek minden nőtársunkat érintenek bárhol is éljen a nagyvilágban.

Ennek a kötetnek számos előnye és hátránya van. Az előbbi, -hogy csak egyet említsek- az a határtalan erő és kisugárzás, amivel támogatni kívánja az adott témában szenvedő hölgyeket alkotásain keresztül, az utóbbin pedig azt a mérhetetlen igazságtalanságot, elnyomást, bántalmazást és keserűséget értem, amelyek a mai világunkban még sajnos helyet kapnak.

A kötet 4 fő része osztható, melyek a következők:



- a hercegnő
             - a királykisasszony
- a királynő
- te

Mint látható különböző státuszokra, rangokra osztja a fejezeteket, kivéve az utolsót, mégis szépen illeszkednek egymáshoz. Minden rész egy –egy életszakaszból merítkezik és mindenhol megérthetjük, hogy tulajdonképpen egy segélykiáltással van dolgunk, melyet a lázadó, sokszor stilizált sorok megerősítenek.


I.                     a hercegnő

Ennek a fejezetnek van először sokkoló hatása az olvasóra, hiszen itt találja magát szembe a szerző stílusával, ebben a részben kap helyet az első olyan téma, ami szaggatni kezdi a lelkeket.

„a hercegnő
mármint én kicsit
könyvbolondnak születtem.

sokszor csak simogattam
a könyveim gerincét

miközben ott ültem
a toronyba szobámba zárva.

közben reméltem hogy a könyvekből
kiömlenek a finom szavak

a puha zöld szőnyegre
hogy egyesével összeszedhessem

és ízlelgethessem őket
mint a szamócát a számban.

- szavakat gyűjtök örökké.”

 

II.                   a királykisasszony

Itt már egy sokkal érettebb, de még nem teljesen beért gondolatisággal találkozhatunk, amely sokszor pofonként csapódik arcunkba, de képtelenek vagyunk elengedni a lapokat.

„hinnem
kell
hogy
eljön a nap
amikor nem

                        rezzenek össze

ahányszor
meghallom
a nevét.

-  egyes nevek mindig átkozottak lesznek.”

 

III.                 a királynő

Ebben a fejezetben találkoztam először olyan témával, ami nagyon sokunkat érint és nem csak egyes nőket.

„amikor
anyám
meghalt
végre
találkozhattam
apámmal
akit
mindennap
láttam
tizenkilenc
éven
át.

igaz
amit
mondanak:
a közös
gyász
súlya
vagy
összehoz
vagy
távolabb sodor
egymástól.

- sosincs késő egy kapcsolathoz.”

 

IV.                te

Az utolsó fő fejezetben találtam rá önmagamra és tulajdonképpen itt értettem meg, hogy a leírt szavaknak mekkora erejük is van.

„ha a tükörbe
nézel
& késztetést érzel
hogy azt mondd magadnak

nem vagy
elég jó
elég szép
elég vékony
elég telt
akkor azt hiszem
ideje
apró darabokra
törnöd
azt a tükröt.

nem gondolod?

- legyenek azok a szilánkok ugródeszkák önmagad szeretetéhez.”

Mint látható sem a versek formái, sem a ritmusuk nem hasonlítható egy átlagosan felépített verseléshez. Különlegességük elsődlegesen abban rejlik, hogy a költő devalválóan beszél a társadalmi kényszerekről, elvárásokról, de mindegyik szerzeményéről elmondható, hogy vitriolos, kombattáns.

Szubjektív meglátásom szerint, kimondottan inspiráló olyan költő alkotásait olvasni, akinek a soraiból kitekint a valóság és mégis elhisszük, hogy csak a képzelet műve. Számomra pedig a következő mondat nagyon találó:

„mindig a csend volt a leghangosabb sikolyom.”

Összességében úgy érzem, hogy bár most először olvastam a szerző tollából, biztos, hogy nem utolsó alkalommal veszem kézbe se ezt a kötetét, se másokat. Hiszem, hogy aki ennyire mélyen képes berántani gondolatiságába, annak művei mindig elvezetnek majd egy új célhoz, megmutatva egy új ösvényt, ami felfedezésre vár nőiességem és hitvilágom megismerésében.

Ajánlom a könyvet minden olyan nyitott léleknek, aki szereti a költészetet és érdekli más emberek gondolatai, verselései. És egy saját gondolatot engedjetek meg nekem: Ha egy madár elveszti tollait, még nem felejt el repülni. Ha egy húr elpattan, a muzsika hangja tovább zeng. Még ha fel is ébredek, álmomat akkor sem feledem.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmolyképző Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése