"Az ember hajlamos azt hinni, hogy az időnek
varázsereje van. Ami szép, meseszerűvé válik, ami rossz, az előbb-utóbb
kifakul, aztán el is felejtjük teljesen. Talán lehet benne némi igazság."
Hol is kezdjem ezt az értékelést?
Nem tagadom, hogy nagyon dühös vagyok, mert egy roppant
izgalmas és végre viszonylag kidolgozott könyvet sikerült az utolsó harminc
oldalon elrontani. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy
utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.
Ripszám Alexandra nevével először találkoztam, de mint ismeretlen írót tekintve elfogott az a jól ismert izgalom, hogy vajon milyen világot álmodott meg a számomra? Esetleg egy új kedvenc alkotóra lelek személyében?
Őszintén szólva a borító és a fülszöveg fogott meg magának
elsőre, mert úgy éreztem, hogy bár a „maffiás” könyvekből Dunát lehet
rekeszteni, de mégis akadhat ebben a témában is újdonság. Nem tagadom, hogy érdekelnek
az emberi brutalitás különböző formái, okai és pont ezért nem rémülök meg az erőszakosabb
művektől sem, így ezzel a részével nem is akadt problémám.
A kötet külseje egy megtört nőt ábrázol, akinek, ha mélyen
belenézünk a szemébe, megláthatjuk a dac és a végtelen várakozás elegyedését.
Először nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek, de így utólag el kell
ismernem, hogy teljesen lefedi a sztorit és az árnyékolt részek is sejtetik,
mire számíthat a gyanútlan olvasó.
Nézzük is először, hogy miről szól a regény:
Adott egy csonka család, melyben egy alkoholista apa és
lánya nem éppen felhőtlen életébe enged betekinteni az alkotó. Jonathan egy „vadállatnak”
felel meg, hiszen sűrűn elveszti az önkontrollt és brutálisan, szinte
ösztönlényként engedi ki magából a feszültséget. Ezeknek a dührohamoknak sokszor
egy szem gyermeke látja kárát, melyek többnyire megbánással és hatalmas
ígéretekkel végződnek. Ebben a diszfunkcionális családban az erőviszonyok
egyenlőtlenek, míg az egyik henyél és rombol, addig a másik tűr és szenved. Egy
időre változás lép be az életükbe és mikor már minden idillinek látszik, ahogy
várható, felborul ez az átmeneti állapot. Előtérbe kerül a férfi múltja, melyet
egy annyira súlyos probléma árnyékol, hogy kénytelen menteni saját és lánya
életét. A hosszú út, melyet megtesznek, egy kegyetlen naphoz vezet, amit egyikőjük
sem felejt el ezután. A menekülésben egy másik személy segíti őket, kinek létét
és indítékát titok övez, mégis kénytelenek megbízni benne. Vajon mennyi esélye
van elmenekülni bárkinek is a maffia mindenre kiterjedő figyelme elől? És mi
köze van ennek a rejtélyes idegennek mindehhez?
Szubjektív meglátásom szerint az alkotó remekül felvázolta
egy többszörösen hánytatott, csonka család életét, gyötrelmeit. A brutalitás
különböző fajtáit is hihetően festette le, amit úgy gondolom, hogy kevesen
tudnak kellően és hitelesen visszaadni úgy, hogy ne tűnjön túlzónak vagy
kidolgozatlannak.
Ami a karaktereket illeti, szinte senki sincs árnyalva, hogy
őszinte legyek, inkább egy „skiccet” kapunk, egy kontúrt a szereplőkről kezdő
csomagként és a többit az olvasó fogja saját lelkiismerete szerint hozzá tenni
és kiszínezni. Ezt a fajta írói játékot nagyon szeretem, mert gondolkodásra és
valamilyen szintű kreativitásra ösztökéli az olvasót, de mégis megvannak a
korlátok, hogy mihez kell igazodni.
Az apa személye számomra hiteles, hiszen egy narcisztikus
bántalmazó, aki mégis áldozata saját tetteinek. Szépen megfigyelhető, hogyan
megy végbe a lelki torzulás 5 fázisa:
Mint látható az apa ezeken a folyamatokon megy keresztül
évről évre. Nála tapasztalható a regényben a legnagyobb személyiség fejlődés,
mely bár nem mentesíti a múltjában elkövetett bűnök alól, mégis balzsamként hat
az olvasó lelkére.
Nina karaktere számomra első pillanattól kezdve sajnos
unszimpátiát váltott ki. Először nem értettem ezt az érzést, de később –
függetlenül attól amin ment keresztül – rá kellett döbbenjek, hogy egy torz
személyiséggel találkoztam. A túlélési vágy nála a legerősebb, ugyanakkor
szintén elfojtott agressziót hordoz és rendkívül buta, meggondolatlan és
deprimált. Viszont nagyon fájt, ami vele is megtörtént és végig nézve a
gyermekkorát, azt el kell ismernem, hogy könnyen alkalmazkodó.
Adam az a személy, akivel nem tudtam először mit kezdeni. De,
ahogy az írónő szirmaira bontotta a lelkét, úgy értettem meg és végül is fogadtam
el. Nem egy álom férfi és úgy gondolom, hogy sokat kell még fejlődnie, de
ígéretes karakter, akiből még sokat ki lehet hozni.
A regény három fő szálon mozog:
Mindegyik szakasz érdekes érzéseket hozott bennem felszínre, de többnyire inkább a kölcsönös érzelmi játszmák kötötték le a figyelmemet.
Ami miatt viszont dühöt és csalódottságot éreztem, azt Mina
viselkedésének és az utolsó nagyjából harminc oldal eseményeinek köszönhettem.
Nem fogok spoilerezni, de ezt így ebben a formában nem kellett volna. Az addig
rendkívül izgalmas és felettébb érdekes történet átcsapott valami olyan drámába,
amitől a filmekben is égnek áll a hajam, nemhogy egy ilyen jellegű kötetben.
Összességében úgy gondolom, hogy a fenti csalódottságom
ellenére egy érdekes olvasmányban volt részem. Az írónő munkásságára pedig oda
fogok figyelni, mert szívesen olvasnék más tematikában is tőle. Viszont ennek a
sorozatnak a második kötetét én elengedem. Nekem elég volt ennyi az ifjú hős és
arája életéből.
Hogy kinek ajánlom? Nos, mindenképpen olyan olvasóknak, akik
jól bírják a brutalitást, nem ijednek meg az saját árnyékuktól. De érdekes
lehet azoknak is, akik kíváncsiak az élet sötétebb oldalára, maximum éjjel a
lámpa égve marad elalvás előtt.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Undergorund Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése