"Akartam egy lány karaktert, aki mer támaszkodni, aki mer törékeny lenni, hisz a női lélek gyönyöre a finomság, ami nem egyenlő a gyengeséggel." - Interjú Ellyne írónővel

 

Nagyon jó érzés egy olyan írónőt bemutatni nektek, aki nemcsak alkotóként a kedvenceim egyike, hanem mint magánember is különleges számomra.  Az utóbbi időben három kötetét is volt szerencsém olvasni, melyekről egy másik posztban fogok mesélni nektek. Köszönöm Ellyne, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet! Egy igazi üde és energikus színfoltja vagy a mai kortárs magyar íróknak. Könyvekről, írásról, érzelmekről és természetesen sok más érdekeségről kérdeztem az írónőt! Vágjunk is bele!

Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Már gyerekkoromban is írtam pályázatokra, de komolyan sosem érdekelt. Aztán, amikor elkezdtem zenélni, dalokat szerezni, és követni a példaképeimet. Ez az egyetem végéig elkísért, amikor tanulni kezdtem a Berklee-n. 2018-ban rengeteget olvastam és az egyik könyv vége nem tetszett. Felszívtam magam, és úgy döntöttem, hogy akkor írok olyat, aminek a vége tetszik. Elkezdtem Wattpadon írni, és egyszer csak megindultak az olvasási számok, és nagyon sokan követni, szeretni kezdték a történeteimet. Akkor döntöttem el, hogy talán komolyabban is publikálnom kéne suli mellett, szóval elindultam az úton.

Több regényed is olvasható, melyik volt az első? És milyen érzés volt az olvasók véleményezését fogadni?

Elsőként fogom számon tartani a Cseszd meg, Huntert! Előtte volt két esetlen kezdésem, de az titok. Nagyon meglepett annak a könyvnek a sikere. Igaziból-dühből írtam azt a történetet. Még csak nem is igazán gondoltam komolyan, szóval érthetetlen volt a sikere. Inkább a negatív kritikákat kellett meg tanulnom úgy kezelni, hogy fel tudjam szívni magam a következő regény írásához.

Pár hete volt szerencsém kézbe venni egy különleges naplót! Már az értékelésemben is kifejtettem, hogy mennyire hitelesnek éreztem a benne leírtakat. Mesélnél erről egy kicsit? Mi ihletet meg, mikor az Egy szív darabjai novellás könyvedet írtad? Milyen érzések kerültek felszínre benned írás közben?

Egy bunkó ihletett meg értelemszerűen. Gondoltam ezzel fiú, lány is tud azonosulni, hisz kit ne vertek volna át. A különbség annyi, hogy belőlem eddig egyedül ő tudta kihozni, hogy belevigyem a művészetbe a fájdalmamat, amit okozott nekem. Azt gondoltam, ha nekem ennyire fájt, akkor másoknak is. Mi lenne, ha inkább végig mennénk az érzéseken, ahelyett, hogy elnyomnánk őket? Erre gondoltam, miközben írtam, hogy talán valaki Ellie-vel együtt járja végig azt az utat, hidat. Az igazság, hogy sok emlék feltört belőlem, ugyanis nem mostani eset ihletett meg. Intenzív negatív érzések nem voltak, de olyan fájdalmak, amik azóta is kísértek előjöttek, és miközben írtam, gyógyítottam a lelkem.

Azóta egy újabb kötet olvasásán is túl vagyok, mely a napokban fog megjelenni. Hogyan született meg a Fagyos ​december című regényed? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Valaki azt mondta, hogy túl unalmas, és lapos minden sztorim, és egyetértettem vele. Én már eléggé untam is és szenvedtem jó pár történetem befejezésével. Sose mertem drámai cselekményekhez nyúlni, mert féltem, hogy azzal meg az lesz a baj, hogy túl sok. Aztán egy kedves kritikusom mondta, hogy nagyon kíváncsi lenne arra, hogyan írnék meg egy igazi romantikus drámát, ahol mindig történik valami. Ez adott löketet és már másnap összeállt a fejemben egy történet. Ő valahogy előhozta belőlem azt, amire valóban vágytam, csak túl nyuszi voltam belekezdeni. Hát most belevágtam, és végül hosszú utómunkálatokkal négy hónap alatt végeztem is vele. Az is fontos volt, hogy végre olyan problémákról is írhassak, ami aktuális, hétköznapi és sokan szenvedhetnek benne. Sok mindent merítettem saját és barátaim életéből egyaránt. No meg hitelesen akartam ábrázolni a tinédzsereket, de sajnos még így is lightosabbak a valósághoz képest. Persze, aki a szobájában tölti a kamasz éveit, és nem tapasztal, az nehezen látja, hogy milyen eszeveszettek a fiatalok nyolcvan százaléka. És ez így van jól. Mindenki más, de én egy átlagot szerettem volna itt ábrázolni, nem pedig állandóan csak a kivételeket. Hisz mindig a különlegesek visznek mindent a végén, nem? Valami újat akartam végre felmutatni, nem pedig a szokásos sablont. Egy fiút, aki szereti és tiszteli a nőket, nem pedig megalázza, és tiszteletlen vele, mint ami mostanság sajnos eléggé vonzó és menő érthetetlen módon. Ma már a „rossz” fiú kifejezés is teljesen más értelmet nyert. Azt gondolom, rossz irányba tartunk. Akartam egy lány karaktert, aki mer támaszkodni, aki mer törékeny lenni, hisz a női lélek gyönyöre a finomság, ami nem egyenlő a gyengeséggel. Ezt fontosnak tartottam kiemelni. Pozitív példákat akartam felmutatni. De nyilván, aki rossz fiút akar, és nagyszájú lányokat, annak nem ez lesz a világa. És ami a legfontosabb, nem akartam mindenkit megszerettetni az olvasóval. Én sem bírok mindenkit. Fura is lenne, ha minden karaktert kedvelnék egy könyvben. Egy nagy vágyam olyan főszereplőt megalkotni, akit teljes szívemből utálhatok. Érdekes munka lenne.

Miért éppen new adult és romantikus témákban íródnak a regényeid? Esetleg olvasol-e más íróktól ezekben a tematikákban? Van-e kedvenced, akár példaképed? Ha igen, ki és miért?

Ezt érzem közel magamhoz. Fiatalos és lendületes. Illetve szinte csak ilyen könyveket is olvasok. Elle Kennedy nagy hatást gyakorolt rám ebben a műfajban, de felnézek Mia Sheridan munkásságára is. Ha mást olvasok, akkor klasszikus és Kafka egyértelműen. Én is szeretnék egyszer olyan zseniálisan ábrázolni társadalmi problémákat, mint ő.

A Fagyos ​december két fiatal bonyolult érzelmi játszmáitól fűtött, romantikus könyv. Nem mentes a drámáktól és az érzelmi hullámvasúttól sem. Hogy döntöd el, milyen karakterhez, mely személyiséget adod, milyen tragédiák övezzék az életét? Valamint a mellékszereplőidhez is fontos szerepköröket társítottál. Melyik szereplő állt igazán közel hozzád? Valamint kivel azonosultál a legnehezebben?

Roseline nehéz volt számomra, Cassie-t viszont imádtam. Tudom gáz, de kicsit hasonló kaliberű voltam én is. Igen lehet, hogy sok mindenkivel nem lettem volna jóban… :D Reed-et szerettem, ez nem titok. Ha már annyira divat a rossz fiús imidzs, ezért próbáltam valahogy a lelki mélységeit előhúzni. Volt fiú barátom, aki hasonló családi helyzetben élt, így sokat tudtam meríteni belőle. Mila helyzete pedig az egyik legnagyobb félelmem. Valamelyest ez is egy lelki blokk feloldás volt számomra. Azt hiszem, hogy a saját problémáim sokszor kivetülnek a könyveimben. A nagy kedvencem Miss Walsh volt. Ő az a nő, aki egy olyan támasz egy fiatal életében, amire én mindig is vágytam. Mason szintén egy nehezebb feladat. Volt egy barátnőm, akinek az apja nagyon hasonlított rá. A sok szarkazmus, és humor, amiket álcaként használt a hétköznapokban. Érdekes feladat volt, de imádtam vele foglalkozni. Mármint Masonnel!!

Volt-e nehézséged írás közben? Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy voltak-e mélypontok vagy zsákutcák a történet alakításában vagy gördülékenyen tudtad végig írni a befejezésig?

Mindig van, amikor arra gondolok, hogy vajon kinek hogyan tetszene, vagy, hogy milyen véleményeket kapok rá. Azt gondolom sose szabad kitekinteni, mert az már nem maga a művészetbe való belemélyedés és önkifejezés. Egyik előolvasóm azt mondta, hogy ha mindenkinek a tanácsát megfogadnám, -aki javaslatot tesz a cselekményre-, akkor az már nem az én könyvem lenne. Hatalmas igazság.

Térjünk át kicsit a könyveid megjelenésére. Ahogy mondani szokták: "minden kezdet nehéz". Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél eddig a történeteid kiadása terén? Mennyire nehéz hazánkban friss íróként érvényesülni? Milyen akadályokat kell legyőznie egy új alkotónak?

Nekem még most is nehéz. Self-publishing szerző vagyok, amióta az eszemet tudom. Valamiért nem akarnak a kiadók. Elvégre a nagy írók (legalábbis külföldön) közt is rengetegen magánban alkotnak, ami szintén elgondolkodtató. Még mindig keresem a számomra megfelelő kiadót, mert túl sok minden van, amit egyedül kell csinálnom, és néha nagyon sok, de ami késik, nem múlik, csinálni kell. Ami a self-publishingot illeti, sokkal nehezebben járható út, mintha mindent a popsid alá kapnál. (De jó lehet!) Itt tényleg szinte mindent te csinálsz, ami ad egy erős tapasztalatot, de nem tudsz akkor hátszelet adni magadnak, mint egy profi marketinges. Külföldön már nyitottabb a piac. Például most olvasta el az első angol publikációmat P. Dangelico és imádta. Még mindig felfoghatatlan, mennyire segítőkészek, és nyitottak. Nyilván itthon kicsi a piac, és túl sok az író, ezt be kell nyelni és keményen dolgozni, hogy valahogy sikerüljön felfuttatnod a könyveid. Vannak lehetőségek, ingyenes és fizetős egyaránt, de sokan szerintem feladják út közben, vagy pont a cél előtt és én nem hibáztatom őket. Többször én is hagyni akartam, de valahogy a belső hangom sokkal határozottabb és jobban hajt, mint az egom. Sok író magánban indult, de most beszéljünk azokról, akik nem, és egy neves kiadónál tudnak publikálni, mert sok-sok gyakorlással, megérdemelten bekerültek. Ott már maga a kiadó neve tud biztonságot garantálni, hisz ha valaki szereti, könnyű szívvel vásárol onnan. De ha nincs kiadó, és nem is vagy ismert... Hát igen, ott már ez rizikós, de szerintem innen sem lehetetlen feltörni. Csak csinálni kell!!

Úgy tudom, hogy a történeteid iránt való érdeklődés, már túlmutat kis országunk határain is. Mesélnél erről egy kicsit?

Az egész instagrammon kezdődött, ahol elkezdtem megosztani a dalszövegeimet. Valamiért nagyon rákaptak az emberek. Tudtak vele azonosulni. Aztán elkezdtem promózgatni a könyveimet, amikor jött pár magyar követő, de leginkább külföldiek írtak, hogy lesz-e angol fordítás, mert nagyon vonzó számukra az egész arculat. Nem vettem komolyan, de azért néha kitettem angol fordítást az idézeteimből, amire szintén több visszajelzés jött. Aztán tavaly megtalált egy orosz lány, akivel mai napig is jóban vagyok, és közölte velem, hogy küldjek neki angol fordítást, mert az egyik nagy orosz kiadónak mesélt rólam, ahol elvileg egy barátja szerkesztő, és őket érdekelnék a történeteim. Nem volt lehetőségem fordíttatani, időm és segítségem pedig nem volt ahhoz, hogy magam essek neki, így ez is annyiban maradt. Majd januárban a semmiből jött egy ötlet, amikor megírtam a naplót. Mondom, ezzel talán még én is boldogulnék, így lefordítottam, pár barátom átnézte, illetve egy-két külföldi követőm is, és így jutott el Paulához (P. Dangelico), akire még én írtam rá, lesz, ami lesz alapon, hogy lenne-e kedve olvasni tőlem, hisz ismerősök voltunk facebookon. Közben pedig elég nagy írók is az ismerőseim lettek, de ennek valahogy akkor még nem tulajdonítottam nagy figyelmet. Alexa Riley-val is elég sokat beszéltünk és voltak mások is, akiknek bár a könyveik távol állnak tőlem, mégis nagyon érdeklődőek voltak. Ők is recenzióznak, szóval akadt elég sok kapu, én pedig tudtam, ha neki megyek, akkor nagyon kemény út lesz. Hát ez már az elején bebizonyosodott, mégis a kitartás az mutatja, hogy nem lehetetlen. Nincsenek irreális elvárásaim, csak szeretném, ha azok az emberek, akik követnek, tudnának tőlem olvasni. Azt nem gondoltam, hogy nagyobb lesz az érdeklődés. Rájöttem, hogy fontos tényező az ismerkedés ezekben a körökben, a tanulás a jobbaktól, és egy nagy adag bátorság. Szóval most ott vagyunk, hogy nem sokára elérhető lesz a naplóm angolul, amire eddig tizenöt külföldi blogger jelentkezett, hogy előolvasná, és már most látom, hogy osztogatják, mennyire várják, (amit még mindig nem fogok fel), illetve készül a Fagyos december angol verziója, amivel még nagyon sok munka van, de szépen, lassan haladunk a szerkesztéssel. Nem sietünk! És ez az, amit el kellett fogadnom és sajátítanom. NE SIESS!!!

Azt szokták mondani, hogy nem lehet minden ember igényét kiszolgálni, hiszen változó ízlésűek vagyunk. Amíg az egyikünk rajong egy történetért, a másikunk már finoman szólva is morog miatta. Te, hogyan kezeled a negatív véleményezéseket? Mennyire érint meg lelkileg, ha valaki erős kritikát fogalmaz meg a történeteidről? Esetleg netán szoktál e ráreflektálni bármit is?

Néha már reagálni sincs kedvem semmire, mert sajnos sok író tett arról, hogy bármit mondasz, úgy tűnjön, egyáltalán nem bírod a kritikát. Én magamban próbálom lerendezni. Van, amivel egyetértek, azt elraktározom, van, amivel nem, ez pedig egyéni preferencia. Ha elvárom, hogy valaki tisztelje a véleményem, akkor én miért is ne tenném meg ezt az irányába? Persze ha valaki lekezelő és durva, hogyne fájna lelkileg. Egy-két napig agyalgatok rajta, aztán pedig elég keményen felspanolom magam, és kiszedem belőle azt, amiből előnyöm származhat, és belefektetem ezt az energiát a következő könyvembe. Sikerült már nagyot fejlődnöm így, szóval talán ez a kriptonitom. Ha valakinek csak szimplán nem tetszik, nem szokott izgatni. Őszintén általában a molyt is csak megjelenés környékén nézem többször, valahogy utána annyira már nem érdekel, mert az éppen íródó könyvön kattogok.

Országunkban bizonyos zsáner írói rivalizálás vehető észre. Ezt te mennyire érzékeled, és milyen tapasztalataid vannak -e téren?

Kérdezték már, hogy észrevettem-e, hogy ő meg, ő, riválisának tart, vagy, hogy lemásolta pár dolgomat, de én ezeket sosem veszem észre. Plusz nem is védetek le semmit. A stílus meg szabad. Én azt nem értem, hogy egy olyan ember, aki tök más stílusban ír, miért látna bennem riválist? Össze sem lehet hasonlítani, annyira más. Persze kell egy egészséges versenyszellem, de amiket néha hallok, az nekem már sok. Az a művész, aki csak a sikerre hajt, és emiatt csinálja kizárólag azt, amit, szerintem nem hiteles. Hiszen magát a folyamatot kell élvezni, és utána nyilván oda meg vissza van az ember, ha sikerül is elérni vele valamit, de nem lehet csak pl. a sikerlista egy cél. Nem lehet CSAK emiatt csinálni. De hát ahány ember, annyi hozzáállás, nem? Én így gondolom. Ha írok, akkor annyira belemerülök sokszor, hogy nem azon kattogok, hogy na vajon, most leelőzőm őt, meg őt azon a listán? Kit érdekel? Vagy lehet, csak én vagyok ám ilyen. Olyat kaptam már, hogy másik író lehúzta azt a könyvem, ami még meg sem jelent, de én azon őszintén nevettem. Szerintem ilyen dolgokhoz energiát adni, abszolút felesleges idő pazarlás.

A könyveidet az érzelmek bonyolult hálója jellemzi, erre utaltam már fentebb is. Bizonyos szinte a testiség és erotika túlfűtött jelenetei is megtalálhatóak bennük. Mennyire érzed fontosnak, hogy egy részletes, esetleg minden ponton túl mutató erotikus jelenetet írjál vagy megelégszel a felszínes érintkezésekkel? Mit gondolsz erről?

Én valahogy a kettő között érzem a sajátomat. Persze volt, ahol több testiség megmutatkozott, de állítólag még akkor is sokkal kevesebb volt, mint amit egy átlag NA alapból képvisel. Ezért sokan a YA és NA közé sorolják a stílusomat. Fontosnak tartom, hogy főleg ilyen korú szereplőknél beszéljünk a szexről, a velejáró veszélyekről egyaránt. Az, hogy kinek mi a sok, mi a kevés, egyéni dolog, de egy biztos, mindig sok megfigyelő munkámba telik az, hogy hitelesen legyen ábrázolva. Értsd úgy: sok fiatallal beszélgetek, sokszor visszaemlékezem a kicsapongásokra, sokszor érdeklődőm idősebb generációktól. Nyilván két tizenkilenc éves nem csak egymás kezét fogja. Én nem szeretek köntörfalazni, de igyekszem finomabban bánni a szavakkal. (Jelenettől és helyzettől függően persze.) Én inkább az érzelmesebb dolgokat szeretem, érdekel a mentális oldala a testiségnek.

Végezetül pedig kérlek, mesélj kicsit a további terveidről? Írsz-e most könyvet? Mikor várhatunk tőled következő megjelenést?

Most már elengedtem a Fagyos december kezét, már csak az angolét kell. Márciusban elkezdem írni a következő könyvem, az Üzenet neked... címűt, de erről még nem szeretnék sokat elárulni. Nagy előretervezést nem szeretek csinálni, inkább mindig a közel jövőt figyelem. Bízom benne, hogy több ember a szívébe zárja majd a történeteimet, és talán valakinek tudok vele segíteni is akár. 

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó facebook oldalát és az Instagram oldalán, hiszen további érdekességeket olvashattok!

A könyveket pedig megvásárolhatjátok a Libri oldalán!

Írta: NiKy