Szöllősi Bernadett - Egy lélek margójára

„Sziromról gördülő harmatcsepp-

lám, így hullajt könnyet egy virág.”

Amikor ismerkedem egy szerző munkásságával, mindig három szempontot veszek figyelembe. Az első, hogy milyen korosztálynak és mely műfajban alkotta meg könyvét. A második, hogy mennyire egyedi vagy milyen szinten újító az adott témát tekintve. A harmadik pedig egy bizonyos fejlődési szakasz, amely arra hivatott, hogy évről évre, könyvről-könyvre, mennyire képes változni, netán mások véleményét megfogadva feljebb emelkedni a szárnyait próbálgatva. Ezért először nehezteltem a mostani alkotóra, hogy egy bizonyos megszokott színvonal után, hogy lehet visszafele haladni, mikor rájöttem, hogy elfelejtettem egy apró, de annál fontosabb tényt, mégpedig azt, hogy az időben visszafele haladva fedeztem fel munkásságát és ez megtévesztően hatott rám.

Szöllősi Bernadett költő versei számomra olyanok, mint tavasszal egy kellemes zápor, tele frissességgel, élettel és egy bizonyos alkotói „vitaminnal”, amely arra hivatott, hogy az olvasó lelkét feltöltse a következő időszakra. Két könyve, amely eddig kezeimben megfordult - Kabátzseb-magány és a Szív-garzon – nagyon magasra helyezték azt a bizonyos elvárási mércét és igen nehezen tudok lentebb tekinteni, egy számomra különleges és minőségi alkotó esetében. Tudom, hogy ez cseppet kétértelmű, de, ha kézbe veszítek a szerző fent említett valamelyik alkotását, meg fogjátok érteni ezeket a sorokat.

Egy lélek margójára című könyve 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A számomra már oly megszeretett és ezáltal megszokott illusztrációk jelen esetben is László Maya keze munkáját dicsérik, amelyek elengedhetetlenek a versek mélyebb átérzéséhez és tulajdonképpen ez a fúzió ad egy egységet.

Ebben a csepp kötetben számos vers és pár elszórt novella található, amelyekről egységesen elmondható, hogy kabalisztikus, lírai és különleges.

Szeretnék három költeményét megmutatni, amelyek kedvesek lettek szívemnek:

„De nehéz úgy mértéket tartani,
ha semmid, semmid nincsen,
s de nehéz úgy hallgatni,
ha a szó csak minden kincsed.

De nehéz úgy boldognak lenni,
ha minden ág csak húz,
ha maradnál, akkor is menni,
mellet ki – hasat behúzz!

De nehéz úgy kívül örülni,
ha belül tenger a könny,
de nehéz csak üresen nézni,
s szívszakadva mutatni közönyt.

De nehéz a mának élni,
ha a tegnap súlya ül a vállamon,
s a holnaptól nem félni:
amit kimondtam, vállalom.

De nehéz elhagyni a hazád, s otthon lenni máshol,
és úgy mondani igazat, hogy senkinek se fájjon.”

 

A második:

„Álmomban a Garayn jártam,
már a piac sem a régi,
a fagylaltot sem az az öreg bácsi méri,
a kapu előtt álltam,
bemenni nem mertem,
a kis ablakon félve belestem:
-ott ültünk mi hárman és meggyet magoztunk,
pirosra festett kézzel nagyokat kacagtunk
-fodros kis szoknyánk elterült alattunk.
Elfordulok, hogy ne lássam magunkat, Mama,
toporgok a kapu előtt, erre menjek vagy arra?
Gyalog indulok a Keleti felé,
míg egy könny lassan arcom szeli ketté.
Eszembe jut egy préselt virág és egy régi könyv,
ígérem, ha nem is most, de találkozunk Odafönt.”

 És a harmadik:

„Szerető kéz nyugszik
ma minden síron,
ha sok a bánatod –
engedd, majd én kisírom.

 S ha egy rég elment lélek
ott fent, elveszne az égben,
hogy hazataláljon az éjjel:
gyújts egy gyertyát érte.”

Akárhogy is nézem ezeket a sorokat, csak a lelkem sír, mert a könnyeim elapadtak. Ott mélyen bennem egy nagy ölelés késztetése indult el, amelyet egyszer, ha lehetőségem adódik, átadok a szerzőnek. Rokonlélek, ahogy mondani szokták és remélem, hogy több derű, sem mint szomorúság éri a mindennapokban. Mégis ezekért a versekért az olvasó nem lehet elég hálás és csak reméli, hogy sok-sok költeménnyel gazdagítja majd a kortárs palettát.

Számomra még egy apró versike adta meg a kellő lökést, amelyet szeretnék még megmutatni. Úgy hiszem, hogy olvasása után nem kell bővebben megmagyarázni. Íme:

„Egy pici rigó a fán vígan dalol
-tíz másik a vokálja,
egy fűzfa kecsesen a víz fölé hajol
-s a tükörképét csodálja.”

Összességében bár nem felhőtlen az olvasási élményem, mégis úgy gondolom, hogy léleksimogató az olvasó számára, és tudva, hogy mennyi minden lakozik még a szerzőben, egy hálásan bizakodó mosollyal várom a következő alkotásait.

Ajánlom a könyvet minden versszerető léleknek, hiszen a költő megálmodja a költeményeket, de az olvasó lelkétől függ, hogy a rímek adta ütemre ringatózik, vagy esetleg tovább gondolja a sorokat.

Ha kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint az Underground Kiadó weboldalára ellátogatni. 

Írta: NiKy