Takács Zsuzsa - Spirálfüzet

 

„Mi jobb? Meghalni, vagy élni akárhogy?”

Mindig elfog a nosztalgia érzése, amikor egy olyan könyvet veszek kézbe, ahol a régi rajztechnikák dominálnak. Ez az érzés azért különleges a számomra, mert nagy reményeket ébreszt bennem, hogy vajon a szerző a tartalommal is megtudja-e tartani ezt a mély emocionális töltetet, vagy elhalványul, ahogy idővel az emlékek.

Takács Zsuzsa számos kötet szerzője és fordítója. Bár munkásságával többször is találkoztam, mégis most olvastam tőle először önálló alkotást.

Spirálfüzet című verseskötete 2021 –ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Mint fentebb már említettem az illusztrációk vonzottak magukhoz először, amelyet Turi Lilla munkáit dicsérik. Az is igaz, hogy egy számomra fontos listára is felkerült, de végül is ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy beszerezzem.

A könyv tulajdonképpen két részre osztható. Ez az elkülönülés mind idősíkban, mind térben is elválik egymástól. Az előbbi 1987-ben íródott Kamaszlányversek alcímmel, az utóbbi pedig 2021 –ben, Az égen bárányok fodrozódnak címet kapta.

Mind a két részről elmondható, hogy rímtelen, mégis „lélekrímelő” verseket tartalmaz. Ezt a fogalmat én használom azokra az alkotásokra, amelyek az olvasói szívemmel együtt dobbannak. Akár van ütemük, akár nincs az adott alkotásoknak, csak akkor esnek ebbe a kategóriába, ha nekem íródnak, hozzám szólnak és pont ezért eggyé válok velük olvasásom folyamán.

Szeretnék két különleges versrészletet megmutatni, amelyek különösen fontossá váltak a számomra.

„Az erkélyen a muskátlik közé

anyám paradicsomot is ültetett,

de nem akartak érni a kicsi, zöld gumók.

Erre vett a piacon egy fél kiló

méregdrága, piros paradicsomot.

A legszebbet kivitte megmutatni,

„Ilyenek legyetek”, így szólt a gumóknak.

Apám nevetett, úgy néztek egymásra,

mint a szerelmesek.”

És a második:

„A világ csak képzelet (és akarat).

Tetszik ez a megközelítés.

Egy tébolyodott elme papírra vet,

és élni kényszerít.

Alszom, és fölkelek, ha int,

iskolába járok szeszélye szerint.”

Összességében egy különleges könyvet vehettem kézbe, ahol a szerző megfogta a kezem és idősíkokon és témakörökön át vezetett, míg egy utolsó sóhajjal elengedett. Ez a sóhaj az én ajkaim közül tört elő, amikor is tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzottak a múltam apró szilánkjai és egy rövid időre újra érezhettem az akkori nyári meleget, és szinte láttam, ahogy Nagymamám a konyhában süt-főz nekem. Ezekért a pillanatokért már megérte kézbe venni és igencsak hálás vagyok érte.

Ez a vers pedig megmutatja, milyen dacosak is voltunk anno, pedig nagy az igazsága.

„– Nincs jogod – mondja anyának Kati.

– Elzárni a magnót, mert hangos, nincs jogod!

– Kiabálni, csak mert a gyereked vagyok!

– Nem adni ebédet, míg nem takarítok!

– Megszabni, hogy mennyit telefonálhatok!

– A polcomon rendet rakni, nincs jogod!

– Ha vitatkozunk, beleszólni, nincs jogod!

Katiból jogász lesz, de belőlünk – idegroncs.”

Úgy érzem egy remek kezdet volt számomra ez a könyvecske és el fogok merülni a közeljövőben a szerző további alkotásaiban is.

Ajánlom fiatal és idősebb lányoknak és nőknek, hiszen ezekben a versszakokban ott vagyok én, te és mindenki.

Amennyiben elmerülnél a könyv világában, megteheted, ha a Magvető Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy