Stian Skald - A lelkek kútja

 

„Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”

Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése című alkotását, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az első része. Már akkor megállapítottam, hogy tetszik az szerző magával ragadó és egyedi stílusa, kétséget kizáró igazi high fantasy szerzeménye, mely bővelkedik a kalandregények adta izgalmakban és ezt a mitológia fűszerezi meg.

A borítóról csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon tetszik. És itt a bizonyíték, hogy igen is lehet izgalmas és szép külsejű könyveket készíteni magánkiadásban is. De nézzük is, hogy miről szól a történet.

 Az előző könyvben megismert kis csapat ott folytatja útját, ahol az első rész befejeződött. Akkor egy viszonylag izgalmas fináléval volt dolgunk, elvégre Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találták magukat. Ezt a helyet nem másnak hívják, mint Zengoraz, a hét sziget világa, amely szinte tükörképe a saját világuknak.  A kezdeti döbbenetet hamar felváltja az ottani valóság két őslakói között dúló háború, amelyet sok kaland, számos szorító helyzet és halálközeli élmény tesz változatossá. Maugis varázstudása nem úgy működik, ahogy kellene, és sokszor nem érti, hogy mi történik vele és társaival. Ráadásul az Aranyváros utáni kutatás sokkalta többről szól, mint egy kalandokkal teli kincsvadászat. Hamarosan olyan tudás birtokába jut, mely elpusztíthatja mind a két világot. Vajon sikerrel jár a kis csapat? És mi történik, ha már csak a remény marad?

„Kiürítjük keserű poharunk,

Majd kéz a kézben zuhanunk

Így kelünk hát fel az utolsó útra

Feneketlen mély a lelkeknek kútja.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a történet sokkal jobbra sikeredett, mint az első kötet. Itt is volt minden, ami szem szájnak ingere, tehát féltem, harcoltam, reménykedtem és kutattam. Minden pillanatomat kitöltötte a karakterekkel való együtt lélegzés és a meggyőződés, hogy valami nem stimmel.

Kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát immáron Maugis, hiszen benne megvan minden olyan tulajdonság, amit értékelek egy adott karakterben. És bár a maga módján esendő, hiszen hibázik, mégis úgy éreztem, hogy a vele való azonosulás a legkedvezőbb és legkönnyebb. Szerettem a gondolatait, azon érzéseket, melyek az események hatására kerültek felszínre és bár néha megráztam volna, hogy feleszméljen, mégis tökéletesen eggyé tudtam válni vele.

„Ha a jövő vágyainkat megöli

Ez az éj akkor is a miénk marad

S a holnap talán álmunkat összetöri

E pillanat most örökké tart.”

Az események pörögnek, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Sokszor szinte a harcok és veszélyes helyzetek közepében éreztem magamat és egy rendkívül színes világot ismerhettem meg.

Amit pedig a könyv végén kaptam, teljesen kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? És igen, most jön az, hogy kell a folytatás, most rögtön.

A hisztit ezennel befejeztem, de kedves író úr, ha kérhetem, legyen olyan jó, és addig ne álljon fel a gépe mellől, míg a következő kötete kész nem lesz.

Összességében egy nagyon izgalmas és különleges regényt olvashattam.

Ajánlom a fantasy és kalandregények szerelmeseinek, de azok is kellemesen szórakozhatnak, akik élvezik, ha ismeretlen tájakon járhatnak.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy