Erberling Judit - Vers a tengerben

 

„Hamis minden, mit szívembe ragasztasz,

én voltam a hóhér, mégis engem akasztasz.”

Valamikor évekkel ezelőtt megismertem egy fiatal lányt, aki tele volt élettel, sokat nevetett és mindig azt mondta ki, amit az én szívem is sugallt. Ennek a hölgyeménynek számos előnye volt őszintesége mellett, többek között, hogy csodálatos gondolataival örvendeztette meg olvasóit. Hasonlóan hozzám is bloggerként tevékenykedik és egy különleges oldal tagja a mai napig is, de mint kiderült, a szavakkal másképpen is tud bánni. Verset írni sokan tudnak, viszont szívhez szóló üzeneteket küldeni általa már igen kevesen. A mostani értékelésem írónőjéről meséltem fentebb és bár nem vagyok elfogult, mégis hálásan köszönöm a barátságát és a költészetét is egyben.

Erberling Judit - Vers a tengerben kötete idén jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A könyv számos előnnyel rendelkezik, ugyanis nem tudom ki, hogy van vele, de én kimondottan szeretem, ha könnyen forgatható, vastag papíron olvasható az adott szöveg és keményfedeles.

A borító már önmagában lenyűgöző a számomra, hiszen egy olyan természeti elem mutatkozik meg rajta, melyért külön is rajongok. Számos tulajdonságot mutat be a figyelmes szemlélőnek, elvégre gondolatok végtelenjével találkozunk egy-egy vers olvasása során, melyek mélységükkel és viharoságukkal csak fokozzák az olvasóban az elmélyülés élményét. A tenger ezt is jelenti számomra.

A kötet egy érzelmi vihar a javából, hiszen minden időből és eseményből egy őszinte lélek kiáltása vagy ábrándozása olvasható. Természetesen nem csak emocionális indíttatásokat fedezhetünk fel a lapokon, hanem véleményt is a világ ügyes – bajos dolgairól, gondjairól.

Szeretnék három művet kiemelni, melyek személyes kedvenceim lettek. Kérlek, olvassátok figyelmesen.

„Hamvadó virágok illata

Tovaszáll az őszi széllel.

Világvége zord hangulata

Búcsúzik egy pengeéllel.

Halál, Elmúlás, Magányosság,

E fájó élet hamuja,

A szív egy utolsót még dobban,

Mielőtt végleg kihunyna.

Süvítő, jéghideg őszi szél,

Tépett, rongyos falevelek.

Halál-aroma lengi körül

Az elfoszlott természetet.

Eltűnnek az erdők és lombok,

A kacagó, szép sugarak.

Mindenhol a gyász lengi körül

A borús hétköznapokat.

Színtelen, nyirkos, mísz némaság,

A boldog élet hiánya.

Nézek meredten a holnapba,

De csak azt érzem… hiába.

Elmúltak már a vidám napok,

Hajszolom a meleg Nyarat.

Ujjaim közül kihullotok,

Szikrázó emléksugarak.”

A második:

„Itt állok egyedül,

Elhagyott mindenki.

Álmaim sincsenek,

Szólaljon valaki!

Kínoz a sötét csend,

Szívemből kiáltom.

Sajog a lelkem, mert

Boldogságra vágyom.

Üvölt a némaság,

Én válaszra várok.

Nem felel senki, mert

Nincsenek barátok.

Elfogytak az álmok,

Talán a vágyak is.

Észre sem veszem, és

Eljő a halál is.”

És az utolsó:

„Az éjszaka jő, s bekebelezi

a nappali örömben fürdőző

házak falát szépen, lépésenként.

Percről percre lopva lobban az éj

egy sötét lángja, s alábukik a

Napnak utolsó sugara végre.

Üdvözlégy, te, a világnak titkos,

éjben búvó, lopott csókú násza.”

Elsőre lehet, hogy depresszívnek tűnnek, de csupán saját érzelmi válogatásaim, mert most ezek passzolnak hozzám. Számos érzelmi hullámot megélhetünk a versek olvasása közben, és ki miben találja meg önmagát, azonosulhat velük.

A versek legtöbbje pattogós, erős ütemű, de mégis a szív dobbanásával haladó, különleges világot teremtő.

Összességében elmondhatom, hogy egy csodálatos kötetet olvashattam az alkotó tollából.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül minden versszerető léleknek. És ne feledjétek: az életet lassan vagy gyorsan megélni egyéni élmény, de mikor két szív találkozik a közös ütemre hangolódás a legcsodálatosabb!

Amennyiben elmerülné a versek tengerében, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy