„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját
elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a
csúcson vagytok (…)”
Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már
oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket
átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül
gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok
adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek.
Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a
számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye,
én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra inkább, mint blogger volt
és van is a tudatomban, hiszen évek óta követem írásait és számos érdekes vagy
új információval lettem gazdagabb általa. (Ha te is szívesen követnéd vagy
érdekel az író másik arca, a Sorok között blogon megleled).
Miután felkerült az Éld át a pillanatot! regénye egy
számomra fontos listára, így evidensé vált, hogy ideje elolvasnom ezt a
történetét. Hogy őszinte legyek nem vártam semmit, mert nem egyszer csalódtam
már ilyen téren, így nyitott lélekkel, de óvatosan vettem kézbe a kötetet.
Első ránézésre cukorbombaként hatott rám a borító, melyen
egy fiatal szerelmespár egymást átölelve áll a sejtelmes fényekben. Mit
mondhatnék? Nem voltam elsőre elragadtatva ettől a habos-babos máztól, hiszen
ki nem állhatom az elidealizált, érzelmektől túlcsordult marketingre éhes
képeket, melyektől bár az olvasói szemem jólakik, de közel sem biztos, hogy a
lelkem is azt kapja, amit a szemem megszokott. Tudom, hogy ridegnek hatnak a
szavaim, de nem vagyok érzéketlen, csupán két lábbal állok a földön, mikor
ilyen hatásvadász dolgokat látok, érzékelek.
Miután levontam az első konklúziómat, úgy voltam vele, hogy
essünk túl rajta, de titkon azért reménykedtem, hogy tényleg valami érdekes
történettel találkozom.
„A személyes problémáink nem indokolhatják, hogy undorítóan
viselkedünk másokkal. Nem várhatja el senki, hogy pusztán sajnálatból
kiváltságosként kezeljük! Az élet egyszerűen nem így működik! Csak azért, mert
tragikus a múltad, még nem kell neked is kibírhatatlannak lenned, és más
jelenét pokollá változtatnod!”
Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam ettől a történettől. Valami giccses sztorit, ami majd megakad a torkomon és még a pohár víz sem fog segíteni, hogy megemésszem. Ehhez képest kaptam egy cukorbombát, ami millió ízben szétrobbant a belsőmben és bár picit sziruposra sikeredett, mégis megszerettem.
Panka és Bastien nem tökéletes tinik, akik most léptek le
valamelyik plakátról. Élő, hús és vér emberek, akiknek a bőrébe bárki bele tudja
képzelni magát. Mert a tökéletlenségük miatt esendőek és különlegesek. Tudom,
hogy sok olvasónak a szerelmi szál a legfontosabb, de számomra mellékes zöngévé
vált. Sokkal fontosabb lett az emberi- és karakterfejlődés, mely bár csak pár
napot ölel fel, számomra mégis egy egész életet jelentett. Csodálatos volt
látni, hogy hibáznak, botladoznak, de önmagukban is megtalálják a hibát és
próbálnak változni, többet adni és átgondolni a történteket. És erre igazán csak
nagyon kevés ember képes.
„ Az élet tele van olyan pillanatokkal, amikor saját
magunkkal tolunk ki, ha tagadjuk a nyilvánvalót. Az sem mentség, hogy olykor
fájdalmas őszintének lenni saját magunkkal.”
Ez az idézet csak egy a sok közül, mely kinyilatkoztatja
azt, amit sokan szeretnénk elfelejteni. Akkor kell bátornak lenni, mikor az
élet hozza a helyzetet, mert igen az igazság sokszor fájdalmas, de a
gyógyuláshoz elengedhetetlen. Lehet, hogy nem leszel tökéletes külsőleg, hiszen
vannak állapotok, melyeken nem lehet változtatni, de sokat segít, ha felemelt
fejjel, akár egy szerető társsal, baráttal vagy szülővel támogatva ugyan, de
egyedül szembe mersz nézni az adott helyzettel.
„- Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben
csalódunk. Ez sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem két féleképpen élheted az
életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falat húzol,
óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni.
(…) Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is.”
Hogy mit kaptam ettől a könyvtől? Sokat és egyszerre
keveset. Az előbbit azért, mert sok pontban magamra ismertem. Az utóbbit, pedig
azért, mert olvastam volna még. Nem vagyunk tökéletesek és hiába nyomja ránk a
társadalom minden felületen, hogy légy az, nem leszel. Se egy menő ruhától, se
egy király kocsitól, sőt még egy szuper állástól sem. Ugyanis önmagadat viszed
mindenhová, és azt tudomásul kell venni, hogy az ember már csak ilyen.
Tökéletlenségükben tökéletesek.
Összességében elmondhatom, hogy egy új, érdekes és
kiemelkedőnek látszó írót ismerhettem meg. Örülök, hogy felfedeztem ezt az
oldalát is az alkotónak, mert így még szívesebben fogom olvasni a posztjait és
valahol tudatosan keresem majd a további könyveit is.
És még annyi, hogy hálás vagyok, amiért ilyen témához nyúlt,
mert így közelebb hozza az olvasóinak az elfogadás érzését. Hiszen lehetsz árva
vagy egy fontos részeddel kevesebb, amíg a szíved a helyén van és mozog, addig
bárkinek szerethető leszel. Vár rád valahol egy másik sérült lélek, aki csak
annyit kér, öleld át és szeresd! Ez az élet egyik mozgatórugója és ezért kelünk
fel minden egyes nap újra és újra! Merj élni és merj szeretni! Carpe diem!
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a
kedves, de tartalmas történeteket. Nem fél szembenézni a valósággal, de élvezi
a mézes-mázos meséket. És záró gondolatként szeretnék egy saját életérzetemet
megosztani veled kedves olvasó: Ne versenyezz a múltaddal, hanem inkább várj
nagy dolgokat a jövőtől és szeresd a jelenbeli énedet!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző
oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése