"A kis játék betűkkel alcím reményeim szerint nem csak az olvasásra, hanem az anyanyelvünk adta lehetőségekre is ráirányítja a figyelmet."- Interjú Mirejla Boglaar alkotóval

 

Nem tagadom nagy rajongója vagyok a versek és haikuk világának és nagyon örülök, hogy egyre szélesebb körből olvashatok műveket. A mostani verseskötet számomra az idei év egyik legnagyobb meglepetéseként tartom számon, ugyanis nem csak külsőleg, de belsőleg is jellemzi egy bizonyos művészi látás és arisztokratikus él. Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete nagy kedvencemmé vált, ezért nagyon köszönöm az alkotónak, hogy elfogadta az interjú felkérésemet! Sok érdekességről és a kötet háttérmunkálatairól fogunk beszélgetni. Vágjunk is bele!

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg a Tollászkodás című versesköteted?

Először is: köszönöm szépen az interjú lehetőségét! Egy kis könyv kis szerzőjeként ez a megkeresés nagy öröm és nem mindennapi meglepetés számomra.

A kötet valószínűleg pont úgy született, mint az írások a grafomán emberek egy részénél: először csak gyűltek, évekig. Némelyik elment olykor egy-egy verspályázatra, mások pedig pihengettek (az egyik legemlékezetesebb pályázaton pl. zempléni szállást lehetett nyerni néhány napra – ide az A trófea (fortepiano) című verset neveztem be). Egyszer a kezembe akadt egy kb. elfelejtett nagyobb íráskupac. Itt-ott elsárgult papírra, olykor kézzel skribáltakra (micsoda nosztalgia az ilyen! ma már kevesen írnak papírra, kézzel..., legfeljebb a kisiskolában vagy áramszünet idején). Szóval elkezdtem olvasgatni és szelektálni is őket. Mondhatnám, hogy a kötet a kiszelektáltakból lett, de sajnos vagy inkább szerencsére nem. Szóval a válogatás során – mert az írásokat is szelektálja az ember lánya időnként, nem csak a ruhatárát – a megmaradt maradéknál előjött az az ötlet, hogy kellene valamilyen elv, egy nézőpont, ami segíti a témák köré rendezésüket. Amúgy egyszer egy Tiziano-ról szóló regényben olvastam, hogy a mester az éppen elkészült festményeit háttal a falnak támasztotta jó pár hétre, és amikor újra elővette azokat, akkor friss szemmel, szinte idegenként nézhetett rájuk és rögtön meglátta, hol kell rajtuk még dolgozni, javítani. Ha egy zseni így tesz, akkor nyilván nekünk, többieknek sem árt ez a módszer, még akkor sem, ha nem festmények az alkotások. És csináljuk is. Lehet, hogy ez a szokás ösztönösen benne van az emberben? Ahogy Fodor Ákos írta, „új szemmel nézni a régi képre”? De visszatérve a kiadós, nagy szelektálásra és témák köré rendeződésre, valahogy hét csoportba kupacolódtak az írások. Az már szinte adta magát, hogy akkor legyen hét fejezet, ami hét variáció a szavakkal való játékra, mint a Scrable társasjátékban. De erről a fülszövegben is lehet olvasni. A kötet címébe mindenképp szerettem volna játékosságot vinni és eszembe jutott a tollászkodás szó, ami egyrészt utal az írásra, az írással való bíbelődésre, szöszölésre, másrészt kicsit csajos is, mert mi mást csinálnánk a tükör előtt nap, mint nap, mint tollászkodnánk (amikor épp ráérünk ilyenre). Az alcím pedig - Kis játék betűkkel - szándék szerint segít helyre tenni, hogy a kötet borítóját látva a tollászkodás melyik jelentésére kellene inkább gondolni. A kis játék betűkkel alcím reményeim szerint nem csak az olvasásra, hanem az anyanyelvünk adta lehetőségekre is ráirányítja a figyelmet. Simone Weil-től idézik sokszor azt, hogy „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Az anyanyelvünkre talán nem is kell megtanulni vágyakozni, hiszen ezen szólaltunk meg életünkben először (tisztelet a kivételnek) és azóta is a miénk, de a hétköznapokban nem feltétlenül mindig nyilvánvaló az, hogy mekkora kincs: telve szépséggel, varázslattal, talányokkal, meglepetéssel, zeneiséggel, játékossággal. Szerintem nagyon érdekes elgondolkodni egy-egy szó valódi jelentésén – sok szavunk, közmondásunk, kifejezésünk archaikus, eredeti jelentésüket szinte nem is értjük már, csak használjuk. A magyar nyelv több ezer évesre becsült léte ellenére szerintem sosem fog megöregedni, mert tele van játékossággal. Szóviccet is könnyű alkotni vele. A szóvicc annyiban hasonló a vershez, hogy sűrítve, tűélesen mutat meg valamit, legtöbbször érzésekkel telítve, meghökkentve, megnevettetve. Amolyan kis katarzissal. De visszatérve a kötet készüléséhez, még talán annyit szeretnék elmondani, hogy nyitó- és záróverset mindenképp szerettem volna - lett is -, e mellett pedig, mint már kiderült, a fejezetcímek rendezték maguk köré az oda passzoló írásokat.

Milyen időszakból merítkeztél írás közben? Hiszen elmondható a költeményeidről, hogy sokszor személyekhez szólnak, vagy bizonyos eseményekről mesélnek. Mennyire a személyes érzelmektől fűtöttség vagy inkább egy általánosabb gondolatiság jellemzi-e az adott műveket?

A valamilyen időszakból merítkezés nem is annyira írás, mint inkább a kötetbe válogatás közben jött elő kicsit, mivel egy-egy vers sok évvel korábban íratta le magát, mint mások. A kötetbe való válogatást inkább a hét fejezetbe rendezés elve jellemezte, a fejezetek címét pedig a bennük lévő valamelyik vers adta. Valóban kb. úgy van, ahogy kérdezted. Vannak a versek közt személyekhez szólók, vannak eseményekhez fűződők és filozofikus, esetleg spirituális, tágabb nézőpontúak is. Kérdések (pl. az első fejezetben) életérzések (szeretet, szerelem, gyász, hála), vágyak, létállapotok, létkérdések vagy épp pillanatnyi hangulatok (pl. Lombozó), emlékek (pl. Capuccino praliné, Átutazóban), de kalligram (Mandala) és játék a betűkkel, szavakkal jellegű is akad (pl. Zönöge) és ott a város (pl. Leporello), napszakok (pl. Illanás), évszakok (pl. Locspocs) és természet is (A trófea).

Az, hogy mi a versek mozgatórugója, nem mindig tudom, mert összességében nálam legtöbbször intuitíven működik az írás. Sokszor valami apró, pici mozzanat, jelenség, látvány, érzés mozdítja be az egész „lendkereket” és azután már megállíthatatlan az egész. De van úgy, hogy valamilyen drámai történés miatt zuhan át a mondandó. Ha a téma jönni akar, akkor jön és “leíratja” magát függetlenül attól, hogy amúgy éppen mi van a mindennapi “táncrendemben”. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy az ember transzba esik és semmi egyebet nem képes tenni, hanem azt, hogy a gondolatok, érzések, rímek ott lebzselnek az ember körül és várnak a sorukra, arra, hogy leíródjanak. Akár egy újságszélre, szalvétára, fecnire, telefonba, abba, ami kéznél van és nem tilos írni rá. Először legtöbbször még nyers változatban születik meg, aztán valameddig még tovább formálódik, mielőtt véglegessé válik a szöveg. De előfordul az is, hogy azonnal megszületik, nem kell tovább szöszölni vele. Aztán simán lehet, hogy pár héttel, évvel később átíródik, „kidobnád”, elsüllyesztődik. C’est la vie.

Hogyan született meg a borító? Hiszen egy egyedi művészi képet láthatunk a külső fedőlapon!

A kötet kiadójától (ez a Könyvguru) megkérdezték, tudnék-e borítótervezőt ajánlani, „hozni”? Óriási szerencsémre ismerem Soproni Kiss Sándort, aki egy nagyon sokoldalú festőművész. Tudtam róla, hogy sokféle vizuális műfajjal foglalkozott már a freskókészítéstől kezdve a boroscímke tervezésen át a festészetig és új irányok felé is nyitott. Felhívtam és megkérdeztem, érdekelné-e egy borítótervezés? Ő először el akarta olvasni az írásokat, hogy lássa, elvállalhatja-e, adhatja-e a nevét ehhez, kap-e ötletet (borítókészítői ihletet J) olvasás közben. Éppen nagyon elfoglalt volt, több, egymást követő kiállításra készülődött, de végül nagy-nagy örömömre elvállalta. Eleinte engem is megkérdezett, van-e valamilyen elképzelésem, milyen legyen a borító. Volt ugyan, de ő végül egész mást, sokkal jobbat alkotott. Nekem nagyon tetszik.

A kötet olvasása közben többször úgy éreztem, hogy tulajdonképpen egy naplót tartok a kezeimben. Verseidből árad –az adott témát tekintve- egy bizonyos kiáltás a világ felé. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Annyiban bizonyára, hogy egy-egy írás befogadása, értelmezése, átélése szubjektív, ha úgy tetszik, akkor az az olvasó alkotói folyamata és ha az ő benyomása egy írásról, könyvről az, hogy naplószerű, akkor az ott és akkor teljesen rendben van, még akkor is, ha az írói szándék esetleg más volt.

A kötet alapötlete, ha úgy tetszik célja az anyanyelvünk szépségéhez, játékosságához, humorához, leleményeihez, zeneiségéhez, drámaiságához és mélységeihez és azon át, annak közvetítő segítségével, végső soron a saját lelkünkhöz, saját eleven érzéseinkhez, belső egyensúlyunkhoz való visszatalálás és elidőzés előidézése, mondjuk egy-egy kávészünetnyi „versidőre” és – mivel az anyanyelv valahol köztünk és az élet közti összeköttetés egyik formája - az élet és a lét onnan való szemlélésére való bíztatás. Ha pedig tetszik az ott levés, akkor szabad a pálya. J

A kötet magánkiadásként jelent meg? Hogyan jutottál el a szerkesztéstől a megjelenésig? Mennyire nehéz ma könyvet kiadni és milyen csapdái, vagy zsákutcái vannak szerinted?

Nem magánkiadásként jelent meg, hanem felvállalt kiadói kiadás: az Ad Librum/ Könyvguru Sztorimondó jóvoltából: https://konyvkiadasa.hu/sztorimondo/  „A Sztorimondó könyvkiadási program elsőkönyveseknek szól, továbbá olyan köteteknek ad lehetőséget, amelyek kritikai – irodalmi, szakmai – sikerre számíthatnak. A könyvkiadók gyakran nem foglalkoznak az ilyen jelentkezésekkel, mert az eladások várható nem tartják el a kötetet.”

Erre a programra jelentkeztem, a kiadó elbírálta és elfogadta a kéziratot, utána pedig elkezdődött egy intenzív egyeztetési folyamat.

Magánkiadást nem választanék, mert abból nem sejteném, hogy „hol a helyem”. Nekem fontos, hogy legyen alapos elbírálás, megítélés, mert ha így fogadják el az írásaimat, akkor azok remélhetően megütnek egy mércét, amit egy könyvkiadó is szívesen felvállal. És fontos az is, hogy egy kiadó vállal-e könyvterjesztést a saját boltján, webboltján kívül is, hiszen alapvetően fontos, hogy egy könyv, ha már megjelent, eljuthasson az olvasókhoz könyvesboltokon, könyvtárakon át is.

Hogyan fogadták a családtagok, barátok, esetleg munkatársak, hogy könyved jelent meg? Támogattak vagy inkább az ellenkezője igaz?

A családom, a barátaim tudták, hogy „grafomán” vagyok, korábban is látták, olvasták az itt-ott újságban, pályázati kötetekben megjelent írásaimat. Ők örültek neki. Ennél a kötetnél a tavalyi könyvhétre szervezett dedikálásra a szűk családom kísért el, amiért végtelenül hálás vagyok nekik. (Az már egy másik életérzés, hogy a dedikálást 15 perc napsütést követően elmosta a felhőszakadás. A természetnek is van humora. J)

A munkahelyemen csak egy-két, engem jobban ismerő embernek szóltam róla. A munkahelyen nincs idő ilyesmiről beszélgetni, de ha volna, akkor sem gondolom, hogy az említett egy-két embert leszámítva különösebben érdekelné másokat az, hogy mivel foglalkozok szabadidőmben, mert mindenkinek be van táblázva a saját élete, megvan a saját érdeklődési köre. Az önreklám pedig végképp távol áll tőlem.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Kaptál-e negatív kritikát, és ha igen, hogyan fogadtad?

Ezidáig kevés visszajelzést kaptam, többet szóban, de akadt írásban is, többek közt a moly.hu-n. Mindegyik nagyon becses.

Milyen érzés volt kézbe venned a könyvedet? Volt-e valami elvárásod vagy az életre bíztad a fogadtatást?

Kézbe venni az általam írt, kiadott könyvet teljesen ismeretlen és különös érzés volt. Megpillantani élőben az addig csak grafikáról ismert, szépségesre sikerült borítót egy új, azelőtt sosem tapasztalt öröm, amibe azért belevegyült néhány csodálkozó, kétségek felhangjaival tarkított kérdőjel is: ez tényleg megtörtént? Most mi lesz, fog-e bárkinek tetszeni a borítón belüli rész is?

A fogadtatást illetően az életre bíztam a kötetet, hiszen a kiadással tulajdonképpen elkezdődött a saját önálló léte J. Azoknak szánom a könyvet, akik megtisztelnek avval, hogy belelapoznak és ha megtetszik benne valami, akkor lapozgatnak még benne egy kicsit, hogy elidőzhessenek mondjuk egy-két kávészünet idejére az anyanyelvünkkel és önmagukkal. Akár tollászkodva, akár nem.

Mennyire kellett a könyvet marketingolni? Ehhez kaptál-e bárkitől segítséget, támogatást? Milyen jövőbeli terveid vannak? Várhatunk-e tőled újabb könyv megjelenését? 

A könyvkiadó eljuttatta a nagyobb könyvesbolt-hálózatokba, kapható a saját webboltjában, e-book változatban is. A kiadói honlapon minden új megjelenésről ismertető olvasható illetve interjú is készült.

Tervek, megvalósult ötletek minden alkotó ember esetében vannak, nálam is. Egy illusztrált mesekönyv-kéziratom van készen és újabb versek is készültek, készülnek, de hogy lesz-e belőlük valaha megjelenés, annak nincs sok esélye. A magyar könyvpiac eleve kicsi, a jelen helyzet pedig úgy tűnik, hogy nem igazán kedvez a könyvkiadásnak és -terjesztésnek. Az is valószínű és egyben érthető is, hogy a könyvkiadók lehetőleg anyagi kockázatok nélkül, biztosra akarnak menni, ezért ismert, népszerű szerzők vagy kirobbanóan tehetségesek könyveit adják ki. Ezek egyikébe sem tartozok. Viszont szeretem a jó könyveket. Olvasni is. J

Köszönöm az interjút az alkotónak és további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó kiadói oldalát, hiszen további érdekességeket olvashattok!

Tollászkodás című kötetet, pedig megvásárolhatjátok az Könyv Guru Kiadó weboldalán!

Írta: NiKy