2020. november 9., hétfő

Mercèdes Rheinberger - Ártatlan vagyok

 


Az idei évemet többször is jellemezte, hogy olyan könyv olvasására szántam el magam, mely nem feltétlen tartozott stílusilag a kedvenceim közé. Hiába széles tematika jellemzi érdeklődésemet, több olyan terület van, amihez félve vagy egyáltalán nem akarok nyúlni. Az egyik ilyen az általatok is kedvelt kortárs erotika. A legnagyobb gondom a sablonossággal van, hogy csak a testiség a lényeg és –míg a régi kötetek adtak egy kerettörténetet- nagyon kevés eseményt tartalmaznak a mostaniak többnyire.  

Aminek rendkívül örültem, az a látványos borító. Sejtelmes, letisztult és pont annyira kifejező, hogy az olvasni vágyó lelkeket megfogja. Nincs semmi akt, semmi felesleg és még a betűszínezése és formája is kifejező, jól látható. Sok szép borítójú könyvet láttam idén, de ebben a műfajban ez az első, amibe nem tudok belekötni és nem is akarok.

Ami a belső tartalmat illeti, az elején egy kissé túlfűtött jelenettel indít a kötet, nem szépítve semmit.

A történet egy fiatal festőművésznőről szól, aki a mindennapjaiban a nappalokat káoszként éli meg, de az éjszakákban ő maga a szenvedély királynője. Szeretője, egy kétes körökben mozgó domináns férfi, akinek karjaiban hősnőnk felelenged és rabul ejti a szenvedély ketrece. Sajnos az események nem várt fordulatot vesznek és hamarosan egy tragédiának köszönhetően maga is az áldozattok sorait gyarapítja vagy mégse? A rendőrség berkeiből hamarosan egy új érdekes karakter lép elő, akinek léte talán a kötet egyik legizgalmasabb fénye volt a számomra. A kettejük „tánca” és az események egyre bonyolultabb alakulása adja ennek a könyvnek a pikantériáját.

Elsőre azt mondhatnám, hogy hasonlót olvastam már és ez így is van. Mégis ebből a nézőpontból is tudott az írónő valami újat, valami egyedit adni olvasójának. És pont ezért, én magam is végig izgultam a történetet és bizony a végére nem kis meglepetéssel szembesültem. Sok mindenkire gondoltam, mint elkövető, de erre a személyre nem, hiszen a macska-egér játékban pont az a szép, hogy olvasóként nyomozhatok és izgulhatok, hogy igazam volt –e vagy sem….nos ezért a meglepetésért megérte végig olvasni a könyvet.

Azt továbbra is tartom, hogy nem zsánerem a mai erotikus irodalom, viszont ha fűszerezve van más, izgalmas, akár lélektani cselekménnyel, akkor még én is leemelem a nem létező kalapomat. Ez a történet ilyen volt a számomra.

Bár a karakterek szempontjából Aleksandra számomra idegesítő volt, az általa produkált gondolatok és események pedig fárasztóak, mégis belegondolva a történtekbe, hogy én hogyan is kezeltem volna ezeket a felettébb érdekes és szokatlan szituációkat, valószínű nem tudnék hiteles választ adni. Az viszont biztos, hogy Morawski főfelügyelőt nagyon szívesen megismerném a valóéletben is. Cseppet kacérkodtam a gondolattal, hogy csak miatta újra olvasom majd a történetet.

Ami pedig az írónőt illeti, le vagyok nyűgözve. Aki képes a kezemhez ragasztani egy számomra nem kedvelt témakörű kötetet, annak a további alkotásaira is kíváncsi vagyok és biztos lehet benne, hogy egy hűséges olvasót nyert személyemben. Hiszen gördülékeny stílusban, kellő varázslattal, bár néhol obszcén, de választékos szóhasználattal szórakoztatott. És így hiszem, hogy más művében is kedvemet lelem majd.

Összességében elmondhatom, hogy egy kellemes és izgalmas könyvet olvashattam. Ajánlom minden olyan olvasónak, aki szereti az erotikát, nem retten vissza egy jó kis izgalmakban bővelkedő, érzelmileg túlfűtött regénytől. Egy határozottan jó élmény volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Líra weboldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


2020. november 8., vasárnap

Alice Walker - Az öröm titkának őrzői


 „A nő nem az élet fája? Őt nem feszítették keresztre? Nem egy olyan korban, amire már senki sem emlékszik, hanem most, naponta, a föld számos országában?”


Először is szeretném megköszönni az Európa Könyvkiadónak a könyvet, hogy lehetővé tette a számomra, hogy olvashassam a könyvet, még akkor is, ha témáját tekintve igen fájdalmas volt a számomra.

Az írónő munkásságáról már hallottam és többször is olvastam róla szóló cikkeket. Ezért mikor megláttam, hogy magyar fordításban is megjelennek művei, nagyon megörültem és vártam a lehetőséget, hogy kézbe vehessem. Annyit érdemes tudnotok, hogy nem csak alkotóként kiemelkedő a személye, hiszen ő az első afroamerikai nő, aki 1983 –ban Pulitzer- díjat nyert szépirodalmi témakörben. Alice Walker a mai napig aktivistaként, tanárként és a közéletben szerepet vállaló értelmiségiként is kiemelkedő színfoltja az amerikai kultúrának. Alkotásaival és szereplései alkalmával is folyamatosan az egyenlőtlenségek, az elnyomások és a nélkülözések ellen lép fel. Számomra követendő példakép, ha őszinte akarok lenni.

 A kötetre borítója alapján is külön figyelmet fordítottam- még valamikor az év elején - és nagyon boldog voltam, mikor végül beszereztem, mert valami szemet kápráztató, legalább is a számomra. A fenti idézetet pedig azért választottam, mert minden benne van, amit a témáról tömören gondolok és érzek. Mikor elolvastam a fülszöveget cseppet ledöbbentem, mert bár sejtettem, hogy súlyos tematikával találkozom, de a mélysége fojtogatóan hatott rám és úgy gondolom, hogy sokáig velem marad gondolataimban.

A kötet több szemszögből íródott. Minden karakternek megvan a maga fájdalma és egy bizonyos bűne, melyről, ha szeretnének se tudnának megfeledkezni.  A fülszövegben olvasható, hogy a könyv Tashiról szól, egy női beavatási szertartáson átesett olinka lányról, akit férje magával vitt az Egyesült Államokba. Női beavatási szertartás egy barbár nézetteken alapuló folyamat, mely a mai világunkban is még legalább kétszázmillió nőnek és kislánynak okoz állandó fájdalmat, a szülési szövődményekről nem beszélve. Az alapvető testi öröm pedig már harmadlagos, hiszen ezáltal teljesen megfosztottként kell leélniük a hátralévő életüket. Tashi beleőrül a tudatba, hogy a félre értelmezett hitből és hűségből önként vetette alá magát teste megcsonkításának, ami miatt később fia agykárosodással születik.

A történet számomra különleges, mert az írónő lendületesen és választékosan adja át gondolatait olvasójának. A karakterek, bár nincsenek teljesen kidolgozva, mégsem éreztem ennek hiányát, hiszen a cselekmény kárpótolt.

A most leírtaknak semmi köze nincs egy politikai felfogáshoz sem, csupán, mint szabad nő írom le a gondolataimat. Teszem ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, lesz, aki nem fog velem egyetérteni és talán dühöt is ki fogok váltani, de akkor is meg kell, hogy tegyem.

Mint láthatjátok, nem egy könnyű, vidám olvasmányról írom most a véleményemet, ami ha nem is közvetlenül, de igaz történeten alapul. Hiszen azt gondolnám, én naiv, hogy a XXI. század elején már nem találkozhatunk ilyen barbár, tudatlan viselkedésformával. Vállalom a kijelentéseim következményeit, de leendő egészségügyi hallgatói szemmel nézve, de akár nőként is írhatom, hogy egyáltalán nem tartom intelligens és a következményeket ismerő hagyománynak. Hogy fordulhat elő még ilyesmi az internet korában? Nos, erre van egy elméletem.

A Nő azért, mert fizikailag nem olyan erővel rendelkezik, mint egy férfi, még nem eszköz és nem alattvaló, vagy szolga. A nő az élet fája, ahogy azt az értékelésem elején is írtam. Ahogy a férfi, úgy a szebbik nem is kell a szaporodáshoz, - nem elhanyagolható nézőpont, hogy az utód neveléshez is- és számos más területen is szükségünk van egymásra. Amit a világ történelme „hurcol a vállán” azt elfeledni nem lehet. Azt a mocskot és szennyet, semmilyen tett nem mossa tisztára, de ennek a jelenben és a jövőben nem kell így lennie. Tehát az egyenlőség a nemek között nem egy eldöntendő kérdés, hanem alapvető, születésünkkor ránk ruházott jog, és senki ezt felül nem írhatja. Sem elnyomáson és más ember fájdalmán nyerészkedő vallási nézetekből adódóan, sem etnikai, vagy politikai felfogásból eredően. A hölgyek sem nem jobbak, vagy nem rosszabbak a férfiaknál, csupán más funkciókkal rendelkeznek. Hiszen érzünk, reménykedünk, vágyunk és érezzük a fájdalmat, veszteséget. De ugyanúgy mindent megteszünk a családért, a társadalomért. Nem kötelességünk a szülés, de mivel biológiailag belénk van kódolva, sokan élnek ezzel a csodával. Ma már nem fontos, hogy ki milyen erővel bír, ami a fizikai elméletet illeti, de lelkileg vagyunk olyan erősek, mint a másik nem, sőt némely női típusok sorsuktól függően elképesztő terhet képesek cipelni.

A véleményem nem a feminizmusból ered, hanem az emberi elnyomás és kínzás ellen íródott. Ugyanúgy nem viselem el, ha férfit bántanak, nemhogy gyermeket vagy nőt. A hagyomány tisztelete, csak akkor megfontolandó, ha nem árt senkinek. Meglátásom szerint az ember nemtől függetlenül a legszebb és egyben legpusztítóbb élőlény, mely ezen a bolygón kialakult.

Ahogy születünk ajándék. A rendellenségen, ha módunkban áll segíteni kell, de egy funkcióját betöltött szerv eltávolítása kegyetlen és barbár módszer.  Hiszem, hogy az oktatás magasszinten tartásával és a minél több országba és világba eljutó információkkal tudjuk segíteni azon népek „sérültjeit”, akik atavisztikus hitrendszerük miatt másokat egy életre megnyomorítanak és kihasználnak. Igen, ez a kihasználás egy formája, hiszen a régi nézetek másokra való kényszerítése, akár belenevelése a szememben elfogadhatatlan és szerencsére egyre több ember szemében is. A testünk ajándék, bánjunk vele úgy, ahogy megérdemli. Együnk minél egészségesebben, sportoljunk és ha megtehetjük, sokszor vizsgáltassuk ki magunkat. De amihez nem kell semmi, az a tisztelet. Tiszteld magad és másokat, hogy egy békés és minőségi életet élhess amennyire csak lehetséges!!

Ez az idézet a kötetből szintén kiemelést érdemel. Nézzétek csak!

„(…) az emberi együttérzés és az emberi kegyetlenség egyforma mennyiségben van jelen a világban, és rajtunk, minden egyes emberen múlik, merre billen a mérleg nyelve.”

Ez a történet számomra nagyon fájdalmas pofon volt és hiszem, hogy sokan megfogjátok érteni miért is írtam le ezen sorokat. Azt hiszem a lelkem üvöltését és sírását még egy darabig magamban fogom érezni, hiszen ezt az értékelést is könnyezve írtam le.

Ajánlom a könyvet minden nőnek, férfinak, tehát nemtől és életkortól függetlenül. Ha csak egyszer is, de olvasd el és értsd meg az üzenetét! Mert, bár nem fogsz jól szórakozni olvasásod folyamán, de a témáról mindenkinek tudnia kell vagy illene!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt az értékelést. Ha van gondolatod a témával kapcsolatban kérlek, oszd meg velem a blog hozzászólási funkciójánál!

Amennyiben érdekel a könyv az Európa Könyvkiadó oldalán meg tudod venni.

Írta: NiKy

Laura Ellen Anderson - Vámpyr Vilma és az Úrikornisok

 


Nem is olyan régen hoztam ennek a könyvnek az első részéről az értékelésemet, melyet kisebb morgolódástól eltekintve szerettem és jól szórakoztam rajta. Mivel megjelent a második része a sorozatnak, kapva kaptam az alkalmon és beszereztem.

Először vizsgáljuk meg a külső borítót, ahogy már megszoktátok tőlem. A külső képen két olyan teremtmény látható, akikről elmondható, hogy cseppet sincsenek jóban, mégis úgy feszítenek a képen, mintha minden rendben lenne. Először furcsállottam, de aztán a kötet végére megértettem a célzást. És ha már a külcsínről írok, az illusztrációk még mindig a szívem csücskei, nagyon bájosak és imádom nézegetni őket.

Ami a belső tartalmat illeti nagy izgalommal álltam neki az olvasásnak, de sajnos a történet felénél eluntam és nehezemre esett a koncentrálás a továbbiakban. Először nem tudtam beazonosítani, hogy mi bajom lehet, hiszen ugyanazok a szereplők – jó persze vannak új karakterek- és bár a helyszín most változott mégsem töltött el izgalommal. Aztán rájöttem, hogy nekem ez túl szirupos volt. És ettől a rózsaszín bombától megcsömörlöttem.

Akikért végig olvastam az Tökkencs és Mona volt. Ez a két karakter a kedvencem és velük és értük tudtam izgulni és vártam mi lesz a sorsuk. De a többiek távol álltak sajnos tőlem. Értem, hogy kell ez a kettősség, hiszen az ellentétekről és egy bizonyos apró társadalomkritikáról olvashattam, mégis elmaradt a szokásos lelkesedés és igazán vártam, hogy vége legyen. Pedig az előző rész végével kezdődik ez a történet. A mese fő szála természetesen az, hogy meg kell keresni Mandaré anyukáját, aki évekkel korábban eltűnt. Ezért a kisfiú és a barátai felkerekednek, hogy sok kalanddal fűszerezett útjukon végül megleljék céljukat és a gonosz elnyerje méltó büntetését. Vagy mégse?

Nos, erre a választ majd kideríted kedves olvasó és csak remélem, hogy nem vettem el a kedvedet ettől a történettől. Elvégre, ami nekem nem tetszik, még másoknak okozhat felhőtlen szórakozást.

Amennyiben kíváncsi vagy a történetre a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Kiss Judit Ágnes - Babaróka esti meséi

 

„Mindenki bolond, aki csak a saját kárán képes tanulni (…).”


Igazság szerint nagyon vegyes érzésekkel fejeztem be ezt a mesekönyvet. Ugyanis még az év elején valamikor szereztem be és akkor rögtön nagy lelkesen olvasni kezdtem, de sajnos meguntam és félretettem. Aztán minap megint elém került és úgy voltam vele, hogy teszek egy újabb próbát. Nem bántam meg.

Az első, amit megemlítenék az a borító, mely nagyon bájosra sikeredett és legnagyobb örömömre, hűen tükrözik a belső tartalmat. A könyv hét mesét foglal magába, melyek tematikájukban megegyeznek,- hiszen különböző gombákról szólnak,- mégis eltérnek.

A történetek tanulságosak, szórakoztatóak és sokszor szomorúak. Legalább is a számomra mindenképpen azok voltak, mivel bár tudom, hogy ez a természet rendje, mégis a kis gombákat nagyon megkedveltem. Sokszor úgy éreztem, hogy sok a mese, vagy fullasztó, és ezt sajnos megindokolni igazán nem tudom. Jómagam is nagyon szeretem a gombából készült ételeket, igazán felsorolni sem tudom hány félét kóstoltam már. Mégis mikor erről olvastam a mesében-, még ha nem is közvetlenül- elszorult a torkom és nagyon szomorú lettem.

A hét mese közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik  A gomba, aki szeretett volna repülni, a másik pedig  A termesztett csiperke címet kapta.

Az előbbit azért választottam, mert fontos üzenetet hordoz magában. Még pedig azt, hogy ha nagyon vágyunk valamire, akkor nem szabad hallgatni azokra, akik ellenünk vannak. Ahogy a kis gomba is tette, addig harcolt, míg lehetősége nem lett megvalósítani az álmát. Bár nem úgy végződött, ahogy azt elképzelte, de még is úgy gondolom, hogy büszke lehetett magára, hiszen megpróbálta és ezt több mint, amit sokan elmondhatnak magukról.

Az utóbbit pedig azért választottam, mert a szabadság fontosságáról mesél. Nem baj, ha úgy érzed más vagy, hiszen a kis Csiperke is olyanra vágyott, amire a többiek nem. De megtalálta a helyes ösvényt és megkapta, amit szeretett volna. A szabadság az, mikor felemelt fejjel, vállalva a tetteink és álmaink következményeit végig merünk menni az ehhez vezető ösvényen.

Olvashatunk olyan fontos témákról, mint, hogy melyik gomba ehető és melyik mérgező, hogyan ismerhetjük fel a különböző típusokat, de fontos társadalomkritika is meghúzódik a háttérben. Hiszen a kis gombák sokszor társaik nevetségtárgyai, gúnyolódásoknak és megvetéseknek vannak kitéve, mégis megmutatja, hogy kitartással, hittel és szorgalommal minden megváltoztatható, akár még egy olyan társ viselkedése is, aki előtte rajta köszörülte a nyelvét. Persze a mesék vége többnyire pozitív élményt fog nyújtani a gyermeknek, mi felnőttek látni fogjuk, hogy a meséket érdemes külön beszélgetés formájában is megemlíteni, hogy mit gondol a gyerkőc a olvasottakról és milyen megoldásai lehetnek, ha vele történne meg az adott szituáció. Fontos, hogy ne csak felolvassuk, de át is beszéljük a történet lényegét, üzenetét. Ezzel hozzá segítjük a fiatal kíváncsi lelket a szövegértéshez, az üzenet játékos, de fontos feldolgozásához és a vélemény kinyilvánítást is megerősítjük, hogy ezt később kamatoztatni tudja az élet különböző területein is. Az egészséges és kíváncsi felnőtt mindig érdeklődő, tudását folyamatosan gyarapító és soha fel nem adó, de ehhez már egész korán érdemes elültetni a magokat az ifjonti lélekben.

Bár ez a kötet egy sorozat harmadik része, számomra újdonságként hatott, hiszen első olvasásom volt. És bár mint írtam az elején is, először meguntam, de nagyon örülök, hogy adtam egy új esélyt a könyvnek, mert végre ráéreztem a hangulatára és képes voltam könnyeket ejteni mikor kellett és a kis gombák sikerét is mosolyogva ünnepelni.

Ez a történet nagyon kedves lett a szívemnek és ajánlom nemtől és kortól függetlenül mindenkinek. Meglátjátok mennyi érték, szeretet és vidámság lapul meg ennek a kis kötetnek a lapjain.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Pagony Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy


Hel Enai Dawn - Sunderon - Az ördög vére


 

A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra.

Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar írónő tollából született meg és annak jele, hogy itthon is vannak fantasztikus képzelőerővel és írástechnikával rendelkező alkotók.

Bár a külső borítás először nem győzött meg, hiszen nem éppen a legszebb külalakú kötet, mégis a látszat csalóka. A témáját nézve hűen letükrözi a belső tartalom egy nagyon fontos alkotóelemét és így ezért jobban meg tudtam békélni vele.

Hel Enai Dawn – Sunderon- Az ördög vére című alkotását az idei évem legjobb fantasy regényei között tartom számon. Nagyon részletes és egyedi világképet álmodott meg az alkotó, mindennek megvan a helye és ideje, nincsenek túlzások vagy elcsúszások, és pont ezért csak többet akar tudni az olvasó.

A kötet a „szokásos” angyal-démon harcokról szól, mégsem lerágott csont, mert egy teljesen új alapra helyezi a létüket és a két harcoló fél közötti ellentéteket. Az események középpontjában egy lány áll, akit mindenki meg akar győzni, hogy álljon az adott oldalra, de senki sem bánik vele fontosságának megfelelően és az őt védelmező vagy neki ártani akaró lények konfliktusából indul el a történet.

De nemcsak a világ, hanem az események és karakterek együttese adja ezt a fantasztikus történetet.

És ha már a szereplőkről írók, ennek a könyvnek úgy gondolom, hogy több főszereplője van. Ahogy fontos Sun, úgy szintén kiemelkedő Deron, Arez, Gewn, Mush és sorolhatnám. Számotokra egyelőre csak nevek, de számomra csodálatos személyiségű lények és emberek.

Igen jól olvasod, hiszen mégiscsak fantasyról van szó, és mint olyan nagyon is kiemelkedőről.

Több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket, és igen oda kell figyelni ki kivel van szövetségben, ki kinek az ellensége. De ami számomra rendkívüli, az az árnyaltság, mely jellemzi a szereplőket. Itt se angyal, se démon nem jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a maga indítéka és terve, hogy mit miért tesz. Mindenkinek van folt a múltjában, és igen a jelenében is.

De nézzük sorra őket:

Sun: elsőre egy egyszerű lány, aki egy para boltban dolgozik, imádja a horror filmeket és nem túl kedves a környezetéhez. Másságához hozzájárul egy sérült testrész, melynek lüktetése mindig emlékezteti őt arra, hogy nem feledkezhet meg arról, mi a célja és ezért a múltját is fel kell kutatnia.

Számomra a lány bőrébe bújni egy igazi kihívás volt, mert nagyon élveztem a gondolatait, mégis nehezen emésztettem meg a sorsát és bizony többször mérges voltam rá. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez így van rendjén, neki még fontos szerepe van, és bizony megértem, miért hajszolja azt a tudást, melyért mindent képes feláldozni.

Deron: már kicsit másképpen hatott rám. Vele könnyebben azonosultam, de sokszor feldühített az arroganciája és többször éreztem szívesen fejbe verném egy péklapáttal. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, hiszen sem a felmenője, sem a népe nem bánik vele kesztyűs kézzel. Bár a viselkedése és mániája Sun felé némileg örömmel töltött el, meg is zavarodtam, hiszen nem egészen azt nyújtotta, amit vártam tőle.

Arez: a kedvenc karakterem ebben a történetben. Kivetettsége, meg nem értettsége szánni való, de ugyanakkor sokkalta több van benne, mint egy átlagos erős harcos félvérben. A hűsége csodálatos érzéssel töltött el, bár tudom, hogy még tartogat számomra meglepetéseket és nagyon szurkolok, hogy érezze, amit kell egy bizonyos személy felé.

Gewn: egy talány az egész könyv során. Hiszen a látszat csal, mégis ő a legbölcsebb és legerősebb karakter mind közül. Az ereje nem feltétlen az külső adottságaiban mutatkozott meg a számomra, hanem abban a páratlan hűségben és hitben, amit képviselt a történet folyamán.

Mush: már egy más típusú figyelmet kapott tőlem. Nem utáltam, de nem is tudtam megkedvelni. Bőven értem, hogy miért vált azzá aki, de ugyanakkor számos rossz döntései miatt sokszor felidegesített és azt a bizonyos ostort a nyaka köré tudtam volna tekerni. Viszont nagyon sok kérdést hagyott bennem, amire választ szeretnék kapni.

Ez a világ nem gyermekeknek való, van benne bőven horror elem is. Bár számomra csak egy fűszere volt a cselekményeknek, mégis úgy gondolom, hogy fel kell kötnie a nadrágot mindenkinek, aki olvasni szeretné ezt a könyvet.

Ami pedig a végén kaptam, hogy is fogalmazzak?

Kedves Írónő!

Amit leraktál az asztalra az számomra egy nagyon erős és határozott igent jelent. Rábólintok arra, hogy olvasni szeretnék még tőled. De, hogy teheted ezt velem? Vagy bármely olvasóddal? Igen panaszt merek fogalmazni feléd, hiszen már most kaparom a falat, hogy hol a kötet folytatása. Ilyen függővéget hagyni, nem szép dolog, nagyon nem. Elérted, hogy szeretnék egy saját példányt a polcomon látni és nagyon várom, hogy megjelenjen a következő része a sorozatnak.

Addig is minden jót kíván egy új olvasód!

Mint látható kedvencemmé nőtte ki magát a kötet és cseppet benne ragadtam ebben a világban. Nagyon örülök, hogy megíródott, annak pedig főleg, hogy magyar tollból származik. Ajánlom minden fantasy rajongónak és annak is, aki csak egy jót szeretne szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy


Mihó Izabella- Életmorzsák


 „Amikor elengedjük az álmainkat és belenyugszunk a biztonságot sugalló megszokásba, az életünk szépen kisimul, mint egy tó. Na, és akkor! Akkor biztosan jön egy hatalmas szélvihar és felborzolja a tükörsima állóvizet. Hatalmas hullámokat korbácsol, amelyek arcul csapnak, és habos, hideg vízként a nyakunkba zúdul maga az élet. Mert a sors megkerülhetetlen, nem menekülhetünk előle; mert az élet folytonos változások láncolata.”

A kötetet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

Ez a csepp könyv alig 124 oldal, de a benne leírtak rendkívül fájdalmasak és igazak. Hiszen az életről szólnak. Öt novella található a könyvben, melyhez ugyanennyi kérdés is társul. Vajon megleltem- e rájuk a válaszokat? Nézzük hát:

Az első történet Láncszemek címmel egy olyan körforgást vetít szemünk elé, melyben nők és férfiak sorsai, apró boldog pillanatai és mérhetetlen sok sérülései mutatkoznak meg. Ki a leggyengébb láncszem? Erre a kérdésre nem kaptam választ, hiszen a fent említett körforgás egy teljes és ép kört alkot. Akivel kezdődik, azzal a személlyel is ér véget. De olvasásomkor egy cseppet értetlenkedtem, hogy miért kell ennyi emberi léleknek az életébe belelátnom, mikor az utolsó sor, utolsó mondata helyre billentett bennem mindent. Túlságosan sokat akarunk sokszor, és akit elhagyunk a végén mégis reá vágyunk. Hát nem érdekes?

A második történet Titko(s)írás címet viseli. Először nem tetszett, hiszen egy amerikai sorozat képei vetültek szemeim elé, de aztán a szép szavak, a mély gondolatok és az a hihetetlen eleven fájdalom beette magát a lelkembe és szívembe. Egy asszony gondolatain át láthatjuk a múlt és jelen pillanatképeit, melyekben egy árnyékként létező személy is helyet kap. Az ő létezése és cselekedetei összessége irányítja az érzelmi hullámzást és érteti meg, hogy a történethez tartozó kérdésre már az első oldalon meglelhetem a választ. Tényleg annyira bonyolult a női lélek? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de számomra egyértelműen igen a válasz. De csak azért, hogy leírhassam minden emberi lélek bonyolult és nehéz, csak a szebbik nem képviselőinek, bizonyos tagjainak lelke egy táptalaj. Ahova a mag elültetése után –legyen az szerelem, gyűlölet, becsvágy, anyai ösztönök- csirát fakaszt és felcseperedik. Védve hidegtől, forróságtól, esőtől és széltől. Mert mi nők mindig teremtünk, ki jót vagy rosszat, de életre keltjük a ránk bízott életeket, érzelmeket.

A harmadik novella kicsit eltér a többitől. Egy idős férfi utolsó útjáról szól, melyet meghatároz egy bőrkötéses könyv és egy mély gondolat. A hozzá tartozó fülszövegi kérdést nem tartom helyesnek, ugyanis egy beteg test és egy megfáradt lélek nem fogja azt a választ megadni, ami ehhez illene. A férfi egészsége teljében már adhatna egy kielégítő feleletet, de itt erről szó sincsen. Ettől függetlenül a történet csodálatos és rendkívül fájdalmas.

A negyedik novella talán a legmegrázóbb az összes közül, hiszen asszonyok csokorba foglalva mesélik el különböző, mégis egy tőből fakadó fájdalmukat. És egy kakkuktojás is helyet kapott a „mesében”, kinek sorsa érintett meg a legjobban. Ezen személy kezét képzeletemben megfogtam, átöleltem és fülébe súgtam: minden rendben van. Nem vagy hibás!

Az utolsó rész pedig egy fiatal szerelmes pár hánytatott sorsáról mesél, kiknek a kezdet nagyon nehezen indult, sok lemondással találkoztak, de a kitartásuk és az egymás iránt mutatott végtelen szerelmük és tiszteletük példaértékűvé vált a szememben is. Nagyon boldog lettem, ahogy a végén egymáséi lehetettek.

Az összes novelláról elmondható, hogy mély érzelmekből, az emberiség iránti tiszteletből és egy rendkívül szépen fogalmazó írónő gondolataiból születtek meg. Az emberiség mostoha gyermeke az életnek. Sokunknak igen kemény sors jutott és bizony akaratlanul is megkeményítette a lelkünket. A boldogságért és a röpke pillanatokért nagy árat fizetünk, de ha kitartunk meglelhetjük, amire nagyon vágyunk.

A könyvben egy számomra nagyon nagy kedvenc alkotó híres mondata is belekerült, amit szeretnék kiemelni nektek. Kérlek, figyelmesen olvassátok!

„Balzacot hallgatom zsongva üresedő fejemben.

Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.”

Minden szava igaz, de ettől még nem kell belenyugodnunk, sőt. Ha valami fáj, ha valami nem jó, tegyünk ellene. Ha nem rajtunk múlik, akkor pedig keressünk olyan pontokat életünkben, amik átsegítenek minket ezen az időszakon. Mert elmúlik, hiszen semmi sem állandó. Az élet egy örök körforgás. Egyszer fent máskor lent, de mindig mozgásban van, ahogy az idő kerekei sem állnak meg. Mi gyászunkban vagy nagy boldogságunkban sokszor szeretnénk megállítani a világot, de ez nem így működik szerencsére. A változás jó még akkor is, ha először fájdalommal jár. Az ösvény melyen lépkedünk, mindig tele van ingovánnyal, de a felfedezés öröme járjon át, és sose vedd le szemeidet célodról. Aki valamit nagyon akar és tesz is érte, bátran, felemelt fejjel, annak megadatik a célba érés lehetősége. Az persze megint más kérdés miről kell lemondanunk utunk folyamán.

Embernek lenni annyit jelent, mint sírva megszületni, létezni térben és időben, majd könnyek között eltávozni a sötétbe.

Ez a kis novelláskötet számomra maga az élet és bár újra nem szeretném olvasni, hisz túl fájdalmas lenne, de kedvenceim között tartom számon. Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert hiszem az olvasni szerető lélek meg fogja találni a számára értékelhető és érhető történetmorzsát.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az írónőnél be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Vadadi Adrienn: Matricás Laci Londonban / Stickers Laci in London

 


A Pagony Kiadó Most angolul olvasok! sorozatát egy remek kezdeményezésnek tartom, miszerint a gyermekek játékosan, szórakoztatva tanulják meg a szavakat, mondatokat. Elsődlegesen fókuszálva arra, hogy tíz éves kor alatt nem nyelvtanulásról beszélünk, hanem nyelvelsajátításról. A kettő közti eltérés főképpen abban látható, hogy nem a hagyományos nyelvtani nehézségű szövegeket követi a kötet, hanem egy sajátos "játszva" tanulásét, mely hasznosítja a gyermekek korai, nagyon fogékony felfogó készségét.

A sorozat harmadik része ez a könyv, mely Vadadi Adrienn már jól ismert Matricás Laci szériájának egy újabb darabja. A különleges kiadói szándék ott is megmutatkozik, hogy minden könyv más – más alkotó tollából származik. A stílus és mesék változatossága nemtől és kortól függetlenül csábítóan hathatnak a gyermekekre, hiszen mindenki megtalálhatja a maga kedvére való olvasmányt. Én bevallom őszintén nagy Matricás Laci rajongó lettem, hiszen ki nem szeretne egy kis egyszerű, de annál szórakoztatóbb és leleményesebb rablót, aki attól is egyedi, hogy mindenhova matricákat ragaszt megtévesztő szándékkal, nehogy lebukjon a hatóságok előtt. Az már persze más kérdés, hogy emiatt legnagyobb „ellensége” Sárika is folyton a nyomába ered, ahogy ebben a kötetben is.

Bár Laci nagy utat tesz meg, hiszen a jól ismert kis hazánk utcáit leváltotta London nagy területére, de sajnos a szándéka még mindig ugyan az, elcsenni valamit, ami éppen megtetszik neki. Most éppen nem is olyan kis kincset szeretne magáénak tudni, de a feladat bizony még neki is okoz némi fejtörést. Sárika pedig hozza a szokásos formáját, és minden lében kanál viselkedésével boldogítja a rabló úr tevékenységét. A mese végkifejlete mulatságosra sikeredett és számomra ezért beváltotta az előzetes elvárásaimat.

Számomra a korábbi itthoni környezetben játszódó történetek jobban tetszettek és talán az alkotó is otthonosabban mozgott a cselekménnyel, karakterekkel. Persze a funkcióját betölti így is ez a mese, hiszen egyik oldalt magyarul, míg a másik oldalt angolul olvashatjuk a történetet. A kötet vége felé pedig kreatív játékokkal és feladatokkal erősítik és tesztelik a gyermekek tudását, de ettől is olyan szép az egész, hiszen játszva tanulhatunk. Mint fent említettem a kiadói sorozatot remek ötletnek tartom, az már más kérdés, hogy számomra nem okozott felhőtlen kikapcsolódást ez a történet.

Ajánlom minden angolul tanulni vágyó lurkónak, de annak is kellemes időtöltést nyújthat, aki már ismeri az alapszavakat, kifejezéseket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Mirejla Boglaar - Tollászkodás


 

Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, ugyanis egy csodálatos és mély érzelmi utat járhattam be általa.

Bevallom Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete először csak a címével, majd a borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Számos hasonló kötetet volt szerencsém idén olvasni, de kíváncsivá tett, hiszen a fülszöveg egy játékkal kecsegtetett. Vajon mitől másabb és mit adhat számomra? A kötet kézhezvétele után nem akartam rögtön elkezdni, de gondoltam beleolvasok. Nos, annyira megtetszett, hogy végül úgy döntöttem végig olvasom.

Az alkotó valóban elrejtett egy bizonyos játékot az olvasó felé, de csak akkor élvezhető igazán, ha figyelmesen, az apró részlekre is odafigyelve olvassuk ezt a könyvet. Nagyon tetszik az az egyediség, ami jellemzi a kötetet, ugyanis nyitó és záró versekkel üdvözli és köszön el olvasójától. Hét külön fejezetre bonthatóak az alkotások. Minden részben megleltem egy –egy kedvencnek mondható költeményt. A hetes szám fellelhető a versszakokban és a sorokban is egyaránt. Egy kis matematikai játék, de figyelmesen haladva előre könnyen követhető és nagyon kellemes érzéssel párosuló. Minden alkotásnál éreztem a költőnő kétségbeesett kiáltásait, melyek nem feltétlen az élet nagy kérdéseit boncolgatják. Sokkalta inkább szól személyekhez, akikhez mély, őszinte érzésekkel kötődik az alkotó. Több helyen érződik az elveszettség érzése, és egy bizonyos gyászé is.

Az egyik legkedvesebb versét szeretném megmutatni neked kedves olvasó, mert ettől a pár sortól kibuggyant egy-egy könnycsepp szemeimből és újra gyermek akartam lenni. Remélem megérted majd miért és felfedezed benne azt a fájdalmas gyönyört, melyet én éreztem. Kérlek, figyelmesen olvasd!

„Majd ha újra kicsi leszel,
gyere mindig hozzám el.
És nekem te minden óriásnál
kedvesebb és nagyobb leszel.

Mint kicsi tó, ha néz az égre, figyelnélek
Csupa játékból visszatükröznélek
Te lennél sugaras Napom
Csak igaziból szeretnélek.

Örülj velem, bolondozzunk,
bolondulva bohóckodjunk,
Álló nap és álló éjjel,
önfeledten viháncoljunk.

Figyelj rám, hogy megérthess,
hogy a sárkányról mesélhess,
és engedjem, hogy levágni
a hetedik fejét segíthess.

Van nálam egy birodalom,
Veled sokszor megláttatom.
Ott te nemcsak vendég leszel,
Tiéd minden varázslatom.

Egyszer csak megismerheted
a koboldokat s tündéreket,
és a szemükkel megpillanthatod
a titkaimat s a kincseimet.

A hátizsákod bal zsebében
hozhatsz egy pogácsát nekem.
Hamuban sült madárláttát,
s abból jóllakunk mindketten.

Ha lázam nagy vagy elesek csak, tedd
a homlokomra a gyógyító kezedet,
hogy egy szempillantás alatt
gyógyulhassak meg.

S ha indulsz majd és kérlelnem kell,
ne hagyj itt és ne menj még el,
te csak nevetess meg,
hogy megbirkózzunk a könnyeinkkel.

S ha majd sokszor újra kicsi leszel,
észrevétlen növünk együtt fel.
S egymásnak örökbe adott barátságunk
mi már sohasem veszíthetjük el.”

Találtam olyan sorokat is, amikkel nap, mint nap megküzdünk, de nem tudatosan. Kevesen vagyunk képesek leejteni az álarcunkat, de talán ez a pár sor megérteti miért is fontos annyira. Nézzétek csak!

„Kifelé mosolyogni,
ha befelé sírni
Befelé hallani,
ha kifelé írni.”

Sokszor felmerült a kérdés, hogy mitől is ember az ember? Számos válasz létezik, de talán itt a legmegfogóbb az alkotó gondolata. Figyeljétek csak!

Ember vagyok, ez bármit is jelentsen
Nem emlékszem, hogyan lett életem
Ki adta ezt a színes, gyereki játékot,
ezt a kívülem-mint-bennem tükörországot?

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
mi a tükörkép forrása ezen a vidéken?
Ki vetíti a képeket összes lencsémen:
szellememen, lelkemen és testemen?”

Amikor eljutunk az életünk bizonyos szakaszaihoz és le kell zárnunk egy-egy korszakot előtte, úgymond lomtalanítanunk kell belülről magunkat, hiszen évente is ezt tesszük csak akkor otthonainkban. Ami számunkra már felesleg, az még más számára kincs és elengedhetetlen. Erről és számos más értékről mesél ez a vers:

„Kidobja a lomokat, az összeset kiszórja hát
Praktikus lesz az élet, egyszerű lett a világ
Kihajítja a kereteket mind valahára
Sorsa összetört képeit is kicsivel utána

Ma tör ki utoljára a múlt vulkánja
A halott leveleket is a tűzbe dobálja
Elhamvad, ami az emlékekre tapadt
vágy – és érzésmúmiákból még itt ragadt

Kirámolja a lelkéből a flancot, a homályt,
mindent, mit látni sem bírt, ami útjában állt
A másoknak s magának megfelelés görcsét
A sok lom idegeneké lehet vagy szemét

Csak a tükör, a jó öreg – kancsal a foncsora –
áll némán a sarokban, nem vihetik sehova
Ha egészen belenéz, a tükör vallomása
szelíden tereli figyelmét a valóságra.”

És úgy gondolom, hogy élni és játszani mindig tudni kell. Emberré válni, kitűnni a tömegből, valami újat és különlegeset hátra hagyni miután távoztunk innen nem is olyan könnyű, pedig nagyon sokan erre vágyunk. De kinek mi ez az egyedi és maradandó? És vajon attól, hogy én így látom másnak is az lehet? Ezekre a kérdésekre talán egyszer választ lelek, de addig is lássuk, hogy miként vélekedik az alkotó!

„Drága tested aluszik, de Te merre jársz?
Lett-e égi családod, van-e, ki Rád vigyáz?
Üzenj, hogy szenvedés ott nem érhet
s elfelejtheted a földi árnylétet,
félelmet, fájdalmat, szomorúságot,
mert mind már kihunyt semmi zsarátnok.
S az ajándékodat, ragyogó Önmagad
az égiek felismerik, mint Önmagukat…
S ha nem üzenhetsz, üzenünk mi fel az égbe,
Szavunk zengjen szét a mindenségbe,
hogy meghalld bármilyen csillagon:
Mindörökké szeretünk, angyalom!”

Mint látható, nagyon mély érzelmekről, sokszor a legmélyebb fájdalmakról mesél az alkotó. De mégis attól, hogy ilyen súlyos témákról van szó, érződik egy bizonyos selyemszál, egy könnyedség is, melyről úgy gondolom, hogy mindenképpen említést kell, hogy tegyek. Sokszor úgy érzem, hogy a mai emberek nem társalognak egymással, hanem közli mindenki a maga mondanivalóját, pedig az egymás meghallgatása és a teljes figyelemmel való beszélgetés lélekemelő, feltöltő és fantasztikus hatást elérő. Ezt a fajta megértő kommunikációt éreztem egész végig olvasásomkor. Nem terhelő, nem tolakodó, mégis megérinti az adott olvasó lelkét, és talán eléri, hogy gondolkodjon. Hol tart most az életben? Jól érzi-e magát a jelenben? Milyen jövőt tervez, és vajon mit tesz érte? Kik veszik körül? És együtt halad-e az emberekkel, vagy idegenként bolyong a napi szürke hétköznapokban!

Én ezekre a kérdésekre leltem válaszokat, és megértettem azt, hogy a múlt fontos, a jövő vélhető, de a jelen kiemelkedő. Nem tagadhatom meg azt, hogy honnan jöttem, hiszen ez határozza meg azt, hogy most ki vagyok. A jövőmet tervezve nehéz ösvényt választottam magamnak, mely járatlan még, de a jelenemben élek. A most és itt határozza meg terveimet, hogy kivé akarok válni. És ezek a pillanatok összessége, az adott emberek felé érzett érzelmeim segítik vagy hátráltatják a még meg nem történt álmaimat. Hálás vagyok ezért a csepp könyvért, de főleg a benne leírtakért, mert megajándékozott a rálátás tudásával és a vággyal, hogy megbecsüljem azt, amit elértem és minden szeretteimre büszke legyek.

Különleges verseskötet, ezért ne úgy olvasd, mint átlagban tennéd. Hagyd leülepedni az olvasottakat és csak azután haladj tovább. Ajánlom mindenkinek ki szereti a költészetet és értékeli az újat, a különlegeset.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Libri oldalán megveheted a könyvet.

Írta: NiKy


Igaz Dóra - Ádám és a dzsúdó

„(…) jó dolog küzdeni. Jó dolog célokat kitűzni, igyekezni, kitartani.

És jó, ha az ember le tudja győzni önmagát.”


Ádám és a dzsúdó kötet a Pagony kiadó idei újdonságai között fedeztem fel. Valamiért már a könyv címe is melegséggel töltötte el a lelkemet, így mindenképpen el akartam olvasni a mesekönyvet. Igaz Dóra könyvei számomra egyet jelentenek a tanulságos, de annál szórakoztatóbb kikapcsolódással. Számos műve jelent már meg, de eddig csak három kötetét olvastam (Egy fiú a csapatból, Tiki otthonra talál és Ádám és a dzsúdó). Eddigi tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy egy igen csak érdekes és felemelő olvasmányban lesz részem és milyen igazam lett.

Ahogy a címből már kiderül történetünk főhőse Ádám, aki egy általános iskola alsó osztályának tanulója. Igazi izgága gyermek, ezért sokszor megszidják és bizony beírással végződnek a nyugtalan percei. Bár a tanulmányaival nincs gond, mégis nehezen viseli a kötelezettségeket és rendre összetűzésbe kerül a felnőttekkel. Míg nem egyik délután felfedezi, hogy dzsúdó edzést tartanak az iskolában. A kezdeti lelkesedés átcsap egy kissé tudatlan nagyképűségbe, de több tanulságos szituáció után Ádám is felfedezi milyen csapatban „egy mindenkiért mindenki egyért alapon” edzeni és hogy nem szégyen a kudarc, ha azt emelt fővel és még elszántabb tervekkel tudjuk átvészelni.

Ez a mese nem csak szórakoztató, hanem egyben megmutatja, hogy nem minden gyermek képes arra, hogy a napi robotot csendben, fegyelmezetten csinálja végig. De attól még, hogy valaki izgága, nem biztos, hogy rossz, sőt. Ezen gyerekek mozgásigénye sokkal nagyobb, mint az átlagé és ahelyett, hogy leteremtjük őket, inkább egy megfelelő sportággal érdemes lekötni a figyelmüket és az energiájukat. Hiszen a sport nem csak egészséges, de megtanít küzdeni a céljainkért, mindig a szorgalomra buzdít minket, hiszen a jó teljesítményhez nem elég a kitartás, a sok gyakorlás is szükséges. És minden egyes mérkőzésen fejlődünk és tanulunk, levonva azon konzekvenciákat, melyek hozzá segítenek majd a következő versenyen való eredményesebb szerepléshez.

Szülőnek lenni nagy felelősség és igen nehéz lehet a megfelelő nevelést megtalálni, de mégis hiszem, hogy ha odafigyelünk ezen gyermekekre is, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb felnőttekké válnak és a legfontosabb az, hogy életre neveljük őket.

Az egyik idézet a könyvből igen megfogó volt a számomra, melyet szeretnék külön kiemelni.

„Sokat kell edzened, és sokat kell tanulnod. És még többet edzened, és még többet tanulnod. Ha kitartó vagy, bármit elérhetsz.”

Ami pedig az illusztrációkat illeti, ismételten kellemes élményben részesültem, hiszen Endrődi Kata rajzai nem csak szépek, de energiával teltek. Szeretem külön is megcsodálni őket, hiszen egy különleges élményben részesülök általuk.

Ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak olvasásra, vagy esti mese gyanánt. Egy nagyon kellemes élményben volt részem és ennek igazán örülök.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Horváth István Péter - Desztillátum


 

Utazókönyvként került hozzám a kötet, melyet itt is szeretnék megköszönni.

A külső borítás tetszett meg először, mivel felnőtt fejjel nagyon megszerettem a kémiát és minden vonz, ami ehhez köthető. Reméltem, hogy valami izgalmas újdonságot fedezhetek fel miután elkezdtem az olvasást.Részben igazam is lett.

A kötet négy részre bontható, de igazság szerint főleg csak a tematikájuk tér el egymástól, hiszen java részük vers és egy pár oldalnyi novella olvasható. A versek nagyon vegyes témákat dolgoznak fel, hiszen a történelmi és lélektani költeményektől kezdve, bizonyos szójátékokig olvasható minden típus. Több érdekes és lélekemelő alkotást fedeztem fel, de számomra kettő nagyon megfogó volt.

Az első, amit ki szeretnék emelni, egy olyan vers, melytől lüktetni kezdett a vérem és többszöri olvasás után is úgy éreztem nagy igazságot oszt meg velünk a költő. Nézzétek csak!

Világíts, mint gyertyaláng,
hiszen mi írjuk a dalt.
A sötétség szörnyen falánk,
mindent apróra vagdalt.

Építsük egy új világot,
ahol szeretet lebeg.
Ez a föld annyi kínt látott,
szegény krónikus beteg.

Eljött a nap, hogy változtass!
Nyisd ki a szíved, hogy láss!
Nem lehetsz céltalan utas,
a világ sötét padlás.

…mert fegyverek ontják a vért,
az utcákon romhalom.
Ha megkérdik, mégis miért?
Ez az éhes hatalom!

Építsük egy új világot,
ahol nincs több félelem!
Építsük egy új világot,
ahol Istent meglelem!

Eljött a nap, hogy változtass!
Nyisd ki a szíved, hogy láss!
Nem lehetsz céltalan utas,
a világ sötét padlás.

A második alkotás pedig tulajdonképpen a legkedvesebb hangszeremmel azonosítható, amint elolvastam már tudtam, hogy kedvencemmé válik ez a költemény. De aki szintén szereti a hegedűt, biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni a rajongásom okát.

Hegedű az éjszakába:
bánatszonáta…
holdarcú bús érzés kába
melódiája.

Ne játssz… sebes ujjad fájva
érinti lelkem.
A szerelem vörös mályva,
lassan vér serken.

Mélyen remeg a csendfátyol,
foltok cseppennek.
Érzem, ahogy sír a távol:
Mindig szeretlek..

Ami még kiemelkedő volt számomra, azok az egyperces novellák. Különösen egynek sikerült ledöbbentenie és többször újra olvastatnia magát. A Lóhalálában címmel már adott egy kellemetlen feszületet a lelkemnek, de miután megértettem miről is szól éreztem, hogy erre sok mindent rá lehet húzni úgy, mint társadalomkritika vagy lelkifröccs.  Feltölt és elgondolkodtat és ettől is olyan különleges a számomra.

Viszont a külső borító megtévesztő volt részben és tudom, hogy a kedves alkotó egy Beetető című írásával megmagyarázza a szándékot, nekem mégis csalódással párosult, hogy nem egészen azt kaptam, amit vártam. Talán tartalomhoz képest ez a kép túlzottan is tudományos talán.

Ez a kötet kicsit szétszórt, kicsit erőltetett érzetet is hagyott bennem, de ugyanakkor ez a kavalkád egy művész szemével izgalmas és érthető. Úgy gondolom, hogy az alkotótól nem utoljára olvastam, és ajánlom mindenkinek, aki szereti az új és izgalmas alkotásokat.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Pacskovszky Zsolt - Dodó

 

„(…) nem méreg szüli a szeretetet.”


Nem tudok elég hálás lenni, hogy részt veszek a Merítés gyermekzsűrijében, mert így folyamatosan képben vagyok a friss gyermekirodalom és mesék megjelenésével. Pacskovszky Zsolt – Dodó című kötete is így került a figyelmembe és rögtön be is szereztem egy példányt, hogy olvashassam. A külső borító kép teljesen lefedi a belső tartalmat, hiszen a karakterek egy része és bizonyos esemény illusztrálása látható rajta. Bár az őslények közül nem éppen kedvelt állatom a Dodó, ettől még úgy gondoltam egy remek történetet olvashatok róla. Visszatérve még egy mondat erejéig a rajzokhoz, azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek, végig olyan érzésem volt, hogy szívesen olvasnék képregényt is ezzel a stílusú rajzokkal.

Fő karakterünk, -mint azt már sejthetitek- Dodó egy letűnt kor ősállata, aki egy új találmánynak köszönhetően egyedi madara lett az Elmeházy-sziget lakóinak. A főpolgármester feltalálóként is remek munkát végez, de sajnos egy kellemetlen esemény miatt kissé messze kerül az otthonától. A szigeten ember és állat békésen megfér, mígnem a polgármester testvére átveszi a hatalmat és újra visszaállítja a régi „szép” időket. Fő karakterünk bebizonyítja, hogy nem csak haszontalan, habzsoló kis élőlény, hanem neki is köszönhetően izgalmakban bővelkedő kalandokat élhettem át olvasásom folyamán. És ha már a szereplőkről van szó, két kedvencet is avattam. Az egyikük Terkaperka, a keselyű, a másik pedig Barnília, a tudálékos tapír. Mindkét karakter fantasztikus személyiség, és ontják magukból a vicces, néhol fárasztó szövegeket. Hogy mi köze van egy nyomtatónak vagy a múltból több spártai katonának ehhez a kalamajkához? Nos, igen ezt nem árulhatom el, hiszen mindenképpen érdemes elolvasnod kedves olvasó a könyvet.

Amit viszont ki szeretnék emelni, hogy ez a mese egy bújtatott társadalomkritika is. Mert bár a könyv hátulján a 8+ jelzést találtam, bizonyos szinten megfordult a fejemben, hogy véletlenül nem-e a magyar társadalomról lett mintázva a sziget lakóinak jellemzése és a történet háttere!? Nos, ha így is van számomra egyértelmű, hogy néhol kicsit erős a cselekmény, ugyanakkor a mai gyerekek ennél sokkal súlyosabb történeteket is olvashatnak.

Felnőtt fejjel is úgy gondolom, hogy gyermekként is nagyon élveztem volna ennek a kötetnek az olvasását és jókat kacagtam volna a két szomszéd beszólásain. Számomra kedvenc lett nem tagadom és biztos vagyok benne, hogy nem először olvastam.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy


Tillinger Gábor - Évszakhömpölygés

 


Tillinger Gábor – Évszakhömpölygés haiku kötete egy véletlen folyamán került elém, de nagyon megtetszett a borító, mely egy természeti képet ábrázol és a maga egyszerűségében éreztem, hogy vonz és olvasni szeretném.

A haiku műfaj most már egyik kedvencemmé nőtte ki magát, pedig még csak egy éve ismerkedem ezzel a területtel és nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívembe lopja magát.

Ez a könyv alig 126 oldal, mégis a benne összegyűjtött írások számos érzelmet hoztak felszínre bennem és bizonyos szinten begyógyítottak pár régóta őrzött sebemet is. A kötet 5 fő részre bontható: a négy évszak és egy "kakkuktojásnak" nevezett utolsó szakasz.

Az első rész címe Haru – Tavasz, melyben üde gondolatok, mégis sokszor mély érzelmekről mesélő írások találhatóak. Innen az egyik kedvencem:

„ Pillangósikoly.
Visszatérő álmában
megint hernyó volt.”

Natsu - Nyár névvel találkozhatunk a következő szakasszal, ahol meleg, apró pillanatok összességéről olvashattam. Innen is van olyan írás, amit szeretnék megosztani veletek, nézzétek csak! 

„ Tenger ölel itt
egy világítótornyot.
Régi barátság.”

Aki – Ősz címmel az elmúlásról és a pillanatok fontosságáról mesél. Sokszor megálltam és vártam az olvasottak hatását, mert éreztem olyan érzéseket hoz felszínre, amiket azt hittem rég elfeledtem. Ilyen a gyász, a vesztesség érzésének fontossága. Innen is van számomra kiemelkedő írás.

„ Büszke tölgy csúcsán
az utolsó kis levél;
nincs maradása.”

Fuyu – Tél cím alatt pedig számos gondolat és mély érzelem kapott helyett. Olyan pillanatokat idézve, mikor az elmélyülés és a fagyott világ hozzásegít minket az életünkre való rátekintésre. Hogy megnyugodva, a régit elengedve helyet csináljunk valami újnak. Ez a rész megnyugtatja a kedves olvasót, mert aki érti ezen sorokat, azoknak a lelkük együtt lüktet az alkotó gondolataival. A tél nem csak az elmúlás időszaka, hanem a szívek és lelkek leltározásának lehetőségét is magában foglalja. Kellenek ezek a pillanatok, hogy utána újra erőre kapva, mosolyogva várjuk az új tavasz eljövetelét. Erről egy kiemelkedő írás számomra:

„ Mennyi jégvirág
nőtte be az ablakot!
Tavasz a télben…”

Az utolsó részt csak egy szimbólum jelképezi, mégis számomra az itteni gondolatok a legmegfogóbbak az egész kötet folyamán. Az élet minden szegmenséből merítkezik az alkotó és csodásabbnál csodásabb művek kerülnek szemeink elé. Nézzétek csak!

„Nemcsak veszíteni,
de győzni is tudni kell.
Sőt, győzni jobban.”

És megtaláltam azt a pár sort, ami engem jellemez és ettől nagyon boldog lettem.

„Nyitott könyv vagyok,
ám egy furcsa és ritka
nyelven íródtam.”

Úgy gondolom az ilyen könyvektől csak több és színesebb leszek. Mert segít elengedni ami már nem szolgál és abban is társam, hogy a megüresedett helyet szeretettel és kíváncsisággal töltsem fel, míg meg nem érkezik életembe az oda passzoló személy, esemény stb. Különlegessége, hogy nem erőltetett, sőt a maga egyszerűségétől oly csodálatosak ezen írások. Megtaláltam idei évem egyik legjobban kedvelt Haiku kötetét. Ajánlom minden kedves olvasónak, aki szereti a műfajt, de azoknak is, akik még csak most ismerkednének vele.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Laura Ellen Anderson - Vámpyr Vilma és a barbárbál

 


Nem először fordul elő, hogy valamilyen formában vámpírokról szóló történettel találkozom. Ezek a teremtmények Stephenie Meyer: Twilight sorozata óta finoman szólva is átalakultak a legnagyobb bánatomra. Mióta csillognak, „vegetáriánusok” és sorolhatnám, azóta boldog-boldogtalan szeretne egy ilyen „lovagot” magának, vagy válna önmaga is az éjszaka lényévé. Úgy gondolom újat teremteni nem szégyen, sőt kimondottan szeretem, de mikor egy „létező” lényt varázslunk cukivá, attól szabályosan rosszul vagyok. Számomra az igazi vámpírok még mindig félelmetesek, erőszakosak és igen ettől is rajongok értük olyan nagyon. 

A mostani kötetünk is ezen érdekes lényekről szól, bár itt az ifjúság szórakoztatása az elsődleges cél, így valahol a fent említett két véglet közé tudnám sorolni.

Vámpyr Vilmát és házikedvencét, Tökkencset az első sortól nagyon megkedveltem, hiszen egy igen csak „életre” való, cserfes vámpír lányt ismerhettem meg személyében. A történet fő karakterei a család elenyésző tagjai, a szűk baráti kőr és az uralkodói család.

A mese roppant érdekes világot mutat be, hiszen számos olyan elemmel találkoztam, amit eddig még máshol nem olvastam. Ilyen például a múmiákkal teli kastély, ahol a szolgaként sincs könnyű létük, vagy említhetném a címadót, Barbárbált is. Hogy milyen szerepe van egy elkényeztetett hencegnek (direkt írtam így) és a házi kedvencnek az egész kavalkádhoz? Nos, ezt megtudhatod kedves olvasó, ha kézbe veszed a könyvet.

Sajnos a cukiság és vidámság mellett nekem némi negatív élmény is jutott. Tudom, hogy fikció, de mint vizuális típusú olvasó sajnos a falafel golyó egy időre kikerült az elfogyasztani vágyó ételeim közül. Bár nagyon szeretem, ennek a kötetnek megvan az a hátránya, hogy a vámpírok nem csak vért fogyasztanak - bár ebben az esetben én jobban örültem volna, ha mégis- és mindenféle „finomsággal” kecsegtetnek az oda látogatónak.

Összességében elmondhatom, hogy egy igen egyedi és vidám történetet olvashattam, amit az ifjúságnak és kortalan felnőtteknek egyaránt ajánlani tudok.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy


Molnár T. Eszter - A számozottak

„A futástól szabad lett, a szabadságtól pedig dühös.”


Szabadság? Vajon mit értünk –e szó alatt? Egyáltalán mindenkinek ugyan az a gondolata támad, mikor meghallja vagy meglátja? Vajon tudjuk-e értékelni vagy merünk –e élni vele? Egyáltalán akarjuk –e, hogy részünk lehessen benne? És végezetül megérdemeljük-e? Ezek a kérdések törtek feszínre bennem olvasásom folyamán.

Molnár T. Eszter novellás kis könyve csupán 90 oldal, de benne van minden, amit el akarunk kerülni, amitől éjjelente rettegünk, vagy bele se merünk gondolni. Fullasztó a kötet, komor és nagyon mély érzelmeket rángat felszínre. Megtépáz, szétcincál, de a legnagyobb döbbenetemre mégsem tudtam abbahagyni az olvasását. Ott van a jövőnkben ennek a könyvnek minden sora, hiszen legrosszabb esetben erre tartunk, ezt idézzük elő. Mi? Igen, mert mindaddig, amíg így élünk, önzően, megtagadva társainkat, csak az egyén fontosságával, rohamos léptekkel leszünk ennek a könyvnek a valós kivetülései.

Minden novella egy –egy családot vagy személyt mutat be. Idegen emberek, más-más társadalmi rétegből, egy – egy élethelyzetet megmutatva. Mégis egy egész történetet kapunk a kötet végére és megértjük, hogy mindenkinek megvan és volt a feladata, szerepe.

A kötet a maga egyszerűségében tárja elénk a várható jövő egy lehetőségét, hogy ez 5, 10 vagy 50 év múlva jön el, nem tudom. Nem kívánok ilyen társadalomban élni, rettegni, félni. Ebben a világban nincs magánélet, nincs magántulajdon, az egyén, mint személy nem létezik. Kollektíva van, mindenki egy robotként létezik a társadalom egy-egy szegmensében. A demoralizáló személyeket egységesen eltűntetik, bár számomra tükörképei a vezetőségnek.

Ahogy mondani szokták, ebben a történetben valamilyen formában mindenki Canossát jár, és élő holtként tereli életét egyik naptól a másikig. Az erőszak minden formája megtalálható ebben a kötetben, az általa okozott károk kifolynak a lapokból és egy csepp megbánást sem mutat senki. Túlélni annyi, mint minden reggel meglátni a Dunát, vajon emelkedett –e a vízszintje, és éjszakánként visszatekintve, vajon létezik –e még, vagy csak a képzelet szüleménye! Ahogy egy jó latin mondás tartja: audiatur et altera pars, vagyis a másik felet, az ellenvéleményt is meg kell hallgatni. Itt ennek helye nincs, nem volt és nem is lesz!

Az írónő egy olyan világot alkotott, ahol a megváltás a halál és az élet rosszabb, mint egy fertőzött, üszkösödő hús, mely csak idő kérdése és tovább terjeszkedik elvéve minden jót és szépet, mert annak már nincs létjogosultsága.

Úgy gondolom kellenek az ilyen olvasmányok is az embereknek, hogy elgondolkozhassanak hol vannak, hogyan élnek és merre tartanak. Számomra értékes és érdekes volt ez az élmény, mert bár sokszor félre kellett tegyem, de minden alkalommal mikor visszatértem felkészülten vártam a „csapást”. Nos, ezt nem lehet így várni, mert mindig nyújt valami olyan újdonságot, amivel még én sem akartam szembesülni. De mégis éreztem egy halvány reményt, hogy van még lehetőség a jobbra, egy szebb jövőre. Hogy ez idealista szemlélet-e nem tudom, de sose voltam híve a feladásnak. Remélem ti sem kedves olvasók.

Ajánlom a könyvet minden olyan személynek, akinek van gyomra a nehezebb, mélyebb gondolatokhoz és szembe mer nézni, egy komor, sötét jövőképpel. És ki tudja, lehet, hogy pont te leszel az, akinek segít másképpen látni és cselekedni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Libri oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Princzinger Anna - Tell Vilmos

 


A Holnap Kiadó opera meséi számomra nem ismeretlenek, ugyanis egy nagyon kedves molytársamnál már láttam többször is a könyveiket. Elmondása szerint értékes meséket tartalmaz a sorozat és szívből ajánlja gyermekeknek esti mese gyanánt. Ezért idén úgy döntöttem, ha már megjelent egy újabb kötet, akkor beszerzem és elolvasom.

A mostani könyv Tell Vilmosról mesél, aki a legendák szerint egy szabadságharcos volt, és akiről sok mendemonda és történet született. Ebben a verzióban egy rövid, de annál eseménydúsabb időszakot ismerhetünk meg. Történetünk fő szempontjai az elnyomás ellen való fellépés, az isteni hit, mint legfőbb hatalom elismerése és a haza iránti feltétlen hűség jelképe. A fülszöveg szerint a svájci nép nem volt mindig szabad, és ez a történet azt meséli el, hogy ezek a bátor és nyakas emberek Tell Vilmos segítségével végül hogyan vívták ki függetlenségüket.

Tell Vilmos bátorsága példa értékű még az én szememben is. Hiszen a mesében rendkívüli tetteket hajtott végre, mégis emberi és esendő maradt.

Megmutatkozik családfő, férj és apa szerepkőrében is, melyeknek külön-külön is fontos szerepe van a könyvben, de így egyben látható az olvasó előtt sokszínűsége. Egy hűséges harcosnak nem lenne szabad gyenge pontjának lennie, de mint apa és férj nyilván a család által sebezhető. Erről és még számos érdekes szempontból ismerhetjük meg ezt a bátor férfit.

Az egész mesét átszővi egy bizonyos árnyalt sejtelmesség, mely nem tolakodó, mégis izgalmat vált ki az olvasóból. Hogy mennyi igaz és mennyi fikció a hős szerepkörében tetszelgő harcosról már más kérdés, de őszintén szólva engem nem is érdekel.

A kötet kellemes illusztrációkkal díszített, melyek közül egy már a borítón is megcsodálható. A könyv végén pedig egy cd mellékletet fog találni a kedves olvasó, melyet érdemes lesz felhasználni a teljes élmény gazdagítása céljából.

Ez egy nagyon izgalmas és kellemes mese volt számomra, amit szívből ajánlok minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Holnap Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Natasha Lester - Mr. Fitzgerald csókja

 

„Vajon lehetséges volt, hogy az ember túlságosan törődjön másokkal?”


Az első kellemes meglepetésem a borító kapcsán érkezett, ugyanis szokatlanul megtetszett ez a kissé borús és rejtélyes színekkel harmonizáló kép, mely hűen kapcsolódik a belső tartalomhoz. Meglepődve vettem tudomásul, mikor elkezdtem olvasni a történetet, hogy nem egy történelmi krimit olvasok, hanem egy történelmi fikciót, romantikus töltéssel. Persze, ha már elkezdtem, félbe nem hagyok könyvet és végül is nem bántam meg az olvasást.

Mielőtt ismertetném veletek a könyv tartalmát és véleményemet, szeretnék megosztani egy gondolatmenetet, mely az olvasásom folyamán többször eszembe jutott. Még pedig a nők léte a világban. Mielőtt valaki felkapja a nyúlcipőt, semmi olyan szándékom nincs ezzel a pár sorral, hogy meggyőzzem a kedves olvasót, hogy mennyire el vagyunk nyomva. Sőt! Pont az a szándékom, hogy rámutassak milyen sokat fejlődött a világ ehhez az időszakhoz képest. Hiszen a kötet az 1920-as éveket öleli fel és ahhoz képest messze járunk a szabad cselekedet és döntés terén. Persze nyilván most is van egy bizonyos társadalmi „kötelesség” nyomása rajtunk, de ezt mindenki egyénileg dönti el, hogy engedelmeskedik neki vagy úgy dönt, ahogy én is, vagyis nem enged neki.

Félelmetes mennyire visszatükröződik, hogy a nőnek a konyhában a helye és a legnagyobb vágya a gyermeknevelés és a férj boldogságának megteremtésénél több nem lehet. Valahogy úgy érzem hiába telt egy több száz év, egészen mostanáig, csak a korlátozottság, bigottság mutatkozott meg az emberek gondolkodásában, pedig köztudott, hogy a fejlődés a folyamatos változásokkal lehetséges. Sajnos még most is vannak olyan szakmák, ahol a nemek közti különbözőség érezhető, de nagyon jó úton haladunk, hogy ez egyre jobban háttérbe kerüljön.

Hiszem, hogy nem attól lesz valaki jó orvos, mérnök, szakács vagy akár buszvezető, hogy milyen nemű. Egyénileg kell alkalmassá válnunk a választott szakterületre, ehhez pedig nem kell más, mint felmérni, hogy reálisan kik vagyunk, mit akarunk és honnan jöttünk. Igen, mindegyik fontos, mert az ösvény, amire rá akarunk lépni sok lemondással jár most is. De ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen neműnek születtünk. Hogy maradjak a történetnél például egy orvos akkor lesz szakmájában sikeres, ha a tudása folyamatosan csiszolódik, mindig jelen van a technikai és tudományi fejlődés terén és a betegekkel empatikusan bánik. De ez igaz minden szakmára, ahol emberekkel foglalkozunk. Hiszem, hogy szenvedéllyel és szorgalommal bármit elérhetünk.

Most pedig vissza is térnék a könyvre, elvégre ezért írom most ezen sorokat.

Natasha Lester merész témát választott, hiszen a fenti kitérőm alappillére is ennek köszönhető, a női szerepkör és annak határai. Ezt beleültette egy általa képzelt események és szereplők körébe. Viszont, amit nagy örömmel fogadtam, hogy -amit a végén meg is erősítettek bennem- a történelmi korhűség megmaradt, a főbb események valóban megtörténtek és bizonyos épületek, szervezetek valóban léteztek abban a korban.

Történetünk két főszereplője, Evelyn és Thomas. Mindkét karakter igen erős és szerencsére különc a maguk kis világában. Kettejük kapcsolata egy báli fára mászás alkalmával kezdődik és tulajdonképpen ez az esemény pecsételi meg a sorsukat.

Jó női karaktert számomra nehéz találni. Ugyanis elemi erővel vonzódom a saját lelkem tükörképéhez, tehát legyen makacs, akaratos, célorientált, humoros és ízig – vérig szenvedélyes nő. Már látható, hogy túlbonyolítom a keresési feltételeket és bizony, ahogy várni lehetett, sokszor csalódok. Viszont ebben az esetben pont megtaláltam, amit kerestem. Bár voltak nézetei és cselekedetei, amikkel én nem tudtam mit kezdeni, mégis azt kell, hogy írjam az egyik legjobb női karakter, akivel idén találkoztam. Nagyon becsültem, hogy mindig kitartott az elhatározása mellett, sokszor „forgalommal” szembe mert menni és a sok megpróbáltatástól függetlenül is haladt előre. Igen, sok hibát elkövetett, és volt mikor nagyon haragudtam rá, de emberi volt és valós.

Thomas, mint férfi karater már kevésbé volt számomra elfogadható, de ezt főleg azért gondolom így, mert nem lett részletesen kidolgozva sajnos.

A történet három fő részre osztható.

Az első nagyobb részben megismerjük a karaktereket, kapunk némi rálátást az akkori társadalmi nézettekre, elvárásokra. Kialakul egy komoly probléma Evelyn számára és számos akadály merül fel.

A második rész már ennél egy fokkal komolyabb, mivel már eltelt bizonyos idő, ami eddig lehetetlennek bizonyult már folyamatban van, bár bizonyos szinten embert próbáló a napi szintű helytállása a hölgyeménynek. Szerencsére a romantika bőven pótolja az olvasót az izgalmakban elszenvedett fáradságokért és néhol a humor is felüti a fejét.

A harmadik rész pedig igazán a megoldókulcsa ennek az egész könyvnek.

Persze várható is volt, hiszen lezáratlanul nem lenne szerencsés hagyni egy könyvet, már csak a felháborodott, vérszemet kapott olvasók miatt sem, mint amilyen sejtésem szerint én is lettem volna. Ami számomra nem volt megfelelő az a lezárás folyamata. Bizonyos rossz döntések miatt sok szenvedést kapunk, ami olvasható és érthető volt, de a megoldás számomra összecsapott érzetet keltett. Nem gondolom azt, hogy pár oldalban mindent meg lehet bocsájtani, már csak azért sem, mert, ahogy a mondás is tartja: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Úgy gondolom, hogy fontos üzenete van ennek a történetnek. Nem csak a női emancipáció tekintetében, de mint társadalomkritika is megállja a helyét. Nem csak a nemek közötti másságok vannak kiélesítve, hanem a szakmákon belüli tisztesség és becsületesség is. A korrupció fekete fátyla folyamatosan fel-fel lebben és bizony egy olyan olvasót, -mint amilyen jómagam is vagyok-, akinek az igazságérzete igencsak magas, sokszor mély lélegzetvételre készteti.

És, ami számomra külön örömöt okozott, az a meglátás, hogyan is vélekedtek és cselekedtek a szülés közben a nőkkel szemben. Bár ez a folyamat természetes, mégis talán az egyik legfájdalmasabb, amin nő keresztül mehet. Kiszolgáltatottságukban az emberek hatalmas bizalommal vannak segítőjük, ebben az esetben, az orvosok felé.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon érdekes és nem utolsó sorban korhű történetet olvastam. Bár nem lett kedvenc, mégis teljes bizonyosággal írhatom, hogy nem utoljára vettem kézbe.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Book24 oldalán meg tudod rendelni.

Írta: NiKy