BORÍTÓLELEPLEZÉS - mert szeretjük a titkokat

2022 több kiemelkedő regényt ígér, de számomra igen elenyésző azon írók száma, akiknek munkásságát kiemelten figyelem. Pont ezért idén az egyik legjobban várt könyv Leda D'Rasi - Új nemzedék című regénye, amely a Mogul Kiadó gondozásában jelenik meg. A kiadvány a Boszorkánydinasztia 5. kötete, amely egyértelműen a polcom lakója lesz! Ha szereted az írónő regényeit vagy szívesen olvasol boszorkákkal fűszerezett, izgalmas fantasy regényeket, akkor bizony ez a sorozat Neked íródott!

Ime a borító!


Fülszöveg:


Seuso, királya parancsára Prágában kutat a lidérc hordában rejtőzködő árulók után. Nyomok helyett azonban egy nőre bukkan, és olyan történik, aminek nem lenne szabad: érezni kezd. Ami a legrosszabb, hogy egy halandó iránt!

Healy azt hitte, az európai álomnyaraláson álomférfit is talált. Az illető viszont gyorsan összetöri a reményeit, nem sokkal később pedig ismeretlen alakok veszik üldözőbe. Csakhogy nekik nem ő kell. Hanem a gyermek, aki a rejtélyes idegentől fogant.

Közben három halhatatlan faj képviselői sorsdöntő csatában zárják le a boszorkányok életét megkeserítő évszázadokat… Legalábbis ők így gondolják.

Ha a kedves olvasó azt hitte, a Dinasztia története véget ért, nagyobbat nem is tévedhetett volna! Mert lehet, hogy az Ítész vezér halálával a legádázabb ellenség eltűnt a színről, viszont ezzel egy időben a legősibb úgy dönt, hogy előbújik a színfalak mögül, és új szintre emeli a játékot.

Azt a játékot, amely évezredekkel ezelőtt kezdődött, és amely sok titkot tartogat még a boszorkányrajongók számára.

Ha kíváncsi lettél vagy csak csupán valami izgalmasra vágysz, akkor a Könyvmogul weboldalán előrendelheted a könyvet!


A szerzőről:

Fotó: 
Leda D'Rasi írói oldala / Facebook


“Az olvasóim Leda D’Rasi névem ismernek. Ha valaki mégis az eredeti nevemen szeretne szólítani, annak elárulom, hogy az Adéllal nem lő mellé.

 Szűkebb otthonom az ország keleti régiója, Szabolcs megyében születtem, itt élek ma is.

A harmincas éveim végén járok, és még a saját szüleim szerint is a későn érők díszpéldányának számítok. Az én életemben minden sokkal később történik, mint ahogy az általában lenni szokott, és ez az írói munkásságommal kapcsolatban sincs másként.

Ezen a ponton tehát – bármilyen jó volna azt mondani, hogy már az iskolában is a frissen nyomtatott könyvek illatáról álmodtam-, kénytelen vagyok bevallani az igazságot. Vagyis azt, hogy az írás alig hat éve toppant az életembe. Bár a „robbanás” talán sokkal inkább jellemzi, kettőnk találkozását. 

Bővebben és a teljes szöveget a Könyvmogul weboldalán találjátok! Az írónőt pedig eléritek Facebook és Instagram oldalain, ahol további érdekességeket olvashattok róla!

Számomra még mindig az egyik legkiemelkedőbb írónő a hazai piacon. Több zsánerben otthonosan mozgó, többszörösen kreatív alkotó, aki képes karaktereivel felpezsdíteni az olvasói lelkeket és garantálja a legforróbb pillanatokat is természetesen. 

Ha csak egy kellemes kikapcsolódásra vágysz vagy éppen elmerülnél a lélek bonyolult labirintusában, akkor feltétlenül ismerkedj meg a szerzővel és garantált lesz szórakozásod! 

Rendeljétek elő a könyvet kedvezményesen a Könyvmogul weboldaláról!

Írta: NiKy



2022 egyik legjobban várt regénye, Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége című regénye, amely a Napkút Kiadónál jelenik meg. Mivel nagy rajongója vagyok a szerzőnek, így az első kötete után, egyértelmű, hogy a második résznek is a polcomon a helye!

Íme, a borító!



Fülszöveg:

Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti…

Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.

A többszörösen díjazott írónő második regénye görbe tükör, abszurd humorú szatíra, mely az emberi természet fonákságait állítja pellengérre. Szarkasztikus látlelet kiüresedett, eszméit vesztett társadalmunkról. Bravúros profizmussal megírt drogos trip, ínyenceknek.

Benkő-Szabó Zsanett, kritikus, blogger

Ha kíváncsi lettél, a Napkút Kiadónál előjegyezheted, hogy az elsők között olvashasd!


A szerzőről

Fotó: Vitovszki Szilárd / Perfekt Szilu-ett Fotó


Tarja Kauppinen 1987-ben született kicsiny hazánk egyik mély bugyrában, ahol hamar megtanulta, hogy a világ őrültségét csak humorral lehet átvészelni. Az élet egy párszor földhöz teremtette, de mindig talpra állt, és keresetlen szavakat dünnyögve továbbhaladt. Végül hátat fordított a XXI. századnak, s megtalálta a helyét: hegyek ormán, falu szélén, az erdő vadjai és a lég madarai között.

Barátai 2017-ben győzték meg arról, hogy ne csak a fióknak írjon, azóta egy regénye és 24 novellája jelent meg kötetekben, pályázati sikerek folytán. A 100 szóban Budapest c. pályázaton négyszer került a legjobb 100 művet tartalmazó antológiába több ezer pályázó közül, legutóbb publikált novellája pedig az Ayahuasca című sci-fi, amely a Cherubion kiadónál jelent meg.

Első regénye, A nép igazsága című szatíra [bekezdés]-díjat nyert, és 2020 őszén került a boltokba a Twister Media gondozásában. A nép igazsága a Dugonics András Irodalmi Díjon II. helyezést ért el „Humor, szatíra” kategóriában, A legszebb magyar könyvborító díját „Humor” kategóriában megnyerte, és Margó-díjra is jelölték. Idén érkező második regénye, A rendszer ellensége szintén szatíra, mely immár a szépirodalmi toplistákon mindig jelesen szereplő Napkút Kiadónál fog megjelenni.


EXKLUZÍV IDÉZETEK


#1

A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.

#2 

Tekintete tétován vándorolt ide-oda a jobbjában szorongatott sarló és a baljában tartott kalapács között, azon tűnődve, hogy miféle műveletet lehetne ezzel a kettővel elvégezni. Kalapálja bele a sarlót valamibe? Vagy vágja ketté a kalapácsot? Minél tovább töprengett, annál kevesebb értelmet látott a dologban.

#3

– Vegyél magad mellé annyi embert, amennyit csak jónak látsz…

– Csúcs! Akkor egyedül megyek.

#4

– Szociológus voltam – improvizált a nő, mert nem volt kedve belemenni ilyen személyes kérdésekbe.

– Az mit termeszt?

– Szociográfiákat. Jegyzeteket a mélyszegénység kultúrájáról, hogy az értelmiségnek legyen min röhögnie.

A fickó bólintott, mint aki érti. Arra gondolt, hogy alighanem látott is már szociológust, az a tag volt az a krimóban, aki tréfás anekdotákat adott elő, mire két spanjával megvárták a tyúkól mögött, és a műsor után irtózatosan elpáholták.

#5

Pár hónap múlva aztán meglett az ürge, aki leadta a gázolajas kannát. Egy illegális bevándorlókat szállító szénás szekér hajtójaként fogták le a vámosok, amikor gyanús lett nekik, hogy a ló elég nehézkesen halad ahhoz képest, hogy csak széna a rakománya. A széna alatt egy tucat megfulladt bevándorló hullájára bukkantak, amelyek láttán emberünk váltig állította, hogy soha semmiféle gázolajos kannát nem talált szomszédja, a Külső Gyártelep dűlő 13. helyrajzi szám alatt lakó Pálinkás Fribold csíkos lábtörlőjén folyó év nyárközép hava hetedik napján, hajnali két óra harminchét perckor, mialatt épp a reterátról tartott visszafelé. A leírás alapján rövidesen Pálinkás Fribold is meglett, a Lunából fogták ki pár mérfölddel lejjebb, de már nem volt kihallgatható állapotban.


Rendeljétek elő a regényt kedvezményesen a Napkút Kiadótól!

Írta: NiKy



Már nagyban megkezdtük a 2021-es évet, lassan vége a komor, hideg időnek és nyakunkon a tavasz, ami azt jelenti, hogy vége a „bekuckózós” időszaknak. De szerencsére a kellemes idő nemcsak a kedvet deríti fel, hanem remek könyvek megjelenését is ígéri. Most egy izgalmas borítóleleplezéssel készültünk nektek a Mogul Kiadó jóvoltából! Az izgalmas és humoros történetek kedvelői és a disztópia szerelmesei egyaránt örülhetnek, hiszen egy olyan könyvnek a borítójáról rántjuk most le a leplet, ami egyszerre egy könnyed, vicces, kalandregény, és egy megrázó, mély gondolatokra késztető alkotás! Nem másról van szó, mint Alexander B. Hackman első megjelenő könyvéről, ami Az utolsó huszonhét – Fedőneve: „Die Katze” címet kapta és egy kiemelkedő trilógia első kötete.


A borító



A fülszöveg

Mit ​tennél Te, ha adnék Neked egy bankkártyát, amin egy végtelen nagyságú pénzösszeg van, de azt is megsúgnám, hogy 27 nap múlva az egész civilizációnk összeomlik? Igen. Az egész. Biztosan lesznek túlélők, és te benne lehetsz, ha most okosan fogsz neki a dolgoknak. Szóval mit tennél most?

Eldöntheted, hogy teszel-e valamit… Elkezdhetsz gondolkodni egy stratégián.

Rendben, de mire teszed le a voksod? A világtól elzárt high-tech búvóhely vagy a puritán csatornarendszer lesz a nyerő? Esetleg ideje előkapni a világháborúból visszamaradt alig használt bunkert? Vagy francba az egésszel, csak elszórod a pénzt, mert úgysem fog történni semmi? De mi van, ha mégis?

Eljött az idő elgondolkodni azon, amire még soha nem gondoltál.
Felkészülni arra, amire soha nem akartál.
És elképzelni, ami elképzelhetetlen.

Egy történet Alexander B. Hackman tollából, aki furcsa módon nincs oda a kipusztulás gondolatáért, de azért csak összehozott egy veszett jó apokalipszis trilógiát.

A visszaszámlálás elkezdődött, a napok rohamléptekben peregnek. Huszonhét napod van. Vagy nincs…

Az író

Mikor egy új alkotóval ismerkedünk elfog az izgalom határtalan érzése, hogy vajon ki lehet és mit álmodott meg számunkra! Ez most sincsen másképpen, hiszen Alexander B. Hackman nevét eddig a homály fedte, de most Az utolsó huszonhét – Fedőneve: „Die Katze” című regényével a figyelem középpontjába került. Remélem ti is kedvet kaptatok egy kis nyomozáshoz, amit a következő oldalakon meg is tehettek. Hiszen az alkotót eléritek a Facebook írói oldalánInstán, sőt a szerzői weboldalán is! Követésre fel!

Remélem csatlakoztok hozzánk és Ti is előrendelitek ezt az igazán izgalmasnak ígérkező könyvet a Könyvmogul oldalán!

Mert ne feledjétek minden történet csak akkor ér igazán valamit, ha kézbe veszitek! Visszaszámlálás indul: 27....26...25...

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése