Adèle Dan - Démoni ketrec

 

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”

Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a gonoszság párhuzamával nyeri el méltó jelentését. Ha ezt a nézetet tovább viszem, és kicsit kifordítom, akkor új értelmet nyer számomra a szórakoztató irodalomban, napjaink nagy divatját élő, erotikus irányzat is. Ezt a műfajt jómagam kevésbé kedveltem eddig, sőt meg merem kockáztatni, hogy az egyik olyan ágazatnak véltem, amelyet igen ritkán vettem kézbe. Számomra a mostani nagy divathullámban kiadott kötetek közül kézbe vett ilyen típusú regények legjava igencsak silány minőségű, mondhatni egyszer olvasható kategóriába estek és ennek okán egyre ritkult azon példányok száma, amelyeket szívesen forgattam, de pont ezért úgy éreztem előfordulhat, hogy nem megfelelően állok hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy nagyon szeretem a fantasy stílust, és ha ezzel keveredne a túlfűtöttség, akkor vajon az mennyire nyerné el tetszésemet? Nos, ez immáron a második olyan kötet, amely egy ilyen közös műfajban mozog, és azt kell, hogy írjam, nagyon jó irányba haladok. Persze a mostani regényt nemcsak ezért vettem kézbe…

Adéle Dan egy magyar származású írónő, aki első regényével legyőzte saját félelmét és egy olyan álmot valósított meg, amely sok olvasó szívét kötötte gúzsba. Démoni ketrec című regény idén (2023) jelent meg a hazai könyvesboltok polcain, amely a maga ütős külsöjével első pillantásra magához lánccolja leendő olvasóját. A kiadvány a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogy ki valójában a rab és a fogvatartó? Igazán nehéz kérdés, elvégre a történet egy nagyon mély világba rántja be a kíváncsi lelkeket, ugyanakkor önmagában semmit sem érne.

„Minden döntésnek ára van. Mindegyiknek.”

Történetünk hősnője Lotte, egy huszonkét éves egyetemista lány, akinek a nappalait gyógyszerfüggősége, az éjszakáit pedig az általa látott szörnyek határozzák meg. Ebben a kaotikusságban egy perc nyugta sincs, míg egy napon szüleivel ismételten az örök emlékezés helyszínére kénytelen menni. Itt mintha megállt volna az idő, a szél lassan érinti a fák leveleit, a nap sugara kissé fagyossá teszi a földet. Holt és élő néz szembe egymással, ki-ki a maga nézőpontja szerint, hogy a fájdalom folyóján át eljuthassanak a megbékélés szigetére. De ez a nap más, mint a többi, hiszen Lotte fellázad mindenki és minden ellen és mivel mindennek ára van, ezért is meg kell fizetnie… Angyalok és démonok harcába csöppen, ahol a jó fogalma is ragacsos vértől átitatott, és ha mindez nem lenne elég, a múlt árnyékai is hamarosan elérik a lelkét. Vajon hogyan képes megküzdeni mindennel és miért retteg, hogy a vágyai felemésztik a lelkét?

„Jó akarok lenni.
Végre egyszer az életben jó akarok lenni.
És ki fogom találni, hogyan tudom ezt elérni.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a történet sok párhuzamot húz és rengeteg kérdést hoz felszínre olvasójában. Itt van mindjárt – a már fent is említett – jó és rossz témaköre, de akár a gyászról és elengedésről is írhatnék éppen. Sok – sok ellentét, mégis kiegészítése egymásnak, olyan tematikák, amikről alapvetően nem szokásunk filozofálni, csupán elfogadjuk létezésüket, hiszen az életünk részei akaratlanul is.

„Rég túlléptem már azon, hogy megbotránkozzak azon, hogy az egész eddigi világnézetem darabokra hullik.”

Saját meglátásom szerint ez a történet olyan, mint egy éles tör, ha hozzáérsz, megvágod magad vele. Az általa keletkezett seb pedig vérezni fog, akár akarod, akár nem. De, hogy a fájdalommal mit kezdesz, az már egyedi, elvégre valaki szisszen egyet és rászorít egy zsebkendőt, míg mások sírva fakadnak akár, én viszont megvizsgálom a vágás mélységét és egy kicsit „gyönyörködöm” benne. Talán betegnek tűnik elsőre, de az emberi test különleges adomány, egy olyan kincsesláda, amit használunk, elhasználjuk, amire teremtődött, de csak igen ritkán fordítunk rá komolyabb figyelmet. Ez a történet, pedig szintén olyan, mint egy figyelmet érdemlő, lélegző teremtmény. Behúzza a lelkedet, a szorítása egyre szorosabbá válik, míg végül elenged, de már sosem leszel olyan, mint előtte.

Kép: NiKy m.i.

Nagyon szerettem olvasni, hiszen a sötétséget néhol felváltotta a fény vékony vonala, de démonokkal és angyalokkal harcoltam, vágyakoztam és néhol megégettem magam, mégis minden pillanatban az őrület vett körül, hiszen mindez nem létezik vagy mégis?

Lotte karaktere kicsit megosztóra sikeredett a számomra, mert nehezen viseltem csetléseit, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem egyszer volt buta liba is, mégis megbocsájtottam neki, mert amin ő keresztülment, azt ép ésszel nehéz elfogadni, legyen szó bárkiről.

Darya maga a pokol leggyönyörűbb és egyben legveszélyesebb alakja. Külsőre kedvező a szemnek, de belülről a sötétség legmélyére lelünk. Pillantása maga a tűz és egyben a halál kegyes megváltása, mégis egyszere vonzódunk hozzá és rettegünk, hogy elveszünk.

A két főszereplő közötti kapcsolat forró és kissé játékos, hiszen élvezet volt olvasni szócsatáikat és tüzes „ismerkedésüket”. Talán néhol túl folyékonnyá váltak, de összességében nagyon érdekes párosra leltem általuk.

Nagy kedvencem Nársz, bármennyire őrült egy figura, sokkal jobban élveztem mikor róla olvashattam és még én is akartam, hogy egy óriás felfigyeljen végre rá. A szerelmi játékok veszélyesek, ez tagadhatatlan, és bár a huncutság nélkül még a pokol is unalmas hely lenne, azért jó ügyesen játszani.

„Nem attól lesz valaki bármi, mert megvan rá az esélye, hanem attól, hogy mennyire elhivatott azzá válni.”

Azt hiszem, hogy most először el fogom ismerni, hogy imádtam egy erotikus fantasy-t, mégpedig nem is akármilyen formában. A szerző még csak első könyvét adta ki idén, de bennem megmozdított valamit mélyen. Mondjuk egy kérdésem lenne: mégis hol volt eddig kedves írónő? Évek óta keresem azt a túlfűtött történetet, amelyben van tartalom, mégis a feltüzelt pillanatokat is örömmel fogadom. Végre, egy olyan kötet, amely az első mondatától az utolsóig megfogott, elgondolkodtatott és mégis elérte, hogy jól szórakoztam, miközben a lelkem sajgott. Ettől jó számomra egy erotikus műfajban íródott alkotás és nagyon várom a folytatását. A végéről pedig csak annyit, hogy pont annyira felcsigázó, hogy ne kaparjam a falat a következő kötetért, de azért gyötrő is, hiszen már olvasnám, nem is kérdés.

Hogy ajánlom-e? Hogy a viharba ne tenném, és válogatás nélkül mindenkinek, aki szereti a buja világú fantasy történeteket. Ennek a kötetnek lelke van, persze pont ezért csak saját felelősségre vedd kézbe! Nem hiszel nekem? Én szóltam…

„-Semmi nem adhatja meg neked a feloldozást és a teljes életet, csak saját magad. Így érezhetnél, ha megadnád magadnak azt, amire szükséged van. Ha ezt még nehéznek érzed, akkor nem vagy készen arra, hogy elérd.”

Remélem sikerült felcsigáznom a kíváncsiságodat, mert bizony most arra csábítalak, hogy válassz egy estét és rendeld meg a könyvet a NewLine Kiadó webshopjában.

Írta: NiKy

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk

 

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”

Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?

Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?

Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva (ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros, vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…

Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország), francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett. Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.

„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”

Kép: NiKy m.i.

Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal, barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja szét szeretetének magjait.

A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.

A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben, hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját árnyéka lesz.

A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával” cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem. Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família, mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.

És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az örök sötétséget.

„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele, hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni, hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.

Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn „érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.

„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők összeomolhatnak.”

Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése tekintetében.

Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének. 

Kép: NiKy m.i.

„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól, hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított kézzel élni (…).”

A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet. Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.

A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által hol külső szemlélőként, hol egy  aktuális karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda, hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet néznék csendesen.

Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett bele.”

Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé, érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz. Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó weboldalán megrendelheted.

Írta: NiKy

Hevesi Judit - Hálátlanok búcsúja

 

„minden elmúlt
a köveken túl már felkelt a nap
de ennyi ember
istenem
az mennyi bűntudat.”

Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni, akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a fedelet.

Hevesi Judit magyar költő és szerkesztő, aki számos kötetet álmodott meg számunkra. Ilyen többek között 2015-ben megjelent a Hálátlanok búcsúja vagy a 2017-ben kiadott Holnap ne gyere című könyvei, amelyek egységesen a Magvető Kiadó gondozásának köszönhetőek. A költőről itt olvashatsz többet.

A Hálátlanok búcsúja egy kortárs verseskötet, amely egyben egy tiszteletteljes megemlékezés is a holokauszt áldozatairól. Ámbár nem teljesen azt kapja az olvasó, amit elsőre vélelmezni látszik, ugyanis sokkalta többet ad a versek felosztottságán keresztül. Ugyan nincsenek fő részre osztva a költemények, mégis jól látható, hogy miképpen kíván a szerző üzenni, hiszen minden költemény egy adott eseményről, élményről mesél, és a műveken belül is észrevehető egyfajta elkülönülés is.

„Elakadó szavakkal beszélni mifelénk
nem szokás,
Idehazudok hát valami megfoghatót
hogy minden még éppen kibírható legyen
és bizonygatom majd
képesek vagyunk a gyászra.
Aztán megvárom míg búcsúzáskor
eltűnik az összes távozó.
Végül talán nem is mondok semmit
mert ünnepélyes pillanatokban
nem illik a dadogás
és mifelénk emlékezni különben is
egyenes háttal
szépen vasalt ingekben szokás.”

A versek bizonyos szinten emlékezések, hiszen egy család életmozaikjai sejlenek fel a lapokról. Ezek a puzzle darabkák adnak egy keretet és egymáshoz illesztve végül egészen döbbenetes, bűzlő, rothadó húsként hívogató élményeket tárnak az olvasó elé. Bárki lehet dögevő, hiszen megadatik a felkínált hús fogyasztása, ámbár arra számítani kell, hogy a gyomrot megüli és végül mi magunk is áldozatává válunk. A sorok között megbúvó halál nagyon ravasz, sokszor maga a megértő „angyal” és mégis, mire észbe kapunk, már vértől ragacsos a kezünk, testünk és lelkünk.

Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorok között, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.

Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk bizarrságában az élet borzalmává növik ki magukat.

Kép: NiKY m.i.

„nagyanyámat egy karácsonyon befalaztuk

sok volt neki a világ

nem bírt volna el vele

egy kis lukat azért szabadon hagytunk

azon kapott enni inni sokat beszélgettünk

csudajó dolga lehetett

néha azért szólt a fiának hogy most már talán kijönne

megbánta minden bűnét régen

például azt hogy létezik

nagyapám szerint éppen ezért kellene még neki egy kis idő

öt évet töltött a sötét zugban

én meg mindennap elmondtam neki

hogy ő a legjobb nagyi a világon

mert tudom hol van és mit csinál

aztán este lett és reggel
első napon a mama nem válaszolt
aztán iszonyú bűz lett
második napon a falat lebontottuk
eltelt még néhány nap bűnbánattal persze
hetedik napon eltemettük

másnap az oviban is elmeséltem nagyanyám történetét

a többiek őszinte csodálattal hallgatták a mesét

a daduska meg azt mondta anyámnak

beteg ez a gyerek”

Amikor olvastam ezeket a sorokat az jutott eszembe, hogy már találkoztam hasonlóan kifejező versekkel, hiszen még tavaly volt szerencsém kézbe venni Ágoston Tamás – A visszaalvás művészete című verseskötetét, amiben szintén egy család „mindennapjairól” olvashattam némi groteszk felhanggal. Ott már említettem, de itt is csak ismételni tudom önmagamat, miszerint a szerző megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis reméljük, hogy csak a képzelet szüleményei. Az egész könyvre jellemző egy bizonyos depresszív groteszkség, amit elsődlegesen a költeményekben megjelenő szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.

A költeményekben bizonyos motívumok vissza-visszaköszönnek, ilyen például a magányosság, a halál közelisége, valamint a madarak jelenléte. Mint tudjuk, a madár általában a felemelkedés, a szárnyalás, az elérhetetlen világ jelképe. Ég és föld között szárnyal, így válik közvetítővé ember és a felső világ között. Ez a jelkép megmutatkozik eme versekben is, hiszen többször van egy szinten említve a Jóisten különböző formáival.

Kép: NiKY m.i.

„a történetek rossz véget érnek

károgod a fejemnél újra madár

körmeid látod hiába fested vörösre

opálos színek között lélegzel

tűlevelű erdő kékjében vagy földszín

nem láthatod krisztust a kereszt után”

És végezetül, de nem utolsó sorban tükröt állít az emberiség arca elé. Ha elég bátor vagy belenézel. Először nem látsz mást, mint tükörképedet, talán illegeted is magad előtte, talán elégedett vagy éppen látványoddal, vagy csupán ráncolod homlokod. Bárhogyan is legyen, egy röpke pillanat után már nem a tiszta önmagadat csodálhatod, hanem egy nem is oly régen történt esemény képei sejlenek eléd. A homályos kép lassan kitisztul és egy családi házat pillanthatsz meg. Minden életről árulkodik, az összes bútoron tisztaság és csipketerítő. A falakon fényképek és festmények, a fogason még a kabát is ott lóg. A szobában emberek jönnek-mennek, mosolyognak, beszélgetnek, de te mégis érzed, hogy valami nem stimmel. Hallgass az első megérzésedre és figyelmesen olvasd a következő sorokat:

Kép: NiKY m.i.

„de inkább te beszélj
én hallgatlak
mesélj azokról
akik a halott emberek
ágyaiban aludtak

kinyitották szekrényeiket
elhordták ruháikat
megették az ételüket
vagy átírták a nevük
a névtáblán
és hiába áll rajta sajátjuk
ne látják soha többé
nem láthatják önmaguk

csak mesélj még

malter lesz nyelved

falakat épít

kapuja alatt önmagamhoz osonok

megismerkedünk

te tartasz

én halálra fagyok

míg vörösre

festik a parton

karmaikat az angyalok”

Azt hiszem ennyi pont elegendő lesz ahhoz, hogy ha kíváncsiságod tűzét felélesztettem el akarod majd olvasni a többi alkotást is. Ha ezek után nem érzed a vágyat, akkor mindegy, hiszen kiidézhetném az egész könyvet, de ezt a könnyítést nem teszem meg neked. Olvasd el és hagyd, hogy az üzenete megfesse lelked papírját… hogy miképpen csukod be a fedelet, azt majd eldöntöd ezután.

Az én kezem remeg és nem az aktuális szobám hűvösétől, hanem azon emberek emlékéért sír a lelkem, akiket a Holokauszt áldozatává tett. Nem éltem akkor, de még az én arcomat is bánattól potyogó könnyekkel áztatják, hogy legalább még egy lélek tisztelettel adózzon az elhunytaknak.

Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Igen nehéz kérdés, hiszen a verseket egy szűk réteg kedveli manapság, ráadásul a kortárs szerzemények még nehezebben befogadhatóak azoknak, akik az élet megszokott üteméhez szoktak. Sokszor nincsenek míves szavak vagy magasztos sorok, mégis többet mondanak puritánságukkal a versek, mint a hajdani időkből származtatottak. Talán azoknak ajánlanám, akik értékelik a mély mondanivalóságot és elég bátrak ahhoz, hogy a lelkük üres vásznát egy költő kezébe adják. Hogy milyen alkotás születik végül egyéni, de a végeredmény beleivódik mindenki lelkébe, ezt biztosan állíthatom.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Magvető Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Mészöly Ágnes - Barni titkos barátai

 

Sok mesekönyv születik mostanában valamilyen témakör érzékenyítése címén, ahol az adott korosztály behatóbban megismerheti a tematikát és még jól is szórakozik közben. A mostani kötet is hasonló szándékkal íródott, mégis alapvetően különleges.

Mészöly Ágnes szerző nevét valószínű, hogy már nem kell bemutatnom, elvégre, aki olvas gyermek- vagy ifjúsági irodalmat, annak az írónő valamely alkotása már kezébe kerülhetett, hiszen az alkotó otthonosan mozog a kisebb és nagyobb olvasók világában egyaránt. Hogy csak egy-két példával éljek, ilyen a Levendula című mesesorozata vagy a Darwin-játszma című ifjúsági regénye.

Barni titkos barátai című mesekönyve 2022 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A rajzokat ezúttal Horváth Ildi munkájának köszönhetjük, amelyek nagyon kedvessé és bájossá teszik a történetet.

Ez a mesekönyv egy csonka családban élő kisfiúról és édesanyjáról mesél. A könyvben nyolc mese található, amelyek egy csokorba szedve egy kilencedik történetté növik ki magukat.

Barni szomorúan tölti az óvodás napjait, hiszen egyre csak várja, hogy egy sötétkék Opel feltűnjön a láthatáron. Az autóban Apa ül és mióta elment, napról-napa egyre nehezebb. Anya délutánonként érkezik, de ha szomorú, a kapuban mindig kihúzza magát és elmosolyodik. Minden nap ugyanúgy telik és semmi sem változik.

Az anyuka mindent megpróbál, hogy felvidítsa kisfiát, de már semmi sem olyan, mint az után a bizonyos nap után. Vajon képes lesz-e egyedül felnevelni a kisfiát?

Egy napon furcsa rendetlenséget találnak az utcán. Mindenféle kidobott kacat hever a járda szélén. Barninak feltűnik egy doboz, amelyben két plüss állatka szólítja meg. A szürke színű egy elefánt féle, a barna pedig amolyan víziló féle (vagy fordítva).

A kezdeti morgolódás után a három kis lélek elválaszthatatlan lesz és sok közös kaland vár rájuk. Vajon miért olyan nehéz Apa nélkül minden? És vajon milyen kalandok várnak Bernire? Nos, ezekre a kérdésekre is megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.

„-Tudod, aranyom, a csillogás az tovább él. Benned, meg az én emlékeimben. Hogy soha nem felejtjük el őket, ahogy ott lebegtek a vízben (…).”

Azt kell, hogy írjam nagyon meghatódtam ettől a könyvtől, mert sok olyan témát dolgoz fel, amelyre még jómagam is érzékenyen reagálok. Ilyen például egy szeretett személy elvesztése, a gyász feldolgozása, a társadalmi kirekesztettség érzése. Azt hiszem, hogy talán ezek miatt is éreztem úgy olvasásom folyamán, hogy egy különleges kötetet vehettem kézbe.

Barni személye nagyon sokrétű, hiszen teljesen érthető okokból reagál először nyűgösebben édesapja hiányára, majdan később az őt körülvevő személyekre, eseményekre. A későbbi nyitottsága egy nagyon szép feldolgozási folyamat eredménye, amely a külön szedett mesék által az olvasóban is szirmaira bontódik. Talán pont ezért is gondolom azt, hogy ha ebben a témakörben keresünk könyvet a kisebbeknek, akkor eme mesekötet tökéletes választásnak bizonyul majd.

Összességében jól szórakoztam, hiszen a komolysága ellenére könnyed és kedves. Jó volt a kisfiú szemszögén keresztül megismerni a világot, barátkozni és talán egyszer megtudom majd én is, hogy milyen lehet a „dinó a retymegek ellent” játszani.

Ajánlom a könyvet a kisebb olvasóknak és a szülőknek egyaránt. Mivel a mesék érzékenyítő hatással vannak, így az olvasás után érdemes lehet átbeszélni a történteket és esetleg kedvet kaptok ti is a „dinó a retymegek ellent” játékhoz, bármi is legyen az!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ákody Zsuzsa - Egy csúnya nő

 

„A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet,

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.”

Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből fakadó genetikai örökségünk, és hogy ki jön a világra eme külsőleg jól látható, és mások számára vonzó vonásokkal, senki sem tudja. Egy biztos, ahogy a történelem folyamán, úgy az 21. századra is jellemző az a társadalmi általános elvárás, hogy légy szép, szorgalmas, de ne túl okos. A nőket különösen meghatározza ez a vonásjegy, akár annak megléte vagy hiánya. Az előbbiből több előnyt kovácsolhat a fehérnép szülötte, természetesen a megfelelő pikantériák mellett, míg az utóbbi miatt kénytelen elviselni a gúnyos megjegyzéseket, és ha másképpen nem is, de eszével kitűnni széptársai köréből. A társadalom már csak ilyen, „kegyetlen és felszínes”. Ám a valódi érték iránti igény, csak igen szűk körökben dívik.

A mostani regény erről a témáról is szól és még számos nagyon fontos tematikát érint, ilyen pl. a melegek helyzete az országban, a világban, úgy általában a társadalomban, a szépség és intelligencia kérdése a nők esetében, a gyász feldolgozása, a szexualitás és identitás keresése, valamint a családon belüli őszinteség és hazugságok következménye. Ezek a témák önmagukban is nehezen emészthetőek, de együttesen szinte fullasztóan hatnak az olvasóra.

Ákody Zsuzsa immáron hatodik regényét tarthatja kezében az olvasó. Én először a Zazi című regénye kapcsán ismerkedtem meg az írónő munkájával, amelyet akkor nagyon megfogónak találtam és meg is fogadtam, hogy az összes fellelhető nyomtatott kiadványát megveszem és elolvasom. Ezt jelen esetben is nagy örömmel tettem, hiszen a szerző volt olyan kedves és meglepett egy tiszteletpéldánnyal, ezért szeretném kifejezni hálámat! Köszönöm szépen.

Az írónőre jellemző egy bizonyos lázadó felhang, amelyet már a fent említett Zazi című regényében is jól érzékelhettem. Fontos témákat boncolgat merészen, nem kímélve az olvasót a kényesebb részletektől sem. Ha többet szeretnél tudni a szerzőről, akkor érdemes követned honlapján vagy a blogján.

Egy csúnya nő című regénye 2021-ben jelent meg Pen-Dent Kiadó gondozásában. A borító kellemes meleg színvilágával és letisztult képével egy bizonyos nyugtató, ám annál érdekfeszítőbb érzést kölcsönöz az olvasónak. Bennem a nyugalom mellett, egy bizonyos izgalom is felszínre tört, ugyanis tapasztalatom révén már sejtettem, hogy ez csak egy látszólagos külcsín, amely megtévesztően hathat elsőre -, és milyen igazam lett.

Történetünk három személy körül forog. Minden karakter különleges, sokat megélt lélek, akiknek egy közös pontjuk van, ez pedig nem más, mint az egyoldalú szerelem.

Nola csonka család gyermekeként, Keszthelyen nő fel szeretett édesapja védelme alatt. A korán „árvaságra” jutó leány szorgalmas és nyitott személyiség, aki először tizenkét évesen kénytelen ráeszmélni „hiányosságaira”. Az első pofon után megváltozik az élete és tulajdonképpen a felnőtt létét is meghatározza.

Oszkár intézetben nevelkedett, mivel édesanyja „betegsége” nem tette lehetővé, hogy felnevelje gyermekét. A fiú korán megtanulja, hogy csak az eszével törhet ki a nyomorból és adhat meg magának és édesanyjának mindent, amit gyermekként nélkülöznie kellett. Ráadásul férfiként keresi az igazit, de egy fontos kikötésből nem engedve, csak olyan nő lehet élete párja, aki teljesen az ellentétje édesanyjának.

A szép Emma - Nola legjobb barátnője-, egyetemi tanárként dolgozik a mindennapokban, míg a munkájában kiegyensúlyozott és határozott, addig a magánéletéről ez kevésbé mondható el. Több sikertelen próbálkozás után úgy néz ki, végre megtalálta a megfelelő férfit, ám a problémák sokasodnak idővel és már nem érez erőt magában, hogy szakítson.

A három főszereplőnek különleges sors jutott, amely tele van fájdalommal, könnyekkel, különös párkapcsolatokkal, megélt vagy éppen meg nem élt érzelmekkel, testi és lelki fejlődésekkel. Sok lelki megrázkódtatás jut mindenkinek, egy család szétesése majd újraépülése pedig csak a jéghegy csúcsa. Vajon elérik –e szereplőink a boldogságot? És vajon tényleg csak nehézségek árán fejlődhetnek?

„Az emberekre nem jellemző, hogy a dolgok mélyére ássanak, amikor az ítéletüket alkotják, inkább csak a felszínt kapargatják, csakis azt figyelik, ami látható.”

A könyv több szemszögből olvasható, ám a két főszál a narrátor (író) – és Nola naplószerű sóvárgásai mentén húzódik meg. A jól eltérő – dőlt betűs- szöveg könnyen követhető, sokszor tökéletesen illeszkedik az aktuális eseményekhez. Ráadásul idősík tekintetében is két szálon futó, hiszen felsejlenek a múlt emlékei és a jelen történései. Minden szál egy vég felé fut, egy olyan végállomás felé, amely minden ember utolsó eseménye. Hogy ki hogyan halad végig ezen az ösvényen egyedi, de a vég mindig ugyanaz mindenkinek.

„(…) a temetőkben sem egyenlők az emberek. Van, akinek kicsi, van, akinek nagy, valakinek gondozott, másnak meg elhanyagolt a sírhantja… Holott mindegyikük egyformán halott.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a történet teljesen más, mint a fentebb említett Zazi című regény, hiszen ott is számos fontos kérdést boncolgatott a szerző, de nem éreztem ennyire töménynek a mondanivalót. Talán az is megkönnyítette az akkori olvasásomat, hogy nagyon kedveltem a főszereplőt, most viszont pont az ellenkezőjét véltem felfedezni magamban. Nola sokszor felidegesített, többször is jól megráztam volna, és nem egyszer úgy éreztem, hogy nála életképtelenebb embert nem hordott hátán a Föld. De egy idő után megnyugodtam. Tudom, hogy nem kedvelem a „szerencsétlenkedő” embereket, de egy bizonyos szinten tükröt tartanak elém. Emlékeztetnek arra, hogy én is halandó vagyok, és nem mindig tudok erős lenni. A gyengeség nem mindig hátrány, ámbár Nola esetében ezt nem merem határozottan állítani. Ugyanakkor bármelyikünk lehetne ő maga, hiszen nem mindenki születik előnyös külsővel. Hogy én hova sorolom magam lényegtelen, de abból a tekintetből mégis fontos, hogy ez meghatározta a karakterhez való viszonyomat. Az olvasó teremti meg a szereplőket, általuk lesz egy adott karakter élő igazán, hiszen a képzeletünk és belső érzéseink lehelnek életet a kötet szereplőibe, eseményeibe. Akkor felmerül bennem a kérdés, én miért nem tudok megkedvelni egy ennyire esendő, csetlő-botló leánykát? Nos, erre a kérdésre már tudom a választ.

Oszkár már sokkal jobban tetszett, kedveltem a róla szóló részeket. Tudtam, hogy nagyon nehéz sorsot húzott, felnőttként mégis helyén volt az esze és a szíve is. Igazán sajnáltam az édesanyja iránti vegyes érzései miatt és a végére nagyon fájt érte a szívem.

Emma bár bizonyos szinten ellentétje Nola-nak, mégis hasonlóképpen vélekedtem róla is, mint elején barátnőjéről. Valahogy túl vaknak gondoltam és nehezen viseltem, hogy nem látja a fától az erdőt. Végül úgy döntöttem vele könnyebben tudok azonosulni, hiszen csak a szerelem rózsaszín szemüvegétől nem látta a tényeket és ezt elfogadható indoknak véltem.

A mellékkarakterek viszont kiemelkedőek ebben a kötetben, ha lehet ilyet írni, talán az általuk megteremtett közeg és események hozták igazán lázba az olvasói lelkem. Kimondottan szerettem olvasni egy bizonyos meleg párról és igen, felvállalom, hogy örömmel töltött el létezésük és esendőségük.

„Miért is működne másként a homoszexuális, mint a heteroszexuális ember? A másságuk csupán a szexuális orientációra vonatkozik. A rokonaikkal, barátaikkal, vagy éppen a szállóvendégeikkel nem más a kapcsolatuk.”

Események szempontjából hullámzónak éreztem a kötetet, hiszen hol lassan folyó, máskor szinte zúduló érzést kölcsönzött a történet, ámbár ezek az érzelmek akkor változtak meg igazán, amikor a karakterek között is tovább bonyolódott az emberi kapcsolatok sokszor pókhálószerű viszonya.

Ami kimondottan érzékenyítőnek találtam, az a gyász feldolgozásáról olvasható pár mondat, amely valós, tehát hiteles forrásból merítkezik. Jó tudni, hogy miképpen történik a fenti fogalom feldolgozása, mert ezen szinte mindenki átesik akaratlanul is. Nézzétek csak!

„(…) a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, amelyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.”

A szerző párhuzamot állít az élet és halál, a szerelem és kiábrándultság, az őszinteség és hazugság, valamint a hetero és meleg identitás között. Ezek az egymásnak ellentétjeit képviselő fogalmak megosztóan hahattnak az olvasóra és igen nehezen fogadhatók be. Mégis azt kell, hogy írjam ettől is olyan különleges ez a regény, hiszen felöleli a mai világunk főbb problémáit, hibáit, vétkeit.

Összességében úgy gondolom, hogy újabb kedvenc regényre leltem, még attól függetlenül is, hogy a karakterek szempontjából nehezen illeszkedtem a történetbe.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a társadalmi problémákra, legyen az identitás, gyász, nemi vagy éppen faji kérdés. Egyszer érdemes mindenképpen kézbe venni és elgondolkodni üzenetén. És ez szöveg különösen igaz: „Mennyire ismerjük a másikat? A szerelmünket, a szüleinket, a gyerekünket? Az emberek nem is gondolják, mennyi mindent nem tudnak a másikról, egymásról, rólunk… Nem tudják, hogy csaljuk a férjünket, feleségünket, hogy irigyek vagyunk, nem kedveljük, ha becenéven szólítanak, hogy nem élvezzük az ismerőseink társaságát, hogy megkívánjuk felebarátunk férjét, feleségét. Kész fertő az életünk, mintha a bibliai Szodomában és Gomorában élnénk.” Ezért felmerül bennem a kérdés, hogy te mennyire ismered a párodat, a szüleidet vagy akár önmagadat? Amíg ezen elgondolkozol és nyitottabban állsz a fent említett kérdésekre, addig a világ is élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pen-Dent Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Regős Mátyás - Lóri és a kihalt állatok

 

„Mindenki a maga fészkét építi.”

Évek óta olvasok ifjúsági regényeket, legyenek azok a régmúlt időkből – azok a „híres” pöttyös és csíkos könyvek – vagy a mai oly kedvelt kortárs szerzőktől. Ezek a regények többnyire megnyugtatnak, elgondolkodtatnak, néha megnevetettnek. De még egyszer sem fordult elő, hogy szorongással olvastam volna bármelyik fent említett kiadványt. A mostani esetben viszont elmondhatom, hogy többször is összeszorult a gyomrom és nem feltétlenül az izgalom hevében. Minden történet általában üzen valamit az olvasójának, de jelen esetben ez a felfedezésem nem töltött el boldogsággal.

Regős Mátyás elsőkönyves szerző, aki a Regényes természet irodalmi pályázat nyerteseként, a Móra Kiadó gondozásában adta ki regényét 2022-ben. Ez a történet valami egészen eltérő mind témáját, mind hangulatát tekintve az eddig „megszokottaktól”, mégis nagyon fontos tematikákat boncolgat.

A történet főszereplője egy csonka család: az özvegy apa és három eltérő korosztályú gyermeke. Évi már egyetemre jár, irodalmat hallgat és ráhárul a „férfiak” ellátása, valamint a házkörüli teendők nagy része. Pótanyaként nincs könnyű dolga, de igyekszik pótolni az anyai szeretetet. Miki a középiskola nagy kerülője, aki csak a focinak él. Bár nagyon tehetséges, mégis úgy érzi, hogy a suli untatja és Bomon-nal, a legjobb haverjával jobb elütni a napokat. A tizenkét éves Lóri nagy biológiarajongó, aki sokat foglalkozik a környezet pusztulásával. Különleges képessége, hogy álmában szinte jósként „találkozik” különböző kihalt állatokkal – ilyen pl. a Kardforgú vagy az Óriásalka – akik elmesélik történetüket, hogy mit műveltek velük az emberek. Ezek az álmok nagy hatással vannak a fiúra, aki egyébként is érzékeny a természet szenvedéseire. Ráadásul okos fiúként nagy figyelmet fordít a világ dolgai felé, pedig ő maga sem érzi magát jól, főleg mióta édesanyja nincs vele a hétköznapokban. Ráadásul nehéz a figyelmét csak erre összpontosítania, mikor egy bizonyos lány megszólítja. Vajon miért érzi úgy, hogy a világ a pusztulás felé rohan, és mit tehet egy gyermek ennek megakadályozásában?

„Aki nem megy be az iskolába, lemarad, elfelejti a világ, tulajdonképpen nem is létezik.”

Azt hiszem, hogy elsődlegesen azért éreztem ezt a bizonyos gyomorszorító érzést, mert pontosan értettem, hogy miről is álmodik Lóri. Ez a téma nagyon mélyen érint, elvégre való világunk egyik legnagyobb veszedelméről van szó, amelyről sokan sokféleképpen vélekednek, de igazán senki sem tesz ellene semmit sem. Az ilyen típusú köteteknél felmerül a kérdés bennem, hogy vajon egy tizenkét éves gyermek mennyire gondolkodik a korosztályának megfelelően, sem mint koravénként, akinek a túl sok ismeret elveszi a rácsodálkozás lehetőségét. Lóri viselkedése és gondolatai sokszor megdöbbentettek és nem éreztem helyénvalónak, hogy ennyire elmélyül ebben a katasztrófában, ugyanakkor bámulatos volt olvasni a tudásáról, a széles tájékozottságáról és arról, hogyan éli meg ezeket. Nagyon jót mosolyogtam azon a bizonyos levél eseten és bár történhetett volna bármelyikünkkel is, mégis szekunder szégyenérzetem volt nekem is.

„[…] hol rend, ott fegyelem, hol fegyelem, ott figyelem, hol figyelem, ott értelem, hol értelem, ott győzelem […]”

A történet sokkalta többről szól, mint a fent említettek, hiszen megjelennek benne a családban megélt veszteségek, a gyász eltérő formái és a testvéri kapcsolatok szintjei is. Mégis rendkívül szépen illeszkedik a másik fontos tematikához is, hiszen mind a kettő trauma tulajdonképpen, csak az egyik a múlt-jelen, a másik pedig a jelen-jövő színterén mozog. Tulajdonképpen a szerző egy párhuzamot állított az emberiség cselekedetei és a természet szenvedései között egy kisfiú szemszögén keresztül. Ezt olvasni is nehéz volt, nemhogy megérteni és elgondolkodni valódiságán.

A karakterek, bár nincsenek teljesen kidolgozva, mégis kerek egészként jó ismerősként köszöntöttek a lapokról. Lórit nagyon megszerettem, bár nem mindig tudtam azonosulni vele.

Események tekintetében lassú folyású, de mégis ütemesen haladunk a végkifejletekig.

Talán ami kicsit zavarónak találtam, szinte szürreális érzést keltve bennem, azok az álmok, amelyek nagyon komor képet festettek a világról és sokszor fájdalmas volt olvasni a sorokat.

Azt hiszem, hogy ez a történet nagyon jó alapozó, úgy is mondhatnám, hogy érzékenyítő az adott témát tekintve, de mégsem túlzó, hiszen pont annyit kapunk, amennyit még be tud fogadni a lélek.

Bár a könyv a tizenhárom éveseket szólítja meg, én mégis úgy gondolom, hogy inkább a tizenöt és feletti korosztálynak ajánlanám inkább. Természetesen a felnőtteknek is érdemes kézbe venniük, hiszen a szórakoztatás mellett elgondolkodtató és informatív is egyben. Ráadásul ez a gondolat nagyon igaz: „Az marad életben, aki gondolkodik.”

Érdemes a polcra tenni, hiszen nem egyszer olvasós kötetről van szó, amihez csak annyit kell tenned, hogy a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Katherine Arden - Apró terek

 

„Az ember (…) nem retteghet túl sokáig anélkül, hogy egy idő után nevetni vagy sírni ne kezdjen.”

Huh, egy mély sóhaj tört most fel bennem, pedig már több órája fejeztem be a könyvet. Kellett pár óra, amíg megemésztettem az olvasottakat, de igazán azért húztam az időt értékelés előtt, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen biztos az dolgomban. A legtöbb esetben hamar megszületik a döntésem, miszerint szerettem vagy éppen ellenkezőleg, nem kedveltem meg az adott történetet, de vannak bizonyos könyvek, amelyek kifognak rajtam és ez történt most is. Ennek apropóján elgondolkodtam, hogy azért vagyok bizonytalan, mert nem a korosztályomnak szól és mégis tetszett, vagy azért, mert bár ifjúsági könyv, de alapvetően horror elemekkel tarkított, tehát némiképpen zavar ez az ellentmondás. Igen, tudom, hogy csak az én fejemben nem fér össze a kettő, de nézzétek el nekem, hiszen amikor én voltam tizenéves, még nem volt keletje az efféle történeteknek. De nézzük is, hogy most miről írok éppen.

Katherine Arden -Apró terek című kötete 2021-es kiadású, amely a Könyvmolyképző Kiadó, Cool Selection, azaz Kaméleon könyvek sorozatának egyik újdonságaként jelent meg. Ennek a kiadói sorozatnak az a sajátossága, hogy fiatal olvasóknak kínál különböző izgalmas, többnyire fantasy témában történeteket, amelyek nem csak szórakoztatóak, de lenyűgözőek is a maguk kategóriájában. Ha kíváncsi vagy a többi kötetre is, akkor ezen a linken megtekintheted a teljes listát.

Első körben az tűnt fel, hogy a borító egy cseppet hasonlít egy nagyon kedves mesesorozat nyitó jelenetsorára, de végül úgy döntöttem nem kutatok a közös pontok után, elvégre várt rám egy izgalmasnak ígérkező történet.

Amúgy innen üzenem szeretet barátnőmnek, akitől eme csodás könyvet kaptam, hogy köszönöm és nem féltem.

Apró terek egy igazán érdekes cím egy olyan kötetnek, ahol bármi megtörténhet. Kezdetben nem értettem miért van egy bizonyos kukoricamező és ufós előérzetem, míg végül kiderült, hogy némi pontatlanságtól függetlenül van közük ehhez a történethez.

De nézzük is, hogy mit rejteget ez a kötet:

Régen élt három fiatal, akik szoros barátságot kötöttek, de felnőtté válásuk után egy tragédia árnyékolja be az életüket. 

És adott egy régi könyv, amelynek már megsárgultak a lapjai, az idő otthagyta nyomát minden oldalon, hiszen közel száz esztendeje várja, hogy betöltse szerepét. Ennek a könyvnek különleges sorsot szánt az ég és mégis igen hálátlanul bántak vele. De, ahogy mondani szokták minden rossznak eljön egyszer a vége, amely e tekintetben egy apró magányos lelket jelentett, akinek az olvasás a túléléssel ért fel és minden pillanatot ezzel töltött, amikor csak tehette.

Egy zárkózott gyermek, egy iskolai kiruccanás, némi kalamajka és egy alku, amelyért sok halandó fizet majd súlyos árat. 

A tizennégy éves Ollie nem olyan, mint a többi fiatal, hiszen számára az idő megállt, a lélegzés és a napi rutin mellett, csak a fák sóhajtása és a könyvek világa jut át azon a lelki merevségen, ami egy éve érte. A szürke hétköznapok, az emberek közeledése és nyíltan titkolt együttérzése a világon a legbosszantóbb, főleg akkor, ha semmi mást nem akarhatunk csak nyugalmat és csendet, vagy a patak zúgását. Az emlékek néha felszínre törnek, de erősek vagyunk és tudjuk, hogy már semmi sem lesz ugyan olyan. Mégis el kell mennünk egy farmra, pedig inkább olvasnánk, hiszen itt ez a csodás könyv és annyira érdekel minket a vége. De aztán sorban furcsa dolgok történnek, és nem értünk már semmit. Ráadásul felvetül bennünk a kédés, hogy miért van ennyi madárijesztő egy ekkora területen? Miért van egy elfeledett temető az erdő közelében? Olyan sok kérdésünk van, amire nincs válaszunk.

Egy tanya, egy busznyi gyermekcsapat és egy figyelmeztetés, amit csak kevesen hallanak meg. Vajon mi történik, ha eljön az este és leszáll a köd? És miért tekintenek ránk mindig azok a fura kitömött bábuk? Vajon hazaérünk-e időben?

„Még a rossz dolgok is vezethetnek jó dolgokhoz. A szomorú időkben talán segít, ha erre gondolsz.”

Nos, nem kattantam meg, de csak így tudom elmesélni nagy vonalakban, hogyan is éreztem magam, amíg Ollie bőrében voltam. Valahogy minden összekuszálódott bennem, és amíg az utolsó oldalt el nem olvastam, igazán nem tudtam levegőt venni.

Ez a regény nagyon megfogó, mind a karakterek színessége, mind pedig az események láncolata miatt. A horror rész igazán sokat adott az alapvetően is izgalmas történethez, hiszen többször libabőrös lettem, pedig higgyétek el, hogy nem ijedek meg egykönnyen. És most mégis jó érzéssel borzongtam és izgultam azért, hogy végül sikerüljön elérni a végcélt.

Szeretem, amikor a karakterek fejlődnek, hiszen mi is változunk az idő teltével, ettől sokkal hitelesebb, élettel telibbnek érzem, akiről olvasok éppen és ezt itt nagyon megkaptam.

Bár a szórakoztatás mellett a szerző több üzenettel is szolgál olvasójának, mégis igazán attól lesz megkapó az adott sztori, hogy gyermekeken keresztül teszi mindezt. Valahogy jobban tudunk elborzadni, akár örülni vagy sírni, ha egy ártatlan lélek küzd a maga gondjával, szörnyűségével és mélyebben érint minket, ha esetleg eltévelyegnek.

A szerző csodálatosan ír, ezt el kell ismernem, még akkor is így gondoltam, amikor több napra félre tettem a könyvet és valahogy nem volt kedvem ismét visszatérni ebbe a világba. Mert azt tudni kell, hogy voltak napok, amikor csak tologattam magam előtt, de nem éreztem a visszahívást. Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy ez a könyv hibája, inkább betudom annak, hogy nehezebb időszakomban vettem kézbe és ez így van jól.

Hogy kinek ajánlom végül? Tulajdonképpen neked, aki ezeket a sorokat olvasod és mindenkinek. Az egészséges borzongás igazán jár bárkinek, és ha emellé még egy jó történetet is kapunk, akkor igazán nem lehet okunk a panaszra. És ez az idézet nagyon is igaz: „A könyvek szereplőit megismerhetjük (…), de egy embert megismerni teljesen más tészta.” Olvassátok és meséljétek el nekem, hogy milyen volt!

A könyvet megvásárolhatjátok a Könyvmolyképző Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy

Angela Murinai - Mikor feltámad a szél

 

„Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy

másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor

az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál

minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetősé-

günk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára

sodródunk, vagy megtanulunk repülni.”

Nehéz bármit is írnom, ami vígasz vagy támogatás lehet egy gyászoló anyának. Az én gondolataim és azon olvasóké, akik ezt a könyvet kézbe fogják venni, csak csendesen, könnyek hullatásával mondhatják el részvétüket és együttérzésüket, de igazán csak azok szavai fognak némi erőt adni, akik átélték ezt a sok fájdalmat, szörnyűséget.

Mit mondhatnék, ami megfelelően kifejezi azon érzéseimet, ahogy megrendülve és sokszor a könnyeimmel küszködve olvastam a sorokat? Talán semmit, én mégis úgy érzem, hogy egy kisebb értékeléssel is emlékezem egy ismeretlen fiúról.

Életünk folyamán annyi minden történik velük, hiszen a létünk tele van buktatókkal, kihívásokkal. Megszületünk, majd gyermekként szárnyainkat próbálgatjuk, tesztelve a határainkat, a világunkat és minket körülvevő személyeket. Sokszor túllépjük a korlátokat, nem figyelve a családra, barátokra vagy önmagunkra. Majdan felnővünk és ki-ki a maga útjára lép, hogy megkezdje azt a hosszú menetelést, amit választott magának. Nemtől függetlenül minden döntésünk elindít egy folyamatot, hogy ez jó vagy éppen rossz, oly sok mindentől és mindenkitől függ, mégis felelősséggel jár. A döntéseink meghatározzák azt, akik vagyunk akkor és azt is, akivé válni fogunk. De az élet nem csak fájdalom és kötelesség, hanem sok apró csoda összessége. Gyermekként a sok újdonság befogadása és megélése, felnőttként pedig a szerelem és családalapítás egyik legfontosabb melegágya. De mi van akkor, ha egy anya többre vágyik és nem csak a hétköznapi robot és kötelesség az életcélja? És mi történik akkor, ha a múltunk sebeiből még szivárog a genny és akaratlanul is ezt örökítjük tovább gyermekeinknek? Nos, ezeket a kérdéseket is boncolgatja a könyv, mégis sokkalta több ennél.

„Innét üzenem minden férfinak: ha az anyát bántjátok, azzal a gyereket is bántjátok! Tudom, akiknek ez szól, azoknak hiába is mondom. Nem érdekli azokat senki élete a magukén kívül.”

Három testvér és egy anya elindul egy hosszabb nyaralásra, hogy kipihenjék az egész éves stresszt. Bár a megelőző körülmények rendre balul sülnek el, egy határozott lélekkel szemben kevés esélye van a sorsnak. A megérkezés és egy pár nap nyugalom után, ismételten sok vészjósló esemény veszi kezdetét, amelyek utólag figyelmeztetési mutatóként is szolgálhattak volna, de akkor csak újabb bosszantó tények és megoldandó problémák. És aztán eljön a szél, amely magával sodor mindent és mindenkit. És mint tudjuk, a természeti elemekkel szemben védtelenek vagyunk. Vajon mit érez egy anya, aki elveszíti az egyik legfontosabb kincsét? És vajon hogyan dolgozza fel egy testvér, aki túl közel járt a bajhoz? Vajon mennyire lehet túlélni a mindennapok kongó ürességét? A szél jön és elsodor mindent, ha hagyod, még a könnyeidet is.

„Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyűséget kibírunk, mint gondolnánk.”

Először azt gondoltam, hogy a szerzőnek ez a regény egy gyászmunka, amelyben sorra veszi a múlt eseményeit és visszaemlékezik azon történetekre, amelyek elvezettek ahhoz a bizonyos naphoz. De tévedtem.

Ez a történet maga az élet, hiszen egy család által betekintést nyerünk a mindennapokba, megélhetjük a jót és rosszat egyaránt. Néha elmosolyodunk, máskor könnyes lesz a szemünk, de a legfontosabb hatni kezd ránk. Először megkérdőjelezzük önmagunkat, az életünket, a minket körülvevő embereket és eseményeket. Kívülről fogjuk látni magunkat és szinte fizikai fájdalmat fog okozni. De aztán apránként elsodródunk a jelentől és mások fájdalmán keresztül mi magunk is újraéledünk. Az írónő számomra maga a Főnix, hiszen a lelke elhal, hogy aztán újraéledjen és megerősödve, a gyermekeiért és önmagáért egy teljesebb, igazabb és emlékekkel telibb életet élhessen.

„(…) az emberek nagy része a legfontosabb döntéseit soha nem meri később megkérdőjelezni. Vannak kérdések, amikről pedig nagyon korán megtanuljuk, hogy tilos azokat feltenni. Szülnék-e, ha tudom, mivel jár? Mitől fosztott meg az anyaság? Az lett-e a gyerekemből, akit elképzeltem? Bele sem gondolunk talán pont azért, mert félünk attól, hogy mi lenne majd a válasz. Még jobban pedig attól, hogy azzal a válasszal mihez kezdenénk majd.”

A legtöbb esetben karakterekre és eseményekre bontok egy könyvet. De ettől most szeretnék eltekinteni. Túlságosan fáj még a gondolata is, hogy belenyúlkáljak egy különleges léleknyomatba, és pont ezért csak némán emlékezem.

Ezt a könyvet minden anyának, férfinak és nőnek a kezébe nyomnám, hogy kötelező, olvasd el! Mert megtanít élni, emlékezni. És bár ahány lélek annyi nézet van a világban, mégis egy levegőt szívunk, és mindenkinek van legalább egy fontos pont, egy lélek, akiért érdemes mindennap felkelni és tovább lélegezni. Ez az idézet pedig egy méltó zárás: „Az élet most van, itt van, ebben a pillanatban. Most kell élni, most kell boldognak lenni, szeretni, örömöt, bánatot jól használni. Ki kell hozni mindenből a legjobbat itt, ezen a világon.”

Szeretném azt gondolni, hogy rád is hatással lesz ez a könyv, ezért remélem, hogy a Libri Kiadó oldalára ellátogatsz és te is emléket állítasz egy elveszett léleknek.

Írta: NiKy

Ruff Orsolya - Volt egy ház

 

„(…) a gyerekek kérdéseire a felnőttek nem válaszolnak mindig egyenesen. Nem azért, mert rosszat akarnak, egyszerűen csak azt gondolják, hogy az ő problémájukat egy gyerek úgysem értheti meg”

Az első gondolatom, miután becsuktam az utolsó oldalt: Köszönöm! Hálás vagyok azért, hogy a XX.század végén születtem, egy olyan korszakban, ahol nem a mindennapi rettegés határozta meg a gyermekkoromat. Egy olyan ország gyermeke vagyok, ahol bár sok a probléma és igazságtalanság a mai napig is, mégis azt kell, hogy írjam szabad vagyok és dönthetek a sorsomról. Ez egy olyan adomány, amit természetesnek veszünk, ezért a legtöbbünk nem is ad hálát érte, pedig kellene.

Ennek a könyvnek rengeteg üzenete van, pedig az ifjúságnak íródott. Jómagam elmúltam bőven harminc, mégis kincsként tekintek erre a kötetre.

Ruff Orsolya szerző neve nem volt ismeretlen a számomra, elvégre a Zöldmacska mesesorozatából már olvastam egy kötetet. A 2021 – es Merítés-díj Ifjúsági listánkra felkerült ez a regénye, így gondoltam megveszem és milyen jól tettem.

Volt egy ház című regénye 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Már a külsőségeket tekintve is nagyon megfogónak találtam, hiszen a borító gyönyörűsége és a papír kissé érdes tapintása egy csodálatos kombináció volt a számomra. Láng Anna nagyszerű elképzelésének és munkásságának köszönhető ez a színekben és illusztrációkban tökéletesen passzoló kép, amely elsőre felcsigázza a kíváncsiságot és egyben megnyugtatja a lelket is. Rögtön az jutott eszembe, hogy ez bizony rossz nem lehet. Nem is tévedtem.

Ez a történet egy „csonka” család hétköznapjaiba enged betekintést, ahol az elszenvedett veszteségek miatt kezdetben nagyon komor a hangulat és sok a szomorúság. Egy felmenő elvesztése igen nehéz, főleg akkor, ha két nagyon fiatal és egy nagyobb gyermek marad utána. Egy özvegy édesapa és egy nagymama úgy döntenek, hogy visszaköltöznek a család régi nagy házába. Bár a kezdeti nehézségek – felújítás stb – lefoglalják a családot, bizony még egy kellemetlenkedő nagynénit is el kell tűrniük. Ráadásul a ház mély és fájdalmas titkokat rejt, amelyek csak arra várnak, hogy Emma – kis hősnőnk – felfedezze őket. Vajon mi köze van egy rejtélyes baziliszkusznak és egy kalóznak mindehhez? És vajon a múlt szomorú emlékei gyógyír lehetnek –e a jelen fájdalmas pillanataira? Nos, erre és még számos más kérdésre is választ fogsz találni kedves olvasó, de egy biztos, a lelked ezer darabra fog törni és már nem a kérdésekre keresed majd a válaszokat, hanem a lelked lenyomatait szedegeted, hogy újra összeilleszthesd.

„Egy gyereknek sokszor kiszalad a száján olyasmi, aminek nem kellene, és akkor már késő. Nem lehet visszaszívni.”

Úgy gondolom már sejthető, hogy mekkora hatással is volt rám ez a regény. Az én lelkem is összetört és be kell, hogy valljam, hogy a mai napig ragasztgatom össze. Oly sok kérdésem lett hirtelen és bár nem kaptam mindenre választ, megértettem, hogy vannak olyan témakörök, amelyeket sohasem lehet elég mélyen érinteni.

Ez a regény két fő témát ölel fel, az egyik a gyász és annak öt lépésben való feldolgozása, és a másik pedig a Holokauszt áldozataira való megemlékezés szegmense.

Bár fikcióról van szó, mégis jelen esetben egy rendkívül hiteles és részletgazdag „mesét” kaptam, amelyről már oly sok formában olvastam, mégis ismételten szíven ütött és nem eresztett.

A szerző gyönyörűen ábrázolja a múlt és jelen történéseit, néhol ugyan megbolondítja a szálakat, mégis a végére egy teljes egész történetté olvad össze és szem nem marad szárazon.

„ – Azt tudtad, hogy a mesékben a könnycseppekből időnként gyémánt lesz? – kérdezte váratlanul az öreg. – Persze nem nálunk, hanem távoli tájakon… azt mondják… túl az Óperencián.”

Karakterek szempontjából egy kivétellel, szinte mindenki belopta magát a szívembe. Az egyetlen elfogadhatatlan szereplő, egy kedves rokon volt, akinek szándékaitól felfordult a gyomrom és nagyon mérges lettem.

Emma csodálatos kislány, aki nagyon korán meg tudja, hogy milyen elveszíteni egy szeretett személyt és legnagyobb bánatomra hamar fel kell nőnie, hiszen két kisebb testvéréről gondoskodni kell.

Nana karaktere pedig felszínre hozott bennem sok rég elfeledtnek hit emlékeket, amikben az én nagymamám alakja sejlett fel és ismételten elpityeredtem.

„Vannak pillanatok, amikor az idő elszabadul és vágtázni kezd, máskor végtelenül lelassul. Olyankor az ember úgy érzi, mintha százkilós súlyokkal mozogna. Mint egy lassított felvételen. Vagy egy álomban, amely sehogyan sem akar véget érni.„

A szerző gyönyörűen bánik a szavakkal és megeleveníti a történelem egy szörnyű időszakát. Ráadásul, mint a végén az utószó olvasásakor megtudtam, egy valóban létező személy köré épül az alaptörténet és bár elenyésző a jelenléte, mégis meghatározta az események alakulását.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ez a regény mindenkinek ad valamit. Lehet neked egy aktuális, kissé szomorkás történet, de az is előfordulhat, hogy átélted valamilyen formában az eseményeket. Bárhogyan is legyen, sose feledd el: a múltra emlékezni kell, de te döntöd el, hogy a jelen milyen legyen!

Ha úgy érzed, hogy kellően felkeltettem az érdeklődésedet, akkor nincs más dolgod, mint ellátogatni a Manó Könyvek Kiadó oldalára és megrendelni ezt a csodálatos könyvet.

Írta: NiKy

Karina Sainz Borgo - Megy le a nap Caracasban

„Az ember oda való, ahová a halottai vannak eltemetve.”

Azt mondják, hogy az ember ízlése és úgy átlagban a lelke nagyjából öt évente formálódik. Az életútunk folyamán mindannyiunknak megvannak azon állandóságaink, amelyekhez ragaszkodunk és bár az évek telnek, ezek az apróságok jelentik számunkra a biztonságos kötődéspontot, hogy tartozunk valahova, valakihez. De mi van akkor, ha egy olyan országban élünk, ahol a létezés egyet jelent a halállal, és hogy ez a test vagy lélek sorvadását jelenti, igazán mindegy? Nos, ezt a témakört is szépen taglaló regényt sikerült most kézbe vennem.

Karina Sainz Borgo - Megy le a nap Caracasban című regénye 2021 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen a borító fogja meg a kíváncsi olvasót, hiszen a művészi kép igazán figyelemre méltó. Fréder Márta munkájának köszönhetjük ezt az impozáns képet és meg is adja azt az alaphangulatot, amely egy ígéretes regényhez elengedhetetlen.

Ennek a történetnek egy megrázó, a mai napig is létező eseményeken és politikai elnyomáson alapuló társadalom adta az alapjait. A szerző egy mély gyászban szenvedő nő által mutatja be a XXI.századi Venezuelában a jelen pillanatig is tartó korrupciót, erőszakot, elnyomást és káoszt, ami megkeseríti a hétköznapi emberek életét.

A harmincnyolc éves Adelaida anyja halála után magára marad Caracasban – egy olyan városban, ahol az erőszak különböző formái adják a mindennapok ritmusát. Ebben a káoszban kénytelen ellavírozni és megküzdeni a gyásszal és az életben maradással.

Caracasban az élet olyan, mint sötétségben a zápor, hideg és megfoghatatlan. Az emberi életek tiszteletlensége, a folytonos rettegés és éhezés kikezdte a társadalmat. A korrupció olyan magaslatokat ért el, hogy már a családokon belül is megszűnik a bizalom és mindenki a túlélésre játszik. De mi van akkor, ha egy nő, aki nem harcos és soha nem tanult küzdeni, mégis úgy dönt, hogy a szabad életet választja és ezért hajlandó bármit megtenni? Vajon hol van a világban az a hely, ahol éjszaka bátran fel lehet kapcsolni a lámpákat és nyugodtan álomra hajthatja bárki a fejét? Nos, ezekre és még számos más kérdésre is választ lelhetsz, de egy biztos, a kötet olvasása után másképpen tekintesz magadra és az életedre.

„Jóllehet a körülmények hiénává változtattak, jogom volt hozzá, hogy ne úgy viselkedjek. A döghúst késsel és villával is meg lehet enni.”

Azt gondolom, hogy minden ország népének megvannak a maga béklyói, hiszen amilyen a történelmük, olyan sebeket viselnek és egy bizonyos szintű morált képviselnek. A világon nincs olyan hely, ahol ne lenne erőszak és elnyomás, csak a mérték különbözik egymástól. Ennek a könyvnek az az egyik legnagyobb erőssége, hogy egy meglévő, populáris küzdelmet és problémát helyez fő témaköréül és ezt bontja szirmaira egy hétköznapi nő szemszögén keresztül.

„Ebben az országban a nők mindig egyedül szülték és nevelték a férfiak gyerekeit, akik még azt a szívességet sem tették meg, hogy lemenjenek cigarettáért, és ne jöjjenek vissza. Ennek felismerése természetesen része volt a vezeklésnek. Ez volt a társadalmi felemelkedés meredek lépcsőjének botlatóköve.”

Szubjektíven úgy látom, hogy a történet mondhatni több lábon áll, hiszen a gyász különböző formáiról, az elnyomás és társadalmi hierarchiák harcáról, a létezés fontosságáról és a nemek közötti egyenlőségről is szó esik. Mint látható egyenként is nagyon nehéz tematikák, de együttesen bizony megadják azt a bizonyos fullasztó hatást és a kötet végére csak a levegőt kapkodja az olvasó.

A szerző nagyon szépen felvezeti és tulajdonképpen az olvasóra bízza, azt, hogy megválaszolja a következő kérdést: Vajon mit tennél meg azért, hogy szabadon élhess? Ezt mindenki eldönti maga, elvégre ahány lélek annyi eshetőség lehetséges.  

„[…] a halál elsőnek a nyelvben jelentkezik, amikor az alanyokat a jelenből kiszakítva áttesszük a múltba. Befejezett cselekménnyé változtatjuk. Kihunyt időben kezdődött és bevégződött dolgok. Ami volt és nem lesz többé.”

Karakterek szempontjából nehéz volt azonosulnom Adelaida személyével, mivel eleinte csapongónak éreztem és ezt többször is megzavart, később ez a meglátásom természetesen megváltozott, de ehhez az kellett, hogy egy bizonyos fejlődésen és lelki érésen menjen keresztül.

Az események két idősíkon játszódnak, míg az egyiken a múlt árnyai tűnnek elő, addig a másik oldalról a jelen sötétségével kell szembenéznem. Mind a két esetről elmondható, hogy rendkívül igényes és gyönyörű fogalmazással találkozhattam, de még így is sokkolt az a mérhetetlen igazságtalanság, amit nehezen tudtam megemészteni.

Összességében elmondhatom, hogy nem egy könnyen befogadható, de annál érdekesebb és izgalmasabb könyvet olvashattam, amiért igazán hálás vagyok. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hol élek és milyen nézeteket vallok, és összeteszem a két kezem ezért.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ezekről a témákról olvasni kell. Ha bárki úgy döntene, hogy szívesen kézbe venné a könyvet, javaslom, előtte készítsen maga mellé némi zsebkendőt és egy bögre finom, meleg itókát. És egy gondolat a végére: rájöttem, hogy mindig azokért a dolgokért élünk és harcolunk, amik nem tartanak „örökké”. Például egy álom, emlék, megbánás, szerelem vagy egy olyan személy, akiért bárhol nagyot dobban a szív.

A könyv remek dísze lehet polcodnak, ezért látogass el a Jelenkor Kiadó weboldalára. 

Írta: NiKy