Kincs, ami nincs? - kalandregények

 “- Van valami ősi bölcsesség, valami ős-kinyilatkoztatás, amelynek minden emberi tudomány csak a higítása – mondta csendesen. – Amit az emberek elfelejtettek abban a mértékben, amint növekedett a képességük, hogy racionálisan gondolkozzanak.
- Igen – mondtam -, ez ma már csaknem tudományos igazság. Minden nép mitológiája egy törvénymondó bölccsel kezdődik: Hamurabbi Egyiptomban, Hermes Trismegistos Egyiptomban…
- És minden nagy gondolkozó úgy tudta, hogy az igazságot valahonnan messziről, ősidőkből kapták az emberek. Gondoljon Platón Atlantis-meséjére a Timaiosban…Volt egy világ, egy nagy-nagy sziget, ami a tenger alá süllyedt. Innen hozdták magukkal a titkokat az egyiptomi papok. Az elsüllyedt sziget talán csak szimbólum, szimbóluma a mágikus megismerésnek, ami azután elsüllyedt az emberek tudatában, és csak az álomban jelenik meg itt-ott… 
(…)
-És aztán?...
-Aztán következik a racionalizmus. Az emberek elkezdenek módszeresen és természettudományosan gondolkozni. Kitalálják a gőzgépet és a demokráciát. És a régi megismerés paradoxonná válik, szisztematikus eszünkkel meg sem értjük, mint ahogy nem tudjuk megérteni a négerek babonáit. Ami azután jön okkult tudomány, mind csalódás és paródia. A racionális ember álarcosbálja az irracionálisban.”

A szokásosnál hosszabb lélegzetvételű idézettel kezdeném az értékelést; egyrészt mert számomra az egyik legelgondolkodatóbb üzenete ez a könyvnek, másrészt pedig ad egyfajta ízelítőt a regény kultúrális-eszmei hátteréről is.

Szerb Antal - A Pendragon-legenda című műve a Helikon Kiadó saját Zsebkönyvek sorozatában élte meg újabb kiadását 2020-ban. A kötet több, mint 300 oldal, tehát a zsebkönyv kategóriába már nehezebben fér bele, egy hosszabb lélegzetvételű olvasmányról van szó, de külalakban továbbra is követi a sorozat darabjaira jellemző esztétikai színvonalat.

Az íróról mindenféleképpen meg kell említeni, hogy korának egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, a magyar irodalomtörténet kimagasló kvalitású alakja, aki számos alkotótársához hasonlóan a második világháború népirtásában lelte fájdalmasan korai halálát.

A történet az 1930-as évek Angliájában játszódik, főhőse a Londonban élő Bátky János irodalomtudós, aki kutatásainak és társadalmi ismeretségeinek köszönhetően kapcsolatba kerül a wales-i Alistair Pendragon-nal, Gwynedd tizenharmadik earl-jével. Hamarosan fény derül egy bonyolult szerelmi viszonyra és egy különös végrendeletre, amelynek köszönhetően két hatalmas vagyon egyesülne a szigetországban. Mivel sok pénzről van szó, ezért felbukkannak mindenre elszánt alakok is, de a világi javakon és érdekeken túl a misztikumnak és a természetfölöttinek is komoly szerepe van az események alakulásában.

Nehéz bármilyen kategóriába is besorolni a művet, magán viseli a detektívregény, a hagyományos kísértethistóriák jegyeit, de ugyanakkor irodalomtudományi mélységű betekintést kapunk az okkultizmus kultúrtörténetébe is, és ráadásul nem mentes a ponyvaregények stílusvonásaitól sem, ráadásul itt-ott a rejtői humor is felbukkan.

Kép: NiKy m.i.

Sajátos szintézis olvasására vállalkozik tehát az olvasó, ami azonban véleményem szerint elsődlegesen szórakoztató irodalom igyekszik lenni. Egészen az utolsó 30 oldalig jellemző rá egyfajta tétnélküliség, mintha csak egy kissé ijesztő vígjátékot néznénk, ahol egy főszereplőnek sem eshet úgysem semmi baja, világosan látjuk, hogy kik a “feláldozható” mellékszereplők, minden a racionális józanság szabta játékszabályok betartásával történik.

“Kár, hogy oly mulandóak a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon – hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképpen beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával.”

Fanyar humor és mély, filozofikus gondolatok egyaránt jellemzik a regényt, a cselekmény lassú ütemben hömpölyög a végkifejlet felé, de mindvégig a nyomozáson és a rejtélyeken marad a fő hangsúly.

Az utolsó részre azonban minden megváltozik, és hirtelen a föszereplővel együtt átlépünk egy különös világba, ahol a józan ész bedobja a gyeplőt az ősi hiedelmek és babonák közé. Számomra nagyon meghökkentő volt ez a fajta lezárás, az író szempillantás alatt sebességet váltott, az addigi könnyed hangvétel rendkívűl nyomasztóvá és sötétté válik, de legvégül ismét előbukkan a nap a viharfelhők mögül.

Kép: NiKy m.i.

Fontos lehet kiemelni, hogy olykor-olykor érezhető a szereplők hangvételén (különösen a főszereplő esetében, aki ugyanakkor paradox módon a gyengébbik nem nagy rajongója) egyfajta gunyoros, ironikus hozzáállás a női oldal vonatkozásában:

“Pedig még nem fordult elő, hogy egy nőt valami szellemi dolog önmagáért érdekelte volna. Vagy a férfinak akar udvarolni azzal, hogy odafigyel, vagy pedig okulni akar, és az még rosszabb. Az egyik nő pénzt akar kapni, a másik tudományt, de azt is csak érdekből: hogy magára vehesse a művelt nő attitűdjét, mint egy estélyi köpenyt.”

Én ezt a könyv szellemében egyfajta sajátos “se veled, se nélküled” attitűdnek tudtam be, de úgy vélem, hogy lehetnek olvasók, akik számára ezek a kinyilatkozások akár komolyabb mértékben is zavaróak lehetnek.

Számomra döntőrészt élvezetes volt a regény, az író megoldásai, szójátékai rendkívűl sziporkázók és szellemesek, nem hiányzik belőle a szívemnek oly kedves önirónia sem. Az utolsó harmadra azonban a cselekmény egy kicsit csapkodóvá vált, talán a kelleténél hosszabbra is nyújtózkodott és lesz olyan olvasó, aki számára a csúcspont is amolyan idegen test lesz a történet többi részéhez képest.

Remélem az eddigiekből kiderült, hogy a könyv egyfajta keresztmetszete a 30-as évek népszerű irodalmi témáinak anélkül, hogy bármelyik mellett egyértelműen lándzsát törne, így számos műfaj kedvelőinek nyújthat kikapcsolódást. Egy vígjátékba illő detektív- és kultúrtörténeti elemekkel tűzdelt rémregény, ami azonban mindvégig modern marad és mindezért talán mindenkinek érdemes lenne egy próbát tennie vele.

Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Helikon Kiadó weboldalára ellátogatsz!

Írta: Süni



“- Ez igazán derék dolog volt. Nem is tudom, hogy némelyik maguk közül hogyan kerülhetett ilyen mélyre.
- Nagyrészt közgazdasági okai vannak. Ez a vámdolog. Illetve a vám még nem is volna baj, csak lehetne nyugodtan csempészni. “




Rejtő Jenő nevét úgy gondolom egyetlen olvasni szerető embernek sem kell bemutatni. Sajnos ő is egy a számos olyan írónk közül, akinek életművét fájdalmasan rövidre zárta a második világháború. Nyílván lehet vitatkozni azon, hogy művei mennyire tartoznak a szépirodalom és mennyire a ponyva kategóriájába, de az kétségtelen, hogy munkássága révén halhatalan karakterekkel és szállóigékkel bővítette a magyar kultúrát. Előrebocsátom, hogy nem vagyok nagy Rejtő-szakértő, alig néhány művét olvastam csak, sokáig irodalmi kíváncsiságom is csupán gyerekként a Fülesben közölt Korcsmáros Pál-féle képregénysorozat kivagdosására korlátozódott nagyapám leplezetlen örömére.

Az elveszett cirkáló a Helikon Zsebkönyvek sorozatban látta meg a napvilágot 2017-ben. Egyszerű, funkcióját teljes mértékben betöltő design jellemzi a külalakot, ahogy azt már a sorozat eddigi részeitől megszokhattuk.

Dióhéjban annyit érdemes elárulni a történetről, hogy egy eltűnt angol katonatiszt felkutatása végett -és nem mellékesen az ezért járó pénzjutalom reményében- kétes hírű kikötői alakokból “részvénytársaság” alakul, akik aztán az Égei-tengertől kezdve az Indiai-óceánon át egészen Burmáig keverednek igen kalandos körülmények között. Tipikus “rejtői” kaliberekkel van itt dolgunk, ilyen például az ellenlábasait intenzív osztályra verő Főorvos vagy Rozsdás, a vöröshajú bandavezér. És mivel általánosságban tengeren zajlanak az események, természetesen nem maradhatott ki a balhéból Piszkos Fred, a legendás kapitány sem.

Saját meglátásom szerint, bár a karakterek nem riadnak vissza semmilyen kétes megoldástól a cél érdekében, mégis érvényben marad egyfajta íratlan becsületkódex. Rejtő írásai nekem valahogy mindig a Bud Spencer – Terrence Hill filmek hangulatát idézik vissza a sokszor szélhámos, de alapvetően jószívű főszereplőkkel, a nagy pofonokkal és a rengeteg humorral. Persze azért a könyvek esetében a cselekmény többnyire jóval komplexebb és fordulatosabb, de alapvetően itt is a könnyed szórakoztatást érzem az elsődleges szándéknak.   A stílus élvezetes, nagyon olvastatja magát, még ha nyílvánvalóan filozofikus mélységeket vagy tanulságot nem szabad várni.

“- Na, jómadarak! Most mi lesz?
- Botrány – felelte hidegen Rozsdás. – Néhány francia és angol admirálist nyugdíjaznak, a világ évszázadokig Anglián röhög, minket felkötnek, aztán filmet csinálnak rólunk.”

Ajánlom mindenkinek, aki egy szórakoztató délutáni olvasmányra vágyik vagy csak szeretné kipipálni azt a “kötelező egy Rejtőt” a bakancslistáján.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Helikon Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: Süni


„Mindenki megdolgozik a sikerért.”


Egyiptom az a hely számomra, ahova egyszer az életem folyamán el szeretnék utazni. Be szeretném járni a főbb városait, látni a piramisokat és mindent felfedezni, ami módomban állhat, mert gyerekkorom egyik nagy álma és az emberiség történetének legfontosabb korszaka számomra. Összesen két ilyen hely és nép van, akikért ilyen szinten rajongok és úgy érzem, hogy nem szállhat el belőlem addig a lélek, míg be nem teljesítem ezt a két vágyamat. Ennek tudatában tavaly nagy kíváncsisággal kezdtem meg az ismerkedést Buótyik Dorina akkor megjelent III. ​Amenemhat rejtélye című kötetével, amit akkor meg is szerettem. Nagy örömmel és hálával mondok most köszönetet az írónőnek, hogy egyik előolvasója lehettem. Köszönöm!

Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen borítót kap majd ez a kötet, de azt kell, hogy írjam, emelem a nem létező kalapomat. Gyönyörű lett, teljesen letükrözi a belső tartalmat és ad egy bizonyos előkelő külcsínt. A felirat szín és betűtípus választása azonban lehetett volna kicsit szerencsésebb is, mert így nagyon egybefolyik.

Buótyik Dorina – Az ​egyiptomi királynő rejtélye című regénye a fent már említett III. Amenemhat rejtélye sorozat második kötete.

Gracie Simpson már megint valami olyasmibe keveredett, amitől bizony másnak égnek állna a haja. Nem elég, hogy az eltervezett nászútjáról le kell mondania, még meg is vádolják egy olyan bűnténnyel, amit állítása szerint el se követett. Persze a bizonyítékok pont az ellenkezőjét mutatják, de ahogy már tudjuk, semmi sem az, aminek látszik. Aztán ott van az a körülmény is, hogy a múltból felsejlik egy bizonyos rejtély, ami korunkat is meghatározza. Gracie ámokfutása az idővel, egy egyiptomi fáraónő szerelmi rejtélyével és azzal, hogy letöröltesse magát a gyanúsítottak listájáról már maga az őrület, de ehhez még hozzá kell adni rengeteg történelmet, még több karaktert és bizony egy nagyon „cuki” kék macskát is. Vajon sikerül megfejteni a rejtélyeket?

Szubjektív meglátásom szerint az írónő nagy utat tett meg az előző regényéhez képest. Bár akkor sem unatkoztam egy percig sem, mégis ezt most tudta fokozni. Többször azon kaptam magam, hogy rázom a lábam vagy kopogok a tollammal, ezt pedig csak akkor szoktam, ha valamiért nagyon izgatott vagyok vagy ideges. Mind a két verziót sikerült elérnie nálam, sőt mi több, még dühös is lettem. Aggódtam, féltem, izgultam és néhol bizony még fel is kacagtam.

Nagyon tetszett, hogy jobban kibontakoztak a régi karakterek, egytől egyig új oldalukról mutatkoztak be, és ami még fontosabb, hogy volt személyiség fejlődés. Az új szereplők pedig szépen beleilleszkedtek a meglévő társaságba.

Az események sűrűjében többször éreztem, hogy most már elég, elegem van, de végül csak végig olvastam a könyvet, sőt egymás után kétszer is. Nálam ez pedig nagy szó.

Összességében egy remek folytatást kaptam, csodás helyeken jártam, sok információt tudtam meg és nem utolsó sorban remekül szórakoztam.

Kedves Írónő!

Köszönöm ezt a kis csodát és azt is, hogy volt bátorságod az első morgolódásom ellenére elküldeni nekem a könyvet, vállalva, hogy mint egy ragadozó lecsapok rá. Ezennel jelentem a te esetedben áttérek a növényekre, mert tőlem írhatsz bármit, azt olvasnom kell. Természetesen továbbra is lesek rád a „bokrok” mélyéről és alig várom, hogy kézbe vehessem a következő regényedet.

Ajánlom a könyvet a történelem szerelmeseinek vagy azoknak, akik szeretnek kalandozni és rejtélyek után nyomozni. És egy saját gondolatot szeretnék megosztani veletek: Az emberek olyan erővel élnek, amit birtokolnak. Ha az a szerelem, még jobb.

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára látogatsz.

Írta: NiKy


„Ami népszerű, tetszetős és közkedvelt, korántsem biztos, hogy egyúttal üdvös is.”


Oh, te jó ég! Ezzel a gondolattal hagytam abba a mostani könyv olvasását és bizony ezt az értékelést már tízszer átírtam. Elsődlegesen azért, mert mindig eszembe jutott még egy – egy információ „morzsa”, amit úgy éreztem hozzá kellett, hogy írjak ehhez az értékelésemhez. De először is szeretném megköszönni a könyvet, mely utazókönyvként került hozzám. Hálás vagyok azért, hogy olvashattam és sok értékes gondolattal gyarapodhattam. Köszönöm!

Tarja Kauppinen írónőt a moly. hu oldalról „ismerem”. Lassan három éve is megvan, hogy aktívan olvasom könyves véleményezéseit, követem lelkesen sport tevékenységeit és immáron közel egy éve „társam” egy zsűriben is. Most biztos felvetül a gondolat a kedves olvasó fejében, hogy ilyen lelkes követőként biztos elfogult ömlengésben lesz része véleményezésem folyamán, de ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Nem vagyok híve az elfogultságnak és bizony nagyon ügyesen szét tudom választani a magán és blogger véleményalkotást. Mégis fontosnak éreztem leírni ezeket a sorokat, megmutatva, hogy magas elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, elvégre volt már tapasztalatom afelől, hogy milyen „munkákat” add ki a kezei közül az alkotó.

Az első, amivel mindig is foglalkozni szoktam, az a borító. Hogy őszinte legyek, nagyon tetszik a külső kép. Egy igazi „bad girl” látható képregényes stílusban megrajzolva. A kontúrok élesek, a színhasználat erős, ellenben megtévesztő, mert első benyomásra habkönnyű szórakozást sugallhat.  

Fülszöveg alapján: Havasfelföld ​a fertő és a métely világa, mely alantas, szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Csak a legmegátalkodottabbak, leggaládabbak maradhatnak életben itt, s Leiden –egyik hősünk- nem tartozik közéjük, így hát bizony menteni kényszerül az irháját. Bár ne tenné… Szegény legényke a frontra kerülve egykettőre ráeszmél, hogy mindennél van rosszabb. És bizony a könyörtelen valóság gyakran felülmúlja a legmerészebb képzeletet is, valamint, hogy a sors a héroszok szerepét sem mindig a legrátermettebbekre osztja….

Elsődlegesen a karakterekről szeretnék pár mondatot írni, ugyanis Leiden és Globberina „Úrnő” volt számomra a két legjobban kidolgozott és szerethető szereplő. Az érem két oldalán állnak mind korban, mind pedig személyiségileg. Míg az egyik a pusztítás és káoszért rajong, addig a másik bár kalandokról álmodik, mégsem ettől lesz boldog. Mindkét szereplő egyénisége változó, fejlődésre képes. Rendkívül erős személyiségjegyeket hordoznak magukon és mégis bizonyos szinten „esendőek”. Természetesen sok más karakter is színesíti ezt az amúgy sem egyszerű történetet, de nekem rájuk esett a választásom, mert valahogy általuk csöppentem bele igazán a történet mélyébe, és sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik valójában. Minden szereplő, beleértve a fentebb kiemelteket is árnyaltak, hiszen mindenki bűnös, de mégis áldozat is egyben. Hiszen a saját képükre csak egy ideig lehet formálni a világot, de mivel semmi és senki sem állandó, így felülmúlni önmagukat kegyetlen nehéz és bizony szinte lehetetlen is.

Ami az eseményeket illeti, egyszerűen nem találom a szavakat. Az, hogy minden oldalon történik valami, hogy egy perc nyugta sincs se az olvasónak, se a szereplőknek az egy dolog, de, hogy még hasfájást is okozzon az írónő az több a soknál. Annyit nevettem, sőt sokszor már fulladoztam, és csak reméltem nyerek némi időt, hogy levegőhöz juthassak. Ráadásul senki és semmi nem az, aminek látszik. Bizony mindennek keresni kell a valóságalapját és többször is vissza-visszatértem egy korábbi fejezethez, hogy vajon jól gondoltam-e.

A történet egyértelműen szatíra a javából, mely fel lett pezsdítve számos fantasy elemmel. Elvégre ez a kettősség adja igazán a regény pikkantériáját. Arról már csak felszínesen merek írni, hogy milyen mélyen érinti a mai társadalomra is oly jellemző problémákat. Ilyen például az elnyomás, a diktatórikus eszme, a tömeg elvárásai stb. 

Három idézetet szeretnék megosztani veletek:

 „Hová fajult a világ, hová tűnt az erkölcs, az erény, miben is volna értelme reménykedni?”

A második:

„Kit érdekelnek a háborús bűnök egy kockahas viszonylatában?”

És a harmadik:

„Azt ígérte mindenkinek, amit azok hallani szerettek volna, a nép meg falta a szavait.”

Úgy gondolom, nem szorul magyarázatra, hogy miért is ezekre esett a választásom. Kérlek, gondold át őket! Köszönöm.

Külön ki szeretném emelni a regény nyelvezetét, mert bizony nem egyszerű. Rendkívül igényes, szinte nyelvújító kifejezésekkel tarkított. Kimondottan hangulatregénynek gondolom, mert kell hozzá egy bizony tiszta gondolkodás és nyitottság, ugyanakkor az első pár oldal után berántja az olvasót és nem is ereszti, amíg az utolsó sort el nem olvasta.

Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló könyv, tele ízes és izgalmas szófordulattal, energiával, mely felpezsdíti az olvasói lelket. Az írónő stílusa és sajátos véleménye a világról egyöntetűen megmutatkozik a lapokról és igen, bőven azt kaptam, amit elvártam ettől a regénytől, sőt, még annál is többet.

Nagyon szerettem olvasni a kötetet, rendkívül izgalmas volt egy új oldaláról megismerni az alkotót és a legfontosabb, hogy maradandót alkotott a számomra. Anno sok tiltott könyv volt a felmenőim polcain, és ha akkor létezett volna ez a regény, biztos, hogy ott lett volna. Hogy csak egyet említsek a polc többi lakói közül hasonló témában: George Orwell - 1984 alkotása.

Összességében elmondhatom, hogy ideim évem egyik legjobb és legértékesebb olvasmányában volt részem. Mind nézetében, mind nyelvezetében megküzdöttem vele, mégis döntetlen lett, hisz elfogadtam, megértettem és megszerettem. Kell ennél több?

Ajánlom nemtől, kortól függetlenül, hiszen ez a történet maga a kifacsart élet, mely csak rajtuk áll, hogy szárnyra kél-e! Számomra hatalmas kedvenc.

Amennyiben felketettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy



“A laikus számára a műkincsek világa eleganciát sugároz. A modoros várúrtól a feltörekvő ifjú brókerig úgy veszik a drága festményeket, mint a cukrot. A színfalak mögött azonban a hamisítók, a műkereskedők és az önjelölt szakértők garázdálkodhatak gátlástalanul. Mindenki tartja a száját, mert a botrány kikezdi a kereskedelem jó hírét, és elriasztja a kuncsaftot. Ennek a mentalitásnak köszönhetően a műkincsekkel üzletelő alvilág évente közel hétmilliárd euró forgalmat bonyolít le.”


A II. Világháború témája számomra mindig is olyan volt, mint a jó rántott hús: soha nem tudom megunni. Haditechnikai és politikai szempontból is a XX. század egyik, ha nem legmeghatározóbb konfliktusa volt, melynek pozitív és negatív gyümölcseit mind a mai napig “élvezhetjük.” Hatalmas mennyiségű irodalom foglalkozott már a történelem ezen szakaszával szinte minden lehetséges szempontból, kivéve talán egyet, a szépművészetet.

Arthur Brand - Hitler lovai című szerzeménye 2020-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és kvázi ezt az űrt is hivatott betölteni, azonban megszületését elsősorban valós közelmúltbeli eseményeknek köszönheti. A fülszüveg szerint ugyanis a szerző műkincsnyomozóként tevékenykedik és az általa megtalált műkincsek összértékét több mint 220 millió euróra becsülik.

A külalakra ezúttal sem lehet panasz, hozza az kiadótól már megszokott magas színvonalat, viszont az ajánló a borító tetején nagyon mesterkélt és hatásvadász lett, esetleg téves várakozásokat is szülhet az olvasóban, de erről majd bővebben értekezek még.

A könyv a címet ihlető, a náci állam megrendelésére készült majd a háború zűrzavarában eltűnt műalkotások utáni nyomozás valós történetét írja le. A cselekmény a szerző szemszögéből kerül elmondásra, a helyszín pedig többnyire Németország illetve kismértékben Hollandia. Számos érdekes tényt megtudhatunk a hitleri rezsim kultúrpolitikájáról, illetve arról, hogy hogyan lettek üzlettársak a korábban még halálos ellenség rendszerek túlélőiből, amikor az NSZK-ban élő neonácik elkezdtek feketén műkincseket vásárolni a Stasi közvetítésével. Újra meg újra tanúi lehetünk, hogy hogyan ír felül minden vérben áztatott ideológiát a pénz. 

A kötetnek köszönhetően számos érdekes történelmi adatot ismerhet meg az olvasó, némelyikük olyannyira meghökkentő volt számomra, hogy bizony kénytelen voltam utánaolvasni a világhálón, mert elsőre nem hittem a szememnek. A kiadvány végén helyett kapott több archív felvétel is a leírtak alátámasztásául.

A könyvet nyugodt szívvel tudom ajánlani a korszak iránt érdeklődőknek, nem találkoztam még a témával ilyen szemszögből foglalkozó írással (persze ez betudható az én tájékozatlanságomnak is). A semlegesebb olvasókat viszont szeretném óvatosságra inteni. A korábban már említett ajánlóval ellentétesen itt nincsen ostorcsattogtatás vagy tankos üldözés egzotikus távoli földrészeken. A történetet ugyanis nem Steven Spielberg, hanem a valóság rendezte, ami gyakran a legvisszafogottabb várakozásainkat is hajlamos alulmúlni. Az elbeszélés kissé vontatott, olykor már unalmas is, viszont, ha emlékeztetjük magunkat, hogy mindez megtörtént eseményeken és nem egy rossz forgatókönyvön alapszik, akkor minden bizonnyal jól fogunk szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy




Őszintén bevallom, nem tudom, hogy mikor került hozzám a könyv. Csak annyi biztos, hogy a sorozat egyik részét, a Római vért még pótmamimtól kaptam. Mivel a sorozat több kötetből állt, így evidens volt, hogy ezt is megveszem, hiszen ezzel kezdődik minden.

A borítója igazán megfogja az embert. Egyfelől megfelel a saját elvárásaimnak, másfelől pedig kellemes ránézni, jó az összhatás. Nemcsak a képi összhang van meg, hanem a borítókép teljes mértékben visszaadja a kötet lényegét.

A könyv történetével kapcsolatban nem kell valami nagy durranásra számítani, de ez nem is baj, mert úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nem voltak benne vakvágányok.

A főszereplő, a tizenhét éves Gordianus élete első utazására indul a volt tanárával Antipatrosszal, aki egyben egy híres költő is. A római és görög világban mindenki jól ismeri Antipatrosz nevét és verseit. Már a történet eleje érdekes, hiszen ott veszi fel az író a fonalat, hogy Gordianus apja segít megrendezni a volt tanát halálát, majd felveszi a Zotikosz álnevet. Ugyan bennem felmerült a kérdés, hogy „miért,” de erre csak a történet végén derül fény. És ez nem baj, sőt, ennek így kellett lennie, hogy a végén teljesen összeálljon a kép. Szóval, ott tartottam, hogy Gordianus és Antipatrosz elindulnak vándorútjukra, hogy együtt járják be a világ hét csodáját. Teszik mindezt abban az időben, amikor a görög világ nagy része római fennhatóság alá esett, és hát ez nem mindenkinek volt ínyére. Útjuk során minden egyes csoda helyénél valami rejtéllyel találják szembe magukat, amiket Gordianus egymaga old meg. Ennek oka, hogy az idős mester a korára és fáradtságra hivatkozva az összes szálláshelyen szinte csak alszik. Egy ideig nem értettem ezt a mozzanatot, és újfent felvetődött bennem a „miért” kérdése. Persze, erre is csak a könyv végén kaptam választ, mert ezzel a szerző megint egy kis morzsát csöpögtetett elém, aminek a végén jelentősége lett.

Az tetszett a könyvben, hogy adott hét hely, hét rejtéllyel, ami nem feltétlenül jelent gyilkosságot, összeesküvést. Jó, igaz, az is van benne, de ezzel együtt elég széles a repertoár. Emellett pedig van egy még nagyobb titok, ami a háttérben játszódik, és csak a történet vége felé kezd kibontakozni. A helyszínek, tájak leírása közben az író nem esett át a ló túloldalára, épp annyira mutatta meg, hogy el tudjam képzelni, de ne esek az érdektelenség kútjába. A másik, ami megragadta a figyelmem, hogy ez a történet nemcsak szórakoztat, fejtörökkel lát el, hanem egyben megmosolyogtat és tanít is.

Nem hibátlan a könyv, mert például 158. oldalon olvasható mondatnál felkaptam a fejem:

„Az olümpiai játékok után Antipatrosszal öszvérhajtású szekeret béreltünk (…).”

Csak nekem annyira furcsa ez az „öszvérhajtású” szó? Számomra olyan szövegidegennek hat. A sorok közt ott rejtőznek az apró információk, amik az adott korra jellemzőek. Bár szeretem a római kort, de nekem mégis újdonságként hatott a 196. oldalon található kis rész, ami egy római katona kivégzéséről szól:

„A római jog lefejezés által megadta a gyors halál lehetőségét és méltóságát a bűnösöknek, ám egy katonára, aki saját bajtársait ölte meg, sokkal rosszabb sors várt. Vajon keresztre feszítik majd, mint egy rabszolgát? Vagy halálra kövezik a katonatársai, mint egy légiós szökevényt? Inkább bele sem gondoltam.”

És akkor még nem is beszéltem a vicces jelenetekről. A főszereplő, Gordianus életében először látott tevét, és ahogy a 277. oldalon olvasható, hát nem lopták be magukat a szívébe:

„Minden megálláskor új hátast béreltünk a következő útszakaszra – többnyire öszvért és lovat, ám időnként alakalmunk nyílt egy teve elnevezésű, roppant rosszindulatú jószágon is utazni.”

És ez a későbbiek folyamán sem változik (286. oldal):

„Ez a példány is már a legelső percben megpróbált megharapni. A vezető fenyítésképpen ráütött hatalmas orrára, és ezután az állat már megelégedett annyival is, hogy útközben néha hátrafordult hosszú nyakával, vészjóslóan rám nézett, és köpött egyet.”

Nem hibátlan a történet, de szerintem igazán élvezhető, hiszen minden megvan benne, amit a fülszöveg ígér. A cselekmény mozgalmas, a történet izgalmas, és az író nem felejtkezik el a humorról sem. Bátran merem ajánlani bárkinek, aki egy picit is érdeklődik a római kor iránt, vagy ha csak egy kis kikapcsolódásra vágyik. 

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: Emilly Palton



Nem is olyan régen találkoztam az írónő nevével egy másik munkám kapcsán. Akkor még nem is sejtettem, hogy Egyiptomról írt egy könyvet. Mint első könyves író merész témát választott, elvégre ez a történelmi időszak nagyon kemény kutató munkát igényel, és bizony könnyen el lehet veszni a fáraók világában.

Az első, amit mindenképpen meg kell, hogy jegyezzek, az a borító, mely színekben nagyon összemosódott hatást kelt. Nekem sok az arany árnyalat és főleg a betű színezése miatt morgok. Egy kicsit mélyebb tónussal varázslatos is lehetett volna. Tudom, hogy sokan nem értitek ezt a rögeszmémet, de egy könyv a külső és belső alapján ítéltetik meg. Legtöbben már a borító láttán eldöntitek, kell-e, anélkül, hogy a fülszöveget elolvastátok volna.

Annak nagyon örültem, hogy egy valóságban létező uralkodó lett a fő témája a történetnek. Fikcióként van feltüntetve, amivel semmi bajom nincs. A kezdetleges félelmem a negyedénél füstté vált, ugyanis rajongásom időszakát az alkotó szépen kidolgozta. A sok különleges név megnehezítheti egy kevésbé Egyiptomot szerető ember olvasását, de mivel én pont az ellenkezője vagyok, nagyon élveztem ezt a kis pluszt.

Történetünk főhősei három férfi és egy nő. Hősnőnk, Gracie egy múzeum egyiptológusa. Független fiatal hölgy, aki a szakmájában elismert. Határozott, maximalista és kissé pörgős alkat. Asszisztense, Louis, aki szintén szakmabeli egy cseppet szétszórt, de helyén van az esze és mikor kell, lehet rá számítani. Nem utolsó sorban vonzódik hősnőnkhöz. A harmadik férfi, egy ex - riporter, David, aki nem éppen a türelméről híres, de szintén jó rálátása van a helyzetekre és remek kiegészítője a fent említett karaktereknek. És utoljára hagytam egy hol feltűnő, hol eltűnő idősebb férfit, akinek kilétét titok fedi, mégis az egész kalamajkát és a nyomozást ő indítja el.

A történet részletesebb leírását a fülszövegben olvashatjátok, erről most itt bővebben nem írnék. Ellenben el kell, hogy ismerjem a cselekmény nagyon izgalmas, oldalról oldalra kellemesen csalódtam. Bár az eltűnt mellékszereplőről sejtettem, hogy mi történhetett vele, mégis tudott meglepetést okozni egy csavarral az alkotó. A történet félig a mi korunkban, félig pedig III. Amenemhat uralkodásának időszakában játszódik. Összemosódik egy idő után ez a két világ és bizony nagyon figyelnem kellett, hogy hol tartok és ki kivel van éppen. A naplós megoldás nagyon érdekes volt, tetszett a részletesség, ahogy az alkotó arra is odafigyelt, hogy lassan vezesse be olvasóját ebbe a világba. A negatív karaktereket végre én is utálhattam, ez nagy szó, mert általában inkább mellettük, sem mint ellenük vagyok.

Viszont lenne itt egy – két apróság, ami engem zavart az olvasás folyamán. Először is ne használjunk már ilyen szavakat, mint „vakkantot”, annyira komolytalanná teszi az egész történetet, arról nem beszélve ezt személyhez fűzni nagyon nem stílusos, főleg, hogy tudós emberről van szó. Aztán, mégis minek kellett egy szerelmi szálat beleerőltetni a történetbe? Az, hogy egy selyemszálnyi romantika meghúzódik a háttérben még érdekessé is tette a könyvet, de a végére nagyon lüktetett az ér a halántékomon. Teljesen felesleges volt oda, a nélkül is remek történetet alkotott volna az írónő. És végezetül a karakterek részletes kidolgozását nagyon hiányoltam a könyvből. Tudom, hogy nem egy szépirodalmi mű, de ahhoz, hogy jobban befogadjam a szereplők gondolatait, cselekedeteit, meg kell értenem és át kell éreznem, hogy mi folyik bennük. És nem, most nem a vérre gondolok. Egyik szereplő sem változott, mindegyik „eljátszotta” a maga szerepét, de semmilyen árnyaltságnak vagy személyiség fejlődésnek nem lettem tanúja. Ezt sajnos én nagyon hiányoltam.

Ezektől függetlenül viszont kellemesen csalódtam. Izgalmakkal teli, korhű történetet olvashattam. Összességében el kell ismernem, hogy tetszett, és ha a fenti apróbb hibákat kiküszöböli a kedves írónő, még jobban fogom kedvelni. Egy élmény volt.

Amennyiben te is szívesen elmerülnél ebben a világban, a NewLine Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy


 


Nem tagadom, hogy nagyon furcsa ember vagyok. Nagyon széles az érdeklődési köröm mind könyvek terén, mind az életem más területeit is nézve. A másságom abban is megnyilatkozik, hogy sokszor a megérzéseimre hagyatkozom és ez az életem folyamán 98% mindig bevált. Tehát a mostani olvasási élményemet is ez befolyásolta, és nem is akárhogyan. Idei évem újdonságai között tartom számon, hogy nyitottam a hazai férfiírók munkássága felé is, és stílustól függetlenül szép számmal olvastam kimagasló illetve kevésbé jól sikerült műveket.

A mostani olvasásom Oliver Moor írótól "szűz" ismeretek jellemezték. Előtte soha semmit nem volt szerencsém ismerni az írótól, sőt magát az alkotót is homály fedte. Egy közösségi oldalon utazókönyvként került hozzám a két kötetes sorozata, melyek első kötete Acélba zárt múlt címmel jelent meg. Ezt követte szintén idei kiadásként Holdárnyékban címmel, a záró kötet. Ez így nem is hangzik olyan rosszul, ez így normális.

Viszont, mikor kézbe vettem a két kötetet, valamiért úgy éreztem a második résszel fogom kezdeni az olvasást.  Milyen jól tettem, ugyanis a Holdárnyékban annyira ki lett elégítve olvasói elvárásom, hogy csak pislogtam. Én egyszerűen imádom ezt a könyvet. Az első sorától az utolsóig feszültségben tartott, egy perc nyugtom sem volt.

A szereplők bár nem voltak kidolgozva, még sem zavart, mert kárpótolt a rejtély megoldásán való gondolkodás, a misztikum, mint olyan megfejtése, és itt szó szerint kell érteni, hisz nem kevés túlvilági rejtelemmel szembesültem. Váltott szemszögből íródott, és mint olyan, ezáltal jobban betekintést nyerhettem a karakterek gondolatai, cselekedetei mögé. Persze sok kérdésemre nem kaptam választ, mégis nagyon jó érzéssel olvastam és biztosan tudom, hogy nem utoljára vettem kézbe.

Ami ennek a kötetnek különlegessége, hogy az állatvilágból is vannak karakteri bemélyedések, melyek nagyon érdekessé tették az eseményeket. Imádtam ezt a sötét, tömör, sokszor fájdalmas élethelyzeteket, mert mindenki -akár gonosz, akár jó- árnyaltság jellemez, senki sem az, akinek mutatja magát. Mindenhol ott az egó, de az állati ösztön is megmutatkozik.

És ha már erről írok, az író kimondottan szépen szembeállítja ezt a két fajt viselkedés szempontjából, tehát ember és állat ugyan azért való küzdelmében, mikor mi fajilag sem vagyunk felsőbbrendűek, csupán egy elmosódott porszem a hatalmas gépezetben. És bizony a csattanó ott leledzik, csak fel kell fedezni, mert a figyelmes olvasó meg fogja érteni, hogy ez egy hatalmas igazság, és ha belegondolunk minden részletében igaz. Hogy miről írok most? Olvasd el a könyvet és megérted! Ha meg csak a félinformáció kell, felejtsd el, ehhez gondolkozni kell és az fárasztó! Na, melyik leszel, olvasol vagy feladod? Nehéz döntés igaz? Az élet tele van döntések sorozatával, és bárhogyan is teszünk, kihat életünk minden szegletére, még a legjelentéktelenebbre is. 

És akkor rátérnék az eredetileg is első kötetnek szánt, Acélba zárt múlt című történethez. Itt is bővelkedik a kötet izgalmakban.  Szintén megtalálható a váltott szemszög. Sőt bővebb visszatekintéseket kapunk a karakterek múltjára, a különböző szekták és úgy magára a világ gondolkodására. Mégis, amikor azt gondoltam, hogy oda-meg vissza leszek a könyvért, be kellett lássam tévedtem. És ez nem annak tudható be, hogy lelőttem a poént, mert nem.  Egyénileg is fogyasztható a két kötet külön is. A gondom avval van, hogy tele van helyesírási hibával. Olyan elválasztásokkal találkoztam, hogy hullott a hajam és csak pislogtam, hogy ezt mégis hogy sikerült. Leírva ronda, kimondva pedig botrányosan helytelen. Utálom, mikor elmélyednék egy történetben és rendre kizökkenek ezek miatt. Egy lektorért kiállt, és egy szerkesztő sem ártana. A két könyvet csak éppen mertem kinyitni, már úgy kaptam kézhez, hogy meg volt lazulva a ragasztás. Ez főleg az első pár fejezetekre értendő.

Ezt leszámítva, el kell, hogy ismerjem érdekes és izgalmas világképpel, remek karakterekkel és minőségi misztikummal lett megalkotva. Az író egy új, egyedi írástechnikával ismertetett meg, és ami külön öröm a számomra a fejezetek kezdő idézetei nagyon ott vannak nálam a toppon. A két kötet borítója nem rossz, sokkalta jobb, mint egy két túldekorált, giccshalmaz. Összességében leírhatom, hogy elégedett vagyok a történettel és morgok a hibák miatt.

Amennyiben elolvasnád a könyveket, az alkotótól megtudod venni.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése