Diana Urban - Halálos játszmák

 

Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.

Diana Urban szerző számos regény megálmodójaként mindig arra törekszik, hogy történetei által az olvasók félelmeit vegye górcső alá, ezzel is megerősítve a hitet, hogy egy jó író bármit elérhet közönségénél. A többszörösen díjnyertes alkotó számtalan olyan történetet álmodott meg az utókor számára, amelyek a maguk kategóriájában kiemelkedőek és az emberi pszichózist kívánják – nem klasszikus formában – bemutatni. Amikor éppen nem a kitalált karaktereit kínozza, szabadúszóként videójátékok elbeszéléseinek írásával foglalkozik. Férjével és macskájával Bostonban él. Ha szívesen megismerkednél részletesebben is munkásságával, akkor úgy gondolom érdemes ellátogatnod a szerző honlapjára is.

Diana Urban - Halálos játszmák című könyve 2023 nyári újdonságainak egyike, amely kis hazánkban a 21. Század Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltok polcaira. A kötet igazán figyelemreméltó, hiszen – a most oly nagy divatnak örvendő stílusban -, élfestéssel készült, amely a maga domináns szín és formai választásával egy éke lehet polcunknak.

A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.

Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?

„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.

A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.

Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.

A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.

A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.

A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.

Amennyiben szeretnéd polcodon tudni a regényt, akkor nem kell mást tenned, mint a 21. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Matt Ruff - 88 név

 

Virtuális valóság. Már-már közhelynek ható gyüjtőfogalom, amely évtizedek óta izgatja mind a hétköznapi emberek, mind a tudományos társadalom fantáziáját. A technológiai óriáscégek beszállásával újra reneszánszát éli, és a ‘80-as években megrekedt fejlődése új lendületet kaphat, nem utolsó sorban a grafikus kártyák, illetve általában a számítógépek teljesítményének drasztikus növekedésének köszönhetően. Maga az elképzelés pedig egyáltalán nem új keletű, hiszen az amerikai hadsereg (ki más?) már a II. világháború idején alkalmazott kezdetleges szimulátorokat a repülőgép pilóták kiképzésének felgyorsítására. De ha elég ambíciózusak vagyunk, akkor visszamehetünk egészen akár René Descartes 1641-ben megfogalmazott gonosz démon elméletéig egyfajta hamis vagy látszat valóság megfogalmazására. Természetesen a sci-fi műfajában is gyakran megszólított múzsa a metaverzum, elég csak a Mátrix-ra vagy a Ready Player One-ra gondolni.

Kép: NiKy m.i.

Matt Ruff - 88 név című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben és elég csak egy pillantást vetni a borítóra, hogy tudjuk, pontosan milyen témával is lesz dolgunk. Apropó, borító. Általánosságban véve nagyon elégedett szoktam lenni a kiadó termékeinek külalakjával, a mostani azonban átlag alattira sikerült szerintem. Inkább illene valami “Számítástechnika mindenkinek” magazin elejére, bár elfogadom, hogy nem könnyű egy ennyire kizsigerelt témában újat alkotni.

Ami a történetet illeti, nem fogunk sok újdonsággal találkozni itt sem. Főhősünk, a fiatal John Chu serpaként keresi a kenyerét, de veszedelmes hegycsúcsok meghódítása helyett a virtuális valóságban szegődik gazdag ügyfelek szolgálatába. A vállalkozás lényege, hogy népszerű videójátékokban biztosítja csapattársaival a kliensek számára azt a fokú játékélményt, amihez annak normális esetben több száz órát kellene előzetesen beleinvesztálnia. Ami magát a könyvben szereplő legnépszerűbb játékot illeti, ha valaki valaha játszott a World of Warcraft-tel, akkor kísértetiesen ismerősnek fogja találni. Feltételezem, hogy az író részéről ez nem “lenyúlás”, hanem tudatos stratégia volt, hogy a valós példa alapján az olvasó könnyebben értelmezhesse a leírtakat. Az üzlet úgy ahogy eldöcög, a szokásos femme fatale és a titokzatos nagyhatalmú ügyfél kavarja meg a történet állóvízét. A végkifejlet, a történet lezárására számomra nagyon kurta-furcsa lett, nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos vagy csak az író kifogyott az ötletekből, de mindenesetre nagyon erőltetettre sikerült. Értem és méltányolom a szándékot, hogy a könyv figyelmeztet a virtuális valóság, de leginkább a közösségi média veszélyeire, az alteregókra és a hamis személyazonosságokkal történő visszaélésékre, de nekem a lezárás nagyon klisés lett, különösen a szülők színre lépésével lett deus ex machina érzete az egésznek, minden komoly problémának hirtelen egyszerű megoldása lett. Ha meg akarnám ragadni a könyv princípiumát, akkor lényegben az internetes trollkultúrával szembeni állásfoglalás.

Kép: NiKy m.i.

Ami a könyv pozitív oldalát illeti, a hozzám hasonló kockák lubickolni fognak a sok MMORPG-s kikacsintásban, különösen tetszett az a fejezet, amely a szöveges alapú kalandjátékok hősi múltját elevenítette fel, bár a Himbi úr féle perverzitás egy kicsit testidegen volt. Élvezetes volt olvasni azokról a hatásokról is, amelyeket a virtuális valóság tömeges adaptációja gyakorolhat a társadalomra az elképzelt jövőben, ezek közül számos véleményem szerint a valóságban is végbemehet.

Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a könyvben érezhető a sokakat megosztó gender-jelenség hatása is, nem véletlenül, hiszen a virtuális valóságban mindenki kedve szerint választhat fizikai külsőt. Engem ez a kliséktől eltekintve a legkevésbé zavart, de lehetnek olvasók, akiknek befolyásolhatja az olvasási élményét.

Összefoglalva, elég vegyesek az érzéseim a könyvet illetően. A stílus jó, a történetvezetés azonban nagyon Hollywood-i és sok klisétől sújtott. Ajánlhatnám a többjátékos szerepjátékok rajongóinak, hogy a játék helyett néha olvassanak is egy kicsit, de valószínűleg nem ez a könyv fogja felállítani őket a monitor elől. Nagyra értékelem az író azon szándékát is, ahogy a virtuális valóság, illetve tágabb értelemben az internet veszedelmeire felhívja a figyelmet. Habkönnyű olvasmány egy napra, ami elsődlegesen a fiatalabb korosztály számára nyújthat kikapcsolódást.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni

Blake Crouch (szerk.) - Elhagyott part

 

Valahogy mindig úgy voltam vele, hogy a science fiction őshonos terepe a novella. Talán nem véletlenül, hiszen az aranykorban a különböző magazinok és újságok lapjain közölve vált igazán népszerűvé. A terjedelmi kötöttségek egyszerre korlátozzák és felszabadítják a szerzőt, hiszen még ha akarja sem fogja tudi befoltozni az összes logikai repedést az olykor valóságtól teljesen elrugaszkodott történeten. És szerintem ez jól is van így, a novella kiváló terep egy-egy ötlet vagy benyomás szirmaira bontására a teljesség igénye nélkül.

A jelen írásunk tárgyát képező Elhagyott part novelláskötet az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A csomagolástól most nem voltam különösebben elájulva, egy teljesen generikus, kicsit furcsa színvilágú borítót kaptunk, amely még csak laza szálakkal sem kötődik egyik történethez sem.

A kiadvány összesen 6 novellát tartalmaz számos elismert kortárs szerző tollából, tehát úgy gondolom, hogy az alkotók névsorát olvasva nem lehet okunk a panaszra. A témaválasztás is igen széleskőrű lett, nincs egy hasonló írás sem, de menjünk is röviden végig rajtuk egyesével, hogy lássuk mivel is van dolgunk.

Kép: NiKy m.i.

Blake Crouch : Elhagyott part

Neves író (aki egyben a kötet szerkesztője is) munkája lett a címadó novella, amelyben ismét a kissé lerágott csont kategóriába tartozó mesterséges intelligencia öntudatra ébredésének lehetünk szemtanúi. Kissé sablonosnak hat eleinte, de a történet tartogat elég csavart ahhoz, hogy végig szinten tudja tartani az érdeklődésünket és egy hihető forgatókönyvet tár elénk a szabályozás nélküli tech cégek által folytatott titkos kutatások által jelentett fenyegetésekre.

N. K. Jemisin : Szükségbőr

A gyűjtemény kimagaslóan legobb írása véleményem szerint, amelyet a rangos Hugo-díjjal tüntettek ki 2020-ban. A Földre egy poszthumán látogat egy távoli bolygóról, ahová a régmúltban az emberiség egy maroknyi csoportja menekült a fenyegető klímakatasztrófa elől. Ellenséges környezetre és fogadtatásra számít, de amivel szembesül, az minden előzetes várakozását felülmúlja. A novella erős kritikai hangnemet üt meg korunk technokrata vezetői ellen és felteszi a kérdést, hogy vajon a technológiai fejlődés okozta problémák orvosolhatóak-e még nagyobb technológiai fejlődéssel. Mindenki figyelmébe ajánlom az írást!  

Veronica Roth : Bárka

A sci-fi műfajában unalomig ismert a kezdőképlet: a Föld felé egy óriási méretű aszteroida száguld és az emberiségnek nincs más lehetősége, mint megépíteni Noé bárkáját és a csillagok közé menekíteni a földi élővilág génkészletét. Ezen a ponton túl azonban mindez háttérba vonul és csak díszletként szolgál a búcsúra készülő szereplők moralizálásához; ki élő és holt rokonaitól, ki a bolygótól, ki pedig magától az élettől köszön el a maga módján. Megindító írás elengedésről, feloldozásról és a helyünk megtalálásáról, ami leginkább csak a “nyitójelenet” miatt súrolja a sci-fi műfaját.

Kép: NiKy m.i.

 Amor Towles : Érkezés a célhoz

Sajátos hangvételű írás, ami új megközelításbe helyezi a családtervezést: a közeljövőben erre szakosodott cégek arra vállalkoznak, hogy ügyfeleik számára “kikeverik” a legideálisabb gyermekeket, akiknek ezáltal ráadásul az egész élete is elég pontosan előre megjósolható, hiszen a beprogramozott döntési mintáknak köszönhetően előre borítékolhatóan fognak dönteni a sorsfordító helyzetekben. A szülők pedig dönthetnek arról, hogy vagy saját kezükbe veszik a nevelést és ezzel átplántálják az összes őket jellemző jó és rossz tulajdonságot is vagy pedig rendelnek egy általuk tökéletesnek tartott, de tőlük mégis idegen életet gyermekeik számára. A felvezetés nagyon érdekfeszítő, hiszen a lelkünk mélyén mindannyiunkat érintő dilemmáról van szó. Sajnos úgy éreztem, hogy a novella inkább a főszereplő egzisztenciáls/életútbeli válságának kibontására koncentrált és maga a sci-fi motívum inkább csak egy érdekes aspektus maradt. Biztos vagyok benne, hogy lesz, akinek tetszeni fog a hangulat, nekem annyira nem jött be. Kár az alapötletért.

Paul Tremblay : Az utolsó beszélgetés

Magáról a történetről nagyon nehezen lehetne írni bármi konkrétumot is a spoilerezés veszélye nélkül, az előző novellához hasonlóan ez is inkább színházi kamaradarab, mintsem fimvászonra illő forgatókönyv. Számomra kissé túl lassan is bontakozott ki a történet, de a rejtély lehetséges megoldása végig foglakoztatott, az önző szeretet és a tudományos “álhatatosság” közti senkiföldjén pedig összefacsarodott a szívem.

Andy Weir : Véletlenérték

Egy újabb nagyágyú maradt a végére, aki ezúttal is hű maradt önmagához. Érdekes az alapfelvetés: vajon egy kvantumszámítógép képes lesz/lenne-e előre kiszámolni a lehetséges kimeneteleket a különböző szerencsejátékok terén és ezáltal rövid idő alatt tönretenni az egész kaszinóipart? Sajnos hiába a nagy név, szerintem ez lett a legközhelyesebb írás az egész kötetben mind a bonyodalom és mind (különösen) a lezárás tekintetében. Weir szokás szerint lebombáz minket a probléma tudományos igényességű kibontásával, és akit ilyen mélyen érdekel a kvantumelmélet, az biztosan értékelni is fogja. Nekem itt is az volt az érzésem, mint a szerző más írásainál, hogy a történet maga csak másodlagos szerepű és elsősorban arra szolgál, hogy könnyebben befogadhatóvá tegyen az olvasó számára egy bonyolult tudományos  jelenséget. Persze akinek bejön a stílusa, az pontosan azt fogja kapni, amit az írótól elvárhat.

Kissé vegyes érzseket hagyott bennem ez a válogatás. Az első három novella nagyon élvezetes volt, a kötet második felében viszont inkább közepes írások kaptak helyet meglátásom szerint. Viszont egységesen elmondható, hogy önmagában mindegyik szerzemény érdekes problémákat boncolgat és így talán nyugodt szívvel ajánhatóak a sci-fi kedvelőinek.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása

„Mégis, mi a divat, ha nem időszakosan változó pozőrködés? Ami most réginek számít, hamarosan újdonság lesz, és a mai újdonságok is elöregednek majd.”

Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm, akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is magasan veri a plafont, hiába morgok éppen.

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása című kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind elvadult színei, mind pedig a képi ábrázolás tekintetében. Ahogy az első rész estében, úgy most a második kép is Faniszló Ádám munkáját dicséri. Egyébként azt el kell ismernem, hogy kimondottan szeretem a kiadó borítómunkáit, mert nagyon kifejezőek és jó színpalettával dolgoznak.

Ez a kötet már teljesen más alapokból indul ki, mint az előző része. Itt egy apró eltéréssel ott folytatódik a regény, ahol az első rész abbamaradt. Molly kilétét és múltját sok ködös folt tarkítja, amelyek bizony felfedezésre várnak, ráadásul most már semmiben sem lehet biztos. A segítség általában „jókor” érkezett eddig, de a fordulópont hamar bekövetkezik életében. Ha nincs tisztában a múltjával, a jelene folyamatosan változó és a jövő mindig a következő óra reményével telik, akkor vajon kiben bízhat? Vajon mikor lesz vége ennek az őrületnek és káosznak? A múltat meg kell érteni, ahhoz, hogy a jelen élhetővé váljon, de vajon lesz-e elég idő? És vajon a kedvesség és szeretet milyen funkciókat tölt be?

„Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés, amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, csalódást okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő vándorszínészekre.”

Nehéz egy 124 oldalas kisregényről úgy véleményt formálni, hogy ne spoilerezzem el. Igazság szerint azt sem tudom pontosan, hogy mennyit kellene elárulnom éppen, hiszen minden információ kulcsfontosságú.

Talán annyit megtehetek, hogy elmondom én, hogyan látom jelen esetben a történet alakulását.

Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel miszerint nem vagyok elégedett a cselekmény folytatásának tekintetében. A kezdetleges káoszban én „otthonosan” mozogtam, mert a sok rejtélytől függetlenül is jól tudtam követni az eseményeket és igen csak sokrétűnek gondoltam a teljes zűrzavart.

Ez a benyomásom sajnos átredukálódott egy viszonylagos átláthatósággá, ahol számomra elment a történet valami enyhe „giccs” irányába, amitől ráz a hideg. Persze van benne még mindig eredetiség és sok válasszal adós maradt a sztori, ami felveti a kérdést lesz-e még egy része a sorozatnak? Nagyon remélem, hogy igen, hiszen túl kevés választ kaptam, de az biztos, hogy ezek után kevésbé lelkesen fogok a következő kötethez nyúlni.

„A magány súlyos teher, ami folyton próbál kétségbeesésbe taszítani.”

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki az előző részét olvasta, de mégis senkinek, hiszen valószínű hasonlóan fog érezni, mint én is. Elég nehéz befogadni alapvetően is ezt az őrületet és bár lehet nektek sikerül, mégis készüljetek fel!

Ha a polcodon szeretnéd tudni, akkor az Agave Könyvek Kiadó várja a rendelésedet. 

Írta: NiKy

Ákody Zsuzsa - Zazi

 

„– A gyerekek a játékaikkal nem ártanak senkinek. Gonddá csak aztán válnak, ha felnőttként továbbjátszák őket."

Őszintén szólva még most is keresem a megfelelő szavakat, hogyan is írhatnám le mindazt, amit kaptam ettől a történettől. Milyen érzéseket hozott felszínre bennem és hogyan is érzem magam olvasás után. Fontos mozzanatok ezek és maradandó életérzések. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen.

Ákody Zsuzsa írónő neve nem ismeretlen számomra, hiszen még 2019-ben megvettem Lélekrablók című kötetét, ami persze azóta is olvasatlanul várakozik a könyvespolcomon. Azt gondolom, hogy most jött el az a pillanat, amikor előkeresem és elolvasom. Eddig tudtommal 6 könyvet írt, és kétség sem férhet hozzá, hogy mind a beszerzendők listájára teszem.  Az írónőről ezen a linken tudsz meg többet.

Ákody Zsuzsa – Zazi című kötete 2009-ben jelent meg először a Hét Krajcár Kiadó gondozásában. Azóta másodkiadásban már a Pen-Dent Kiadó oldalán is beszerezhető.

A borító bíborvörös alapon egy magába roskadt lányt ábrázol, aki áraszt egy bizonyos magányosságot és elveszettséget, amelyet először nem értettem, de végül rá kellett, hogy döbbenjek ennél kifejezőbb már nem is lehetne ez a kép. Szakács Dénes mind a borító, mind pedig az illusztráció készítője, megálmodója. Ezúton is minden elismerésemet szeretném kifejezni, hiszen rendkívül impozáns a maga nemében.

Ennek a regénynek a központi alakja Zazi – a címadó – három gyermekes anyuka, aki egy jól működő házasságban él és sikeres írói babérokat tudhat magáénak. Ám, ahogy lenni szokott, a külcsín mögött több ponton is foszlani látszik ez a perfekcionista kapcsolat, kezdve egy aranykalitkába zárt „madár” életétől, a múlt és jelen különböző pontjainak töredékein át. Vajon hogyan érezheti magát egy megtört lélek, akinek a múltja feledésbe merült, a jelene szétesőben és a jövője, mely oly megfoghatatlan, szinte kilátástalannak látszik? És vajon milyen élet az olyan, ahol a férjed a tökéletestől rosszabbat nem enged, ahol a gyökerek szétestek, a barátok pedig nem azok, akiknek mondják magukat? Nos, ezek a kérdések csupán a kezdete mindannak, amit az olvasó kap ettől a könyvtől. Minden felmerülő kérdésnek helye van, értelme és indíttatása jogos, még akkor is, ha először úgy érzed, hogy ez nem te vagy, nem belőled áradnak ezek az érzések, kérdések.

„Az ifjúság önző és kényelmes, amit nem akar, nem ért meg. Nem azért, mintha nem tudná megérteni: a fáradságot nem veszi, hogy más bőrébe bújjon.”

Szubjektív meglátásom szerint ennek a történetnek lelke van, lélegzik, érez, és bizonyos szinten haldoklik. Minden értelemben tükörképe egy verbálisan bántalmazó kapcsolatban levő életnek, amely bármelyikünkkel megtörténhet, még akkor is, ha társadalmilag nem ezen a lépcsőfokon élünk. Velem, veled, bárkivel, hiszen mikor szeretünk, nem látunk, nem hallunk. Hiszen, aki szívünk választottja, a maga tökéletlenségében tökéletes, vele lélegzünk, évről – évre éljük a hétköznapokat, szaporodunk és reméljük, hogy amíg csak élünk egy lélekként öregszünk meg. Ez a sorsunk, ezért létezünk, hogy társra leljünk egy hatalmas világban, amíg világ a világ. De mi van akkor, ha ez a társ nem az, akinek hisszük? És mi történik akkor, amikor szembesülünk azzal, hogy az eddigi évek törött tükörszeletek csupán, és éppen abban látjuk magunkat, ahova esik a tekintetünk? Ilyen kérdések merültek fel bennem olvasásom folyamán, amire többé-kevésbé választ leltem, de hosszú utat tettem meg érte.

„(…) a házaknak lelkük van. Ha laknak egy házat, de nem gondozzák, úgy csak lelakottá válik, szegényes formát ölt. A nem használt ház viszont a léte értelmét veszíti el, s meghal a lelke.”

Karakterek szempontjából Zazi egy hús-vér nő, akinek a három gyermeke már elérte a felnőtt kort és legnagyobb nyugalommal élhetné szerető férje mellett a hétköznapokat, mégis több szegmensből kezd „felébredni”, hogy akiket szeret és szeretett nem azok, akiknek mondják magukat. Mindenhol titok és ármány, ezért visszatér emlékeiben a múltba, hogy meglelje a megfelelő válaszokat. Imádtam a bőrébe bújni bármennyire is fájdalmas volt, hiszen annyira esendő és mégis értékes lelkű teremtés, akinek minden gondolata, tette – még ha nem is volt mindig ésszerű - elhitette velem, hogy jó úton halad és fel fogja fedni a régi titkokat. Nagyon sokat fejlődött és mégis megmaradt egy álmodozó lánynak.

Erik nagyon irritáló személyiség és egy percig sem voltam tőle nyugodt. Többször beolvastam volna neki a legszívesebben, ugyanakkor a végére egy hatalmas elismerést is kiváltott belőlem. Nem kedvelem továbbra sem, de ilyesmit csak is egy zseniális író képes véghezvinni.

A mellékszereplők közül kiemelkedik Bandi és Péter, akik két külön világ, mégis egyek. Míg az előbbi egy csupaszív lélek, addig az utóbbi csupa üresség és giccs. Mégis elengedhetetlenek ők így együtt, hiszen tőlük kerek egész ez a történet.

És nem hagyhatom ki Lindát sem, mert bár nem tudtam róla sem jót, sem rosszat gondolni, végül megértettem és azt hiszem nem kicsit éreztem át a vele történteket.

Események szempontjából nagyon kompakt a történet, nincs egy perc nyugta se az olvasónak és bizony az írónő végig az orránál fogva vezeti, egészen az utolsó lapokig. Persze lehet, hogy csak én vagyok ennyire naiv, mégis csak pislogtam és kerestem, hogy hol van még elrejtve pár plusz oldal. Hiszen így nem lehet vége vagy mégis?

Összességében elmondhatom, hogy egy igazi pszicho-thrillert kaptam, tele életigazságokkal és sok – sok fájdalmas emlékkel. Ennek a történetnek léte van, hitelessége és rendkívül nagy ereje.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert erről a témáról olvasni kell. És egy saját gondolat: Néha bele se gondolunk, hogy akik felismerik mások fájdalmát, maguk is gyötrődnek valaki miatt. Ha már szenvedtél valaha, felismered másokban a sérülések okozta sebhelyek nyomát. Ez pedig egy örök körforgás kezdete.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Ákody weboldalra ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tade Thompson - Molly Southbourne ezer halála

 

„A halál is lehet szabadulás (…)”

Hiszek a szerelem első látásra szlogenben, mert rendszeresen tapasztalom akkor, amikor meglátok egy olyan könyv borítóját, amit onnantól nem tudok kiverni a fejemből. Ez történt ezzel a kötettel kapcsolatosan is, melyet most értékelni fogok. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam a külső képről is, hiszen nagyon sejtelmes és a maga groteszk valójában ejtette rabul mind a figyelmemet, mind pedig a szívemet is.

Tade Thompson író nevével ugyan most találkozom először, de pont ezért rendkívül nagy örömömre szolgált, hogy máris egy ilyen ígéretes kisregényt olvashattam a szerző tollából.

Molly Southbourne ezer halála című regénye az Agave Kiadó 2021-es nyári újdonságaként került a boltokba, mely bár méretét tekintve nem egy terjedelmes alkotás, mégis küllemével hamar felhívja magára az olvasók figyelmét. 

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól a történet:

Adott egy különleges család, ahol a minden napi élet nem a szokványos mederben folyik, hiszen a két szülő és egy szem gyermekük számára a hétköznapi családi eseményeket harcok, gyilkosságok és más, az életben maradáshoz szükséges leckék színesítik. Főhősnőnk, Molly Southbourne amióta csak él rendszeresen végignézi a saját halálát. Az élete szigorú szabályokhoz kötött, melyeket a felnőttek keményen betartatnak vele, persze ahogy várható ennek is komoly oka van, hiszen akárhányszor csak egy csepp vére hullik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló hozzá, mégis a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Az évek múltával pedig rájön arra is, hogy nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon miért olyan különleges Ő, hogy ilyen életet kell éljen? És lesz-e valaha is egy nyugodt időszaka, mikor átlagos lányként viselkedhet? Ezekre és még számos más kérdésre választ lelhetsz, ha elolvasod a könyvet.

„Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.”

Szubjektív meglátásom szerint a történet egyedi és kellően gyomorforgató. Nem vagyok egy félős személy, de még én is kellemesen megborzongtam egy – egy oldal olvasásakor.

Karakterek szempontjából nincsenek magasságok vagy mélységek, de folyamatos változás és fejlődés tapasztalható, mely egy síkon mozog a történet alakulásával, ezt pedig nagyon szeretem.

Események szempontjából izgalmas, letehetetlen kategória, a szó valós jelentésében. Hiába lett volna dolgom, addig olvastam, míg el nem fogytak a lapok. Mivel ez egy sorozat első része, így maradtak megválaszolatlan kérdések bennem, amikre merem remélni a következő kötetben már választ kapok.

Nagyon érdekes a szülői szabályok rendszere, nézzétek csak:

„Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!

Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!”

Mint látható nem egy szokványos házirend és elég szigorú ahhoz, hogy az olvasó odafigyeljen rá és elgondolkozzon rajta.

Összességében elmondhatom, hogy egy új kedvenc kötetre leltem. Mivel ez egy sorozatindító regény volt, így izgatottan várom a következő rész megjelenését.

Ajánlom azon olvasni szerető lelkeknek, akik nem ijednek meg az árnyékuktól, szeretik a misztikumokat és élvezik a borzongás adta mámort.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

Ferenc K. Zoltán - Az ördög evangéliuma

 

„Kiválasztani az áldozatot, gondosan felkészülni a rá mérendő csapásra, könyörtelenül kiélni a bosszúszomjat, majd lefeküdni aludni… Nincs ennél édesebb dolog a világon!”  (Joszif Sztálin)

Ez a kötet számomra egy kis kitekintés a múltunkra, melyet sok seb és igazságtalanság jellemez, mégis fontos foglalkozni vele, hiszen sokat tanulhatunk belőle. Bár szeretem az ilyen témájú könyveket, de nagyon megválogatom, hogy mit és milyen mértékben olvasok és ez a történelmi fikciókra is vonatkozik. Viszont amikor kaptam a felkérést, hogy olvassam el a regényt, úgy éreztem, hogy a korszakról, melyben játszódik – bár sokat hallottam róla - szinte semmit sem tudok a tanultakon kívül, így örömmel éltem a lehetőséggel. Szeretném megköszönni az írónak, hogy megkeresett és kézbe vehettem alkotását. Köszönöm!

A borítómustra szokott lenni nálam az elsődleges, mikor értékelésbe kezdek, amit most sem szándékoztam kihagyni. Bevallom első körben cseppet megijesztett, de később megértettem, hogy az akkori kor szellemét tükrözi bizonyos szinten és egyfajta irónia is. Mert valljuk be első benyomásra az összhatás egy horrort sejtett, ugyanakkor olvasás után már teljesen megértettem ezt a választást. Ráadásul a maga nemében egy „remekmű”, amelyet Schiszler Ádám készített.

Ferenc K. Zoltán - Az ​ördög evangéliuma című regénye, az alkotó második publikált írása, ami ugyan ad egy bizonyos „elsőkönyves” érzést, de mégis biztosabb lábakon áll.

A mű a 60-as évek derekán játszódik, a Kádár-rendszer időszakában. Az akkori életszemlélet nagyon szűk kereteket adott a felnőttek és diákok életében. Súlyos büntetéseket vont maga után bármely meggondolatlan szóhasználat és bizony a tettekben is csak az előírtaknak szabadott megfelelni.

Az ebben a korban játszódó regény egyik főhőse Németh Gábor, aki végzős hallgatóként egy iskolai rendezvényen kisebb botrányt idéz elő azzal, hogy Horthy Miklóstól idézve, lázadásra, valamint a kommunizmus elleni harcra szólítja fel a lakosságot. Természetesen ennek következménye lesz, amikor némi rásegítéssel kap még egy esélyt és rábízzák két nyomozóra, hogy működjön együtt velük. A kezdeti nehézségeket nemcsak a fiú makacs hozzáállása fokozza, de egy nem várt őrült gyilkossal is tetéződik a baj, hiszen rituális gyilkosságok kerülnek napvilágra. Hogyan sikerül Gábornak kimászni a slamasztikából? Mi történik a bűnüggyel és mi köze van a két nyomozónak mindehhez? Megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

Saját meglátásom szerint a regény nagyon életszagú, melyet egész végig éreztem. Nemcsak a kor szellemisége és hangulatának megteremtése miatt, hanem azon apró pikantériákkal fűszerezett karakterábrázolásokkal, melyek számomra nagyon tetszettek. A könyvet átjárja a jól megszokott feszültség, a sokszor gyomorforgató igazságtalanság és egy bizonyos letargia, mely nem emészthetetlen, de kellően lehúzó, így biztos hatást gyakorol olvasójára.

Egy karaktert sem tudtam megkedvelni, de most ezt teljesen el tudtam engedni, ugyanis nem ezen volt a fő hangsúly. Az író remekül játszik a szavakkal, hiszen sokszor végletekig képes húzni a feszültség fonalát. Ráadásul az adott korról ad egy olyan képet, melyet hitelesnek éreztem és látszik a kutatómunka eredménye. Hiszen egy fiatal íróról beszélünk, aki a 29 évével nem élhetett abban a korban, melyet a regénye időszakának választott.

A kötetben meghúzódik egy bizonyos szarkazmus, ami számomra is okozott némi mosolygást, pedig nagyon nehéz témát ölel fel a mű. Ráadásul nehezen viselem az igazságtalanság bármely formáját és mikor erről olvasok, akkor elfog egy bizonyos tehetetlen düh. Mégis sikerült valamennyire feloldani bennem ezt a negatív érzelmet ennek a fanyar humornak köszönhetően. A krimi szál pedig kellett a történet alakulásához, hiszen több szempontból mutatja be az akkori gondolkodást és mégis élvezhető formában tálalja. A krimi műfaja számomra nem újdonság, viszont ebben a formában való kivitelezése már igen. És aki nekem tud meglepetést okozni, azt nagyon tudom értékelni.

Összességében elmondhatom, hogy egy nehéz témájú, de rendkívül olvasmányos regényt ismerhettem meg az író tollából.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmas krimiket, a lélektani történelmi regényeket, vagy csak egyszerűen szeretne egy feszültségekben gazdag regényt olvasni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Underground Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy

Helen Fields - Tökéletes maradványok

 

Elég lassan haladtam ezzel a könyvvel, bár hozzá kell tennem mindig nagyon álmos voltam, amikor elkezdtem olvasni. Nagyon - nagyon szeretem ezt a műfajt, és jó is volt a könyv, de azért közel sem mondanám lebilincselőnek és izgalmasnak.

A szereplők nagyon jók, tetszenek a karakterkidolgozások, különösen az elkövető személye. Valahogy pontosan így képzelek el egy ilyen embert. Egyáltalán nem lóg ki a sorból, van néhány furcsasága, de abszolút beleillik a normál emberek világába. Ahogyan elköveti a bűncselekményeket az számomra kissé sablonos volt. Olyasmi volt túlmisztifikálva, ami egyébként nem vall olyan, hú de hatalmas IQ-ra. Viszont maga a karakter tényleg tök jó volt. A rendőröket is szerettem, nagyon tetszett a csapatmunka, valamint nagyon valóságos volt az, ahogyan a költségcsökkentés súlyosan a munka minőségének rovására ment.

A rendőrnő, Ava Turner, aki egyben főhősünk egyetlen barátja, volt a legszimpatikusabb. Nagyon szeretem az ennyire erős, karakteres személyeket, nemtől függetlenül. Ki mert állni magáért még akkor is, ha tudta, hogy ezért súlyos árat fog fizetni. Érdekes volt az az ügy is, amin dolgozott, valamint a felmerülő etikai kérdések.

A mai napig is komoly vita forrását járta körül az írónő. A cselekmény sokszor elég lapos volt. Szerintem lehetett volna jóval izgalmasabbá tenni. Nem voltak benne rejtélyek, nem volt benne semmi olyan, amire nagyon ne számíthattunk volna. Ezt én nagyon hiányoltam, mert szeretem a fordulatokat, a csavarokat. Ez végig hiányzott és ehhez képest pedig nem rövid a könyv. A felénél sok a töltelék oldal, a vége meg kissé kidolgozatlan, össze van csapva.

Azért én ajánlom mindenkinek bátran, mert élvezhető, de aki egy pörgős, eseménydús sztorira vágyik az nem valószínű, hogy ezt a könyvet keresi.

Amennyiben ettől függetlenül elolvasnád a könyvet, a Művelt Nép Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: Anett

Taylor Smith - A bosszú parancsára

 

„A háborúból senki nem tér haza nyomasztó és démonokat szülő emlékek nélkül.”

Azt hiszem ez az olvasási élményem nagyon tanulságos volt a számomra, mert nem csak megleckéztetett, de fel is töltött. De először is szeretném megköszönni, hogy olvashattam, mivel utazókönyvként került hozzám. Köszönöm.

Az első, amit mindig szemrevételezek, az a borító. Ebben az esetben a sötét színek dominálnak, egy megrepedezett bőrű kéz és egy lánc látható, ami első ránézésre egy egyszerű „iparosmunkának” tűnt. Most már más érzések kavarognak bennem, ha ránézek, hiszen bár olvasásom után tudom, hogy hűen letükrözi a könyv fő mozzanatait, mégis úgy érzem, hogy nem a legszebb munka. Ellenben még mindig elfogadhatóbb, mint egy – két ma született „divat” borító.

A könyv belső tartalma viszont annál jobban lekötötte a figyelmemet. Ugyanis mindamellett, hogy egy roppant izgalmas prológussal kezd a történet, igazán semmi sem derül ki. Nézzük is, hogy miről szól a regény elsődlegesen:

Adva van egy háború, mely alapvetően is gyötrelmes és fájdalmas. Négy katona tér vissza tele sebekkel és rémálmokkal és egy sötét titokkal, melyről egyikük sem beszélhet. Az idő múlásával mindenki megállapodik és családot alapít. A kapcsolatuk felbomlik, és tulajdonképpen mindenki feltornázza magát egy kis „vagyondomb” tetejére. Ahogy az idő telik és a gyerekeik is lassan tinédzserek lesznek, megtörténik az, amire senki sem számított. Három veterán gyermekeit elrabolják. A különböző erőszak formáit átélt fiatalok egyre jobban elvesztik a reményt, hogy nem kerülnek ki élve a fogságból, míg nem egyik alkalommal felsejlik a szökés lehetősége. A nyomozást egy fiatal, kezdő rendőr kapta, kinek szíve arany, a megfigyelései alaposak, de ez vajon mennyire lesz elegendő? És vajon miért ő kapta meg a három legbefolyásosabb család ügyét?

A történet sok szemszögből íródott és több szereplős. Azt kell, hogy írjam, végre itt nincsenek felesleges karakterek, hiszen még a mellékszálon futó embereknek is fontos szerep jutott. Minden mondatnak oka van, minden párbeszéd tartalmaz olyan rejtett üzeneteket, melyek elegedhetetlenek a nyomozás szempontjából.

Szeretnék kiemelni négy olyan karaktert, akik valamilyen formában megérintettek.

Az első és talán legfontosabb számomra Liz személye. A vele történtekre nincs magyarázat és pont ezért is, tulajdonképpen vele tudtam a legjobban azonosulni egész végig. Nagyon erős személyiség, de a múlt megtépázta rendesen, semmi önbizalma nincsen és rettegésben telnek a napjai.  Amikor elvállal egy egyetemi nevelőtanári állást egy hatalmas lépést tesz a változás útján, és ezért éppen a bőrébe bújva valami hatalmas büszkeséget éreztem, mert folyamatosan változott és fejlődött, mégis esendő maradt. Csodálatos személyisége van, akinek helyén van az esze, intelligens, kedves és rendkívül jók a meglátásai. Ahogy épültünk lelkileg, féltünk, vagy menekültünk a múltunk elől, úgy gyógyultam én is általa. Nekem is megvannak a fájdalmas foltjaim az életemben, de képes voltam annyira azonosulni vele, hogy megmozgasson bennem valamit. Nagy szükségem volt Lizre és úgy gondolom ettől nagyon hitelessé vált a szememben.

A második fontos karaktere a történetnek Peter. Katona, testőr, áldozat. Egy csodálatos férfi, akit a múltja nem ereszti. Keresi a halált, de csak nem kapja meg, amire oly nagyon vágyik. Feladata van, amit még tudtán kívül is el kell látnia. Mikor találkozik Lizzel egy hatalmas erőt érez és tulajdonképpen az ő vezeklése és gyógyulása volt a másik olyan határozott élményem, amitől jobban kezdtem lenni és nagyon örültem is egyben.

A harmadik szereplője ennek a történetnek, Jen. Kétszeresen is csodálatos barát és hatalmas erő lakozik a lelkében. Róla sokáig nem tudtam eldönteni, hogy miért van déjà vu érzésem, de többet akartam róla tudni és barátommá vált észrevétlenül is. Mindig éles kritikákkal látta el Liz éppen összetört lelkét és igen többször is kíméletlen volt, de ez egy igazi barát dolga. Mert a szereteten felül kell kerekedni és néha igen is szükséges kritizálni és segíteni.

Talán le fogsz döbbenni kedves olvasó, mert a negyedik egyáltalán nem pozitív személy. Jack Schröder karaktere nagyon megosztó volt a számomra. Sokáig nem értettem, hogy miért is foglalkozom vele kiemelten, míg végül rá kellett, hogy döbbenjek, ő a saját maga legnagyobb ellensége. Édesapjával a kapcsolata nagyon nehéz és hullámzó. A múltja rendkívül súlyos és szintén megtépázott lélekkel próbál boldogulni, de, hogy megtartsa a démonaitól a távolságot, második legjobb barátját hívja sokszor segítségül, az alkoholt. Az ő személye ambivalens érzéseket keltett bennem és többször vártam tőle egy bizonyos obdurációt, de sajnos rendre csalódnom kellett. A múltja rabja, a mély fájdalom „menekültje” és a legfontosabb, hogy egy hatalmas pofont érdemelt volna tőlem. Amit pedig a végén kaptam általa, az őszintén szólva nagyon ledöbbentett.

A történet fő karaktereihez jól passzol a nyomozó, aki ettől az ügytől válik felnőtté, öt család és azok tagjai, több leszármazott és egy egyetemi igazgató, akinek a személyével nem tudtam mit kezdeni.

Az események szempontjából nagyon szépen összerakott, rendkívül precíz, az olvasót megvezető utakra térítő és mégis egy zseniális végkifejletet nyújtó alkotás. Sokszor sejtettem ugyan, hogy kivel mi lehet a gond, de aztán történt valami és elbizonytalanodtam. Pont ezért a végére teljesen megzavarodtam, és amit kaptam, az padlóra küldött.

A másik nagy pozitívuma ennek a kötetnek, ahogy a szerző formálja az emberi lelkeket, mert itt aztán fel lett sorakoztatva minden olyan karaker, akiről nem szívesen olvasunk. Kikerülhetetlen a sokkhatás és azt kell, hogy írjam, hogy számomra ettől is lett zseniális.

És ami külön öröm volt a számomra, hogy a szerelmi szál(ak)ról sem feledkezett meg az alkotó. Bár kimondottan nem központi elem, de számomra kiemelten érzékivé és pont ezért energikussá tette az amúgy sem unalmas történetet. És van is egy idézet, amit meg szeretnék osztani veletek. Nézzétek csak!

„(…) a szeretetet nem az táplálja, hogy hogyan nézünk ki, hanem hogy milyen emberek vagyunk. A belső tulajdonságok hoznak össze két különböző embert, ettől lesz érdekes a kettősük.”

Számomra az emberi lelkek tanulmányozása egy külön hobbi és sokszor órákat képes vagyok elszöszölni vele. Mikor ebben a kötetben felmértem a karakter „terepet” rádöbbentem, hogy még a legártatlanabb szereplőnek is van sötét foltja, amiért ő a felelős és akarva vagy akaratlanul is küzd, hogy az a bizonyos lepel még csak fel se lebbenjen róla. Ezért külön jegyzetet vezettem, kiről mit tudok és ment a találgatás, hogy vajon ki vagy kik az elkövetők. Amire jutottam balgaságnak tűnt, és amit az alkotó elém tárt végül is hihetetlennek. A kettő között csak egy egyezés volt, de, hogy kire gondolok, igazán nem árulhatom el!

Összességében elmondhatom, hogy egy rendkívül izgalmas, szépen összeszedett és felépített történetet kaptam. Mivel ez egy sorozat valószínűleg negyedik kötete, így alig várom, hogy elolvassam az előzményeket és természetesen a következő köteteket is. Határozottan kedvencem lett. Egyetlen egy bosszúságom volt, az a betű méret. Nekem nagyon jó a szemem, de többször azért tettem félre, mert már alig láttam. Ha lehet kérnem a következőben kicsit nagyobb méretben olvashassam ezt az izgalmas történetet.

Ajánlom a krimi szerelmeseinek, a thriller rajongóinak és azoknak is, akik szeretnének egy jót borzongani.

Ne feledjétek: „Ha boldog életet akarsz, akkor a múltad a hátad mögött kell hagynod.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Underground Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Mason Murray - Visszatérő végzet

 

„Nemcsak a félelmeinkkel kell szembenéznünk időnként, hanem a saját gondolatainkkal is (…)”

Oh, te jó ég! És azt hiszem még ehhez hasonló, válogatott kiáltások fogják elhagyni a számat, mivel nem olyan régen fejeztem be ezt a könyvet és még teljesen a hatása alatt vagyok. Már nem először fordul elő, hogy egy olyan történetet értékelek, ami nagyon megrázott valamilyen formában és miközben ezeket a sorokat fogalmazom tudatosul igazán bennem, hogy mennyire jó is volt az adott kötet, de ne siessünk ennyire előre! Ezt az élményt nagyon köszönöm a Mogul Kiadónak elsődlegesen, hiszen ha nem kapok egy recenziós példányt, valószínű nem mostanában olvasom el ezt a regényt. Köszönöm!

Mason Murray munkássága az utóbbi pár napban központi szerepet játszott nálam, ugyanis a történeteinek nagy része foglalkozik az ezotéria bizonyos ágazataival és több olyan jelenséggel, mely a hétköznapi életben ritkán fordul elő, és pont ezért valami csodaként tartjuk számon. Az első két novellás kötetét már volt szerencsém olvasni, melyeket akkor jónak értékeltem és bizony most ez az érzés megerősödött bennem. Ugyanis a mostani regénye az alkotónak ismételten számos olyan kérdést boncolgat, ami önmagában is „súlyos”, de itt egy csokorba összeszedve szó szerint fullasztóan hatott rám.

Kezdhetném azzal, hogy történetünk középpontjában három szereplő áll, de sajnos ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Ez a kötet sokszereplős, mindenkinek megvan a maga szerepe és fontossága. Érthető úgy is, hogy a mellékszereplőknek is minden szava és kifejezése hatással van az események alakulására, és a kezdeti káosz szép lassan egy egész őrületté növi ki magát. Ha nem tudnám pontosan, hogy fikció az egész alap történet, bizony már ott tartanék, hogy önkéntes alapon kérném a zubbonyt, mert ezt másképpen nem lehet befogadni. Azt hiszem ideje az eseményeket is felvázolnom, hogy nagyjából értsétek miért is vagyok ennyire zaklatott!

Nézzük is, hogy miről szól a könyv!

Adott két férfi, akik a mindenség felett állnak, - és ezt szó szerint kell érteni. Sem az idő, sem a hely, sőt megkockáztatom, hogy a valóság vagy az álom sem tudja befolyásolni létüket, hiszen minden az ő akaratuk szerint mozog és történik. Ezek a személyek az érem két oldalán állnak, hiszen ellentétes pólusukkal léteznek ebben a világban. Míg az egyiküket a halál élteti, addig a másikat az élet különböző pillanatai viszik előrébb. Létezésük nem csupán a véletlen műve, hiszen minden okkal történik.

És adott egy nő, akinek a múltjában sok a rejtély és homály, mégis pozitív szemlélettel éli a mindennapokat. Egészen addig, míg egy hideg októberi napon ennek a három személynek közös utat nem szán a sors.

Az események középpontjában egy sorozatgyilkos kiléte, egy titokzatos férfi és számos olyan esemény áll, amelyek jól illeszkednek egymáshoz, mégis csak a végén tudatosul az olvasóban, hogy tulajdonképpen mi is történt valójában. Ezt a kavalkádot színesítik a rendőrség nyomozói, pár elszórt karakter, a sok „hulla” és a végzet, mely akkor is utolér, ha nem foglalkozol vele. Hogy ennek a kalamajkának mi a lényege, vagy pontosítok, mi a kimenetele? Nos, erről már igazán nem írhatok, de az biztos, hogy el kell olvasni a könyvet!

Többnyire karakter „bolondnak” tartom magam, hiszen mindenki változik és formálódik, így ha egy adott műben nincs fejlődés, akkor nagyon szomorúvá válok. Szerencsére ebben az esetben széles skálán haladnak a szereplők, mindenki változik valamilyen formában. Van, aki többet és van, aki kevesebbet. Az alkotó nagyon szépen ábrázolja az emberi érzések különböző aspektusait, egészen odáig fajulva, hogy már az olvasó is romlottnak érezhesse magát. A bűnöktől egyik karakter sem mentesül, aki „ártatlan”, annak is van mit takargatnia, hiszen folt nélkül nincs izgalom. Szeretem ezt a sokszínűséget, hiszen a szereplők árnyaltsága is ad egy bizonyos izgalmat, melyet az utolsó sor elolvasása után is magammal viszek. Szeretem az emberi lélek „bugyrait” is felfedezni, hiszen elképesztő élőlények vagyunk, és csak kicsit kell megkapargatni a felszínt, máris megmutatkozik mindenki igazi „arca”.

Viszont töredelmesen be kell, hogy valljam, hogy bizony ezt a regényt nem tudtam úgy „bedarálni”, mint ahogy szoktam egy 354 oldalas kötet esetében, hiszen átlagban maximum három óra és jöhet a következő. Most viszont azzal szembesültem, hogy fejezetről fejezetre mélyülök el egy olyan világban, amiben bár én magam is hiszek, mégis felvetült bennem több kérdés, amikre bizony sok utána olvasással tudtam csak választ kapni. Ennek a kitérőnek főleg az az oka, hogy megértsétek, hogy milyen izgalmas is valójában témakörileg.

Saját meglátásom szerint az íróra jellemző egy bizonyos „vonzódás” a misztikumok világához, melyet bravúros ügyességgel kombinál a valósággal. Ezen kotyvalék elegyeként kapunk mindenféle megmagyarázhatatlan eseményt, és ha ez megfekszi a gyomrunkat, annyi baj legyen. Külön figyelmet szentel a valóság és a misztikum bemutatására. Rendkívül szépen felfedezhető, hogy párhuzamot von az élet és a halál tematikája között.

Viszont mivel már fent említettem, hogy a két novellás kötetét volt szerencsém olvasni, felfedeztem, hogy ennek a történetnek az egyik alapötletét valószínűleg az egyik általam ismert novella adta, amit lehet, hogy rosszul gondolok, de cseppet átformálta és tulajdonképpen ezt bontotta szirmaira. Ha igaz a feltevésem, bizony nagyon örülök neki, mert rendkívül tetszett már akkor is az a rövid kis szösszenet, most ebben a formában pedig gejzírként robbant fel bennem.

Ráadásul több életigazságot is találhatunk a kötetben. Mutatok is egyet, nézzétek csak!

„– Sorsod nem kívánságműsor. Elfordíthatod a fejed, vagy becsukhatod a füled, de aminek rád kell találnia, az rád talál.”

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon szórakoztató, rendkívül összetett és bizony horror elemekkel ellátott regényt olvashattam. A sokszereplős, több szemszögből megírt alkotás egy felejthetetlen olvasási élményt okozott, melynek köszönhetően sok újdongással gyarapodtam. Ami a misztikum világát illeti, rendkívül sokrétűségével kutatómunkára sarkalt és ezt én nagyon szeretem. Méltó helye van a polcomon és bizony az idei évem egyik legizgalmasabb történeteként tartom számon.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül azon olvasóknak, akik szeretik a kissé bonyolult, mégis rendkívül precízen megírt, félelmetes regényeket. És ne feledjétek: „Az élet a halál után is megy tovább (…)”!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Könyvmogul oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Johanna Sinisalo - A Nap Magja

 

„– A természettel való elveszett, sallangmentes kapcsolatot keressük. Azt az állapotot, amelytől az ember az úgynevezett civilizáció hatására eltávolodott. Azt az állapotot, amelyet a sámánok éltek meg. A világban való teljes és tökéletes beolvadást. Az emberi lét béklyóiból való kiszabadulást. Milyen sokat tanulhatunk, megismerhetünk akkor a saját testünk korlátozott külső valóságáról, ahogyan a testünk maga látja!”

Sokszor találkozom olyan könyvekkel, melyek valamilyen formában változtatnak rajtam. Formálnak, hiszen az olvasottak olyan témát ölelnek fel, melyek elemeiben rombolják le a hitemet, vagy egyszerűen egy ősi dühöt hoznak felszínre bennem. Ez a kötet pont ilyen hatással volt rám és sajnos némiképpen rádöbbentett, hogy mennyire naiv tudok lenni a világ felé, hiszen mindig reménykedem, hogy az emberek között lévő egyenlőség nem egy álomkép csupán, de erről később. A könyvet utazókönyvként „kaptam”, melyet itt is szeretnék megköszönni. Egy nagyon meghatározó élményben volt részem.

Kezdeném a borítóval, mely először semmi furcsaságot nem okozott, mire rájöttem, hogy a képen látható forma a nőiességhez szorosan köthető és bizony keserűen felkacagtam, mert a külső kép egy remekmű a szememben, hiszen esztétikusan megmutatja, hogy miről is szól a kötet.

Johanna Sinisalo: A Nap magja című alkotása ugyan egy képzelt társadalomról mesél, mégis a mai világunk különböző népeinek negatív életformáit vegyítette egybe. Adott egy testvérpár, két lány, kik bár egy családból származnak, mégis különböznek egymástól. Egyikük a társadalomban népszerű eloikhoz tartozik, míg a másik cseppet eltér tőle. A boldogulás érdekében a család úgy dönt, hogy azonos nevelést kapnak, ezért mindent elkövetnek, hogy a látszat fent is maradjon. Hiszen ebben a társadalomban a szőke, szolgalelkű, párzásra alkamas eloik mehetnek csak férjhez és alapíthatnak családot. Az élesebb eszű morlockok alantas munkával töltik napjaikat, nem szülhetnek és megvetés övezi életüket. A két testvér boldogulásáról szól a történet. Valamint képet kapunk egy olyan létformáról, mely a XX. század küszöbén jött létre és napjainkig „jól” működik. Különböző nevelési és polgári törvényeket, szabályokat és egyéb iratokat olvashatunk. Képet kapunk az elvárt életforma különböző aspektusairól, valamint a törvény által tiltott szerekről. Köztük az erős paprika bármely formájáról is. A függőséget elemeiben elutasító rendszer mindent kiírt, ami nem felel meg az előírtaknak és vadászik mindenre és mindenkire, akinél csak a gyanú árnyéka is felmerülhet.

A kötet számomra azért formáló, mert riasztó képet fest le egy olyan világról, amiben nem élnék szívesen. Pontosan tudom, hogy a nem kívánt morlock típust képviselném és a rám váró életforma elemeiben rázta meg a lelkemet. A nemek közötti egyenlőség nyomaiban sincs meg, a nőket megalázó, kizsákmányoló rendszer alantas eszközökkel kényszeríti a nőneműeket rabszolgasorsba, bár nyíltan nem így nevezik. A felhímek bármit megtehetnek velük, a bántalmazó kapcsolat nem ritka és enyhe büntetéssel jár a kiderülése. Minimalizáltak és nagyon kemény szabályokhoz kötik a nők létezését. A párzási piac már nagyon korán jelen lesz a hölgyek életébe és bizony csak olyan tanulmányokat folytathatnak, ami a felhímeket szolgálják valamilyen formában. Nem ismerős hölgyeim a fent leírtak? Jelen korunkban is van ilyen társadalom és mélységesen elszomorít, hogy ez természetes az ott élőknek.

Erre ez az idézet a legjobb:

„ – Képtelen vagy megkülönböztetni az eloit a morlocktól?

Mirko a tekintetével méreget, metszően és áthatóan kering körülötte a döbbenet. Bámulja a szőke, göndörített hajamat, a sminkemet, a tűsarkú cipőmet, a felpolcolt mellemet, aztán Jaréra néz, és széles mosoly omlik el az arcán.

– Számoljak ki valamit fejben, vagy oldjam meg Einstein klasszikus logikai feladványát? – A hangomban nincs sem egyetlen puhán selypítő s hang, sem pedig egyetlen elnyelt vagy emelkedő szóvég. Mirko még mindig szótlanul bámul rám, én pedig kissé lealacsonyodva megpaskolom az arcát, és visszamegyek Jare mellé.”

Hogy valójában kik is az eloik? Nos erre itt a válasz:

„Eloi. Közkeletű, de nem hivatalos köznyelvi szó, amely a 40-es években honosodott meg a nyelvben, ma hivatalos kifejezéssel -> feminő (többes számban: feminövek). A nőneműek azon alfajára utal, amely aktív a párosodási piacon, és amelynek feladata jellemzően a hímneműek jólétének sokoldalú elősegítése.”

Én hiszem, hogy nincs nő férfi nélkül és fordítva. És bár fizikailag gyengébbek vagyunk, a lelki erőnk és kitartásunk sokszor sokkal magasabb szinten van, mint a hímeknek. Természetesen mindkét esetre igaz, hogy vannak kivételek, de szerencsére ez igazán megosztó.

És bizony nagyon megbecsülöm, hogy hova születtem és milyen életet élhetek. Hiszem, hogy a kapcsolatoknak szabad akaratból kell születnie. És hiszek a szerelem és szeretet erejében is, de nem vagyok idealista, sőt kimondottan hidegen ítélem meg a világot.

A függőséget okozó szerek a kötetben túlzóak. Bár a drog és az alkohol, dohány rendkívül nagy károkat tud okozni, mégis csak az első van korlátozva és ez sem mindenhol. Úgy gondolom, hogy a hajlam emberfüggő, hiszen nem mindenki lesz áldozata bármelyik szernek, ha erős vagy olyan társra lel. Hogy a paprika miért került erre a listára a kötetben igazán érdekes meglátás. Nézzétek csak!

„Mélytányérba szedek a zöldségraguból, megkeverem egy kicsit, hogy lehűljön, de ne hűljön ki nagyon. A meleg ételbe tett lövés egyedülálló: elsőre lehetetlen megmondani, melyik égeti a szádat, az élet forrósága, vagy a kapszaicin tüze.

Megremegek, amikor először megérzem az habanerót. Már három vagy négy villányival megettem, amikor végre megérzem az erejét, elsőként egy kis csobogó hullám érkezik, aztán viszont időm sem marad észrevenni, ahogy a dübörgő szökőár mindent elönt.

Kiáltás tör fel belőlem, amint a forró vasaló elkezdi a szám belsejét simogatni.

A testem összes izzadságmirigyének pórusain keresztül egyszerre lövell ki a forróság. A gerincem mentén égető cseppek ömlenek végig, a homlokom, a szemem alja, a hónaljam, a lágyékhajlatom, a nadrágom csupa-csupa izzadság, mintha magam alá löttyintettem volna valami vizeset, és ez akár meg is történhetett volna anélkül, hogy észrevenném, hiszen a láng most a nyelőcsövemen száguld végig, és úgy hasít belém a mellkasom alatt, akár egy balta.

– Áááá, ÁÁÁÁ! – ordítom el magam kétszer is, a villa csörren a tányéron.

A fülemben robban a süketség, alig hallom, amikor Jare aggódó arccal kérdez valamit, aztán megemeli a hangját:

– Minden rendben?

Felemelem a tekintetemet a tányérról, ránézek Jaréra, alakja a szempilláim alól dőlő izzadság és könny függönyén sejlik át.

– Rendben-e? Ez elképesztő!

Visszaveszem a villát a kezembe, rátűzök egy falatot a vöröslő ételből, a számba tömöm. Akár át is lyukaszthatnám a nyelvemet a villával, észre se venném a különbséget. A pompás, kínzó gyötrelem újra olyan érzéssel tölti el a szám belsejét, mintha valaki éppen a fogamat ütötte volna meg kalapáccsal.”

A kötet egy hatalmas társadalomkritika is egyben, mely megmutatja, hogy tulajdonképpen világunk elszórtan, elemeiben tartalmazza ezeket a „képzelt” törvényeket, csak szerencsére nem egy országra értendő. És ami a legjobban kiütközik, hogy a felsőréteg még itt is mindenhez hozzájut, és másokon való nyerészkedésével tartja fent magát. Nyilván a köznép szenvedése által maradhatnak fent ezek az alantas törvények, ami rendkívül megrázó a számomra. Hogy őszinte legyek undorodom minden ilyen életformától.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán izgalmas, rémísztő, de annál érdekesebb történetet olvashattam. Akár nő vagy, akár férfi érdemes egyszer olvasnod, hiszen a szórakoztatás mellett rendkívül éles képet fest egy lehetséges életformáról is.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Metropolis Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy

Mercèdes Rheinberger - Ártatlan vagyok

 

Az idei évemet többször is jellemezte, hogy olyan könyv olvasására szántam el magam, mely nem feltétlen tartozott stílusilag a kedvenceim közé. Hiába széles tematika jellemzi érdeklődésemet, több olyan terület van, amihez félve vagy egyáltalán nem akarok nyúlni. Az egyik ilyen az általatok is kedvelt kortárs erotika. A legnagyobb gondom a sablonossággal van, hogy csak a testiség a lényeg és –míg a régi kötetek adtak egy kerettörténetet- nagyon kevés eseményt tartalmaznak a mostaniak többnyire.  

Aminek rendkívül örültem, az a látványos borító. Sejtelmes, letisztult és pont annyira kifejező, hogy az olvasni vágyó lelkeket megfogja. Nincs semmi akt, semmi felesleg és még a betűszínezése és formája is kifejező, jól látható. Sok szép borítójú könyvet láttam idén, de ebben a műfajban ez az első, amibe nem tudok belekötni és nem is akarok.

Ami a belső tartalmat illeti, az elején egy kissé túlfűtött jelenettel indít a kötet, nem szépítve semmit.

A történet egy fiatal festőművésznőről szól, aki a mindennapjaiban a nappalokat káoszként éli meg, de az éjszakákban ő maga a szenvedély királynője. Szeretője, egy kétes körökben mozgó domináns férfi, akinek karjaiban hősnőnk felelenged és rabul ejti a szenvedély ketrece. Sajnos az események nem várt fordulatot vesznek és hamarosan egy tragédiának köszönhetően maga is az áldozattok sorait gyarapítja vagy mégse? A rendőrség berkeiből hamarosan egy új érdekes karakter lép elő, akinek léte talán a kötet egyik legizgalmasabb fénye volt a számomra. A kettejük „tánca” és az események egyre bonyolultabb alakulása adja ennek a könyvnek a pikantériáját.

Elsőre azt mondhatnám, hogy hasonlót olvastam már és ez így is van. Mégis ebből a nézőpontból is tudott az írónő valami újat, valami egyedit adni olvasójának. És pont ezért, én magam is végig izgultam a történetet és bizony a végére nem kis meglepetéssel szembesültem. Sok mindenkire gondoltam, mint elkövető, de erre a személyre nem, hiszen a macska-egér játékban pont az a szép, hogy olvasóként nyomozhatok és izgulhatok, hogy igazam volt –e vagy sem….nos ezért a meglepetésért megérte végig olvasni a könyvet.

Azt továbbra is tartom, hogy nem zsánerem a mai erotikus irodalom, viszont ha fűszerezve van más, izgalmas, akár lélektani cselekménnyel, akkor még én is leemelem a nem létező kalapomat. Ez a történet ilyen volt a számomra.

Bár a karakterek szempontjából Aleksandra számomra idegesítő volt, az általa produkált gondolatok és események pedig fárasztóak, mégis belegondolva a történtekbe, hogy én hogyan is kezeltem volna ezeket a felettébb érdekes és szokatlan szituációkat, valószínű nem tudnék hiteles választ adni. Az viszont biztos, hogy Morawski főfelügyelőt nagyon szívesen megismerném a valóéletben is. Cseppet kacérkodtam a gondolattal, hogy csak miatta újra olvasom majd a történetet.

Ami pedig az írónőt illeti, le vagyok nyűgözve. Aki képes a kezemhez ragasztani egy számomra nem kedvelt témakörű kötetet, annak a további alkotásaira is kíváncsi vagyok és biztos lehet benne, hogy egy hűséges olvasót nyert személyemben. Hiszen gördülékeny stílusban, kellő varázslattal, bár néhol obszcén, de választékos szóhasználattal szórakoztatott. És így hiszem, hogy más művében is kedvemet lelem majd.

Összességében elmondhatom, hogy egy kellemes és izgalmas könyvet olvashattam. Ajánlom minden olyan olvasónak, aki szereti az erotikát, nem retten vissza egy jó kis izgalmakban bővelkedő, érzelmileg túlfűtött regénytől. Egy határozottan jó élmény volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Líra weboldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Oyinkan Braithwaite - Hugicám, a sorozatgyilkos

 

Idén, bár még csak a negyedik hónapot taposom, számos könyvet volt szerencsém olvasni és nagyon örülök, hogy jó pár kötet kedvencemmé vált. Akadt olyan is, mely kiakasztott, megsiratott, megnevetettett, de ez az első olyan, mely az utolsó tíz oldalon leírtak miatt került a kedvenceim közé.

Már megjelenés előtt szemet vetettem a kötetre, mert nagyon megtetszett a letisztult borító, és a fülszöveg is ígéretesnek hangzott. Megjelenés után kapva kaptam az alkalmon és beszereztem. Hogy őszinte legyek egy ideig nem volt kedvem hozzá, de mivel havi szavazásnál eme kötet nyert, gondoltam ideje kiolvasni. Pár órás kikapcsolódást nyújtott a számomra, gyorsan lehet vele haladni, hiszen viszonylag szellősen van nyomtatva és egy-egy fejezet egy oldalnyinál nem több. A könyv tartalma nagyon megosztóra sikeredett a számomra, ugyanis a karakterek unszimpatikusak maradtak.

Korede szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Az Ő személye kezdetlegesen kiakasztott, mert a felesleges körök, amiket a testvérével futott soknak éreztem. Ayoola, Korede húga a másik főszereplő, mégis kissé háttérbe kerül az események alakulása közben. Míg a nővér lelki tusáját olvastam többször úgy éreztem, legalább annyira beteg a személye, mint a testvéré, mégis kiváltott belőlem némi szánalmat, mert igyekezet és valljuk be, a másodlagos szerepet én sem szeretem. Van benne tapasztalatom, és mivel átéreztem a fő karakter fájdalmát, rögtön másképpen kezdtem viszonyulni hozzá. Persze még mindig nem tudtam azonosulni tetteivel, de a lelki harcait, melyet önmagával és a világgal is folytat, emberivé tették a szememben. A mellékszereplők elenyészőek, mert mindenki bűnös a maga kis titkaival, mégis csak jönnek-mennek a történet alakulása folyamán.

Van viszont egy karakter, akitől hányingerem van és nagyon dühös voltam rá, ez pedig az anya személye. Még egy ilyen elfogult, gyáva nőt nem hordott hátán a föld. Az, hogy másképpen szereti gyermekeit még csak-csak megértettem, de az a felfogás, amit képviselt kiverte nálam a biztosítékot.

Az események folyamatosan haladnak, mint egy zuhogó víz, mely csak visz magával, és nem tudsz menekülni. Tudtam, hogy hamarosan a mélybe zuhanok, mégsem éreztem erőt magamba, hogy menekülni próbáljak. És valóban, a történet végkifejlete egy hatalmas pofon volt, mégis örültem, hogy így történt.

Az írónő szépen bánik a szavakkal, fondorlatosan vezeti olvasóját a katasztrófa felé, édesgetve, hogy lesz jobb is. Nem lett, de nem is kell, mert ezért az utolsó pár oldalért szerettem bele a könyvbe. Egy élmény volt az olvasása és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe.

Amennyiben szívesen beszereznéd a könyvet, az Athenaeum Kiadó weboldalán megteheted!

Írta: NiKy