Évről-évre egyre több olyan kiadvány jelenik meg a hazai
könyves piacon, amely a családon belüli erőszak és azon belül is a pedofília
témaköröket veszi górcső alá. Eme két tematika súlyos önmagában is, de együtt
nagyon megrázó, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy felfoghatatlan az áldozatok vonatkozásában.
A gyermekvédelmi és jogi intézmények malma lassan őröl és sok esetben a
családon belüli abúzus egy ismétlődő, folyamatos, a hétköznapi élethez
hozzátartozó folyamattá válik a bántalmazó és áldozata között. Egy ilyen család
kialakulása már idejekorán észlelhető, hiszen ebben a szerkezetben a központ
többnyire egy autoriter alak köré összpontosul, aki többszörösen visszaél
szerepkörével. Ezen személyek többnyire maguk is bántalmazottként élték anno
gyermekkorukat és váltak később bántalmazóvá, ellenben ez nem egyenes úti
következménye a korán átélt traumáknak, ellenben nem kizárható az a mély
fájdalmat őrző lélek összefüggésében. Erről ugyanakkor nem szokás beszélni és
sokszor csak nagyon hosszú idő elteltével kerülnek felszínre az évek óta tartó
visszaélések esetei. Természetesen nagyon kényes tematikákról van szó, hiszen a
bizonyítékok egyértelműsítése is komplikált folyamat, mégis sokkal nagyobb
hangsúlyt kellene fektetni a lakosság és a hivatalok irányából is egy
átláthatóbb és irányozottabb gyermeksegítő hálózat kiépítésére. Csak, hogy egy
kiragadott példával éljek, a mai rendszer elsődlegesen a bizonyítékok révén
kiemeli a bántalmazott gyermeket a családból, ezzel is növelve a lelki sérüléseket.
A bántalmazó felelősségre vonása sem működik olajozottan, pont a fent
említettek miatt, pedig az intézményesített „szent” család képe napi téma még a
parlamentben is. Több olyan eset is napvilágot látott az utóbbi években,
amelyek megosztóan hatottak a társadalmi közegre. Ítélkezünk, idegen emberek
felett, pedig sosem tudhatjuk, hogy ki milyen sebekkel lép egy kapcsolatba.
Történetünk főhőse Gina, az a tizennégy éves tinédzser, aki
hétköznapokon egy otthonától távoleső iskola kollégiumában él, de hétvégente
várja a „szerető” családja. Gina édesanyjával, húgával és nevelőapjával tölti
az iskolai szüneteket, ahol a nappal szürkeségét az éjszakák sötét, sűrű
masszája váltja fel. Az otthoni közeg egyetlen fénypontja húga, aki
ártatlanságával és gyermeki bizalmával fonja körbe nővérét, hiszen a bántalmazó
éjszakák fájdalma és a tudatos tudatlanságban szenvedő édesanya között őrlődő
lánynak nincs más menekülési lehetősége, csak a több száz kilométerre fekvő
iskola.
A távoli közegben való kallódása sem segíti elő fájdalmának
megélését, hiszen egyik kapcsolatból a másikba siklik, néha tábort ver ugyan
egy szintén nehéz sorsot húzó fiú oldalán, de újra és újra visszatér az
érzéketlenség fátyla mögé, hiszen a szeretetlenségnél még ez is jobb, mint a
semmi.
A pusztító életmód és a kilátástalan családi közeg végül
elhozza számára az egyetlen olyan utat, ami még fényt hozhat a sötétségbe.
Később felnőttként ez az ösvény határozza meg sorsát, ámbár aki az erőszak
magját magába szívta egyszer már megbélyegzettként, nagyon nehezen térhet más
ösvényre. Vajon tényleg ennyi lenne az élet és nincs kiút a pokolból? És a hit
ad-e elegendő erőt? Lemosható-e a múlt ragacsos sara a megtépázott lélekről és
lesz-e valaha jobb a mostnál?
„[…] nem számít, hogy milyen fiatalon hal meg az ember, ha
volt értelme.”
A történet kétpólusú vagyis két nagy részre osztható. Az
első szakaszában megismerjük a fiatal leányt, a családját, az iskolai közeget.
A sötétség sűrűjében keressük magunk is a kiutat és fényt, és reméljük, hogy
még időben megleljük, hiszen közeleg a fullasztó vég. A második periódusban már
felnőtt nőként vagyunk jelen a történetben, ahol a bántalmazási forma cseppet
átalakul ugyan, de ott folytatódik, ahol a remény halvány szikrája pislákolni
kezdett. Eme kettősség végig kíséri főhősnőnk fájdalmakkal teli életét,
amelyről olvasni is nehéz volt, de tudni, hogy az életből is merítkezhetett a
szerző, elvégre ez napi szinten megtörténhet bármelyikünkkel, egyenesen
elfogadhatatlan.
Nagyon érdekes volt olvasni, ahogy tükröt tart Gina elé az
élet. Erőtlen gyermekből, egy tanult nővé válni, majd ismét visszaesni a
„gödörbe” egy másik formában és újra felállni. Nagyon példaértékűnek tartom még
akkor is, ha többször úgy éreztem, hogy megráztam volna, ébredjen fel végre.
A kilátástalanságban szenvedés, ahogy én hívom, egy súlyos
pszichés betegség, amely a bántalmazott kapcsolatban élőkben alakul ki
akaratlanul is. Sajnos alapjaiban meg is valósul, hiszen kiszolgáltatottá válnak
a bántalmazó irányában, valamint annak akaratának alárendeltségében. Erről
sokkal többet kellene beszélni és ebben a kötetben bőven érintődik is a
kérdéskör.
Izgalmas volt felfedezni az anya, mint fogalom kettőspontját
is. Mert mindenkinek van egy édesanyja, és később – jószerivel – a leányok
anyává válnak maguk is. A gyermekként tapasztalt hibák vajon automatikusan
tovább adódnak a leszármazottak irányában? Vagy felül lehet írni, még ha nagyon
komoly erőfeszítések árán is?
Gina karaktere az esendőségén át egészen a „fejlődéséig”
beleégett a lelkembe. Ennyire közelről megtapasztalni egy majdnem elfeledett
emléket hozott bennem is elő a mélyről és a magam démonaival is küzdve akartam
a változást.
A vallás témaköre az esetemben nagyon kényes, hiszen nem
átlagosan tekintek rá. Úgy gondolom ez a fajta tükör is jót tesz az olvasónak,
akár hisz, akár nem. Elfogulatlanul kicsit átgondolni, hogy a saját életében
milyen szerepet is tölt be eme tematika. A hit persze más kérdés, hiszen nem
említhető a vallással. Külön kell tudni választani és erre eme regény nagyon jó
példával szolgál.
A regény sokkalta több egy szimpla női sors történetnél.
Annyi oldalról megvizsgálja a családon belüli abúzust, amelyről talán nem is
gondolnánk elsőre. Mégis a fájdalmas sorokon át a figyelmes olvasónak megadatik
a remény kezét megfogni. Hittel vagy anélkül átértékelni kicsit a saját életét
és jobban figyelni a körülötte lévő emberi sorsokat. Persze egy regény nem fog
megváltoztatni egy egész társadalmi zárt viselkedést, de alapjaiban kell
elkezdeni a változást és kitartó „hittel” gyűrűzni fog, meglátjátok.
A könyvet azon olvasóknak ajánlom, akik erős lélekkel
rendelkeznek, mert nem kímél senkit sem. Értve olvasni pedig ebben az esetben
szinte kötelezővé válik, hiszen a történet automatikusan hozza a felszínre azt,
amiről azt hittük, hogy eltemettünk a mélyre, persze, ha akad ilyen. Érdemes
kézbe venni, akár csak egyszeri olvasás gyanánt, de javaslom, hogy előtte
vértezzük fel magunkat egy nehezebben emészthető, mélyebb mondanivaló
irányában.
„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben.
Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb.”
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára
ellátogatsz.
Írta: NiKy
