"Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel."- Interjú Hel Enai Dawn írónővel

 

Kis hazánk számos tehetséges alkotót rejt magában. Egy közösségi felületen utazókönyvként került hozzám Hel Enai Dawn: Sunderon - Az ördög vére című kötete, melyet nem csak megszerettem, hanem az idei évem egyik legjobb fantasy regényei között tartom számon. Ezért nagyon örültem, amikor a szerző elfogadta az interjú felkérésemet! A könyvről és sok más érdekességről kérdeztem az írónőt! Tartsatok velünk!

Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Őszintén szólva nem érzem magam írónak. Ahányszor szembesülök a megszólítással, nem érzem a magaménak, csak olyan „jó lenne” érzés kap el… Úgy érzem, ehhez még nagyon, de nagyon keveset tettem le az asztalra, így pályafutásnak sem nevezném a kezdeteket. Nyolc-kilenc éves koromban kezdődött az olvasás iránti rajongásom a Harry Potter sorozattal. Addig utáltam a könyveket és az olvasást is. Rosszul is ment, az írásról pedig ne is beszéljünk… hiszen diszgráfiás vagyok. De a HP megváltoztatta a dolgokat. Teljesen belemerültem a történetbe és rájöttem, hogy igazán üdítő elmerülni egy fantáziavilágban. Egymás után „ettem” a könyveket nagyjából tizenkét éves koromig. Aztán nem találtam kedvemre való könyvet. Így elhatároztam, hogy írok egyet, hogy mégse unatkozzak, amíg nem találok megfelelő olvasmányt. Jó móka volt agyalni rajta és felülni a fantázia hullámvasútjára. Nagyjából azóta vagyok függője az írásnak, de tizennyolc éves korom óta foglalkozom vele komolyabban. Lényegében már több ideje írok, mint amennyi időt írás nélkül töltöttem.

Hogyan született meg a Sunderon című regényed? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Gyakorlós novellának indult, amiben egy gondokkal küzdő fiatal lányhoz beállít az ördög fia és közli vele, hogy a rabszolgája, de nem kell aggódnia, mert ők gyerekkori barátok. Akkor még Sun és Deron karaktere is sokkal gyermetegebb volt, a történetvezetés pedig százszorta egyszerűbb. Igazából egy sima romantikus szösszenetnek szántam, de ahogy egyre jobban elmerültem a világban, és jöttek meg jöttek az új szereplők, akkor éreztem azt, hogy ezt a történetet jobban szeretem, mint a többit.  Ez volt nagyjából 11 éve. Azóta sokféle verzió készült belőle. Úgy évente elővettem egyszer és átírtam az akkori tudásomnak megfelelően, így bonyolódott a történet és értek a karakterek is.

Miért éppen fantasy témában íródott az első regényed? Esetleg olvasol-e más írók munkáját ebben a tematikában? Van-e kedvenced, akár példaképed? Ha igen, ki és miért?

Szeretem, hogy a fantasy-ben nincsenek határok. Szeretem, hogy magam kreálhatom a szabályokat, és ha akarom, akkor zúdulhat a sivatag közepén az égből lavina a szereplőim nyakába, ha nagyon unatkoznék írás közben.  Mert az írás nekem komoly szórakozásforma is, nemcsak munka. Nagyon szoktam szenvedni az utómunkálatoktól és a száraz javítások közben.

Ha úgy érzem, elvesztem a saját fejemben, akkor néha napján előveszek egy könyvet és olvasni kezdek. Általában fantasyt. Néha rákapok és olvasok egymás után egypárat, de ez nagyon-nagyon ritka. Mióta komolyabban írok, azóta nagyon keveset olvasok, mert előfordult, hogy egy máshol olvasott dolgot felhasználtam írás közben, ami egyáltalán nem tudatos, viszont nagyon bosszantó. Nagyon igyekszem egyedi dolgokat kitalálni, és kerülni a kliséket vagy élni mások találmányával. Nincs példaképem egyébként, de ahányszor kinyitok egy könyvet, mindig rácsodálkozom, milyen frappánsan tudnak fogalmazni mások. Ilyenkor mindig rájövök, hogy sokkal többet kéne olvasnom és bővítenem a szókincsemet.

A Sunderon egy több főszereplős, bonyolult eseményeken alapuló fantasy könyv. Hogyan döntötted el, hogy nem a szokványos két fő karakteres sablonhoz nyúlsz, hanem ilyen komoly kihívás elé állítod magad? Mennyire nehéz volt követni a karakterekkel az eseményeket?

Nem szoktam előre tervezni vagy karakterlapokat alkotni. Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel. Meglesz a hangja, a külseje, a személyisége, ahogyan beszél és persze a neve. Névmániában szenvedek. Amíg nincs meg a karakternek a megfelelő név, addig nem vagyok hajlandó tovább írni róla. Képes vagyok akár órákig bámulni a monitort és keresni a megfelelő nevet. Ha megvan, már csak írnom kell róla, és teljesen megismerem. Ő beszél és gondol, cselekszik, én meg leírom. Ahogy fentebb írtam, a Sunderon már legalább 8, ha nem 10 komolyabb átíráson átesett, ezért ahogy ismét belekezdtem „ezúttal tényleg jó lesz” alapon, a szereplők egymás után jöttek és követelték a saját hangjukat a történetben. És ha már jól ismertem őket, úgy gondoltam, miért is ne? Mint írtam, nekem szórakozás az írás. Ennyiszer átrágni magam ugyanazon a történeten nagyon, de nagyon unalmas. Úgy, hogy felturbóztam, ahogy jónak láttam. Amúgy sem szeretem az olyan történeteket, ahol a „rossz” karaktereknek nincs értelmes, logikus oka a tetteire. Csak így mert „én vagyok a kétdimenziós rosszfiú” oka van konfliktust generálni.

Az eseményeket követni még könnyű, az információ-adagolást nehéz észben tartani olykor. Hogy ki mit is tud, és hogyan tudok építkezni az egyik karakter részének infójából a másikéban. Ha nem tartom észben, írhatok nagy marhaságokat is. Például elég rosszul festene, ha Sun rácsodálkozna a második részben, hogy Deronnak a talpában karmok vannak…

Volt-e nehézséged írás közben? Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy voltak-e mélypontok vagy zsákutcák a történet alakításában vagy gördülékenyen tudtad végig írni a befejezésig?

Á, dehogy ment könnyen. Ez sajnos nem így megy. Ha tiszta lap lenne és nem kötöttem volna gúzsba magam rég kitalált szabályaimmal, akkor lehetett volna gördülékeny a munka. De akkor meg az a baj, hogy nincs kerete és kellően erős alapja a történetnek. Én vakvágánynak hívom a zsákutcákat és van egy ilyen nevű doksim minden történetemhez. Ide vágom át ezeket a sehová sem vezető vagy logikátlan részeket. A vakvágányok legalább másfélszer, ha nem kétszer olyan hosszúak, mint maga a mű. Főleg a Sunderonnál szokott hosszú lenni, mivel itt minden lépést át kellett rágni alaposan. Sőt az első könyvben van egy törés a dinamikájában, amit valószínűleg más sosem fog észrevenni, de engem nagyon bosszant, hogy ott van. Rossz megoldásnak látom, de nem tudtam mást kitalálni rá. Egyébként ezzel a kezdéssel több verzió is készült, de végül nem akartam „A gyűrűk ura” vastagságú könyvet írni elsőkönyvesként, így lekurtítottam, meg elvágtam Areznál a történetszálat. Tehát az első könyv nagyjából a fele, ha nem a harmada annak ahová szerettem volna eredetileg eljutni.

Az értékelésemben már olvashattad, hogy nagy kedvencem lett Sun és Arez. Van-e kedvenc szereplőd, akivel könnyebben tudtál azonosulni? És melyik karaktert volt a legnehezebb megírni?

Mindenkivel tudok azonosulni, mivel mindegyik belőlem született. Nem okoz gondot, hogy a helyükbe képzeljem magam. Az a nehéz, hogy kifejezzem, mit is éreznek igazán és ezt az olvasó által is elfogadható módon tálaljam. A legkeményebb dió, akivel volt, hogy vért izzadtam, az Sun karaktere. Borzasztóan nehéz ellavírozni benne úgy, hogy valamennyire szerethető is legyen meg érthető is. Sun egy ártatlan és kedves lány, aki bizonyos okok miatt örömét leli mások szenvedésében. Olyasmi, mintha egyszerre lenne a szörnyeteg és az áldozat is egy személyben. Őt nagyon nehéz jól megfogni. Nem akartam egy vérszomjas állatnak ábrázolni, de azt sem szerettem volna, ha a megtestesült jóságos angyal lenne, aki mindig helyesen akar cselekedni. Egyébként félve a rossz fogadtatástól, ki is vettem belőle egy gyilkosságot, amit elkövetett. De ki tudja, legközelebb már talán bátrabb leszek vele kapcsolatban.

A kedvenc karakterem Deron. Belőle bármennyit tudnék írni. Imádok a jellemfejlődésén dolgozni, és megfogalmazni a vívódásait. Szeretem, hogy a legváratlanabb helyzetekben cselekszik helyesen és a látszat ellenére nagyon is nagy szíve van. Az első részben még nem tudta nagyon megmutatni magát, de ezt a másodikban pótolni fogom, hiszen az alapvetően róla fog szólni.

Nem csináltam titkot belőle, hogy nagyon nehéz helyzetbe hoztál olvasóként a történet végére. És biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok így vele egyedül. Ott fog folytatódni a következő kötet, ahol a mostani véget ért? Illetve mennyire volt szándékos ez a nagyon pimasz, de felettébb izgalmas lezárása az első kötetnek?

Rögtönzés volt a függővég. Én ott akartam elvágni, hogy Arez átlép a másik világba. De a kedvesem szólt, hogy csináljak rendes lezárást neki, így előrehoztam pár várható dolgot, mint egyfajta kedvcsinálót. Ahogy írtam, ez egy feldarabolt első rész számomra, tehát igen. Onnan folytatódik, ahol abbamaradt az első rész.

Mivel ez egy sorozat első része, hány kötetesre szánod a történetet? Mikor várhatjuk az újabb részt?

Már szerkesztés alatt van a folytatás, ami Sunderon - Az Ördög Szíve címet fogja viselni. A kézirat kész, már csak olvasóbaráttá kell tenni, vagyis következetesen felfűzni a különböző szálakat és történéseket. Kiszűrni a logikai bakikat szépítgetni a leírásokat stb. Nehéz meló, de tudom, hogy megéri, mert ezt a részt sokkal jobban szerettem, mint az első részt és reménykedem, hogy az olvasóknak is jobban fog tetszeni.

Eredetileg 6 részesre terveztem, de most elgondolkodtam, hogy lezárom a következő, vagyis a 3. résszel, ami után pihenhetek egy nagyot és az sem lenne gond, ha esetleg nem tudnám folytatni. Túl sok időt vesz el ez a fajta írásmód, én meg már nem tudok annyi időt és energiát biztosítani az írásnak, mint szeretnék. Egy ilyen sztori megírásához pedig körülbelül kötelező magamra zárni az ajtót hónapokra és nyakig belemerülni, hogy mindent átláthassak. Emellett a különlegessége ennek a könyvnek, hogy csak éjjel lehet jól írni. Igazi éjszakai történet.

Térjünk vissza kicsit a megjelenéshez. Hogy fogadták a családtagok, barátok, esetleg munkatársak, hogy könyved jelent meg?

Örültek neki és büszkék voltak. A legtöbbjük nem jutott messzire az oldalszámokban, hiszen azért ez a történet nem a ”munka után olvasok egy kicsit belőle” könyv. Ellenkezőleg. Ehhez nagyon kell figyelni. Könnyen elveszik benne az ember, de voltak meglepetések és sok pozitív visszajelzés is.

Gondolkodtál-e már azon, hogy más műfajban is kipróbálod magad? Ha igen, milyen témában írnál?

Sokfajta történet porosodik a gépemen, amik átírásra aztán megjelenésre várnak. Van romantikus-erotikus sztorim néhány bűnözővel meg őrülttel, valamint iskolai életről is írtam, ami az ifjúsági korosztálynak szól. Ezek egy jó nagy maffiauniverzumhoz tartoznak. Talán 20 kötetet is kitehetnek. Ők a szívem másik csücskében laknak Sunék mellett. Én szeretem őket, de a publikum nem tudom, hogyan fogadná ezeket a történeteket. Sokszor megpróbáltam már felhúzni őket a mostani szintemre, talán egyszer sikerül. Terv az mindig rengeteg van, a kivitelezés nem mindig sikerül. Mert ha nincs ihlet, mármint azaz igazán jó ihlet, akkor azt nem osztom meg a publikummal. Ami számomra nem tökéletes, az nem mehet nyomtatásba és legfőképpen nem kérhetek érte pénzt.

Az idei év finoman szólva sem kíméli a világot. A járvány már egyszer az otthonaink falai közé kényszerített minket. Te hogyan élted meg ezt az időszakot? Illetve, most az újra fellobbanás szakasza mennyire hat rád? Tudsz-e írni ettől függetlenül? Kihatással van-e egyáltalán az alkotói munkásságodra?

Nem zavar az alkotásban. Valószínűleg úgy éltem, élem meg, ahogy mindenki más. Zavar és feszélyez, jó lenne túl lenni rajta. Nem a legjobban, de mentségemre szolgáljon, hogy nem nagyon szoktam unatkozni, hiszen a fejemben ott várnak a szereplőim, akik alig várják, hogy folytassam a történetüket.

És végezetül, milyen további terveid vannak könyvek terén? Esetleg találkozhatnak-e veled az olvasók, majd ha a világi körülmények megengedik egy dedikálás erejéig?

Persze, tervezek majd egy közönségtalálkozót valamikor a 2. rész megjelenése után, ha lecsengett ez a borzalom. J

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

Sunderon - Az ördög vére című kötete, pedig megvásárolhatjátok az Underground Kiadó weboldalán!

Írta: NiKy

Hel Enai Dawn - Sunderon - Az ördög vére

 

A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra.

Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar írónő tollából született meg és annak jele, hogy itthon is vannak fantasztikus képzelőerővel és írástechnikával rendelkező alkotók.

Bár a külső borítás először nem győzött meg, hiszen nem éppen a legszebb külalakú kötet, mégis a látszat csalóka. A témáját nézve hűen letükrözi a belső tartalom egy nagyon fontos alkotóelemét és így ezért jobban meg tudtam békélni vele.

Hel Enai Dawn – Sunderon- Az ördög vére című alkotását az idei évem legjobb fantasy regényei között tartom számon. Nagyon részletes és egyedi világképet álmodott meg az alkotó, mindennek megvan a helye és ideje, nincsenek túlzások vagy elcsúszások, és pont ezért csak többet akar tudni az olvasó.

A kötet a „szokásos” angyal-démon harcokról szól, mégsem lerágott csont, mert egy teljesen új alapra helyezi a létüket és a két harcoló fél közötti ellentéteket. Az események középpontjában egy lány áll, akit mindenki meg akar győzni, hogy álljon az adott oldalra, de senki sem bánik vele fontosságának megfelelően és az őt védelmező vagy neki ártani akaró lények konfliktusából indul el a történet.

De nemcsak a világ, hanem az események és karakterek együttese adja ezt a fantasztikus történetet.

És ha már a szereplőkről írók, ennek a könyvnek úgy gondolom, hogy több főszereplője van. Ahogy fontos Sun, úgy szintén kiemelkedő Deron, Arez, Gewn, Mush és sorolhatnám. Számotokra egyelőre csak nevek, de számomra csodálatos személyiségű lények és emberek.

Igen jól olvasod, hiszen mégiscsak fantasyról van szó, és mint olyan nagyon is kiemelkedőről.

Több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket, és igen oda kell figyelni ki kivel van szövetségben, ki kinek az ellensége. De ami számomra rendkívüli, az az árnyaltság, mely jellemzi a szereplőket. Itt se angyal, se démon nem jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a maga indítéka és terve, hogy mit miért tesz. Mindenkinek van folt a múltjában, és igen a jelenében is.

De nézzük sorra őket:

Sun: elsőre egy egyszerű lány, aki egy para boltban dolgozik, imádja a horror filmeket és nem túl kedves a környezetéhez. Másságához hozzájárul egy sérült testrész, melynek lüktetése mindig emlékezteti őt arra, hogy nem feledkezhet meg arról, mi a célja és ezért a múltját is fel kell kutatnia.

Számomra a lány bőrébe bújni egy igazi kihívás volt, mert nagyon élveztem a gondolatait, mégis nehezen emésztettem meg a sorsát és bizony többször mérges voltam rá. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez így van rendjén, neki még fontos szerepe van, és bizony megértem, miért hajszolja azt a tudást, melyért mindent képes feláldozni.

Deron: már kicsit másképpen hatott rám. Vele könnyebben azonosultam, de sokszor feldühített az arroganciája és többször éreztem szívesen fejbe verném egy péklapáttal. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, hiszen sem a felmenője, sem a népe nem bánik vele kesztyűs kézzel. Bár a viselkedése és mániája Sun felé némileg örömmel töltött el, meg is zavarodtam, hiszen nem egészen azt nyújtotta, amit vártam tőle.

Arez: a kedvenc karakterem ebben a történetben. Kivetettsége, meg nem értettsége szánni való, de ugyanakkor sokkalta több van benne, mint egy átlagos erős harcos félvérben. A hűsége csodálatos érzéssel töltött el, bár tudom, hogy még tartogat számomra meglepetéseket és nagyon szurkolok, hogy érezze, amit kell egy bizonyos személy felé.

Gewn: egy talány az egész könyv során. Hiszen a látszat csal, mégis ő a legbölcsebb és legerősebb karakter mind közül. Az ereje nem feltétlen az külső adottságaiban mutatkozott meg a számomra, hanem abban a páratlan hűségben és hitben, amit képviselt a történet folyamán.

Mush: már egy más típusú figyelmet kapott tőlem. Nem utáltam, de nem is tudtam megkedvelni. Bőven értem, hogy miért vált azzá aki, de ugyanakkor számos rossz döntései miatt sokszor felidegesített és azt a bizonyos ostort a nyaka köré tudtam volna tekerni. Viszont nagyon sok kérdést hagyott bennem, amire választ szeretnék kapni.

Ez a világ nem gyermekeknek való, van benne bőven horror elem is. Bár számomra csak egy fűszere volt a cselekményeknek, mégis úgy gondolom, hogy fel kell kötnie a nadrágot mindenkinek, aki olvasni szeretné ezt a könyvet.

Ami pedig a végén kaptam, hogy is fogalmazzak?

Kedves Írónő!

Amit leraktál az asztalra az számomra egy nagyon erős és határozott igent jelent. Rábólintok arra, hogy olvasni szeretnék még tőled. De, hogy teheted ezt velem? Vagy bármely olvasóddal? Igen panaszt merek fogalmazni feléd, hiszen már most kaparom a falat, hogy hol a kötet folytatása. Ilyen függővéget hagyni, nem szép dolog, nagyon nem. Elérted, hogy szeretnék egy saját példányt a polcomon látni és nagyon várom, hogy megjelenjen a következő része a sorozatnak.

Addig is minden jót kíván egy új olvasód!

Mint látható kedvencemmé nőtte ki magát a kötet és cseppet benne ragadtam ebben a világban. Nagyon örülök, hogy megíródott, annak pedig főleg, hogy magyar tollból származik. Ajánlom minden fantasy rajongónak és annak is, aki csak egy jót szeretne szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy