Jill Murphy - Botcsinálta boszi

 

„(…) néha jó lenne, ha kicsit gondolkodnál, mielőtt cselekszel.”

A mesék világa sokunk számára olyan, mint másnak a cukor a kávéhoz, megédesíti a szürke hétköznapokat és soha nem elég belőle. Sokszor úgy érezhetjük, hogy rohan az idő, telnek a napok, hónapok, évek, de lelkünk nem tud olyan gyorsan változni, mint ahogy életünk lapjai telítődnek eseményekkel, emberekkel, érzésekkel, megélt vagy éppen elfeledni vélt álmokkal. Ezek a lapok egyre súlyosabbá válnak, míg úgy érezzük, hogy már nagy szükségünk van egy kis pihenésre, a monotonitásból való kiszakadásra. A kortalan lelkű felnőttek – ahogy én hívom magamat is –, olyan személyek, akiket nem érdekel éveik száma, mindig szívesen álmodoznak és keresik azon forrásokat, amelyek hozzásegít megtölteni egy kis fantáziával a hétköznapokat. A mesék világa ezért olyan különleges minden korosztály számára, hiszen bármivé válhatunk egy adott időre.

Most pont így esett a választásom egy boszorkányokról szóló kötetre és alig vártam, hogy kicsit kalandozhassak földön és égen.

Jill Murphy (1949. július 5. London, Egyesült Királyság - 2021. augusztus 18. Saint Mabyn, Egyesült Királyság) brit származású író, gyermekkönyv illusztrátor. Első könyvét 1974-ben adták ki (Legrosszabb boszorkány), amely akkora sikereket ért el, hogy egy egész sorozattá nőtte ki magát. A könyvekből tévésorozatot is forgattak és színházi darabot is rendeztek. Erről itt tudsz többet olvasni.

Jill Murphy - Botcsinálta boszi című kötete iskolás gyerekeknek íródott, amely kis hazánkban 2023 elején jelenhetett meg a Móra Kiadó gondozásában.

Kép: NiKy m.i. 

Jelen esetben kis hősnőnk, Szerényi Mildred, aki a Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján tanul(na), de folyton valami kalamajkába keveredik. Többet ül az igazgatói iroda székében, mint a saját padjában, pedig saját bevallása szerint, ő igazán nem tehet arról, hogy folyton balszerencsésen alakulnak dolgai. Mivel jó okkal érdemelte ki a legrosszabb boszorkány gúnynevet, ezért aki csak teheti, messze elkerüli, kivétel ez alól hűséges barátnője, Hókusz Maud.

Az iskola következő napjai eseményekben gazdagok, hiszen eljött a cica választás, egy komoly iskolai ünnepség és a bájitalvizsga ideje. Így gondolhatjátok, hogy szegény Mildred-nek egy perc nyugta sincsen, de vajon sikerül-e galiba nélkül megúsznia a következő időszakot? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

„Seprűnk az égen

mint üstökös, úgy száll.

Jöjj, légy a társunk!

Az éjfél minket vár.

Seprűnk vidáman szárnyal,

és barátunk a pók.

Bájital forr az üstben,

és ragyog ránk a hold.

Vigyázz, mert átkot szórunk,

ha nem tartasz velünk!

Mondd velünk a bűbájt,

együtt többre megyünk!”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a szívembe zárom kis hősnőnket, hiszen ő tényleg nem akar felfordulást okozni, de üldözi a balszerencse. Ráadásul nem elég, hogy folyton mentegetőznie kell, de sikerül Ethel-t is ellenségévé tennie, hiszen a lányka előszeretettel gúnyolódik a főszereplőnkön.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lehet egy varázsfőzet elkészítése, vagy a seprűn repkedni éppen. De bevallom őszintén, míg az előbbit talán ügyesen megoldanám, a tériszonyom miatt a seprűt csak a földön használom továbbra is.

„Néha látni lehetett, amint a lányok a sportpálya kőfala fölött úgy röpködnek ide-oda a seprűjükön, mint a denevérek.”

Kép: NiKy m.i.

Mivel a kötet igen rövid, így hamar elolvasható, mégis hosszabb élményt nyújtó, hiszen napokkal ezelőtt volt kezeimben, mégis eszembe jutnak Mildred botlásai, amelyek nem kevés vidám perccel teszik üdítőbbé a napjaimat.

Összességében egy remek ifjúsági könyvet vehettem kézbe, amely a maga bájával, illusztrációival –amelyeket maga a szerző készített  – tökéletes szórakozást nyújtott.

Ajánlom a könyvet minden kortalan felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A történet kiváló az unalmas hétköznapok megtörésére és ki tudja, lehet, hogy másnak is kedve támad a varázsital főzéséhez vagy a seprűket reptetni éppen. Ellenben szigorúan csak saját felelősségre tegyétek mindezt!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy m.i.

William Dalrymple - A sah visszatér

 

“(…) Bármilyen távoli múltba nyúlik is vissza a történelme, Afganisztán – avagy Khurászán, ahogy az afgánok nevezték e térséget az elmúlt két évezred során – csupán röpke időszakokra örvendhetett politikai és közigazgatási egységnek. Többnyire inkább afféle “senki földjének” minősült – a szervezettebb szomszédok közötti ütközőzónának a maga folyton vitatott területeivel: csipkézett hegyvonulataival, áradásoktól elöntött alföldjeivel és sivatagjaival. Más korokban tartományai az egymással vetélkedő és csatározó birodalmak határvidékeit alkották. S bizony csak igen ritkán esett meg, hogy egyes területei önálló és összefüggő államalakulatokká kovácsolódtak. Mintha mindig minden csak megesküdött volna felemelkedése ellen: először is a térség földrajzi és domborzati adottságai s különösképpen a Hindukus nagy sziklagerince. Szaggatott, hasadékos, fekete terméskővel borított lejtői fölé komoram magasodnak a jég marta, hókoronás hegyvonulatok, melyek gigászi megkövesedett bordákként szabdalják fel az országot. Ott voltak aztán a különböző törzsi, etnikai és nyelvi szakadékok a tádzsikok, üzbégek, hazarák, valamint a durrání és ghilzai pastuk közt, amelyek az afgán társadalmat tagolták szét ugyanígy; a hitszakadás a szunnita és síita muszlimok között; a törzsek és klánok ősi viszálykodása s különösen a közeli rokonságban álló nemzetségek között dúló vérbosszúk.”

William Dalrymple - A sah visszatér című történelmi munkája a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben, a magyar fordítás, külalakját tekintve, az eredeti angol kiadásnak felel meg. Alapvetően nem kedvelem, amikor a könyvek borítóit az annak nagyszerűségét hirdető kritikák árasztják el, de ez is a brit könyvkiadási gyakorlat része. Itt szeretném megjegyezni, hogy a könyv a The Company kvartett harmadik kötete és, kissé előreszaladva, csak bízni tudok benne, hogy a kiadó tervezi a többi rész megjelentetését is.

A mű Afganisztán véres történelmének három esztendejét foglalja össze az olvasó számára mintegy 600 oldal terjedelemben, amiből már talán sejthető, hogy információban nem lesz hiány. Ennek megfelelően az első 100-150 oldal tulajdonképpen csupán bevezető, a díszlet berendezése és a szereplők bemutatása az ázsiai országban kibontakozó drámához. Ez a hosszúra nyúlt előkészítés véleményem szerint a könyv Achilles-sarka is egyben, zsongani fog a fejünk a sok, több szóból álló arab névtől és kifejezéstől, szövevényes viszálytól és árulástól, mire a végére érünk, és nekem itt egy kicsit el is ment a kedvem a folytatástól.  Csak arra tudom bíztatni a kedves olvasókat, hogy nagy kár lenne itt feladni, ugyanis a könyv ettől a ponttól kezdve rendkívül olvasmányossá és szórakoztatóvá válik. Megismerhetjük a brit kormány és az orosz cári udvar között kibontakozó nagy hatalmi játszmát a Közép-Ázsia feletti dominancia megszerzéséért. Számos érdekes és nagy formátumú szereplő lép színpadra és ahogy kibontakozik előttünk egy teljes hadsereg kegyetlen pusztulása, az számomra nagyjából a sztálingrádi csata szörnyűségeihez hasonlítható. Az események leírását rengeteg korabeli napló és levélrészlet színesíti, ami a brit történetírás és a lelkiismeretes kutatómunka hamisíthatatlan védjegyévé vált a szememben.

Kép: NiKy m.i.

“A britek kezdték megérteni, hogy Afganisztánban bizony bajos uralkodni. (…) A térség sok szempontból nem is államra, inkább egymással vetekedő, vakílok és malikok révén kormányzott törzsi fejedelemségek kaleidoszkópjára emlékeztetett, amelyek népe kifejezetten csak egy adott személyre esküdött fel, s így egyetlen uralkodó sem tekinthette magától értetődőnek az alattvalói hűséget, hanem tárgyalásokkal és ígéretekkel kellett elnyernie.” 

A mű a kezdetei nehézségeket és a bemutatott szörnyűséget leszámítva mindvégig élvezetes olvasmány marad, ami a magyar fordítás minőségének dícsérete is. A könyv végén helyet kapó szószedet és számos színes illusztráció is segíti az események mélyebb megértését, de számomra néhány jobb minőségű szemléltetű térkép igencsak hiányzott, így sokszor vettem igénybe az elején az internet segítségét, míg agyam hozzászokott a számomra ismeretlen régiókhoz és városokhoz, de lehet, hogy ez csak számomra okozott némi akklimazációs kellemetlenséget.    

Kép: NiKy m.i.

“Anglia és Oroszország szépen felosztja egymás között Ázsiát – írta látnoki előérzettel -, és e két birodalom addig fog terjeszkedni, miként gyűrűk a víz felszínén, mígnem uralmuk elenyészik, és a jövendő nemzedékek úgy kereshetik maradékaikat e térségekben, ahogyan mi kutatjuk most Nagy Sándornak és görögjeinek a nyomait.”

Számomra Afganisztán történelme életem során sajnos teljesen egybeforrt a háborús konfliktussal, ami elkezdődött a majd 10 évig tartó szovjet invázióval, majd nem sokkal utána folytatódott a 20 éves amerikai megszállással. Mindkét esetben a kor két aktuális szuperhatalma próbálta uralma alá hajtani a nála nagyságrendekkel szerényebb erőforrásokkal szerénykedő országot, és mindkettő kudarcot vallott. A XIX. század akkori globális nagyhatalma is nagy ambíciókkal érkezett Khurászánba, de szintén óriási veszteségeket szenvedett. A könyv segítséget nyújt nekünk megérteni azt, hogy mitől voltak ezek a próbálkozások eleve hamvába holtak – figyelmeztető leckék a anapjainkban közép-ázsiai hegemóniára törekvő Kína számára is.

Összegzésképpen a gyarmati történelem iránt érdeklődők számára mindenképpen nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyv kézbevételét. Ezen a téren amúgy se vagyunk finoman szólva se elkényeztetve, de azok is bátran próbát tehetnek az elolvasásával, akiket az egzotikus télma kissé eltántorít, de kedvelik Roger Crowley könyveit (amelyek szintén a Park Kiadó gondozásában láttak itthon napvilágot) vagy úgy általában érdeklődnek a történelmi témájú írások iránt.

Amennyiben elmerülnél ebben témakörben, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó weboldalára ellátogatnod!

Írta: Süni

Ian Kershaw - A pokolba és vissza

 

“Úgy tűnt, teljes törés szemtanúi vagyunk az emberi fejlődésben, az ember, mint értelmes lény teljes csődjét látjuk.”

Mostanra már közhely, de kevés olyan korszaka van az emberiség történelmének, amely annyira dokumenált lenne, mint a konfliktusokkal terhelt XX. század első fele. Talán sokaknak csömöre lehet már a témát feldolgozó, futószalagon érkező filmekből, könyvekből és számítógépes játékokból, de személy szerint én nem bánom, hogy a téma ilyen sokáig “aktuális” marad, mert aki elfelejti a múltat vagy nem tanul belőle, az annak újraélésre lesz előbb-utóbb kárhoztatva.

Sir Ian Kershaw - A pokolba és vissza című munkája a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben és egy rendkívűl ambíciózus két kötetes szintézis első felvonása. A szerző fő kutatási területe a XX. századi Németország társadalmi fejlődéstörténete és egyenesen a legnagyobb Hitler-szakértőnek tartják. Megszokottan magas színvonalú tálalást kaptunk a keményfedeles kötet formájában, borítón a normandiai partaszállásról készült ikonikus felvétetellel és a belső oldalakon is számos térképet és korabeli felvételt találhatunk.

Szeretném gyorsan az elején egy félreértéssel kezdeni, ami számomra eleinte meghatározta a könyvhöz való hozzáállásomat. Valószínűleg a borító, illetve a témához kapcsolódó elfogultságom miatt én elsősorban egy háborús témájú írásra számítottam. Bár megkerülhetetlen ebben a könyvben is a két világégés hadi cselekményeinek hozzávetőleges érintése, de alapvetően egy társadalomtudományi szintézist tart kezében az olvasó és nem pedig egy hadikrónikát. A csaknem 600 oldalas kötetben nagyjából 50-60 oldalt tesz ki a két apokaliptikus léptékű világháború összefoglalása. Ez nem feltétlenül kritika, hiszen így utólag utánanézve megértettem, hogy ez nem is volt sohasem a fő irányvonal, de úgy gondolom, hogy mégis fontos lehet kiemelni minden érdeklődő számára, aki az elolvasását fontolgatja.

Miről is szól akkor a mű? Elsősorban a háttérben húzódó szociális, politikai és gazdasági folyamatokról, a háború fő katalizátoraiként szolgáló tényezőkről és arról, hogy milyen mértékben alakultak át az európai erőviszonyok az egyes konfliktusok végére. Olvashatunk a politikai rendszerek és pártok kialakulásáról, a gazdasági szempontokról, a szociális ellátórendszerek összeomlásáról és újjászületéséről vagy az egyházak egyre csökkenő befolyásáról is. Nagyon fontos szerepet kapott Európa etnikai összetételének és kegyetlen átrendeződésének taglalása is.  

A könyv nagyra vállalkozik és szerintem ezt az olvasási élmény rovására teszi. Szinte minden európai ország érintve van, még ha olykor csak egy kisebb bekezdés erejéig is, és a téma nagysága, valamint a terjedelmi okok miatt a szöveg rendkívül tömörre sikeredett. Szinte olyan érzésem volt, mintha egy nagyon hosszú újságcikket olvastam volna, ahol minden szónak és vesszőnek jelentősége van, nehogy kifussunk a rendelkezésre álló helyből. Inkább már-már egyetemi szintű tankkönyv, mint szórakoztató irodalom. Cserébe viszont hihetetlen mennyiségű információt kapunk (amelyet érthető módon Nagy-Britannia enyhe túlsúlya jellemez), aminek segítségével jobban megérthetjük Európa múltját és az abban gyökerező jelenét.

“Az anyagi pusztítás mértéke az európai szárazföldön messze felülmúlta az 1918-ast, az emberveszteség pedig legalább négyszeresen haladta meg az első világháborúban meghalt katonák számát. Mégis, az első világháború hagyott maga után krónikus politikai és gazdasági zavarokat, s vetette el ezzel a konfliktus kiújulásának magvait. Az újabb, még borzalmasabb katasztrófát, az első világháborúval éles ellentétben, az előre nem látott stabilitás és – legalábbis a konfliktus nyugati felén – a példátlan anyagi jólét rendkívüli korszaka követte. Hogyan volt ez lehetséges?”

Talán ez a szerző által felvetett legértékesebb kérdés, amelyre érzésem szerint a könyv végére választ is kapunk, úgyhogy egy értékes perspektívával gazdagodhatunk. Az utolsó oldalak olvasását már teljesen beárnyékolta az Ukrajnában kirobbanó háború, ami valahogy az egész könyvet hátborzongatóan aktuálissá tette. Véget ért a példátlan, majd 70 évig tartó békekorszak, Európa újra fegyverkezik és a történelem a maga XIX. századi véres módján új lapot ír. Bízzunk benne, hogy nem egy újabb hosszú pokoljárás nyító fejezetének vagyunk szemtanúi!

Szívből tudom ajánlani a könyvet a társadalomtudományos szempontú nagy átfogó szintézisek kedvelőinek, de a hadtörténet szerelmesei csalódni fognak. Bár a két világháború értelemszerűen a központi fókusz, de ha egy klasszikus dráma szerkezetet veszünk alapul, akkor itt az előkészületen van inkább a hangsúly és nem a tetőponton. Ez nem feltétlenül baj, hiszen rengeteg írás foglalkozott már eddig a hadi cselekményekkel, és ha érdeklődünk a múlt század első felének politikai és szociális dinamikája iránt, akkor értékes kötettel gazdagodhat könyvespolcunk.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása

„Mégis, mi a divat, ha nem időszakosan változó pozőrködés? Ami most réginek számít, hamarosan újdonság lesz, és a mai újdonságok is elöregednek majd.”

Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm, akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is magasan veri a plafont, hiába morgok éppen.

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása című kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind elvadult színei, mind pedig a képi ábrázolás tekintetében. Ahogy az első rész estében, úgy most a második kép is Faniszló Ádám munkáját dicséri. Egyébként azt el kell ismernem, hogy kimondottan szeretem a kiadó borítómunkáit, mert nagyon kifejezőek és jó színpalettával dolgoznak.

Ez a kötet már teljesen más alapokból indul ki, mint az előző része. Itt egy apró eltéréssel ott folytatódik a regény, ahol az első rész abbamaradt. Molly kilétét és múltját sok ködös folt tarkítja, amelyek bizony felfedezésre várnak, ráadásul most már semmiben sem lehet biztos. A segítség általában „jókor” érkezett eddig, de a fordulópont hamar bekövetkezik életében. Ha nincs tisztában a múltjával, a jelene folyamatosan változó és a jövő mindig a következő óra reményével telik, akkor vajon kiben bízhat? Vajon mikor lesz vége ennek az őrületnek és káosznak? A múltat meg kell érteni, ahhoz, hogy a jelen élhetővé váljon, de vajon lesz-e elég idő? És vajon a kedvesség és szeretet milyen funkciókat tölt be?

„Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés, amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, csalódást okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő vándorszínészekre.”

Nehéz egy 124 oldalas kisregényről úgy véleményt formálni, hogy ne spoilerezzem el. Igazság szerint azt sem tudom pontosan, hogy mennyit kellene elárulnom éppen, hiszen minden információ kulcsfontosságú.

Talán annyit megtehetek, hogy elmondom én, hogyan látom jelen esetben a történet alakulását.

Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel miszerint nem vagyok elégedett a cselekmény folytatásának tekintetében. A kezdetleges káoszban én „otthonosan” mozogtam, mert a sok rejtélytől függetlenül is jól tudtam követni az eseményeket és igen csak sokrétűnek gondoltam a teljes zűrzavart.

Ez a benyomásom sajnos átredukálódott egy viszonylagos átláthatósággá, ahol számomra elment a történet valami enyhe „giccs” irányába, amitől ráz a hideg. Persze van benne még mindig eredetiség és sok válasszal adós maradt a sztori, ami felveti a kérdést lesz-e még egy része a sorozatnak? Nagyon remélem, hogy igen, hiszen túl kevés választ kaptam, de az biztos, hogy ezek után kevésbé lelkesen fogok a következő kötethez nyúlni.

„A magány súlyos teher, ami folyton próbál kétségbeesésbe taszítani.”

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki az előző részét olvasta, de mégis senkinek, hiszen valószínű hasonlóan fog érezni, mint én is. Elég nehéz befogadni alapvetően is ezt az őrületet és bár lehet nektek sikerül, mégis készüljetek fel!

Ha a polcodon szeretnéd tudni, akkor az Agave Könyvek Kiadó várja a rendelésedet. 

Írta: NiKy

Roger Crowley - Hódítók

 

“A portugálok egy olyan hadszíntérről érkeztek, ahol ádáz versengés zajlott, mélyen gyökerezett a gyűlölet, s bevett dolognak számított a fejlett technológiák tengerészeti és tüzérségi alkalmazása. Ráadásul egy olyan beszűkült világnézetet hoztak magukkal az iszlám világáról az Indiai-óceán térségébe, amilyenre leeresztett sisakrostélyuk mögül Marokkó partvidékén tehettek szert. Az Ibériai-félsziget hatalmai, amelyek 1494-ben felosztották maguk között a Földet, megszállottan hittek a kereskedelmi monopóliumokban és a keresztes hadjáratok szükségességében.”  

Emlékszem, ahogy anno a középiskolás történelem tankönyv kurtán-furcsán egy-egy mondattal elintézte a világot örökre megváltoztató, nagy földrajzi felfedezéseket: XY ekkor és ekkor felfedezte ezt vagy megkerülte azt. Ritkán kaptunk ennél bővebb magyarázatot vagy részletes leírást és ami még fontosabb lett volna, az adott eseménynek a globális politikára gyakorolt hatását. Mondjuk a középiskolai történelemoktatás akkoriban nagyon Európa-centrikus volt, nem tudom, hogy ez a helyzet azóta változott-e.

Ilyen szempontból, de önmagában is hiánypótló és egyedülálló a brit Roger Crowley - Hódítók című munkája, amely 2019-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a többi kadványaikhoz hasonlóan ízléses külsőt kapott, jól mutatnak egymás mellett a könyvespolcon.

A szerző számos munkája látott már szerencsére magyarul is napvilágot és összefoglalóan elmondható róluk, hogy elsősorban a Földközi-tenger medencéjének vérzivataros középkori történelmével, a keresztény és oszmán hatalmak élet-halál harcával foglalkoznak. Ezúttal az apró tengerparti ország, Portugália került a górcső alá és mindazok a felfedezések s hódítások, amelyek közelebb hozták egymáshoz a világ keleti és nyugati felét. Olvashatunk a Jóreménység-fokának megkerüléséről, India és a Távol-Kelet felfedezéséről, megannyi véres tengeri ütközetről és politikai cselszövésről. A kötet gerincét egy rendkívül mozgalmas, alig két évtizedes időszak teszi ki, amelynek keretében a messiánisztikus hévvel fűtött Mánuel király expedíciókat küld az Indiai-óceán térségébe, a portugálok nagy nehézségek árán megvetik a lábukat és ambíciójuk odáig terjed a kezdeti sikereken felbuzdulva, hogy már a kairói mameluk szultánság megdöntésére és a Szentföld felszabadítására szövögetnek terveket.

“A portugálok tengeri fölénye, rendkívüli jártasságuk az erődépítésben, a tengerhajózásban, a térképészetben s a lőfegyverek készítésében és alkalmazásában, flottáik mozgékonysága és abbéli képességük, hogy a tengerek hatalmas térségein hangolják össze hadműveleteiket, valamint állhatatosságuk és kitartásuk – az, hogy több évtized szívós munkájával tanulták ki a hajóépítést, gyűjtögették a földrajzi ismereteket, és gyarapították szaktudásukat – lehetővé tette számukra a nagy kiterjedésű tengeri birodalmak egy új válfajának létrehozását, s a kereskedelem és az erőforrások ellenőrzését roppant távolságokból. Mindez módot adott nekik a világméretű terjeszkedésre. Közelebbről szemügyre véve azonban az India-vállalkozás gyakran meglepően roskatagnak tűnt, s igen nagy mértékben függött a rendkívüli egyéni kezdeményezésektől.”

 A kötet rendkívül olvasmányos és élvezetes stílusban íródott, nincs egy percig se olyan érzésünk, mintha valami száraz történelmi tanulmányt olvasnánk, sokkal inkább érződik egy kalandregénynek. Minden bizonnyal hatalmas kutatómunka előzte meg a kötet írását, hiszen rengeteg apró mozzanat s részlet elevenedik meg a lapokon, nagyon körültekintő jellemrajzokat kapunk a korszak kiemelkedő fomátumú személyiségeiről és a portugál nemesség fenegyerekei, a fidalgo-k határtalan becsvágyáról és kapzsiságáról is. Nem ismerem persze a teljes magyar könyvpiacot, de kötve hiszem, hogy ennél áttekintőbb összefoglalót találnánk Portugália korabeli vállalkozásairól az Indiai-óceánon innen és túl.

Tiszta szívvel merem ajánlani a könyvet a történelmi témájú olvasmányok szerelmeseinek, de a könyv könnyed és olvasmányos stílusa miatt talán még azok is tehetnek egy próbát vele, akik csak szeretnének többet megtudni egy mozgalmas és kevésbé dokumentált időszakról, amely örökre megváltoztatta a világunkat.

Amennyiben polcodon szeretnéd tudni ezt a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó webodalán leadni a rendelésed.

Írta: Süni

Philip Reeve - Olivér és a tengerkócok

 

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy az ilyen könyvekért szerettem meg felnőttként ismét a mesék világát, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.

A kiadói sorozatokat többnyire nem követem külön figyelemmel, hiszen azokból is számos áll rendelkezésre tematika és korosztály szerint, viszont a Káprázatos kalandokra, amibe a mostani értékelésem kötete is beletartozik, így is felfigyeltem. ( Ha érdekel téged is, itt megtalálod őket).

Philip Reeve munkássága immáron nem volt ismeretlen a számomra, hiszen nem is olyan régen olvastam tőle a Sen és a száguldó szán című könyvét, amit akkor megszerettem és pont ezért is nagyon izgatottan vártam, hogy a többi regényét is kézbe vehessem. Gondolhatjátok mekkora örömmel fogadtam, mikor kiválaszthattam a teljes sorozatot és most szépen sorban elmerülhetek ezekben a világokban.

Olivér és a tengerkócok címmel 2015- ben jelent meg a kiadónál. Az elsőre bohókás külsejű kötet egy csupaszív és nagy kalandokat rejtő történetet ismertet meg olvasójával. Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól ez a kis mese:

A történet főhőse, Olivér, aki élete első tíz évét kicsit sem szokványos módon élte, hiszen egy felfedezőcsaládban nőtt fel. Számos kalandban volt már része, de úgy érzi, hogy jó lenne kicsit „normálisabb” gyermekként is tapasztalatokat gyűjtenie. Vágya végül teljesülni látszik, hiszen a szülők mindent felfedeztek, amit csak lehetett. Az otthonukként szolgáló ház közvetlenül a tengerhez közel épült, így nem kis meglepetésükre fedezi fel a kis család, hogy titokzatos új szigetek alakultak ki tőlük nem messze. A két szülő rögtön kap az alkalmon és elindulnak feltérképezni az új jelenségeket. Sajnos egy nem várt kalamajka alakul ki, és bizony Olivérnek nem marad más választása, mint hogy újra nekivágjon az ismeretlennek, de szerencsére mellé szegődik pár „barát” is – egy mogorva, vén albatrosz, egy rövidlátó hableány és egy barátságos sziget, akit Szirtesónak hívnak –, hogy megkeresse eltűnt szüleit. Ám mielőtt belefoghatna a mentőakcióba meg kell küzdeniük egy sereg tengeri majommal, némi időjárási viszontagsággal és még a gúnyos hínárokkal is kezdeniük kell valamit. Vajon sikerül–e a mentőakció? És mi köze van ennek az egésznek egy bizonyos versenyhez? Nos, megtudhatok, ha elolvasod a könyvet.

„– Mit eszel? – firtatta Paprimorc úr.

– Majonézes tonhalat – felelte a fiú.

– Újmódi trutymó – horkant fel az albatrosz.”

Számomra rendkívül szórakoztató volt felfedezni és kalandozni egyaránt, ráadásul többször is elmosolyodtam, vagy bölcsességre leltem általa. A karakterek kedvesek és bár csetlenek – botlanak, mégis fejlődésre képesek, amit kimondottan szeretek. És bizony még a negatív szereplőkkel is együtt tudtam érezni, bár ettől még tetteik következménye alól senki sem mentesülhetett.

„Ha Andy Handabandy másféle fiú lett volna, akkor azt gondolhatta volna: „Lett egy barátom!” De Andy sosem vágyott igazán barátokra, így hát azt gondolta: „Lett egy szolgám!”

Ki szeretném emelni a beszélő nevek játékát, mert a szerző rendkívül kreatívan oldotta ezt meg, valamint Sarah Mcintyre illusztrátor rajzait, melyekért külön is érdemes barangolni a kötetben.

Összességében elmondhatom, hogy ismét remekül szórakoztam és mellette levontam a magam konzekvenciáit is.

Ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak, mert szórakozva kalandozni a világ legjobb dolgainak egyike.

Amennyiben elmerülnél te is ebben a világban, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tade Thompson - Molly Southbourne ezer halála

 

„A halál is lehet szabadulás (…)”

Hiszek a szerelem első látásra szlogenben, mert rendszeresen tapasztalom akkor, amikor meglátok egy olyan könyv borítóját, amit onnantól nem tudok kiverni a fejemből. Ez történt ezzel a kötettel kapcsolatosan is, melyet most értékelni fogok. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam a külső képről is, hiszen nagyon sejtelmes és a maga groteszk valójában ejtette rabul mind a figyelmemet, mind pedig a szívemet is.

Tade Thompson író nevével ugyan most találkozom először, de pont ezért rendkívül nagy örömömre szolgált, hogy máris egy ilyen ígéretes kisregényt olvashattam a szerző tollából.

Molly Southbourne ezer halála című regénye az Agave Kiadó 2021-es nyári újdonságaként került a boltokba, mely bár méretét tekintve nem egy terjedelmes alkotás, mégis küllemével hamar felhívja magára az olvasók figyelmét. 

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól a történet:

Adott egy különleges család, ahol a minden napi élet nem a szokványos mederben folyik, hiszen a két szülő és egy szem gyermekük számára a hétköznapi családi eseményeket harcok, gyilkosságok és más, az életben maradáshoz szükséges leckék színesítik. Főhősnőnk, Molly Southbourne amióta csak él rendszeresen végignézi a saját halálát. Az élete szigorú szabályokhoz kötött, melyeket a felnőttek keményen betartatnak vele, persze ahogy várható ennek is komoly oka van, hiszen akárhányszor csak egy csepp vére hullik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló hozzá, mégis a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Az évek múltával pedig rájön arra is, hogy nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon miért olyan különleges Ő, hogy ilyen életet kell éljen? És lesz-e valaha is egy nyugodt időszaka, mikor átlagos lányként viselkedhet? Ezekre és még számos más kérdésre választ lelhetsz, ha elolvasod a könyvet.

„Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.”

Szubjektív meglátásom szerint a történet egyedi és kellően gyomorforgató. Nem vagyok egy félős személy, de még én is kellemesen megborzongtam egy – egy oldal olvasásakor.

Karakterek szempontjából nincsenek magasságok vagy mélységek, de folyamatos változás és fejlődés tapasztalható, mely egy síkon mozog a történet alakulásával, ezt pedig nagyon szeretem.

Események szempontjából izgalmas, letehetetlen kategória, a szó valós jelentésében. Hiába lett volna dolgom, addig olvastam, míg el nem fogytak a lapok. Mivel ez egy sorozat első része, így maradtak megválaszolatlan kérdések bennem, amikre merem remélni a következő kötetben már választ kapok.

Nagyon érdekes a szülői szabályok rendszere, nézzétek csak:

„Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!

Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!”

Mint látható nem egy szokványos házirend és elég szigorú ahhoz, hogy az olvasó odafigyeljen rá és elgondolkozzon rajta.

Összességében elmondhatom, hogy egy új kedvenc kötetre leltem. Mivel ez egy sorozatindító regény volt, így izgatottan várom a következő rész megjelenését.

Ajánlom azon olvasni szerető lelkeknek, akik nem ijednek meg az árnyékuktól, szeretik a misztikumokat és élvezik a borzongás adta mámort.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

Anthony Burgess - Gépnarancs

 

“Rendben, fiúk, akkor most megmutatjuk neki, hogy mi is ismerjük a törvényt, de a törvény ismerete nem minden.”

Mi az emberi létezés meghatározó princípiuma? Az erőszak? A döntési szabadság? A folyamatos változásra és megújulásra való képesség? Hol húzódik a határvonal a társadalmi jó és rossz között? Lehet-e jó a szükséges rossz? Szolgál-e közösségi érdeket a “rosszak” bekényszerítése a “jók” táborába?

Anthony Burgess - Gépnarancs című novellája 1962-ben íródott és a megjelenését követő évtizedekben bevonult az angol irodalom halhatatlan klasszikusai közé. Több adaptáció is készült belőle, ezek közül talán a legismertebb Stanley Kubrick 1971-ben született igen megosztó filmfeldolgozása. Jelenlegi vizsgálódásunk alapját a Helikon Zsebkönyvek sorozat 2019-es kiadása képezi.

A történet főszereplője Alex, egy alig 15 éves tinédzser, aki fiatal kora ellenére bandavezérként éli törvényenkívüli éjszakáit egy fiktív nagyvárosban valahol a nem túl távoli jövőben. Szinte egymást követik a kisebb-nagyobb bűncselekmények, melyek állandó közös nevezője a brutális fizikai erőszak. Nehéz pontosan megítélni, hogy mekkora mértékben motíváció a könnyű élet és a pénzszerzés reménye illetve az unaloműzés vagy a célnélküli létezés tartalommal való kitöltése. A fényesen ívelő karrier azonban egy balul sikerült betörés alkalmával kettétörik és hősünknek választania kell: letölti embertelen körülmények között a rá kiszabott 14 éves szabadságvesztést vagy aláveti magát egy új kondícionáló eljárásnak, mely során két hét alatt törvénytisztelő állampolgárt faragnak belőle és utána szabadon bocsájtják.

“Nos, kezdik életbe léptetni ezeket az új elképzeléseket, és a parancs az parancs, noha őszintén meg kell mondjam, én nem értek vele egyet. Ezt hangsúlyozni kívánom. Én azt vallom, szemet szemért. Ha valaki megüti magát, maga visszaüt, nem igaz? Hát akkor miért ne ütne vissza az állam is maguknak, ártalmas és brutális hulligánoknak? Ám az új elképzelés nem ez. Az új elképzelés az, hogy a rosszat jóvá kell változtatni. Szerintem ez mélységesen igazságtalan. Hát nem?”

Nehéz pontosan meghatározni a novella műfaját. Lehet disztópikus science fiction, társadalomkritika, de akár bizonyos elemeit tekintve szatíra is. Az író kíváló munkát végzett azzal, hogy nem jelölte meg pontosan sem a helyszínt, sem az évszámot, csak elvétve találunk kapaszkodót arra nézve, hogy talán egy angol nagyvárosban járunk egy technológialiag fejlettebb jövőben (1962-hoz képest), ahol mindennapos már a globális tömegtájékoztatás és zajlik a világűr meghódítása. Mindezek azoban csak apró háttérinformációk, a novella cselekménye és üzenete pont ennek a meghatározatlanságnak köszönhetően kortalan és örökre szóló. Autentikusságát csak erősíti, hogy egy éretlen tini a narrátora, vagyis nem tompítja az élményeket, traumákat magasabb életkor érlelte bölcsesség vagy műveltség sem.

Fontos számomra vizsgálni az életrajzi hatásokat minden olyan mű esetében, amelyik valamilyen értelemben megelőzte korát. Sajnos itt is találunk tragikus kitekintést: a szerző terhes feleségét amerikai dezertőrök kegyetlenül bántalmazták egy áramkimaradás során, amely végül közvetve-közvetlenül születendő gyermekük elvesztéséhez vezetett. Nehéz nem észrevenni az író és a műben szereplő F. Alexander közötti párhuzamot, tekinthető ő egyfajta rezonőrnek is.

Érdekességként megemlítendő, hogy az író szándékosan három részre és azon belül hét fejezetre osztotta művét, mert a 21 mint életkor a felnőttéválást, a testi és lelki érettséget jelöli. Az amerikai kiadásban azonban a legutolsó fejezet kimaradt, mert azt túlzottan “optimistának”, a tengerentúli olvasóközösség ízlésévével ellentétetesnek tartotta a kiadó (a Kubrick-film is ennek szellemiségében készült).

A novella egyik legnagyobb vívmánya egyben legnagyobb hátránya is. Burgess nyelvészettel is foglalkozott és megalkotott írásában egy új utcanyelvet, ami leginkább a londoni cockney szleng és orosz szavak keveréke. A könyvhöz nem tartozik semmiféle szójegyzék, így az olvasónak magától kell kitalálnia az egyes szavak jelentését. Íme egy rövid részlet, csak kedvcsinálónak, hogy micsoda verbális armageddon vár ránk:

“Zsebünk tele volt gyéngyivel, úgyhogy zsozsó miatt nem kellett öszetolcsókolnunk egy vén kakadut valami átjáróban, hogy vígyeljük, mint úszik a vérében, mialatt mi négyeljük az osztanivalót, erószakoskodással se kellett frászt hoznunk valami ősz hajú sztáraja prícára egy boltban, hogy aztán röhögve eltépjünk a pénztár belével. De hát a pénz nem minden, ahogy mondani szokás.”

Számomra ez a stílus az első 50 oldalon meglehetősen zavaró volt, bár rendelkezek némi ismerettel, és ez hozzásegített a szöveg értelmezéséhez, így is akadt bőven olyan kifejezés, amit hosszú kutatómunkát igényelt tőlem.  Szerencsére nem minden szereplő ezt a “nyelvet” beszéli, de mivel a történet a narrátor szemszögéből van elmesélve, így a novella nagyrésze ezt az írányvonalat követi. Meg kell emelnem ugyanakkor kalapom a fordító előtt, hiszen embert próbáló feladat lehetett egyszerre átülteni magyar nyelvre és megőrizni a szöveg eredeti szellemiségét.

Megoldhatóak-e a szociális problémák a társadalmi kontroll növelésével? Kiprogramozható-e az emberből az erőszakra való hajlam? Életképes marad-e az erőszakmentes alany a modern társadalomban avagy lehet-e az erőszak egy szükségszerű túlélési mechanizmus?

Burgess írásában az ember Isten által gondozott gyümölcs (narancs), amely az ő szomját hivatott csillapítani. A modernizálódó világ pedig ezt a narancsot “elgépiesíti”, vagyis a saját képére formálja, eljellegteleníti.

Bár a novella bővelkedik szimbólumokban és szívemnek oly kedves iróniában, valamint az üzenete is örökérvényű, erőszakossága és a stílusa miatt nem tudom mindenkinek feltétel nélkül ajánlani, bármennyire is szeretném. Ha azonban sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, akkor úgy érzem, hogy egy meghatározó élménnyel gyarapodhatunk.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed kedves olvasó, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy

David Walliams - Gengszter nagyi

 

„Az életben nincs más dolga az embernek, mint hogy az álmait kövesse. Máskülönben csak vesztegeti az idejét.”

Nem tagadom, hogy patakokban folyik a könnyem még most is, pedig egy órája fejeztem be a könyvet. Nem erre számítottam és úgy érzem összetörte a szívemet, de erről kicsi később még fogok írni nektek. A regény fiataloknak íródott, de nem csak nekik kellene olvasni, hanem a legszívesebben a kezébe nyomnám az idősebb korosztálynak is, sőt igen, még a szüleimnek is. Azt hiszem, így kell az érzelmek viharába sodorni az olvasót és elengedni a kezét. Tanulj meg úszni és küzdeni, hogy lásd miről is szól az élet egy bizonyos szegmense!

A fenti bevezető csupán egy hirtelen előtört emocionális hullám, melynek csak annyi köze van a mostani értékelésemhez, hogy lássátok, mennyire felkavart ez a történet.

Először is szeretnék pár szót írni az alkotóról, ugyanis teljesen ledöbbentem, amikor tudatosult, hogy ki is valójában David Walliams. Nem tudom, hogy mennyire vagytok tisztában az író munkásságával, de röviden annyit írnék, hogy sűrűn látható volt anno zsűriként a Britain's Got Talent-ben, ezen kívül angol komikus, színész, író és televíziós műsorvezető is. Főként a Matt Lucas-szal közösen készített Little Britain című televíziós sorozatból ismert. Számomra azért volt döbbenetes, mert egy időben sokat néztem a fent említett tehetségkutató műsort és a benne megismert David teljesen más képet mutatott magáról. Persze egy művészembernek több alteregója is lehet és pont ezért nagyon örülök, hogy új oldaláról ismerhettem meg. ( Itt még több infót találhattok az alkotóról).

A könyvet egy nagyon kedves barátnőm miatt szereztem be, mert előtte pár nappal tette a kedvenc kötetei közé. Akkor a maga szűkszavú, de lényegre törő stílusával értékelte a könyvet: „Ilyen hülyeséget, egy ilyen könyvön bőgni bakker…Kedvencem lett :)” -  Számomra a véleménye fontos, hiszen nap mint nap szórakoztatjuk egymást és ezt szó szerint kell venni. Így evidens volt, hogy egy példányt pottyantok is a kosaramba.

Miután megérkezett, megállapítottam, hogy bizony feltűnő egy darab. Nem a méretét tekintve, hanem a borító képe miatt. Piros alapon arany betűk hirdetik a szokásos marketing szöveget: „Már több mint 20.000 példány”. Első gondolatom az volt, hogy mennyire felesleges és inkább antipatikus érzelmet kiváltó, hogy ilyen szövegeket helyeznek a borítóra, elvégre, ha tetszik, akkor én magam fogom terjeszteni az „igét”, de ha nem, akkor meg becsapva érzem magam, hogy megvettem egy terméket, mert kasszasikernek van hirdetve. Ettől függetlenül már a borító képe is megfogott, mert a rajz nagyon aranyos és bár nem teljesen az én világomat tükrözi, mégis jó kedvű lettem tőle.

A fülszöveg szépen letükrözi a belső tartalmat, miszerint egyik főhősünk, a 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor is rendre a nagymamájánál kell aludnia. Szerinte az idős hölgy a világ legunalmasabb nagymamájának látszik: hiszen állandóan szókirakósdit akar játszani és káposztalevest főz. Ráadásul a káposzta szaga az egész lényét és lakását eluralta, ugyan ki akarná egy ilyen nagyszülővel tölteni az idejét? De, van egy dolog, amit Ben nem tud róla. Az idős hölgy nem az, akinek mutatja magát és egy bizonyos meghiúsult eseményt követve Ben élete is kerekestül felfordul. De vajon mi köze van egy kotnyeles szomszédnak mindehhez? És vajon milyen kalamajkába keverednek, ahol még a királynő is audienciát kénytelen adni? Nos, ezekre a kérdésekre és még sok másra is meg fogod találni a választ, csak el kell olvasnod a könyvet.

Személyes, szubjektív meglátásom a történettel kapcsolatban, hogy rendkívül fiatalos és energiadúsra sikeredett. Ugyanakkor sok mai problémát és komolyabb témát is feszeget, ilyen például a generációk közötti szakadék, a szülői szerep és mindenekelőtt a családi kötelékek fontossága. Bár hangulatilag könnyed majdnem a háromnegyedéig, de az utolsó pár fejezet igazán megindító volt számomra és őszintén szólva arcul csapott rendesen.

Mert én is voltam gyermek és valakinek az unokája vagyok. Számomra Ő is egy „szupernagyi”, mert bár bőven túl van a 70 évén, mégis autót vezetett eddig, motorozott, és ha olyan kedve volt, felült a repülőre és országokat utazott azért, hogy lássa gyermekét. Sőt elárulom, még a hóban is képes megfürdeni, hiszen vallja, jót tesz a bőrnek és fiatalít – és itt csak remélem, hogy nem olvassa az értékeléseimet, mert biztos kikapnék ezért az információért. De a humort félretéve lassan két éve nem láttam. Bár a döntésem tudatos és nemcsak a vírus miatt van, mégis bűntudatott érzek ezután a kötet olvasása után. Mindannyian fiatalon kezdjük és egyszer, ha elég szerencsések leszünk, elérhetjük az idős kort. A korosztályok közötti szakadék az évek alatt nem szűkült, hanem nőtt, de ezért felelőst keresni oly nehéz és nem is akarok. Csak azt tudom, hogy ezekért a regényekért igen hálás tudok lenni, mert mindig ráébresztenek a hibáimra és megmutatják, hogy talán sosem késő változtatni.

Ami a szülők szerepéről szól, már egy másik érzést hozott felszínre bennem, elvégre Ben anyukája és apukája is elég narcisztikus nézeteket vallanak. Erről oldalakat meg tudnék tölteni, de itt csak annyit szeretnék elmondani, hogy az alkotó tükröt állít a szülők és gyermekeik elé, valamint ugyan ez a párhuzam fedezhető fel az élet és halál között is. Mind a kettő erős páros, de külön-külön is megállja a helyét. Az előbbinél a meg nem élt és el nem ért sikereket szeretnék gyermekükben felszínre hozni és elfelejtik, hogy mindenki egy külön kis személyiség, és nem szabad ráerőltetni a másik lélekre semmit. Az utóbbinál pedig az az érzés és a tudat, hogy egyszer mindenki meg fog halni, de addig is nem mindegy, hogy mivel telnek azok a bizonyos napok, hetek, hónapok és évek. Sosem késő újrakezdeni és a végén elégedetten elmenni ebből a világból.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon kedves, vidám, de annál tanulságosabb regényt olvashattam.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert a szeretet és törődés mindannyiunknak fontos szüksége. Ne feledjétek az idő telik, és ha még élnek a nagyszüleitek -óvatosan- öleljétek meg és kérdezzétek meg, hogy vannak és meséljenek a fiatal korszakukról. Mert ki tudja, lehet, hogy pont a te mamád a következő gengszter nagyi!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, a Kolibri oldalán be tudjátok szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Philip Reeve - Sen és a száguldó szán

 

„Minden elmúlik végül, amikor eljár fölötte az idő, de a történetek soha. Azokat mindig tovább mesélik, és mindig születnek újabbak is.”

Azt hiszem végre sikerült újra egybe forrasztani a szívemet, mert bizony pár nappal ezelőtt, amikor befejeztem ennek a kötetnek az olvasását, elolvadtam, olyan aranyos történetet kaptam. Mert igen, én hivatalosan macska bolond vagyok, de ugyanakkor a kutyákat is imádom. Családomban mindig is voltak, és vannak most is kis kedvencek és bizony mikor egy ilyen könyvet vehettek kézbe nagyon izgatott leszek. De először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Nektek köszönhetően ismételten felhőtlen szórakozásban volt részem és ezért igazán hálás lehetek. Köszönöm.

Philip Reeve - Sen és a száguldó szán című alkotás a Káprázatos kalandok kiadói sorozatban jelent meg. Itt találtok még olyan további könyveket, melyek az író tollából származnak és hasonló kalandos utazásra csábítják a kicsiket és nagyobbakat egyaránt!

SZÁGULDÓ SZÁNVERSENY AZ ÉSZAKI-SARKRA! Hirdeti a fülszöveg és bizony milyen izgalmas felhívás, hiszen valóban egy versenybe csöppenünk, melynek kimenetele nem csak izgalmas, de sok veszélyt is rejt magában! Jó százévente beköszönt az Északi sarkon az Igazi Tél és ilyenkor legalább ötvenféle hó esik, melynek eredményeképpen láthatóvá válik Hóapó csodálatos palotája. De, hogy ne legyen minden csak csupa móka és kacagás, bizony számos versenyző érkezik a különböző „csoda” járgányával és szánhúzó lényével együtt. Egyik ilyen kis csapatban közösen kezd neki a hosszú útnak Sen, Silka és 66 apróság, ugyanis az ő szánjukat Mopszok húzzák. Vajon elég lesz 264 tappancs ahhoz, hogy megnyerjék a versenyt? És vajon milyen veszélyeket is rejt ez az amúgy sem unalmas út? A nyeremény pedig mindenki álma, hiszen egy kívánságát teljesíti Hóapó! De vajon a nyertes mit fog kívánni?  Nos megtudhatod, ha elolvasod a könyvet!

Személyes meglátásom a kötettel kapcsolatban az, hogy nemcsak fantasztikus és izgalmas utazásra csábított ez a regény, de megtanította, hogy mennyire fontos is a barátság. Eddig is hittem az őszinteség és bátorság fontosságában, de most még kiegészült egy nagyon fontos tétellel is: ez pedig a szeretet ereje! Mert bizony mit meg ne tennénk azokért, akiket a szívünk mélyén kincsként őrzünk! Silka erről igazán sokat tudna mesélni nektek. Ami pedig kimondottan meglágyította az én szívemet is, az a történet vége volt. Mert igen, sokat nevettem, izgultam és rendkívül boldog voltam, de mégiscsak kibuggyant az a bizonyos könnycsepp és kivételesen nem zavart! És bár némiképpen szomorú voltam, úgy éreztem ennek így kell lennie, hiszen ami számunkra a vég, az más számára egy új kezdet.

Ezután a történet után már biztos vagyok abban, hogy új kedvencet avattam és alig várom, hogy a többi könyvét is megismerjem az írónak.

Összességében elmondhatom, hogy egy izgalmas, kalandokban gazdag regényt olvashattam, mely az érzelmek hullámvasútjára is elkísért a maga pimasz módján! Ráadásul legnagyobb örömömre az illusztrációk is aranyosra és rendkívül szépre sikeredtek.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen én vagyok rá az élő példa, hogy mennyire szórakoztató is ez a kötet. Felkészültetek egy nagy kalandra? INDULJON HÁT A VERSENY!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy

Adam Kay - Mert szülni karácsonykor kell

 

„Miféle orvos az, aki gyáva a feladata ellátáshoz?”

Hogy őszinte legyek, már nem is tudom milyen régóta figyelem Adam Kay munkásságát, de valahogy mindig úgy éreztem, még ráér a könyveinek olvasása. Elsőre hazánkban az Ez fájni fog alkotása jelent meg, melyet még frissen be is szereztem, de mint fentebb említettem még nem került a kezeimbe. A mostani kötetét viszont utazókönyvként „kaptam”, amit itt is szeretnék megköszönni.

A borító egy kissé viccesen fedi le a szakma árnyoldalát, mert, ahogy látható egy fehér kesztyűs kéz csipesszel fog közre egy karácsonyfadíszt. Az üzenet egyértelmű, miszerint az egészségügyben dolgozóknak a karácsony is munkanap, tehát valakinek mindig ügyeletben kell lennie. Persze más szakmában is előfordul az ilyesmi, mégis úgy gondolom, hogy az egészségügyi dolgozók vannak a legjobban leterhelve ilyenkor. Hiszen a balesetek száma ilyenkor is csak nő, a betegségeknek és rohamoknak nincsenek piros betűs ünnepnapok. Sőt, talán ilyenkor jobban megszaporodnak a sürgős esetek.

Ennek tudatában már előre némi együttérzéssel vettem kézbe a könyvet és végül is azt kaptam, amit vártam.

Az író, mint orvos személyes élményeit ossza meg az olvasóval, annyit árnyalva, hogy a neveket és személyes adatokat megváltoztatta, valamint mérhetetlen sok humort és szarkazmust adott hozzá.

Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy sokszor sírva nevettem és bizony félre is kellett tegyem a könyvet, mert féltem, hogy felkeltem az egész házat az éjszakai olvasásom folyamán.

Tulajdonképpen egy naplót követhettem oldalról oldalra végig, mely hét esztendőt ölel fel és ezen belül is az év utolsó két hetéről mesél. Persze, mint várható az író „nyeri” meg magának ezen időszakban az ügyeletes szerepét, mondván neki nincs gyermeke, dolgozzon hát ő. Itt egy pillanatra megállnék, ugyanis bár a családosok valóban előnyben vannak a közös, szabad pihenés terén, mégis úgy gondolom, hogy nagyon nem tisztességes visszaélni azokkal az emberekkel, akiket nem vár otthon gyermek. Mindenkinek kijár a szabad ünneplés és pihenés, ezért örülnék, ha ezt figyelembe vennék ilyenkor.

A betegek és esetek száma változó ezekben az években, de azt meg kellett állapítsam, hogy egyesek hajmeresztő hülyeségeket képesek elkövetni a vágy nevében, de át nem gondolt cselekedetükkel elképesztő sérüléseket okoznak maguknak és partnereiknek. Gondolok itt például a mogyoróvajas síkosító esetére, melynél a paciens allergiás tüneteket produkált mindenki legnagyobb döbbenetére. Te érted kedves olvasó? Nem? Hát én se!!

Adam történetei sokszor vajúdó anyákról vagy gyermekvállalásról is szólnak, melyek hol vidámak és kedvesek, hol pedig mély fájdalmakról és lemondásokról mesélnek.

Orvosnak lenni már onnantól nem könnyű, hogy felvesznek az egyetemre. Mindamellett, hogy rengeteget kell tanulni, a hallgatóknak meg kell küzdeniük önmagukkal, a tanáraikkal és sokszor a betegekkel is. Ebben a szakmában is rendkívül nagy a felelősség, sokszor hazárdjátékot játszanak az idővel, barkóba játékot a betegség kimenetelével és legfőképpen fogócskát, hogy a megfelelő stádiumban elkapják a valós betegséget. Sokszor embert próbáló feladat közölni a beteggel a rossz híreket és persze az örömhírt is.

Ezeken kívül embernek maradni és még talán magánéletet is élni, már csak a jéghegy csúcsa.

Ezekről és még sok más érdekes tényről mesél ez a könyv.

Az orvosi szakma egy életpálya, melyet nem tud senki „szögre” akasztani, miután letelt a műszak. Mindig és mindenhol gyógyító vagy, akinek az a dolga, hogy ott segítsen, ahol kell. Senki se ábrándozzon fehér köpenyről, magas beosztásról és sok vidámságról. A felelősség és stressz megtépázza az emberi lelket és nagyon nehéz mindig észnél maradni.

Számomra nagyon tanulságos és rendkívül élvezetes alkotás volt és úgy gondolom, hogy remek útmutató is egyben.

De csak nekem tűnt fel egy kis meglepetés a köszönetnyilvánítás szövegében?

Mert bár nem zavar, valamiért teljesen másképpen képzeltem az írót magánemberként.

Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a szakma iránt vagy csak szereti a jó humorral ellátott, igaz törtétneteket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Athenaeum Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Laura Ellen Anderson - Vámpyr Vilma és az Úrikornisok

 

Nem is olyan régen hoztam ennek a könyvnek az első részéről az értékelésemet, melyet kisebb morgolódástól eltekintve szerettem és jól szórakoztam rajta. Mivel megjelent a második része a sorozatnak, kapva kaptam az alkalmon és beszereztem.

Először vizsgáljuk meg a külső borítót, ahogy már megszoktátok tőlem. A külső képen két olyan teremtmény látható, akikről elmondható, hogy cseppet sincsenek jóban, mégis úgy feszítenek a képen, mintha minden rendben lenne. Először furcsállottam, de aztán a kötet végére megértettem a célzást. És ha már a külcsínről írok, az illusztrációk még mindig a szívem csücskei, nagyon bájosak és imádom nézegetni őket.

Ami a belső tartalmat illeti nagy izgalommal álltam neki az olvasásnak, de sajnos a történet felénél eluntam és nehezemre esett a koncentrálás a továbbiakban. Először nem tudtam beazonosítani, hogy mi bajom lehet, hiszen ugyanazok a szereplők – jó persze vannak új karakterek- és bár a helyszín most változott mégsem töltött el izgalommal. Aztán rájöttem, hogy nekem ez túl szirupos volt. És ettől a rózsaszín bombától megcsömörlöttem.

Akikért végig olvastam az Tökkencs és Mona volt. Ez a két karakter a kedvencem és velük és értük tudtam izgulni és vártam mi lesz a sorsuk. De a többiek távol álltak sajnos tőlem. Értem, hogy kell ez a kettősség, hiszen az ellentétekről és egy bizonyos apró társadalomkritikáról olvashattam, mégis elmaradt a szokásos lelkesedés és igazán vártam, hogy vége legyen. Pedig az előző rész végével kezdődik ez a történet. A mese fő szála természetesen az, hogy meg kell keresni Mandaré anyukáját, aki évekkel korábban eltűnt. Ezért a kisfiú és a barátai felkerekednek, hogy sok kalanddal fűszerezett útjukon végül megleljék céljukat és a gonosz elnyerje méltó büntetését. Vagy mégse?

Nos, erre a választ majd kideríted kedves olvasó és csak remélem, hogy nem vettem el a kedvedet ettől a történettől. Elvégre, ami nekem nem tetszik, még másoknak okozhat felhőtlen szórakozást.

Amennyiben kíváncsi vagy a történetre a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Laura Ellen Anderson - Vámpyr Vilma és a barbárbál

 

Nem először fordul elő, hogy valamilyen formában vámpírokról szóló történettel találkozom. Ezek a teremtmények Stephenie Meyer: Twilight sorozata óta finoman szólva is átalakultak a legnagyobb bánatomra. Mióta csillognak, „vegetáriánusok” és sorolhatnám, azóta boldog-boldogtalan szeretne egy ilyen „lovagot” magának, vagy válna önmaga is az éjszaka lényévé. Úgy gondolom újat teremteni nem szégyen, sőt kimondottan szeretem, de mikor egy „létező” lényt varázslunk cukivá, attól szabályosan rosszul vagyok. Számomra az igazi vámpírok még mindig félelmetesek, erőszakosak és igen ettől is rajongok értük olyan nagyon. 

A mostani kötetünk is ezen érdekes lényekről szól, bár itt az ifjúság szórakoztatása az elsődleges cél, így valahol a fent említett két véglet közé tudnám sorolni.

Vámpyr Vilmát és házikedvencét, Tökkencset az első sortól nagyon megkedveltem, hiszen egy igen csak „életre” való, cserfes vámpír lányt ismerhettem meg személyében. A történet fő karakterei a család elenyésző tagjai, a szűk baráti kőr és az uralkodói család.

A mese roppant érdekes világot mutat be, hiszen számos olyan elemmel találkoztam, amit eddig még máshol nem olvastam. Ilyen például a múmiákkal teli kastély, ahol a szolgaként sincs könnyű létük, vagy említhetném a címadót, Barbárbált is. Hogy milyen szerepe van egy elkényeztetett hencegnek (direkt írtam így) és a házi kedvencnek az egész kavalkádhoz? Nos, ezt megtudhatod kedves olvasó, ha kézbe veszed a könyvet.

Sajnos a cukiság és vidámság mellett nekem némi negatív élmény is jutott. Tudom, hogy fikció, de mint vizuális típusú olvasó sajnos a falafel golyó egy időre kikerült az elfogyasztani vágyó ételeim közül. Bár nagyon szeretem, ennek a kötetnek megvan az a hátránya, hogy a vámpírok nem csak vért fogyasztanak - bár ebben az esetben én jobban örültem volna, ha mégis- és mindenféle „finomsággal” kecsegtetnek az oda látogatónak.

Összességében elmondhatom, hogy egy igen egyedi és vidám történetet olvashattam, amit az ifjúságnak és kortalan felnőtteknek egyaránt ajánlani tudok.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Terry Deary – Peter Hepplewhite - Elképesztő egyiptomiak

 

Minden évben, az év vége az egyik legjobban várt események időszaka. Elvégre nem csak közeledünk az év zárásához, de a szeretteinkkel való közös karácsonyozás is megszínesíti ezt az időszakot.  Mégis egy harmadik nagyon várt időszak esemény is, hisz ilyenkor az olvasni szerető lélek dúskálhat az frissen megjelenő újdonságokban. Mivel én egy ilyen lelkecske vagyok, szinte vadászok a kötetekre, és éles szemmel, jó vadász szimattal lelem fel a kincseket.

Az ösztönöm most sem csalt, hiszem egy ilyen portyázásom folyamán leltem rá a Könyvmolyképző gondozásában megszületett könyvre is. De mit is takar ez az alig 136 oldalas kis szösszenet? Erre a kérdésre már a kicsit incselkedő borító is megadhatná a választ, elvégre egy sunyi, de ravasz kis alak vigyorog le ránk a képről. De ha ez nem lenne elég a fülszöveg is igen csak "étvágygerjesztőre" sikeredet. Figyeljétek csak a kezdést: "A történelem borzalmas dolog tud lenni! Ez a könyv az emberiség borzalmairól szól. "

Mint olvasható nem árul zsákbamacskát, már előre figyelmeztet, akik veszik a bátorságukat és kinyitják a lapokat, kössék fel azt a bizonyos nadrágjukat. Mi ez, ha nem kihívás? Én pedig, mint ifjonti felfedező nadrágot megcsomózva, neki is álltam a kötet rejtelmeinek felfedezésére. Mint fent említettem már a borító magáért beszél. Ennek a történelmi alapokon mozgó kötetnek a lényege, hogy olyan tényeket tárjon fel az olvasója előtt, melyet a tanáraink sem mernek elmesélni, vagy kimaradt a tankönyv írásakor. Mivel nagyon szeretem ezt a kort és a népet, teljesen egyértelmű volt, hogy tudnom kell, mi maradt ki annak idején a tanulmányaimból. És végül elérkeztem a lényeghez, mert a fent írt sok sallang nem más felcsigázásáról szól, mint, hogy ismerjük meg Egyiptomot, az ott élő népet, a hitüket, életüket, szokásaikat, isteneiket és természetesen a Fáraókat.

Azt kell, hogy írjam nagyon szórakoztató volt az olvasási élményem, ugyanakkor számos olyan információval lettem gazdagabb, melyekről nagyon felületes ismereteim voltak. Ráadásul mindamellett, hogy a könyv okító szándékkal íródott, remek képek-képregény érzetűek- díszítik a lapokat. Sokszor fogtam a hasam a nevetéstől. Nagyon jó humorral rendelkezik az írópáros.  Végig egységben áll a történetvezetéssel, minden kis humorrajz visszatükrözi az adott témát. Bár a képek egyszerűek, mégis úgy gondolom ide tökéletesen megfelelőek.

És még egy fontos tényt meg kell, hogy említsek, ez pedig nem más, mint az olvasott szöveg visszaellenőrzése. Számos rejtvényt rejt magában a kötet. Persze a megoldásokat is fel lehet lelni, de ugye nem akarjuk csalással nyugtatni kis lelkünket, hogy tudjuk a helyes választ!? Ugye nem? Bevallom egyszer én is akartam leskelődni, de végül elálltam eme szándéktól, elvégre ez egy játék és csalás nélkül is lehet győzedelmeskedni, csak emlékezni kell, hogy mit olvastam. 

Ami még különlegessége, hogy elkészítheted a saját egyiptomiak által használt érdekességeket. Hogy mik ezek? Nana, mindent nem árulhatok el neked! De hidd el, hogy megéri elmerülni eme kötetben, mert nem csak sírni fogsz a nevetéstől, de nagyon sok érdekességgel leszel gazdagabb.

Nem maradt más hátra, mint zárásképpen elmondhassam, bár nem a korosztályomnak készült valószínű, mégis kortalan olvasói lehetnek. Mindenki meg fogja találni a maga szórakozását és tudás bővítését, csak kicsit játékos, de nyitott lélekkel kell hozzáállni. Nekem nagyon kellemes élményt nyújtott és köszönöm, hogy a Könyvmolyképző elhozta nekem és olvasóinak ezt a remek kis könyvet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Könyvmolyképző Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy

Jung Chang - Vadhattyúk

 

Ez a gyönyörű borító első pillantásra szerelembe ejtett. Egy könyvvásáron történt még két éve. Megláttam és megszerettem, tudtam, hogy kell és muszáj megvennem. Aztán egy kellemes, enyhén meleg helységbe költözött és várta sorát, míg újra eszembe jut és olvasni kezdem. Így kezdődött hát ez a gyötrelmes "szerelmi történet".Morbid ez a felvezetés, tudván, hogy a gyönyörű külső egy kegyetlen, sokszor fullasztóan fájdalmas történetet mesél el. A valóságot hűen ábrázolván, mégis három női sors bontakozik ki a lapokban.

 

Három generáció asszonyai keserű, sokszor rendkívül fájdalmas, igazságtalanságokkal, gyötrődéssel, mégis rendkívül erős személyiségekkel rendelkeznek. Mindhárom sors a maga röpke időszakában, megismeri az élet árnyoldalait, a társadalmi elvárások és a modern változások kereszttűzében kell élniük és harcolniuk az életükért, a "szerelmükért", az elvekért, hogy egy elnyomástól megszabaduljanak. És ha ez nem lenne elég, az adott időszakokban, hol japán, hol orosz megszállást kell elviselniük, kitéve  az elnyomó nép kegyetlenségeit, éhezést, erőszakok különböző formáit.

A kor későbbi időszaka pedig egy olyan eszme virágkora lesz, melyben a magánélet és az önálló gondolat bűn. Az emberek életét minden percben irányítani akaró hatalom még azt is megszabta, hogy az egységért és gyötrődés a mindennapi követelmény, semmi nem volt szent és akár a házas felek együtt hálását is bekorlátozta. Visszatérve eme három asszonyra, kötet három részre bontható evidensen.

Az első ilyen, ahogy én hívom a kezdet, a nagymama, Yu-fang életével indít, aki egy kínai hadúr ágyasaként kezdi meg asszonyi létét, majd a későbbiekben egy kedves, de hagyományőrző orvoshoz megy feleségül. A sorsát az elkötött láb, az ágyasok másodrangú szerepe, valamint az elvált asszony, -ki újra férjhez megy- megaláztatását kénytelen elviselni, mindezt egy olyan korban, ahol egy másik nemzet megszállása miatt az éhezés és erőszak a mindennapok része. A kínai hagyományok alapvetően is szigorú nézeteket vallottak az asszonyi kötelezettség felől, de ezt még megspékelve eme embertelen körülményekkel maga volt a földi pokol. A nagymama bár szótlan teremtés volt, rendkívül szívós is.

A politikai csatározások felemésztik őt és a család vagyonának nagy részét. Örömét csak gyermekében és szeretet férjében leli. Az írónő édesanyja már egy sokkal lázadóbb lélekkel rendelkezik, ez a második szakasz. A megszállás és az azt követő politikai harcok, majd a kommunista eszme és követői teljesen átformálják, de soha meg nem törik. Ezen felfogás egyik élharcosa lesz későbbiekben a férje, de nem leli meg társában a biztonságot. Újabb megpróbáltatások, vetélések és egy elképesztő szigorú, zárt társadalomban tör egyre magasabb pozíciókba. Az ő élete a három asszony közül a legrosszabb, a legtöbb megpróbáltatásokat kell kiállnia és a társadalmi "veszettség" önpusztító felfogása a végletekig meggyötri. Menedéke csupán gyermekei és egy olyan életért való küzdelem, mely a következő generációknak stabilabb életet jelenthet. A harmadik része a könyvnek, pedig az írónőről szól.

Számára sincs kegyelem, ami az élet megpróbáltatásait jelenti. Fiatal korában megtapasztalja, milyen vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, nőtársai által kegyetlenül megítéltetni és úgymond "mezítlábas orvosként" falura menni.

Ez a könyv Kína egyik legkegyetlenebb időszakában játszódik, egy valóságalapból megírt, történelmi és korhű írás. Alapvetően családregény, de az adott kor eseményei, az eszme léte, az adott társadalmi és politikai nézetek összessége, valamint egy kritika, mely a valóságban megállja a helyét és igaz képet mutat az emberi kegyetlenség számos példákon bemutatva. Mert bár a fő karakterek egy család gyermekei, nagymamák, anyák és leányaik, mégis más emberekről is szól. Szomszédokról, munka és iskolatársakról, a család más tagjairól és legfőképpen a társadalomról. Tehát a gyönyörű külső egy romlott, beteges, de sajnos igaz világot takar, és bár gyűlöltem olvasni minden sorát, mégis meghatározó élményben volt részem. Én ezt a kultúrát eddig bálványoztam, de most, hogy látom egy adott időszak árnyoldalait is, már megváltozott a véleményem. Még mindig kiemelt figyelmet fordítok a megismerésére, de már nem tudom olyan lelkesen fogadni mikor erről olvasok, hallok, látok.

Nem bántam meg, hogy megvettem és bár nehéz szívvel a kedvenc könyveim között tartom számon.

Mert mindig kiemelt figyelemmel és hatalmas tisztelettel adózóm azon nők felé, akik ilyen körülmények között is képesek voltak helytállni és tettek azért, hogy változzon a jövő.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet!

Írta: NiKy