Czernay Hajna - Ha fázik a lélek

 

„Hiszem, hogy a sorsunkat magunk formáljuk. Gondolataink befolyásolják érzelmeinket, s érzelmeink cselekedeteinket. Cselekedeteink, jellemünket. S akkor felteheted a kérdést magadnak: - Milyen ember vagyok? – Nézz mélyen magadba, és a választ megtalálod.”

Ennek a kötetnek van egy bizonyos varázsereje, amit úgy fedez fel a leendő olvasó, hogy ránéz a borítóra és elolvassa a fülszöveget. Ez így persze elég giccsesen hangzik, de a maga nemében igaz, hiszen én is így leltem rá erre a kötetre. Vonzott a festményszerű borító és megtetszett, ahogy a fülszöveg vázlatszerűen bemutatja a könyvtől elvárható „izgalmakat, mondanivalót, értelmet”.

Mivel mostanában több olyan regényt volt szerencsém olvasni, mely nem feltétlenül felel meg az átlag ízlésemnek, úgy döntöttem, hogy megveszem és teszek egy próbát.

Történetünk hősnője, Réka, aki egy két gyermekes családanya, feleség és dolgozó nő. A munkájában és az élet egyéb területein mindig precíz, szorgalmas és kedves természet, akit szeretnek a kollégái és úgy átlagban az emberek, de ettől függetlenül kevés barátot tudhat magáénak, viszont azokat megbecsüli. Az életét javában a munka, a gyermekei nevelése, a házastársi „kötelességei” és a házimunka teszi ki. A férjével való kapcsolata folyamatos romlásnak indul, mely különböző lelkiállapotokat hoz felszínre a fiatalasszonyban. Zsóka, mint legjobb barátnője rendszeres noszogatásának végül engedve, egy tánctanfolyamon vesz részt, ahol a mozgás mellett számos más élmény éri. Innentől kezdve az asszony a változás mezejére lép, míg fel nem tűnik egy bizonyos harmadik. Hogy miképpen éli meg egy gyermekeit szerető lélek ezt a változást és mi köze van a hitnek mindehhez? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.

Saját meglátásom szerint a regény erőssége elsődlegesen az, hogy mélyen beleássa magát a női lélek különböző fázisaiba, illetve folyamatosan felhívja bölcseleteivel az olvasó figyelmét arra, hogy nem kell megelégedni azzal, ami van, ha nem elégedett életével. A lét nem arról szól, hogy szenvedünk, míg mások kényelmét szolgálva éljük a mindennapokat és ebben még a vallásos közeg, esetleges több gyermekesség sem lehet akadály, elvégre minden nézőpont kérdése. Ha változtatni kell, előbb önmagunkban kell meglelni a probléma forrását és utána cselekedni. Egy boldog anya sok örömet okozhat gyermekeinek, de ha csupán egy lélektelen héj, akkor csak értetlenséget és sok fájdalmat szül.

Réka esete nagyon jó arra, hogy felnyissa az olvasó szemét, hogy a társadalmi nyomások mellett is képesnek kell lenni arra, hogy legyen saját tere, önmagára szánt ideje egy asszonynak körülménytől és anyagi háttértől függetlenül. Elsődlegesen nem abban mutatkozik meg a magunkra fordított idő, hogy vásárlással vagy bulizással töltsük el – bár itt hozzá kell, hogy tegyem, akinek erre van szüksége, tegye meg – hanem egy nyugodt óra is hatalmas erőt adhat, amikor csak magunk vagyunk gondolatainkkal és egy meleg ital vagy egy könyv társaságában megpihenünk. Mindenkinek jár a szabadság eme formája és ezt elvenni egy lélektől vétek!

„ A meg nem élt szerelmek nem múlnak el sohasem…Van olyan szerelem, mely a földi élet végeztével sem szűnik meg. A lélek viszi magával…”

A fenti idézet egy személyes kedvencem, mely jól mutatja, hogy ha igazán szeretünk, az nem szűnik meg soha, főleg akkor nem, ha viszonzásra lelhetünk. Ezt elsődlegesen azért írom, mert nem egy házasság hűl ki az évek folyamán és az elkényelmesedett léttől,- mely bár rossz, mégis biztonságosnak gondolt-, úgy érezhetjük, hogy nem jár ez a szerelem, pedig ez nincs így. A regényben Réka, a maga elnyomó közegétől függetlenül is küzd a sorsáért és nem egyszer felszólal azért, amiben hisz.

„Nevezhetjük sajátunknak az emlékeinket? Mert ha igen, kell lennie bennünk valakinek, aki sajátjának tulajdonítja a megélt eseményeket. De akkor ki az a valaki?”

Számos kérdés felmerült bennem a történet olvasása közben, de többször is úgy éreztem, hogy igazán nem itt fogom meglelni ezekre a választ, hanem saját magamban. Úgy gondolom minden Nő hordoz magában egy „emléktáblát”, amire sok mindent felír – érzelmeket, eseményeket-, de hogy ezek közül mi és mennyi kerül fel az emlékeink listájára, bizony lélektől függ. Ha csak „jegyzetelsz”, de nem éled meg valós érzelmeidet, akkor ezek eltűnnek az első széllökés által, de ha mersz időt szánni magadra vagy a problémádra, akkor számos előnyhöz és lelki nyugalomhoz juthatsz. Vajon te melyik típushoz tartozol kedves olvasó?

A könyv igazából egy visszatekintés a múltba, melynek során egy asszony ezt a „munkát” elvégezve, számot vett életével és múltjával.

Szubjektív véleményem, hogy nagyon intenzív emocionális munkára sarkallja olvasóját az írónő, ugyanakkor nem kényszerít rá semmit, csak megadja azt a bizonyos lökést. Úgy érzem, hogy ennek a kötetnek azért van nagy ereje olvasójára, mert olyan dolgokkal foglalkozik, amit átlagban elhessegetünk, vagy tiltólistán van a társadalmi elvárások küszöbén.

Viszont talán számomra a legdühítőbb az, hogy a kötet nem lett gondosan szerkesztve. Több helyen elcsúszásokkal találkoztam és nem egyszer összemosódott a jelen és a múlt. Események és karakterek csúsztak össze és ez nagyon zavaró volt a számomra. Egy ilyen fontos témával foglalkozó és érdekes regényt nem lett volna szabad így kiadni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy bár érződik az első szerzős minta a könyvön, mégis olvasható és a lényeget megadja azoknak, akik készek a fejlődésre.

Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott, mégis megtaláltam a magam életének foltjait, ezért fel tudtam tenni kérdéseket és mélyen belül tudom, hogy ott vannak a válaszok is bennem. Ezért pedig elismerem ennek a könyvnek a varázsát és remélem mások is felfedezik általa a bennük rejlő csodát.

Ajánlom minden nőnek, aki nem érzi jól magát a bőrében, aki úgy gondolja az élete egy örök robot, de annak is adhat gondolkodni valót, aki jelen pillanatban boldog. Mert ne feledjétek a Nő olyan, mint a szivárvány, ezer színben pompázik, de ahhoz, hogy igazán ragyoghasson, egy eső utáni felfrissülés a mérvadó!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Underground Kiadó oldalára fellépve be tudod szerezni. 

Írta: NiKy

Molnár T. Eszter - A számozottak

„A futástól szabad lett, a szabadságtól pedig dühös.”

Szabadság? Vajon mit értünk –e szó alatt? Egyáltalán mindenkinek ugyan az a gondolata támad, mikor meghallja vagy meglátja? Vajon tudjuk-e értékelni vagy merünk –e élni vele? Egyáltalán akarjuk –e, hogy részünk lehessen benne? És végezetül megérdemeljük-e? Ezek a kérdések törtek feszínre bennem olvasásom folyamán.

Molnár T. Eszter novellás kis könyve csupán 90 oldal, de benne van minden, amit el akarunk kerülni, amitől éjjelente rettegünk, vagy bele se merünk gondolni. Fullasztó a kötet, komor és nagyon mély érzelmeket rángat felszínre. Megtépáz, szétcincál, de a legnagyobb döbbenetemre mégsem tudtam abbahagyni az olvasását. Ott van a jövőnkben ennek a könyvnek minden sora, hiszen legrosszabb esetben erre tartunk, ezt idézzük elő. Mi? Igen, mert mindaddig, amíg így élünk, önzően, megtagadva társainkat, csak az egyén fontosságával, rohamos léptekkel leszünk ennek a könyvnek a valós kivetülései.

Minden novella egy –egy családot vagy személyt mutat be. Idegen emberek, más-más társadalmi rétegből, egy – egy élethelyzetet megmutatva. Mégis egy egész történetet kapunk a kötet végére és megértjük, hogy mindenkinek megvan és volt a feladata, szerepe.

A kötet a maga egyszerűségében tárja elénk a várható jövő egy lehetőségét, hogy ez 5, 10 vagy 50 év múlva jön el, nem tudom. Nem kívánok ilyen társadalomban élni, rettegni, félni. Ebben a világban nincs magánélet, nincs magántulajdon, az egyén, mint személy nem létezik. Kollektíva van, mindenki egy robotként létezik a társadalom egy-egy szegmensében. A demoralizáló személyeket egységesen eltűntetik, bár számomra tükörképei a vezetőségnek.

Ahogy mondani szokták, ebben a történetben valamilyen formában mindenki Canossát jár, és élő holtként tereli életét egyik naptól a másikig. Az erőszak minden formája megtalálható ebben a kötetben, az általa okozott károk kifolynak a lapokból és egy csepp megbánást sem mutat senki. Túlélni annyi, mint minden reggel meglátni a Dunát, vajon emelkedett –e a vízszintje, és éjszakánként visszatekintve, vajon létezik –e még, vagy csak a képzelet szüleménye! Ahogy egy jó latin mondás tartja: audiatur et altera pars, vagyis a másik felet, az ellenvéleményt is meg kell hallgatni. Itt ennek helye nincs, nem volt és nem is lesz!

Az írónő egy olyan világot alkotott, ahol a megváltás a halál és az élet rosszabb, mint egy fertőzött, üszkösödő hús, mely csak idő kérdése és tovább terjeszkedik elvéve minden jót és szépet, mert annak már nincs létjogosultsága.

Úgy gondolom kellenek az ilyen olvasmányok is az embereknek, hogy elgondolkozhassanak hol vannak, hogyan élnek és merre tartanak. Számomra értékes és érdekes volt ez az élmény, mert bár sokszor félre kellett tegyem, de minden alkalommal mikor visszatértem felkészülten vártam a „csapást”. Nos, ezt nem lehet így várni, mert mindig nyújt valami olyan újdonságot, amivel még én sem akartam szembesülni. De mégis éreztem egy halvány reményt, hogy van még lehetőség a jobbra, egy szebb jövőre. Hogy ez idealista szemlélet-e nem tudom, de sose voltam híve a feladásnak. Remélem ti sem kedves olvasók.

Ajánlom a könyvet minden olyan személynek, akinek van gyomra a nehezebb, mélyebb gondolatokhoz és szembe mer nézni, egy komor, sötét jövőképpel. És ki tudja, lehet, hogy pont te leszel az, akinek segít másképpen látni és cselekedni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Libri oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Amélie Nothomb - Szíved gyötörd

 

„A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.

Ugyanígy a legaljasabb szándékokból is születhet őszinte öröm.”

Először is szeretném megköszönni az Európa Kiadónak, hogy megjelent ez a könyv náluk. Nélkületek nem ismertem volna meg ezt a könyvet és nem indít el egy komoly életváltozás felé. De erről később.

Azt hiszem, hogy mindenki életében vannak olyan könyvek, melyek olvasás után velünk maradnak, -hol meggyötörnek, hol felemelnek-, de minden nap, ha csak kicsit is, de gondoltunk rájuk, velünk vannak. Számomra ezt az értékelést most picit nehezebben ment megírni, mint eddig bármelyiket is. Hosszú idő óta először ez az első olyan regény, amit az elejétől a végéig megsirattam.

A Szíved gyötörd egy családregény, de nem a szó szoros értelmében véve. Három generáció kapcsolatát mutatja be kisebb-nagyobb betekintésekkel. Az első ilyen kapcsolat a nagymama és Marie (az anya) között ismerhető meg. Ennek a szálnak különösebb jelentősége nincs, de számomra mégis fontos volt, hogy megemlítsem, mert minden ember a gyermekkorából merítkezik először. Innen hozzuk az első nézetünket a világ felé és alakul ki a személyiségünk alap kövei. Marie a város legszebb lánya a maga idejében, jó családból származik és bár van egy testvére, -aki szöges ellentétje- mégis róla kell, hogy szóljon minden. Hozzá van szokva az állandó figyelemhez, és ezt ki is használja. A legfontosabb számára, hogy irigyeljék, hogy róla beszéljenek. Ezt megtöri egy nagyon fiatal korban megélt „szerelem”, melyből egy új élet fakad. A korai házasság és gyermekáldás nem hozza meg az elvárt mély érzelmeket gyermek és anya között. Az elsőszülött leányka Diane névre keresztelődik, és tulajdonképpen róla szól ez a történet. Diane különlegessége a maga tragédiájából fakad, hiszen korán meg kell tanulnia, hogy az anyai szeretet, mint olyan nem létezik, csak valami látszat, amit először még helyén tud kezelni, de ez a későbbiekben megváltozik. Testvérei születnek idővel. A két kisebb gyermek egy –egy korszakot zár le a lány életében és tulajdonképpen ettől kezdve már egyenes út vezet egy másfajta élet felé. Öccse bár több figyelmet kap Marie által, de ezt még Diane is jól viseli, hisz a nemek közti másságként értelmezi. Az utolsó érzelmi cunami, húga születésénél alakul ki, mert ott már nem lehet a szőnyeg alá söpörni azt az érzelmi törődést, amit a testvére megkap, ő viszont soha. Innen indul igazán a történet különlegessége. Hiszen Diane is nő és változik. Mindenki életében eljön az a bizonyos szerelem, de szerencsére ő azt már egy igen csak koraérett hölgyeményként éli át.

Három barátságot kell megemlítenem, melyek egyenként is formálnak rajta. Hogy miképpen és mi lesz a történet további érdekessége, ezt rád bízom kedves olvasó, hogy felfedezd! Az egyik barát egy különleges szereplő, aki nem más, mint Mariel, egy gyermek, aki ugyanazt a sorsot húzta, mint főhősnőnk. Látni, hogy mi zajlik, és hogy hogyan ismétlődik meg ez az „anya-lánya kapcsolathanyatlás”, de ez nem mindig eredményez ilyen erős egyéniséget, mint amilyen Diane lett felnőttként. Sajnos ennek ékes példája lesz a könyv csattanója, melyre bár számítani lehetett, azért ez egy elég sajátos eseményt eredményez végül.

Az emberi kapcsolatok színesek, sokszor hangosak és bizony mindenki hibás, ha valami nem működik a másik féllel. Hiszen, bár sokan szenvedünk attól, hogy nem értjük egymást, sokszor a kimondott vagy éppen el nem mondott szavak miatt alakul ki az a bizonyos baj, mely, ha nincs orvosolva idővel, bizony elindítja az adott kapcsolatot a lejtőn, onnan pedig nagyon nehéz visszatérni a korábbi szintre. Egy édesanya szeretete, ölelése és törődése az egyik legfontosabb minden érzelemre képes lélek számára. De emberek vagyunk és többször ér minket olyan hatás, amitől ha akarunk, ha nem képtelenek vagyunk parancsra érezni. Nem tudom milyen szülni és azt sem, hogy milyen anyának lenni, de én is gyermeke vagyok valakinek. És nem működik az a bizonyos szál. Az én kapcsolatom is hullámvölgyben van az édesanyámmal. Túl sok el nem mondott szó húzódik meg a háttérben és már egyikünk sem erőlködik, hogy ez változzon. Tudom, hogy van szeretett, de azt is tudom, hogy ami működik a húgom és öcsém felé, az felém nem megy. És láthatjátok, hogy magamat láttam Diane személyében. Bár az én sorsom eltér a könyvben szereplő karakterétől, sajnos és szerencsére több pontban félelmetesen hasonló. Ez a könyv egy terápia volt a számomra minden belső értékével együtt. Nem hibátlan, de nem tudom másképpen látni, mint „ajándék” a számomra. És tudom, hogy bőven vagyunk így még páran. Azon személyek, akik jó érzelmi kapcsolatot ápolnak felmenőikkel nagyon szerencsések, de a legfontosabb, hogy becsüljék meg.

Mint láthatjátok, ezért írtam, hogy érzelmileg engem meggyötört. De ugyanakkor fel is emelt, mert tudom, hogy mindig van egy pici fénysugár, amitől még lehet jobb. A jövőt nem ismerem, de tudom, hogy sok esetben megoldható, ami most feloldhatatlannak tűnik.

Ez a történet csodálatos, ugyanakkor maga az élet számomra. Emberi kapcsolataink bonyolult letükröződése és egyben egy híd is a megértésre. Nehéz igazán szavakba önteni, hogy mit okozott. Talán ennyi bőven elég, a lényeg egyszer olvasd el, ha teheted. Ajánlom minden lányos anyának és minden gyermeknek, aki valamiért hasonló sorsot húzott, mint Diane. Nekem egy meghatározó olvasmányom és egy hatalmas kedvenc lett.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Európa Kiadó oldalán megveheted a könyvet.

Írta: NiKy

Malala Juszufzai – Christina Lamb - Én vagyok Malala

 

"A tálibok azért ellenzik az oktatást, mert azt hiszik, ha egy gyerek olvas vagy angolul tanul vagy reáltárgyakkal ismerkedik, akkor nyugatosodik. Én azonban erre azt mondtam: “Az oktatás az oktatás. Jó lenne mindent megtanulni, és utána eldönteni, milyen utat követünk.” Az oktatás nem keleti vagy nyugati, hanem emberi sajátosság."

 

Ezt a könyvet már egy jó ideje kerülgettem, többször szembejött velem, de még sose vettem a fáradtságot, hogy kézbe vegyem. Ennek számos oka van, de főleg azért, mert nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot és nagy ellen-harcosa is vagyok, és mikor egy ilyen könyvet olvasok, a tehetetlenségtől majd megfulladok.

De ahogy már nálam megszokott, eljött az ideje az olvasásnak és miután befejeztem a kötetet, csak ültem és hálát éreztem. Hálás vagyok, mert szabadnak születettem, és bár ez az ország is vérzik több sebből, még mindig én határozom meg, hogy tanulhatok, hogy hol és kivel élek és legfőképpen azt, hogy mit kezdek az életemmel.

Bár úgy gondolom az emberi szabadság természetes, sok embernek, és ezen belül is sok Nőnek ez nem adatik meg. MIÉRT? Ez a kérdés már számos más forrásból fakadó kötet után is kibukott belőlem. Miért éreznek egyesek ahhoz jogot, hogy bárkit megfosszunk ezen lététől és megnyomorítsák az életet egy olyan eszméért, mely több ezer éve íródott, az akkori felfogás szerint. Nem kritizálom a szent szövegeket, biztos vagyok benne, hogy megvolt annak is a maga idejében a fontossága és számos értéket képvisel. De az a vallás, mely mások elnyomásával, bántalmazásával nyerészkedik, számomra nem több mint egy rögeszme, mely miatt rengetegen szenvednek. Merész, amit írok? Netán nem értesz egyet? Meglehet, ugyanakkor, ha veled tennék ezt, vagy bármely szereteddel, akit tényleg tiszta lélekkel érzel közel magadhoz, máris más szemmel nézed a fent leírtakat és nem acsarkodnál feleslegesen.

Engem nem érdekel ki miben hisz. Ahány nép annyi hit és hiedelem, de az, amely vér és verejtékből táplálkozik, nem több mint egy hatalmi kapaszkodó. Én is hiszek, hogy miben az lényegtelen, de sose ártanék senkinek. Inkább adok, semmint elveszek, de nem engedem, hogy rajtam nyerészkedjenek.

És még valami, ez a kötet számos oldalról megmutatja, hogy mi Nők is képesek vagyunk felérni bármely férfival, mert túl élünk és nélkülünk ez a Föld egy üres porhüvely. Tehát mikor kezet emelsz asszonyodra, lányodra, fiadra, bárkire gondolj erre, én nem létezem nélküled, de te se létezel nélkülem. Egyek vagyunk és ugyan azon jogok illetnek meg, mint bárki mást, ki eme világra születik.

A könyv egy memoár, egy igazi túlélő személyről. Számos része visszatekintés a múlt történelmi és politikai csatározásairól, eredményeiről. Három részre bontanám.

Az első egy lány meglátásai, egy megélt szörnyűség és a felépüléséről szól. A második a múlt és jelen eseményei, politikai, vallási és társadalmi nézettekből ismertetve.

Míg a harmadik egy Nő felemelkedése a világfelé, az elnyomás ellen, nem követelve többet, mint ami alapvetően is természetesnek kellene, hogy legyen. A szabad akarat, a szabad oktatás és a szabad élet nemtől, vallási hovatartozás, etnikai és társadalmi léttől függetlenül.

És ti, ki eme sorokat olvassátok, mit választotok? Egy olyan életet, melyet mások nézetei alapján, elnyomásban töltötök, vagy egy szabad, intelligens életet! Nem hiába van a mondás: A tudás hatalom! Ha választani lehet, hogy tudjak vagy sem, én a tudást választom! Mert ismerni és tanulni szeretnék egész életemben. Aki nem tanul lemarad és egy irányítható birka marad!

Zárásképpen pedig annyit, hogy bárcsak több Malala létezne, ki mer és cselekszik. Ez a könyv egy adomány volt a lelkemnek és egy gyötrelem is. De rendkívül hasznos olvasmány.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Libri Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet.

Írta: NiKy