2021. augusztus 12., csütörtök

Dániel András - A kuflik és az Akármi


 


Hogy kik is a kuflik? Hogy nem ismeritek őket? Ezt igazán kétlem, hiszen ki ne hallott volna erről a „formás” csapatról. Viccet félretéve immáron 3 éve vagyok rabja ennek a mesesorozatnak, amit Dániel András álmodott meg a számunkra, mind meseügyileg, mind grafika szempontjából is. Nincs még egy ilyen különleges és mégis szerethető világ a hazai piacon.

A mostani kötet A Kuflik és az Akármi címmel jelent meg, mely a megszokott két történetet foglalja magában. Míg az első egy érdekes kiállításról és annak felhasználhatóságáról mesél, addig a második egy olyan évszakot ismertet meg az olvasókkal, mely nagyon ritka és igen szokatlan.

A két történet vidám és szórakoztató, ahogy már megszokhattuk, és ha nem lenne elég a mókás karakterekből, akkor film formájában is megtekintheted őket, ha elmész egy moziba. Ennek előzetesét itt találod.

De addig is ajánlom kortól és nemtől függetlenül ezt a nagyon szeretnivaló könyvet, mert hidd el, ha eddig nem is, de ezután te is rabja leszel a kuflik világának. ⚓

Amennyiben kézbe vennéd a mesét, a Pagony Kiadó várja a rendelésedet.

Írta: NiKy


2021. augusztus 11., szerda

Ciara Gavin - Ne félj, Menyét!

 

„A leves mindig sokkal finomabb, ha előtte elkapott az eső”


Ki hallott már olyat, hogy félünk a vihartól? Pedig bizony sokan félnek a villámláskor vagy mikor dörög az ég és ezzel Menyét is így van. Nem szereti mikor megázik, megborzong a süvítő széltől és retteg a hóvihartól, ezért úgy dönt, hogy menedéket épít, ami egyben új otthonává is válik, míg egyik nap egy új jövevény lepi meg és fenekestül felforgatja a megszokott kis életét. Vajon mi köze van ehhez egy vakond barátságának és vajon hogyan dönt Menyét az új vendégről, hiszen már megszokta a kis vackát?

Ez a mesekönyv is egyike azon csodáknak, melyek arról szólnak, hogyan győzzük le a félelmeinket. A mostani történetben két apró teremtmény mutatja meg az élet árnyékos és napsütötte oldalát. Az olvasónak nincs is más dolga, mint átgondolnia, hogy ő mitől is retteg és ki az a barátja, aki ilyenkor a segítségére siethet. Mert bizony sokan félnek a vihartól, hiszen egy irányíthatatlan természeti jelenség, pedig az esőben táncolni, a széllel bújócskázni és az égi zenét hallgatni a világ legjobb dolgainak számítanak. Főleg akkor, ha társunk is akad a mókázáshoz.

A kötet pedig csupa cukiság, hiszen szép színeket használ az illusztrátor és jól ötvözi a hideg - meleg kontrasztokat, öröm külön csak ezért is még egyszer végig lapozni.

A mesekönyv másik nagy előnye, hogy nagy betűkkel íródott, így tökéletes olvasás gyakorlására is.

Számomra egy nagyon kedves kis könyv, melyet nagyon jó szívvel ajánlok a kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt.  Mert ne feledjétek, hogy bátran előre menni egy baráttal annyi, mint egy szívdobbanás a testedben… felemelő!

Amennyiben megismerkednél Menyét történetével, az Aion Kiadó oldalára látogatva megrendelheted a könyvet.

Írta: NiKy

Fredrik Backman - Életed üzlete

„Egy másodperc mindig egy másodperc, ez az egyetlen valódi érték ezen a világon.”




Azt szokták mondani, hogy az ember a születése első pillanatától fogva a halálra készül. Hiszen megjósolhatatlan, hogy kinek mennyi idő adatik meg, csak azt tudjuk, hogy pontosan egyszer megszűnik a létezésünk. Az életünket sok tényező befolyásolja, hiszen nem mindegy hova születünk, kik a szüleink és milyen egészségi állapotban vagyunk. Elvégre számos olyan személy él körülöttünk, akik számára nem adatott meg minden, – hallás, beszéd képessége, látás, járás – oly  természetes adottság. És pont ezért, akik teljesen egészségesen jönnek a világ és megérik a felnőttkort nagyobb betegségek nélkül, elfelejtik, hogy milyen kiváltságosak valójában. Vannak azon lelkek, akik nagyon korán lesznek betegek, de a belső világuk szárnyal és néha sokkalta érettebbek, mint az őket körülvevő felnőttek. Ezekért az apróságokért és minden más kevésbé szerencsés társunkért kell becsülni az életet, és amit csak lehet kihozni belőle, illetve segítve őket a teljesebb életért! Mert minden élet ajándék és ezt eltékozolni vétek!

Fredrick Backman – Életed üzlete című kötete a fent említett életről is mesél, melyet egy sikeres üzletember szemszögén keresztül ismerhetünk meg. Ez a férfi egy nagyon különleges, teremtő életutat járhatott be nem kis adag szerencsével megfűszerezve, továbbá apaként folyamatosan a fiához intézi szavait, melyek sok olyan életbölcsességet takarnak, amit klisének gondolnánk első körben, de ha jobban belegondolunk, a férfi szavai lyukat ütnek a legkeményebb emberi szíven is, hiszen bármelyikünkről szólhatnak. Főszereplőnk megismerkedik az élet árnyékos oldalával is és felismeri, hogy a valódi értékek hol is lakoznak. Vajon mi köze ehhez egy kis „tündérnek”? És miért is fontos kiszínezni egy széket? Ezekre és más fontosabb kérdésekre is választ lelhetsz, csak vedd kézbe ezt a könyvet!

„(…) megkérdezted, mivel foglalkozom. Azt mondtam, hogy pénzt csinálok. Mire te, hogy mindenki más is. Én pedig: „Nem, a többség csak pénzt keres, a túlélésre játszik. Azt hiszik, hogy a dolgaik értékkel bírnak, pedig dehogyis. A dolgoknak csak ára van, amit az elvárások szabnak meg, én pedig ezekkel a dolgokkal kereskedek. Az egyetlen, ami ezen a világon értékkel bír, az idő. Egy másodperc mindig egy másodperc, ez sosem lehet alku tárgya.”

Szubjektív meglátásom szerint a történet csodálatos és felemelő, mert megmutatta számomra, hogy minden emberben ott a lélek, csak elő kell csalogatni. Sokszor a könnyeimmel küzdöttem és végül csak sikerrel jártak, mert majd egy tíz darabos papírzsebkendőt elhasználtam. Nagyon sokoldalú, rendkívül színes és fájdalmas volt olvasni ezeket a sorokat. És, igen én is feltettem magamnak azokat a kérdéseket és bizony döbbenetes válaszra leltem. Ebben az idézetben pedig megtaláltam önmagamat, amitől te lehet, hogy lenézel kedves olvasó majd, de én benne vagyok az első szótól az utolsóig. Ez lenne hát:

„ A boldogság gyerekeknek és állatoknak van kitalálva, és nincs biológiai funkciója. A boldog emberek nem alkotnak semmit. Az ő világukban nincs helye művészetnek, zenének és felhőkarcolóknak, felfedezéseknek és újításoknak. Minden vezető, minden hős mániákus. A boldog emberek nem lesznek mániákusak, nem szentelik az életüket betegségek meggyógyításának vagy repülő-készítésnek. A dolgokért élnek, fogyasztóként vannak jelen a világban. Én nem ilyen vagyok.”

És valóban igazat kell, hogy adjak a szerzőnek, a boldog emberek nem törik magukat az újra, csak azt használják, amit mások elértek, felfedeztek és a köz számára elérhetővé tettek. De ez sem rossz, hiszen ezt a funkciót is be kell tölteni, ahogy nekünk is léteznünk kell azért, hogy mások élhessenek egy teljesebb életet. Ez az élet örök körfogása.

Összességében elmondhatom, hogy ismét elvarázsolt az író, immáron harmadszorra. És pont ezért feltett szándékom, hogy minden megjelent könyvét elolvassam akár magyarul, akár másképpen. Hiszem, hogy vannak szerzők, akikkel együtt dobog az olvasói szívünk és két ilyen lélek tánca a fantázia koronázatlan királya.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert olyan fontos értékeket rejt magában ez a kis kötet, melyeket jó tudnia mindenkinek. És egy saját gondolat: valaki egyszer azt mondta, hogy a közös elképzeléssel még a romokon is virág nyílik. Amikor minden romokban hever és minden elveszni látszik, akár úgy is, hogy bizonytalan vagy a világodban…eljön a nap, amikor virágok nyílnak, és újra mosolyogni tudsz, hiszen egy régi ház is áll, mindenféle megpróbáltatások közepette. Az élet és remény egyvelege létezésünk egyik értelme.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Animus Kiadó oldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy

2021. augusztus 9., hétfő

Dóka Péter - Idővihar

 

„Nem lehet megkérni valakit arra, hogy szerelmes legyen.”



Dóka Péter nevével ugyan nem először találkozom, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.

Bevallom őszintén kicsit félve kezdtem neki ennek az olvasásnak, ugyanis a Szupermalac és Űrpatkány sorozat harmadik köteteként került kezeimbe és az előző részt finom szólva sem szerettem. Érdekes módon most mégis azt kell, hogy írjam, mintha két különböző sorozatból olvastam volna a két történetet. Az előző alkotáshoz képest a mostani sokkal színesebbnek, vidámabbnak és kedvesebbnek találtam. De nézzük is, hogy miről szól fülszöveg alapján:

Szupermalac és Űrpatkány, a két szuperhős, akiket nemcsak a könyvekből, hanem a népszerű magyar animációs sorozatból is ismerhettek már, most utolsó kalandjukra készülnek. A trilógia utolsó kötetében hőseink több elcsúszott kísérlet után úgy döntenek, hogy a világ megmentése helyett inkább fagylaltot árulnak. Nem kis feladatnak szentelik ismételten az erejüket, hiszen nem egyszerű a galaxisban időben házhozvinni a gyorsan olvadó finomságokat. De a kis hősöket nem kell félteni, hiszen cégnevük a Fáraó Űrfagyi lesz, mellyel megfelelő bizalmat váltanak ki leendő ügyfeleiknél. Szupermalac gyorsaságának és Űrpatkány kiváló receptjeinek hála hamarosan az egész galaxis az ő fagyijukat akarja, akár hétköznapi csemegének, vagy egy egész estén át tartó ünnepség desszertjeként. Ám ahogy várni lehet, egy balul sikerült recept miatt ott kell hagyniuk virágzó vállalkozásukat és vissza kell térniük a „szuperhős” szakmához, hiszen vár rájuk két kegyetlen szörny, számos félrecsúszott kalamajka és egy időutazás is.  Vajon mi köze ehhez Fekete Hóembernek és Morcos Pingvinnek? Erre és még számos más kérdésre is választ lelhetsz, ha elolvasod a könyvet.

Személyes élményként úgy gondolom, hogy kellemesen csalódtam. A két kedves szuperhős megmutatta számomra, hogy sose szabad feladni és minden rendben jön, csak egy hűséges barátra van szükség.

A Máli Csaba által készített illusztrációkat pedig külön is a figyelmetekbe szeretném ajánlani, ugyanis rendkívül aranyosak és viccesek.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen a mese humorban és kedvességben egyaránt gazdag, mely elvarázsolja a kisebbeket és nagyobbakat is egyaránt.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy