Arthur Brand - Hitler lovai

 

“A laikus számára a műkincsek világa eleganciát sugároz. A modoros várúrtól a feltörekvő ifjú brókerig úgy veszik a drága festményeket, mint a cukrot. A színfalak mögött azonban a hamisítók, a műkereskedők és az önjelölt szakértők garázdálkodhatak gátlástalanul. Mindenki tartja a száját, mert a botrány kikezdi a kereskedelem jó hírét, és elriasztja a kuncsaftot. Ennek a mentalitásnak köszönhetően a műkincsekkel üzletelő alvilág évente közel hétmilliárd euró forgalmat bonyolít le.”

A II. Világháború témája számomra mindig is olyan volt, mint a jó rántott hús: soha nem tudom megunni. Haditechnikai és politikai szempontból is a XX. század egyik, ha nem legmeghatározóbb konfliktusa volt, melynek pozitív és negatív gyümölcseit mind a mai napig “élvezhetjük.” Hatalmas mennyiségű irodalom foglalkozott már a történelem ezen szakaszával szinte minden lehetséges szempontból, kivéve talán egyet, a szépművészetet.

Arthur Brand - Hitler lovai című szerzeménye 2020-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és kvázi ezt az űrt is hivatott betölteni, azonban megszületését elsősorban valós közelmúltbeli eseményeknek köszönheti. A fülszüveg szerint ugyanis a szerző műkincsnyomozóként tevékenykedik és az általa megtalált műkincsek összértékét több mint 220 millió euróra becsülik.

A külalakra ezúttal sem lehet panasz, hozza az kiadótól már megszokott magas színvonalat, viszont az ajánló a borító tetején nagyon mesterkélt és hatásvadász lett, esetleg téves várakozásokat is szülhet az olvasóban, de erről majd bővebben értekezek még.

A könyv a címet ihlető, a náci állam megrendelésére készült majd a háború zűrzavarában eltűnt műalkotások utáni nyomozás valós történetét írja le. A cselekmény a szerző szemszögéből kerül elmondásra, a helyszín pedig többnyire Németország illetve kismértékben Hollandia. Számos érdekes tényt megtudhatunk a hitleri rezsim kultúrpolitikájáról, illetve arról, hogy hogyan lettek üzlettársak a korábban még halálos ellenség rendszerek túlélőiből, amikor az NSZK-ban élő neonácik elkezdtek feketén műkincseket vásárolni a Stasi közvetítésével. Újra meg újra tanúi lehetünk, hogy hogyan ír felül minden vérben áztatott ideológiát a pénz. 

A kötetnek köszönhetően számos érdekes történelmi adatot ismerhet meg az olvasó, némelyikük olyannyira meghökkentő volt számomra, hogy bizony kénytelen voltam utánaolvasni a világhálón, mert elsőre nem hittem a szememnek. A kiadvány végén helyett kapott több archív felvétel is a leírtak alátámasztásául.

A könyvet nyugodt szívvel tudom ajánlani a korszak iránt érdeklődőknek, nem találkoztam még a témával ilyen szemszögből foglalkozó írással (persze ez betudható az én tájékozatlanságomnak is). A semlegesebb olvasókat viszont szeretném óvatosságra inteni. A korábban már említett ajánlóval ellentétesen itt nincsen ostorcsattogtatás vagy tankos üldözés egzotikus távoli földrészeken. A történetet ugyanis nem Steven Spielberg, hanem a valóság rendezte, ami gyakran a legvisszafogottabb várakozásainkat is hajlamos alulmúlni. Az elbeszélés kissé vontatott, olykor már unalmas is, viszont, ha emlékeztetjük magunkat, hogy mindez megtörtént eseményeken és nem egy rossz forgatókönyvön alapszik, akkor minden bizonnyal jól fogunk szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Háy János - Ne haragudj, véletlen volt

 

„Feltámad a szél,  feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem.”

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt című alkotása első, ismerkedő olvasásom volt az írótól. Természetesen nem először hallottam az alkotó nevét, de eddig nem volt szerencsém egyik művéhez sem. Ezt a kötetet tavaly szereztem be, mivel megtetszett a borító és a könyv címét is elég különlegesnek találtam.

A fülszöveg azzal kecsegtet, hogy egy naplót fogok olvasni, melyet a koronavírus első hullámakor írt az alkotó. Összesen 232 oldal a kötet terjedelme, de nem csak tematikáját tekintve nehéz olvasmány. A több alcímre szedett részek teljesen eltérő történeteket és változó időszakokat mutatnak be. Az egyik részben a jelenről ír, a következőben a múltról, aztán személyes élményekről, majd idegen emberekről. Összesen három közös pont van a szövegek között. Az első, hogy társadalomkritika valamennyi írás, melyet jelen és múlt váltakozásával mutat be az író. A második, hogy hazánkat járja körbe és a magyar nép szokásait, társadalmi szerkezetét és morálját, politikai és kulturális nézeteit teszi mérlegre. A harmadik pont pedig, hogy egy könyvbe rendezte őket.

Karatén napló? Lehet így is nevezni, bár úgy gondolom, hogy nem egészen úgy csapódik le az olvasóban, ahogy valószínű az író szerette volna.

Hiszen mi is tulajdonképpen a naplózás?

Számos fogalmazást lehet róla találni a neten, de igazság szerint mindenkinek mást jelent. Sokan minden olyan kis piszkos vagy féltett titkukat leírják, amiket nem mernek, vagy nem akarnak felvállalni. Mások, barátok és bizalmasok híján mesélik el a napi történéseket. Naplót vezet az, ki kutatómunkájának részleteit írja le, és szintén naplózás, ha gyógyulásra használják az írást.

Az író valahol az utolsó kettő között mozoghatott írás közben. Sok gyermekkori emlékről olvashattam és számos értékes kritikát véltem felfedezni. Ugyanakkor nem tagadom többször untam magam, mert felesleges sorok váltották egymást. Olyan gondolatok, melyek csak az írónak jelentenek valamit, egy külső szemlélő számára sosem lesz teljesen egyértelmű, hogy azon mondatok miért így és miért akkor kerültek a papírra.

Számomra viszont két gondolatot hozott felszínre.

Kedves Naplóm!

2021.02.14. 05.47 perc van, amikor ezeket a sorokat fogalmazom. Úgy érzem, hogy megőrülök. Elegem van a bezártságból, elegem van a szomorúságból, de legfőképpen azokból, akik ezt a második hullámot (is) a megélhetésükre akarják fordítani. Hogy miről is beszélek? Naplót írok, mert lehet nekem is szükségem van arra, hogy mások olvassanak, és talán ettől megnyugszom. Vagy mégsem? Ki tudja! De az biztos, hogy papírra vetni a gondolatainkat nagyon jó ötlet, sőt kiváló. Hogy ebből könyvet kellene írni? Nem gondolom, hogy helyén való…. Csak azt tudom, hogy unom az olyan alkotókat, akik zagyva gondolataikat egy aktuális kizsákmányoltható –ez esetben a vírus és korlátozások- tematikája alá erőszakolják, majd szépen becsomagolva a közönség elé tárják. Meg kell élni mindig, mindenkor ez tény. De nem mindegy hogyan és miképpen. Lehet, hogy túl szigorú vagyok, az is lehet tévedek, de egy biztos, amit most olvastam az nem napló és túl depresszív nekem.

A második gondolatom pedig az, hogy van, amit jobb az asztalfióknak adni és csak kicsit később jobban átgondolva kiadni.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon vegyes érzésekkel fejeztem be a könyvet. Valóban úgy gondolom, hogy nem kell mindent kiadni és főleg nem idegen embereknek a tudtára hozni. Viszont azt el kell ismernem, hogy ami a társadalomkritika terén le lett írva igaznak gondolom és pont ezért biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni az írótól. Az írástechnika kiváló, de a tartalom hagy némi kivetnivalót, legalábbis a számomra mindenképpen.

Ettől függetlenül, ha kíváncsi vagy az író könyvére, akkor olvasd el bártan, és ha van kedved oszd meg velem gondolataidat!

Amennyiben be szeretnéd szerezni a könyvet, az Európa Kiadó oldalán megteheted.

Írta: NiKy

Halmosi Sándor - Napszálkák

 

„Ha kimondod, felhasítja a látszat vékony bársonyát.

Ha nem mondod ki, belülről horzsol”

Különleges verseskötetként tartom számon a mostani értékelésem alanyát, ugyanis valamiért már ahogy kézbe vettem éreztem egy erős vonzást, hogy olvasnom kell. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném itt is megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Igazán érdekes élményt kaptam általatok.

Ha a külsőt nézem, akkor egy koszosfehér háttéren néhány elszórt szót látok, melyek nyilván az elengedhetetlen cím, alkotói név és a kiadó. Számomra kicsit kevésnek tűnt elsőre, de megértettem olvasás után, hogy ez a puritán felfogás az egész kötetre jellemző.

A versek letisztultak, néhol nyersek, viszont rímtelenek. A sorok között sokszor csak újraolvasás után fedeztem fel a lényeget. A költő érzékenysége a világ dolgai felé szépen letükröződik a versek különböző aspektusaiban.

Négy fő részre osztható a könyv, melyekről egységesen elmondható, hogy nagyon mély gondolatokkal és hihetetlen szójátékokkal mesél az alkotó. Sokszor úgy éreztem, hogy a vallás, a történelem és némi politikai keveredés található a művekben. A legtöbbször átírt, mégis kis háttér ismerettel is felismerhetőek ezek a sorok és máris megértjük, hogy a költő mennyire ravasz módon tud játszani a szavakkal és éri el, hogy elgondolkodjunk üzenetein. Számomra mégis öt vers volt igazán kiemelkedő, melyeket veletek is meg szeretnék osztani.

Az első választásom egy olyan műre esett, amit többször átolvastam és mindig más-más értelmet nyert. Kíváncsi vagyok ti, hogy vélekedtek erről. Nézzétek csak!

„Arra gondolok, mit csinálsz éppen.

Hogy fájó derékkal hogy bírod el ezt

a sok semmit. Hogy a minden, ami űz,

hamarabb fullad-e ki, mint hogy kettőt

csuklasz, és eláraszt mindent a bűz.

A mindent úgy értem, hogy sem mi,

sem ti, sem ők. Te, aki lelket leheltél

belém, beléd. Aki azt mondtad,

a szeretet nem kér, de van.

Vagy, aki vagyok.

Karóba húzott csend.”

A második vers egy letisztult alapon működő, de az egyszerű mégis nagyszerű érzését keltette bennem. És itt jöttem rá, hogy sok idén olvasott alkotás, mennyire összefolyt bennem, mégis adtak egy egységet. Hiszen ez az érzés számomra igen felszabadító és megkönnyebbült lettem tőle. Hogyan is értem eme sorokat? Kérlek, figyelmesen olvassátok!

„Mert véletlenek ugye nincsenek. Rend van.

A torokban és a gyomorban lüktető

örök hiány. A gerincsérv. Az utolsó szó utáni

mázsás csend, ami a vers. Haláltusa. A gondolat

teremtő kíméletlensége. A nyelv hiátusa.

És beszélni, beszélni mégis.”

A harmadik alkotás úgy gondolom valószínű mindenkinél mást fog kiváltani, de mégis hiszem, hogy mindannyiunkban ott egy bizonyos vágy önmagunk határainak feszegetése iránt és csak rajtunk múlik élünk is e vele!

„ Megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy le

merjünk mindig ugrani, megszállottnak

és őrültnek. És minél inkább nem mer a test,

annál inkább akar a lélek.”

A negyedik választásom, azért erre a műre esett, mert meg szeretném mutatni nektek is, hogy a szavakkal mennyi mindent ki tudunk fejezni, csak nem mindegy, hogy miképpen használjuk őket. Figyeljétek csak!

„ Mert nem az a dolgunk,

hogy könnyű legyen.

Hanem hogy könnyűek legyünk.

Ha mégoly nehéz is.”

Az ötödik pedig egy olyan mű, ami lehet, hogy csak nekem mond igazságokat, de ha ez így van, akkor nagyon nem erre a világra való vagyok, úgy érzem. Remélem, te is meglátod kedves olvasó a magad igazságát és megérted, hogy miért ezt választottam! Olvasd, figyelmesen kérlek!

„Nem tudod a napot, az órát,

bármelyik pillanatban megtörténhet.

És ha megtörténik, meg fog történni

még egyszer. És sokszor, akárhányszor.

Ami eddig volt, nem számít.

Mész a csontban, derékig.”

Összességében elmondható, hogy ez az apró kötet tele van a költő éles meglátásaival a világ hibái felé, bizonyos erős érzékenységgel ötvözve, melyet a lét igazságtalanságai táplálnak. Különleges, mert letisztult gondolatokkal íródtak a versek, mégis aki olvassa, annak a legbonyolultabb érzelmeket hozza felszínre.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, aki szereti a költészetet és kíváncsi egy emberi lélek letisztult, mégis gyönyörű gondolataira. És nem utolsó sorban ne feledjétek, anyanyelvünk csodálatos és széles szókinccsel rendelkezik. Minél szélesebb körben ismerkedünk világunkkal, annál többek lehetünk.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nádasdy Nikolits Andrea - Márti könyve

 

Nem a méret a lényeg, tartja a mondás és sok esetben igazat is kell, hogy adjak. Ilyen ez a kötet is, hiszen alig 128 oldal, de tartalmilag felöleli két teljes generáció életét és főbb eseményeit. Ezúton is szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak a bizalmat és hogy recenzióként olvashattam a könyvet. Fantasztikus érzelmi viharba keveredtem általa, de erről később.

A könyv külseje volt számomra az első, mely arra késztetett, hogy elolvassam. A borítón a kötet szerzője és gyermeke látható. Bár mondhatnánk, hogy semmi különös nincs benne, ha jobban ránéztek, akkor ti is láthatjátok azt a hihetetlen gyengédséget, mely a hölgy arcáról sugárzik gyermeke felé. A kicsi pedig egy igazi kis tündéri huncutka. Továbbá megfogó volt számomra az öltözet minősége, mint utólag kiderült nem ok nélkül.

A kötet Nádasdy Nikolits Andreáról és gyermekéről szól, mely minden pontjában valós eseményeket dolgoz fel. Andrea 1956 novemberében hagyta el Magyarországot és öt évnyi hánytatott sors várt rá Európa szerte, mire sikerült kimennie az Amerikai Egyesült Államokba. Múltja, mely tulajdonképpen egész életét valamilyen formában nyomon követi, és elsődlegesen nemesi származása miatt hasonló sorsra jutott, mint a legtöbb honfitársa, akik szintén számkivetett és szomorú élet elé néztek. Kint újra lábra állni, lakhatást és megélhetést biztosítani a mindennapokra, valamint egy biztos életformát kialakítani, hogy magához vehesse akkor már 8 éves kislányát, nem volt egyszerű feladat. De Andreát szigorú neveltetése, fegyelmezett életvitele hozzásegítette terve kivitelezéséhez és végül pár évre rá már a lányával élhetett.

Kislánya, Márti hamar megszokta az új környezetet és viszonylag könnyen teljesítette az elé kerülő feladatokat, problémákat. Persze az ő életében is eljön az első szerelem ideje, mely mindent megváltoztat. Az ő sorsa tulajdonképpen már gyermekkorában megpecsételődött, hiszen senkinek sem kellett igazán. Az ilyen traumákat felnőttként akarva-akaratlanul is viszi tovább a lélek és valamilyen formában kiütközik a viselkedésben. Ha nincs kezelve, súlyos következményekkel is jár.

Andrea élete nagyon hánytatott, többször a szakadék széléről kormányozza vissza magát a biztos útra. De hogy mindezt hogyan sikerült véghez vinnie és miképpen is alakult az ő és lánya sorsa, megtudod kedves olvasó, ha kézbe veszed a könyvet.

Amire én ki szeretnék térni az két fontos üzenete a műnek. Az elsőt egy idézetben fogom megmutatni számotokra. Figyelmesen olvassátok, kérlek!

„A nevelés sokkal fontosabb az ember jövőjére nézve, mint ahogyan sokan gondolnák. Kicsi gyermekkortól kezdve, a szülői példamutatás, az értékrend megalapozása alakítja a gyerek egyéniségét és az élete során felmerülő nehézségek kezelésének képességét. Mert arra mérget lehet venni, hogy lesznek nehézségek. Mindenkinek kijár a jó és a rossz egyaránt, sokszor önhibánkon kívül érnek bennünket a csapások. A túlzott kényeztetés ezért nem válik hasznára a gyermeknek.”

Úgy gondolom, hogy a fenti idézet nem szorul különösebb magyarázatra.

A másik általam fontos téma az emigráció. Mint látható Andrea is emigránsként került ki Amerikába és bár nem volt egyszerű élete, mégis megállta a helyét. Dolgozott, képezte magát és felnevelte egyedül gyermekét, egy idegen földön. A napjainkba történő események már másként festik le ezt a fogalmat, pedig teljesen mindegy milyen évet írunk, mi magunk is jövünk – megyünk a nagyvilágban. Tény, hogy ahogy Andrea esetében is, nem önszántából ment el, de úgy gondolom a jobb élet reményében ma is ezrek indulnak meg a világ fele. Hogy egy ország népe mennyire befogadó és mennyire segíti a közösségbe való beilleszkedést már más kérdés. Amiért ezt kiemeltem csak és kizárólag annak szól, hogy a saját vérvonalunk is dönthet egy másik élet felé és ezzel nincs semmi gond. Ahogy reméljük, hogy megállják kint a helyüket, úgy mi is segíthetjük azon embereket, akik itt szeretnének élni. Persze nyilván az egyén szándékán is nagyon sok múlik.

A könyvre visszatérve, csodálatosan fájdalmas volt olvasnom. Egy hétköznapi amazon elképesztő erejével rendelkező Nő életét követhettem nyomon és nagyon szurkoltam, hogy végül meglelje azt a bizonyos „boldogságot”. Nagyon örülök, hogy olvastam a könyvet, mert a fotókon gyönyörű kézzel festett anyagokat láthattam, és mivel magam is szerelmese vagyok a szakmának, nagy örömet éreztem.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Hel Enai Dawn - Sunderon - Az ördög vére

 

A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra.

Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar írónő tollából született meg és annak jele, hogy itthon is vannak fantasztikus képzelőerővel és írástechnikával rendelkező alkotók.

Bár a külső borítás először nem győzött meg, hiszen nem éppen a legszebb külalakú kötet, mégis a látszat csalóka. A témáját nézve hűen letükrözi a belső tartalom egy nagyon fontos alkotóelemét és így ezért jobban meg tudtam békélni vele.

Hel Enai Dawn – Sunderon- Az ördög vére című alkotását az idei évem legjobb fantasy regényei között tartom számon. Nagyon részletes és egyedi világképet álmodott meg az alkotó, mindennek megvan a helye és ideje, nincsenek túlzások vagy elcsúszások, és pont ezért csak többet akar tudni az olvasó.

A kötet a „szokásos” angyal-démon harcokról szól, mégsem lerágott csont, mert egy teljesen új alapra helyezi a létüket és a két harcoló fél közötti ellentéteket. Az események középpontjában egy lány áll, akit mindenki meg akar győzni, hogy álljon az adott oldalra, de senki sem bánik vele fontosságának megfelelően és az őt védelmező vagy neki ártani akaró lények konfliktusából indul el a történet.

De nemcsak a világ, hanem az események és karakterek együttese adja ezt a fantasztikus történetet.

És ha már a szereplőkről írók, ennek a könyvnek úgy gondolom, hogy több főszereplője van. Ahogy fontos Sun, úgy szintén kiemelkedő Deron, Arez, Gewn, Mush és sorolhatnám. Számotokra egyelőre csak nevek, de számomra csodálatos személyiségű lények és emberek.

Igen jól olvasod, hiszen mégiscsak fantasyról van szó, és mint olyan nagyon is kiemelkedőről.

Több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket, és igen oda kell figyelni ki kivel van szövetségben, ki kinek az ellensége. De ami számomra rendkívüli, az az árnyaltság, mely jellemzi a szereplőket. Itt se angyal, se démon nem jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a maga indítéka és terve, hogy mit miért tesz. Mindenkinek van folt a múltjában, és igen a jelenében is.

De nézzük sorra őket:

Sun: elsőre egy egyszerű lány, aki egy para boltban dolgozik, imádja a horror filmeket és nem túl kedves a környezetéhez. Másságához hozzájárul egy sérült testrész, melynek lüktetése mindig emlékezteti őt arra, hogy nem feledkezhet meg arról, mi a célja és ezért a múltját is fel kell kutatnia.

Számomra a lány bőrébe bújni egy igazi kihívás volt, mert nagyon élveztem a gondolatait, mégis nehezen emésztettem meg a sorsát és bizony többször mérges voltam rá. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez így van rendjén, neki még fontos szerepe van, és bizony megértem, miért hajszolja azt a tudást, melyért mindent képes feláldozni.

Deron: már kicsit másképpen hatott rám. Vele könnyebben azonosultam, de sokszor feldühített az arroganciája és többször éreztem szívesen fejbe verném egy péklapáttal. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, hiszen sem a felmenője, sem a népe nem bánik vele kesztyűs kézzel. Bár a viselkedése és mániája Sun felé némileg örömmel töltött el, meg is zavarodtam, hiszen nem egészen azt nyújtotta, amit vártam tőle.

Arez: a kedvenc karakterem ebben a történetben. Kivetettsége, meg nem értettsége szánni való, de ugyanakkor sokkalta több van benne, mint egy átlagos erős harcos félvérben. A hűsége csodálatos érzéssel töltött el, bár tudom, hogy még tartogat számomra meglepetéseket és nagyon szurkolok, hogy érezze, amit kell egy bizonyos személy felé.

Gewn: egy talány az egész könyv során. Hiszen a látszat csal, mégis ő a legbölcsebb és legerősebb karakter mind közül. Az ereje nem feltétlen az külső adottságaiban mutatkozott meg a számomra, hanem abban a páratlan hűségben és hitben, amit képviselt a történet folyamán.

Mush: már egy más típusú figyelmet kapott tőlem. Nem utáltam, de nem is tudtam megkedvelni. Bőven értem, hogy miért vált azzá aki, de ugyanakkor számos rossz döntései miatt sokszor felidegesített és azt a bizonyos ostort a nyaka köré tudtam volna tekerni. Viszont nagyon sok kérdést hagyott bennem, amire választ szeretnék kapni.

Ez a világ nem gyermekeknek való, van benne bőven horror elem is. Bár számomra csak egy fűszere volt a cselekményeknek, mégis úgy gondolom, hogy fel kell kötnie a nadrágot mindenkinek, aki olvasni szeretné ezt a könyvet.

Ami pedig a végén kaptam, hogy is fogalmazzak?

Kedves Írónő!

Amit leraktál az asztalra az számomra egy nagyon erős és határozott igent jelent. Rábólintok arra, hogy olvasni szeretnék még tőled. De, hogy teheted ezt velem? Vagy bármely olvasóddal? Igen panaszt merek fogalmazni feléd, hiszen már most kaparom a falat, hogy hol a kötet folytatása. Ilyen függővéget hagyni, nem szép dolog, nagyon nem. Elérted, hogy szeretnék egy saját példányt a polcomon látni és nagyon várom, hogy megjelenjen a következő része a sorozatnak.

Addig is minden jót kíván egy új olvasód!

Mint látható kedvencemmé nőtte ki magát a kötet és cseppet benne ragadtam ebben a világban. Nagyon örülök, hogy megíródott, annak pedig főleg, hogy magyar tollból származik. Ajánlom minden fantasy rajongónak és annak is, aki csak egy jót szeretne szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Király Anikó - Csak barátok?

 

Nagyon szeretem az olyan könyveket, amiben két ellentétes pólus ütközik egymásnak. Mondhatnám, hogy a „cicaharc” szerelmese vagyok, mert ezektől az apró feszültségektől szikrázik a levegő a két szereplő között.

Király Anikótól most először olvasok, de az is biztos, hogy nem utoljára. Az írónő már ott levett a lábamról, ahogy egy hétköznapi problémát tálalta a mostani kötetében. Arról nem is beszélve, hogy páratlan humorától sokszor hangosan felkacagtam, majdhogynem a könnyeim is kicsodultak.

A könyv két főszereplője Zorka és Botond. Régi barátságból lettek „ellenségekké”, de egy bizonyos esemény után felmerül a békülési szándék. Mivel mindkét karakter megéri a maga pénzét, ahogy mondani szokták, az egymás szekálásáról való nehéz lemondás és a folyamatos múlt idézés mutatja be, hogy miért is alakult így az anno nagy barátság sorsa. Bár egyik karakter sincs részletesen kidolgozva, mégis úgy érzem, hogy tudtam azonosulni velük. Mindkettőnek meg van a maga bája, problémája és negativítása. Mivel már közelebb vannak a felnőttséghez, sem mint a gyermeki léthez, így felmerül a kérdés vajon nem-e kölcsönös vonzódásról van inkább szó, sem mint a régi barátság maradványainak kapargatásáról!

A mellékszereplők, olyan, mint a két kamasz baráti társasága, valamint a szüleik nagyon kellettek ehhez a történethez, mivel általuk sokkalta oltottabban lehet elviselni a két fiatal „harcát”. Botond szüleivel egyébként az életben is nagyon szívesen találkoznék, mivel mindkét felmenő nagyon jó fej és a maga kis világában élő személy, de minden mozdulatukból árad a szeretet és egy bizonyos lazaság. Imádtam olvasni az apuka különleges szakmájáról és az azzal járó kisebb-nagyobb galibákról.

Viszont sajnos nem tudok elmenni amellett, hogy egy ennyire jó alaptörténetet miért kellett így elhúzni? A két kamasz között lévő ellentéti és vonzalomi játék nagyon kellemes szórakozást nyújtott volna, anélkül a felesleges picsogás nélkül, amit a vége fele már nagyon untam. Elhiszem, hogy fontos több szempontból is megközelíteni az adott problémát, de a kevesebb néha több alapon jobban tetszett volna, és talán nem morognék most a véleményezésem folyamán.

Ami kimondottan érdekes volt, hogy egy–egy fejezet két szemszögből lett bemutatva. Zorka oldaláról kezdtem az olvasást, de egy rész után már fordítottam is meg a könyvet és tértem át Botond részére, ahol hála égnek változatosan és részletesebben lett bemutatva, amit a lánynál már egyszer olvastam. Bár nem az első ilyen könyvem, mégis újdonságként hatott rám és kimondottan tetszett.

Ami a végét illeti, sajnos én már meguntam a történetet, hogy örüljek ennek a befejezésnek, ugyanakkor nem is vártam mást.

Összességében elmondhatom, hogy minden hibája ellenére ez egy nagyon szórakoztató ifjúsági könyv, és ajánlom minden kikapcsolódni vágyó olvasónak, aki szereti a humort.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Menő Könyvek oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Váczi István - Kapitány voltam

 

„Ezzel kapcsolatban én magam azt szoktam mondani, hogy én nem kutyát tartok, hanem kutyával élek. Aki ezt még nem élte meg, annak szívből kívánom, legyen része benne. Aki pedig ezt már megtapasztalta, az tudja, hogy a kutya családtag.”

Azt hiszem ritkán látni nálam, hogy egy könyvet majd egy hónapig olvasok. De ebben az esetben kénytelen voltam, mivel minden nap két történetet tudtam befogadni és szépen beosztottam az olvasásokat. Elsődlegesen azért tettem, hogy helyén tudjam kezelni a leírtakat, - igen, kicsit előítéletekkel vettem kézbe-, viszont nagyon kellemesen csalódtam. De erről majd később.

A mostani kötet még az én széles körű olvasottságomhoz mérten is egy komfortzóna elhagyásnak számít, mert bár humoros könyvet többet is olvastam, olyat semmiképpen, amely szorosan kötődik a rendőrség mindennapjaihoz is. Először is szeretném megköszönni a lehetőséget az írónak. Kissé szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, de pár történet után megértettem, hogy nagyon szigorúan nem szabad hozzáállni ehhez a könyvhöz és felengedtem. Köszönöm, hogy szélesíthettem az olvasási repertoáromat.

A legtöbben már tudjátok, hogy nem szokásom mézesmázos szavakkal illetni senki munkáját, még akkor sem, ha nagyon tetszik egy adott történet. Többnyire igyekszem arról írni, amit tapasztaltam és tudásom legjavát beleadva átadni, már csak azért is, hogy kiírhassak magamból minden olyan gondolatot, ami a történethez köthető. Amikor azt írtam szkeptikus vagyok, azt szó szerint kell venni. Nem az író ellen, hanem maga a rendőri világ ellen. Számomra eddig a rendőrség a „szolgálunk és védünk” szlogen alá tartozott, sose kellett semmilyen szempontból foglalkoznom velük szerencsére. Természetesen minden elismerésem a szakmát űző személyek felé, mert az „én biztos nem csinálnám” kategóriába esik, de főleg azért, mert aminek ki vannak téve, ahhoz nem lenne türelmem. Ugyanakkor nem szeretem a rendőr vicceket. Sokszor lealacsonyítónak tartom őket és inkább gúnyként kezelem, sem pedig egy tréfának, amin jóízűen kellene nevetnem. Ennek tudatában kezdtem neki az olvasásnak, de úgy voltam vele, hogy egy volt szakmabeli tollából megismerni mind a humor oldalát, mind pedig az esetek tanulságát, másképpen fogja lefesteni az adott történeteket és így elhiszem, hogy tényleg a jószándékú szórakoztatás a célja. Valóban azt kaptam, amit az előbb leírtam.

Egy – másfél oldal terjedelmű egy történet. Mindegyikről elmondhatom, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy megtörténtek és azt is, hogy némely esetekben a főszereplők helyében én padlót fognék. Nem egy leírás volt, ahol elcsodálkoztam a történteken, de akadt olyan is, ahol fogtam a hasam a nevetéstől. Többnyire az egészségügyes vicceket értem, bár azokért sem rajongok, most mégis arról írok, hogy végre megértettem mi a humor része ezen leírásoknak és tényleg megengedtem magamnak, hogy önfeledten szórakozzak rajtuk. A kedvencem, és ezt az első betűtől kezdve tudtam, az Eltűnt a kígyó című sztori. Bevallom töredelmesen még a páromnak is felolvastam és hasonlóan vélekedett róla.

Ami a külső borítót illeti, a karikatúra ritkán hoz nálam felhőtlen elismerést, de ehhez a könyvhöz nem is lehetet volna jobb képet kitalálni, minden elismerésem. Összességében elmondhatom, hogy kellemeset csalódtam. Az író úr jól válogatta össze a történeteket és ezt egy igen csak szórakoztató formában tálalta, hiszen még egy ilyen „vaskalapos” olvasónak is meglágyította a kemény szívét. Ajánlom minden olyan olvasónak, aki szereti a humort, értékeli az őszinteséget és érdekli a rendőrség belső világa.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a könyvet Dr. Váczi István írónál lehet megrendelni.

Írta: NiKy

Szanyi Ildikó - Nem ezt ígérték

 

Különös az élet, hiszen mióta megszülettem, szabályokhoz vagyok kötve. Először a családom tanította meg mit lehet és mit nem, majd jöttek a kötelező intézmények – óvoda, iskolák- és végül elérkeztem én is az első munkahelyemre. Azt felváltotta a második, majd a harmadik, bizonyítva mennyire nem találom a helyemet és nem élvezem a társadalmi ketrecet. Ma már felvállalom, hogy szabadnak születtem és semmilyen rácsot nem viselek el. Az alapjátékszabályokat ma is betartom, nem ártok másnak, tisztességesen élek, de szembe megyek a forgalommal. Hogy miért osztom meg veletek az élet szemléletemet? Csupán azért, hogy lássátok, kimerem mondani, amit gondolok, látok és tapasztalok, de teszem ezt őszinte hittel, hogy nem vagyok egyedül. Szanyi Ildikó – Nem ezt ígérték című kötetét recenzióként választottam, melyet ezúton is szeretnék megköszönni a Napkút Kiadónak. Hihetetlen energiákat mozgatott meg bennem ez a pár novella és lentebb látni fogjátok, hogyan is értem a mostani sorokat. Gyertek, tartsatok velem!

Ahogy már írtam, mély érzelmeket hozott felszínre bennem ez a csepp kötet. Hiszen alig 80 oldal, mégis számos élethelyzetet tár olvasója elé. A címadó novella a második a sorban, de egyben a legmegrázóbb is. De nem szaladok ennyire előre, nézzük sorban, hogy mit is tapasztaltam.

Az úton címet viseli a könyv elején induló novella. Ahogy már a címben is olvasható egy utazás élményét tapasztalhatjuk meg egy dolgára induló személy gondolatai által. Az egész út sejtelmes és nem egyértelmű, hogy a valóságról mesél, vagy az életről. Erre ez az idézet a legjobb példa. Nézzétek csak: „Az utazás olyan, mint az élet. Egyszer csak felkerekedünk és haladunk a végtelen felé, miközben életünk benzinkutjain igyekszünk olykor-olykor megnyugvást találni. Utazásunk sebessége, benzinkutjaink száma saját választásunk eredményei. Vajon kamionsofőrök vagy elegáns öltönyben utazó üzletemberek leszünk?”

A második novella, ahogy már fentebb említettem, a címadó is. Egy anya gondolatain át ismerhetjük meg az élete főbb mozzanatait. Ahogy sejtitek egy nagy csattanóval fogtok találkozni, én ezt nem fogom leírni, hiszen pont ezekért vesszük kézbe az adott könyvet. De azt mindenképpen le kell, hogy írjam ez a történet fájdalmasan gyönyörű és egy hatalmas társadalomkritika is egyben.

A harmadik történet a Nagycsütörtök címmel igen egyedi a többi novellához képest. Mert bár mindenhol érezhető valamilyen formában a magány és a köré épülő depresszív hatás, de talán itt a legerősebb mind közül. Adott egy tanár, akinek a szülővárosának különböző épületei adják a hátteret a gondolatainak, a megszokott utcák és emberek sokasága. Ahogy a cím is adja, egy ünnepnap körül folynak az események, mégis ennek elenyésző a jelentősége összességében. Kicsit a múlt és jelen váltakozó, egymással párhuzamot kereső játékát mutatja be a történet, majd egy hirtelen váltásnál a jelen tolakszik előtérbe. Ebből is látszik, hogy a történet szürreális hangulatot kelt. Bár távolra nyúl a valóságtól, mégis csak bizonyos szintekig engedi be az olvasót. Egy jóindulatú tanár mutatkozik be, aki magányában már eljátszik a vég gondolatával is. Szerencsére hamar túljut ezen és már ismételten a városka elemzésével foglalkozunk. Érdekes volt olvasni mindenképpen.

A negyedik alkotás nagyon megrázó volt a számomra, mivel pontosan emlékszem, hogy egy szeretett családtagom miképpen vált az alkohol rabjává, remélve, hogy a mámor elfeledteti a valóságban megélt fájdalmakat. Ennek a műnek maga a címe is beszédes, hiszen Az angyaldíszes kulcstartó nem egészen érthető eleinte, hogyan is kapcsolódik a műhöz. Ebben a történetben egy olyan személy szenvedései mutatkoznak meg, aki nagyon fiatalon elköteleződött; házasság, gyerek és a rossz anyós-meny kapcsolat teszi pokollá a mindennapokat. Mivel sajnos van rossz felmenői példa az események alakulására, felvetődött bennem egy gondolat, miszerint ha a szülők, nagyszülők között van olyan személy, aki alkohollal küzdött, akkor vajon a gyerekek és unokák között legalább egy személy szintén viszi tovább ezt az életet, míg maga sikeresen meg nem tudja változtatni az ismétlődő mintákat.  De ez is természetesen egyéni meglátásom.

A tökéletes család cím első olvasásra lelkesedést válthat ki az olvasóból, de ha belegondolunk nincs tökéletesség. Miután elolvastam a novellát, rá kellett jöjjek, apró szarkazmus csupán, hogy a „tökéletes” szóval jellemezte az írónő a családmodellt. Tulajdonképpen egy frusztrált, önző bár mindenki a maga nézőpontja szerint valamibe menekülő szülő és gyermek viszonyról mesél. Az anya nehéz terhessége kialakít egy elfojtó szeretetet gyermeke iránt, mely kezdetben még kezelhető, de a későbbiek folyamán átcsap egy mániába. Hogy saját frusztrációját levezesse túlórákat vállal, melyek már inkább szólnak egy karrierista nőről, sem mint egy buzgó anyáról. Az apa egy egyszerű életet élő, a mindennapi biztonságot és meleg otthont kereső személy lenne. A felesége gyermek központúsága eleinte csak kicsit zavarja, de később teljesen elkergeti otthonról. Az állandó feszültség egy bizonyos szenvedélybetegséget hoz elő, mely anyagi gondokat is okoz a számára. Lánya iránt bár szeretettel van, mégis érződik a neheztelés, hiszen amióta megszületett a gyermek azóta változott rohamos meg az élete. És adott a kislány nézőpontja, miszerint eleinte nagyon élvezte a figyelmet és a babusgatást. De nagyon fáj neki, hogy igazán egyik szülője sem tud őszintén időt tölteni vele. A tárgyak és ingóságok növekednek körülötte, de nem tud kiteljesedni. A féltő bánásmód kialakít benne egy bizonyos depressziós viselkedési zavart, melyet egy közösségi hálózaton próbál levezetni. A hamis világnézet, miszerint minél többen like-olnak, annál több figyelmet kap, már teljesen kitöltik a gondolatait. És sajnos minden hangulathoz van társ, ahogy mondani szoktam, most egy öngyilkos hajlamú gondolkodó személyében. Tehát, mint láthatjátok, hogy inkább egy diszfunkcionális családi modell mutatkozik meg, az megint más kérdés, ki hajlandó a felszín alá nézni.

Az utolsó előtti történet a legszebb és egyben legmeghatározóbb élményem. A Nagyapa címet olvasva már sejtettem, hogy valami olyasmivel fogok találkozni, ami megindító lesz számomra. És bizony ez a megérzésem is valóra vált, nem csak, hogy mélyen érintett, de be kell, hogy valljam sírva fakadtam. Egy unoka szemszögéből ismerjük meg a nagyszülők történetét. Egy kivételes házaspárról olvashattam, akik a semmiből építették fel a maguk egzisztenciáját, becsülettel és sok nehézséggel megküzdve. Gyermekeik és unokáik már mindezen javakat élvezhetik, de mégis érződik, hogy nem pazarlóan, hanem megbecsülve élik a mindennapjaikat. A gyermeki gondolatok is tele vannak féltéssel, szeretettel és egy bizonyos „kedvenc” birtoklással. Én pontosan értem ezt a nézőpontot, mert szeretet papámnak és mamámnak ezt a szerepet töltöttem be, hiába voltunk mi is többen testvérek. Első szülöttként megadatot ez a parányi külön díj, melyet felnőttként is féltve őrzök szívem rejtekében. Bár sajnos már nem élnek a nagyszüleim, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk. Végtelen hálás és büszke vagyok, hogy ilyen csodálatos emberek neveltek és nem lehetnék most szabadgondolkodású, de becsületes és szorgos kis méhecske. Hiszem, hogy a nagyszülök okozta örömök és tanítások az unokákat is formálják, ha szeretettel és figyelemmel vagyunk feléjük nagyon sok régi értéket kapunk, amit a mai rohanó és folyamatosan változó világban nincs előtérben, pedig ugyan úgy megállja a helyét és nem egy nehéz helyzetből átsegít minket. Ezért ez a novella számomra a legcsodálatosabb írás ebben a kicsinyke könyvben.

És elérkeztünk az utolsó íráshoz, melynek címe is adott: Halottak napja. Az esemény előszele egy nagycsalád évenkénti összejövetele, mely hagyományként apáról fiúra szállt és őrződik nagy becsben. Már minden gyermeknek családja van, de az év ezen időszakában egy egységet képezve, hangosan és sokszor vitázva neki indulnak, hogy tiszteletüket tegyék az elhunytaik és a faluban élő rokonok felé. Ez az első olyan írás, ahol nem éreztem azt a lelkes hívó szót, nem tudtam beleélni magam és valahogy hidegen hagyott minden formájában. Mára jómagam elhidegültem a családi fészektől, de még emlékszem a nagy eseményekre, mikor minden rokon egy asztalhoz ült. Régen volt, de akkor gyermekként nagyon szerettem, mert fontosnak és különlegesnek éreztem. Valószínű, ahogy telnek az évek úgy kopnak meg az emlékek is. Belepi őket az idő pora, és ha nem „takarítom” le néha, akkor el fogom feledni.

Összességében elmondhatom, hogy ez a novellás kötet maga az élet. Hiszen múlt és jelen, idős és fiatal, hazugság és őszinteség, az állandó és az elmúlandó váltakozik a lapokon, mégis minden történetre igaz, hogy az idő telik. Egyedül vagy családdal és barátokkal, de élnünk kell a mindennapokat, meg kell látnunk hibáinkat, és ha tehetjük, mindig fejlődjünk. De a legfontosabb az, hogy soha ne feledjünk honnan jöttünk, mert ez határozza meg igazán azt, hogy mit képviselünk jelenleg. Ha még élnek szeretteink és jó a viszonyunk, törődjünk egymással, mert egyszer már mi is csak a sírkövet fogjuk bámulni és akkor már hiába potyogtatjuk a szeretetünk könnyeit.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeret az élet árnyaltabb oldaláról is tudni, és megérti, hogy minden múlandóság mellett az értékeinket is becsülni kell.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Várfalvy Emőke - Négy kerék autóklinika

 

Várfalvy Emőke: Négy kerék autóklinika című mesekönyve már a borító alapján is megtetszett, hiszen egy komikus jelenetet ábrázol, ahol négy szerelő parádézik egy kis piros autóban. A négy legény nem más, mint a címet is viselő Négy kerék autóklinika szerelői: Horváth Zoli, Lengyel Zoli és Cseh Gabi, de mint megtudtam senki nem hívja őket így, csupán Zolik néven ismertek. És nem feledkezhetek meg Misáról sem, hiszen övé a szerelőműhely. Sok visszatérő „vendég” fordul meg a műhelyben, mindenki szívén viseli kis kedvence sorsát. A kötet öt történetet mesél el.

Az első, mely az Öreg autó nem vén autó címet viseli, egy kedves öregúrról szól, aki nagy becsben tartja a „bogárkáját”. Nagyon kedves és aranyos történet, én biztos nagyon boldog lennék a kis autó helyében, hogy valaki ilyen nagy odafigyeléssel törődik velem.

A második történet, Tóbiás gyertyája címet kapta. Már az első sorból megtudhatjuk, hogy egy ideje szegény járgány panaszkodik, de gazdája annyira elfoglalt, hogy nem igazán tud vele foglalkozni. Bezzeg reggelente a könyörgés nagy mesterévé válik, hogy még egyszer beinduljon. Mikor megtörténik az elkerülhetetlen a négy mester kezelésbe veszi az ügyet.

A harmadik történet egy igen csak érdekes hölgyeményről és az ő babarózsaszín kis autójáról szól. Icuka nagyon sokszor veszi igénybe a szerelőműhely szolgáltatásait, éppen mikor mire van szüksége. Ezen mese is találó címet kapott, hiszen Amikor egy Mini kimerül, már sejteni engedi, hogy gazdája őt sem kíméli.

A negyedik mese az Egy nap szabadság címet viseli, ahol egy öt gyerekes család megtanulja, hogy az ő kis kedvencüket jobban becsülni kell, hiszen nélküle maradnak a tömegközlekedés apró – cseprő gondjai.

És az ötödik A különös páciens címmel egy tényleg ritka esetről számol be, de erről nem szeretnék részleteket elárulni, megtudod, ha elolvasod a könyvet.

A mesekönyv nagyon kedves és humoros. A szerelőműhely minden tagja egyedi fazon, nevükön kívül csak a szakmájuk iránti rajongásban egyeznek, de ez elég bőven ahhoz, hogy remek munkát végezzenek. Nagyon élveztem a könyv olvasását, többször elmosolyodtam és biztos vagyok benne nem utoljára olvastam. A könyvet, bár első látásra fiúsnak gondolhatnánk, de nemre és korra való tekintet nélkül mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Cerkabellaoldalán be tudod szerezni a kötetet.

Írta: NiKy

Sipos Gergő - Hiram koporsója

 „Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki megkéri az árát annak, amiért megdolgozott. Sok pénzt keresni becsületes munkával nem szégyen, hát azt vallom, hogy senki ne adja olcsón magát, ha olyanhoz ért, amihez mások nem.”

Hogy őszinte legyek ez a kötet elsődlegesen azért került a figyelmembe, mert nagy rajongója vagyok a történelmi könyveknek és kíváncsivá tett, hogy ezen belül is a szabadkőművesség témakörét hogyan képes körbejárni az alkotó. Vajon mennyire hiteles és mennyi kutató munka rejlik a könyv születése körül? Sok kérdés felmerül bennem, mielőtt neki állok egy ilyen tematikájú kötetnek, és nagyon félve kezdek neki az olvasásnak, mert nem szeretek csalódni. Tudom, hogy senki sem szeret, de ezt a félelmet igazán csak az az olvasni szerető lélek fogja megérteni, aki hozzám hasonlóan imádta a történelmet anno iskolás korban tanulni és azóta is töretlen érdeklődik az emberiség krónikája iránt. Természetesen számomra is megvannak azon korok és népcsoportok, akikért feltétel nélkül rajongok, és többnyire rájuk fordítom a figyelmem java részét. Mégis úgy gondolom, bármely korról is olvasok, tisztelettel adózom iránta.

Sipos Gergő: Hiram koporsója című kötetét utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, mert bizony egy remek olvasási élménnyel gazdagodtam.

A történet rögtön egy érdekes szituációval kezdődik, ami először lassan, majd egyre intenzívebben bontakozott ki olvasásom előre haladtával. Több érdekesség is megmutatkozik a lapokról, hiszen 160 oldal nem sok egy igazán érdekes események kibontakozásához, de ahhoz pont elég, hogy az olvasó eldöntse az író alkalmas –e a bizalmára és a következő írását elakarja –e olvasni. Az én válaszom egy határozott igen, hiszen nem csak szórakoztatott, de jómagam is próbáltam megfejteni a rejtélyeket és bizony utána olvastam nem egy fejtörőnek.

Nagyon tetszett, hogy az író folyamatosan fent tudta tartani az érdeklődésemet, sőt elérte, hogy végig izguljam az egész cselekményt. Az egyik meglepetés a számomra az volt, hogy csupán két karakter körül forog az egész történet, mégis elég volt ahhoz, hogy kitöltsék a lapokat és bizony kivételesen mindegyiket megkedveltem a magam módján. Egyik szereplő sem szeplőtlen, hiszen a múltjuk vegyes érzéseket hagyott bennem, ugyanakkor az a tudás, amit felmutattak kivételes tiszteletet váltott ki belőlem.

A történelmi hitelesség adott, még akkor is, ha tudatosan fikcióról beszélünk. Elképzelve, hogy akár meg is történhetet volna ezen események láncolata, meg kell, hogy mondjam érdekes kérdéseket vetett fel nálam. Mint látható nagy hatással bírt rám a kisregény, és bár nagyon sajnáltam mikor elérkeztem az utolsó sorokhoz, egy elégedett sóhajjal csuktam be a könyvet. Ez a történet egy nagyon kellemes és gondolkodásra késztető írás.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmet, a rejtélyeket és élvezi, hogy a karakterekkel együtt gondolkodhat a megoldásokon.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Líra oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Marék Veronika - Alfa bácsi titka

 

Marák Veronika írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, de tanulságos mesékkel. Bár vannak kisebbeknek szóló könyvei is -gondolok itt Kippkoppra, vagy Boribon meséire-, de biztos vagyok benne, ha azt írom, hogy Kockásfülű nyúl, már sokkal többen tudjátok kiről is lesz szó most. A mostani kötete 12 különböző mesét tartalmaz. Ez azért érdekes, mert az egyik történet címe megegyezik a főcímmel.  Ezen mesék bár különállóak, mégis megegyeznek két fontosabb tulajdonságban. Az egyik, hogy szórakoztatóak, a másik pedig, hogy tanulságosak. Nézzük külön, mit is tartalmaz ez a könyv:

Igaz történet Piciállatról:  

Így elsőre furcsán hangzik, de higgyétek el, már az első mondat után megértitek, hogy ki is Piciállat. Maga a mese nagyon bájos, kellemes olvasási élményt nyújtó. Megtudhatjuk, hogy a fent megnevezet élőlény mit is csinált és ezt a család hogyan viselte. Egyetlen problémám volt az egész eseménnyel, hogy lakhelyéül megnevezet üveg fekhely egészségtelen és nagy károkat tud okozni. Sose a mese alapján kezdjetek el „szállást” készíteni a ti Piciállatotoknak. 

A kalóz nagyapa: 

Ebben a történetben egy idős úr özveggyé válik és ezért kénytelen a családjával összeköltözni. A kisunoka tölti ki a mindennapokat és akkor boldog az idős úr, ha unokájával törődhet, de így is sok a szabad ideje, míg aztán egy szép, meleg napon felfedezi a téren a többi gyerek. Nagyon aranyos alap történet, bájos cselekménnyel. Egyedül, ami mellett megint csak nem tudtam elmenni, hogy a gyermek cseppet önző. Persze mindenki szereti kisajátítani imádata tárgyát, de ez ebben a mesében nem esett jól olvasni.

Áruházi kaland:

Itt egy kisfiú anyukájával vásárlásra indul, mert a kinőtt ruhákat cserélni kell. Persze csupa móka és kacagás, míg meg nem történik a kalamajka. Az esemény a való életben is bármikor megtörténhet, ezért tartalmilag tanulságos és megszívlelendő, ha véletlenül ilyen helyzetben találjuk magunkat. De hogy lehet azt mondani egy kisgyermeknek, hogy a sírás nem megoldás. Abban igaza van az alkotónak, hogy nem lesz megoldva a probléma, de ha a gyermek vissza fogja állandóan a könnyeit, egy frusztrált felnőtt lesz belőle. A sírás akár kicsi vagy, akár nagy igen is nagyon hasznos és kell. Már csak azért is, mert a nagy ijedelmekre és feszültségre remek oldószer. Persze ez egyéni véleményem, mint anyuka lent kommentben kérlek, írd meg, hogy mit gondolsz erről. Tényleg érdekel, köszönöm.

Mesélek neked Laposról:

Egy nagyon cuki és tanulságos, élményekben gazdag mesét rejt. A címe is már felér egy kacagással és nagyon beszédes, ami tulajdonképpen eléri, hogy az olvasó rögtön tudni akarja, miről vagy kiről is van szó. Bája abban rejlik, hogy bemutatja, hogy sokszor a nem előnyös, csillogó-villogó játék lesz a legfontosabb az életünkben. Annyira elbűvölt az alkotó ezzel, hogy a korábbi mesékkel kapcsolatos gondjaimat meg is bocsájtottam az írónak.

Alfa bácsi titka:

A címadó meséről írok most itt nektek. Egy belvárosi házban három gyermek furfangos játékot eszel ki. Úgy adódik, hogy éppen ekkor egy idős úr költözik be a házba. Négyükről szól ez a remek mese. Ez az első olyan írás, amiben semmi olyat nem találtam, ami fura lett volna. Az egész egy hatalmas vidám, szeretet gombóc és nem lehet nem kedvelni.

Apu-Bé:

Egy igen elfoglalt férfi szembe találja magát egy kisfiú kérésével, amire bizony érdekes megoldást vett fel az alkotó. Őszinte leszek, a gond megoldása kedves, de a mese végére nagyon zavart lettem és rájöttem, hogy végül ez a megoldás erőltetett lett.

Tihany:  

Sajnos rendkívül irritáló volt a számomra, hogy egy ennyire goromba szülői képpel még nem találkoztam gyerekeknek szóló mesében és úgy gondolom emiatt az egész elvesztette a maga báját.

Bagollyal nyaraltunk:

Az eleje nagyon tetszett, de aztán a gyermeki gonoszkodás elvette a kedvemet tőle. A vége megint kedvemre való volt, bár nem szórakoztató, a szememben mégis a Bagoly az igazi táborlakó.

Palotás rádió, Budapest:

Ne is kérdezzétek, semmi értelmet nem találtam benne.

Babszem-hóember:

Egy kicsi lányka és testvére kalandjairól szól a hóemberekkel. Végre megint egy olyan mesét olvashattam, ami kedves volt, érdekes és tanulságos.

Mónika és a tévé:

Bár ez a mese is inkább helykitöltésnek volt jó, annyiban mégis kellemes érzéssel párosult, hogy Mónika rájött, az álmodás sokkalta izgalmasabb, mint a tévé.

Karácsonyesti mese:

Végezetül ezzel a mesével záródik a kötet. Megmondom őszintén ez sem a szívem csücske, de el tudom képzelni, hogy a karácsonyi vendégvárás sok fejfájást okoz a háziasszonynak és emiatt nem marad türelme a gyermekeire. Ezért mikor a gyerekek elmennek „szomszédolni”, egy idős magányos hölgy, Bíró néni is boldog lesz.

Úgy gondolom, még mindig tartom azon nézetemet, miszerint Marék Veronika jó írónő, hiszen fent említettem a régebbi alkotásai mind kedvenceim. Attól, mert szeretünk egy alkotót, még nem kell, hogy hozzánk szóljon minden története. Kár érte, de ez csak a személyes élményem.

Amennyiben nem vettem el kedvedet, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni!

Írta: NiKy

Boda Edit - Mint valami szigetek

 

 

Sokszor elgondolkodom, hogyan és miképpen választok magamnak könyvet. Az biztos, hogy az első, amit megnézek az a borító, és ha nem varázsol el rögtön, akkor az alkotóra koncentrálok. Ha olvastam már tőle korábban, akkor egyértelműen tudok dönteni, de amennyiben ismeretlen az író, marad a fülszöveg. Pedig sokszor nem szeretem olvasni, hiszen többször spoileres, ami pedig olvasási élményromboló. Ezt a verseskötetet a Napkút Kiadó recenzióként választhattam, amit szeretnék itt is megköszönni.  Hálás vagyok, hogy egy újabb költővel ismerkedhettem meg, de főleg azért, hogy egy új szemléletmódot fogadhattam magamévá.

Ennek a könyvnek a borítója egyszerű, hiszen ha ránéztek, egy vízfestékkel elkészített kis ábrát láthattok. Mégis a maga nemében vonzza a tekintetett és valamiért többször visszatértem hozzá olvasásom folyamán.

Boda Edit nevét eddig számomra a homály fedte, ami nem csoda, hiszen idén kezdtem újra versesköteteteket olvasni.  A könyv hátulján láttam a felsorolást, miszerint már eddig hat műve jelent meg, tehát egy alapvetően gyakorlott alkotóval volt dolgom. Hogy miért emelem ki ezt a tényt? Csupán azért, mert ez a kötet számomra olyan volt, mint az eleven hús. Naturalista, fájdalmas és végtelenül őszinte. Egy csepp visszafogottság nincs a versekben, mindent, ahogy érez a költő, úgy ossza meg olvasóival és bizony azért nem ez a megszokott, az átlag. Hogy miről beszélek, erre ez egy tökéletes példa.

 

„Anyád ölébe fejed lehajtani tilos,

pedig árnyékod végleg beleégett.

Siket bokrok vágyódnak ég felé,

gyökerük réges-régen véres.”

 

A kötetet öt részre lehet osztani. Minden rész egy-egy életszakasz és tematika kiragadása az alkotó életéből, környezetéből és a világból. Nézzük őket részletesen.

- Feltámadás a városban:

Igazán különleges címet kapott és nem is igazán behatárolható. Olvashattam mély fájdalomról, társadalmi kritikáról vagy csak egy élet pillanat leírásával is. Mégis találtam köztük igazán megfogót:

 

„Ez a magányos ágy a

szívedet akarja,

mozdulatlan,

mint egy téli orgonabokor.

Miként hagyhatnád magára.”

 

 Az egyik verse az alkotónak többször olvasásra került, akárhányszor visszatértem hozzá teljesen más értelmet nyert számomra. Kíváncsi vagyok ti, hogy látjátok ezt.

 

„Sétányon felejtett cipő.

A szél nem kapja fel,

az eső nem esik bele.

A madarak orrára szállnak,

de sebet rajta kis karmuk

nem ejt.

És a bőr sötétje bőrhöz tér,

nem halványul el.”

 

- Ködkód: 

Ez a címmel jön a következő nagyobb rész. Itt már sokkalta szélesebb témát ölel fel a költő. Megmutatkozik a jelen és a múlt párhuzama és az egyik vers annyira magával ragadott, hogy bevallom, kedvencként tartom számon. Nézzétek csak!

 

„Itt fekszel nemsokára, királyom,

megástam sírodat! Láttam tündöklésedet,

hát irigyeltelek, becsvágyam nagy.

És lestem, miféle kór teper majd le.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Mit ér már csillogásod, ha sáros

lábammal fölötted trappolok?!

Hallod a tengert, és látod

a csipkézett eget? Ízlelted a

fekete bort, amit neked készítettem?

Valamit löttyintek sírodra is, ne félj!

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

És hogy átkozott leszek? Per pillanat nem aggaszt.

Tervezem, elcsenem kardodat temetés előtt,

és fennen hirdetem,

én vagyok az új hős,

én gyilkoltam sárkányokat, én, én, én!

Kit érdekel, hogy a sárkánynyelvek veled vesznek a sírba?

Egyáltalán: milyen is egy valódi sárkány?

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Ó, melankólia! Magányom óriási lesz,

s én, törpetollú, kis madár

egy falusi templom ablakában

csipegetem a tűleveleket.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Sajnos nevedet nem vehetem el,

s én a magamét nem tudom,

egyszerű sírásó vagyok.

Nem, ó, nem voltam.”

 

- Mind elvágtattak a lovak:

Ezt a különleges címet viseli a harmadik rész. Elsőre azt gondolná a laikus olvasó, hogy a természetről írhat a költőnő. Nos, részben mindenkinek igaza van, aki erre asszociál, mert a test és a lélek párhuzamáról olvashatunk a maga torz és kifordított nézetei szerint. Innen is hoztam egy részletet.

 

„ A fákon apró, átlátszó kések nőnek.

A szívben vaktűz perzseli a vért.

Kenyér és kő lesz minden szóból;

s közös a félsz a lecsukódó szemhéj fölött.”

 

- Ridegen nevelt jószág:

Érdekes címmel találkozhatunk a következő fő részben. Itt olyan művek találhatóak, melyek a rideg világról alkotott vélemény szülte. Semmi kedvesség, csak a torz valóság tükröződik vissza a lapokból.

 

„ Árvák a tárgyak, ha kezünk nem

érinti őket, szétszóratnak, megtöretnek.

A természet nem árva, nem óhajtja közelségünket,

sőt, nélkülünk érzi jól magát csak igazán.

Az ember a legárvább.

A világegyetem magházában rimánkodik,

érinteni akar és

érintés kell neki.”

 

- Tájkép tengerrel:

És végezetül elérkeztünk az utolsó részhez. Ha csak azt nézem, hogy a természetről szólhat, megnyugodnék, de a költőnő eddigi verseit megfigyelve már bennem volt az a pici apró gyanú, hogy nem egy letisztult verselést kapok. És bizony igazam lett. A maga groteszk világát megvilágítva, mérhetetlen apró érzésekkel vegyítve tárja olvasója elé gondolatait az alkotó.

 

„ Halál halál hátán, s mi változatlanul

hisszük, egyik sem sajátunk, holott

minden halál egy és ugyanaz.”

 

Mégis azt kell, hogy írjam bár nem minden verse szólt hozzám, sőt volt, ahol még az én lelkem is fellázadt, hogy ez már túl sok, mégis el kell, hogy ismerjem ennek a natúr valóságnak is megvan a maga szépsége. És amit üzen az olvasónak valódi, létező, csak nem akarjuk meglátni. Számomra ez a költeménye mindent elmond és pont ezért végtelen szomorúság fogott el. Ti mit gondoltok erről?

 

„Füvek, akácok, nyárfakérgek,

a domb mögé hosszú aszfaltút vezet.

Csak körvonalak, színfoszlányok,

miközben a mélyben mind

tisztább lesz az ének,

s a múlt egyetlen pillanat

egy összezárt, átlátszó tenyérben.

Talán kinyílik az ég telhetetlen árka,

s lassan minden belefér,

holnap talán már csönd lesz,

eltompul a vihar ölelte homlok

mögött a penge.

Felizzik a bölcső fémfala.

Hántolt testem csillan a fecskeéjben.

És fut az út a dombok mögé,

csak rohan, egyre beljebb a hajnal

felszakadt ölébe.”

 

Legyen nyers és naturalista vagy érzelgős és szentimentális, teljesen mindegy. Meg kell látni a leírt szavak mögött lélegző lelket. Ez a lélekesszencia hol bátran szemedbe néz és beszél hozzád, hol sírva, őrjöngve rázza a betűk rácsát, hogy értsd és lásd, hogy végre mi vesz körül és merre halad az emberiség. Számomra nehezen emészthető, nem tagadom sokat gondolkodtam, hogyan is tudnám átadni, amit éreztem olvasásom folyamán. Visszaadni a tapasztalatot igazán nem lehet, csak ha kézbe veszed, és elmerülsz benne, értheted meg a saját szemszögedből. Őszintén ajánlom, és kérlek, ne siess vele, hiszen minden résznek megvan a maga mondanivalója. És ha egyszer végig olvastad oszd meg velem gondolataidat, szívesen beszélgetnék erről a kötetről.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Spiró György - Malaccal teljes éveink

 

„(…) nem az a tragikus, ha egy hősnek valamit nem sikerül elérnie, hanem az, ha azt kell elkövetnie, amit el akart kerülni.”

Úgy gondolom fontos leszögeznem, hogy a mostani értékelést nem politizálás céljából írom, hanem mint egy laikus olvasó, aki kíváncsi a kötet témájára. Amikor megláttam tudtam, hogy olvasni akarom. A borító a fekete-fehér összhatásával egy letűnt időszakról mesél és némiképpen borús hangulatot kelt.

Spiró György munkásságával 2016-ban találkoztam először, mikor valami véletlen folytán kézbe vettem a Tavaszi Tárlat című kötetét. Az olvasási élményemet főleg az határozta meg, hogy akkoriban nyitottam hazánk írói felé és a sok szórakoztató ponyva után szükségem volt valami mélységekbe merülő történetre. A tapasztalatom az volt, hogy egy ilyen rendkívül színes egyéniségű alkotó, hogy volt képes egy ilyen fájdalmakkal és emberi mocsokkal teli alkotást megálmodni! De rá kellett jöjjek, hogy ami az alkotó tollából származik, csupán a valóság kivetített mása. Azóta eltelt pár év, de nem feledtem azt az élményt.

Az elmúlt években sok hazai írót volt szerencsém megismerni. A paletta és tematika igen széles az esetemben, de kevés olyan írót tudok felsorolni, aki ennyi év után is ilyen mély nyomott hagyott volna a lelkemben. A mostani választásom ösztönös volt, mert ismét úgy éreztem, hogy valami igazán maradandót szeretnék olvasni. Részben meg is kaptam, amire vágytam. Ez a kötet igen vékony, hiszen csak 88 oldal, mégis nehéz témákat boncolgat. Három alkotás búvik meg a lapok között. Az első a címadó novella, mely kiteszi a kötet bő háromnegyed részét. Itt az író visszamegy az egyetemi évekhez, azon belül is a kollégiumi élet és az akkori kor mindennapjaihoz, melyet diákként átélt.

Sok információt megtudunk a különböző évfolyamtársakról, akik a későbbiekben híresebb vagy hírhedtebb személyekké válnak. Érdekes volt végig követni a különböző emberi sorsokat, meglátni, hogy egy jó bajtársból a jövőben „ellenség” válik. Jó volt rálátni, hogy hogyan változik meg az érzelem és az értelem egy emberben, mikor már a mindennapok nem a napi előadások utáni kocsmázásról szólnak. A való világ szürke hétköznapjai, az eltorzult társadalmi nézetek és az aktuális politika formálja az embereket akár akarják, akár nem. Akinek régen volt egy jó szava hozzánk, ma már a fejét is elfordítja, és ez egyáltalán nem azért van, mert rosszat tettünk, vagy bűnözők lennénk, egyszerűen ilyenné váltunk. Én úgy gondolok erre, hogy két lélek tükörképe egymásnak egy azon időben, mikor a barátság és a közös dolgok összetartják a gondolatokat és eseményeket. Mikor ezek elmúlnak, mi is elengedjük ez a korszakot. Új emberek, új helyzetek kerülnek elénk, ezáltal már nem tekintünk úgy arra a barátra, mint régen. Van ilyen is és van az ellentettjére is példa szerencsére.

Visszatérve a történethez, nehéz volt olvasni. Az én családom igen nagy és bizony távolabbi rokonságban állok egy olyan személlyel, aki meg van említve a kötetben és sajnos nagyon nem pozitív értelemben. Nehéz volt ilyen színben feltüntetve olvasni erről a személyről, de azt el kell ismernem, hogy az alkotó nézőpontja is sajnos teljesen megállja a helyét.

Politikai szempontból egy örök körforgás, amiben most részt veszünk. Az idei évünk kaotikussága még csak a kezdete mindannak, amit nem akarunk meglátni, bármennyi idő is telt el. Egy szabad rabszolgaságban élünk. Nevethetnek sokan most közületek, de ha megengeditek, akkor ezt bővebben is kifejteném. Ahhoz, hogy élni tudj, dolgoznod kell, viszont ahhoz, hogy dolgozhass, otthonra is szükséged van. Ahhoz, hogy otthonod legyen, adóktól terhes mindennapok várnak rád, hiszen ki kell fizetned a megélhetéssel járó kötelezettségeket. Egy örök körforgás az életünk. A munka fontos, de a teher, amit a vállunkra raknak már gyermekként egyre nehezebb. Már fiatalon megtanuljuk, hogyan kell beilleszkedni és a tanárok felé a kötelezőt leadni. Aki pedig nem tud teljesíteni kiközösítés vár rá. Szép jövőkép? Ezt eldönti mindenki.

A második és harmadik írás hasonló nézeteket oszt meg olvasójával, ezekbe mélyebben nem szeretnék belemenni, hiszen ha érdekel, úgyis elolvasod, ha nem, akkor pedig feleslegesen veszem el az idődet. Az író nézeteit, meglátásait még most is emésztem, de értem és bizonyos szinten egyet is tudok érteni vele. Talán ez a kötet nem teljesen azt adta, amire oly nagy szükségem lett volna, de mindenképpen örülök annak, hogy kézbe vettem és olvashattam. Mindenkinek ajánlom, aki szeret tudni a valóságról, érdeklődik a társadalmi és politikai élet iránt, de azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik csak valami maradandóbbra vágynak.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a kötetet.

Írta: NiKy

Győri László - Éjszakai híd

 

„Ugyan ki vagyok?”

Ez a kötet szerelem első látásra, ugyanis abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Napkút Kiadó által recenzióként választhattam és olvashattam el. Itt is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

Visszatérve a borítóra, ha ránéztek láthatjátok, hogy egy címadó külső borításról van szó, hiszen az „Éjszakai híd” látható rajta. A sejtelmessége főleg abból fakad, ahogy a háttérben meghúzódó fények megvilágítják a híd kontrasztját. A tompított színek teljesen visszatükrözik, hogy egy mély és érzelmes elmerülésben lesz része az olvasónak. Nos, nem tévedtem sokat, mikor a fenti előérzet megszületett bennem, ugyanis a költő számos versében az életét, a társadalmat és bizonyos élethelyzeteket tár az olvasó elé. Azt érdemes tudni, hogy nem egészen nekem szólnak ezek az alkotások. Én jobban be tudom fogadni azon műveket, melyek letisztultak, akár lírikusak, vagy csak a ritmusból kiindulva bekúsznak akaratlanul is a bőröm alá. Ezek a versek inkább kötetlenebbek. Bár azért találtam olyan verset is, amin sokat gondolkodtam és bizony a mai napig újra olvasom. Nézzétek csak:

„Nem tudom magam soha kibeszélni,

az élőszó sose volt kenyerem,

letepertek a fecsegők igéi,

most is hallgatom némán, mereven.”

Nagyon érdekes volt látni, hogyan vélekedik az alkotó az emberi sorsokról. Például, mikor egy lélek ugyanazon a helyen éli le az életét, ahol megszületett. Erről hoztam is egy részletet.

„Itt élsz, ez a látványod, ez a város,

agyad itt őrli naponként

a sivár sikátort, a darabos utcát,

az alvilág rozsdás lakatjait,

a járókelők szeme rebbenését.

Itt nézel, itt látsz, pupilládba

ez a tér evődik bele,

ez etet, ez kínál a zamat részleteivel.

A többit az elme, a lélek végzi el.

Tered a teret betölti, maradj

vagy menj, ez a hely örökre te vagy.”

Szintén érdeklődve szemléltem a természet és az emberi társadalom letükrözött vizsgálatát. A költő különösen nagy gondot fordít a mindennapi élet és az életcélok vizsgálatára. Erre ez a részlet a legjobb bizonyíték:

 „Sötéten, észrevétlenül

rejtőzködik mélyen a föld alatt a

láthatatlanul, éberül

szunnyadozó ősbolyban a hangya.

Új időt érez, megfeszül,

a szárnyát hirtelen kitakarja,

röpülne már, de elvegyül,

húzza még a sokaság hatalma.

 

A földet ha végre kilyukasztja,

nyüzsögve, fúlva kiröpül

mélysége rácsai közül

 

a fényre, a szabad sugarakra,

hogy egy majd, egyes – egyedül

egy az egész világot uralja.”

 

Ahogy haladtam az olvasással úgy fedeztem fel egy bizonyos morbid szemléletet. Kifordítani a világot nem könnyű, de megtalálni a helyünket ebben az inverz világban még nehezebb. Sokszor megzavart ez a nézet, de átgondolva nagyon jó érzés volt valami frissel találkozni. Erről ez a vers részlet a legjobb bizonyosság. Nézzétek csak:

„A zsákot vállára tetette,

vitte vállon a búzamagot,

mint könnyű bábot, úgy cipelte

magasba, amit ő aratott.

Zsákokba szedte, meregette,

hozta vállon a búzamagot,

nagy, erős vállára emelte,

döngtek a szálkás deszkafokok.

 

Előbb föl, azután pedig le.

Vitte-hozta a búzamagot,

föl-föl és le, körbe, keringve

 

örvénylő malomba vetette.

S a búza szólt: – A példa vagyok,

hordozgat ide-oda, íme,

mag voltam, és most belehalok.

Őröl – ez az eszme a híve.

Én, a mag, őrlöm csontjaitok.”

Összességében úgy gondolom, nem kell, hogy minden vers hozzám szóljon, ha már eléri, hogy visszatérjek hozzá, akkor megérte elolvasni. Bár nem teljesen sikerült azonosulnom a költő nézeteivel, mégis érdekes olvasási élményt hagyott bennem. Olyan versszerető olvasóknak ajánlom, akik szeretnek kalandozni a tematikákban, szívesen elmélyülnek egy emberi lélek meglátásaiban és mernek ebben a egyedi, kifordított világban lépdelni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy