William Dalrymple - A sah visszatér

 

“(…) Bármilyen távoli múltba nyúlik is vissza a történelme, Afganisztán – avagy Khurászán, ahogy az afgánok nevezték e térséget az elmúlt két évezred során – csupán röpke időszakokra örvendhetett politikai és közigazgatási egységnek. Többnyire inkább afféle “senki földjének” minősült – a szervezettebb szomszédok közötti ütközőzónának a maga folyton vitatott területeivel: csipkézett hegyvonulataival, áradásoktól elöntött alföldjeivel és sivatagjaival. Más korokban tartományai az egymással vetélkedő és csatározó birodalmak határvidékeit alkották. S bizony csak igen ritkán esett meg, hogy egyes területei önálló és összefüggő államalakulatokká kovácsolódtak. Mintha mindig minden csak megesküdött volna felemelkedése ellen: először is a térség földrajzi és domborzati adottságai s különösképpen a Hindukus nagy sziklagerince. Szaggatott, hasadékos, fekete terméskővel borított lejtői fölé komoram magasodnak a jég marta, hókoronás hegyvonulatok, melyek gigászi megkövesedett bordákként szabdalják fel az országot. Ott voltak aztán a különböző törzsi, etnikai és nyelvi szakadékok a tádzsikok, üzbégek, hazarák, valamint a durrání és ghilzai pastuk közt, amelyek az afgán társadalmat tagolták szét ugyanígy; a hitszakadás a szunnita és síita muszlimok között; a törzsek és klánok ősi viszálykodása s különösen a közeli rokonságban álló nemzetségek között dúló vérbosszúk.”

William Dalrymple - A sah visszatér című történelmi munkája a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben, a magyar fordítás, külalakját tekintve, az eredeti angol kiadásnak felel meg. Alapvetően nem kedvelem, amikor a könyvek borítóit az annak nagyszerűségét hirdető kritikák árasztják el, de ez is a brit könyvkiadási gyakorlat része. Itt szeretném megjegyezni, hogy a könyv a The Company kvartett harmadik kötete és, kissé előreszaladva, csak bízni tudok benne, hogy a kiadó tervezi a többi rész megjelentetését is.

A mű Afganisztán véres történelmének három esztendejét foglalja össze az olvasó számára mintegy 600 oldal terjedelemben, amiből már talán sejthető, hogy információban nem lesz hiány. Ennek megfelelően az első 100-150 oldal tulajdonképpen csupán bevezető, a díszlet berendezése és a szereplők bemutatása az ázsiai országban kibontakozó drámához. Ez a hosszúra nyúlt előkészítés véleményem szerint a könyv Achilles-sarka is egyben, zsongani fog a fejünk a sok, több szóból álló arab névtől és kifejezéstől, szövevényes viszálytól és árulástól, mire a végére érünk, és nekem itt egy kicsit el is ment a kedvem a folytatástól.  Csak arra tudom bíztatni a kedves olvasókat, hogy nagy kár lenne itt feladni, ugyanis a könyv ettől a ponttól kezdve rendkívül olvasmányossá és szórakoztatóvá válik. Megismerhetjük a brit kormány és az orosz cári udvar között kibontakozó nagy hatalmi játszmát a Közép-Ázsia feletti dominancia megszerzéséért. Számos érdekes és nagy formátumú szereplő lép színpadra és ahogy kibontakozik előttünk egy teljes hadsereg kegyetlen pusztulása, az számomra nagyjából a sztálingrádi csata szörnyűségeihez hasonlítható. Az események leírását rengeteg korabeli napló és levélrészlet színesíti, ami a brit történetírás és a lelkiismeretes kutatómunka hamisíthatatlan védjegyévé vált a szememben.

Kép: NiKy m.i.

“A britek kezdték megérteni, hogy Afganisztánban bizony bajos uralkodni. (…) A térség sok szempontból nem is államra, inkább egymással vetekedő, vakílok és malikok révén kormányzott törzsi fejedelemségek kaleidoszkópjára emlékeztetett, amelyek népe kifejezetten csak egy adott személyre esküdött fel, s így egyetlen uralkodó sem tekinthette magától értetődőnek az alattvalói hűséget, hanem tárgyalásokkal és ígéretekkel kellett elnyernie.” 

A mű a kezdetei nehézségeket és a bemutatott szörnyűséget leszámítva mindvégig élvezetes olvasmány marad, ami a magyar fordítás minőségének dícsérete is. A könyv végén helyet kapó szószedet és számos színes illusztráció is segíti az események mélyebb megértését, de számomra néhány jobb minőségű szemléltetű térkép igencsak hiányzott, így sokszor vettem igénybe az elején az internet segítségét, míg agyam hozzászokott a számomra ismeretlen régiókhoz és városokhoz, de lehet, hogy ez csak számomra okozott némi akklimazációs kellemetlenséget.    

Kép: NiKy m.i.

“Anglia és Oroszország szépen felosztja egymás között Ázsiát – írta látnoki előérzettel -, és e két birodalom addig fog terjeszkedni, miként gyűrűk a víz felszínén, mígnem uralmuk elenyészik, és a jövendő nemzedékek úgy kereshetik maradékaikat e térségekben, ahogyan mi kutatjuk most Nagy Sándornak és görögjeinek a nyomait.”

Számomra Afganisztán történelme életem során sajnos teljesen egybeforrt a háborús konfliktussal, ami elkezdődött a majd 10 évig tartó szovjet invázióval, majd nem sokkal utána folytatódott a 20 éves amerikai megszállással. Mindkét esetben a kor két aktuális szuperhatalma próbálta uralma alá hajtani a nála nagyságrendekkel szerényebb erőforrásokkal szerénykedő országot, és mindkettő kudarcot vallott. A XIX. század akkori globális nagyhatalma is nagy ambíciókkal érkezett Khurászánba, de szintén óriási veszteségeket szenvedett. A könyv segítséget nyújt nekünk megérteni azt, hogy mitől voltak ezek a próbálkozások eleve hamvába holtak – figyelmeztető leckék a anapjainkban közép-ázsiai hegemóniára törekvő Kína számára is.

Összegzésképpen a gyarmati történelem iránt érdeklődők számára mindenképpen nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyv kézbevételét. Ezen a téren amúgy se vagyunk finoman szólva se elkényeztetve, de azok is bátran próbát tehetnek az elolvasásával, akiket az egzotikus télma kissé eltántorít, de kedvelik Roger Crowley könyveit (amelyek szintén a Park Kiadó gondozásában láttak itthon napvilágot) vagy úgy általában érdeklődnek a történelmi témájú írások iránt.

Amennyiben elmerülnél ebben témakörben, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó weboldalára ellátogatnod!

Írta: Süni

Kio Stark - Idegenek, ha találkoznak

 

„Más dolog látni, és megint más meglátni valamit.”

Mostanában kezdtem úgy érezni, hogy sajátos elzártságot teremtettem magam körül a Covid időszaka óta. Ennek a magányosságnak persze megvan az a speciális előnye, hogy én válogatom meg többnyire a helyet és időt, amikor kommunikálni akarok új vagy kevésbé ismert emberekkel. Szerencsés helyzetben élek jelen pillanatban, hiszen a munkáim által ugyan sok az új arc előttem nap, mint nap, mégis csak egy gombnyomásra vagyok attól, hogy megszüntessek egy akár kellemetlen szituációt is. Persze adódnak helyzetek, amikor erre nekem sincs módom, és pont ezért elkezdtem foglalkozni olyan tényezőkkel is, mint maga a kommunikáció eltérő körülmények között. A mostani értékelésem egy olyan könyvet vesz górcső alá, amely tényközlő típusával egy érdekes elemzést mutat be megtörtént élethelyzeteken át, hogyan és miért érdemes ismeretlen emberekkel – akár pár perces – beszélgetést folytatni.

Kio Stark a Yale Egyetem Amerikanisztika programjában doktorált, ahol sokat gondolkodott a tudomány és az orvostudomány történetéről, a várostudományról, a művészetről és a fajról, míg úgy döntött, hogy tapasztalatait megossza más emberekkel is. Mivel a NYU Interaktív Távközlési Programjában is tanított végzős kurzusokat, számtalan ember konzultált vele arról, hogy vissza kellene-e mennie az iskolába. Ezek a beszélgetések inspirálták a Don't Go Back to School (Ne menj vissza az iskolába) című, független tanulóknak szóló kézikönyvet.

A szerző mindig is sokat beszélt idegenekkel, hiszen számos érdekes és meghökkentő szituációban találta magát egy-egy beszélgetése folyamán. Akkor kezdte el dokumentálni tapasztalatait, amikor rájött, hogy nem mindenki osztozik ebben a kedves elfoglaltságában. Kiterjedt kutatásokat végzett az idegenekkel való interakciók érzelmi és politikai dimenzióiról, valamint arról az összetett dinamikáról, ahogyan az emberek nyilvános helyeken viszonyulnak egymáshoz. Erről pedig végül megszületett eme kötete. Ha esetleg szívesen olvasnál az írónőről, akkor angoltudásodat felhasználva ezen az oldalon megteheted.

Kio Stark - Idegenek, ha találkoznak című könyve hazánkban a HVG Könyvek Kiadó -Ted Books sorozatában jelent meg 2017-ben. A kötet a fent már említett tematikában íródott, tehát hogyan és miért érdemes idegen emberekkel rövidebb, hosszabb kommunikációt folytatni.

Kép: NiKy m.i.

Az esetek és tanulmányok kiértékelésén, valamint a példákon jól látható, hogy nem minden ismeretség hoz a kezdeményező félnek pozitív élményeket, de minden tapasztalat erősíti a lelket és segít a könnyebb, mégis átgondolt döntések meghozásában.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi köze a döntéseknek az idegenekkel való kommunikációhoz? Nos, erre nagyon egyszerű a magyarázat. Az utcán számos emberrel találkozunk akaratlanul is. Kommunikációt folytatunk megjelenésünkkel, mozdulatainkkal, mimikánkkal, mégis a közvetlen kapcsolatteremtés a legtöbbünknek nehezére esik. Az idegenekkel való társalgás eldöntendő kérdés, hiszen elsőre felmérjük, hogy szimpatikus –e az adott személy, hordoz-e bármiféle veszélyt a számunkra és sorolhatnám. Ezek már eldöntendő kérdések, amelyek sokszor pár másodperc alatt futnak le bennünk. Az idegen emberekkel való apró kommunikáció megerősítővé válik, ha tudjuk csak rövid ideig tart, - tehát nem kell hosszabb időt eltölteni senki társaságában -, valamint pozitív tapasztalatnak sem utolsóak.

„Miért félünk az idegenektől? Azért, mert nehéz fel- és kiismerni, hogy kik ők, és mik a szándékaik. Azért, mert az erőszakos bűncselekményeket néha idegenek vagy idegenek ellen követik el, és ezek azok az események, amelyekkel a leggyakrabban találkozunk a sajtóban. Mert vannak olyan helyzetek, amelyekben a másik kiismerése kihat a pénztárcánkra is, vagy a testi épségünk múlhat rajta. Hiszen könnyebb félni, mint kockáztatni.”

Kép: NiKy m.i. 

Saját meglátásom szerint az utcán való bármiféle kommunikáció hangulat és időjárás függő. Az előbbit nyilván személyes lelkiállapotunk miatt gondolom, az utóbbit viszont tényként írom. Esőben, nagy fagyok idején kevésbé van kedve, lehetősége az embernek akár pár perces kapcsolatot létesíteni bárkivel is, hiszen mindenki rohan, siet, hogy mielőbb elérjen céljához, vagyis száraz helyre kerülhessen. A kommunikáció lehet tényleges, és véletlenszerű, elvégre jólneveltségből vagy udvariasságból fakadóan nem egyszer kerülünk kellemetlen szituációba. Az ilyen esetekben akaratlanul is elnézést kérünk, vagy éppen felháborodunk, és némi kommunikáció hagyja el a szánkat. A tényleges változata pedig akaratunkból fakad, hiszen ha például jegyet akarunk venni, akkor meg kell szólítanunk a pénztárban ülő személyt.

Akadnak olyan szituációk is, amelyek nem kellemesek, sőt egyenesen kellemetlenek, vagy bántóak a számunkra. Erre ez az idézet nagyon jó szemléltető:

„Nők millióinak van része utcai zaklatásban nap, mint nap, de heti vagy havi rendszerességgel, másokkal is előfordul. A felmérések tanúsága szerint nagyon kevés nő van, aki még nem találkozott ilyesmivel. A nők számára ez többek között azért csapdahelyzet, mert általános társadalmi elvárás, hogy ha kérdeznek tőlünk, akkor válaszolnunk kell, ha kérnek tőlünk, akkor valahogy reagálnunk kell (de legalábbis tudomást kell venni róla), ha bókolnak, akkor pedig meg kell köszönnünk. Ezért bárhogy reagálnak is a nők a zaklatásra, viselkedésük gorombaságnak minősül – akár figyelmen kívül, hagyják a zaklatót, akár konfrontálódnak vele, megszegik a kommunikációval kapcsolatos társadalmi elvárásokat. Nőies viselkedést várnak tőlük: ha figyelmet kapnak, mosolyogjanak, és vegyék bóknak. Pedig az utcai zaklatás tényét az áldozat határozza meg. Ha úgy érzi, hogy zaklatás éri, akkor zaklatásról van szó.”

Azt gondolom, hogy a könyv számos kérdésre ad feleletet, de nem erőlteti rá senkire sem a tényleges élményeket. Tehát minden olvasó eldönti a kötet olvasása után, hogy akar-e foglalkozni valós szituációkon keresztül az olvasottakkal, vagy elkönyveli, hogy számára nem megfelelőek a javaslatok és semmilyen egyéb hatással nem lesz életére.

Én mégis azt javaslom, hogy a következő idézetet olvassátok el és akár gondolkozzatok el róla:

„Figyelmes odafordulás nélkül félelmeink a jelenlét és a nyitottság esküdt ellenségeivé válnak, így esélyünk sem lesz arra, hogy az idegenekkel történő találkozásaink tovább formálják a személyiségünket és a világot, amelyben élünk. A kategorikus és egyetemes félelem tovább táplálja az előítéleteket, amelyekből aztán megszületnek a kisebbségeket elnyomó törvények, a könyörtelen elvek, a társadalmi kontroll és a hétköznapi erőszak jogalapjai. Nem pusztán az intimitás tehát a tét, amikor úgy döntünk, hogy idegenekkel is szóba állunk. Gyökeres átalakulást hozhat, ha olyanokkal beszélgetünk, akik teljesen mások, mint mi. A félelmet csak így lehet legyőzni.”

Összességében úgy érzem, hogy hasznos olvasmányt találtam a témában, és bár nem kimondottan adta meg a bennem felmerülő kérdésekre a választ, mégis többet tudok erről a témakörről és talán egyszer hasznomra is válhat, kit tudja! A könyvet utazókönyvként kaptam, így itt is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy olvashattam!

Talán azoknak ajánlanám elsődlegesen ezt a könyvet, akik szintén úgy érzik, hogy nehezükre esik az idegen emberekkel való kommunikáció és esetleg meg lenne a szándékuk ennek megváltoztatására. Azoknak is érdekes olvasmányt okozhat, akik csak szívesen olvasnának erről és hiszem, hogy a következő idézet mindannyiunknak szól: „Úgy tűnik, az emberek nem igazán figyelnek egymásra, nem hallgatják meg egymást. És amikor valaki úgy érzi, hogy végre figyelnek rá, akkor csak úgy árad belőle a szó.

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a HVG Könyvek Kiadó weboldalán megrendeled.

Írta: NiKy