Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.
A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.
Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?
„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”
A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.
A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.
Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.
A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.
Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.
A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.
A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.
A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.
Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette. Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.
Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.
Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!
Írta: Süni
„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében… „(William Shakespeare - Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc). Ez a rövid idézet jutott eszembe először, amikor kézbe vettem a mostani kötetet. Nem hiába, hiszen az aktuális olvasmányom is a színházat és a színészkedést vette górcső alá, bár tény, hogy a fenti szöveg a világirodalom egyik leghíresebb alkotójának különlegesen megformált észrevétele egy letűnt kor társadalmáról, amelyről gondolhatnánk, hogy mennyire elévült, de az ember nem változik, csak az idő és ezáltal a korszelleme.
Mostanában sok olyan könyvet vehettem kézbe, amely az ifjúsági irodalom szférájába tartozik, hiszen a Merítés-díj Ifjúsági zsűri listájáról szemezgettem ezen alkotásokat. A felsorolt kötetek mind színvonalban, mind mondanivalóság tekintetében igen csak változatosnak mondhatóak, mégis egytől egyig érdekesek a maguk kategóriájában. Sokszor keresem a mélyebb tartalmat ezekben a regényekben, és amikor nem lelem, csak ráncolom a homlokomat, pedig a lényegről elfeledkezem. Ezen kiadványoknak elsődleges dolguk, hogy szórakoztassanak, és csak másodlagosan kell valami pluszt nyújtaniuk olvasójuknak. Persze, ha mind a két feltétel teljesül, az már maga az oázis lelkemnek, mégis néhol túl szigorúnak vélem a magam igényeit. Vajon mindenképpen kell, hogy egy fiataloknak szóló kötet tanítson is? Vagy csupán a rohanó világunk miatt érezem úgy, hogy sokkal többről kell, hogy szóljon, mint egy átlag regény!
Amikor –pár bekezdéssel – fentebb az egyik régi kedvenc alkotómtól idéztem, akkor jöttem rá, hogy maga a szórakozás is olyan képlékeny. Az életünkben annyi szerepet játszunk akaratlanul is, hiszen nem lehetünk könnyedek, mikor hív a kötelesség vagy éppen az események ezt kívánják tőlünk, de szigorúan sem jó látni mindent, elvégre nem akarunk idő előtt ráncosodni sem. A középút a legjobb tartja a mondás, de ezt mindenkinek magának kell megteremtenie, amelyet ki – ki szerepének megfelelően alakít ki. De ha színház az egész világ, akkor a könyv is egy színdarab, amely addig tart, míg az utolsó oldalt be nem csukjuk.
Ebben a történetben egy (csonka) család kerül a középpontba, ahol az elvált szülők két otthont teremtve próbálják gyermekeik életét irányítani.
Bogi egy 13 éves általános iskolás leányka, akinek nem a hétköznapi tinédzseri élet jutott mostanában osztályrészéül. Hiszen nem elég, hogy édesanyja ikreket vár a mostohájától, de édesapja ügyetlenkedései miatt bizony rendre rá marad a háztartás ügyes-bajos vezetése is. Ráadásul 8 éves öccsét is felügyelnie kell Budapest szívében, amely nagyon távol esik nyugodt, falusi otthonától, és mindez sokszor kész kalamajkához vezet. Nem elég, hogy a szülői szerepkört is neki kell betöltenie, de bizony az otthoni dolgok mellett, az iskolában sem túl fényesek a napok. Megfelelni az új angol tanárnőnek, otthon rendet teremteni, felügyelni Apát és Öcsit is embert próbáló feladatok, de még a jövővel kapcsolatos kételyek is mardossák Bogi lelkét.
De milyen is a diákélet, ha nem lenne csupa bonyodalom, mégis emellett marad egy kevéske idő egy nagyobb álom megélésére is, hiszen az iskolai színházkört is megismerhetjük tüzetesebben. Vajon a színészi pálya csupán hazugságok hálója vagy sokkal több annál és egy 13 éves lány képes –e megállni a helyét ilyen sok szerepkörben egyáltalán? Nos, ezt nem árulhatom el, de javaslom, hogy válts rá jegyet!
„Szóval ilyen is lehet a színház. Nemcsak egyszerűen érdekes vagy ünnepélyes, nemcsak vicces vagy komoly, hanem valami olyasmi is, amiről azt gondolod, hogy rólad szól, mert te is úgy érzed, hogy „Mért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”? (Dés László – Geszti Péter – Mi vagyunk a Grund!”
Ennek a történetnek nagy erőssége a rejtett humor, amely sokszor szinte robbanásszerűen kerül az olvasó elé, és számos komolyabb témát is érint. Némiképpen önző szülők gyermekeiről mesél, ahol a hősnőnknek kell megoldani olyan feladatokat, amelyek korához képest még túl nagy kihívások.
Sok érdekességet rejt a maga egyszerűségében és talán a szerző a saját életéből is merítkezett, amikor eme regényét megírta. Elvégre a színházi életről vagy a színészi létről csak az tud hitelesen írni, aki maga is benne forog a közegben. A tapasztalat átültetése e tekintetben nagyon jól sikerült, elvégre szinte szárnyra kél az olvasó maga is.
Először arra gondoltam, hogy nem minden gyermeknek adatik meg, hogy valóban megélhessék korunknak megfelelően a szerepüket. Hiszen itt van Bogi remek példája is, miszerint az iskolában a korosztályának megfelelően kezelik a felnőttek, de ahogy vége a napi óráknak kénytelen egy magasabb funkcióban is helytállni, ha nem akarja, hogy katasztrófához vezessenek a hétköznapok kissé ügyetlen apukája mellett.
Szerettem a leányka bőrébe bújni és kissé elmerengeni az élet dolgain. Jó érzéssel töltött el, hogy cseppet koravénként látja a környezetét, nagy szeretettel törődik családtagjaival, de mer nyitni az újdonságok felé is. A gyökereket nehéz kitépnie és a kétlaki élet sem tesz túl jót eleinte a lelkében, de a sulis darabban végre megélheti azokat az érzéseket, amelyek talán a szürke mindennapokban elkerülték volna. Ráadásul cukorborsó, de kissé ügyetlen édesapja, izgága öccse, egy remek humorú szomszédasszony, barátok és ellenségek is színesítik életét. Hát nem remek?
Események tekintetében pörgős a könyv és nem hagyja olvasóját cserben, elvégre egy perc nyugta sincs senkinek. Tanulunk, mosogatunk, utazunk, családosan vagy éppen barátokkal bajlódunk, de mindig mozgásban és másokkal törődve. Ha bánat éri szívünket, a gyógyító balzsam ugyan hamar érkezik, de kellően keserédes utóérzést hagy maga után, hogy legyen min rágódni mégiscsak. És persze a nem várt szerelem is kopogtat az ajtónkon, de, hogy beengedjük –e, az már a jövő zenés darabjainak egyike.
Talán kissé szokatlannak tűnt elsőre az a mérhetetlen mennyiségű párhuzam, amely felfedezhető a regényben. Ilyen például a régi és új családi szerkezet megélése, vagy a vidék és nagyváros közötti szakadék meglátása.
„Különben ez a hajléktalan dolog is azok közé tartozik, amiről, amíg otthon laktunk, legfeljebb csak hallottam, de az teljesen más, mint látni, hogy tényleg ott fekszenek az utcán meg a padokon, és hogy mindenki úgy megy el mellettük, mintha ez tök normális lenne. Mint a kosz az utcákon meg a pisiszag a kapualjakban.”
Összességében azt hiszem, elmondhatom, hogy meglepetés volt számomra ez a kötet, hiszen bár könnyed és szinte légies stílusú, mégis megleltem a magam által oly „kedvelt” komoly mondanivalóságát. Hogy elégedett lennék? Igen, ezt határozottan állíthatom és pont ezért nagyon szerettem ezt a pár órát, míg kizökkentem a mindennapjaim szerepéből.
Azt hiszem ezt a történetet kortól és nemtől függetlenül ajánlani tudom, mert kicsit mindannyian szerepet játszunk a magunk színházi darabjában. Hogy kinek jut a főszerep az persze egyéni, de azt biztosan állíthatom, hogy a jó színész egybeolvad szerepével és ezáltal addig önmaga lehet. Én csak annyit mondhatok számotokra: Legyetek kényelmesen könnyedek, hiszen az életed előadásához csak te kellesz!
Ha úgy érzed megfogott a fenti kritika és esetleg kedved van egy kis olvasáshoz, akkor ajánlom figyelmedbe a Móra Kiadó honlapját, ahol, számos különleges kötet mellett, ezt a regényt is meglelheted!
Írta: NiKy
Ez a történet bizony, ahogy a címe is jelzi, a kosárlabda sportot veszi górcső alá, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a szerző nagyon kedveli ezt a sportágat.
Török Luca most kezdi a gimnázium első osztályát, de már elmondhatja magáról, hogy „sikeresen” vette az első akadályokat. A gólyatábor első napján megismerkedik a balszerencsével, amely csak nem akarja őt békén hagyni. A sorozatos csetlések, botlások, sérülések csak a kezdete mindannak, amit ez a félév tartogat számára. Mindeközben az osztály többi tagját is megismerhetjük, mint például Csengét, aki szeret olvasni, Esztert, aki anime fan, Kingát, aki mindig az élen jár és jó példakép, Krisztiánt, akinek fergeteges a humora, Konrádot, akitől elájulhatunk olyan jóképű, de éppen Dominik is megéri a pénzét csípős beszólásaival és figyelemreméltó teljesítményével. Természetesen nem csak róluk szól eme kötet, hiszen a tanári karról is érdemes pár mondatot ejteni. Itt van mindjárt Szekeres tanárúr, aki kissé szétszórt, de annál jobb edző vagy éppen a rettegett történelem tanár, Kaszás személyében. Nos, a vezetéknév adott és némiképpen az is, ahogy a diákok vélekednek a háta mögött róla.
Lucának nincs könnyű dolga, hiszen nem elég megküzdenie saját kétségeivel, de bizony ez az év tartogat számára szerelmet, rémes történelem órákat, féktelen bulikat és nevetést, sírást és sok – sok kihívást. Gyere és fedezd fel te is ezt a szuper évet, és persze nem utolsó sorban merülj el a kosarasok izgalmas hétköznapjaiban!
„Azt hiszem, jó egy ilyen rivális, mert ha jól csinálom, akkor húzni fog, fejlődésre sarkall, és az a sportban elengedhetetlen.”
A könyv minden fejezete egy – egy híresebb kosaras sztár bölcseleteivel kezdődik, amelyek mindig passzolnak az adott részekhez és tulajdonképpen elgondolkodtatják az olvasókat is.
„Hisz, honnan is tudnám, hogy valami nem tetszik, ha sosem próbáltam?”
Elsőre azt gondoltam, hogy egy könnyű tinédzser sztorival fogom elütni azt a pár órát, amit olvasásra szántam, de nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat, hiszen itt komolyabban is betekintést nyerhettem a kosárlabdázók világába és nem utolsó sorban végre megtudtam a szabályok egy részét is. Érdekes volt felfedeznem, hiszen évek óta figyelgetem a világsztárok csapatainak meccseit, de arra sose vettem igazán a fáradtságot, hogy mélyebben is belemerüljek. Nincs kedvenc csapatom, de nem is érzem szükségét, hiszen maga a játék nyűgöz le dinamikájával, valamint a csapatok közti csendes, kidolgozott taktikázások felismerésével.
Szerettem olvasni az edzésekről és kimondottan érdekesnek találtam, hogy a szerző milyen jól tájékozott ebben a témakörben is. Persze, akinek az életben is szenvedélye eme sportág, annak nyilván nem okoz gondot kicsit kiszínezni és végül egy új történetet hozzá álmodni.
Karakterek tekintetében mindenkit nagyon kedveltem, még a negatívabb szereplőkkel is próbáltam együtt lélegezni. Igaz, hogy Gergő és Kinga nem egy könnyen szerethető jellem egyelőre, de úgy érzem, hogy a kezdeti benyomásoknál sokkal komolyabb indokok húzódnak meg a háttérben.
Lucát elsődlegesen „hétköznapi” gondolkodásáért tudtam kedvelni, hiszen végre egy lány, aki csetlik-botlik, de nem adja fel. Kihívásnak tekint minden elé kerülő akadályt és külön motivált néha zavarba ejtő őszintesége. Legalább annyira rajongtam a végére az edzésekért, mint ő, no és persze egy bizonyos fiúért.
Tagadhatatlan, hogy Krisztián viszi a koronát a hímek oldalán, mert nagyon humoros és mindig feltalálja magát. Konrád egy igazi álom –tinédzser-karakter, aki sok lány szívét törné össze az életben is. Határozott, kedves, helyén van az esze, de megvan a maga zárkózott oldala is.
És bármilyen hihetetlen, de kimondottan nagy figyelemmel kísértem Dominik alakítását is, hiszen nagyon sokat várok tőle és remélem, hogy jól érzem, tartogat még meglepetéseket.
„Az asszertív kommunikáció lényege, hogy a saját érzéseinkről kell beszámolni. Hogy nekünk mi esik rosszul, mi aggaszt, mitől tartunk, mi okoz rossz érzést. […] ez a fajta megbeszélés sokkal előrébb viszi egymás megértését, mint mikor az ember csak vádaskodik, és a másik érzéseit próbálja megfogalmazni a sajátjai helyett.”
Események tekintetében pörgünk, mint a szédült teknős, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Egy igazi felüdülést hozó, mégis mélyebb üzenetet rejtő regénnyel van dolgom. Mert hiszem, hogy a sporthoz nem elég a kitartás és szorgalom. Ha a szívünk mélyén nincs meg bennünk a vágy, hogy a legjobbat nyújtsuk, akkor sosem érjük el a célunkat.
„Nem rossz, ha valaki bátorít. Ettől nem leszek gyengébb, csak erősebb.”
Összességében jól szórakoztam és nagyon szerettem Lucával és a többiekkel tölteni az időmet. Kimondottan jól esett a lelkemnek a vidámságuk, éretlen kíváncsiságuk, és ahogy kezelték egymást, vagy az edzések adta eseményeket.
Ellenben cseppet morcos voltam, hogy három kérdésemre nem kaptam választ, amelyek tulajdonképpen felölelték a teljes kötet eseményeit, kavarodásait, érzelmeit. De megnyugtattak, hogy talán a sorozat második részében már kapunk némi magyarázatot. Mert, ha nem…. ettől függetlenül már nagyon várom, hogy kézbe vehessem.
Ajánlom a könyvet minden fiatal, olvasni szerető léleknek és természetesen a –hozzám hasonló – kortalan felnőtteknek is egyaránt, hiszen a vidám történetek, mindig megtornáztatják a rekeszizmokat, így a sport sem marad el. És természetesen a maga bájával és komolyságával eléri, hogy alig várjuk a következő könyvet.
Amennyiben szívesen elmerülnél te is a kötetben, megteheted, ha a Magnólia Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Előre is elnézést kérek a következő, kissé túlfűtött, rajongói hisztimtől, de képtelen vagyok magamban tartani. Javaslom, akit zavar egy bekezdéssel haladjon tovább! Köszönöm!
OMG! Cseppet-sokkos állapotban vagyok, ráadásul ismételten függővéget kaptam. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? Arról már nem is beszélve, hogy közel húsz alkalommal olvastam az első két részét a Vágymágusok sorozatnak, és kisebb olvasási válságon estem át minden ilyen élmény után. Most mégis mit olvassak, ami felemel és nem hagy ebben a kétségbeesésekkel teli árokban?
Miután kiírtam magamból az első sokkot, talán értelmesebb értékelésre is képes leszek.
On Sai nevét úgy gondolom, hogy lassan nem kell bemutatnom, hiszen aki szereti a hazai fantasy világot, az úton – útfélen találkozhat valamilyen formában az írónő nevével. Ha mégis akad olyan személy, aki még nem olvasott a szerzőtől, annak javaslom, hogy dobjon el mindent és irány az első könyvesbolt. Ugyanis az írónő híres a nyakatekert mondatairól, a páratlan humoráról és a gyilkos függővégeiről. Oh, igen, ezt még most sem vagyok képes megbocsájtani, de talán nem is kell, hiszen minden ilyen jól irányzott merénylet után csak még jobban vágyom a következő adagomra, amit csak az alkotó könyvei tudnak csillapítani.
Komolyra fordítva a szót – bár lehet jelen esetben felesleges ezzel erőlködnöm -, a Vágymágus sorozat immáron harmadik részét vehettem kézbe, amit, mint már sejthető, jó ideje nagyon vártam.
A gyógyítók 2022 téli újdonságainak egyikeként jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásának köszönhetően.
Hogy miről is szól eme regény?
Nos, minden ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt.
A már jólismert Szépvölgyi testvérpár, Roan és Rianna kalandjait követhetjük nyomon. Szépvölgyi Rianna élete sose volt könnyű, elvégre egy ősnemes család lányaként egy elnyomó társadalom béklyóitól terhes jövő árnyékolja be sorsát, ahol a nők a társadalmi utódlásáért felelnek, de az igazi úr a férfiak világa. Minden kis nemesi magocska egy új élet szikrája, így a vérvonal fennmaradása az elsődleges célja a társadalomnak. Ráadásul a mágia csak a férfiak körében elismert, bármely nő esetében halálos bűn, amely az élet kioltásához vezet. Ebben a közegben nem sok jót ígér a lányban lakó ősi mágia feltörése, amely ráadásul elhívja védett otthonától távolra, egy olyan világba, ahol a férfiak az urak és minden vár kövében a halál csókolta szikra várja, hogy felébressze.
A sok megélt veszély után egy perc pihenésre sincs lehetősége hősnőnknek, hiszen a lelepleződés szeme, már csak félárnyékot vet rá. Sok veszéllyel kell ismét szembenéznie, hol a halál feni kaszáját reá, hol a vágy és szerelem lángja égeti fel minden percben.
Egy ősi háború, két halálos ellenség és egy elfeledett múlt tele titkokkal, fájdalommal. Vajon mennyit ér egy igazságért üvöltő hang és megéri-e feláldozni mindent egy perc szabadságért cserébe?
„Nem akarok olyan világban élni, ahol nem lehetek önmagam. Jogom van annak lenni, aki vagyok, jogom van élni, szeretni, szabadságban és békében tölteni a napokat. Miért ekkora súly más előítélete?”
Ez a történet olyan sok mindenről szól, hiszen szórakoztat, felperzseli a lenyugodtabb olvasói lelkeket és mégis sokkalta többet ad, mint egy pár órás kikapcsolódás. Sok igazságról tesz tanúbizonyosságot, ámbár az olvasó hol azért sír, mert nevet, hol pedig azért a sok igaz szóért, ami a sorok között rejtekezik.
Nem titok, hogy számomra hatalmas kedvenc több okból is. Az első és talán legfontosabb, hogy ebben a sorozatban mindent megtaláltam, amit keresek a legtöbb könyvben. A szórakoztatás mellett intelligens és nem követelőző, mégis akaratlanul is tanító. A humora páratlan és olyan ingoványos ösvényen járhatok, amelyen a legmerészebb álmaimban sem tenném.
„Ha egy rendszer rossz, meg kell változtatni.”
Imádom a karakterek esendőségét, mégis különleges mindenki a maga nemében. Legyen negatív vagy éppen pozitív egy személy, mindenkinek különleges szerepe van és ezerszínben pompázik a lelke. Mindenki téved, hibázik, szenved, de ott a remény, az öröm és a vágy is.
Imádom Rianna-t, mert bátor és igazságos. Sokszor nehéz helyzetben is mások javát nézi, mégis hisz az egyenlőségben és ki meri mondani azt, amit mások elhallgatnak.
Másik kedvencem, természetesen Lidérc. A csodás loboncával, a hihetetlen óvó szeretetével, a kiemelkedő bátorságával és legfőképpen a pimasz beszólásaival hódította meg a szívemet.
És talán csodálkozásra adhat okot, de Delon is kiemelkedik a karakterek sokasága közül. Egy igazi disznó, mégis szerethető és talán igazam lesz a végén vele kapcsolatban is.
„(…) mindennek oka van, a saját nézőpontjából minden ember logikusan cselekszik. Legfeljebb kívülről nem értjük.”
Cselekmény tekintetében ismét pörögnek az események. Az olvasónak egy perc nyugta sincsen, ráadásul egy rendkívül bonyolult és szövevényes társadalmi kasztharcba is belecsöppenünk akaratlanul is, ahol a nemesi vér mindenek felett áll, és csak a származás adhat előnyöket az életben maradáshoz.
Összességében ismételten imádtam ezt a könyvet és mivel pimasz lezárást kaptam, csak reménykedhetek benne, hogy az újra olvasások által kicsit csillapítani tudom kíváncsi – fanatikus – olvasói lelkemet.
Ajánlom a könyvet minden olyan fantasy szerető olvasónak, aki szereti a pörgős eseményeket, imádja a gyilkos humort és jól kezeli a kissé túlfűtött pillanatokat. És ne feledjétek: „Ne a kudarcra figyelj! Mindig lehetett volna többet, jobbat! Arra fókuszálj, ami sikerült elérni, különben felőröl a világ.”
Ha te is részese szeretnél lenni a kalandnak, nem kell mást tenned, mint a Könyvmolyképző weboldalán megrendelned a könyvet! Kalandra fel!
Nem tudom, hogy ismeritek-e azt a bizonyos érzést, hogy amikor megláttok egy könyvet, hirtelen egy erős vágyat és hitet véltek felfedezni magatokban, hogy ez a kiadvány kell nektek! Ezt éreztem én magam is, amikor felfedeztem a júniusi Könyvhéten a kiadó standjánál ezt a csepp kötetet. Semmit sem tudtam róla, csak egy erős meggyőződés szállta meg lelkemet, hogy kell és jó lesz. Hogy igazam lett? Nos, ezt mindjárt kiderítheted!
Mervi Heikkilä finn származású írónő, aki először gyermekeknek szóló verseivel robbant be a köztudatba. A későbbiek folyamán pedig áttért az ifjúsági kalandregényekre, amelyek pörgősek, akciódúsak és hihetetlen tájakra vezetik olvasójukat. A kalandok erdőn, kietlen pusztaságon, ördögökkel és egyéb veszélyes, de annál furcsább lényekkel lakott hegyeken át vezet, ahol minden oldalról veszedelem leselkedik az utazóra, akinek a legnehezebb időszakokban egy-két barát társaságában kell helytállni. Mert a legnagyobb bajban ismerhetjük meg igaz barátunkat! A történetek sokszor idegörlőek, de megéri kézbe venni őket.
A Rőt-patak című ifjúsági regény 2022 nyári újdonságainak egyike, amelyet a Főnix Könyvműhely Kiadó gondozásának köszönhetünk. A borító tervét Kati Vourento készítette.
De nézzük is, hogy miről is mesél ez a kötet:
Valamikor régen egy távoli vidéken élt egyszer egy füvesasszony, akinek bár létezését a sötétség határozta meg, mégis teljes életet élt a természet lágy ölelésében. Ennek az asszonynak nagy tudására sok falubeli hagyatkozott, hiszen a gyógynövényeket úgy ismerte, mint senki más a közelben. Az erdő mélyén egy kis kunyhóban teltek napjai leányával, aki vad volt, szenvedélyes és csak a természet parancsolt zabolátlan lelkének.
Bagoly – nevét nem szeretvén – együtt lélegzett az erdő fáival, haját a szabad szél formázta, a hűs patak oltotta szomját és együtt sóhajtozott a hatalmas tölgyesekkel. Legjobb barátai egy róka és egy holló, akikkel mindent megosztott, és egymásra vigyázva élték a mindennapokat.
Egy napon furcsa szerzetekre lett figyelmes. Mivel a falubéli gyerekekkel rendszeresen meggyűlt a baja, úgy érezte ideje elűzni a betolakodókat. A kezdeti félreértések végül mély barátsággá formálódtak, ámbár az erdőt hatalmas veszély fenyegette, amelyet el kellett pusztítani bármi áron. A három fiatal sorsa összefonódni látszott, de a kalandok sok kockázattal jártak. Vajon mi lehet az a veszély, amely elpusztítással fenyegeti az erdőt és lakóit? És vajon mennyit ér a barátság, ha minden veszni látszik?
”Az erdei állatok szabadságra termettek. Teret kell adni nekik, hogy megőrizhessék lelkük szabadságát.”
Azt hiszem ezek után már felesleges tagadnom, hogy mennyire szerettem ezt a történetet. Kimondottan élvezetes volt olvasni és bizony nem egyszer összeszorult a gyomrom, hogy vajon sikerül –e a szereplőknek ép bőrrel megúszniuk a veszedelmeket.
Bagoly karaktere eleinte nehezen volt befogadható a számomra. Bár korosztályának megfelelően viselkedett, mégis többször éreztem úgy, hogy megráznám. Aztán, ahogy haladt előre a történet, úgy óhatatlanul és nesztelenül is simultam bele bőrébe. Mert bár köztünk nagy a korkülönbség, mégis én magam is voltam gyermek és hasonló kíváncsisággal szemléltem a körülöttem lévő világot.
A fiúk személye csak felszínesen ismerhető meg ugyan, mégis többször is elmosolyodtam viselkedésükön. Ráadásul a „nagy” titok meg sem lepett, mert mint kiderült, egy sokkal súlyosabb rejtélyt kellett volna felfedeznem, de ez még várat magára, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.
Események szempontjából pörgős és egy perc nyugta sincs az olvasónak. Hol menekülni kell, hol bujdosni, hol pedig egy nehéz helyzetből kikecmeregni, de mindig hittel előre menni és a célt soha fel nem adni.
Azt hiszem, hogy egy rossz szavam sem lehet, és pont ezért már nagyon várom a sorozat következő részét.
Ajánlom a könyvet mindent fiatal és idősebb olvasónak egyaránt, mert a kalandokat mindenki élvezheti, persze csak akkor, ha elég mersze van hozzá. És egy jó tanács: „A bánkódás a képzelet téves használatából fakad […] Nem érdemes pazarolni rá az időnket és az erőnket.” Ha ezt megfogadod, akkor sokkal könnyebb lesz az életed!
Amennyiben te is kalandoznál, nem kell mást tenned, mint a Főnix Könyvműhely weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
Napok óta gondolkodom ezen a regényen, hiszen mind témakörében, mind pedig a történetben használt „szleng” és szövegkörnyezet rátelepedett a lelkemre. De mielőtt ezt bővebben kifejteném, szeretném megköszönni a szerzőpárosnak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!
Ráadásul ismételten egy közös olvasást tartottunk kedves barátommal, aki a Könyv-történet blogján írt a kötetről. Jó szívvel ajánlom, olvassátok el!
Szerintem nem újdonság, hogy mennyire szeretem a hazai szerzők könyveit, különösen akkor, ha ifjúkorát meghazudtolva ragad tollat egy-egy merész álmot megvalósítva, az éppen szárba szökkenő történet megálmodója. Ebbe a kategóriába sorolom a mostani regény íróit is. Igen, jól olvastátok, hiszen jelen esetben egy testvérpár alkotását vehettem kézbe. Pataki Eszter és Pataki Krisztina nem kis fába vágta írói pennáját, ugyanis a témakörök elég nehezek önmagukban is, nemhogy így együttesen csokorba szedve. Olvashatunk drog használatról, függőségről, bántalmazásról, családi drámákról és a gyász feldolgozásáról is egyaránt. Természetesen ezen tematikák csak a jéghegy csúcsai, hiszen sokkalta többet kapunk a regény által.
Az 512 méter című könyv 2022 nyarának egyik újdonságaként kerül a polcokra a Talentum House Kiadó gondozásának köszönhetően. A kötet borítótervét – és a belső illusztrációit Forró Kinga munkájának köszönhetjük. E tekintetben külön is érdemes végiglapozni a kiadványt, hiszen nagyon kellemes élményben lesz része a kíváncsi olvasónak.
De vajon miről is szól ez a regény?
Történetünk középpontjában két csonka család áll.
Anna tizenhét éves, nagy könyv – és természetrajongó. Míg az előbbi megnyugtatja és kirángatja a zord hétköznapokból, addig az utóbbi heves érzelmeket hoz felszínre benne, hiszen szerinte a környezetszennyezés nem játék. És milyen igaza van. Nővérével és író édesapjával egy festői környezetben él, távol a város zajától. Egyik kedvenc helye a vízpart, ahol a hullámok „áriája” megnyugtatja háborgó lelkét. A család a felszínes kommunikáció híve, pedig minden tagjának megvan a maga fájdalma, sérelme. De amíg Anna a „béke” hídja a családtagok között, addig minden marad a régiben.
Gergő tizenhat éves és egy igazi lázadó lélek. Hajdani élsportolóként tudja, hogy mindennek súlyos ára van, amelyet meg kell fizetni. Hogy ez éppen miképpen történik, már nem is érdekes. A jegyei egyre rosszabbak, a „bandával” eltöltött idő egyre hosszabb, de nincs mit tenni, hiszen ki akar egy olyan családhoz hazamenni, ahol csak a múlt fájdalmai csapódnak az ember arcába valahányszor rá kell néznie édesanyára vagy testvérére. Ráadásul „ő” is ott van, aki miatt minden felborult… Ha teheti, a vízparton lődörög és titkon beles minden „normálisnak” hitt idegen család életébe. Hiszen a kíváncsiság nem bűn vagy mégis?
Ennek a két fiatalnak egy nehezebb nap után összeakad a tekintete. Csupán egy pillantás volt az egész, mégis meghatározta a jövőt. Ahogy a napok telnek, úgy lesz egyre nagyobb igényük egymás társaságára, de vajon hogyan is fognak megismerkedni, mikor a tó két ellenkező partján élnek? Vajon miért vágynak egymás társaságára és végül képesek lesznek-e legyőzni a múltjukat és a köztük húzódó 512 métert?
„Az ember sokszor önkéntelenül cselekszik, ám elég egy apróság, ami kizökkenti a megszokásból, és ezek a máskor jelentéktelennek tűnő dolgok rögtön mélyebb értelmet nyernek.”
Ez a történet sok szálon futó, de alapvetően két szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Az egyik oldalról Anna gondolataival találkozunk, míg a következő fejezetben már Gergő háborgó lelkével küzdünk a kegyetlen valóság ellen. Az egyik szereplő teljes ellentéte a másiknak, mégis vonzzák egymást és pont ezért, egy igazi kis szerelmi kaland keveredik ki a szürke hétköznapokból. Mert a szerelem könnyűvé tesz, mint egy pillangót, ráadásul az akadályok is sokkal könnyebbnek tűnnek. De vajon mennyire elegendő két mély érzésű lélek ragaszkodása ahhoz, hogy a múltban történtek ne törjék össze a pilleszárnyon lebbenő érzelmi szépséget?
„Azt hiszem, ez a felnőtté válás egyik fontos lépcsőfoka: szembenézni a valósággal, még ha fájdalmas is. A valóság szigorú tanító, de a mosolya őszinte, míg az önámítás egy negédesen mosolygó, gyönyörű nő, aki belül romlott, és ártóak a szándékai.”
Szubjektíven először arra gondoltam, hogy „hurrá” egy újabb klisés történetet fogok olvasni, ahol minden fiatal fájdalmas múlttal küzd, de majd együtt megoldják, amit eddig nem tudtak megoldani. De végül, szép lassan beláttam, hogy szó sincs erről, bár tény, hogy a fent említett kissékből akadt jószerivel, mégsem egy szokványos történetet vettem kézbe.
Számomra nagyon fontosak a karakteri ábrázolások és a jellemfejlődések is egyaránt. Sokszor azért vagyok bosszús, mert valamelyik fent említett nincs éppen kidolgozva, vagy éppen teljesen el van hanyagolva. Kérem szépen, itt mind a két esetben elégedett lehettem, hiszen még a mellékszereplők is alapos ismertetést kaptak, a jellemfejlődésről már nem is beszélve. Nagyon tetszett Anna és Gergő lassú „násztánca”, tulajdonképpen egy természetesnek mondható folyamat indult el a két fiatal között, ami még számomra is kedvező képet festett és nagyon örültem a bonyodalmak ellenére is.
Anna karaktere kicsit közelebb áll a lelkemhez, hiszen nagy könyvrajongó – akárcsak én –, és a környezettudatos életszemléletével kimondottan komfortos érzést kaptam.
Gergő már nehezebb léleknek bizonyult az állandó dacos és konok nézetei miatt, ráadásul többször önzőnek éreztem cselekedetei okán. Természetesen a végére őt is elfogadtam és szívesen láttam az eseményeket az ő szemszögén keresztül is.
A mellékkarakterek fontossága kiemelkedik a regény által, ugyanis mindenkinek megvan a maga szerepe és „kötelessége”. Egyetlen egy felesleges személyt sem tudnék felsorolni, minden úgy volt jó és kerek egész.
Események tekintetében hullámzónak éreztem a könyvet, hiszen sok lelki drámát kell túlélnünk és megértenünk egyaránt, ugyanakkor, ha ezen átlendültünk, akkor pedig már csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy éppen hol tartunk.
„Talán klisésen hangzik, de azt kívánnám, hogy ne legyen szenvedés a Földön. Sírni tudnék, ha csak ránézek egy fásult, szomorú arcra az utcán. Jó lenne, ha az emberek nem szenvednének a betegségektől, a szerelemtől, a csalódástól, az elmúlástól, a magánytól, a testi fájdalomtól, a megalázottságtól, a fáradtságtól, a gyásztól, a szegénységtől, a munkától.”
Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon éppen aktuálisan melyik szerző tollából merítkezve háborgok éppen? Hogy kinek a gondolatait, álmait ismerhetem meg? Izgalmas kérdések ezek számomra, hiszen egy szerzőpáros esetében egyáltalán nem egyételmű, hogy éppen kinek a gondolatait olvasom. Persze elsődlegesen azért érdekel, mert sokat elmondana az adott lélekről is, hiszen az egyikük lágy, mint egy meleg nyári szellő, míg a másikuk valószínűleg maga a tomboló vihar. És bár ez nem határozta meg a véleményemet, de mégis jó volt elmerülni ezekben a gondolatiságokban.
Valóban kellemes olvasásban volt részem, egyetlen egy tekintetben volt csak kellemetlen élményem. Miért kellett ennyire obszcénra írni? Elhiszem, hogy a mai tinédzserek bizonyos társadalmi rétege ilyen trágár módon fejezi ki magát, de nem ez az átlag. Többször előfordult, hogy értetlenül álltam az aktuális helyzetben használt minősíthetetlen csúnya beszéd felett, amely teljesen felesleges volt éppen. Nem vagyok álszent, pontosan tudom, hogy sok valóságalapja van, de számomra akkor is sok volt, főleg, hogy ifjúsági kötetről van szó.
Ettől függetlenül jól szórakoztam, elgondolkodtam és néha fájt a lelkem nekem is. A könyv súlyos, nagyon mai témákat boncolgat egy szerethető történeten keresztül. Érdemes kézbe venni és legalább egyszer elolvasni.
Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek. Legyél forrongó lelkű fiatal, még éppen tűzben égő felnőtt, vagy a nyugalmas hétköznapokat élő idősebb olvasó, ebben a könyvben megtalálod a magad üzenetét és hidd el, hogy megérinti majd lelkedet. Ez a mondat pedig nagyon igaz: „Mindig könnyebb másvalakit hibáztatni az életkörülményeinkért.” Amíg ezen elgondolkodsz, addig hidd el, hogy a világ is színesebb és élhetőbb lesz.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Book24 weboldalra ellátogatnod.
Írta: NiKy
Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját. Hallgatom zenéiket, nézem sorozataikat, olvasom könyveiket. Azt el kell ismernem, hogy a japán társadalom cseppet távolabb áll tőlem, de elsőlegesen saját hiányosságomnak rovom fel ezt a tényt, sem mint annak az eshetőségnek, hogy érdektelen lennék e tekintetben. Amikor előolvasói lehetőséget kaptam a Művelt Nép Kiadó jóvoltából, - amit ezúton itt is köszönök -, nagyot dobbant a szívem, hiszen egy olyan történet nyitotta meg kapuját előttem, amely bár az ifjúságnak íródott, mégis sokkalta több annál. És valóban, az emberi pszichológia labirintusában jártam, megmásztam az élet legnagyobb hegyét, hogy levethessem magam a legveszélyesebb szakadékba. Hogy megérte-e? Gyere és fedezd fel velem és döntsd el magad!
Kyoichi Katayama 1959. január 5. (életkor 63 év), Uwajima, Ehime prefektúra, Japánban született, és a Kyushu Egyetemen végzett. A szerző első nagy könyve a Kehai (Jel) volt. A könyv elnyerte a Bungakkai Újoncok díjat. Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén című regényéből egy manga (illusztrálta: Kazumi Kazui), egy film és egy japán televíziós dráma készült. Ezt a kiadványát fordították le először angolra 2008-ban.
Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén című regénye 2022 nyári újdonságainak egyike lesz, amelyet a Művelt Nép Kiadó gondozásának köszönhetünk.
Az első, ami megfogja a leendő olvasó tekintetét, az a borító. Az anime hatású kép egy igazi csemege mind a szemnek, mint pedig a léleknek, egy olyan ígéret, amely minden tekintetben azt adja amit sugall.
De miről is szól a történet?
Adott két fiatal, akik miután egy osztályba kerülnek, a közös osztályfeladatok elvégzésével egyre több időt töltenek együtt.
Sakutaro különleges fiú minden tekintetben, hiszen eszes, kiváló a sportok terén és egy csodálatos lélek barátja lehet. A kezdeti barátság szépen lassan átalakul egy mély és erős szerelemmé, amelyet sem az idő, sem pedig ember fel nem oldhat benne.
Aki egy intelligens és kedves lány. Az osztálytársai kedvelik, hiszen szép és szorgalmas leánynak ismerik meg. A Sakutaro-val való harcai és elmélkedései egy gyönyörű érzelmi virágot eredményeznek, amelynek szirmaira bomlása két ember lassan áramló, mégis tartalmas kapcsolatát hozza létre.
De mi van akkor, ha az élet tartogat olyan meglepetéseket, amelyekre egyikük sincs felkészülve? Vajon milyen jövő vár bármelyikükre is a másik nélkül? Vajon képes lesz-e bármelyikük is egy félként létezni a világban, mikor a másik fele nincs vele? És mit tehet egy örök lánggal lobogó, igaz szerelem, ha a szél folyamatosan játszik vele, és csak addig létezhet, míg küzd és akar?
„– Az életben bizonyos dolgok megvalósulnak, bizonyos dolgok meg nem valósulnak meg. Ami megvalósul, azt azonnal elfelejtjük, ami nem, azt mindig féltékenyen dédelgetjük magunkban. Az álmok vagy a vágyak is ilyenek. Bizonyos értelemben maga az élet szépsége abban a szerelemben rejlik, ami sosem létezett. Így nem marad felesleges valami, ami nem is volt, mert a valóságban már, mint szépség létezik.”
Ez a történet nyomot fog hagyni az olvasó lelkében akaratlanul is. Felmerül majd mindenki életének jelenlegi képe, hogy mit ért el és hova tart. Megmérettetik az emberi lélek majd a létezés nagy csatájában, hogy a végén számot vethessen mindenki magával, jó és rossz döntései által. Mert a végén mindenki ugyan arra az ösvényre fog lépni, de a megtett út nem mindegy milyen élményekkel telik.
Szubjektíven úgy gondolom, hogy ez a történet gyönyörű, hiszen számos oldalról vizsgálja az emberi lelket, az élet értelmét és a két lélek közt megélhető tiszta szeretetet.
„– Azt hisszük, sokat fejlődött a világ, de valójában az érzések, amiket minden egyes ember a szíve legmélyén rejteget, nos azok talán soha sem változtak.”
Sakutaro karaktere kimagasló, hiszen hibázik, tehát esendő, mégis sokat tanul és végül elérkezik a megfelelő ösvényre. Nagy utat jár be, de minden egyes küzdelme egy nagy csodához vezető szükséges erőfeszítés, amely nélkül nem érhetne el a végcélhoz.
Aki minden tekintetben gyönyörű és ezt egész végig így éreztem.
A két karakter közti érzelmi térkép tele van buktatókkal, zsákutcákkal, mégis létezik az arany középút, csak meg kell találniuk a rávezető ösvényt.
Számomra még egy szereplő volt igencsak fontos, ez pedig a nagyapa. Az ő értékrendje és egy bizonyos kérése megfájdította a lelkemet és hirtelen úgy éreztem, hogy Sakutaro nagyon szerencsés ifjú, mert ilyen felmenője lehet.
Események szempontjából bár lassú folyású, mégis cselekménydús. Az olvasónak el fog szorulni a torka, talán szenvedni is fog, de senki szeme nem marad szárazon. Ráadásul egy szépen érzékelhető párhuzamot láthatunk a múlt és jelen, élet és halál, valamint Sakutaro és Aki között. Minden idősík nagyon fontos és meghatározó a történet alakulását tekintve.
Nagyon hálás vagyok azért, mert olvashattam ezt a történetet és egy új kedvenc szerzőre lelhettem.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert legyél ifjú, vagy annak valló felnőtt, a lelked ezer színben fog pompázni, hogy végül megismerhesd az igazi sötétséget. Aki „túléli” ezt az utazást, annak pedig a jutalma sem marad el végül. És egy nagyon igaz gondolat: „A világegyetemben minden dolognak célja van, nincsenek rögtönzések vagy váratlan változások. Nekünk csak azért tűnnek váratlannak, mert nem értjük azokat. A gyakorlatban az embernek nincs meg a kellő intelligenciája, hogy felfogja ezeket.”
Remélem kellően felcsigáztalak, hiszen tényleg érdemes kézbe venni a regényt. Ha úgy érzed kíváncsi vagy rá, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
„[…] ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de amit erőltetni akarsz, az biztosan nem fog menni.”
Oh, te jó ég! Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat, miután befejeztem a kötet olvasását. Tudtam, hogy jól ír a szerző, elvégre nem az első olvasásom volt tőle, hiszen idén –nem is olyan régen – volt szerencsém kézbe venni Az Anyacsalogató Hadművelet című meseregényét, amit akkor kedvencemmé is fogadtam és azóta is többször eszembe jutott már. Tehát ezek után, amikor abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy az írónő felkért előolvasójának, kapva kaptam az alkalmon, és mint gyermek az új játékát, alig vártam, hogy olvashassam új regényét. Ezért először itt is szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget, hiszen egy csodálatos utazásra váltott jegyet számomra akaratlanul is. Köszönöm szépen!
Kemendy Júlia Csenge – Az időlátók balladája című ifjúsági regénye 2022 nyarának egyik friss megjelenése lesz, amely a Kalliopé Kiadó gondozásában kerülhet majd a könyvesboltok polcaira. A borító nagyon illik a történethez, hiszen pont annyit árul el a kötetről, amennyi a kíváncsi olvasót még jobban magához vonzza.
Remélem még emlékeztek Arany János híres balladájára? Hogy melyik is ez, oh igen, nekem sem most volt, de Ágnes asszony balladáját nem feledhettem én magam sem. Ennek az alkotásnak nagyon szoros köteléket font az idő húrja ehhez a történethez, amely végül egy felejthetetlen történelmi ifjúsági regényt eredményezett. No, de mit is takar igazán? Mindjárt elmesélem nektek!
Adott két idősík, mely bár százhatvanhét év eltéréssel létezik, mégis komoly kapocs két fiatal életében. Ennek a regénynek az időutazás az egyik központi témája és, hogy ebből mi kerekedik ki, csak az olvasó láthatja…
1853. január 12.-én egy álmos, nyolcéves forma kisfiút kelteget keresztanyja az éj leple alatt, hogy elmenekítse egy nagy tragédia elől. A gyermek ijedelménél csak zavara nagyobb, hiszen szeretett keresztszülője viselkedése megdöbbenti. A helyi templom lesz a közös útjuk célja, hiszen egy átjárón vezet az út a jövőbe. Miksa nem érti miért kellett ide jönniük, de azt tudja, hogy valami baljós esemény közeleg. Az asszony elmondja, amit tudnia kell és útjára indítja a gyermeket egy olyan világba, amely ismeretlen és sötét…
2020. február 1.-én Amália – aki ki nem állhatja, ha így hívják - kedvenc hobbijának hódol éppen, összetört tárgyakat illeszt össze, hogy „balesetük” után újra épen létezhessenek funkciójuknak megfelelően. A leány bár ügyes, mégis igen szerencsétlen az életben. Egy csonka család gyermekeként őrlődik két szülője között, akik rendszeres háborút folytatnak nyílt terepen. A lányka születésnapját ünnepelve reméli, hogy idén csak jobb lesz minden és nem ismétlődik meg a tavalyi óriási veszekedés, vagy mint az előző esztendőkben történtek. Az még hagyján, hogy a szülei így viselkednek, de három legjobb barátnői közül kettő szintén hódol a „parazsat az olajra” csata szellemének. Ráadásul hónapok óta látomások gyötrik, amit nehezen tud elrejteni a kíváncsi szemek elől, hiszen ki hinné el, hogy nem buggyant meg, nem igaz?
Egy gimnázium, némi időutazás, négy lány és egy új fiú igazán üdítő egyenlet, de vajon az eredmény pozitív vagy negatív lesz?
Miksa új iskolába kénytelen járni, hogy megtalálja azt a személyt, aki segíteni fogja őt és végre beteljesíthesse azt az egy feladatot, ami nyolc éven át lebegett szemei előtt. Vajon mi köze van Amáliának ehhez és miért fontos egy bizonyos kötelező olvasmány ehhez?
A sok kérdésre több választ is kaphatsz kedves olvasó, hogy éppen megfelelő lesz-e a számodra, azt eldöntöd majd magad. Egy biztos, aki sír nem biztos, hogy végül nevet, hiszen a nevetés is okozhat könnyeket…
Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de, hogy mit vártam eredetileg már nem tudom felidézni nektek. Azt tudom, hogy belecsöppentem egy időutazós történetbe, amely örvényszerűen lehúzott magához és nem eresztett. Valahol most is ott kallódok, az idők síkjain, ebben biztos vagyok…
Egyszerűen imádtam a szereplőkkel együtt létezni. Amália számomra sokkalta több volt, mint egy átlagos tinédzser, aki éppen kihúzta a „peches” kártyás szerepét. Különleges volt szeme színei miatt – igen jól olvasod – és azért is, ahogy érzelmileg szépen lassan megnyílt Miksa előtt. És, ha már az úriemberről van szó, nem lettem volna a helyében, de bátorsága és igaz hű szíve megnyitotta az én lelkem kapuját is, hogy belépve együtt létezzünk az idők végtelenjén át. Köszönöm, hogy létezel, még ha csak a lapokon is és elmorzsolok most szemem sarkából egy könnycseppet, mert foglalt vagyok már én is…
A humotr félretéve hálás vagyok az írónőnek, mert bár egyik szemem sír, a másik nevet mégis imádtam ezeket a gyermekeket. Minden karakternek megvolt a maga helye és létjogosultsága, ráadásul vétkeztek, hiszen esendők voltak, mégis sokat fejlődtek.
Események tekintetében egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk éppen. Hol a szülőkkel és tanárokkal viaskodunk, hol egy lövöldözésből menekülünk, hol pedig a szívünket próbáljuk csillapítani, mikor egy igézően pofátlan szép szempár ránk tekint… mi ez, ha nem őrület?
„Mindig azt mondta, az elméjével kerekedjen felül az ellenségein, és ne a testi erejével.”
És van egy karakter, aki, bár némiképpen a negatív oldalt képviseli, számomra mégis nagyon kedvelhető volt mindentől függetlenül. Ez a személy fontos üzenetet adott mindenkinek, amely így szólt:
„– Hamis szerető az öröklét, kedves. Eleinte úgy érzed, az egész világ a lábaid előtt hever, megtehetsz bármit, következmények nélkül. Ám eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az egész értelmetlen. Nézni, hogy a szeretteidből elkopik az élet, szemükben leáldoz a fény. Mindemellett az életnek kevés értelme van, ha nem fenyeget az elmúlás. Micsoda a kezdet vég nélkül? Mint a céltalan utazás. Minden súlytalanná válik, az ételek íze megszürkül a szádban, a zene zúgássá tompul, a könyvek egyformává silányodnak, a szerelem kiüresedik. Ahhoz, hogy valóban élni tudj, ott kell lebegnie a fejed felett a halál ígéretének.”
Azt gondolom, hogy nem szorul további magyarázatra elvégre, aki érteni akarja, tudja, hogy miről szól ez a „rövid” üzenet.
Viszont mélységesen fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet így befejezni ezt a könyvet? Igen, kedves írónő, most nagyon kapja össze magát és rögvest mesélje el szépen, hogy hol a folytatás? Gondolkodtam rajta, hogy talán négy olvasás elegendő lesz, mert elsőre majd szívbajt kaptam, hogy így nem érhet véget a történet. De bizony olvashatom én napestétől napnyugtáig, ennek a kötetnek így lett vége… Mit tehetnék, egyelőre elfogadom ezt a tény és nagy őzike szemekkel nézek a távolba, hátha hamarosan olvashatom a folytatást is.
Összességében jól szórakoztam, sokat kacagtam és elszorult a gyomrom is. Aggódtam, szomorkodtam és nagyon szerettem én is. Köszönöm az élményt!
Ajánlom a fiatalságnak, vagy a fiatalnak valló idősebb korosztálynak. Legyél férfi vagy nő, tinédzser vagy éppen egy elsuhanó időutazó, egy biztos: olvasnod kell ezt a történetet! Mert igen, mosolyogni fogsz sokat, de a legfontosabb, hogy átértékeled az életed. Már csak azért is, mert ez a mondat nagyon igaz: „– Amit megtanulsz, azt már senki nem veheti el tőled.” Ezért gondolkodj sokat és olvass, amikor csak teheted!
Remélem kellően felkeltettem az érdeklődésedet, így vegyél magadhoz némi élelmet, és italt az útra, no és ne felejts el a Kalliopé Kiadó weboldalán egy példányt rendelni, hiszen ez az alapja utazásodnak!
Írta: NiKy
„Mindenki a maga fészkét építi.”
Évek óta olvasok ifjúsági regényeket, legyenek azok a régmúlt időkből – azok a „híres” pöttyös és csíkos könyvek – vagy a mai oly kedvelt kortárs szerzőktől. Ezek a regények többnyire megnyugtatnak, elgondolkodtatnak, néha megnevetettnek. De még egyszer sem fordult elő, hogy szorongással olvastam volna bármelyik fent említett kiadványt. A mostani esetben viszont elmondhatom, hogy többször is összeszorult a gyomrom és nem feltétlenül az izgalom hevében. Minden történet általában üzen valamit az olvasójának, de jelen esetben ez a felfedezésem nem töltött el boldogsággal.
Regős Mátyás elsőkönyves szerző, aki a Regényes természet irodalmi pályázat nyerteseként, a Móra Kiadó gondozásában adta ki regényét 2022-ben. Ez a történet valami egészen eltérő mind témáját, mind hangulatát tekintve az eddig „megszokottaktól”, mégis nagyon fontos tematikákat boncolgat.
A történet főszereplője egy csonka család: az özvegy apa és három eltérő korosztályú gyermeke. Évi már egyetemre jár, irodalmat hallgat és ráhárul a „férfiak” ellátása, valamint a házkörüli teendők nagy része. Pótanyaként nincs könnyű dolga, de igyekszik pótolni az anyai szeretetet. Miki a középiskola nagy kerülője, aki csak a focinak él. Bár nagyon tehetséges, mégis úgy érzi, hogy a suli untatja és Bomon-nal, a legjobb haverjával jobb elütni a napokat. A tizenkét éves Lóri nagy biológiarajongó, aki sokat foglalkozik a környezet pusztulásával. Különleges képessége, hogy álmában szinte jósként „találkozik” különböző kihalt állatokkal – ilyen pl. a Kardforgú vagy az Óriásalka – akik elmesélik történetüket, hogy mit műveltek velük az emberek. Ezek az álmok nagy hatással vannak a fiúra, aki egyébként is érzékeny a természet szenvedéseire. Ráadásul okos fiúként nagy figyelmet fordít a világ dolgai felé, pedig ő maga sem érzi magát jól, főleg mióta édesanyja nincs vele a hétköznapokban. Ráadásul nehéz a figyelmét csak erre összpontosítania, mikor egy bizonyos lány megszólítja. Vajon miért érzi úgy, hogy a világ a pusztulás felé rohan, és mit tehet egy gyermek ennek megakadályozásában?
„Aki nem megy be az iskolába, lemarad, elfelejti a világ, tulajdonképpen nem is létezik.”
Azt hiszem, hogy elsődlegesen azért éreztem ezt a bizonyos gyomorszorító érzést, mert pontosan értettem, hogy miről is álmodik Lóri. Ez a téma nagyon mélyen érint, elvégre való világunk egyik legnagyobb veszedelméről van szó, amelyről sokan sokféleképpen vélekednek, de igazán senki sem tesz ellene semmit sem. Az ilyen típusú köteteknél felmerül a kérdés bennem, hogy vajon egy tizenkét éves gyermek mennyire gondolkodik a korosztályának megfelelően, sem mint koravénként, akinek a túl sok ismeret elveszi a rácsodálkozás lehetőségét. Lóri viselkedése és gondolatai sokszor megdöbbentettek és nem éreztem helyénvalónak, hogy ennyire elmélyül ebben a katasztrófában, ugyanakkor bámulatos volt olvasni a tudásáról, a széles tájékozottságáról és arról, hogyan éli meg ezeket. Nagyon jót mosolyogtam azon a bizonyos levél eseten és bár történhetett volna bármelyikünkkel is, mégis szekunder szégyenérzetem volt nekem is.
„[…] hol rend, ott fegyelem, hol fegyelem, ott figyelem, hol figyelem, ott értelem, hol értelem, ott győzelem […]”
A történet sokkalta többről szól, mint a fent említettek, hiszen megjelennek benne a családban megélt veszteségek, a gyász eltérő formái és a testvéri kapcsolatok szintjei is. Mégis rendkívül szépen illeszkedik a másik fontos tematikához is, hiszen mind a kettő trauma tulajdonképpen, csak az egyik a múlt-jelen, a másik pedig a jelen-jövő színterén mozog. Tulajdonképpen a szerző egy párhuzamot állított az emberiség cselekedetei és a természet szenvedései között egy kisfiú szemszögén keresztül. Ezt olvasni is nehéz volt, nemhogy megérteni és elgondolkodni valódiságán.
A karakterek, bár nincsenek teljesen kidolgozva, mégis kerek egészként jó ismerősként köszöntöttek a lapokról. Lórit nagyon megszerettem, bár nem mindig tudtam azonosulni vele.
Események tekintetében lassú folyású, de mégis ütemesen haladunk a végkifejletekig.
Talán ami kicsit zavarónak találtam, szinte szürreális érzést keltve bennem, azok az álmok, amelyek nagyon komor képet festettek a világról és sokszor fájdalmas volt olvasni a sorokat.
Azt hiszem, hogy ez a történet nagyon jó alapozó, úgy is mondhatnám, hogy érzékenyítő az adott témát tekintve, de mégsem túlzó, hiszen pont annyit kapunk, amennyit még be tud fogadni a lélek.
Bár a könyv a tizenhárom éveseket szólítja meg, én mégis úgy gondolom, hogy inkább a tizenöt és feletti korosztálynak ajánlanám inkább. Természetesen a felnőtteknek is érdemes kézbe venniük, hiszen a szórakoztatás mellett elgondolkodtató és informatív is egyben. Ráadásul ez a gondolat nagyon igaz: „Az marad életben, aki gondolkodik.”
Érdemes a polcra tenni, hiszen nem egyszer olvasós kötetről van szó, amihez csak annyit kell tenned, hogy a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Még mindig nagyon kacagok, pedig már tegnap befejeztem a könyvet. Ugyanis vannak azok a bizonyos történetek, amelyek még olvasásom után is velem maradnak, igaz mindig más okból. Jelen esetben egy nagyon vegyes olvasási élményen vagyok túl, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném elmesélni nektek, hogy miképpen is állok a gördeszkázáshoz. Hogy mi köze ennek a kötethez? Oh, nagyon is sok, ugyanis az alapsztoriban ennek a tevékenységnek van a főszerepe.
Nos, hogy rövid legyek –tőlem szokatlan módon- a gördeszka sosem volt a szívem csücske, pedig még csak ki sem próbáltam. Ellenben az általános iskolai éveimben az osztálytársaim körében nagyon menőnek számított, ha valaki így járt iskolába. A gondom csupán annyi, hogy borzasztó zajos. Ellenben a pozitívuma mindenképpen a látvány, ahogy a fiatalok ügyesebbnél-ügyesebb trükköket alkalmaznak. Szóval részben megértem a könyvben szereplő felnőtteket, de megint előre szaladtam.
Egressy Zoltán József Attila – díjas magyar író, költő, akinek számos kiváló regényt köszönhetünk. Ilyenek többek között a Szarvas a ködben vagy a Százezer eperfa című alkotásai. Gyermekirodalom tekintetében már két könyvet is megálmodott a kisebbeknek, amelyek a Piszke papa meséi címet kapták. Első ifjúsági regénye viszont jelen esetben A virágot jelentő deszkák címmel 2022 egyik újdonságaként került a hazai piacra, amelyet a Móra Kiadó gondozásának köszönhetünk.
A cím elsőre nekem is furcsán hangzott, de a kötet végére bizony nagyon is megértettem, sőt fel is kacagtam. Nem is lehetett volna találóbb nevet adni eme kiadványnak, rádadásul Szabó-Nyulász Melinda illusztrációi még fergetegesebbé tették az amúgy sem unalmas történetet.
Adott négy fiatal suhanc, akik a gördeszka királyaiként minden nap a helyi lakótelepen bosszantják az ott élőket. Különösen Tücsi bácsit és Pölö nénit. Az előbbi közösképviselőként, míg az utóbbi egy „kedves”, de annál kíváncsibb lakóként harcol a „baromarcúak” ellen. Igen ezt a gúnynevet kapták a fiúk, hiszen a napi háromszoros intelem sem hat rájuk soha, ráadásul Pölö néni új tudománya – az ecetes, fokhagymás víz – sem árthat nekik, főleg, ha csak más kap ebből az égi áldásból rendszeresen. A két felnőtt egymáshoz való viszonya sem probléma mentes, elvégre az asszonyi érzelmeknek igazán nehéz ellenállni… vagy mégsem?
Ugyanezen a téren bandáznak a Viráglányok is, akik a nevük után egy csapatot alkotnak. Bár lenne egy negyedik leányka is, de ő sajnos bármennyre is helyes és megfelelne a csapat szigorú szabályainak – nem kerülhet be, pedig milyen jó lenne.
Természetesen a két banda között óriási harcok és pimaszkodások húzódnak meg, pedig néha-néha a hormonok is közrejátszanak.
Az egész kálvária végül odáig fajul, hogy a felnőttek egy igazán komoly tervet eszelnek ki. Majd ők megmutatják, hogy kikkel kezdtek ki a suhancok! Eközben pedig a két csapat között is elindul egy igazi verseny, amelynek tétje talán mindenkit igazán meglephet!
Tudom, hogy egy ízig-vérig ifjúsági könyvet vettem kézbe, amely tele van poénokkal, nagyon mai problémákkal és szlengekkel, de őszintén szólva az elején nagyon nem tetszett Tücsi bácsi viselkedése és kimondottan irritált a „baromarcúak” kifejezés is. Valahogy nem fér össze számomra ez a fajta trágárság az ifi regényekkel. Ugyanakkor a végére megszoktam és végül teljesen elengedtem.
Karakterek tekintetében szerettem a fiúkkal és a lányokkal is egyaránt „bandázni”, valahogy természetes volt ez a macska-egér játék és nagyon jól szórakoztam a felnőttek puffogásán is.
Azt kell, hogy írjam tényleg nagyon mai a történet, csupa olyan problémával, amely bármelyikünk gyermekével, vagy körülöttünk lévő fiatalokkal is megeshet. Jó volt beleilleszkedni ezen gyermekek szemszögébe és éppen aktuálisan pimaszkodni a felnőttekkel.
A könyv üzenete is elég aktuális, ráadásul jó megoldásokat kínál akaratlanul is.
A kötet vége ugyan meglepett, de talán ez volt az egész őrület legjobb lezárása.
Azt kell, hogy írjam egy estés szórakozásnak tökéletes volt, de valószínű nem fogom újra kézbe venni.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert ebben a történetben mindenki megleli önmagát és a remek szórakozásnak nincs korosztályos határa. Kalandra fel!
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Vajon miről is szólhat ez a regény? Izgulsz egy kicsit? Még nem? Na, várjunk csak, rögtön változni fog a véleményed. Ugyanis ez a történet egy hattagú baráti társaságról szól, akik egy „unalmas” órán meghallják a városkájukban közismertebb nevén „Bolond Bélának” csúfolt bácsi énekét. Igen tudom, hogy ez még nem figyelemfelkeltő, de figyelj csak, hogy hangzik:
Na, most már izgalmasabb? Nem? Pedig jó, ha tudod, hogy ez a történet ezzel a dallal kezdődik. Ez a hat barát: Dina, Tomi, Feró, Olgi, Mara és Gabi elindulnak, hogy megkeressék a kincset a Zeréndvár alatt meghúzódó pince labirintusában. Merész vállalkozás és bizony nem veszélytelen. Vajon mi vár erre a kis csapatra? Megtalálják a ládát, és ha igen, vajon mit kezdenek vele? Nos, erről és még sok – sok másról is szól ez a csodálatos kis történet. Nem hiszed? Na, szépen vagyunk, mondhatom, akkor nincs más, mint most rögtön kézbe kell venned a könyvet és tessék csak elolvasni.
„[…] a Patek Philippe-ben ugyanaz van, mint a többi órában. Csak ez az óra tökéletes, örökké pontos, és márka. De tessék csak meggondolni: minden emberben ugyan az van, tüdő, máj, gyomor, szív, nem, kezicsókolom? Aztán az egyik emberi ennyit ér, a másik meg annyit. Mint a Mercedes autó. Abban is ugyanaz van, mint a többi kocsiban, mégis ötször-hatszor drágább.”
Hogy őszinte legyek nagyon jól szórakoztam, pedig kicsit feszengtem ettől a kincskereséses témától, hiszen Dunát lehet rekeszteni az efféle történetekkel. No, azt hiszem, hogy elmondhatom mennyire kellemesen csalódtam és ennek igazán tudok örülni.
A hat ifjonc bizony nagyon mai gyermekekként lettek ábrázolva, ámbár az is igaz, hogy bátorságuk és némileg felelőtlenségük még engem is megijesztett, pedig én csak olvasóként követtem kalandjaikat és nem voltam jelen. El is gondolkodtam azon, hogy én bele mertem volna-e vágni ilyen merész kalandba, de őszintén szólva a kényelmes székemből jó volt így is. Hogy mit tettem volna anno gyerekként, már nem is tudnék valósághűen válaszolni, de talán jobb is így.
„Mert a magyar ember nagyon takarékos. Mindent megőriz. Hadd legyen végső megnyugvása, élete elmúlása után az utódoknak, az örökösöknek egy kis tennivalójuk, ha éppen unatkoznának, és emlékezzenek meg őseikről jó szívvel, miközben a tűzre hányt ócskaságok lángjánál melegszenek esetleg a nyár közepén.”
Nagyon élveztem a kalandokat és meglepő módon a vége is jó érzéssel töltött el, pedig igencsak morcos voltam először, ezt nem tagadom. Sajnos egy hatalmas igazságot írt le a szerző és, bár tudom, hogy ez a mai napig így van, mégis az igazságérzetem miatt háborogtam, pedig tudom, hogy nem vagyok tenger. De az ember már csak ilyen, ahogy a gyerekek is voltak a történetben.
Az események pörgőssége, az a fanyar, szinte fűszeresnek mondható humor egy igazi élményt nyújtott, amelyet jó szívvel fogadtam el. Nagyon élveztem és sokszor bizony összeszorult a gyomrom ezekért a gyermekekért.
„A sikeres rendőri munkához manapság nem gumibotra és pisztolyra van szükség, hanem erős idegzetre.”
Nagyon örülök és hálás vagyok azért, hogy ilyen kiemelkedő szerzőkkel is találkozhatom, még ha csak írásaik által, de hiszem, hogy ezek a regények számos ifjút megmozgatnak majd és hatással lesznek valamilyen módon az életükre.
Ajánlom a könyvet nem csak az ifjúságnak, de bizony még a felnőtteknek is korosztálytól és nemtől függetlenül, mert ez a történet nem csak izgalmas és varázslatos, de rendkívül bölcs is egyben. Ez a gondolat pedig így igaz, ahogy leírva vagyon: „Hatalmas erő költözik a gyönge karokba, ha vágy, elszánás és akarat feszíti az ember lelkét.”
Ne várj senkire, hiszen itt a szünidő hamarosan, a Móra Kiadónál ezt a könyvet és még sok másikat is érdemes bezsákolni. Olvasásra fel!
Írta: NiKy
Ennek a történetnek erőssége a sajátos felhang, amely egy érettségi vizsga előtt álló lány monológjával indít. Vivi egy értelmes és bátor leány, aki a vizsgák közben is sokat jár szórakozni. Barátnői incselkedésére összejön egy vele egykorú fiúval, aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de sebaj, hiszen széles a világ és a még nagyon fiatal mindenki. A családi háttér már kevésbé ilyen színes, mint a baráti társaság, elvégre a szülőkkel nehéz kijönni, főleg, ha a családfő több éve külföldön dolgozik, hogy eltartsa szeretteit. Az anya és lánya kapcsolat nagyon vékony jégen mozog, sokszor felesleges vitákkal színesítve, de szerencsére a kistestvér felmelengeti a megbántott szíveket.
Vivi nagy álma, hogy tanár lehessen és barátaival életük végéig egy kis településen éljenek. De mi van akkor, ha ez az álom csak az ő fejében létezik, hiszen a külföldi élet sok kalandot hoz a kíváncsi fiataloknak és egy jó lehetőséget nem érdemes feladni! Ráadásul egy új szerelem is beköszönt a leányka életébe, amely szintén sok leküzdendő akadályt és nehéz döntést hoz számára. Vajon miért olyan nehéz dönteni és kire számíthatunk ilyenkor? Túl sok az inger és egy perc nyugalom sincsen.
„Már egy ideje rájöttem, hogy a zenét nem aszerint kell egy kategóriába sorolni, hogy gyors vagy lassú, komoly vagy könnyű, pop vagy hiphop, hanem hogy milyen hormont szabadít fel az emberben. Ha sikerül elkapni az alapenergiáját, tud úgy hatni, hogy lekopik róla minden emlék.”
Ebben a történetben több olyan mai, aktuális problémáról olvashatunk, amelyek elemeiben rengetik meg a jelenlegi társadalmat. Elvégre minden érettségiző fiatalnak el kell döntenie, hogy milyen szakmát választ és mely formában kívánja, vagy tudja ezt elsajátítani. Szó esik Magyarország jelenlegi elavultságáról, a hazai élet hátrányairól és a külföldi élet előnyeiről és viszontagságairól is egyaránt. A kötet automatikusan kritizáló és egyben demonstráló is a mai politikai szemlélet tekintetében, mégsem agresszív, csupán tényközlő vagy érzékenyítő. Fontos problémákra hívja fel a figyelmet és eléri, hogy elgondolkodjon azoknak az olvasó életére vagy környezetére gyakorolt hatásai tekintetében.
„De a „hazafiast”-t ne valami ócska politikai szövegnek gondoljuk, mert jobb, ha tudjuk, hogy attól a politikustól kell a legmesszebb menekülni, aki ezt a szót a szájára veszi.”
Szubjektív ugyan a véleményem, mégis hiszem, hogy mások is megértik és elfogadják a következő gondolatokat. Hiszem, hogy ezek a témák: legyen az politika, továbbtanulás, válás, testiség vagy éppen hazánk aktuális helyzete, előnye és hátránya, igen is fontos tudnia egy mai tinédzsernek. A jövő nemzedékének széles tudása adja majd ennek az országnak a fejlődését vagy éppen bukását és hiszem, hogy az értelem és intelligencia, elengedhetetlen egy fejlődő, szabad nép jövőjéhez.
Tehát, amikor bizonyos szinten felháborodtam először azon, hogy miért kell egy ifjúsági regényben előhozakodni a politikával, rá kellett döbbenjek, hogy bizony kell. A jövőről való gondoskodást már tizenévesen érdemes megalapozni, de nem ráerőszakolni.
Alapvetően ennek a könyvnek nagy hátránya az első ötven oldal, amelyet szó szerint túl kell élni. Ez a kezdeti nehézség egy mai lány vergődéseiről szól, a melyik ruhát vegyem fel és ki mit gondol rólam, illetve a csók különböző formáinak tálalásáig. Ha megtanultunk úszni az oldalakkal, a kitartó olvasó jutalma lesz egy hirtelen kinyíló, szerteágazó kaland, amely szólhat bármelyikünk gyermekéről vagy környezetünkben élő fiatalról. Azt hiszem a szerző kemény fába vágta írói pennáját, mert nem csak azzal adta fel a leckét önmagának és az olvasónak is egyaránt, hogy egy tinédzser lány szemszögébe képzelte bele magát, de a fent említett kérdéseket is beleszőte meséjébe, amely bármennyire is furcsán hat először, megállja a helyét a valóság talaján.
Vivi karakterét alapvetően nem tudtam megkedvelni a kötet végére sem, pedig elképesztő nagy változásokon megy keresztül és sokat sérül. Mégis kívül maradtam, hiszen nehezen viselem az ennyire esendő emberek kálváriáját. Persze nem attól nehéz, mert bukdácsol, hanem azért, mert lassan tanul.
Sajnos a legtöbb szereplőt csak felszínesen ismerhettem meg, ami kissé zavaró volt a számomra. Pedig szívesen olvastam volna többet az apa életéről, gondolatairól vagy éppen egy bizonyos fiúról.
Események tekintetében – természetesen az első ötven oldal túlélését követően – egész érdekessé vált a regény, és ezektől a kalandozásoktól sok régi emlékem jött felszínre bennem is. Hiszen mindenki volt anno tizennyolc éves, és ha nem is pontosan ilyen, de ehhez nagyon hasonló gondolatokkal és látásmódokkal küzdöttünk mi magunk is.
„Szerintem a vadállatok egyik legszörnyűbb tragédiája, hogy senki sem emlékszik rájuk, ha meghaltak.”
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a sok obszcén szóhasználat elengedhető lett volna, mert tény, hogy van a fiataloknak olyan rétege, amely ezzel él, ha kell, ha nem, de nem általánosítható, viszont az olvasási élményt megzavaró tényező, legalább is a számomra az volt.
Összességében egyszer olvasható, de valóban komoly témákat boncolgató regényt vettem kézbe.
Ajánlom figyelmébe a mostani érettségi előtt álló fiataloknak, vagy olyan nyitottabb olvasóknak, akik érdeklődnek a korhű társadalmi problémák iránt, de egyben türelmesek is, hiszen nem feltétlen a korosztályuknak megfelelő szövegezést olvashatnak. És egy jó tanács a végére: „Az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőletek, az a tudás.”
Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Pagony Kiadó webshopjába ellátogatnod.
Írta: NiKy
„A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.”
Gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen fanatikusnak mondható olvasó, aki bizonyos szerzőkért olyan szinten rajong, hogy bármely új könyvét képes megvenni, szinte a megjelenést követően. Nos, én vállalom, hogy nagyon szeretem a szerző munkásságát, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mostani könyvét rohantam beszerezni. Hogy mi ebben az egyedi? Nos, az esetemet tekintve, extra egér félelemben szenvedek, olyan szinten, hogy ha tehetem még a könyvek illusztrációit is letakarom, mert zavar. Most mégis erőt vettem magamon és bevállaltam, hogy igen, képes vagyok rá, és kell a polcomra eme meseregény is.
Ez a történet egy már ismertebb karakterről mesél, mégpedig Mikáról, az egérről. Róla jó tudni, hogy barátságos, kedves és szeret enni. Nagy becsben tartja barátait és hűségénél már csak önbizalomhiánya nagyobb, de annyi baj legyen, hiszen mindenkinek van valami „baja” önmagával, nem igaz? A legfontosabb mégis a hite, miszerint őt senki sem veszi észre. Pedig, ha tudná mennyire nincs igaza, hiszen többen foglalkoznak vele. Itt van mindjárt Nikolasz, akivel anno útnak indult a Messzi Északra, Igazmondó Glimpi, aki morgolódása ellenére egész jó fej tud lenni és Bátor Britta, aki ugyan néha megosztóan viselkedik és sosem elégedett a hősünkkel. Egy igazi kalandot bevállalnál egy barátért? Még akkor is, ha tudod, hogy nem szép dologról van szó? Vajon mennyit ér egy barátság és megéri-e mindent feláldozni érte? Nos, ezekre a kérdésekre is választ remélhetsz, de most szólok, hogy vegyél elő egy köteg zsebkendőt, mert hol azért fogsz pityeregni, mert könnyesre nevetted a szemed, hol pedig azért, mert a szíved összefacsarodik egy pillanat erejéig.
Azt hiszem, hogy ez a történet sokat fog adni minden olvasónak. Mert mi is hibázunk és szeretnénk, ha elfogadnának. De vajon megéri feláldozni a hitünket egy barátságért? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de az biztos, hogy ez a történet egy nagyon jó alapot szolgál hozzá.
„Nem akarja mindenki a legjobbat nekünk. És nem mindenki ismeri a mi igazságunkat. Ha az emberek utálni akarnak minket, sokkal egyszerűbb, ha hagyjuk nekik. Tudod jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy. Kimerítő annak lenni, ami nem vagy.”
Igaz barátból nagyon kevés akad életünk folyamán, de van, aki olyan szerencsés, hogy több ilyen is jut az életében. Ezen kis csodák fénypontok az élet sötét és kitaposatlan útján. Minden egyes lépéssel általuk leszünk többek és a nehezebb időszakot is könnyebb megélni általuk.
Mikának is meg kellett tanulnia a barátság szó valódi jelentését és azt, hogy kikre számíthat. A karakter fejlődése nagyon szépen lekövethető és rendkívül kedves lett ezáltal a számomra. Az én szememben az az igazi hős, aki hibái ellenére képes a bocsánatkérésre és hajlik a változásra, mert mindenki elköveti a maga ballépéseit, de a jobbért tenni kell. Ez a mese többek között erre is rávilágít és ettől nagyon boldog lettem.
„A bátorságnak semmi köze a félelemhez (…). A bátorság azt jelenti, hogy az ember fél, de mégis továbbmegy, mígnem ott áll valaki előtt, aki ezerszer nagyobb, mint ő maga. Mindezt azért, hogy segítsen bajba jutott barátján.”
És csak egy személyes panasszal szeretnék élni, miszerint nagy sajtimádóként nem lehetne egy csücsköt törni a híres Urga- burga sajtból? Igazán hálás lennék érte, de természetesen megosztom veled, elég lenne egész évre…
A viccet félretéve remekül szórakoztam és egy új kedvenc könyvet tehetek a polcomra.
Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert a barátság mindannyiunk életében jelen van valamilyen módon. Ha van legalább egy jó barátod, akkor öleld magadhoz vagy mond el, hogy mennyire örülsz neki, hiszen az élet csodáinak egyike.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Kolibri Kiadó weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
Az utóbbi években egyre divatosabbá váltak a művész és balett táncosokról szóló könyvek, amelyek közül a legfelkapottabb még mindig az utóbbi. Nem is csoda, hiszen ez egy rendkívül zárt világ, amiről csak néha lebben fel az élet függönye. Akinek van személyes vagy akár közeli rokona, barátja révén közvetett tapasztalata, annak nem kell mesélnem erről a kissé rideg világról. A külső szemlélő számára mindig is egy „távoli” szépség lesz, amely az előadások sikerétől függően válik igazán élettel telivé. A mostani könyv is ezt a különleges világot veszi górcső alá, egy tizenhét éves lány szemszögén keresztül.
Haszán Míra fiatalsága ellenére nagy fába vágta írói tollát, hiszen elsőkönyves szerzőként egy igen fondorlatos, sok idegen szóval ellátott kötetet kívánt átadni leendő olvasóinak. Hogy sikerült –e? Nos, ezt szubjektíven eldönti mindenki maga, ahogy teszem most éppen én is.
Spicc/Pipa című könyve 2021 – ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A regény külsőségeit tekintve figyelemfelkeltő a maga egyszerű, de elegáns képi világával. A pasztell színválasztás csak erősíti ezt az eleganciát, amely megadja a kellő hangulatot. A borítótervét és kivitelezését Müller Péter készítette.
Ezt a történetet egy fiatal lány, Iza szemszögéből ismerhetjük meg, akinek nagy álma válna valóra, ha eltáncolhatná „élete” nagy szerepét, Mária hercegnőt, A Diótörőben. Bár minden adottnak látszik életében, hiszen a budapesti Balettintézetben tanul, mégis bizonytalan lelkileg és ez elronthatja a várt felvételit. Vajon mi késztet egy ilyen fiatal növendéket arra, hogy mindent feláldozzon egy szerepért? És miért fontos az álmainkért megtenni a legtöbbet?
„[…] a balett nem egyszerűen tánc, hanem életérzés. Tánc nélkül olyan üres lenne minden.”
Őszintén szólva nem vagyok elégedett és most még finoman fejeztem ki magam. Több problémám is akadt ezzel a történettel, amely egy kis odafigyeléssel kitűnő is lehetett volna. Első körben, amit nehezményezek az a regény rövidsége és ezáltali vázlatossága. Ennek a kötetnek legalább plusz száz oldal kellene ahhoz, hogy egy szép, kerek egész történetté válhasson, ugyanis még azon olvasóknak is kevés lehet az információ, akik „otthonosan” mozognak ebben a világban. Nincsenek szépen kibontva az érzelmi ábrázolások, a karakterek nem fejlődnek, de még csak meg sem ismerjük őket igazán. A szereplők jellemzőit darabosan ugyan össze lehet illeszteni egy felszínes kép kialakításáért, de ezen kívül csak „közlés” formájában van leírva minden, mintha a szerző kijelentő mondatok csokrában lenyomná az olvasó torkán a mondanivalóját, és mint aki jól végezte dolgát, tovább is áll. Szeretném elmondani, hogy ez ebben a formában fullasztó és nagyon zavaró.
A fent említettek tekintetében olyan érzésem volt, mintha egy kötelező olvasmányt rövidített formában vettem volna kézbe, amely arra elegendő, hogy tudomásul vegyem, hogy miről szól a könyv, de ebben a formában semmi szórakoztatót nem találtam benne, pedig úgy gondolom ennek a kiadványnak ez lett volna az elsődleges szándéka.
„Nincs annál férfiasabb, mint amikor a partnered a kezedbe adja az életét, és a magasba emeled.”
Természetesen nemcsak a balettről, mint táncformáról szól a történet, hiszen sokkal több üzenet húzódik meg a háttérben. Olvashatunk családon belüli verbális elnyomásról, az intézeten belüli diák hierarchiákról, egy álom megvalósításának rögös útjáról és talán a legfontosabb, amely napjainkban is igen számottevő, tehát az anorexiáról. Az üzenet és egyben a tematikaválasztás fontos és úgy gondolom, hogy nagyon jó kiindulópont egy fiatal író tekintetében, de sajnos a fent említettek miatt nem tudtam élvezni az olvasást és sokszor dühítő volt a számomra.
A szerző írástechnikája viszont figyelemre méltó és úgy gondolom, hogy mindenképpen olvasnék még a tollából származó regényeket.
Összességében egyszeri olvasásnak elfoghatónak gondolom, de semmiképpen sem több, amit nagyon sajnálok. Ugyanakkor külön ki szeretném emelni, hogy a kötet végén lévő francia szavak magyarázata könnyebbé teszik a regény olvasását és ezt nagyon tudom értékelni.
Hogy kinek ajánlom? Őszintén szólva nehéz kérdés, de azt biztosan állíthatom, hogy aki szereti a balett világát, annak egy pár órás egyszeri kikapcsolódásnak megfelelhet.
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt egy nagyon kedves barátom mesélte, hogy gyermekként mennyire szerette a szerepjátékokat és alig várta, hogy a barátaival összeülhessenek e célból. Számomra kissé bizarr érzést keltett először nem tagadom, de később jobban belegondolva, már mosolyogtam eme tevékenységen, hiszen a mostani időszakunkban ezt könyvek segítségével élhetjük át. Ennek a két verziónak közös sajátossága, hogy beleképzelhetjük magunkat egy adott karakter személyébe, viszont eltérnek a kivitelezés tekintetében. Míg régen minden a gyerekek fantáziájára volt bízva, addig ezen könyvek már sokkalta nagyobb segítséget nyújtanak, de a választási lehetőséget viszont továbbra is meghagyják az olvasónak. Aki számára ismeretlen lenne a „lapozgatós” könyvek műfaja, annak röviden annyit, hogy a kötet rengeteg apró, számozott fejezetre van bontva és mindegyik végén döntési lehetőségeket kapunk, amelynek alapján lapozunk a következő fejezetre, legtöbbször nonlineáris módon.
Ebből az alapokból merítkezve készült Philippe Nessmann - Irány a Mars! című kötete, ahol egy űrhajós bőrébe bújva indulhatunk útra társainkkal, hogy felfedezzük a Mars nevű bolygót. Számos feladat vár ránk, amelyek kisebb-nagyobb nehézséggel járnak. A döntések arányában olvashatjuk végig a könyvet, elvégre nem mindegy ki hogyan dönt, és hogy az milyen következményekkel jár. Gyere és fedezd fel ezt az izgalmas könyvet, amely nem csupán szórakozással, de sok információval is szolgál majd számodra!
Hogy jól szórakoztam – e közben? Nos, így visszagondolva igennel felelek, bár olvasásom közben levert párszor a víz, hogy mit is művelek. Azt gondolom, hogy így felnőtt fejjel is szórakoztatóak ezek a könyvek, mert ráébresztenek arra, hogy mennyi mindent nem tudunk még, talán kicsit ki is billentenek a „felelősségteljes” döntések hétköznapjaiból és megmutatják azt, hogy éppen miképpen viseljük rossz választásaink következményeit. A saját kiborulásaimról inkább most nem ejtenék szót, de az biztos, hogy jót kacagtam magamon utólag és ez számít igazán.
Ajánlom a könyvet mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, mert döntéseket mindannyian hozunk az életünkben, de játékos formában sokkal többet megtudhatunk önmagunkról és az adott témakörről egyaránt. És ne feledjétek, a tudást játszva a legkönnyebb magunkba szívni! Kalandra fel!
Ennek a kötetnek is érdemes a polcodon helyet találni, ehhez pedig csak a Móra Kiadó weboldalára kell ellátogatnod!
„A tehetségnek, szerencsére, semmi köze a gazdagsághoz.”
Talán már írnom sem kell, hogy mennyire szeretem a tartalmas ifjúsági könyveket és szerencsémre mostanában több olyan regény került a kezembe, amelyet igazán szívembe tudtam zárni. Ráadásul, ami elsőre bugyutának vagy nem megfelelőnek – akár korosztály tekintetében- tűnik, az több esetben is bebizonyította, hogy mennyire nem szabad csupán borító vagy fülszöveg alapján megítélni. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt írom, hogy a mostani olvasásom is egy ilyen könyvet takar.
A.Victoria Vázquez – Lázadók című regénye 2020-ban került a polcokra, még pedig a Napraforgó Kiadó gondozásának köszönhetően. Az elsőre képregényes érzetet keltő kötet egy igen csak sokrétű és gazdag információt rejtő ifjúsági regény, amely bár kezdetben a borító illusztrációja miatt nem vonzott, a témaköre miatt mégis megvételre került, elvégre érdekel minden olyan könyv, amely a művészet és ezen belül is a táncosok világáról mesél valamilyen formában. A kezdeti ellenszenvet egyébként mára elfelejtettem és meg is állapítottam, hogy az egész könyv egy kellemes rajzstílust követ, amely egyébként Carlos Navarro munkáját dicséri. Hogy mi bajom volt mégis vele? Talán túl gyermetegnek éreztem, így ennyi idő elteltével már nehéz megmondani, hiszen még megjelenést követően a kosaramba került.
Egyébként ez a történet egy sorozat első része, amely felvezeti, vagy úgy is írhatnám, hogy bevezeti az olvasót a Művészeti Iskola mindennapjaiba és megismerkedhetünk a főbb karakterekkel is. De nézzük is, hogy miről szól részletesebben a regény:
Patri ösztöndíjas diák, aki nagyszüleivel él. Sokszor hátrányban van csoporttársaival szemben, mégis örök optimistaként szemléli az életet. A hétköznapokat ugyan beárnyékolja Sara és barátnői ármánykodásai, de igyekszik felvenni a tempót a többiekkel, bár a tánc testalkata miatt nem túl könnyű a számára. Szerencsére csodálatos hangja pótolja valamicskét.
Carlos zárkózottsága és visszahúzódó viselkedése ellenére kiváló táncos és kitűnő tanuló. A tehetséges fiú igyekszik a középmezőnyben megbújni, pedig ennél sokkal többre is vihetné. Vajon mi késztett egy ilyen sokoldalú ifjút arra, hogy magányosan töltse a napokat?
És akiről még illik szót ejteni az nem más, mint Carmen Bethencourt, az iskola igazgatónője. Kiemelt figyelmet fordít a diákjaira és mindenkiről pontos véleményt alkot. Letisztult, intelligens és következetes szigorral kezeli a gyerekek és az iskola ügyeit. Igazságos, de sokat követelő tanerő, aki a fenti négyes sorsát is egyengeti.
Mint látható, már a karakterek is különlegesek, bár az tény, hogy nem probléma mentesek. Mindenkinek megvan a maga világának megfelelő elvárásai, félelmei és sérelmei. Ennek a négy fiatalnak meg kell küzdenie a pubertáskor nehézségeivel, az egyéni társadalmi problémákkal és egymással is. Ráadásul a szigorú iskolai követelmények sem könnyítik meg a mindennapi életet. Egy nem várt büntetés végkimenetele, valamint egy csoportos együttműködést igénylő előadás végül egy útra tereli a fiatalokat. Vajon képesek lesznek a közös célért elfogadni egymást és elérni céljukat? És mi köze egy nagyobb testvérnek és a családsegítőnek mindehhez? Nos, ezekre a kérdésekre nem fogok felelni, de bizonyos szinten választ remélhettek, ha belevágtok ebbe a kalandba.
„Hercegnők nem léteznek. Érted? A való életben a „tökéletes szépség” nem más, csak smink. A nők dolgoznak, néha reggeltől estig, hogy a családjuknak mindene meglegyen… Nincsenek tündérkeresztanyák, se varázslatos üvegcipők, se semmi efféle. De legfőképpen: nincsenek hercegek. A Hamupipőke egy hazugság (…).”
Ezt a történetet elsődlegesen Cris szemszögéből ismerhetjük meg és az általa átélt események és gondolatok segítik hozzá az olvasót azon információkhoz, amelyek egy viszonylag könnyen érthető és követhető kezdetet és családi hátteret mutatnak be. A fiú dacossága és élénk természete sok probléma forrása, mégis nagyon szerethető karakter. Az tény, hogy felvetül több fontos kérdés is, amire nem feltétlenül kapunk választ, de ezt hamar el is lehet engedni, hiszen egy sorozat első könyvéről van szó éppen.
Szubjektíven arra gondoltam először, hogy én mennyire örültem volna anno fiatalon, ha ez a kötet a kezembe került volna. A táncosok világáról van némi fogalmam és pontosan tudom, hogy mennyi lemondással jár ez az élet. Ugyanakkor minden egy „elszenvedett” pillanat egy olyan csodálatos élményt és eredményt ad az adott személynek, amelyért megéri küzdeni és elengedni dolgokat, eseményeket, ételeket. Igen, ez a világ csak a külső szemlélőnek fog csupa pompa és ragyogásként hatni, de minden előadás mögött sok sírás, kemény munka és gyakorlás búvik meg. Ezért igazán csak az tudja megérteni és értékelni ezt a kötetet, aki hasonlóképpen megélte, vagy átéli akár most is a célért való kemény munkát.
A könyv nem csak a táncról és annak világáról mesél, hanem számos komoly társadalmi és egyéni problémát is beleszőtt a meséjébe. Olvashatunk diszfunkcionális családokról – akármelyik réteget tekintve-, sebzett lelkű fiatalokról, túl magas elvárásokról, lemondásokról és igen, verbális bántalmazásokról is. Úgy gondolom, hogy mindegyik tematika komoly és külön is nehezen emészthető, így együtt talán picit fullasztó is lehet, de szerencsére a könnyed nyelvezet és stílus elveszi az élét ezeknek.
Nagyon szerettem olvasni, mert komfortosnak éreztem ezt a világot. Pontosan értettem, hogy Cris miért ilyen vad, a Sara viselkedése mögött meghúzódó indokokat vagy éppen Carlos visszahúzódó viselkedését. Az egyetlen karakter, akit csodáltam és nagy tiszteletet éreztem iránta, az az igazgatónő volt. Egységesen bánt a fiatalokkal és mindig tisztelettel érte el a célját.
Akiről nem írtam sokat az Patri. Vele cseppet nehezen barátkoztam meg, mert számomra túl pozitív és könnyen alkalmazkodó szereplő benyomását keltette. De így a könyv olvasását követően kialakult bennem egy megérzés, miszerint ennek a hátterében is komoly indokok húzódnak meg és nem biztos, hogy a látszat ellenére könnyed a lelke.
Összességében egy nagyon különleges és kimagaslóan fontos problémákat boncolgató ifjúsági könyvet vettem kézbe.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül mindenkinek. Tudom, hogy számos témát nehezebb megemészteni fiatalon, de szeretném, ha adnátok ennek a sorozatnak egy esélyt, mert akár segítőkezet is nyújthat egy megfelelő pillanatban, a felhőtlen szórakozásról már nem is beszélve.
Amennyiben hallgatsz rám, akkor egy példányt polcodra teszel és ehhez csak annyit kell tenned, hogy a Napraforgó Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Sokszor hangoztatom, hogy a mai ifjúságnak szóló regények mennyire színesek és érdekesek és hogy én mennyire tudtam volna értékelni anno, ha ilyen könyvek kerültek volna a kezeimbe. De most végre egy olyan kötettel találkoztam, amely első megjelenése a 90-s évek végére tehető, tehát ezzel bebizonyosodott, hogy fiataloknak szóló, remek alkotások már akkor is megjelentek, csak amilyen peches voltam, ritkán találtam rájuk. De, ahogy a mondás tartja: „jobb később, mint soha”, ezen az elven végre én is elolvashattam eme kalandos regényt és együtt izgulhattam a főszereplőkkel.
Dóka Péter 1974-ben született Budapesten. Elsődlegesen gyermek- és ifjúsági könyveket ír, de nevéhez fűződik számos színdarab és mesefilm is. Róla itt tudhatsz meg többet.
Az ellopott zsiráf című ifjúsági regénye először 2003-ban jelent meg, majd ezt követően még három újranyomást kapott, köztük az utolsó 2021-ben látott napvilágot a Móra Kiadó gondozásában. Az én kezeimben ez a példány fordult meg, amely elsődleges Oravecz Gergely illusztrációi miatt hívta fel a figyelmemet, majd később a fülszöveg vonzott magához.
Történetünk főhősei néhol viccesek, máskor bolondosak, de minden szempontból különlegesek és nagyon kedvesek. Tulajdonképpen egy családot ismerhetünk meg, ahol a mindennapi szerencsétlenség mókás kivitelezésben a megszokott. Adott két szülő, akik úgy döntenek, hogy a nyári szünetet kihasználva, újraélik a nászutas emlékeket és felkerekednek egy jó kis velencei utazásra. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, elvégre van két gyermekük is, akiket nem lehet egyedül hagyni ennyi időre. Sebaj, végül is mire valók a nagyszülők, nem igaz?
Szalai tata és Ili mama igazán kedvesek, hogy elvállalták a gyerekek felügyeletét, az már más kérdés, hogy nem kedvelik a várost és minden olyan kusza a számukra. De mit lehet tenni? Nos, Szalai tata igazán nem mondhatja, hogy unalmas az unokákkal lenni, elvégre nem mindennap kerül az ember egy zűrös kaland kellős közepébe. Jenci és Barnabás, valamit barátaik: Király Tibi a pesti vagány, Dezsi a legjobb barát, Zsuzsi és barátnői, valamint Beniczky Péter az elszegényedett magánnyomozó, nem kis feladatra vállalkoztak, mint kideríteni és előkeríteni az állatkertből elrabolt kis zsiráfot. Ehhez hozzájárul egy cukrászda, egy teke klub, némi rohangálás a városban és egy csipetnyi szerelem is. Hát nem maga az őrület? Nos, ezt eldöntöd majd magad, de arra készülj fel, hogy hasfájást okoz a sok móka és kacagás.
„-A szabadság veszélyes dolog, de éppen attól szabadság. Tudjátok, azokat kellene ketrecbe dugni, akik elveszik az állatoktól a szabad élet örömét. Szabadságot az állatoknak!”
Azt hiszem, hogy egy rossz szavam sem lehet, hiszen mindent megkaptam, amit egy ilyen ifjúsági regénytől elvárok. Izgultam, nevettem, szomorkodtam és elgondolkodtam a történet üzenetén. Nagyon jól éreztem magam egész végig és rendkívül felszabadultnak, sőt élettel telinek mondhattam el magam a végére. Ezért azt hiszem új kedvenc könyvre leltem, ami ebben a forrongó világban most különösen gyógyír lelki sebeimre.
A könyv elsődleges üzenete, hogy mindenki szabadnak született és másodlagosan pedig a fiatalság múlékonyságára hívja fel a figyelmet. Elvégre egyszer vagyunk gyermekek és oly rövid ez a viszonylag felhőtlen időszak életünkben. Ha pedig egy igazán kalandos őrületre vágyunk, csak kézbe kell vennünk ezt a könyvet.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki mer még hangosan kacagni és képes felhőtlen lélekkel egy kis időre boldognak lenni. Legyél fiatal, vagy idősebb, egy könyv csodáit befogadni tudni kell. Mert a lélek szárnyalásához egy történeten keresztük vezet az út. Olvasásra fel!
És, hogy ne csak egyszer kerüljön a kezeidbe, ajánlom, vedd is meg, hiszen a polcodon jól mutat és egy történet többször olvasva mindig egy új kaland. Ha élnél ezen lehetősséggel, akkor a Móra Kiadó várja a rendelésed.
Írta: NiKy
„A legcsodálatosabb dolog alkotni vagy tenni valamit, amire senki sem kényszerített. Bátran harcolni egy nemes célért.”
Mostanában nagy keletje van az olyan mesekönyveknek, amelyek valamely formában segítik célcsoportjukat. A legtöbb esetben az olvasást támogatják, hiszen szórakoztatva tanítani a leghatékonyabb formája annak, hogy az ifjúság könnyen befogadja a mondanivalót. De mi van akkor, ha ennek gyakorlása nem elég, hiszen az adott szöveget meg is kell érteni? Nos, ez a kötet erre hivatott elsődlegesen.
Ez a mese egy kisiskolás lányról szól, aki kezdetben nehezen találja helyét a világban. Környezete egy jólnevelt gyermeket ismerhet a személyében, aki jó tanulóként sok díjat tudhat magáénak és mindig nagy szeretettel és gonddal törődik kis húgával is. Ám, időnként elbújva a kíváncsi szemek elől, bártorság gyakorlást kell végeznie, hiszen minden olyan félelmetes és nehéz.
Ahogy mondani szokták, minden kalandnak megvan a maga karikája, jaj, bocsánat, akarom írni kezdete. Esetünkben Dorka egy hullahoppkarikát talál a pincéjük régi kacatjai között, és ha már ott van érdemes ki is próbálnia. És ki gondolta volna, hogy egy hétköznapi játékból egy másik világba csöppenünk, főleg úgy, hogy minden a feje tetejére áll. A kezdetleges ijedelmek után számos kalandban lesz részünk, kezdve egy repülő hallal, egy mogorva, de kíváncsi varázslóval, egy különleges látóval és még sorolhatnám. Ugye, hogy milyen érdekes? De bizony még nincs vége.
Ennek az útnak is megvan a maga célja és ehhez Dorka kerül a középpontba. Vajon képes lesz –e ez a kicsi lány megküzdeni a rá váró feladatokkal és lesz-e elég bátor, hogy szembe nézzen a legnagyobb félelmeivel? És vajon mi köze van ehhez egy szép szemű, furcsa nevű fiúnak és egy nagy adag varázsmagnak?
„Minden éremnek két oldala van, nézd meg mindig a másikat is, mielőtt ítélkezel!”
Számomra ez a mese egy csipetnyi kikapcsolódás volt a szürke hétköznapokban. Egy különleges világba csöppentem egy kicsi lány szemszögén keresztül és tulajdonképpen az utolsó oldalig együtt éltünk át minden kalandot. Sok barátot ismertünk meg, akik bár nem voltak mindig vidámak, sőt sokszor morogtak, mégis nélkülük nem sikerült volna ilyen fergetegesen ez a kaland.
A könyv erőssége a jól követhető cselekmény és a sok fejezetre bontásnak köszönhetően a könnyű szövegértés. Ráadásul a fejezetek végén egy – egy kérdéssorozatot kapunk, amely segít feleleveníteni az olvasottakat és netán még el is gondolkodtatnak.
„Bárcsak látszana egy ember arcán, hogy milyen igazából!”
Az írónő első regényét vettem kézbe és nem tagadom, hogy helyenként éreztem. Bizonyos szinten nyers és néhol pontatlan a szöveg, ugyanakkor az egyedi stílus nagyon élvezhetővé varázsolta a mesét. Felnőtt fejjel nem nekem íródott az adott történet, mégis elérte, hogy szívesen olvastam.
A könyv több igazságot is tartalmaz, ami bár a meseszöveg része, mégis érdemesnek gondolom, hogy kiemeljük őket. Ezekből válogattam jómagam is ehhez a kritikához éppen. Minden tanács segítő szándékú és összesítve kellemes érzést hoz felszínre.
Egyetlen apró, de annál fontosabb kritériumot szeretnék megemlíteni, az pedig a becenevek használata. Egy felnőtt olvasót nem fogja megzavarni, de egy gyermek még nem rendelkezik ugyanolyan fokú összpontosítással és zavaró lehet a számára. Ettől függetlenül nem bántam, hogy kézbe vettem és hiszem, hogy másoknak is tetszeni fog.
És bár nem a korosztályomnak íródott a mese, mégis úgy éreztem, hogy komfortosan mozgok ebben a világban. Jó érzés volt kalandozni, feladatokat megoldani és elgondolkodtam az adott bölcseleteken, hiszen mindegy mennyi idős vagy, egy ilyen történet is hatással lehet lelkivilágodra.
Ajánlom a könyvet minden olyan fiatal olvasónak, aki szeret kalandozni és rejtélyeket megoldani. És ha van kedvetek, akkor vonjátok be a szüleiteket is a meseolvasásba, hiszen együtt sokkal érdekesebb és izgalmasabb időtöltés. És egy zárógondolat a meséből: „Van, amin változtathatunk, s van, amin nem. Ahová születünk, s ahogyan kinézünk, az például adott dolog, de amikké válunk, arról csakis mi döntünk, az mutatja meg, kik is vagyunk igazából. Amit és ahogyan cselekszünk, csak az a fontos!”
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed és megteheted, arra kérlek, hogy vegyél egy példányt! Hiszen neked szórakozás, de másnak egy életet mentő kívánság teljesülése. Ehhez pedig csak annyit kell tenned, hogy a Manó Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz!
Írta: NiKy
Huh, egy mély sóhaj tört most fel bennem, pedig már több órája fejeztem be a könyvet. Kellett pár óra, amíg megemésztettem az olvasottakat, de igazán azért húztam az időt értékelés előtt, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen biztos az dolgomban. A legtöbb esetben hamar megszületik a döntésem, miszerint szerettem vagy éppen ellenkezőleg, nem kedveltem meg az adott történetet, de vannak bizonyos könyvek, amelyek kifognak rajtam és ez történt most is. Ennek apropóján elgondolkodtam, hogy azért vagyok bizonytalan, mert nem a korosztályomnak szól és mégis tetszett, vagy azért, mert bár ifjúsági könyv, de alapvetően horror elemekkel tarkított, tehát némiképpen zavar ez az ellentmondás. Igen, tudom, hogy csak az én fejemben nem fér össze a kettő, de nézzétek el nekem, hiszen amikor én voltam tizenéves, még nem volt keletje az efféle történeteknek. De nézzük is, hogy most miről írok éppen.
Első körben az tűnt fel, hogy a borító egy cseppet hasonlít egy nagyon kedves mesesorozat nyitó jelenetsorára, de végül úgy döntöttem nem kutatok a közös pontok után, elvégre várt rám egy izgalmasnak ígérkező történet.
Amúgy innen üzenem szeretet barátnőmnek, akitől eme csodás könyvet kaptam, hogy köszönöm és nem féltem.
Apró terek egy igazán érdekes cím egy olyan kötetnek, ahol bármi megtörténhet. Kezdetben nem értettem miért van egy bizonyos kukoricamező és ufós előérzetem, míg végül kiderült, hogy némi pontatlanságtól függetlenül van közük ehhez a történethez.
De nézzük is, hogy mit rejteget ez a kötet:
Régen élt három fiatal, akik szoros barátságot kötöttek, de felnőtté válásuk után egy tragédia árnyékolja be az életüket.
És adott egy régi könyv, amelynek már megsárgultak a lapjai, az idő otthagyta nyomát minden oldalon, hiszen közel száz esztendeje várja, hogy betöltse szerepét. Ennek a könyvnek különleges sorsot szánt az ég és mégis igen hálátlanul bántak vele. De, ahogy mondani szokták minden rossznak eljön egyszer a vége, amely e tekintetben egy apró magányos lelket jelentett, akinek az olvasás a túléléssel ért fel és minden pillanatot ezzel töltött, amikor csak tehette.
Egy zárkózott gyermek, egy iskolai kiruccanás, némi kalamajka és egy alku, amelyért sok halandó fizet majd súlyos árat.
A tizennégy éves Ollie nem olyan, mint a többi fiatal, hiszen számára az idő megállt, a lélegzés és a napi rutin mellett, csak a fák sóhajtása és a könyvek világa jut át azon a lelki merevségen, ami egy éve érte. A szürke hétköznapok, az emberek közeledése és nyíltan titkolt együttérzése a világon a legbosszantóbb, főleg akkor, ha semmi mást nem akarhatunk csak nyugalmat és csendet, vagy a patak zúgását. Az emlékek néha felszínre törnek, de erősek vagyunk és tudjuk, hogy már semmi sem lesz ugyan olyan. Mégis el kell mennünk egy farmra, pedig inkább olvasnánk, hiszen itt ez a csodás könyv és annyira érdekel minket a vége. De aztán sorban furcsa dolgok történnek, és nem értünk már semmit. Ráadásul felvetül bennünk a kédés, hogy miért van ennyi madárijesztő egy ekkora területen? Miért van egy elfeledett temető az erdő közelében? Olyan sok kérdésünk van, amire nincs válaszunk.
Egy tanya, egy busznyi gyermekcsapat és egy figyelmeztetés, amit csak kevesen hallanak meg. Vajon mi történik, ha eljön az este és leszáll a köd? És miért tekintenek ránk mindig azok a fura kitömött bábuk? Vajon hazaérünk-e időben?
„Még a rossz dolgok is vezethetnek jó dolgokhoz. A szomorú időkben talán segít, ha erre gondolsz.”
Nos, nem kattantam meg, de csak így tudom elmesélni nagy vonalakban, hogyan is éreztem magam, amíg Ollie bőrében voltam. Valahogy minden összekuszálódott bennem, és amíg az utolsó oldalt el nem olvastam, igazán nem tudtam levegőt venni.
Ez a regény nagyon megfogó, mind a karakterek színessége, mind pedig az események láncolata miatt. A horror rész igazán sokat adott az alapvetően is izgalmas történethez, hiszen többször libabőrös lettem, pedig higgyétek el, hogy nem ijedek meg egykönnyen. És most mégis jó érzéssel borzongtam és izgultam azért, hogy végül sikerüljön elérni a végcélt.
Szeretem, amikor a karakterek fejlődnek, hiszen mi is változunk az idő teltével, ettől sokkal hitelesebb, élettel telibbnek érzem, akiről olvasok éppen és ezt itt nagyon megkaptam.
Bár a szórakoztatás mellett a szerző több üzenettel is szolgál olvasójának, mégis igazán attól lesz megkapó az adott sztori, hogy gyermekeken keresztül teszi mindezt. Valahogy jobban tudunk elborzadni, akár örülni vagy sírni, ha egy ártatlan lélek küzd a maga gondjával, szörnyűségével és mélyebben érint minket, ha esetleg eltévelyegnek.
A szerző csodálatosan ír, ezt el kell ismernem, még akkor is így gondoltam, amikor több napra félre tettem a könyvet és valahogy nem volt kedvem ismét visszatérni ebbe a világba. Mert azt tudni kell, hogy voltak napok, amikor csak tologattam magam előtt, de nem éreztem a visszahívást. Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy ez a könyv hibája, inkább betudom annak, hogy nehezebb időszakomban vettem kézbe és ez így van jól.
Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra vannak olyan szerzők, akikről váltig állítom, hogy tőlem a vasalásról is írhatnának könyvet, de bizony én el fogom olvasni és valószínű nagy kedvenc lesz. Nos, nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a mostani kötet szerzője a fent említett kategória számomra. Már alig vártam, hogy megérkezzen a rendelésem és kézbe vehessem a regényt.
Ecsédi Orsolya írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, tartalmas és sírósan nevetős szórakozással, elvégre eddig több alkotását is volt szerencsém olvasni – igen bevallom, az összes történetét kézbe vettem és valamennyi nagy kedvencem évről évre. Nagyon szeretem a furfangos nyelvezetét, imádom a szóvirágait, a kissé pikáns humorát és legfőképpen azt a bájos fantáziát, amellyel minden alkalommal elvarázsol engem, sok molytársamat és több fiatalt is egyetemben.
A mostani szerzeménye a Kell egy csapat sorozat harmadik része, amely Sárkányugatás címmel jelent meg 2021- ben a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
A történetünk majdnem ott folytatódik ahol az előző résznek vége szakadt, a megszokott kis csapattal – Zizuval, Ankával és Bátival – akik egy újabb varázslatos nyomozásba kénytelenek belekezdeni. Ráadásul most a különleges számok bűvkörében, elvégre a három igazán varázslatos szám, nem igaz? Három barát, három nyomozás plusz egy csipetnyi varázslat adja annak az egyenletnek az eredményét, amitől ez a történet ismét egyedivé válik és az olvasó le sem akarja tenni a könyvet. Hiszen hol olvashatunk kutyából lett sárkányról vagy sárkányos ebről? Egy furcsa fiúról, aki a bújkálások mestere, vagy a mester „gyermeke”? És mi van akkor, ha ebből a katyvaszból csak akkor van menekvés, ha az idő hajlandó segíteni? Igen, jól olvasod, ez maga az őrület, de garantálom, hogy nem akarsz kijózanodni, csak vedd kézbe a könyvet!
„(…) milyen sárkány az, aki hagyja, hogy elvigyék egy menhelyre?”
Számomra ez a történet gyógyír volt fájó sebeimre és minden egyes mondatával felmelegítette a lelkemet. Könnyesre sírtam a szemem, de most a nevetéstől, ráadásul ismét kedvet kaptam a műben előforduló múltunk kincseinek újra olvasásához is.
Imádtam a csapattal kalandozni és anno mit meg nem adtam volna egy ilyen tüneményes tanárnőért, mint Adél néni jelen esetben. Nagyon szerettem a stílusát, minden „jóslata” megváltás volt számomra.
„Nem tűnt fel, hogy minden jó történet olyan, mint a napfelkelte? Hogy a hajnal előtt a legsötétebb?”
Egyszerűen eldöntöttem, hogy panasszal fogok élni, mégpedig az írónő felé. Hol a többi kötet? Évente egy nem elég és tudom, hogy nem csak én gondolom így. Tessék írni minél többet, hogy mi boldogok lehessünk egy rövid időre.
Hogy kinek ajánlom a könyvet? Neked, neki, mindenkinek. 11-99 éves korig bárki kézbe veheti, mert garantáltan jól fog szórakozni. És ne feledjétek, minden történet csak akkor ér igazán valamit, ha az olvasó lelke hozzáadódik. Kalandozásra fel!
„Mi jobb? Meghalni, vagy élni akárhogy?”
Mindig elfog a nosztalgia érzése, amikor egy olyan könyvet veszek kézbe, ahol a régi rajztechnikák dominálnak. Ez az érzés azért különleges a számomra, mert nagy reményeket ébreszt bennem, hogy vajon a szerző a tartalommal is megtudja-e tartani ezt a mély emocionális töltetet, vagy elhalványul, ahogy idővel az emlékek.
Takács Zsuzsa számos kötet szerzője és fordítója. Bár munkásságával többször is találkoztam, mégis most olvastam tőle először önálló alkotást.
Spirálfüzet című verseskötete 2021 –ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Mint fentebb már említettem az illusztrációk vonzottak magukhoz először, amelyet Turi Lilla munkáit dicsérik. Az is igaz, hogy egy számomra fontos listára is felkerült, de végül is ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy beszerezzem.
A könyv tulajdonképpen két részre osztható. Ez az elkülönülés mind idősíkban, mind térben is elválik egymástól. Az előbbi 1987-ben íródott Kamaszlányversek alcímmel, az utóbbi pedig 2021 –ben, Az égen bárányok fodrozódnak címet kapta.
Mind a két részről elmondható, hogy rímtelen, mégis „lélekrímelő” verseket tartalmaz. Ezt a fogalmat én használom azokra az alkotásokra, amelyek az olvasói szívemmel együtt dobbannak. Akár van ütemük, akár nincs az adott alkotásoknak, csak akkor esnek ebbe a kategóriába, ha nekem íródnak, hozzám szólnak és pont ezért eggyé válok velük olvasásom folyamán.
Szeretnék két különleges versrészletet megmutatni, amelyek különösen fontossá váltak a számomra.
És a második:
Összességében egy különleges könyvet vehettem kézbe, ahol a szerző megfogta a kezem és idősíkokon és témakörökön át vezetett, míg egy utolsó sóhajjal elengedett. Ez a sóhaj az én ajkaim közül tört elő, amikor is tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzottak a múltam apró szilánkjai és egy rövid időre újra érezhettem az akkori nyári meleget, és szinte láttam, ahogy Nagymamám a konyhában süt-főz nekem. Ezekért a pillanatokért már megérte kézbe venni és igencsak hálás vagyok érte.
Ez a vers pedig megmutatja, milyen dacosak is voltunk anno, pedig nagy az igazsága.
Úgy érzem egy remek kezdet volt számomra ez a könyvecske és el fogok merülni a közeljövőben a szerző további alkotásaiban is.
Ajánlom fiatal és idősebb lányoknak és nőknek, hiszen ezekben a versszakokban ott vagyok én, te és mindenki.
Amennyiben elmerülnél a könyv világában, megteheted, ha a Magvető Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Jean-Claude Mourlevat francia szerző immáron második kötetét vettem kézbe, hiszen pár hónapja volt szerencsém olvasni Zebulon, avagy bűntény a Borzoló Borzollóban című regényét is. Persze ezen kívül is jelent meg más alkotása hazánkban. Az alkotó igen termékeny és sokszínű, hiszen az ifjúsági regényeken át a gyermekirodalomig igen széles témakörökben jelent meg eddig könyve.
Putifár tanár úr visszavág című kisregénye 2021 egyik újdonsága, amely a Vivandra Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen az illusztrációk vonzottak magukhoz, melyek Rofusz Kinga sajátos stílusjegyeit viselik magukon, és rendkívül egyedivé tették ezt az alapvetően sem szokványos történetet.
Ahogy már fentebb említettem ennek a könyvnek egy nyugdíjba vonuló tanár a főszereplője, mégpedig Putifár Róbert úr. Róbert igazán mindent megtett az elmúlt 37 évben, hogy megfelelő nevelője legyen a csemetéknek, mégis számos alkalommal keserítették meg életét. Édesanyjával kettecskén élve szerette a nyugalmat, de a napi „rémálom” megrendítette az otthona védő bástyáit is. Egészen addig, amíg egy remek ötlete támad, miszerint mi lenne, ha bosszút állna azokon, akik megkeserítették az életét? Vajon mi történik akkor, ha a nyugalmas nyugdíj időszakát egy rafinált bosszú haditerv árnyékolja be? És kik lesznek azok, akiken a tanár úr haragja csattan?
„Mások boldogsága olykor fájdalmat is okozhat.”
Számomra ez a történet egy hatalmas gyógyír volt a múltamban felmerülő fájdalmas emlékeimre. Nekem is volt egy olyan tanárom, aki megkeserítette az általános iskolai éveimet és bár azóta sok idő telt el, a szívem nehéz az emlékek felidézése közben. És bár nélküle valószínű nem lennék most az aki – elvégre minden ember és élmény alakít rajtunk, legyen pozitív vagy negatív, mégis szükségesnek éreztem ezt a könyvet, hogy enyhítsen szomorú emlékeimen.
Nagyon szerettem Putifár Róbert bőrébe bújni és kedves édesanyját is megkedveltem, pedig nagyon távol áll tőlem ez a személyiség. Mégis ketten adták a regény sava-borsát és tulajdonképpen nekik köszönhetően a szemem nem maradt szárazon. Hol hangosan kacagtam, hol elérzékenyültem. Eme kettősség miatt érzem úgy, hogy idén az egyik legjobb ifjúsági könyvet vettem kézbe.
Az író itt mutatta meg először számomra, hogy képes egy negatív karakterből is szerethetőt alakítani és nagy igazság az, hogy mindennek két oldala van.
Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert ha diák vagy még időben olvasod, ha pedig már rég elrepültek a tanulói évek, akkor hiszem, hogy számodra is balzsam lehet egy kellemetlen, netalán fájdalmas emléknek.
„Mindenki lehet szerelmes.”
Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a mesék világát. Nagy rajongója vagyok a különleges lények történeteinek, hiszen jómagam is sok ilyen témájú könyvet vettem már kézbe. Felnőttként azt gondolhatnám, hogy már kinőttem ebből, de az én belső gyermeki énem tapsikol örömében, mikor egy-egy ilye regény kerül a kezembe. A mostani történet ugyan kicsit másabb a megszokottnál, mégis az egyik legősibb és legkedvesebb mitológiai lényről is szól. A sárkány rajongásom nem csak a könyvek nyújtotta történetek miatt adott, ráadásul biztos forrásból merítkezve tudom, hogy több rájuk jellemző vonással rendelkezem magam is. Hogy ez mennyire előny már más kérdés, de ennek a meseregénynek biztos gyöngyszemei.
Tomcsik Nóra nevével nem először találkozom és kissé szokatlan is ez a témaválasztása, hiszen eddig inkább a történelmi fikció körében tevékenykedett. A változások kora című sorozatát nagyon szerettem, így kíváncsi voltam, hogy ebben a világban hogyan is állja meg a helyét.
A hercegnő és a sárkányok dala című regény 2021–ben immáron harmadszori újrakiadását ünnepelhette, amely jelen esetben a Mogul Kiadó gondozásában kapott új külsőt. A borítót szemlélve egy színes sziluett látható, amely teljes mértékben megegyezik a belső tartalommal és remek hangulatfokozó olvasás előtt. Pongrácz Edit illusztrációi és borítóterve nagyon kellemessé teszi az izgalmakban gazdag történetet.
Nézzük is, hogy jelen esetben mivel is találkozhat az olvasó:
Adott egy birodalom, ahol nem a szokványos uralkodói trendek a jellemzőek. Beleanord földjét négy égtáj szerint osztották fel, ahol ennek következtében négy uralkodó család őrzi népeik felett a békét. De létezik egy ötödik ház is, a Nagykirály, kinek létezése oly különös minden tekintetben.
Felix egy tolvajlány, akinek a mindennapi élete az életben maradás és élelemszerzés körül forog, míg egyik nap egy különleges zenére lesz figyelmes. Kíváncsiságának engedve megismerkedik Edmund a muzsikus apróddal, aki hű szolgálója a híres Sir Marcus lovagnak. Ez a történet elsődlegesen e három karakter körül forog. Szerelem, intrika, kaland, ármány és két legendás sárkány már elég lehet ahhoz, hogy egy remek szórakozásban legyen részünk. Hogy mi köze van ehhez a Nagykirálynak? És eme három hős, hogyan is csiszolódik össze? Nos, erről igazán nem írhatok, de természetesen megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.
Saját élményem kicsit felemásra sikeredett, ugyanis bár valóban kalandokban gazdag lett ez az utazás, és a kötet tartalmazza azon jegyeket, amiktől igazán izgalmassá válna egy mese, mégis többnyire kívülről figyeltem az eseményeket.
„– Egész életemben nem tehettem semmit, mert csak egy utcagyerek voltam. Most nem tehetek semmit, mert kötnek a törvények és a hagyományok.”
Felix nem sokat fejlődött a történet folyamán, bár azt el kell ismernem, hogy a változás csírái szárba szökkentek, csak nem a számomra elfogadható irányba. Ráadásul nagyon bosszantott csalfa hűtlensége, amelyet néhány baráttal szemben tanúsított.
Edmund már sokkal élénkebb volt a számomra, nagyon szép jellemfejlődésnek lehettem a tanúja és kimondottan szerethető szereplővé érett.
„Jólestek neki az apród szavai, és az, hogy nem a piszkos tolvajt látja benne, hanem a lányt, aki a kopott ruhák alatt és a lelke mélyén valójában volt.”
Sir Marcus az elejétől fogva szívem csücske volt, hiszen pontosan tudtam, hogy ami kívül kemény, az belül még lehet lágy. Róla nagyon szívesen olvasnék egy másik mesét is, hiszen akadtak körülötte felgöngyölítésre váró elvarratlan szálak.
Az események egy perc nyugtot sem hagynak az olvasónak, ami számomra néhol túl gyors is volt és egyben némiképpen kidolgozatlanságot sejtetett.
„– Gondolj, amit akarsz! Sárkányok igenis léteznek!”
A sárkányokért pedig egy hatalmas nagy plusz pont jár, hiszen ilyen „cuki” teremtményeket nem találni mindenhol.
A kötet viszont egy minőségibb átnézést igényelt volna, hiszen több helyen elütésekkel és betűkihagyásokkal találkoztam, ez számomra élményrontó volt.
Ettől függetlenül összességében nem bántam, hogy kézbe vettem és a következő kötetét is el fogom olvasni a sorozatnak.
Ami az írónőt illeti, gördülékeny stílusával és remek mesélő képességével, még mindig azt sugallja számomra, hogy sokkal több is rejtőzik benne és hiszem, hogy más témakörben felhőtlenebb szórakozásban lesz részem általa.
Ajánlom a meseregényt kortól és nemtől függetlenül, hiszen a mesék szeretetét nem az határozza meg ki mennyi idős. A kortalan lélek számára ezen történetek egy csodálatos utazás elengedhetetlen kellékei.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„Ahogy néztem utána, arra gondoltam, hogy mindig is szerettem volna valamivel kitűnni a tömegből. Valamiben különbözni, jobbnak lenni, mint a többiek. Most kezdtem látni a tesóm példáján, hogy ennek azért ára van.”
Ezt a könyvet nem is olyan régen magától az szerzőtől kaptam ajándékba. Mivel nagyon megtetszett a fülszövege és nem először olvastam az írónőtől, így nagyon vártam, hogy olvashassam. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném itt is megköszönni a regényt. Köszönöm szépen.
Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye című regénye 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A kötet igen kicsi mind terjedelmileg, mind pedig történetileg. Ami elsőre megfogó az a régmúlt divatjának megfelelően öltözött nő a borítón, amely kezdetben kissé szokatlan hatást kelthet, mégis szépen letükrözi a belső tartalmat. A szöveghez választott kissé kopottas betű jó választásnak bizonyult, mert teljesen elhitette velem, hogy egy régi könyvet olvasok éppen. De nézzük is, hogy miről is szól a regény.
Adott két fiatal, akik az egyetemen kapott közös feladatuk miatt egy „tanulmányi” kirándulást tesznek a Tölgypataki kastélyban. A kezdetleges érdeklődést egy igen szokatlan esemény szakítja meg, ugyanis Eliza látomásokkal és furcsa megérzésekkel zárja a napot. Ennek következményeként úgy dönt, hogy addig egy tapodtat se mozdul erről a helyről, amíg fel nem fedezi, hogy milyen rejtélyt őriznek az ódon falak. Ebben társra lel legjobb barátja, Dávid személyében, bár nem mindenki hisz a misztikumokban és ez nehezíti az amúgy sem egyszerű feladat teljesítését. Vajon felderül a múlt egy sötét pillanata? És hogyan fogadja Dávid ezt az őrületet? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.
Saját szubjektív meglátásom szerint ennek a regénynek is megvan az a sajátos bája – ami alapvetően is jellemzi az írónő munkáit-, hogy képes egy letűnt korba helyezni a jelenben élő fiatal szereplőket és természetes hatással olvasztja egybe a múlt és jelen pillanatait. Tulajdonképpen ez a varázsa ennek a regénynek is, hogy gördülékenyen vezeti az olvasó kezét az alkotó, és bár cseppet lassú folyású, mégis bővelkedik izgalmakban is.
A karaktereket különösebben nem ismerjük meg, hiszen ahhoz nem elég terjedelmes a regény, mégis jó érzés a bőrükbe bújni és átélni az adott izgalmakat.
Események szempontjából, ahogy fentebb már említettem, cseppet lassú folyású, viszont rendkívül érdekes és korhű.
A szerző könyveit elsődlegesen azért ajánlom a figyelmetekbe, mert képes úgy alkotni remek regényeket, hogy egy csepp szerelem, vagy testiség sincs a történetekben. Nagyon szeretem az olyan ifjúságnak szánt alkotásokat, ahol nem a modern kor adta divat szerelmekről olvasok, hanem túlmegy ezen a klisé hegyen és tartalmas, valamint különleges történeteket ismerhetek meg. Számomra ettől jó egy ifjúsági szerző és Kristin regényeit ebbe a kategóriába sorolom.
Ajánlom a regényt minden történelem és misztikum kedvelőnek, hiszen itt is a képzelet határtalan útján vezet az ösvény és egyáltalán nem biztos, hogy azt a véget kapod, amit vársz.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Vannak olyan könyvek az életemben, amikkel első olvasáskor nem találom a közös nevezőt és félre kell, hogy tegyem. Majd kis idő elteltével újra előveszem, ismét elolvasom és másodjára átlagban megértem, hogy miért is tettem ezt. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm.
Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól ez a történet.
Adott egy különleges ország, amelyet két lábon járó állatok lakják. Mindennapi életük pontosan ugyanúgy zajlik, mint nálunk is. Reggel felkelnek, reggeliznek, mindenki elindul a maga dolgára, ebédelnek, könyvtárba járnak, szerelmesek lesznek, üzeneteket írnak egymásnak és természetesen, ha szükség megkívánja, fodrászhoz járnak. Itt él, Zebulon, a sün, aki szeret a szabályok szerint élni, jókat enni, és amikor már nem megfelelő a külleme, meglátogatja Karolinkát, a Borzoló Borzolló tulajdonosának unokahúgát, hogy tegye rendbe ismét. Egy szép őszi reggelen Zebulon ismét útra kel, hogy meglátogassa a fodrászatot és bár csupa vidámság és nyugalom, nem is sejti, hogy hamarosan élete legnagyobb kalandjába keveredik. Olyan események veszik kezdetüket, melyek egy rémálomban is súlyosak lennének. Nem elég, hogy gyilkossággal vádolják, de körözi a rendőrség is. Szerencséjére Berti malac a segítségére siet, hiszen a régi barátság mégis csak jóban, rosszban érvényes. Vajon sikerül-e bebizonyítania ártatlanságát? És vajon mire kell számítania, ha a nyomok a szomszéd országba vezetnek, ahol a legokosabb állatok, az emberek élnek?
Szubjektív meglátásom szerint a szerző ezúttal is sikeresen elérte, hogy az olvasó joggal érezze magát úgy, hogy a bolondját járatják vele. Mert azt tudni kell a kötetről, hogy vannak benne zsákutcák, persze nem csak a szó eredeti értelmében.
Zebulon karaktere cseppet bugyuta, ugyanakkor szerethető, hiszen fejlődésre képes. Berti már sokkal összetettebb szereplő és a kettősségük nagyon szórakoztató.
Események szempontjából egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk, de közbe előkerülnek komolyabb kérdések is, amiket nem lehet csak úgy elengedni. Gondolok itt elsődlegesen az emberi természet mibenlétére és egy nyomozás folyamatára.
Ami a kétszeres olvasásomat illeti, be kell, hogy valljam először nem értettem meg a lényegét, mert folyton elkalandoztak a gondolataim. Így utólag belátom, hogy hangulat kell a regényhez, mert ha az megvan, akkor egy remek pár órás szórakozást kaphatunk.
Ajánlom a kalandok szerelmeseinek, de azok is jól szórakozhatnak, akik szeretnek nyomozni, rejtélyeket megoldani.
Mindig megörülök, ha egy új, számomra ismeretlen ifjúsági írótól veszek kézbe könyvet, mert örök optimistaként hiszem, hogy egy remek kalandban lesz részem. A mostani értékelésem is egy olyan szerző alkotása, akitől még nem olvastam semmit, de a számomra fontos Merítés-díj egyik listájának köszönhetően rátaláltam.
Kolozsi Angéla – Jenci néni és az okostelefonok című kisregénye 2021 egyik újdonságaként a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A kiadó sajátos sorozata, az Abszolút Könyvek egyik friss példánya. Ennek a sorozatnak elsődleges célja, hogy szórakoztatva okítson és nagyon fontos témákat dolgoz fel különböző alkotók tollán keresztül. A könyvek 9-12 éves ifjonti olvasóknak szólnak, és a témák abszolút maiak, akár külföldi, akár hazai szerzőkről van szó, tematikában és stílusban pedig rendkívül változatosak. Ha kíváncsi vagy a sorozat további köteteire, itt meglesheted őket!
De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a mostani regény.
Adott egy család, ahol a modern világ adta okoskütyük átvették az uralmat és adott egy idős hölgy, aki még hisz a postán feladott apróhirdetés sikerében. A Szekeres família mondhatni egy átlagos család, hiszen mindenki intézi ügyes-bajos dolgait. Az már persze más kérdés, hogy a családtagok között lévő kommunikáció már szinte csak a telefonok, tabletek és számítógépek adta chatszobákban merülnek ki. A három gyermek közül a középső fiú, Domos egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően ismerkedik meg Jenci nénivel. A régi kor szellemében élő, szigorú idős hölgy telefon elkobzással bünteti a felelőtlen fiatalt, melynek igen sajátos következménye lesz. Vajon mi történik, ha egy régmúlt idők magányos lelkét „elragadja” az internet segítő kópéja? És vajon a család feleszmél-e, hogy egy taggal kevesebben vannak? Ezekre és természetesen számos más kérdésre is választ lelsz, ha kézbe veszed a könyvet.
Saját meglátásom szerint a történet egy igen fontos témára hívja fel a fiatalok figyelmét, mégpedig az internet adta csapdákra. Modern életünk folyamán már szinte elenyésző az a háztartás, ahol nincs valamilyen készülék vagy számítógép. A napi életünk szerves részét képezi, hogy számítógépen dolgozunk, tanulunk, szórakozunk. A telefonok egyre magasabb szintű funkciói pedig szép lassan kiszorítják a közös tévézés, játszás, vagy akár beszélgetés igényét. Hiszen ki akarna „bajlódni” egy élő kutyával, mikor a meleg szobából virtuálisan is nevelhetjük kedvencünket és lehetünk a világ bármely pontján, a barátainkkal kényelmesen chatelhetünk. Ennek a kötetnek elsődleges célja, hogy felhívja ezekre a figyelmet.
A könyv két részre bontható, míg az első maga a történet, a második egy interaktív játék kitekintője. Persze erről igazán nem akarok írni, de jó, ha tudjátok, hogy szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat.
A karakterek nagyon különlegesek, mert legyen bármilyen zsémbes is Jenci néni, vagy őrült a Szekeres család, mindenki szerethető és rendkívül bájosak.
Számomra kiemelkedő volt a kötet mondanivalója, a humorral meghintett apró jelenetek és nagyon élveztem, hogy az olvasása elgondolkodtatott azon, hogy a saját életemben mennyire van jelen a telefon, számítógép és ezek labirintusa. Nos, az eredményt nem árulhatom el, de igazán tanulságos olvasásban volt részem.
Ami az írónő stílusát illeti, azt kell, hogy írjam lehengerlő. Nagyon olvasmányosan ír, rendkívül gazdag fantáziából merítkezve és pont ezért, szeretnék még más történetet is olvasni tőle.
Ajánlom a könyvet minden iskolásnak, beleértve az egyetemre járókat is, sőt megkockáztatom, hogy a szülőknek is remek szórakozást nyújtana. Mert ne feledjétek, a varázsdoboz nem mindig az internet adta mámor, egy jó baráttal eltöltött délután is pótolhatatlan.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„(…) a jövő azon múlik, ahogy a jelenben élünk.”
Ezt a könyvet a számomra oly szeretett és fontos Merítés – listának köszönhetem, amire immáron sokadszorra is hálával gondolok.
Bakó Liza – Csíííz! című kötete 2021-ben jelent meg a Tilos az Á Könyvek kiadásában. Mint mindig most is először a borító fogott meg, mely egy igazi csajos, nyári történetet ígért első pillantásra. Rendkívül vidám, kicsit incselkedő a külső kép és pont ezért nagyon sokat vártam tőle. De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a történet.
Számomra ez a kötet valami fantasztikus élmény adott, mert nem elég, hogy fullasztóan sokat nevettem, de még izgultam is és persze szomorkodtam egy keveset.
„Minden rosszban van valami jó, az élet bármennyire is nehéz olykor, tuti, hogy akad valami pozitívum is.”
Karakterek szempontjából Hannán kívül senkit sem ismerünk meg igazán, viszont ez egyáltalán nem zavaró, hiszen az események pörgőssége kárpótol mindenért. Egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen hol pukkadozik a nevetéstől, hol fogja a fejét. És, ha már Hannáról van szó, el kell, hogy ismerjem nagyon szerettem a bőrébe bújni, mert igen kicsit szerencsétlenkedett és pont ezért is nem volt tökéletes, ugyanakkor nagyon emberi és élő volt. Valahogy el tudom képzelni, hogy ő az a lány a szomszédból kategória. Nagyon jó érzés volt vele lélegezni, sírni és nevetni és természetesen a szerelem útvesztőiben is eltévedni. Ismét szárnyalt a lelkem és ezért nagyon hálás vagyok az írónőnek.
„Minden embernek van egy pont az életében, amire úgy gondol vissza, hogy a sötét múlt, amit nem szívesen reklámoz, és inkább elfelejtene.”
Az írónőnek a humor mellett erőssége a könnyed, de mély szórakoztatás, ugyanis a könyv számos fontos problémára hívja fel a figyelmet, melynek elveszi az élét ugyan a humor, de meghagyja olvasójában az átgondolás lehetőségét és ezt nagyon szeretem. Semmit sem erőltet, de kellően nyomatékosító és pont ezért a gondolataim rendre visszatértek az adott tematikára éppen.
„El kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen! Milyen jogon ítélünk el valakit azért, mert másmilyen a bőre, a vallása, vagy, mert nő? Szóval figyeljünk oda egymásra, és ami még nagyon fontos, hogy önmagunkra is, mert ha mi magunk nem vagyunk képesek elfogadni és úgy szeretni magunkat, ahogy vagyunk, akkor másoktól, hogy is várhatnánk el ezt?”
Ami pedig egy külön rejtvény, hogy az alkotó még az olvasóját is arra „készteti”, hogy nyomozzon egy kicsit, és ha megteszi, nagyon fontos eredményre jut. Én ugyanis megtettem és be kell, hogy valljam nagyon elégedett vagyok.
Összességében elmondhatom, hogy egy vidám, humorban gazdag, de fontos témákat boncolgató regényt olvashattam, amit imádok, nem is tagadom.
Ajánlom minden fiatal és idősebb olvasni szerető léleknek, aki szereti a jó humort, megfelelő empátiával viseltet az élet dolgai iránt és kedveli a kalandokban gazdag történeteket.
Amennyiben te is elmerülnél Hanna és barátai történetében, a Tilos az Á Könyvek oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Bevallom őszintén, hogy ezt a könyvet pár hónapja a borítója miatt vettem meg és bizony még a fülszöveget sem voltam hajlandó elolvasni. Aztán teltek a hetek és szokás szerint nem nyúltam hozzá, de végül úgy döntöttem, hogy tudni akarom mit is választottam.
Rebecca Tinker - Carmen, a mestertolvaj című regénye 2021-ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál, mely elsőre borítóképével keltette fel a figyelmemet. És, ha már a borítóról írok, szeretném megjegyezni, hogy nagyon érdekesre sikeredett, hiszen egy képregényhez is illő női alakot mutat, aki rejtélyeségét az arcába húzó kalappal is növeli. Számomra nagyon megfogó lett.
A történet egy Carmen Sandiegó nevű tolvajról szól, akinek elbeszéléséből ismerhetjük meg gyermekkorát, az iskolai éveket és majdan idősebbként a „szakmában” átélt kalandjairól is mesél.
Szubjektív meglátásom szerint egy igen szórakoztató „mese” a nagyobbaknak, hiszen számos izgalmas fordulatot élhetünk át. A karakterek élettel teliek, de tulajdonképpen Carment leszámítva senkit sem ismerünk meg mélyebben. Többnyire olyan szereplőket sorakoztatott fel az alkotó, akikről elsőre azt gondolhatnánk, hogy semmi keresnivalójuk nincs az adott történetben, aztán valahogy mégis fontossá válik szerepük és tulajdonképpen így egy kerek, egész „mesét” kapunk.
„Nem gondolom, hogy bárki is úgy válik hőssé vagy példaképpé, hogy előre eltervezi. Szerintem ez nem így működik. De ha eltökéled magadban, hogy követed az álmaidat – célokat tűzöl ki magadnak, és kemény munkával, kitartóan, hittel és becsülettel küzdesz értük – akkor elindulsz egy olyan úton, amit a benned ragyogó fény hatására mások is követni akarnak majd. Ha eltökéled, hogy a lehető legjobbat hozod ki önmagadból, az csakis jó irányba vezethet.”
Események szempontjából pörgős a kötet, hiszen rendkívül sok minden történik és viszonylag kevés oldalszámon bontakozik ki. Ha csak ezt nézem, akkor egy remek egy estés kikapcsolódásnak mondanám, de úgy gondolom, hogy ennél kicsit többről van szó. Ugyanis ez a könyv egy filmből készült, tehát előbb volt tévéképernyőkön, mint a lapokon. És ezzel el is érkeztünk a negatívumokhoz, hiszen számomra néhol kevés volt, máskor pedig túl sok a leírás. Valahogy nem találtam meg az egyensúlyt és sajnos emiatt kicsit kizökkentem az események alakulásából.
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egy élmény volt az olvasásom és biztos, hogy egyszer még kézbe fogom venni. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy akár folytatást is remélhetnek az olvasók.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a kalandokat, szeret nyomozni és értékeli a fanyar humorban gazdag történeteket.
Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a Könyvmolyképző weboldalán megrendeled a könyvet.
Írta: NiKy
Valamikor régen az őskorban, élt egy fiatal leány, aki rajongott a mesék világáért. Számos kedvenc története volt, de mindig közelebb érezte magához azon világokat, ahol a mágia vagy varázslat állt központi témául. Ennek a lánykának igen nagy volt a fantáziája, sokszor meg is szólták érte, pedig semmi mást nem akart, csak hogy megoszthassa másokkal is, amit ő lát vagy érez. Amikor ezeket a meséket nézte vagy olvasta, a szíve megtelt szeretettel és megfogadta, hogy felnőttként is ugyanolyan rajongással fog rájuk tekinteni. Nos, a viccet félretéve gondolom rájöttél kedves olvasó, hogy magamról meséltem és valóban még mindig ebben az „álomvilágban” lebegek. Számomra a mesék azon gyönyörű helyek egyike, ahol az lehetek, aki akarok és senki sem szólhat meg érte. Felnőttként már nem engedem, hogy bárki véleménye befolyásoljon és pont ezért a mostani regény is, amiről éppen írni szándékozom a szívem csücske lett.
Ki ne ismerné a Szépség és Szörnyeteg című mesét, mely „megszületésétől” kezdve mind a mai napig nagy kedvence a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Számomra is egy olyan történet, amin mindig tudok pityeregni és nem tagadom, hogy Szörnyeteg fan vagyok. Pont ezért, amikor megtudtam, hogy külön könyvet kap, elő is rendeltem, mert újra át akartam élni a régi varázslatos emlékeket.
A könyv a Szörny oldaláról mutatja be –a már jól ismert- történetet, mégis rengeteg újdonságot rejtett. amelyek nagyon vegyes benyomást keltettek bennem. Olyan új karakterek kerültek bele a kötetbe, akikről úgy éreztem, hogy nem illenek oda és hogy őszinte legyek ez elkeserített. Az események sem passzolnak az eredetileg megismertekhez, mégis érdekesek volt a számomra.
A szereplők szempontjából a Szörnyetegre tudtam egyedül koncentrálni és ebből kiindulva még jobban megszerettem. Hiszen bármelyikünk lehetne az ő helyében és egy ekkora terhet cipelni csak nagyon kevesen képesek. Szerettem a gondolatait és azt a jellemfejlődést, amin keresztül ment. Nagyon megöleltem volna, de ez sajnos nem lehetséges. Az ő szemén át látni a szeretett világot cseppet depresszíven csapódott le bennem és ez az érzés nehezen engedett.
Összességében úgy gondolom, hogy jó volt ismét elmerülni ebben a világban, de számomra az eredeti történet marad az örök kedvenc.
Ajánlom ettől függetlenül az ifjúságnak, mert egy estés szórakozásnak remek.
Nem is olyan régen egy kedves barátnőmtől hallottam, hogy szerinte egy mai átlag ifjúsági regény négy olyan témakört dolgozhat fel, melyekből legalább egy vagy valamely kettő ötvözete megtalálható. A tematika változatossága a korszak szelleméből ered és az adott társadalom főbb hiányosságaival is foglalkozik.
1. Válás vagy elvált szülők gyermekének lenni
2. Családon belüli erőszak különböző formái
3. Legalább egy valaki külföldre utazik és kint is reked
4. Rivalizálás valamelyik lánnyal vagy fiúval
Tulajdonképpen teljesen igazat kell, hogy adjak ennek a kedves személynek, mert bizony az utóbbi évek olvasási tapasztalata alapján ezek a nem túl kreatív problémák váltakoznak egymással. Hogy éppen milyen arányban fordul elő az adott tematika, függ az alkotó szándékától és a korosztály bekategorizálásától is. Talán, ami igazán egyedivé tud tenni egy adott történetet, az az író személye és közlési formája, melyben vagy meglátja magát az adott olvasó, vagy kívül reked, azaz peremvidékivé válik. A mostani értékelésem is egy olyan könyvről fog szólni, mely felöleli a fent említett témák valamelyikét, de ne siessünk ennyire előre.
„Micsoda igazságtalanság, hogy ha gyerek vagy, és a szüleid elcsesznek valamit, akkor egyetlen pillanat alatt felfordul az életed, és nem tehetsz ellene semmit…”
Saját meglátásom szerint a könyv valóban egy emocionális hullámvölgy, tele mélységekkel és magaságokkal. Amikor az olvasó egy 15 éves lány bőrébe bújik, tulajdonképpen akaratlanul is belecsöppen egy hatalmas viharba, hiszen egy nyíló virág gondolatain és érzelmein keresztül éljük át a napi történéseket és korosztálytól függetlenül felkészületlenek vagyunk mind arra, ami ránk vár.
Karakterek szempontjából megtaláltam azokat a főbb vonásokat, amiket nagyon tudok értékelni egy történetnél. Gondolok itt a jellemfejlődésre, a minőségi kidolgozottságra stb.
Események szempontjából a könyv mindazt a négy tartalmi elemet magában foglalja, melyeket az értékelésem elején említettem, ugyanakkor még ezeknél is súlyosabb konfliktusokat boncolgat. Lehet, hogy töménynek tűnik így elsőre ennyi – alapvetően önmagukban is fullasztó – séma összessége, de kerek történetet kapunk, amely elemeiben is elgondolkodtatja az olvasót.
Ami kimondottan tetszett, az az emberi kapcsolatok színessége és változatossága, hiszen nyomokban a szerelem is helyet kap, mégsem nyomja el a lényeget, inkább olyan az olvasó számára, mint fagyira a tejszínhab.
Egyetlen negatívumot tudok felhozni, az pedig Eszter személye. Számomra túlzottan egoista volt, hiszen alapvetően az elkényeztetett világnézete miatt egy nagyon önző emberkeként mutatkozik be, akit bár sok trauma ér a maga korát tekintve, mégis sokszor megráztam volna, hogy ébredjen fel. Szerencsére ez egy idő után enyhülni látszik, viszont sajnos nehezen tudtam vele azonosulni.
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egy érdekes regényt olvashattam, amit az írónő stílusa még gördülékennyé is tett.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, ugyanis a témakörök tekintetében mindenkit érintő, sok esetben társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekről érdemes elgondolkodni, főleg, ha még mellette jól is szórakozunk. És egy saját gondolat: van egy mondás, miszerint „lakva ismered meg a otthonod.” Ugyanígy, tapasztalatok útján ismerhetjük meg az embereket is. Egy ember tűnhet ridegnek a felszínen, de nem tudhatjuk, hogy mi lakik mélyen benne.
„A képek korántsem adják vissza a történelmet (…)”
Már nagyon vártam, hogy új történetet olvashassak az írónő tollából, hiszen tavaly volt szerencsém kézbe venni Az üveggyémánt átka című kisregényét, amit akkor nagyon megszerettem, így evidensnek éreztem, hogy ez most sem lesz másképpen. Mielőtt azonban ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét. Köszönöm.
Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt című regénye elsősorban az ifjúságnak szóló kalandregény és másodsorban történelmi fikció is egyben, hiszen egy olyan helyszínt és idősíkot választott az írónő, melyet ugyan se a térképen, se a valódi történelmünkben nem leled meg kedves olvasó, mégis elven és ezer színben pompázó. Nézzük is, hogy miről szól a mostani kötet:
Adott két egyetemista, Móric és Moira, akik nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással. A két főszereplő Egerkövesden éli a fiatalok gondtalan életét, míg egy napon a leányka egy idős emberrel nem találkozik. Az elsőre kellemetlen szituáció hirtelen egy izgalmas délután ígéretével kecsegtet, hiszen az úriember egy csónakázásról szóló szórólapot ad át Moirának. Sajnos Móricot nem olyan könnyű megmozdítani mostanában, de milyen barát lenne, ha nem engedne az „incselkedő” kérésnek? A kezdeti nehézségek ellenére a két fiatal végül úgy dönt, hogy összekötik a kellemest a hasznossal, hiszen Moira évek óta vágyik egy bizonyos épület felfedezésére. A kalandokban gazdag kirándulás végül megváltoztatja mindkettőjük életét. De vajon ki volt az ismeretlen idős úr? És mit rejthet magában az a titokzatos vár? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, csak merülj el a történetben.
Személyes élményem jelen esetben az, hogy az írónő, most komolyabb témákat boncolgat, mint az előző kötetében, mégis kellő precizitással adagolja az információkat, ami könnyen befogadható az ifjúságnak és az idősebb korosztálynak is egyaránt.
Fent már említettem, hogy egy olyan helyszínt álmodott meg számunkra, ami nincs egyetlen egy mai térképen sem, mégis úgy gondolom, hogy a szereplőkkel együtt jó volt végigmenni az utakon, keresni - kutatni és minden egyes korhadt fát szinte érezni az ujjaim alatt. Megtévesztően erős hatással volt az emocionális világomra, hiszen számos olyan kérdésről elgondolkodtam, amit elsőre nem feltételeztem volna a könyvről. Tematikája szempontjából odafigyelést igényel, ugyanakkor a kellemes szövegkörnyezet és az események adnak annyi szabadságteret, hogy szórakoztató marad az olvasó számára.
Egyetlen problémám volt a regénnyel, mégpedig a karakterek kidolgozatlansága. Tény, hogy nem ezen van a főhangsúly, mégis el tudtam volna viselni kidolgozottabb jellemű fiatalokat, akik fejlődnek és nem csak cselekednek. Bár természetesen van érzelmi ábrázolás, de hiányoznak azok a tényezők, amiket úgy szerettem az előző alkotásakor.
Ettől függetlenül kellemes élmény volt az olvasása és ajánlom jó szívvel a könyvet korosztálytól és nemtől függetlenül, hiszen mindenki meglelheti benne magát.
„A logikus gondolkodással az a baj, hogy nem mindig épp az az eredménye, amit szeretne az ember.”
Minden olyan bonyolult… így kezdi mondanivalóját a fülszöveg és bár először nem értettem ennek a pár szónak a mibenlétét, a könyv elolvasása után már túl sokat is tudtam. Hogy őszinte legyek nagyon sokkolt és még most sem találom igazán a megfelelő szavakat, de igyekszem egy összeszedett értékelést írni róla. Mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt. Valóban úgy érzem, hogy általatok megint egy kicsit többet tudtam meg a tinédzserekről és bár a kötet fikció, számos formában éreztem úgy, hogy akár meg is történhetne. Ezért hálás vagyok és köszönöm.
Mészöly Ágnes írónő neve már több felületen is szembejött velem, valamint számos formában találkoztam írásaival. Nem is olyan régen olvastam tőle egy másik regényét, ahol megállapítottam, hogy mennyire varázslatosan bánik a szavakkal. Ennek a regénynek az olvasása után pedig teljes hittel gondolom úgy, hogy egy kiemelkedő szerző, aki nem csak szépen bánik a szavakkal, de rendkívül sokoldalú és merész is. Fiataloknak úgy írni, hogy az ne legyen se unalmas, se túl durva, mégis hozza azon elemeket, amitől igazán izgalmas egy kötet, nagyon nehéz feladat, de ez az alkotónak sikerült.
Nézzük meg, hogy fülszöveg alapján miről is szól ez a történet:
Kata és három barátnője, Patrícia, Lidi és Zsófi egy elitgimnáziumba járnak, ahol mindenki jeleskedik valamilyen területen. Az osztály kimondottan érdekes szerkezetileg, de többnyire egy jó közösség nem kis életrevalósággal megáldva. Az iskola tanárai is színesek és problémásak, de hát mégis csak pedagógusok. Kata sem szokványos ahhoz képest, hogy lány, elvégre ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. De ahogy az várható volt, valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt egy titkos csoportot hoznak létre, a Darwin’s daughters-t, melynek célja, hogy egy új osztályfőnököt kaphassanak a következő évben, mert bár Gábor tanárúr kívülről a megtestesül mintatanár, de mindenki tudja, hogy a látszat csal. Egy rosszul sikerült osztálykirándulás után nincs bocsánat és nincs megállj. A kezdeti kamasz bosszúhadjárat szinte észrevétlenül durvul el. Vajon mikor kell azt mondani, hogy elég? Hol kezdődik a diák felelőssége és miért olyan bonyolult az élet? Nos, erre és még számos kérdésre választ kapsz, ha elolvasod a könyvet.
Szubjektív meglátásom szerint a könyv nagyon sok olyan témát dolgozz fel, ami nagyon is aktuális a mai fiatalok életében. Ilyen többek között a tanár-diák kapcsolat, a közösség ereje stb.
A karaktereket nem volt könnyű megszeretni, mindössze egy szereplővel sikerült azonosulni. Nem gondolnám, hogy a korosztályi eltérés lenne az oka, inkább a felszínességgel párosítanám össze. Katán kívül igazán senkit sem ismerünk meg, mert az ő szemszögén keresztül tárul szemünk elé a történtek és ezért főleg az eseményeken van a főhangsúly. Ettől függetlenül nagyon élveztem a lányok kis „kalandjait” és többször is úgy éreztem, hogy akár ismerhetném is őket.
„Soha ne hagyd magad! Ezt anyámtól tanultam még nagyon kis koromban. Téged senki nem üthet meg, nem szorongathat, nem kényszeríthet semmire. És ha bárki bármire kényszeríteni akar, fuss, üss, harcolj!”
A fent említett főszereplőnk, Kata, aki egy napló formában –gyógyulásnak szánva – elmeséli hogyan is történtek azok a bizonyos események. A tanárok közül több típusra is ráleltem, melynek köszönhetően az saját diákéveim jutottak eszembe. Sok emlékem fájdalmas számomra is, de jó volt látni érettebb gondolkozással, hogy milyennek láttuk magunkat és a körülöttünk lévő világot tinédzserként. Mivel a pedagógusok fontos szerepet töltenek be az események alakulásában, így kiemelten odafigyeltem bizonyos személyekre, különösen Kata anyukájára és az osztályfőnökre. Úgy gondolom egyik sem a legjobb személy, mert bár szerepüket betöltötték, de a hogyan az már más kérdéseket vet fel. Az előbbi nem mer szembenézni a saját gyermekével, míg az utóbbi gyávasága és erkölcsi normái nem éppen a jó kategóriába sorolhatók úgy gondolom.
A történet két szálon fut, melyek a jelen és a múlt váltakozásával bontják szirmaira azokat a történéseket, melyek szükségesek Kata gyógyulásához és ahhoz, hogy az olvasó megértse, mi volt az ok, mire épült a terv és hova fajult végül ez az egész.
„Amíg betöltött, azon elmélkedtem, hogy miért a kamaszok kommunikációs és alkoholproblémáival, elszigeteltségével meg ilyenekkel foglalkozik boldogtalan és boldog, amikor a körülöttünk élő fantasztikus felnőttek pontosan ugyanezekkel a problémákkal küzdenek.”
Többször is úgy éreztem, hogy a lányok gondjai és élethelyzetei pontosan rávilágítanak arra, hogy egy diáknak nem is olyan könnyű az élete, mint ahogy sokan szeretik hinni. A családon belüli verbális erőszak, a különböző szülői, tanári és iskolatársi nyomás és elvárás, a sok szabály és tiltás rendkívül megnehezíti, és sok esetben ellehetetleníti az adott fiatal helykeresését a világban.
Úgy gondolom, hogy egy rendkívül érzékeny és intenzív emocionális regényt olvastam, ahol semmi sem az, ami elsőnek látszik és mégis minden egyes információ elengedhetetlen és fontos.
Minden diák kezébe nyomnám, hogy legalább egyszer olvasd el és bizony a „felnőtteknek” sem ártana kézbe venni.
Összességében talán eddig ez az írás a legelső idén, ami igazán átfogóan felvázolja az internet adta buktatókat, a szülő-gyermek, diák –tanár és szülő – iskolarendszer generálta problémákat, a kommunikációs és érdek konfliktusokat. Nagyon mai a regény mind tematikailag, mind pedig azon társadalmi gondok felszínre hozatala által, amelyek elgondolkodtatják az olvasót.
Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert az ilyen témájú könyveket egyszerűen olvasni kell és érdemes. És ne feledjétek: A társadalomban lehetsz bárki, de amíg a tükörbe tudsz nézni és a szíved nyugodtan dobban, addig minden rendben van!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a csúcson vagytok (…)”
Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek.
Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye, én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra inkább, mint blogger volt és van is a tudatomban, hiszen évek óta követem írásait és számos érdekes vagy új információval lettem gazdagabb általa. (Ha te is szívesen követnéd vagy érdekel az író másik arca, a Sorok között blogon megleled).
Miután felkerült az Éld át a pillanatot! regénye egy számomra fontos listára, így evidensé vált, hogy ideje elolvasnom ezt a történetét. Hogy őszinte legyek nem vártam semmit, mert nem egyszer csalódtam már ilyen téren, így nyitott lélekkel, de óvatosan vettem kézbe a kötetet.
Első ránézésre cukorbombaként hatott rám a borító, melyen egy fiatal szerelmespár egymást átölelve áll a sejtelmes fényekben. Mit mondhatnék? Nem voltam elsőre elragadtatva ettől a habos-babos máztól, hiszen ki nem állhatom az elidealizált, érzelmektől túlcsordult marketingre éhes képeket, melyektől bár az olvasói szemem jólakik, de közel sem biztos, hogy a lelkem is azt kapja, amit a szemem megszokott. Tudom, hogy ridegnek hatnak a szavaim, de nem vagyok érzéketlen, csupán két lábbal állok a földön, mikor ilyen hatásvadász dolgokat látok, érzékelek.
Miután levontam az első konklúziómat, úgy voltam vele, hogy essünk túl rajta, de titkon azért reménykedtem, hogy tényleg valami érdekes történettel találkozom.
„A személyes problémáink nem indokolhatják, hogy undorítóan viselkedünk másokkal. Nem várhatja el senki, hogy pusztán sajnálatból kiváltságosként kezeljük! Az élet egyszerűen nem így működik! Csak azért, mert tragikus a múltad, még nem kell neked is kibírhatatlannak lenned, és más jelenét pokollá változtatnod!”
Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam ettől a történettől. Valami giccses sztorit, ami majd megakad a torkomon és még a pohár víz sem fog segíteni, hogy megemésszem. Ehhez képest kaptam egy cukorbombát, ami millió ízben szétrobbant a belsőmben és bár picit sziruposra sikeredett, mégis megszerettem.
Panka és Bastien nem tökéletes tinik, akik most léptek le valamelyik plakátról. Élő, hús és vér emberek, akiknek a bőrébe bárki bele tudja képzelni magát. Mert a tökéletlenségük miatt esendőek és különlegesek. Tudom, hogy sok olvasónak a szerelmi szál a legfontosabb, de számomra mellékes zöngévé vált. Sokkal fontosabb lett az emberi- és karakterfejlődés, mely bár csak pár napot ölel fel, számomra mégis egy egész életet jelentett. Csodálatos volt látni, hogy hibáznak, botladoznak, de önmagukban is megtalálják a hibát és próbálnak változni, többet adni és átgondolni a történteket. És erre igazán csak nagyon kevés ember képes.
„ Az élet tele van olyan pillanatokkal, amikor saját magunkkal tolunk ki, ha tagadjuk a nyilvánvalót. Az sem mentség, hogy olykor fájdalmas őszintének lenni saját magunkkal.”
Ez az idézet csak egy a sok közül, mely kinyilatkoztatja azt, amit sokan szeretnénk elfelejteni. Akkor kell bátornak lenni, mikor az élet hozza a helyzetet, mert igen az igazság sokszor fájdalmas, de a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Lehet, hogy nem leszel tökéletes külsőleg, hiszen vannak állapotok, melyeken nem lehet változtatni, de sokat segít, ha felemelt fejjel, akár egy szerető társsal, baráttal vagy szülővel támogatva ugyan, de egyedül szembe mersz nézni az adott helyzettel.
„- Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben csalódunk. Ez sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem két féleképpen élheted az életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falat húzol, óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni. (…) Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is.”
Hogy mit kaptam ettől a könyvtől? Sokat és egyszerre keveset. Az előbbit azért, mert sok pontban magamra ismertem. Az utóbbit, pedig azért, mert olvastam volna még. Nem vagyunk tökéletesek és hiába nyomja ránk a társadalom minden felületen, hogy légy az, nem leszel. Se egy menő ruhától, se egy király kocsitól, sőt még egy szuper állástól sem. Ugyanis önmagadat viszed mindenhová, és azt tudomásul kell venni, hogy az ember már csak ilyen. Tökéletlenségükben tökéletesek.
Összességében elmondhatom, hogy egy új, érdekes és kiemelkedőnek látszó írót ismerhettem meg. Örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalát is az alkotónak, mert így még szívesebben fogom olvasni a posztjait és valahol tudatosan keresem majd a további könyveit is.
És még annyi, hogy hálás vagyok, amiért ilyen témához nyúlt, mert így közelebb hozza az olvasóinak az elfogadás érzését. Hiszen lehetsz árva vagy egy fontos részeddel kevesebb, amíg a szíved a helyén van és mozog, addig bárkinek szerethető leszel. Vár rád valahol egy másik sérült lélek, aki csak annyit kér, öleld át és szeresd! Ez az élet egyik mozgatórugója és ezért kelünk fel minden egyes nap újra és újra! Merj élni és merj szeretni! Carpe diem!
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a kedves, de tartalmas történeteket. Nem fél szembenézni a valósággal, de élvezi a mézes-mázos meséket. És záró gondolatként szeretnék egy saját életérzetemet megosztani veled kedves olvasó: Ne versenyezz a múltaddal, hanem inkább várj nagy dolgokat a jövőtől és szeresd a jelenbeli énedet!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Te kihíváskereső vagy, én pedig maga a kihívás.”
Nem először fordul elő idén velem, hogy nagyon vegyes érzésekkel fejezek be egy adott történetet. A mostani olvasási élményem is erről tanúskodik, de erről picit később írok. A könyvet egy számomra fontos lista miatt vettem meg anno, de mind a fülszöveg, mind pedig a borító megtetszett és úgy voltam vele, hogy a kellemeset a hasznossal alapon fogom elolvasni a történetet.
Haniko Sakka – Édes tini élet kötete egy fiataloknak szóló, vidám írás, amit elsődlegesen a sport és a szokásos rivalizálás központizál.
Fülszöveg alapján Rietta és Klodett –ikertestvérek lévén- nem is különbözhetnének jobban egymástól. A két lány teljesen ellentétje a másiknak, de ettől függetlenül remek párost alkotnak, főleg ha a másik bosszantásáról van szó. Rietta egy tehetséges, középiskolás focista, akinek ambiciózus álma van. Nagy életváltozás előtt állnak, mivel az édesapa új munkát kap. Az új élet hoz számára egy igazán kedvező lehetőséget, hiszen az iskolájának igazgatója szívesen a lánycsapat kapitányi címét neki ajándékozná, de ahogy várni lehet, a kezdeti nehézségek, nem igazán tüntetik fel jó színben Ria bemutatkozását. Nem egy könnyű személyiség, sőt meglehetősen csípős nyelvű és harcias teremtés, aminek persze számos előnye is van. Többek között az, hogy már az első napon összetűzésbe keveredik Devonnal, aki a suli egyik kedvelt „sztárja” és természetesen a sikeres fiúcsapat irányítója. A szokásos sármos és éles eszű jellemzőkkel megáldott srác meg sem próbálja tagadni, hogy egy cseppet sem örül az új jövevénynek, bár azt tagadhatatlan, hogy Ria érkezésével Sir Walton Gimi élete felborulni látszik.
Szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban, hogy bár egy tipikus középiskolás történet – tehát bizony bőven tele van klisékkel- mégis ad némi egyediséget, hiszen a sport hangsúlyozásával elveszi ennek a „lerágott csont” érzetnek az élét.
A karakterekkel némiképpen meggyűlt a bajom, elsődlegesen Rietta és Devon „cicaharcából” kiindulva. A leányka még egészen be is lopta magát a szívembe, de a sráccal már nem tudtam mit kezdeni. Persze a többi szereplő sem volt különösebben kidolgozva, de talán általuk „fogyaszthatóbbá” vált számomra a kötet olvasása.
Ami külön felbosszantott, az a megfelelő szerkesztés hiánya volt. Persze tisztában vagyok vele, hogy valaki átnézte, de borzalmasan tagolatlan volt a szöveg. Az apró betű engem személy szerint nem zavart, de az is biztos, hogy lesznek olyan olvasók, akiknek ez is nehezíti majd a kötet olvashatóságát.
Én nem vagyok focirajongó, de ettől függetlenül az utóbbi 10 évben jó pár meccset volt szerencsém végignézni. Ezért a regényben leírtak valahogy életidegennek tűntek. A pályán mintha megállt volna az idő és úgy éreztem, hogy nem is fiatalok játszanának, hanem idős emberek. Elnézést a kifejezésért, de nagyjából így tudom kifejezni, hogy milyen érzésem volt ezen részek olvasásakor.
Természetesen nem csak negatív élményem volt olvasásom közben. Az írónő stílusa, bár kiforratlan még, de olvasmányos. Kimondottan jó humora van és mind ezek miatt, más jellegű történetet nagyon szívesen olvasnék tőle.
Összességében elmondhatom, hogy egy érdekes, de nem felhőtlen olvasási élményben volt részem.
Ajánlom a könyvet fiatalabb korosztálynak és olyan olvasni szerető lelkeknek, akik nyitottak a jó humorra és szeretik a sportokat.
„(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban, akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”
Ó, te jó ég! Ez volt az első kiáltás, ami elhagyta a számat, miután befejeztem ennek a könyvnek az olvasását. A második pedig annak a felháborodásomnak adott hangot, mely abbéli dühömet és kétségbeesésemet kívánta alátámasztani: mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet? Nos, a válasz egyértelmű, hiszen az író jót kacaghatna most kétségbeesésemen és dörzsölhetné a tenyerét, hogy lesz ez még így se. Pontosan tudom, hogy egy trilógia első részét volt szerencsém olvasni, de egyszerűen még mindig nem tértem magamhoz igazán.
A fenti monológom csupán egy töredéke mindannak a mély érzésnek, melytől nem tudok szabadulni és ez az érzés a kétségbeesés. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni az Európa Kiadónak, hogy meghonosítottátok itthon az írót és műveit. Ha ti nem vagytok, akkor valószínű én se avatok új kedvenc alkotót.
Az első, ami teljesen elbűvölt, az a borító volt. Az Európa Kiadó könyveire alapvetően is jellemző egy bizonyos kiemelkedő „borítókép világ”, de amikor egy-egy kiadványukat bátorkodom kézbe venni, csak ámulok és nagyon hamar nagy elvárásokkal fogok neki az olvasásnak. Ez most is így történt.
Carlos Ruiz Zafón neve először nagyjából egy éve került elém, amikor karácsonykor kerestem olvasnivalót a Páromnak. Akkor megvettem A szél árnyéka / Tűzrózsa című alkotását –ami azóta is várat magára a polcon-, de nem fűztem hozzá különösebben nagyobb elvárásokat. A köd hercege című regénye viszont már megjelenése előtt vonzott magához, hiszen lépten-nyomon „belebotlottam” és sokszor úgy éreztem, hogy be kell szereznem, de végül erre idén kerítettem sort. A borító csodálatos, ahogy fent már említettem és bizony többször csak hosszan nézegettem. Külön vonzódásom van ehhez a kötethez, amit még így utólag sem tudok ész érvekkel megmagyarázni, csupán csak annyit írhatok, hogy szerelem első látásra és olvasásra.
Fülszöveg alapján történetünk 1943 nyarán kezdődik valahol Spanyolország egy városában. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül, egy kis faluba, abban a reményben, hogy békére és nyugalomra lelnek a világi zavargások elől. A család tagjai a két szülő és a három gyermek, Alicia (16), Max (13) és Irina (8). Az apa nagy lelkesedésétől eltekintve a többiek nagyon nehezen viselik a változást, de igyekeznek a helyzethez megfelelően viselkedni. Látszólag az új szituációval és a környezettel Irina barátkozik meg először, hiszen még az érkezésük napján egy „jó barátra” tesz szert, egy cica személyében. A macska különleges minden szempontból, bár ki látott még olyat, hogy nem issza a tejet, de az óriás pókokat pillanatok alatt levadássza! Bár hízelegni nagyon tud, de mégis sokszor furcsa, vizslató tekintettel néz a gazdáira és a világra is. Az új ház sok felfedezni valót nyújt a családnak, bár szinte még tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Max és Alicia jó barátságot köt egy helybéli fiatallal és egészen idilli érzettel kezdenek neki az új életüknek. De, ahogy mondani szokták a látszat néha csal, hiszen a ház mögötti ködbe borult szoborkert folyamatosan éberen figyeli az eseményeket. Hogy mi köze van mindehhez egy titokzatos hajóroncsnak és egy világítótoronyőrnek? Nos, erről igazán nem beszélhetek, de javaslom, hogy olvasd el a könyvet.
„ A rossz emlékek akkor is veled vannak, ha nem viszed magaddal őket (…).”
Ez az idézet valahogy meghatározza az egész történet hangulatát, mert a múltból előtűnik egy bizonyos Köd Hercege, aki nem engedi, hogy begyógyuljanak azok a régi sebek. Sokáig nem tudtam vagy nem akartam megérteni, hogy miért is nyomasztó ennyire ez a történet, mire végre ráébredtem, hogy sok olvasóban felszínre hoz majd olyan emlékeket, melyeket a legszívesebben elfelejtene.
„Minél idősebb vagy, annál több dolgot értesz. (…) az ember élete három szakaszból áll. Az elsőben még nem gondolunk arra, hogy megöregszünk, hogy az idő telik, sem arra, hogy születésünk napjától kezdve a halál felé haladunk. Ezután jön a második életszakasz: az ember már nem gyerek, éppen ezért tisztában van saját élete törékenységével, ez eleinte kissé nyugtalanítja, majd a nyugtalanság nőttön – nő, egy kétségekkel és szorongással teli tengerré duzzad, ami aztán életünk végéig elkísér. Végül az ember utolsó életszakasza is elérkezik: ekkor már elfogadja a valóságot, beletörődik és türelmesen várakozik. Életem során számos olyan embert megismertem, aki beleragadt valamelyik életszakaszba, és képtelen volt túllépni rajta. És ez szörnyű dolog.”
Személyes élményem a könyvvel kapcsolatban az, -melyre a fenti idézet is jó példával szolgál-, hogy az ember az idővel nem gazdálkodik megfelelően és mindent egy „világ egységbe” próbál beleerőltetni. Mondhatnánk azt is, hogy ettől van rend és ehhez viszonyítunk mindent, de szerintem és a történet bizonyos szegmenseiben is, ez nézőpont kérdése. Mert megszületünk és meghalunk, ez tény, de, hogy kinél mikor jön el, ahány ember annyi verzió. Nem vagyunk egyformák, hiszen rólam nagyon kevés ember tudja megállapítani a valós koromat, míg egy kedves barátnőmről szinte mindenki. A kettőnk közti eltérés nagyon nagy, nem csak az életünk alakulása, de a gondolkozásunk miatt is és ez meglátszik a külsönkön. De nézhetünk olyan példát is, ahol két 20 éves fiatal leánykát vizsgálunk, az egyikük korosztályának megfelelően néz ki, a másik pedig vagy tíz évvel idősebbnek. Mert nem mindegy hogyan éljük a mindennapokat és az sem, hogy mennyire becsüljük meg az időt.
A könyv ettől az üzenettől függetlenül is nagyon érdekes és értékes. Számos olyan kérdést boncolgat, ami alapjaiban is megrendíti az olvasót, de így „egy csokorba” szedve nagyon letaglózó és fájdalmas.
A karakterek érdekesek, mert bár egyikük sincsen különösebben kidolgozva, viszont a felszínes kezdetek után nagy utat járnak be, főleg a három főszereplőnk. Számomra Max személye volt a legkülönlegesebb, mert egy 13 éves kamasz szemszögéből a felnőtté válást megélni, valami elementáris cunamit indított el bennem. Az egész lénye unikális, mind eszével, mind pedig egy bizonyos csendes bölcsességével. Nyitott lélekkel figyeli a világot és hamar levonja a maga konklúzióit.
Alicia kicsit zárkózottabb, mert lényének egy része még kiforratlan. Hiába Ő a legidősebb gyermek, ettől függetlenül is érződik, hogy két véglet között őrlődik. Egy részről igényli a szülői figyelmet és törődést, de a másik oldalról már távolinak érzi kishúga gyermeki viselkedését és el is várja környezetétől, hogy felnőttként kezeljék. Sokszor perlekedik húgával és a szüleivel is dacol, mégis,- ahogy egyre több minden történik vele-, egy törődő, kedves leányt ismerhettem meg személyében. A végén pedig egészen szívfájdítóan megkedveltem.
Van két legény a történetben, akik nem is különbözhetnének egymástól jobban, mind korban és mind világszemléletben. Mégis együtt érnek egy egészet, mert velük kezdődött minden és általuk „ér” véget. Egyikük élete se könnyű, de egymás nélkül még nehezebb.
És igen, létezik egy kimagasló misztikum, egy megfoghatatlan jelenség, ami maga az őrület, mégis vonzott egész végig. Tudni akartam a létezése okát és azt is, hogy vajon mi a lénye legfőbb vágya.
„ Az univerzum végtelenjében túl sok részlet van, ami az emberi értelem előtt rejtve marad.”
A regény szimpatetikus, merész és nagyon eredeti, mert bár elemeiben tartalmaz „lerágott csontnak” gondolt elemeket, mégis a köré épített világ és maga a megoldás is nagyon megnyerő és originális.
„Az univerzum egyik nagy ellentmondása: csak akkor döbbenünk rá az igazságra, amikor már túl késő.”
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon izgalmas és remek szórakozást nyújtó regényt olvashattam.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nem riad meg egy kis misztikumtól és szereti a mélyebb gondolatokkal ellátott könyveket. És ne feledjétek: „(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban, akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
„Hallgatni a hullámok moraját, érezni az arcomon a sós szellőt… Az lenne a nekem való élet!”
Nem először fordul elő, hogy történelmi ifjúsági regényt olvasok, de idén valahogy kevesebb ilyen jellegű kötet került a kezembe. Talán ezért is szoknom kellett a stílusát és többször is félre kellett, hogy tegyem ezt a regényt, de nem azért, mert rossz lett volna, sőt ellenkezőleg. De talán kezdeném az elején.
Amiért felfigyeltem a könyvre, az a Merítés-díj Ifjúsági zsűrizésem miatt történt, ugyanakkor nagyon megfogónak találtam a címet és kimondottan megtetszett a borító is.
Történetünk hősnője, a már oly jól ismert, Zrínyi Ilona, akit gyermekként és felnőttként is megismerhetünk tüzetesebben.
Fülszöveg alapján a grófkisasszonyokról az a hír terjed, hogy jó dolgukban nem tudják, mit tegyenek. Főleg abban az esetben, ha ez a leányka az ország egyik leggazdagabb családjába születik! Túlzás nélkül mindent megkaphat, amit csak szeme-szája megkíván, de bizony ennek súlyos ára is van: a szabadság! Mert itt mindennek úgy kell történnie, ahogy azt a szülők jónak látják, tehát megszabják, mit kell tudni, hogyan kell beszélni, viselkedni, milyen ruhát illő hordani. Sajnos ez egy egyszerűbb lelkű teremtésnek sem könnyű, hát még egy olyan ízig-vérig bátor és okos leánykának, mint Zrínyi Ilona. Bár mindent megtesz, amivel segítheti a nemes célok elérését és szülei - különösen édesanyja - intelmeire figyel, de saját gondolattal és csupaszív lélekkel sokszor kerül két tűz közé. És bár a sors neki sem kedvez mindig, hiszen hamarosan nagy tragédia éri, végül lehetősége adódik arra, hogy megmutassa mire is képes egy akarattal és elszántsággal megáldott, magányos nő, aki bátorságával és eszével is képes hőstetteket véghezvinni, még a XVII. század háborús világában is.
„Bizony, a fiúk felnőnek, férfiak lesznek és bármit megtehetnek, amihez kedvük van. Beutazhatják a világot, láthatnak más országokat, népeket. De mi, leányok? Csak azért imádkozhatunk, hogy a szüleink olyan férjet válasszanak nekünk, aki megbecsül, nemcsak a hozományt meg a rangos rokonságot látja bennünk. Ha szerencsénk van, talán még utazhatunk is vele, láthatunk valamit a világból, ha nincs, akkor egy kastélyba zárva éljük le az életünket, a gyermekeinken és a szolgákon kívül mást nem ismerünk. Miért is nem születtem inkább fiúnak?”
Ez az idézet jó példa arra, hogy a nemi különbözőségek nagyon régről kísértik az emberiséget, de mindenhol akadnak kivételek vagy különlegesebb lelkek, akik jó példával járva az utókor „gyöngyszemei” lehetnek.
Szubjektív véleményem a kötetről, hogy az írónő nagyon érdekesen és szép szóhasználattal vezeti végig olvasóját a történeten. Ritkán találkozom olyan alkotóval, aki bátran használja egyszere a régies nyelvet és szlengeket, úgy, hogy még csak kizökkenteni sem tudott semmivel sem. Számomra nagyon fontos a karakterek részletes kidolgozása és jellemfejlődése, amit ebben az esetben –kissé hiányosan-megkaptam és tulajdonképpen nagyon izgultam hősnőnk sorsáért.
Történelmi ismereteim szerint sok bátor nő élt a letűnt korokban, mégis igen kevés írás maradt fent hiteles bizonyítékként. Ezért ennek a könyvnek megvan az az értéke, hogy ezt az űrt egy bizonyos szegmensként, olvasmányos formába öntve a fiatalok elé tárja.
Zrínyi Ilona élete nem volt könnyű, ahogy azt várni lehetett, hiszen nem csak a politikai életben kellett megállnia a helyét, de förtelmes anyósával is külön küzdelmet folytatott. Tudom nem szép ilyet írni, de méltón gondolom azt, hogy egy ízig-vérig hercig, törődő felmenő kincset ér és érdemes megbecsülni. Véleményem szerint, nagy valószínűséggel sok mindent el lehetett mondani Ilonáról, de távol állt tőle a hámánkodás bármely formája. Erős, megfontolt személyként mutatkozott be a lapokon és a történelmi ismeretek is ezt bizonyítják.
Viszont sajnos szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, miszerint a könyv cseppet defektív. A történelmi jegyzetek nagyon fontosak egy ilyen témájú kötet kapcsán, ugyanis nem minden ifjonti olvasó van tisztában a nevekkel és helyszínekkel. Egy részletesebb függelék elemeiben mélyítheti el az olvasást.
Összességében elmondhatom, hogy egy olvasmányos és szórakoztató élményben volt részem.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert a történelmet szórakozva a legélvezetesebb megismerni. És ne feledjétek: magasan repülni, sasok közt szállni galambként annyi, mint hóviharban a napsütés, felemelő!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Zrínyi Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Az életben nincs más dolga az embernek, mint hogy az álmait kövesse. Máskülönben csak vesztegeti az idejét.”
Nem tagadom, hogy patakokban folyik a könnyem még most is, pedig egy órája fejeztem be a könyvet. Nem erre számítottam és úgy érzem összetörte a szívemet, de erről kicsi később még fogok írni nektek. A regény fiataloknak íródott, de nem csak nekik kellene olvasni, hanem a legszívesebben a kezébe nyomnám az idősebb korosztálynak is, sőt igen, még a szüleimnek is. Azt hiszem, így kell az érzelmek viharába sodorni az olvasót és elengedni a kezét. Tanulj meg úszni és küzdeni, hogy lásd miről is szól az élet egy bizonyos szegmense!
A fenti bevezető csupán egy hirtelen előtört emocionális hullám, melynek csak annyi köze van a mostani értékelésemhez, hogy lássátok, mennyire felkavart ez a történet.
Miután megérkezett, megállapítottam, hogy bizony feltűnő egy darab. Nem a méretét tekintve, hanem a borító képe miatt. Piros alapon arany betűk hirdetik a szokásos marketing szöveget: „Már több mint 20.000 példány”. Első gondolatom az volt, hogy mennyire felesleges és inkább antipatikus érzelmet kiváltó, hogy ilyen szövegeket helyeznek a borítóra, elvégre, ha tetszik, akkor én magam fogom terjeszteni az „igét”, de ha nem, akkor meg becsapva érzem magam, hogy megvettem egy terméket, mert kasszasikernek van hirdetve. Ettől függetlenül már a borító képe is megfogott, mert a rajz nagyon aranyos és bár nem teljesen az én világomat tükrözi, mégis jó kedvű lettem tőle.
A fülszöveg szépen letükrözi a belső tartalmat, miszerint egyik főhősünk, a 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor is rendre a nagymamájánál kell aludnia. Szerinte az idős hölgy a világ legunalmasabb nagymamájának látszik: hiszen állandóan szókirakósdit akar játszani és káposztalevest főz. Ráadásul a káposzta szaga az egész lényét és lakását eluralta, ugyan ki akarná egy ilyen nagyszülővel tölteni az idejét? De, van egy dolog, amit Ben nem tud róla. Az idős hölgy nem az, akinek mutatja magát és egy bizonyos meghiúsult eseményt követve Ben élete is kerekestül felfordul. De vajon mi köze van egy kotnyeles szomszédnak mindehhez? És vajon milyen kalamajkába keverednek, ahol még a királynő is audienciát kénytelen adni? Nos, ezekre a kérdésekre és még sok másra is meg fogod találni a választ, csak el kell olvasnod a könyvet.
Személyes, szubjektív meglátásom a történettel kapcsolatban, hogy rendkívül fiatalos és energiadúsra sikeredett. Ugyanakkor sok mai problémát és komolyabb témát is feszeget, ilyen például a generációk közötti szakadék, a szülői szerep és mindenekelőtt a családi kötelékek fontossága. Bár hangulatilag könnyed majdnem a háromnegyedéig, de az utolsó pár fejezet igazán megindító volt számomra és őszintén szólva arcul csapott rendesen.
Mert én is voltam gyermek és valakinek az unokája vagyok. Számomra Ő is egy „szupernagyi”, mert bár bőven túl van a 70 évén, mégis autót vezetett eddig, motorozott, és ha olyan kedve volt, felült a repülőre és országokat utazott azért, hogy lássa gyermekét. Sőt elárulom, még a hóban is képes megfürdeni, hiszen vallja, jót tesz a bőrnek és fiatalít – és itt csak remélem, hogy nem olvassa az értékeléseimet, mert biztos kikapnék ezért az információért. De a humort félretéve lassan két éve nem láttam. Bár a döntésem tudatos és nemcsak a vírus miatt van, mégis bűntudatott érzek ezután a kötet olvasása után. Mindannyian fiatalon kezdjük és egyszer, ha elég szerencsések leszünk, elérhetjük az idős kort. A korosztályok közötti szakadék az évek alatt nem szűkült, hanem nőtt, de ezért felelőst keresni oly nehéz és nem is akarok. Csak azt tudom, hogy ezekért a regényekért igen hálás tudok lenni, mert mindig ráébresztenek a hibáimra és megmutatják, hogy talán sosem késő változtatni.
Ami a szülők szerepéről szól, már egy másik érzést hozott felszínre bennem, elvégre Ben anyukája és apukája is elég narcisztikus nézeteket vallanak. Erről oldalakat meg tudnék tölteni, de itt csak annyit szeretnék elmondani, hogy az alkotó tükröt állít a szülők és gyermekeik elé, valamint ugyan ez a párhuzam fedezhető fel az élet és halál között is. Mind a kettő erős páros, de külön-külön is megállja a helyét. Az előbbinél a meg nem élt és el nem ért sikereket szeretnék gyermekükben felszínre hozni és elfelejtik, hogy mindenki egy külön kis személyiség, és nem szabad ráerőltetni a másik lélekre semmit. Az utóbbinál pedig az az érzés és a tudat, hogy egyszer mindenki meg fog halni, de addig is nem mindegy, hogy mivel telnek azok a bizonyos napok, hetek, hónapok és évek. Sosem késő újrakezdeni és a végén elégedetten elmenni ebből a világból.
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon kedves, vidám, de annál tanulságosabb regényt olvashattam.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert a szeretet és törődés mindannyiunknak fontos szüksége. Ne feledjétek az idő telik, és ha még élnek a nagyszüleitek -óvatosan- öleljétek meg és kérdezzétek meg, hogy vannak és meséljenek a fiatal korszakukról. Mert ki tudja, lehet, hogy pont a te mamád a következő gengszter nagyi!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, a Kolibri oldalán be tudjátok szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Semmit sem jelent, ha az ember külön él a családjától. Attól még, hogy máshol van, szüntelenül gondolhat rájuk, ha pedig egy fedél alatt lakik velük, ábrándozhat arról, hogy elhagyja őket.”
Minden egyes nap olvasok és minden kötet után véleményt fogalmazok meg valamelyik platformon. A legtöbb esetben a szavak kirobbannak belőlem, és mint madarak a kalitkából tovaszállnak. És most mégis úgy érzem, hogy üres vagyok. Egy csepp kötet, mely az arcomba nyomta azt az igazságot, melyet bár én magam is vallok, ennyire tudatosan, szétcincálva a valóságomat, sosem láttam. De, hogy ne szaladjak ennyire előre, először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm nektek, hogy felhívtátok a figyelmemet erre a könyvre, de legfőképpen azért vagyok hálás, mert ismét önmagamra lelhetek.
Rohanó világunkban a „légy jelen” szlogen virít mindenhonnan, hogy ez pontosan mit is takar már kevésbé egyértelmű, de talán annyit tesz, hogy légy tudatában önmagadnak és a körülményeidnek. Egy eltorzított verzióban, persze más értelmet is felfedezhetünk, mégpedig azt, hogy légy online a nap minden pillanatában. Ha kilépünk az utcára hetven százalékban azt láthatjuk, hogy rohanó emberek tömege megy el mellettünk. Mindenki siet valahová, hiszen a napi feladatokat el kell látni. A legtöbben fülhallgatóval a fejükön mászkálnak elmerülve a maguk világában, mások még menet közben is a telefonjukat nyomkodják, és mikor beleütköznek valakibe, még nekik áll feljebb. És egy harmadik réteg az utca zaját próbálja túlkiabálni, hogy nagyon fontos mondanivalóját közölhesse a vonal túlsó végén lévővel. Sok lélek, millió probléma. Légy jelen!
Ez a kötet már a borítójával is megfogja a tekintetet, hiszen egy mustársárga háttéren emberi alakok sziluettje tűnik fel, míg előttük pedig egy kamasz fiú rajza látható, mely elsőre talán nem is annyira egyedi. De jobban megnézve, már a részletekre is fókuszálhatunk, mint a mellette lévő fémdoboz, melyet a kéregetés miatt helyezett ki és egy fél kartonlap, melyre a kötet címe lett felfestve: Szavazz rám! A kép összhatásilag sokkoló, még akkor is, ha valaki érzéketlenebb az efféle „művészetre”, hiszen nyílt panelen hirdeti, ez a történet meg fogja rázni az olvasója lelkét.
A fülszövegből már megtudhatjuk, hogy a könyv egy hajléktalan fiúról szól, aki egy véletlen folytán felregisztrál egy akkor induló piramis játékra. Az új valóságshow alapjai a Maslow szügséglethierarchiáján alapszik, azaz az emberi szükségletek piramisának sémáján. Hogy miből is áll össze?
1. Fiziológiai szükségletek (Ivás, evés, alvás, szex)
2. Biztonsági szükségletek (Lakhely, jövedelem, fizikai védettség)
3. A szeretet szükséglete (Család, barát, közösség – valahová tartozás)
4. Az elismerés szükséglete (Bizalom, siker, tisztelet)
5. Az önmegvalósítás szükséglete (A bennünk rejlő lehetőségek elérése)
Ezek a pontok adják az ötletet, melyen főhősünk elindul, és bár kezdetben csak egy „poénnak” tűnik, de később már lételemévé növi ki magát. Csakhogy mit tud nyújtani a világnak egy olyan elveszett lélek, akinek nincs semmije, az életét az utcán tölti, kéregetésből tartja fent magát és a túlélése attól függ, hogy aznap egy szendvicsre valót, némi melegséget adó itókát és a feszültség levezetésére szolgáló cigit meg tudja- e teremteni? Nos, nagyon is sokat, hiszen ami nem megszokott, abból látványosságot csinálunk. Ahogy halad a fiú egyre feljebb a piramis csúcsa felé, úgy mutatkozik meg az olvasó előtt a háttérben meghúzódó valóság. A két idősíkon követhető történet, -nevezzük Christopher Scottnak hősünket- a fiú gondolatain keresztül mutatja be, hogyan is döntött úgy egy ilyen idős kamasz, hogy hátra hagyja az eddigi életét és inkább a bizonytalan utcai életet választja. Vajon sikerül celebbé válni Christopher-nek? És vajon megváltozik-e bármi ettől a hirtelen rátört népszerűségtől? Nos, erről már igazán nem mesélhetek, de természetesen megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet!
Személyes élményem a regény befejezése után az, hogy egy hatalmas társadalomkritikát volt szerencsém olvasni. Mert bizony felmerült bennem a kérdés, hogy ki a nagyobb menekülő? Aki feje a telefonjába szorult a nap 24 órájában, csak akkor van jelen és boldog, ha legalább naponta egyszer posztolt és persze az határozza meg kedvét, hogy akkor hány lájkot kapott? Vagy az, akinek nincs biztonságot nyújtó fedél a feje felett, a napi léte a kéregetés sikerétől áll vagy bukik és igazán nincs semmije, csak azon emlékei, amik ide vezettek? Hol húzódik meg a határ a menekülés fázisai között?
Bár én nem szeretek magamról posztolni vagy képek sokaságát feltenni, mégis úgy kelek fel minden reggel és úgy is fekszem le, hogy a telefonom közvetlen közelemben van, hogy bármikor elérjem, ha fontos hívás vagy üzenet vár. Én is egy közösségi oldalon lógok napi szinten és bár ez nem az oly közkedvelt Facebook vagy Instagram, mégis fontosnak érzem, hogy ott lehessek és lássam a napi karcokat. Bár ennek a közösségnek ereje van, mert több barátomat is köszönhetem ennek az oldalnak, mégis elvesz naponta több órát az életemből és fel se tűnik. Vajon menekülök a saját valóságom elől? Erre a választ pontosan tudom, de vajon te, aki most olvasol, mit felelnél erre? Mennyi időt töltesz a neten lógva és mennyit vagy jelen a saját életedben? Mitől vagy boldog? És miért érzed szükségét, hogy idegen emberekkel oszd meg az életed minden pillanatát?
Mert igen, mikor kikapcsoljuk a képernyőnket magunkra maradunk. Az ürességgel, a fájdalommal és a semmivel.
Három idézetet szeretnék megmutatni nektek, kérlek, figyelmesen olvassátok!
„Amikor még nem az utcán aludtam, fel sem fogtam, milyen fontosak a barátok. Nem azért, hogy emeletes ágyon osztozhassunk velük, hanem egyszerűen azért, hogy ne bolonduljunk meg, legyen kihez szólnunk. A tudattól, hogy más is ugyanolyan nyomorult helyzetben volt vagy van, négylevelű lóhere nő az ember szívében.”
A második nagyon erős érzelmet fog kiváltani:
„ Katt-katt, hangzik a fiatalok felől, akik anélkül mennek el mellettünk, hogy észrevennének, úgy elbűvöli őket a saját képmásuk. Püff-püff, hangzik a mi hálózsákjaink felől, miközben védjük magunkat. Egy járdán osztozunk, de mély árok választ el bennünket egymástól. Mégis az a benyomásom, hogy ugyanúgy élünk. Vagy inkább, hogy ugyanúgy menekülünk az élet elől.”
És a harmadik pedig így hangzik:
„Az emberek, megfigyeltem, minden életkorban valami bandához próbálnak tartozni. A suliban azokkal lófrálunk, akik hozzánk hasonlóan öltöznek, és ugyanazt a zenét hallgatják, ugyanazokon a vicceken röhögnek, mint mi. És felnőttkorban is ez folytatódik: azokhoz fogok csapódni, akik legjobban hasonlítanak ránk, a kávéautomatánál, a pultnál, a tömegközlekedési eszközökön, egészen az elfekvőig. Mindenki a hozzá hasonlók közé akar beállni táncolni.”
Ezt a könyvet belenyomnám minden fiatal kezébe, hogy lássa hova tart az élete és nézzen már fel abból a kockából. Lássa meg a maga előtt haladó embereket, az utcán élők fájdalommal teli tekintetét és értse meg, hogy mi is zajlik igazán körülötte. Még mindig az a valóság, amiben élünk, és ha fájdalommal teli is, azért kell kitartani, hogy kikerüljünk belőle, nem pedig egy marionett bábuként csak létezni. Az emberi lét három legnagyobb ajándéka: a szabadság, a szeretet érzése és a tudás, tehát a gondolkodás lehetősége! Vajon az az igaz, amit látni szeretnél és giccses mázzal eléd rakják, vagy az, amit te teremtesz ugyan meg magadnak, de bár az utad nehéz, mégis sok pozitív élmény is járul hozzá?
Nézz bele a tükörbe és tedd fel a legfontosabb kérdést: Ki vagy te?
Az, akinek nehéz felkelni, elmenni minden nap az iskolába? Nem értenek meg téged és csak „túlélsz” minden napot?
Vagy az a személy, aki naponta posztol, és akár hamis képet fest fel magáról a közösségi oldalakon, csakhogy többen szeressék?
Netán az a lélek vagy, akit nem értenek meg otthon, sok fizikai és mentális bántalom ér és csak a közösségi oldalakon kap „szeretetet”?
Vagy az az éppen fényesen ragyogó csillag lehetsz, akit valamiért bálványoznak, és amíg nyújtod az elvárt kliséket, addig érdekes vagy?
Bárki is vagy most, valószínű egyszerűen ugyanazokkal az „üres” gondolatokkal fekszel le, mint az a lélek, aki mellett elmész nap, mint nap, és még csak rá se tekintesz!
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon hasznos és rendkívül összetett történetet olvastam. A mondanivalója nem csak elgondolkodtatott, de sokat is formált rajtam. Fontosnak tartom az olvasását és remélem, hogy minél többen kézbe veszitek!
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindannyiunknak tartogat valami újdonságot, és némi gondolkodni valóval lát el! És ne feledd az élet érték! Válaszd az életet! Szavazz a barátokkal való létre!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Hát, ha az emberek mindig a szüleik házasságát néznék, valószínűleg jóval több pap és apáca létezne. Szerintem a házasságnál szép az elképzelés, de sokszor rossz a kivitelezés.”
Ezt a könyvet egy számomra fontos lista miatt vettem kézbe, amiért már számtalanszor adtam hálát, mert általa sok új és fantasztikus hazai alkotóval ismerkedhettem meg. A mostani kötet írója nem ismeretlen a számomra, hiszen még tavaly olvastam tőle a Csak barátok? című regényét, mely akkor a szívembe lopta magát és most meg is erősítette a helyét.
Király Anikó: Semmi pánik! című regénye egy két lábon járó tragédia és elevenség! Az előbbi azért, mert a karakterek nem túl szerencsések – legalábbis először így gondoltam, míg az utóbbinál pedig az érzés, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhetne.
A történet fő helyszíne Diósvámhatár, egy kis falu, ahol ismer mindenki mindenkit és bár nincs messze Budapesttől, mégis érződik az a bizony erős, vidéki, összetartó közösségi szemlélet. Ez a hely nem csupán egy, hanem négy különleges és „hírhedt” fiatallal büszkélkedhet. Közös bennük születési idejük és a körülményük. Hogy miről is beszélek? Nos, elég annyit tudnod kezdésnek, hogy méltón kiérdemelték a Diósvámhatár „balszerencsés babái” címet.
A kötet erről a négy fiatalról szól, illetve egy ötödikről is, aki jön-megy a történetben, beszél és levakarhatatlan, de mindig helyén van az esze és valljuk be, hogy kiváló humorral rendelkezik.
A négy fő karakter sorsa is hasonló, bár személyes „tragédiájuk” eltérő. Hiszen, ahogy a fülszöveg is mutatja: Leának az is nehezére esik, hogy hot-dogot kérjen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag, miközben sporttagozatra jár. Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban, Dani pedig elszánt harcot vív mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával. Mint olvashatjátok, nem egyszerű problémákkal szembesülnek a fiatalok. És, ha mindez nem volna még elég, felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nemcsak hogy kókuszillata és furcsa figurákkal telefirkált farmerdzsekije van, de különös tehetsége is ahhoz, hogy megváltoztassa mind a négyük életét.
A regény számomra nagy kedvenc lett, mert tele van élettel, hatalmas igazságokkal és páratlan humorral. A kötet első lapjától az utolsóig sírva nevettem, ugyanakkor többször is elgondolkodtatott és ezt a kombinációt nagyon szeretem.
A szereplők színesek, némelyek szagosak. Csetlenek-botlanak, sírnak és nevetnek és a legfontosabb, hogy élnek. Számomra ilyen egy kiváló ifjúsági regény, ahol minden fő tényező helyet kap és még sokáig velem maradnak a karakterek, hiszen felejthetetlen élményben volt részem.
Összességében elmondhatom, hogy az idei évem egyik legkiemelkedőbb irodalmi élményeként tartom számon ezt a könyvet és alig várom, hogy az alkotó következő regényét is olvashassam!
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindenkiben ott leledzik valamely karakter és problémája. És ne feledjétek, az érzelmeket meg kell élni, hogy aztán egy nagy kacaj társaságában tovább tudj lépni!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Líra oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
"Csak azt lehet bűnbe vinni, aki önként megy, ezt sose felejtsd el.”
Nem tudom, hogy vagytok vele, de számomra vannak olyan írók, akik írhatnak bármit –és ezt értsd, szó szerint- elolvasom és tudom, hogy imádni fogom. A mostani kötet alkotója is ilyen a számomra.
Ecsédi Orsolya nevét még 2019-ben ismertem meg, mikor megvettem Cirrus a tűzfalon című regényét, amit még akkor el is olvastam és nagy kedvencként raktam a polcomra. Azóta még két kötetét vettem kézbe és töretlenül vallom, hogy a kedvenc ifjúsági íróim egyike. Nem csak humorban gazdagok a történetei, hanem olyan elemekkel dolgozik, melyek kiemelik a magyar nyelv szépségét és számos kreatív elemmel szórakoztatja olvasóit.
A mostani történet egy sorozat első kötete, melyben a Pokol ura apaként mutatkozik be. Feltett szándéka fiacskáját a bűnök mezejére szoktatni, azaz végezze azt a fő feladatot, melyre egy ördögfióka hívatott. Goni csupaszív tüzes legényke, aki nagy kíváncsisággal és rendkívül leleményes meglátással veti bele magát az emberi világ egyik általános iskolájának hétköznapjaiba. Persze kell némi külső változás, egy-két apró trükk és minden megy magától. Vagy mégse? Vajon képes megállni a helyét a fenti világban? Szerez barátokat és ellenségeket? És mi köze van egy fekete macskának ehhez az egészhez? Megtudhatod, ha elolvasod a könyvet!
Számomra ismételten bebizonyosodott, hogy mennyire jól ítéltem meg az alkotót. Ez a történet csodálatos, vicces és rendkívül kedves. Egy új oldaláról mutatja be a már oly régóta „ismert” világi karaktereket. Imádtam olvasni minden szempontból, pedig felnőtt fejjel nehezebb elcsábítani, de mégis sikerült. És be kell vallanom bűnömet, hamarosan újra el fogom olvasni.
De addig is ajánlom kicsiknek és nagyoknak kortól és nemtől függetlenül. Hiszen egy kis csábítás még senkinek sem ártott meg! Vagy igen?
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem, amikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Minden alkotónak van egy bizonyos varázsa, ami vagy hat az adott olvasóra vagy nem, de az biztos, hogy két lélek találkozásánál nincs nagyobb mágia.
Balássy Fanni: Hol is kezdjem kötetét egy számomra fontos lista miatt vettem meg és első ránézésre tudományos könyvnek tűnt, de szerencsére nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.
A borító számomra nagyon megkapó, mert tulajdonképpen minden rajta van, ami ebben a regényben egyedi és szórakoztató. A színválasztás is fantasztikus, hiszen a sárga nemcsak figyelemfelkeltő, hanem vidámságot is tükröző.
A történet egy fiatal lány szemszögéből mutatja be a középiskola első évét. A leányka csetlései és botlásai sok vidám pillanatot okoznak, melynek következtében rendkívül sokrétegűvé válik a történet.
Sokan véltek hasonlóságokat felfedezni Leiner Laura SZJG sorozata kapcsán, amit én is némiképpen érzékeltem, ugyanakkor bátran állítom, hogy köze sincs hozzá. Szerintem attól jó egy történet, hogy olyan olvasót is megfog, akinek nem zsánere ez a téma. És általam ez visszacsatolásként hatott, mert míg Laura könyvsorozatát ki nem állhatom, addig Fanni könyve üdítően hatott rám.
Hősnőnk nem a legszebb, nem a legokosabb, de kreatív, leleményes, bátor és rendkívül egyedi. Imádtam olvasni a probléma megoldásait, a világról alkotott gondolatait és legfőképpen a nagy Ő iránt érzett lelkes ábrándozásait. Legjobb barátnője, Bori is hozott némi színt az amúgy sem unalmas történetbe. Rendkívül odaadó és sokszínű természetével egy igazi színfoltja a történetnek. A szülők viselkedése fantasztikus, de a legkedvencebb karakterem a Nagymama.
A regény sok fontos témát ölel fel, ilyen például az elvált szülők esete, a veszteség feldolgozása stb. Nagyon izgalmas és rendkívül egyedi olvasási élményben volt részem, amit ezzel az idézettel is szeretnék alátámasztani. Figyeljétek csak!
„(…) egy regényben azt olvastam egyszer, hogy szerelmesnek lenni olyan, mintha ezer pillangó repdesne a gyomrunkban. Aki nyelt már le káposztáslepkét biciklizés közben, az nem lát ebben semmi romantikát.”
Összességében úgy gondolom, hogy ez a kötet felveszi a versenyt bármelyik idei ifjúsági kötettel és én már tudom, hogy ha szomorú vagyok, csak kézbe kell vegyem és minden rendben lesz.
Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert mindenkinek okozhat pár felhőtlen órát. De, ha lehet ne közlekedési eszközön olvassátok!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám lenyűgöző. Teljesen elvarázsolt az egész sorozat, az összes karakter. Már a Leányrablás Budapesten is az első oldaltól kezdve a könyvhöz bilincselt, de ez.. fantasztikus volt. Ahogyan Budapestet és az akkori világot láttatja, az egyszerűen elképesztő. Végig olyan érzés, mintha ott állnék közöttük, hallanám a zajokat, látnám a füstöt, a lámpákat, a fényeket és árnyakat. Soha ezelőtt nem találkoztam olyan íróval, aki ennyire tökéletesen bele tudta repíteni az olvasót a történetbe. Akkori szóhasználat, akkori viccek, akkori stílus és elegancia. Mintha egy időgépbe szálltam volna be. Rengeteg munka van ebben a könyvben. Nagyon sok hiteles adat szerepel az akkori Budapestről és a szereplőkről. Számomra elképesztő volt továbbá a nyelvi sokszínűsége.
Az egész sorozatban megfigyelhető, hogy nagyon sok idegen nyelvet illetve idegen nyelvből átvett szavakat, sőt szlengeket is használ. A könyv helyszíne legtöbb esetben a cirkusz, ami szerintem az egyik legnehezebben átadható, hiszen az egész maga az illúzió. Olyan illúzió, amely átveri az érzékeket. A maga különlegességeivel és borzalmaival, kapzsiságával és gazdasági megfontolásaival együtt is a cirkusz nem más, mint egy látványosság. Nagyon nagy tehetség kell ahhoz, hogy valaki látványosságokról tudjon úgy írni, hogy az a fantáziánkban megelevenedjen, mivel valójában a szemnek láthatatlan.
A karaktereket tekintve Mili fejlődése a legszembetűnőbb. Akaratos sokszor idegesítő fruskából felnőtt, felelősségteljes nő vált. Remekül elsajátított mindent a férjétől. Nagyon örültem, hogy a nyomozást ő vitte végig és láthattuk mivé is cseperedett Ambrózy báró mellett.
Az egész krimi szál nagyon jó volt. Végre nem egy kiszámítható, elcsépelt történet. Én imádom a krimit és igazi csemege, ha ilyen is kerül a repertoárba. Kezdetektől rejtélyes, izgalmas, fenntartja az érdeklődést és pont úgy adagolja a részleteket, hogy szétrobbanjak a kíváncsiságtól. Imádtam, hogy a testvérpárt együtt "láthatom" (bár felesleges az idézőjel, tényleg úgy vélem, hogy valóban láttam és hallottam őket) és Emma végre megtalálja a boldogságát. Ez a romantikus szál még az én jégből épült szívemet is megolvasztotta. Pedig utálom a romantikát, de ez, amilyen finoman volt adagolva annyira szépen teljesedett ki. Senki sem kívánhatna ennél férfiasabb és lovagiasabb udvarlót, amikor először megcsókolta az eddig balszerencsés Emmát akkor elolvadtam. Mili és Richárd kapcsolata is végre kiteljesedett. Nagyon - nagyon vártam erre a záró jelenetre, már úgy kellett a könyvhöz, mint a sivatagban egy pohár víz. Mintha Richárd is végig erre várt volna annak ellenére, hogy ennek soha nem adta egyértelmű jelét.
Összességében imádtam minden sorát. Imádtam a könyv mögött rejtőző rengeteg munkát és azt a hatalmas intelligenciát, ami a sorok között megjelenik. Nagyon ritkán mondható el rólam, de valóban büszkeség tölt el, hogy ezt a művet magyar író írta. Büszke vagyok rá, hogy egy az anyanyelvünk és büszke vagyok, hogy minket gazdagít elsődlegesen a munkásságával. Köszönöm az élményt, amit az egész sorozat adott!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: Anett
Nem is olyan régen hoztam ennek a könyvnek az első részéről az értékelésemet, melyet kisebb morgolódástól eltekintve szerettem és jól szórakoztam rajta. Mivel megjelent a második része a sorozatnak, kapva kaptam az alkalmon és beszereztem.
Először vizsgáljuk meg a külső borítót, ahogy már megszoktátok tőlem. A külső képen két olyan teremtmény látható, akikről elmondható, hogy cseppet sincsenek jóban, mégis úgy feszítenek a képen, mintha minden rendben lenne. Először furcsállottam, de aztán a kötet végére megértettem a célzást. És ha már a külcsínről írok, az illusztrációk még mindig a szívem csücskei, nagyon bájosak és imádom nézegetni őket.
Ami a belső tartalmat illeti nagy izgalommal álltam neki az olvasásnak, de sajnos a történet felénél eluntam és nehezemre esett a koncentrálás a továbbiakban. Először nem tudtam beazonosítani, hogy mi bajom lehet, hiszen ugyanazok a szereplők – jó persze vannak új karakterek- és bár a helyszín most változott mégsem töltött el izgalommal. Aztán rájöttem, hogy nekem ez túl szirupos volt. És ettől a rózsaszín bombától megcsömörlöttem.
Akikért végig olvastam az Tökkencs és Mona volt. Ez a két karakter a kedvencem és velük és értük tudtam izgulni és vártam mi lesz a sorsuk. De a többiek távol álltak sajnos tőlem. Értem, hogy kell ez a kettősség, hiszen az ellentétekről és egy bizonyos apró társadalomkritikáról olvashattam, mégis elmaradt a szokásos lelkesedés és igazán vártam, hogy vége legyen. Pedig az előző rész végével kezdődik ez a történet. A mese fő szála természetesen az, hogy meg kell keresni Mandaré anyukáját, aki évekkel korábban eltűnt. Ezért a kisfiú és a barátai felkerekednek, hogy sok kalanddal fűszerezett útjukon végül megleljék céljukat és a gonosz elnyerje méltó büntetését. Vagy mégse?
Nos, erre a választ majd kideríted kedves olvasó és csak remélem, hogy nem vettem el a kedvedet ettől a történettől. Elvégre, ami nekem nem tetszik, még másoknak okozhat felhőtlen szórakozást.
Amennyiben kíváncsi vagy a történetre a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Nem először fordul elő, hogy valamilyen formában vámpírokról szóló történettel találkozom. Ezek a teremtmények Stephenie Meyer: Twilight sorozata óta finoman szólva is átalakultak a legnagyobb bánatomra. Mióta csillognak, „vegetáriánusok” és sorolhatnám, azóta boldog-boldogtalan szeretne egy ilyen „lovagot” magának, vagy válna önmaga is az éjszaka lényévé. Úgy gondolom újat teremteni nem szégyen, sőt kimondottan szeretem, de mikor egy „létező” lényt varázslunk cukivá, attól szabályosan rosszul vagyok. Számomra az igazi vámpírok még mindig félelmetesek, erőszakosak és igen ettől is rajongok értük olyan nagyon.
A mostani kötetünk is ezen érdekes lényekről szól, bár itt az ifjúság szórakoztatása az elsődleges cél, így valahol a fent említett két véglet közé tudnám sorolni.
Vámpyr Vilmát és házikedvencét, Tökkencset az első sortól nagyon megkedveltem, hiszen egy igen csak „életre” való, cserfes vámpír lányt ismerhettem meg személyében. A történet fő karakterei a család elenyésző tagjai, a szűk baráti kőr és az uralkodói család.
A mese roppant érdekes világot mutat be, hiszen számos olyan elemmel találkoztam, amit eddig még máshol nem olvastam. Ilyen például a múmiákkal teli kastély, ahol a szolgaként sincs könnyű létük, vagy említhetném a címadót, Barbárbált is. Hogy milyen szerepe van egy elkényeztetett hencegnek (direkt írtam így) és a házi kedvencnek az egész kavalkádhoz? Nos, ezt megtudhatod kedves olvasó, ha kézbe veszed a könyvet.
Sajnos a cukiság és vidámság mellett nekem némi negatív élmény is jutott. Tudom, hogy fikció, de mint vizuális típusú olvasó sajnos a falafel golyó egy időre kikerült az elfogyasztani vágyó ételeim közül. Bár nagyon szeretem, ennek a kötetnek megvan az a hátránya, hogy a vámpírok nem csak vért fogyasztanak - bár ebben az esetben én jobban örültem volna, ha mégis- és mindenféle „finomsággal” kecsegtetnek az oda látogatónak.
Összességében elmondhatom, hogy egy igen egyedi és vidám történetet olvashattam, amit az ifjúságnak és kortalan felnőtteknek egyaránt ajánlani tudok.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Móra Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amiben két ellentétes pólus ütközik egymásnak. Mondhatnám, hogy a „cicaharc” szerelmese vagyok, mert ezektől az apró feszültségektől szikrázik a levegő a két szereplő között.
Király Anikótól most először olvasok, de az is biztos, hogy nem utoljára. Az írónő már ott levett a lábamról, ahogy egy hétköznapi problémát tálalta a mostani kötetében. Arról nem is beszélve, hogy páratlan humorától sokszor hangosan felkacagtam, majdhogynem a könnyeim is kicsodultak.
A könyv két főszereplője Zorka és Botond. Régi barátságból lettek „ellenségekké”, de egy bizonyos esemény után felmerül a békülési szándék. Mivel mindkét karakter megéri a maga pénzét, ahogy mondani szokták, az egymás szekálásáról való nehéz lemondás és a folyamatos múlt idézés mutatja be, hogy miért is alakult így az anno nagy barátság sorsa. Bár egyik karakter sincs részletesen kidolgozva, mégis úgy érzem, hogy tudtam azonosulni velük. Mindkettőnek meg van a maga bája, problémája és negativítása. Mivel már közelebb vannak a felnőttséghez, sem mint a gyermeki léthez, így felmerül a kérdés vajon nem-e kölcsönös vonzódásról van inkább szó, sem mint a régi barátság maradványainak kapargatásáról!
A mellékszereplők, olyan, mint a két kamasz baráti társasága, valamint a szüleik nagyon kellettek ehhez a történethez, mivel általuk sokkalta oltottabban lehet elviselni a két fiatal „harcát”. Botond szüleivel egyébként az életben is nagyon szívesen találkoznék, mivel mindkét felmenő nagyon jó fej és a maga kis világában élő személy, de minden mozdulatukból árad a szeretet és egy bizonyos lazaság. Imádtam olvasni az apuka különleges szakmájáról és az azzal járó kisebb-nagyobb galibákról.
Viszont sajnos nem tudok elmenni amellett, hogy egy ennyire jó alaptörténetet miért kellett így elhúzni? A két kamasz között lévő ellentéti és vonzalomi játék nagyon kellemes szórakozást nyújtott volna, anélkül a felesleges picsogás nélkül, amit a vége fele már nagyon untam. Elhiszem, hogy fontos több szempontból is megközelíteni az adott problémát, de a kevesebb néha több alapon jobban tetszett volna, és talán nem morognék most a véleményezésem folyamán.
Ami kimondottan érdekes volt, hogy egy–egy fejezet két szemszögből lett bemutatva. Zorka oldaláról kezdtem az olvasást, de egy rész után már fordítottam is meg a könyvet és tértem át Botond részére, ahol hála égnek változatosan és részletesebben lett bemutatva, amit a lánynál már egyszer olvastam. Bár nem az első ilyen könyvem, mégis újdonságként hatott rám és kimondottan tetszett.
Ami a végét illeti, sajnos én már meguntam a történetet, hogy örüljek ennek a befejezésnek, ugyanakkor nem is vártam mást.
Összességében elmondhatom, hogy minden hibája ellenére ez egy nagyon szórakoztató ifjúsági könyv, és ajánlom minden kikapcsolódni vágyó olvasónak, aki szereti a humort.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Menő Könyvek oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nagyon szeretem az olyan ifjúsági könyveket, melyek valami komoly üzenetet hordoznak magukban, ugyanakkor nem csak erről szól az adott események kavalkádja, hanem egy humorban gazdag történetet mesél el.
A Kell egy csapat sorozat első kötetét nagyon szerettem és boldog voltam, hogy egy különleges történetet olvashattam. Mikor megláttam, hogy idén érkezik a következő része a sorozatnak, nagyon megörültem, és vártam mikor is keríthetek sort az olvasására. Sajnos engem ismerve kicsit kitolódott ez az alkalom, ugyanis széles tematikában nézelődőm és sokszor volt sürgősebb „kötelezettségem”, amivel előbb végeznem kellett. De most, hogy túl vagyok rajta azt el kell ismerjem, hogy az alkotó még mindig rendkívül széles és gazdag fantáziával rendelkezik.
A történet most kicsit nehezen indult a számomra. Ugyanis a fő téma Báti eltűnése és a két barátnő kutatása elveszett barátjuk után. Nekem vontatott volt a cselekmény bőven a kötet feléig. Nem éreztem azt az eredetiséget és izgalmat, amit megszoktam az első kötet olvasásával és ezért szomorú lettem. Mikor kezd kiderülni, hogy a rejtély igazán mit/kit takar, akkor kezdtem megérteni, hogy miről szól ez a könyv tulajdonképpen. Két világban játszódnak az események, így a két idősíkot még meg kellett szokjam és cseppet ledöbbentem, hogy mennyire furfangosan oldotta meg az írónő a fő problémákat. Persze a vége már az elvártak szerint alakult, mégis úgy érzem, hogy nem tudtam felhőtlenül szórakozni és messze se találtam olyan izgalmasnak, mint az előző kötetet.
Az illusztrációk viszont nagyon tetszettek, az egyszerű, de nagyszerű elvén készültek és pont kellemessé tették az élményemet. A tanulság pedig igen fontos, de nem tolakodó támasza a gyerekeknek a mai világban. Nagy igazságnak tartom, hogy nem kell egy „álomvilág” ahhoz, hogy valóban önmagunk lehessünk, annak minden árnyalt és pozitív oldalával együtt.
Összességében elmondhatom, hogy bár a fent leírtakat tartom, ettől függetlenül egy pozitív élmény volt az olvasása.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Könyvmolyképző Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Számos olyan könyv jelenik meg, amit igazán nem tudunk behatárolni témakörileg. Persze van egy adott témája, de nem tartozik egyik kimondott fő tematika alá sem. Az ilyen alkotások többnyire idegen érzettel párosulnak, hiszen nincs egy kerete ahová helyezhetnénk, kicsit talán a „hontalan” érzést jelentheti. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól.
Az időtlen napló egy fiatal kis lélek mindennapjait meséli el, illetve ha pontos akarok lenni, akkor nagyjából egy év egy-egy napjának apró meglátásait, pillanatnyi érzéseit és eseményeit ismerhetjük meg. Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, nem egy átlagos naplóról van szó, leginkább impressziókkal, a társadalmi és természeti jelenségek észlelésével, különös kalandokkal, a felnőtt világ abszurditásaival egy kislány szemszögéből. Ez már önmagában is különleges, és ahogy haladtam előre a kötettel végig azt éreztem, ez a gyermek bizony sokszor bölcsebb, mint a legtöbb felnőtt, hiszen időt szán olyan jelenségek átgondolására, mint például amiről következő idézet is szól. Nézzétek csak:
„Észrevettem (…), hogy mi a különbség a tavasz és az ősz között: ősszel meghalnak a növények, tavasszal pedig megszületnek. A különbség csakis az esőben lehet. A tavaszi eső életet ad, az őszi halált hoz.”
Biztosan észrevetted már kedves olvasó, hogy egy gyermek sokszor kér figyelmet, vagy csak rácsodálkozik az életben lévő „természetességekre”. Ezért folyton kérdez és magyarázatot vár. Ha kellőképpen türelmesek vagyunk, akkor a válaszunk lesz számára egy kulcs a kapuhoz, melyet nagy gonddal fog őrizni és mindig vissza fog szaladni a „kapuk őréhez”, hogy egy újabb választ remélve kaphasson egy újabb kulcsot az élethez. És vajon mi is érdekelheti a naplóbéli kislányt? Ilyen például a február, hiszen mi tudjuk, hogy különleges hónapról van szó, de igazából sosem kutatjuk a miértjét, csak átéljük az adott jelenséget. De ez a kislány, rá mert kérdezni és a következő választ kapta:
„Apa szerint a február a legnehezebb hónap. Ilyenkor kevesebb napod van, hogy betartsd a határidőket. Én sajnálom ezt a hónapot. Senki sem tehet arról, hogy kicsinek születik.”
Ennek a gyermeknek még tiszta és romlatlan a lelke, ezért nagyon odafigyel a környezetére és helyén van az empátia a kicsi szívében. A legtöbbünk számára a természet apró és nagyobb csodái kellékek. Háziállatokat tartunk, növényeket nevelünk, de ha valamelyik elhunyt igazán kevesen ejtünk őszinte könnyeket értük. Pedig minden élőlény, legyen az ember, állat vagy növény megérdemli a törődést, a szeretetet. Pont ezért nem szeretem a vágott virágokat, mert csak egy pár órás gyönyört okoznak, de tulajdonképpen részben nekem köszönhetik a halálukat. Mert valljuk be hölgyeim, a legtöbben virágot szeretünk kapni, de mi lenne, ha cserepesen kérnénk! Az élő virág nagyon hálás tud lenni, ha megfelelően szeretjük és ápoljuk őket, ugyan úgy, mint az állatok és embertársaink. Ezen élőlények ugyan nem tudnak beszélni, de szűrik a levegődet és csodálatos, illatos valamint szépséges éke lesz a lakásodnak. Ezért számomra talán ez a legérdekesebb idézet a könyvből:
Sokszor a bölcsességek egymást kergetik a lapokon, pedig igen kevés szöveg található a kötetben. Az illusztrációk nagyon naturalisták, de pont ettől az egyszerű kopárságtól olyan élettel teliek. Minden dátumra jut egy apró meglátás, ami elsőre nem biztos, hogy jelent számunkra bármit is, de mikor a rajzokkal összepárosítva újra olvassuk, egy egész életnyi kép elevenedik meg a szemünk előtt. Mindenkinek egyéni lesz ez a kép sorozat, hiszen más élet utakat járunk be, de a végére mindenki ugyan oda jut és ez az idézet bőven megérteti, hogy mire kell oda figyelnünk még most.
„Nagyapa sokat van a parkban. Szerinte nem az a baj az öregséggel, hogy mindent elfelejtesz, hanem az, hogy téged felejtenek el.”
És végezetül talán a legelgondolkodtatóbb meglátást olvashattam, melyet a mai napig is a szívemben őrzők. Sokszor a negatív érzéseknek helyet adva kimondunk olyan dolgokat, melyek akkor megkönnyebbülést okozhatnak, de a szavaknak súlya van kedves olvasó. A kimondott szó egy ígéret is egyben, melyben megbújhat az őszinte törődés és szeretet, de párosulhat dühvel és bántással is. Egyszer azt hallottam, hogy a kommunikáció nagyban befolyásolja az önbecsülésünket is, hiszen nem mindegy mit kommunikálunk ki magunkról, a nézeteinkről. Nem kell, hogy mindenki szeressen, de az fontos, hogy hitelesek és őszinték legyünk. Azt adjuk a másik felé, amit viszont szeretnénk, hiszen sem többet sem kevesebbet nem fogunk kapni. És bár a fent leírtakat tartom, a következő részlet a könyvből pont ezért vált olyan fontossá a számomra. Nézzétek csak!
„Megpróbáltam kiszórni a havat az ablakon,
A kötet gyönyörű és nem csak belül, de kívül is. A borító nyomasztó hatása morbid módon rátelepszik az olvasó lelkére, és észrevétlenül is, de végig ott is marad. Mégis akármelyik rajzra nézek, elfog egy végtelen nyugalom és talán egy kis üresség is. Hogy akkor miért is rajongok érte? Mert megosztó, egyedi és valódi. Én is rácsodálkozom a világra, pedig már messze se olyan ártatlan a lelkem. Minden pillanatot igyekszem megbecsülni, és ha tehetem, csak kicsit is, de segítek, ahol kell. Lehet azt mondani, hogy nem lehet így élni, de hiszek a hullámzás erejében. Ha én jót teszek veled, te is tovább adhatod ezt a cselekedetet valaki más fele és így tovább. Ahogy mondani szokás, egy kis odafigyeléssel hatalmas energiákat szabadíthatunk fel. És ki tudja, lehet, hogy legközelebb te teszed csodálatossá az én napomat! Ezért ez a napló a maga tökéletlenségében tökéletes a számomra és biztos vagyok benne, hogy nem most vettem utoljára kézbe.
Összességében elmondhatom, hogy megosztó kötet olvashattam, de minden oldalával egy-egy apró életigazságra leltem. Csodálatosan fájdalmas, mint amilyen maga az élet is az. Ajánlom kortól és nemtől függetlenül. Egyszer érdemes mindenkinek kézbe vennie.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Csimota Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Vannak pillanatok az életünk folyamán, amikor semmi sem akar sikerülni. Különösen akkor nem, ha éppen elváltak a szüleink, túltengenek bennünk a pubertáskori hormonok és éppen mindenre és mindenkire haragszunk. Nincs ezzel másként ennek a kötetnek a főhősnője sem. Szegény Felicia dühös az egész világra. Édesanyja éppen a legnagyobb ellensége, az édesapja egy két lábon járó szerencsétlenség, és még ott a húga is, akivel bár jó viszonyt ápol, mégis „miatta” szenved balesetet. Így kezdődik ez a csepp kötet. Hiába 168 oldal, egy egész életnyi gond és kalamajka megtalálható a lapjain. Tulajdonképpen az egész történet nagyjából 24 órát ölel fel, mégis oly sok minden történik, amiről érdemes beszélni.
Az első ilyen komolyabb téma a válás és a kétlaki élet. A megosztott szülői felügyelet sokszor a bevált módszerekhez tartozik, az már más kérdés, hogy a gyermek hogyan is éli meg ezt a nehéz helyzetet. A második fontos téma, mely először csak mellékszálként mutatkozik, én mégis a fő események közé sorolom. Ez pedig, a koraszülöttség és egy ifjonti lélek küzdelme a megértéssel, hol is van a helye a szülei életében. Szintén nem elhanyagolható a gyermekként megélt súlyos betegségek időszaka és a gyógyulás utáni visszailleszkedés a társadalomba. Hogy csak említésként is, de olvashatunk orvos-nővér szerelemről, szülő-gyermek kapcsolatról és egy család újra éledéséről. Ha belegondolunk, ezek önmagukban is éppen elég boncolgatni való témák, de mikor együttesen kell szembenézni velük, fullasztó érzéssel párosulnak. Akkor különösen nehezen emészthető, legalábbis a számomra, amikor egy fiatal lélek szemszögéből élem meg ezen problémákat.
Anna Woltz egy igen érdekes helyzetet teremtett meg, melyben a nehézségek ellenére, megtalálhatjuk a szeretet mindenféle formáját. Az odafigyelés gyógyító erejét és a legfontosabbat, egy háborgó lélek „otthonra” találását.
Bármelyikünk életében megeshetnek ezen problémák, hogy miképpen vészeljük át csak rajtunk áll vagy bukik. Felicia gondolatai, kétségbeesése és dühe rendkívül érdekes érzéseket váltott ki belőlem. Egész végig úgy éreztem, teljesen jogos, ahogy reagál. Persze itt sem teljesen úgy van minden, ahogy eleinte tűnik, de a mélyre ásást meghagyom már nektek kedves olvasók. Hiszem, hogy minden történet alakít, formál rajtunk, még akkor is, ha nem vesszük észre. Ebben az esetben egy kicsinyke könyvecske is képes volt arra, hogy csak napokkal az olvasásom után tudjam leírni ezen gondolataimat, mert szükségem volt „némi emésztési” időre. Ha csak jelképesen is, de emlékszem, hogy milyen elvált szülők gyermekének lenni, és bár túl sok mindent nem szeretnék ide leírni, úgy gondolom ennyi év múltával is pontosan érzem, hogy mennyire kétségbe voltam esve. Hogy mennyire hiányzott az általános családi élet, ahol apa ás anya együtt várnak este haza. De ez egy másik történet. A lényegen nem változtat, mert egy rendkívül intenzív, kalandos, de annál tanulságosabb történetet olvashattam. Felicia karaktere pedig nagyon kedves lett a számomra, főleg azért mert már most tudatában van annak, hogy az egészségügyi pálya lesz az ő hivatása. Ugyanakkor jó érzés volt a bőrébe bújni és együtt fedezni fel azt a világot, ami hozzá segítette egy későbbi jobb időszak megéléséhez. Ajánlom kortól és nemtől függetlenül mindenkinek.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Pagony Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nem is olyan régen hallottam egy igen érdekes meglátást, miszerint: a gyermekkor egy olyan börtön, ahol mindenki letölti a kiszabott büntetését. Nincs helye fellebbezésnek vagy enyhítő ítéletnek. Lehet morbid a maga nemében ez a meglátás, de bizony nem egy esetben megállja a helyét sajnos.
Milyen érdekes az élet, hiszen a legtöbbször azt halljuk a felnőttektől gyermekként, hogy addig élvezd ki az ifjúságodat, amíg teheted! Máskor pedig felnőtt emberek mondják, bárcsak újra gyermek lehetnék! Ezzel a két megfogalmazással önmagában nem lenne probléma, kivéve akkor, ha ez az időszak nem is olyan felhőtlen, és itt elsődlegesen a külső körülményekről, sem mint a pubertáskori hormon gondokról írok. Sokan önhibájukon kívül vannak kitéve a felnőttek meglátásainak és nem egy olyan tinédzser van, akinek nem a felhőtlen, boldog időszak jutott. Hiszem, hogy nagyobb százalékában azon esetek állnak, ahol az életünk első tizennyolc évét diszfunkcionális családban kell eltöltenünk. Hogy ez most csak a család szerkezetét jelenti, vagy súlyosabb gondok húzódnak meg a háttérben, teljesen mindegy, kevés olyan jó gyermekkor van, ahova visszakívánkozunk. És most felejtsük el a nosztalgiát, hogy régen minden jobb volt.
A mostani olvasási élményem is nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem. Lipták Ildikó egy 130 oldalas kis könyvben összegyűjtötte azon fontos kérdéseket és problémákat, melyekkel igen is foglalkozni kellene, de sokszor a szőnyeg alá vannak söpörve. Gondolok itt az elvált gyermekek sorsára, egy új nevelőapa be nem töltött szerepére, anya – lánya kapcsolatra, a lakhatás és hitel kérdésére. De hogy ne nyúljak messzire: egy tinédzser zűrös, kérdésekkel teli lelkére és az iskolai mindennapokra.
Mint láthatjátok ezek önmagukban is elég súlyosak, de egy történetben összeollózva már fullasztóan is hatnak. Valljuk be, hogy egy ekkora kötet ennyi témát nehezen bír el, bár ebben az esetben kivételesen nem éreztem azt a kidolgozatlanságot, bár hozzá kell, hogy tegyem, sajnos nem vagyok felhőtlenül elégedett. Ezen könyv már a címével is okozott egy bizonyos frusztrációt bennem, ugyanis mikor meghallom vagy olvasom a „Csak neked akartunk jót” szlogent kiver a víz. Kérlek, ha szülő vagy soha ne használd ezt se védekezésre, se magyarázkodásra, mert borzalmasan hat, és akinek szól még csak idegesebb is lesz tőle!
Történetünk főszereplője Lilla, egy tizenhárom éves kislány, aki próbálja megszokni új környezetét, „nevelő apja” otthonát, annak minden házsártoságával együtt. Az említett személy nagyon önzően viselkedik, és elvárja, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. Némiképpen kicsinyességet és rosszindulatot is vélek felfedezni az illetőben. Az édesanya sajnos nem tudja kézben tartani az életét, ezért egy olyan döntést volt kénytelen meghozni, mely Lilla életét is befolyásolja a továbbiakban. Az iskolai élet olyan képet fest, melybe mindenki bele tudja képzelni magát. Hierarchiai rend van és klikkek. A menőnek számító tinédzserek jó anyagi környezetből kerülnek ki, többnyire önzőek és nagyon akaratosak. Ebbe a társaságba szeretne tartozni kis fő karakterünk is, az már más kérdés, hogy mit kell megtennie ezért a helyért.
Ahogy a fülszöveg is írja, egy borzalmas bőrkabáttal indul el a történet, melynek szerepe elenyésző a véleményem szerint, de ahhoz mindenképpen fontos, hogy az események láncolatát hozzá lehessen kötni. Olvasásom folyamán sok kérdés merült fel bennem, amikre helyenként kaptam választ, de a végére akadt bőven, amit válaszoltalanul hagyott az írónő. Bár szeretem az olyan könyveket, melyek mély nyomot hagynak bennem, azt nem kedvelem, mikor nagyon fontos kérdésekre nem lelem meg azt a bizonyos választ. Gondolok itt a leányka további kapcsolatára a nevelőapával, vagy az édesanya valóban ennyire életképtelen létére és még sorolhatnám!
Ami értéke ennek a kötetnek, az a leányka szemszöge. Mivel végig Lilla szemén és gondolatain keresztül tapasztalom a történteket, adott egy bizonyos komfort érzést, hogy a valóságban is így élhetik meg az ezen korosztályú fiatalok a mindennapjaikat. A leányka gondolatai, csetlései és botlásai, a különböző élettapasztaltok gyűjtése, és hogy többnyire levonja a helyes következtetéseket, felidézte bennem, hogy valamikor én is így szemléltem a világot, csak más bajokkal kellett megküzdenem a magam legjobb tudása szerint. Úgy gondolom ez a kis kötet egy nagyon izgalmas írás a maga kategóriájában. Csupán azt nehezményezem, hogy a lezárás számomra nem volt kidolgozva, sok maradt az elvarratlan szál.
Összességében elmondhatom, hogy egy olyan élményben volt részem, melyről még biztos többször el fogok gondolkodni. Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindannyian voltunk 13 évesek és ki hogyan, de megélte a maga kis harcát.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Csimota Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
"Éhes fejjel sokkal ijesztőbb a világ."
Úgy gondolom, hogy megtaláltam az idei év első olyan ifjúsági disztópiáját, melyért az első sortól az utolsó betűig rajongok. Rojik Tamás nevével már volt szerencsém találkozni. Még 2018 nyarán olvastam két könyvét (A csillagos égig és a Befogad és kitaszít), melyeket olvasás után rögtön meg is vettem. Sőt voltam olyan megszállott, hogy jó pár barátnőmnek megvásároltam születésnapi, karácsonyi stb. ajándékként. Mikor megláttam, hogy az idei zsűrizési palettámra felkerült az író újabb műve, nem volt kérdés, máris meg kellett vennem.
A Szárazság merőben eltér az eddig olvasottaktól legalábbis, ami a tematikát illeti. Tamás eddigi műveit főleg az jellemezte, hogy olyan fiatalokkal és személyekkel foglalkozik, akik valamilyen nem látható, de érezhető egészségügyi, illetve mentális problémákkal küzdenek. Ezt ebben a kötetében is felfedeztem és nagyon örültem, hogy nem tért le erről az „útról”.
A történet egy bizarr jövőbeni időszakban játszódik 2050-ben. Helyszín Magyarország. Már túl vagyunk egy nagyobb klímaváltozáson, fülledt időket élünk. Sajnos több veszteséget tudhat magáénak a földanya és az emberiség együttvéve. A mostani élet szigorú szabályokhoz kötött, mégis a technikai fejlettség kárpótolja a társadalom nagy részét. Igen itt is megtalálható egy bizonyos kapitalista nézőpont, mely a történetben, ha háttérben is, de komoly eseményeket idéz elő.
A kötet két fiatal és családjuk köré épül, bár ahogy haladtam előre az olvasással úgy tárult szemeim elé a barátok, iskolatársak és az egész társadalom átfogó képe. Az események alakulása, a problémák felvetülése rengeteg kérdést hozott felszínre bennem. Olyan események láncolatát láthattam, ami sajnos nem zárható ki a mai természeti katasztrófák láttán és bizony az író által megálmodott világ bőven belefér egy olyan jövőképi horrorba is, mely az emberiség számára lesz az egyik legsúlyosabb.
Mai világunk legfontosabb erőforrásainak egyike a víz. Nélküle nagyon rövid időn belül kiszárad a testünk, és mint a szomjazó növény fonnyadttá válunk és elenyészünk. Mégis pazarlóan bánunk vele, hiszen medencéink (már akinek van) tele vannak, hosszan fürdőzünk, sokszor nem nézzük, hogy elzártuk-e a csapot rendesen és sorolhatnám. Amíg bőség van, azt hisszük, hogy a készleteink örökké tartanak, de sajnos vagy sem, hibásak leszünk azért, mikor már nem lesz elegendő. És hozzá kell, hogy tegyem, már most is vannak emberek, akik szomjaznak és éheznek csak nekünk, kik jó helyen élünk ez nem tűnik fel. Én is hibás vagyok, félre ne értsük, de amennyire tudom és tehetem igyekszem nem pazarlóan élni a forrásokkal.
Karakterek tekintetében Dani nagy kedvencemmé vált. Szinte régi barátként üdvözöltem. Nagyon szépen felépített személyiség, aki folyamatosan nehezen viseli a megszokottól eltérő eseményeket, embereket. Mikor megismerkedik Anikóval kezd kinyílni számára a világ, mely először egy bizonyos kellemesnek tűnő ritmussal párosul, de aztán egyre jobban felgyorsulnak a változások. A helyzethez való alkalmazkodása a végére bámulatos lesz az olvasó számára és bizony teljesen élethűen ábrázolta az író. Anikó személye vegyes érzéseket váltott ki belőlem, ugyanakkor valahol hasonló problémákkal küzd, mint Dani. Mégsem tudtam vele azonosulni és kicsit zavart a döntéseinek logikátlansága.
A könyv három nagy részre bontható. Az első részben megismerjük a karaktereket, nagyjából kapunk egy természeti és társadalmi képet, valamint felvázolódnak a politikai és egyéb nehézségek. A második rész már főleg az izgalmaknak ad helyett. Az események pörögnek, sokszor még fel sem ocsúdtam az egyikből, de már emészthettem a következőt. A baj megtörténik és mindenki, ahogy tud, próbál túlélni, valamint előnyt kovácsolni. Dani és Anikó megjárják a maguk „poklát”, de mégis úgy érzem előnyükre váltak az események. A zárószakasz pedig egy nem várt végkifejletet eredményezett, amitől az én kis lelkem bizony nagyon lázongott. Mélységesen fel voltam háborodva, de miután lecsillapodtam, rá kellett jöjjek ezt másképpen nem lehetet volna rendesen befejezni. És ha szemfüles az olvasó, meglátja azon kiskapukat, melyek adottak arra, hogy a következő időszakra már jobb befejezés íródhasson.
Összességében elmondhatom, hogy az alkotó egy nehezen emészthető, - főleg azért mert gyermekek szemszögéből íródott-, de rendkívül izgalmas és kiemelkedő történetet alkotott. Számomra ugyanúgy hatalmas kedvenc lett, mint az előző két írása is az írónak.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Tilos az Á könyvek oldalán megveheted a könyvet.
Írta: NiKy
Nem is tudom, hogy hol is kezdjem ezt az értékelést, hiszen még most is a könyv hatása alatt állok. Talán először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a kötetét. Hálás vagyok érte, mert különleges élményben volt részem.
Kristin M. Furrier neve számomra ismeretlen volt eddig, amit igazán sajnálok, mivel ha jól láttam, már három másik regénye is megjelent. A mostani története ifjúsági irodalom a javából.
Az események kezdetben átlagosak, hiszen adott egy család, ahol három gyermek éli szürke hétköznapjait. Az édesanya rendmániájának köszönhetően a kisebbik testvér dolgainak szanálására kényszerül és így kerül főhősnőnk birtokába egy üveggömbhöz hasonló ékesség. A két fő karakter egy fiú és egy lány, akik ikrek. Bár fizikailag hasonlóak, mégis nagyon különbözően látják egymást és a világot.
Héda és Ákos egy veszekedés közepén kellemetlen helyzetben találja magát, ami persze nem lenne olyan nagy szám. De mi köze van ehhez az üveggyémánthoz? Nos, annyit elárulok, hogy egy átok megtörése, egy pimasz szellem és egy ódon ház lesz az események középpontjában. Ami kimondottan tetszett, hogy feltűnik a bűvös hármas szám, melynek központi szerepe lesz az események alakulásában. Az átok megtöréséhez teljesítendő feladatok érdekesen vannak megfogalmazva, bevallom nekem csak az elsőnél jutott eszembe a megoldás, a másik kettőnél bizony hagytam magam az orromnál fogva vezetni és legalább olyan frusztrált voltam, mint a két fiatal. Mindkét karakteren érződik a tinédzserekre oly jellemző dac és makacsság. Sokszor egymást hibáztatják ahelyett, hogy összefognának, és együtt keresnék a megoldást. Tulajdonképpen tükröt állít az alkotó a testvérek elé. Ugyanis nemileg is mások, gondolataikban is teljesen eltérőek, mégis közös erővel kell megoldaniuk a feladatokat. Vajon tényleg ennyire különböznek, vagy csak a hétköznapokban elfeledett frusztrációk kerülnek a felszínre? A meg nem értettség, és egy bizonyos harag, ami inkább szól a külvilágnak, sem mint a másik félnek? De mivel kéznél van, jobb máson levezetni ezt a sok felesleges energiát?
Ami tetszett a történetben, hogy nincs rákényszerítve az olvasóra semmi, hitelesen vannak ábrázolva a fiatalok különböző érzelmi rezdülései és a másik felé való viselkedés szintjei. Hiszen a szeretet folyamatosan érződik a gondolataikban és apró mozdulataikban, mégis, csak a figyelmes szemlélő látja ezeket a pillekönnyű mozzanatokat. A feladatokat is kreatívnak találtam és a megoldások is egészen egyedire sikerültek. Amit viszont hiányoltam, az a karakterek kidolgozása. Ez a kötet picinyke, és túl sok mindennel töltötte meg az írónő. Egész végig vártam valami igazán különlegesre, a két testvér között, de számomra nem volt meg az az igazi varázs, amitől olyan különleges is az ő viszonyuk. Valamint kisebb korrektúrázási pontatlanságokat is találtam a szövegben. Azt el kell, hogy ismerjem a borító nagyon kellemes színekben pompázik és egyszerűségében is olyan különleges. Még mindig úgy gondolom, hogy egyedi és kreatív alkotással találkoztam. Összességében kellemes élményben volt részem.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Underground Kiadónál meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Azt hiszem, hogy vennem kell egy mély levegőt, majd kifújom, és újra ismétlem ezt, míg ismét képes vagyok normálisan gondolkodni. Tudom, hogy nem lenne szabad egy történetnek ilyen hatással lennie rám, de mikor van tapasztalat az életem és az olvasottak között, még akkor is, ha nem ebben a formában, akkor képtelen vagyok elvonatkoztatni és csak remélem, hogy lenyugszom. Mit írhatnék, amivel nem árulok el túl sokat erről a könyvről, de mégis visszaadja mindazt, amit képvisel?
Talán kezdeném avval, hogy már a fülszöveg nagyon érdekesre sikeredett, nagyon kíváncsi voltam, hogy egy fiatal lélek, ki írásra adja a fejét, vajon mit képes kihozni elsőre, egy rendkívül nehéz témából. Igen ítélkezem, mert sokszor úgy érzem, ez a korosztály még nem kezeli helyén azon témákat, melyeket a felnőttek is inkább a szőnyeg alá söpörnek. És akkor itt egy szinte "gyermek", mégis megmeri tenni és micsoda intenzív történetet álmodott meg nekünk olvasóknak.
Ez a könyv pulzál, és a legjobb értelemben írom. Sok olyan témát rejt magában, mely egyesével is nehezen emészthető, de együtt már szinte fullasztó. Többeknél olvastam, hogy soknak találják, hogy túl van tömve a kötet. De szerintem ez nincs így, hiszen minden a helyén van, az események egymásra épülnek, és szépen ki vannak dolgozva. A karakterek nincsenek túl bonyolítva, mégis több szempontból érdemes figyelni őket. Senki nem az, akinek elsőnek látjuk és semmi sem az, amit elsőre gondolunk. Nagyon nehezen tudok bármit is írni, mert patakokban folyik a könnyem most is.
Megrázott, megtiport és mikor már azt hittem ennyi volt, még egy nagyot rúgott, hogy ne felejtsem el, hol is a helyem. Úgy gondolom, ez egy nagyon jó írás, és nem csak a tragédiák miatt. Van benne humor, igen sok trágárságot tartalmaz, de ne álltassuk magunkat, ez a korosztály és még mi magunk is káromkodunk, csak szeretjük eltusolni, hogy még sem. De igen is megtesszük, mert néha nagyon fontos, hogy kiadjuk magunkból a feszültséget.
És, mint említettem sok erős témát tartalmaz, talán számomra a legfontosabb, hogy tanít és terelget. Nem erőszakosan, mégis nyomatékosan. És igaza van. Mindig csak a saját problémáinkkal vagyunk elfoglalva. Mindig az a legnagyobb bajunk velünk mi van. Sokszor irigykedünk, mert valakik látszatra jobban élnek, menőbbek, vagy szebbek, de vajon ha elmúlik a rivalda fény, mi vár rájuk a sötétben?
Nem az a lényeg, hogy mi van külsőleg, és mekkora éppen a fény, hanem, hogy mit ad a sötétség, ahol már csak a natúr lélek és az élete van! Vajon tényleg csak a csillogás és a felhőtlen élet van, vagy a külcsin mögött egy bűzlő, rothadó valóság leledzik?
Erre a kérdésre mindenki eldönti, megakarja-e találni a választ, vagy marad minden a régiben, hisz kit érdekel, míg nem velem történik! Én tanulok mások által és hálás vagyok, mikor ilyen könyveket olvashatok. Az írónőnek pedig üzenem, hogy Jobb lesz! Mert bizony van ott tehetség, ha elsőre egy ilyen remek könyvet tudott létrehozni.
Mostanában igen érdekes könyveket sikerült felfedeznem. Különleges, mert szokatlan az írástechnika, vagy számos olyan elemet tartalmaz, amit a megálmodón kívül még senkinél sem tapasztaltam. Persze ezen újítások csak egy jó pont a kezdeti élményhez, ettől még akadt olyan, amiről messze se tudtam jó véleményt alkotni, pedig igyekeztem. Ez az értékelés is egy ilyen kis különlegességről szól.
Én egy számomra fontos lista alapján leltem rá, magamtól valószínű nem mostanában kerül a kezeim közé. Tíz éves kortól ajánlott, de azt kell, hogy írjam kortalan olvasóját tekintve. Jómagam nagyon szeretem a történelmet, annak minden pozitív (van neki?) és negatív oldalával együtt. Szerintem nem árulok zsákbamacskát avval, mennyire sok a tankönyv, vagy tömör irodalmi mű! A tömör evidensen az adatokkal telítettséget jelenti, mely olyan száraz, hogy egy pohár vízzel sem akar lecsúszni olvasója torkán.
Ez a kötet egy modern feldolgozása az adott történelmi tényeknek. Kiragadja a XXI. század egyik nagy találmányát és átülteti egy olvasmányos, helyenként nagyon szórakoztató, de annál érdekesebb történelmi kötetbe. Az a titka, hogy szórakoztatva okítja olvasóját. A fejezetek elején egy szelfi párbeszéd foszlánnyal indít, melyet én személy szerint imádtam és nagyon sokat kacagtam. A másik pedig a tényfeltárás, hogy mi igaz az előző oldalakon és a feltárt tudomásunk szerint mi is történt valójában. Hát nem szórakoztató? De bizony az és, hogy teljes legyen eme szórakozás az illusztrációk gyönyörűek és nagyon viccesek.
Ha egy jót akarsz mulatni, de tartalomra is vágysz! Netán szereted a történelmet, de unod, hogy túl sok az adat! Vagy akár gyermeked okítására szánod! Vedd meg ezt a könyvet, hidd el, hogy nem fogod megbánni!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Kolibri Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra egy könyv borítója sok esetben meghatározza, hogy megvegyem-e az adott kötetet, vagy sem. A mostani vásárlásom bár biztos alapokon állt, a külső kép megállásra késztetett. Az legtöbb esetben a színek és formák őrületében élek, imádok mindent, ami különleges, morbid és szokatlan. Most lehet furcsán fog hatni, de ez a nézetem ennek a könyvnek a borítóján teljesen visszatükröződik. Nézzetek rá, hát nem szép? Középen a felirat a sima textúrával kiemelkedik, míg az oldalán elhelyezkedő cirádás mesefigurák szépen kiemelik. Minden elismerésem a tervezőnek, más munkáját is szívesen megtekinteném. És ha már erről írok, hadd említsem meg a kötetben lévő rajzokat is. Egyszerű vonalak követik a történéseket. Pontosan mindig visszatükrözve a szöveget. Annyira egyedivé teszik, hogy sokszor megálltam és csak ezeket csodáltam. Nagyon elégedett vagyok a koncepcióval.
Ami könyv belsejét illeti, az elején már elragadtattam magam és ez az érzés végig megmaradt. Ugyanis mese a mesében. Idén csak egyszer találkoztam ezzel a nem hétköznapi stílussal. Elképesztő élvezetes volt a két mesei időt érzékelni, és tulajdonképpen megélni. A történet egy kisfiúról és az édesanyjáról szól fedetten. Nézzétek csak!
"Ede egy éjszaka megkaparintja édesanyja kéziratát, ami a lávatündérek legújabb kalandjairól szól. Nem sejti azonban, hogy ő maga is a történet részesévé válik: a mese ugyanis magába szippantja. Odaát segítenie kell visszaszerezni az ellopott lávagömböt, máskülönben a lávatündérek népe elpusztul. Így hát felkerekedik egy kis csapattal, és a keresésére indul."
Már a fülszöveg is egy merő izgalom, mindezt úgy tálalva, hogy végig izgultam az egész történetet. Ede egy kedves, de nagyon is korának megfelelő felfogású kisfiú, aki imádott édesanyja írásait szereti idő előtt megismerni. Nem ismerős kedves anyukák? Gyermekeitek is mindig kíváncsiak, érdeklődőek, de haragudni nem lehet rájuk kicsit sem.
De visszatérve a könyvhöz, Ede mellett felbukkan egy másik karakter is, aki ellentéte a gyermeknek, vagy mégsem? Számos kaland és izgalom övezi a keresést, egy olyan világban, melynél egyedibbet ritkán olvasok. A felhasznált elemek világunk kifordított mása, mégis ezáltal egy teljesen új ideológia született meg. Az alkotó rendkívül színesen, frappánsan oldotta meg a helyzeteket. Itt aztán van minden, manó, sárkány, tündér stb. Mégis egyik sem a szokott formájában.
Érdekel, hogy milyenek? Vagy netán te is kalandoznál? Nos, ezt szívből ajánlom neked, vedd meg a könyvet és olvasd el! Bár a kötet alig 108 oldal, de mégis egy kerek egész történetet olvashattam. A karakterek kidolgozottak, színesek és néhol nagyon esendőek. A cselekmény szépen átgondolt, rétegzettség jellemzi és egy percre sem hagyja olvasóját unatkozni. A világkép különleges, az írástechnika egyedi, de nagyon olvasmányos.
Dér Adrienn neve számomra eddig ismeretlen volt, de mivel a könyve a kedvenceim egyike lett, természetesen figyelemmel fogom követni munkásságát.
Összességében egy nagyon szórakoztató és izgalmas olvasmányban volt részem. És mindamellett, hogy jól éreztem magam, a sorok között megbúvó okításokat is felfedeztem. Kortalan olvasmány kicsiknek és gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadónál tudod megvenni a könyvet!
Írta: NiKy
Már egy éve is van annak, hogy elmerültem az ifjúsági
irodalom mélységeiben, és jobbnál jobb történetekkel ismerkedhetek meg. Olyan
érzés ez egy felnőtt léleknek, mint mikor újra éli gyermekkora egy - egy
tovatűnő pillanatát. Biztosan ismeritek ezt az érzést, mikor az olvasott
karakter, vagy esemény deja vu érzéssel párosul! Most is ezen érzés fogott el,
mely kitartott a kötet végéig. Bár még mindig nem tudom hova tenni, de az
biztos, okkal történt mindez. Ugyan dráma tagozatos nem voltam, de az irodalom igen
csak közel állt hozzám, nincs is ezen min meglepődni, elvégre, ezáltal
szerettem bele az olvasás varázsába is.
Tehát eme történet alapja egy művészeti iskola, dráma tagozatos osztálya, a 6 d. Tagjai mind kiemelkedőek valamely téren, többen castingokra, színházban játszanak. Minden kis lélek egyedi, nincs két egyforma. Természetesen nem is lehetne másképpen, mint a barátságok, szerelmek, vicces, néhol szívszorító sztorik váltakoznak. Mégis a sok diáknak rendkívül szépen ki van alakítva mind a személyisége, mind a karakterek fontossága, akár főszereplőről, akár mellékszereplőre értve. Senki sem felesleges, mindenkinek a maga "szerep osztása" szerint tűnik fel a fejezetekben.
Az alapsztori két lányról szól és az ő barátságuk, érzelmeik, családi, baráti és iskolai életükről. Ha különbözhet két kis lélek egymástól, hát Milus és Viki bizony a legjobb példa erre, mégis többnyire kitartanak egymás mellett. Ugyan a kezdetekben az érdek közös és a cél is, de idővel megváltoznak a szempontok. Sok vicces, de annál érzelmesebb pillanatot élnek meg egyénileg és együtt is.
Viki tőlem távol álló karakter, bár a kamaszkor küszöbén nem elég, hogy a hormonok bekavarnak, sem a lelki, sem az otthoni viszonyok nem tisztázódtak. Egyetlen menedéke az önsanyargatás egy formája, és egy plátói érzelem, melynek foszlányai már halványulni látszanak, ő mégsem ereszti el. Az ő karaktere bár erős, és igen csak vegyes érzést hagy az olvasóban, kicsit olyan „anti karakter” érzést keltett bennem, mégis többnyire nem tudtam vele azonosulni, pedig nagyon szerettem volna.
A másik főszereplő, Milus, akivel tökéletes összhangot tudtam produkálni. Vele lélegeztem, pislogtam, láttam a világot és éltem a mindennapokat. A körülötte történtek sokszor a szívemet melengették, sokszor újraolvastam azon sorokat, melyek egy új, de annál édesebb események kezdetét írták le. Imádtam őt és azt a bizonyos másik lelkecskét, a tökéletes, tiszta érzelmek náluk még rózsaszínbe csomagolva is kellett nekem, és még most is szívesen újra olvasom. Az ő karaktere egyszerűbb, és pont ezért sokkal tisztább, mégis erős és fantasztikus volt eggyé válni vele.
Az osztály összetartása nagyon tetszik, mégis megvannak a maguk kis harcai. Leleményesek, néhol nagyon pimaszok, de imádni lehet csak őket.
Az írónő nagyon szép kutatómunkát végzett a regény írása előtt, ez megmutatkozik a lapokban is. Teljesen valósághűen írja le a történteket, szinte el is hittem, hogy a valóságban történnek meg az események. Az egész alapsztori tetszik, de a számomra az a legkiemelkedőbb, hogy olyan valós problémákat, tanulságokat rejtett el az alkotó, melyeket csak a figyelmes olvasó vesz észre. Nem tolakodó a tanító szándék, mégis érdemes foglalkozni velük és akár átgondolni velünk, vagy környezetünkben van e erre példa és ha igen mit tehetünk. Ezekért és számos más érzetért rendkívül hálás vagyok, hogy megírta ezt a könyvet. Engem teljesen kiszakított a mindennapok őrlőmalmából és engedte, hogy a kalandozások folyamán megpihenjek, ezért rendkívül hálás tudok lenni.
Összességében elmondhatom, hogy egy igen erős alaptörténettel, tanító és szórakoztató szándékkal íródott történetet olvashattam. Számomra hatalmas kedvenc lett.
Amennyibeb felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése