"Az élet értelme a szeretet" - Interjú Tillmann Pentele szerzővel

 

Kép: Tóth Csilla Ilona

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Az első publikációm az Aposztróf Kiadó Szó-Kincs 2013 antológiában jelent meg. Ez hozta meg számomra a kedvet, hogy ne csak a fióknak írjak. Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott az írás, de csupán önnön szórakozásból, innentől viszont már buzgón kerestem az irodalmi pályázatokat, hátha sikerül beválogatást nyernem másutt is. Eleinte nyelvi játékokból inspirálódva alkottam rövid groteszk versikéket, melyek zöme a Kis Lant folyóirat több számában meg is jelent, majd egy-kettő A Hetedik folyóiratban. Kevésbé groteszk, de még mindig ilyen rövid hangvételű verseimet párszor a Cédrus Művészeti Alapítvány is közléssel jutalmazta, így megjelenhettek a nyomtatott Napút folyóiratban, majd a később létrejött Napút Online felületén. Ugyanitt az évről évre kiírt tematikus haiku pályázaton is rendszeresen beneveztem, és ha az emlékezetem nem csal, csupán egyetlen egyszer nem sikerült beválogatást nyernem. Nem szokásom dicsekedni, de most kivételt teszek: a legutóbbi pályázaton viszont, mint Kiemelt-pályázó oklevélben is részesültem.

Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?

Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:

„hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

A költői létből kitekintve, magánemberként is jellemző rád ez a stílus?

Egyáltalán nem félek attól, hogy félreértenek. Nincs abban semmi. Ezek a saját magam átélt pillanatnyi benyomások, és kész. Egyébként e haiku megírásának körülményére pont nem emlékszem, de nem feltétlen kell itt szó szerint vérszopó denevérekre gondolni, melyek a buliból hazatartó fiatalság vámpírjai. Valószínűleg a cikázást látva leltem bennük egy valamikori részeg önmagamra. Már én is mosolygok rajta, de nem gondolnám, hogy viccnek szántam. Ami viszont tagadhatatlan, igen, magánemberként is jellemző rám a humoros sztorizás. Nem feltétlen törekszem mulattatni, csak egyszerűen hajlamos vagyok úgy mesélni, hogy közben torztükörből, esetleg fejen állva tekintek vissza a történtekre. 

Kép: NiKy

Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?

Nem nagyon kellett szövögetni, beletekeredett az magától, és utólag sem gondoltam, hogy ildomos volna elzárni a publikum elől, ha egyértelműen a kéményseprő voltomra utalnak. Soha nem akartam másnak láttatni magam, mint aki vagyok. Ami pedig e lassan eltűnő mesterséget illeti, úgy érzem, méltán megérdemli, hogy ebben a versformában is születhessenek róla költemények. Sajnos mára elveszítette megbecsültségét. Akárhogy is van, én büszkeséggel gondolok vissza e szakmában eltöltött közel tíz évre.

A költészetedben fel-felütik fejüket az pajzán eszmei kitekintések is. Gondolok itt például eme soraidra:

„pongyolád alá

suhant a fantáziám

pitypang-pihéje”

Tudatos „flörtölésről” lenne szó, vagy kis pikkantériának szántad az ehhez hasonló verseidet? Esetleg van egy konkrét vagy képzeletbeli címzettje ezeknek a rímeknek?

Rég nincs bennem effajta kamaszos kíváncsiság, hogy én szoknyák alá nézzek. Egyébként egy gyógynövényes könyvet lapozgatva figyeltem fel a gyermekláncfű másik nevére. Gondolatban kettészeltem azt, s e kapott két szóból kiindulva alkottam. Hogy lehetett volna-e belőle kevésbé sikamlóst összehozni, nem tudom, ám eszem ágában sem volt ezt félrehajítani. Volt, aki azt tanácsolta, hogy kerüljem az erotikus témát a haikuírás során, mert nem jellemző a műfajra. Igaza van, tényleg nem elterjedt, ugyanakkor elvétve bár, de fellelhető még a klasszikus japán szerzők alkotásai között is. Hagyományt ide vagy oda, az olvasóim továbbra is számíthatnak tőlem ilyen és hasonló anomáliákra, viszont nem ez lesz az fő célom. A kérdésedre pedig visszakanyarodva hozzáteszem, hogy minden egyes haikum elsődleges címzettje a párom. Nélküle nem tudnék ennyi érzelemdús és színes alkotást létrehozni. Ezért is van az, hogy az Éhes sziromsugarak című kötetemet neki ajánlottam: „Babarózsának”.

Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

Erre a kérdésre csak annyit tudok válaszolni, hogy én eleve szabadgondolkodású vagyok, és szabadon írok. El sem tudom képzelni másképp.

Kép: NiKy

Számodra kik a haiku műfaj nagy alkotói? Kiktől inspirálódtál az évek alatt vagy van-e olyan nagy alkotó, akinek a stílusa közel áll hozzád és miért? 

A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.

A hétköznapi életedben a munka mellett mikor jut időd az írásra? Van-e olyan időszaka egy napnak, amikor csak az alkotásra tudsz koncentrálni? Honnan merítesz iheletet és van-e olyan tevékenység az életedben, amely mélyíti ezt a tevékenységedet? 

Egy kis notesz mindig van nálam, ha valami eszembe jut. Meg esett már, hogy séta közben raktam össze fejben egy-egy háromsorost, amit most haikuként olvashat tőlem a nagyra becsült olvasó. A legtöbb viszont este (vagy közvetlen munka után) már otthon, a fürdőkádban ellazulva születik. Persze, a hosszabb terjedelmű művek esetében csak skiccek íródnak itt a habok között. Az asztali gépnél kap minden végleges formát. A hagyományos haiku tematikája mindig a természethez kötött, a szabadban végzett munka pedig könnyen lehet e pillanatnyi benyomások paradicsoma.

Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz? 

Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.

Kép: NiKy m.i.

Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka? 

Kállay Kotász Zoltánnal az ismeretségünk 2016-ra nyúlik vissza. A Napút Online irodalmi portál főszerkesztője volt akkoriban, én pedig a náluk kiírt Kortárs irodalmi alkotások pályázatára küldtem be verseket. Az eredményhirdetést követően levélben megosztotta velem, hogy ugyan beválogatást nyertem a verseimmel, de hozzáteszi, volt köztük olyan, amely mellett igen sokat kellett érvelnie. Én ezt megköszönve, ellátott jótanácsokkal. Írta, hogy kíváncsi a többi szerzeményeimre is. Amint van, csak küldjem, én meg küldtem. A levélváltásaink így egyre sűrűbbek lettek. Időt, energiát nem sajnálva mentorál engem. 2017-ben találkoztunk először személyesen a Cédrus Művészeti Alapítvány tematikus Haiku pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Itt is csak bíztatott, nehogy abbahagyjam az írást. Elsősorban neki köszönhetően ‒ gondolom, ösztönzőleg ‒ sorra jelentek meg a verseim a Napút Online felületén pályázaton kívül is. Nem sokra rá valamikor megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már saját köteten… Egy éven belül meg is jelent az első önálló kötetem Eleven viadukt címmel az ő Műpártolók Egyesülete támogatásával a Napkút Kiadónál. 2020-ban eljött a Napúttól, és alapította a Dr. Kotász Könyvkiadót. Felvetette a második kötet ötletét, én meg örömmel belementem. A közös munka? Szerintem már nem kérdés: baráti.

A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük? 

Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában? 

Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában.  Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…

Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Eleven viadukt

 

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben.

Sokan úgy gondolják, hogy eme kis verssorok nem említhetőek egy lapon a „nagy” versekkel, hiszen pillekönnyű szavaikkal csak egy-egy picinyke élet mozaikot rögzítenek, amelyet az aktuális szerző meglát vagy érez. Pedig ezek a gyöngyszemek nagyon értékesek, mert a hétköznapi élet sokszor unalmas, szürke vásznát színekkel bolondítják meg. Ráadásul a fényben ezek a színes csodák képpé állnak össze az olvasó szemei előtt, és amit eddig látatlanul láttunk, most elevenen robban lelkünkbe. A legrejtélyesebb alkotók ezért a haikuírók, mert olyan varázslattal bírnak, ami még a makacs, vakságban szenvedőt is meggyógyítják akaratlanul is. Látni vagy nézni? Azt gondolnánk, ugyanazt jelenti mind a két szó, de a gyakorlatban teljesen elválnak egymástól. Míg az előbbi rácsodálkozik a hajnal frissességére, a leveleken csücsülő, kicsiny esőcseppekre, elhiszi, hogy ami elé tárul sokkalta több a látszatnál, addig az utóbbi elfogadja, amit elé vetít az aznap és nem keres mögöttes értelmet, vagy szépséget semmiben. Hogy ki melyik szemlélettel tekint a világra, nagyon szubjektív, de egyet biztosan állíthatok. Az apró örömökért minden nap meg kell dolgozni, de a szorgalom és nyitottság ezer színben jutalmazza a bátrakat. Megéri mindenképpen!

„pillangó illan

a tó tükre siratja –

fordított eső”

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele költő immáron második kötetét vehettem kézbe, amely bár előbb került kiadásra, mint első olvasmányom (Éhes sziromsugarak 2022), mégis a gyűjtemény színvonala meghazudtolja ezt. A kötet jól mutatja a szerző könnyed, szinte légies stílusát, amely néhol kicsinyke pajzán humorral fűszerezett. Ezek az apró kitekintések – komiszságok - nagyon jót tesznek a hangulat fokozása tekintetében, hiszen az olvasó is felélénkül általuk.

Tillmann Pentele – Eleven viadukt című könyve 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítón Selmeci László fényképfelvételét láthatjuk, amely meleg színeivel és a természet adta szépségével, igazán remek érzéseket hoz a felszínre szemlélőjében.

A kötet felosztás nélküli, ámbár bizonyos időközönként egy-egy nagyobb cím alá rendezett. A megadott, sokszor összetett szavak, tulajdonképpen egy keretet adnak az alatta olvasható kis „pillanat verseknek”.

Ebben a kiadványban elsődlegesen a légiesség és az ember lelkének sokszínűsége mutatkozik meg. A versek időtállónak mondhatóak, mivel a sorok között rejtekező üzenetek többször jellemzik az átlagot, hiába tagadunk mindent.

„a talpad alatt
négylevelű lóhere –
szerencsetiprás”

Egy kis háttér érdekességként megsúgom, hogy a költő magáról is „megemlékezik”, mikor hétköznaponként mások felett „repked” és a sok koromtól mentesít minket.

Kép: NiKy m.i.

„kibomlik a füst
házacskád kéményéből –
fekete virág”

A szavak játékossága szinte kikiállt a sorokból, hol kis pimaszan kacsintgat, hol csak éppen egy félmosolyt engedd meg magának, de minden esetben kacagtató az eredmény utána.

„lyukas cipőtalp
a kíváncsi tyúkszemem
azon kukucskál”

Természetesen a komolyabb tematikák is érintve lettek, hiszen ez a párhuzam alapvetően is jellemzi a szerző munkásságát.

„kéretlen menedék –
fölöttem boltíves
koporsófedél”

Kép: NiKy m.i.

Ami pedig a könyvek és maga az irodalom szeretetéről mesélnek, azt külön ki szeretném emelni, mert nagyon szívembe zártam őket:

„nincs ihletem, írt
szó híján a szűz lapot
radírozgatom”

Ezek után úgy gondolom, hogy nem lesz meglepő senki számára, ha elismerem, hogy mennyire kedvemre valók a költő alkotásai és biztosan elmondhatom magamról, hogy egy hűséges olvasójára lelt bennem.

Összességében azt kaptam, amit már tapasztaltam első ismerkedésem alkalmával. A könnyed szavakkal ékesített sorok felemeltek, de a mélyebb gondolatok megerősítettek. Az ilyen könyvekért érdemes sokat olvasni, hiszen sose tudhatjuk, hogy éppen mikor lelünk rá egy különleges lélek „üzenetére”.

„beomlott tető
alatt ázó kötetek –
fuldokló szavak”

Ajánlom a könyvet Neked, aki most ezeket a sorokat olvassa és mindenkinek, aki szereti a költészet különlegesebb darabjait. Mert minden ékkő addig csillog, amíg a Nap és ebben az esetben az olvasó – tekintete reá szegeződik.

A könyvet megvásárolhatod a nagyobb bolthálózatokban vagy a Napkút Kiadó weboldalán egyaránt. 

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak

 „hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.

A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.

Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.

Tavasz:

Kép: NiKy m.i.

Minden évben alig várjuk a tavasz eljövetelét, hiszen az élet bimbózni látszik. A növények „lerúgják” magukról a hótakarót, nagyot nyújtóznak. A hűs esőben megfürösztik elgémberedett tagjaikat, majd a friss, üde szellő megszárítja őket. A frissesség határtalan öröm minden élettől duzzadó élőlénynek és pont ezért a csintalanság is meg – megvillanni látszik.

„hosszú pillákkal

kacérkodik velem az

előbújó nap”

Nyár:

Kép: NiKy m.i.

A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„hegy árnyékában

nehezen érik a meggy –

nőj fölé, kis fa!”

Ősz:

Kép: NiKy m.i.

Az ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek, és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„vasalás nélkül

csíptették fel az égre

eső függönyét”

Tél:

Kép: NiKy m.i.

És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”

Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.

Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára. 

Kép: NiKy m.i.

„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje” 

A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.

„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”

Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is. 

Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!

Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Lana Del Rey - Violet a fűben hátrahajol

„Semmi nagy döntés

tó legyek ma vagy tenger

Ennyit kérdezek”

 

A mai kortárs költészet igencsak szerteágazó forma, stílus és önkifejezés tekintetében. Számos költő nyúl a mondatok kavalkádjához, a szabad formaisághoz vagy éppen a képvershez, más néven kalligramhoz. Érdekes módon újabban, vagy éppen visszatérőként, ismét nagy divatját éli a dalszövegek költészetté való formálása is. Mint olvasható, igen sokrétűek és talán nem meglepő, hogy pont ezért igen nehezen értelmezhetőek vagy éppen befogadhatóak sok esetben a mai „kortárs” versek. Természetesen kell az olvasó tájékozottsága a költőt tekintve, illetve egy bizonyos lelki érettség is. Hogy ki mennyire érzi magát felkészülve az irodalom eme sokszínű ágazatára, tulajdonképpen lényegtelen, hiszen egy kötetről alkotott véleményt számos más nézőpont is befolyásolhat.

És ha már a divatirányzatokról írtam fentebb, szintén nagy keletjét élik azon alkotások, amelyeket valamilyen más területen elhíresült, úgyis mondhatjuk, hogy sztárok vetnek papírra. A jelen esetben górcső alá vett kiadvány is, egy igen csak ismert énekesnő tollából származik.

Lana Del Rey amerikai énekesnő-dalszövegíró, aki állítólag a művésznevét a néhai Lana Turner hollywoodi színésznő és a Ford Motor Company brazil gyártású Ford Del Rey típusának nevéből alkotta meg. 1985. június 21-én, New Yorkban született, a milliomos Rob Grant internetes domain-befektető vállalkozó leányaként, majd a New York állambeli Lake Placidben élt hosszabb ideig. Az írás is egészen fiatal korától kezdve meghatározó volt az életében. Számaiban elsődleges egyfajta sötét, az ötvenes és hatvanas évek filmes világa, és kis mértékben a filmes noir-t idéző hangulat jellemző, amelyet gyakran egészíti ki a szövegek hasonló mondanivalósága. Az énekesnőről honlapján olvashatsz többet, de az oldal angol nyelvtudást igényel.

Lana Del Rey - Violet a fűben hátrahajol című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg.

Kép: NiKy m.i.

A kötet több részletből tevődik össze – dalszövegek, naplórészletek, versek, haikuk -, amelyek egy egységet képeznek és tulajdonképpen egy töredék memoár sejlik fel a lapokból.

A legtöbb alkotása mély, intenzív depressziót hoz felszínre az olvasóban, amely többnyire egy nehéz szerelmet szólít meg. Ez a legbelső, szinte már fájdalmakkal bíró érzelem változó személyekhez szól, ahogy haladunk az idősíkon keresztül, mégis ugyanolyan intenzivitással égeti fel a lelkeket.

„Mi kéne még hogy ne azt érezzem épp elrobog velem a vonat

amihez hozzá vagyok kötözve bánatos hősnő az utolsó

kocsihoz

Mi kéne még hogy ne legyen szükségem rád

és csak szórakozásból lehessek veled

meg aki valójában vagy”

 Ha már a depresszív felhangról írtam fentebb, tulajdonképpen ez a szomorúság az eszenciája is egyben ennek a kötetnek. A bánat és szomorúság sok költőt tartott a felszínen, ráadásul kiváló költeményeket hagytak hátra az utókor számára. Cseppet ezt éreztem a szerző mostani versében is.

Nézzétek csak!

Kép: NiKy m.i.

„Add, hogy szemem a horizont síkján maradjon

add hogy sose emelkedjen tekintetem föl az égig

a miérteket kutatva

Add hogy sose jussanak el oda hol az angyalok lépni is félnek

mert a válaszokat az égből kell kérnem

A miérteket amiket az életben találtam jelentéktelenek

a pillanat varázsához képest. ami a legtöbb kérdés

megoldása

mert nincsenek okok.

És ha mégis lennének – hát tévedek

de legalább nem várakozásra pocsékolom az életem

vagy túlvilági hívásokra fülelve

30 milliárd fényév távolságból

Nem. hagyom hogy mások elmélkedjenek

míg én a pázsiton ülve

olvasok valami lényegtelent

a bekapcsolt tévé mellett

Persze korán kelek majd azért

-de csak hogy kávét készítsek neked

Ezen gondolkodtam ma reggel Joe

ilyenkor amikor a tengeri tejköd felszáll

a vÍzről a kedvenc éttermünk panorámájában

és én imádkozom hogy mindig

a tekinteted magasságában tarthassam a tekintetem

ne süssem le a szemem ne bámuljam az asztalterítőt

Igen Joe

ilyenkor amikor a tengeri tejköd felemelkedik

a vízről a gyertyafényes kikötőben

amikor azt mondogatom magamban

még mindig annyi mindent nem tudsz rólam

hogy néha megijedek a szomorúságom túl nagy

és egy napon segítened kell majd hogy valahogy elviseljem

de addig is

hadd tartsam tekintetem a láthatáron

az új épületek csillogó sziluettjén

Long Beach partjainál

ne emeljem az égig soha se a kísértetekre

Mert hiszek az emberben még ha ez furcsán is hangzik

ezekben az időkben

és nemcsak a barna szemeidben talált melegség miatt

hanem mert hiszek a bennem lévő jóban

ami elég szilárd hozzá hogy beletűzzek egy zászlót

vagy

elültessek egy rózsabimbót

vagy felépíthessek rá egy új életet”

Többször olvashatunk a belső magányról, amely eddig végig követte az életét, hiszen már a kezdetek óta édesanyja meleg ölelése hiányából fakadóan egy bizonyos űr keletkezett a lelkében.

„Tudom hogy rossz vagyok de nincs hová mennem
hazajöhetek végre?
Sosem volt anyám
Megengeded hogy enyém legyen végre a nap    
és a fiam az óceán
neveltetésem dacára egész jól viselem gondját a dolgoknak
Felnevelhetem a hegyeidet?
Megígérem hogy zöldebben tartom őket lányaimmá teszem
beszélek nekik a tüzekről figyelmeztetem őket a vízre

Magányos vagyok LA
hazajöhetek végre?”

És végezetül, de nem utolsó sorban a haiku műfajban íródott költeményeiről is elmondható, hogy a kiragadott pillanatképek egy-egy apró csendéletnek felelnek meg, amelyeket áthat a fojtogató melankólia, mégis gyönyörűek.

„Évekig kértem
hogy vegyél a karodba
de soha. Nem ment.”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven úgy érzem, hogy bár bizonyos szegmensei valóban meghatóak és szépek, mégis túl van értékelve. Ez a bizonyos hype persze szintén szubjektív, mégis úgy érzem, hogy nem attól lesz kiváló egy verseskötet, hogy fittyet hányunk az alapvető szabályoknak. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy túl közköltemény, amelyet sokan magasztalni fognak az énekesi pályán elért sikerek oltárán. Kár, hogy a dicsfény elvakítja a lényeget. A haiku költészetéről mondhatom el egyedül, hogy valóban megfogóak és egyedibbek. Sajnos én nem látom azt a hatalmas értéket és kultuszt, amit alapvetően a nevéhez fűznek, pedig az énekesnő dalait nagyon kedvelem.

Összességében ugyan elmondhatom, hogy megértettem az üzenetet, csak sajnos ebben a formában nem tudom értékelni és pont ezért nehéz bármit is hozzáfűznöm a fent említetteken kívül.

Hogy kinek ajánlom? Őszintén szólva csak azoknak, akik kedvelik az énekesnő munkásságát, hiszen ez egy érdekesség lesz a számukra. A melankólia és drámaiság vörös és fekete posztójával ékesített szövegek azon lelkeket meg fognak érinteni, akik hasonló mélységben szemlélik az életet, azonban akik kevésbé befogadóak – mint jómagam is, annak egy egyszeri olvasmányban lesz része.

Amennyiben kézbe szeretnéd venni a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Kállay Kotász Zoltán - Térzene

 

„Vén bükkfa, egyre

Csak vastagítja törzsét –

Ölelhetővé.”

Minden évben van egy elhatározásom, hogy éppen aktuálisan mely területről próbálok minél több szerzőtől olvasni. Ez idén a versek és haikuk témakörére esett, ráadásul a moly.hu-n egy éves kihívás is segített ebben az elhatározásomban, miszerint minden héten legalább egy verseskötetet kell kézbe venni. Mint olvasható a feladat igencsak egyszerűnek tűnik, pedig koránt sem az. Az ember élete folyamatosan változik, így nehéz előre megjósolni, hogy vajon ténylegesen képesek leszünk-e elolvasni egy-egy könyvet akárcsak ebben a tematikában. Jelentem én eddig sikeresen vettem az akadályokat, pedig voltak időszakok, amikor nagyon nehezen ment. A mostani elhatározásomat több költő is segíti akaratlanul is, hiszen rendre meglepnek egy-egy újabb kötetükkel. A mostani verseskötetet például Kállay Kotász Zoltán szerzőnek köszönhetem, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm szépen!

A fent említett alkotó már „jóbarátként” üdvözölt a lapokon, hiszen nagy kedvenceim egyike egy régebben olvasott, a Társasutazás ​ Közép-Mámor földjére című könyvének köszönhetően, amely akkor annyira megfogó volt számomra, hogy azóta is ajánlom boldog-boldogtalannak egyaránt. Így itt is megragadom az alkalmat és jószívvel ajánlom, mert ténylegesen elrepít messzi tájakra és bizony egy édes rabságba esik az olvasó lelke. Egyébként ezt az érzést a mostani kiadványnál is érezni véltem, hiszen több napig vissza-visszatértem egy–egy művéhez.

Térzene című könyve 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítóképen rögtön egy párhuzam fedezhető fel, amely elsődlegesen a maradandó és mulandóság üzenetét hordozza, ráadásul az egész kötetre jellemző ez az érzés.

A legtöbb haiku kötet az évszakok felbontásával játszik, amikor a szerzők ennek mentén választják szét alkotásaikat. A mostani esetben is felfedezhető ez az tagoltság, mégis nem egy évre osztható fel csupán, hanem némi manírral élve, újra kezdődik, tehát egy ismétlődésnek lehetünk a tanúi. De nézzük is, hogyan fest ez a valóságban:

A Tavasz az újrakezdés ígéretével ébreszti fel a természetet, hiszen a növények java ilyenkor kezd éledezni, a téli álomból pedig az állatok is magukhoz térnek, hogy megkezdhessék az aktuális évüket.

„Szilánkok

Folynak össze

Sima tükörré.”

A következő természetesen a Nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, hiszen csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„Kétszáz éves

Tölgyek bámulják a kék

Pillangó röptét.”

Az Ősz már a csendesedés időszakát ígéri, de senki sem hallgat rá. Ugyan, hogy is tehetné bárki, mikor fel kell készülni a hidegre. A legtöbben lakást építenek és élelmet gyűjtenek, hiszen a megfelelő felkészültség nagyon fontos. De ilyenkor már új ruhába bújnak a fák, a zöld után következik a sárga és a barna, kinek mi tetszik éppen. De egy biztos, ez az időszak mind látványban, mind illatok terén örök emlékeket idéz.

„Lomb a lomb felé

Hajol – összedugják bölcs

Fejüket a fák.”

A Tél idősíkja már az elmúlásra és az elengedésre bíztatja „barátait”, hiszen lassan vége az évnek és az új kezdethez a múlttól való elszakadás elengedhetetlen. A hideg nappalok csendes fehér köpenyt húznak a tájra, de azért itt is fellelhető a szorgalmas „árnyékok” munkássága. De ettől még a nyugalomé a főszerep és az a legszebb emlékek meleg ölelésébe való bevackolódásé.

„Páracseppekbe

Bújt ezernyi csillag –

Napfény felszippantja.”

Nini és újra itt a Tavasz, amely ismét ébresztőt fúj a maga madárseregével. Halihó, ébresztő, kezdődik a munka! És valóban, megint élettel telik meg a táj és mindenki kidörgöli szeméből az téli álmok maradványát.

„Csíra-izgalmak-

Felvételi időszak

A faiskolában.”

És utolsó időszakként ismét itt a Nyár, hogy az előző hónapok szorgos munkáinak gyümölcsét mindenki learathassa.

„Kövek fürdetik

A napsugarak lábát –

Reszket a levegő.”

Ebben a kötetben számos apró pillanat csodás „játéka” fedezhető fel, amely elsődlegesen a természetbe csábítja olvasóját. Sokkal kellemesebb például egy hűs patak mellett olvasni és akár, aki kíváncsi és szerencsésebb, az a maga szemével is felfedezheti a leírtakat.

Ebben a könyvben ismét megleltem a magam nyugalmát és ettől igazán felengedtem. A nehezebb időszakban is gyógyír a fáradt léleknek és többször is érdemesnek véltem kézbe venni.

Összességében ismételten kellemes élményben volt részem, amiért igazán hálás vagyok.

Ajánlom a költészet szerelmeseinek, de főként a haikuk világa iránt nyitott lelkeknek. Ez a könyv egy apró kincse az irodalomnak, amelyre érdemes vigyázni, mert ezek a kicsinyke kis „csodák” egy egész napot csodálatossá tehetnek, ha megfelelő szemlélettel olvassuk őket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Kállay Kotász Zoltán - A messziről jött macska

 

„A jó gyógyító

mindig belehal kicsit

a gyógyításba.”

Az utóbbi években azt vettem észre, hogy megváltozott a költészet bizonyos szinten, bár ez nem feltétlenül a mondanivalóság terén történt, mégis a nagy hangzatos szavak és mondatok ideje kissé megkopott, míg az új irányzat egy könnyedebb, némiképpen szórakoztatóbb olvashatóságot eredményezett. Bár azt mindenképpen hozzá kell, hogy fűzzem, a légies hangvétel ne tévesszen meg senkit, hiszen a legtöbb esetben a háttérben meghúzódó szándékot nagyon is komolynak vélem.

A mostani szerzőnk eddig új arculatát mutatta meg számunkra, elvégre Kállay Kotász Zoltán költő számomra egyet jelent a hazai minőségi haiku költészetének egyik legfontosabb alappillérével, aki a kortárs világban is képes hozni a régi nagy mesterek szabadosságát, mégis modernebb csomagolást kölcsönöz verseinek.

A messziről jött macska 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Ahogy a cím és borító is jól mutatja, a csacska macskát, a legtöbbünk édes kis ravasz szőrmókját állította témájának középpontjába. Aki kevésbé ismeri eme nemes állatfajtát, annak is érdemes kézbe venni a könyvet, hiszen számos érdekességet fog megtudni általa.

Itt van mindjárt talán az egyik legérdekesebb, miszerint sokan azt gondolják, hogy egy szerető gazdi megmenti kis kedvencét a világtól, miközben titkon pont ellenkezőleg történik mindez.

„Kóbor jószágok

befogadója…Macskánk

embereket ment.”

A kis kedvenceink bizony huncut energiabombák, elvégre sose tudhatjuk, hogy pillanatnyilag merre járnak, és mivel foglalatoskodnak éppen. Természetesen a hédergés is fontos teendő a mindennapokban.

„Ablakba ugrik,

ágyra megy, alvás vagy

kaland? Egyremegy.”

Aztán azt is fontos tudni, hogy nagyon játékos is tud lenni, igaz, hogy éppen miben leli kedvét, talán csak ő maga tudja.

„Oly elégedett,

hogy szinte már lebeg.

Lepkét evett.”

A kis kedvencek még tanítónak sem utolsóak, elvégre talán az általuk okított tanok a legfontosabbak.

„Bizalomról

taníthat-e más, mint aki rád

bízta életét?”

Aztán személyes kedvencem a macskusz házitorna, amely felér egy igazi súlyzóval. Ettől lesz a gazdi teste, lelke edzett, az már persze más kérdés, hogy az izomlázat miképpen éljük meg.

„Vastag könyveket,

vastag macskákat felvenni,

letenni nehéz.”

Mint olvasható igen sok előnnyel jár a macskákkal való együttélés, a hátrányokat pedig nem is érdemes megemlíteni, hiszen törjön bármennyi borsot is az orrunk alá, ha rátekintünk és beindul a doromb házi szonáta mindent, ismétlem, mindent megbocsájtunk egy-kettőre. Nem igaz?

Ez a kötet humoros, kedves és nagyon játékos, jól körbe járva az adott témát, mely igazán szórakoztató is egyben.

Összességében jól éreztem magam és sokat kacarásztam olvasásom folyamán, és végül, de nem utolsó sorban érzem, hogy szeretnék egy saját cicát.

Ajánlom a haikuk szerelmeseinek és minden macska bolond „félőrültnek”, hiszen igazán csak az tudja eme verseléseket szeretni, aki maga is tapasztalt macska szolgáló, nem igaz? És egy kis játékos igazság: „Ember tervez, / macska végez. / ( Isten nevet.)”

Amennyiben kedvet kaptál a kötet olvasásához, csak annyit kell tenned, hogy a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Josza Buszon - 120 haiku

 

„Tó és a folyó

egymásba feledkeztek

zápor idején”

Most már biztos vagyok abban, hogy a költészet eme ágazata is hatalmas kedvencemmé vált az évek alatt. Amikor ezeket az apró, de mégis annál nagyobb érzelmeket tükröző sorokat olvasom, mindig úgy érzem, hogy egy kincsre leltem általuk. Megbékélve az adott helyzetemmel, a világgal és önmagammal is egyaránt. Mert ezekben a sorokban benne van a költő lelkének egy pici lenyomata, az én lelkem éppen aktuális árnyalata és a költészet határtalansága, amelynek egyenlete egy visszafordíthatatlan változást idéz elő bennem. Minden haikuköltő egy varázsló is egyben, legyen az a régmúlt vagy a jelen nagy alakja, mindegyik kapott egy varázspálcát és csak rajtuk múlik, hogy mit kezdenek vele. Szerencsére a múltban alkotó nagy varázslók munkássága fentmaradt az utókor számára, hogy minden befogadó lélek rálelhessen a maga kedvencére és vissza-visszatérve elmerülhessen ebben a csodálatos világban.

A Napkút kiadó sajátos sorozatába tartoznak az egy címet viselő 120 haiku alkotások, amelyek mindig egy aktuális szerzőt emelnek ki költeményeik által. Jelen esetben Josza Buszon nevével ismerkedhet meg az olvasó. Ráadásul minden kötet egy sajátos fordítói nyelvezettel dicsekszik, amely még jobban kiemeli a kötet fényét és ezt ismételten Czifra Adrienn munkájának köszönhetjük.

Josza Buszon másnéven Josza no Buszon ( 1716. Szeccu tartomány – 1784. január 17. Kiotó prefektúra, Japán) japán haiku-költő és festő, az Edo-kor egyik legnagyobb költőjeként tartják számon. Róla itt tudhatsz meg többet.

A 120 haiku című könyv 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítót Utagava Hirosige (1797-1858) fametszetének felhasználásával Bobek Attila tervezte.  A borítón szereplő tájképet pedig Josza Buszon tanítványa, Macumura Gosun (1752-1811) festette.

Ha van köztetek olyan, aki már kézbe vette az eddig megjelent két könyv bármelyikét, annak nem lesz újdonság a mostani szerkezeti felosztás, hiszen itt is a négy évszakra osztható a könyv. Minden időszak egy-egy érzelmi szintet jelöl, amelyek egy egységként érzékelhetőek. Minden alkotás kimagasló a maga nemében, én mégis négy kedvencet választottam, amely jól mutatja az adott időszak pompáját és árnyoldalát is egyetemben.

Az első, amellyel rögtön megismerkedünk a Tavasz. Az élet újrakezdése, a természet ébredezése. Az állatok „téli álom” utáni ébredése, tulajdonképpen egy új élet csírája serken ebben a szakaszban.

„Szilvavirág hullt,

magányban fagyoskodik

a szomorúfűz”

A Nyár már az önfeledtség és boldogság időszaka. A meleg üdítően hat a lélekre és a természetre egyaránt. Egy kellemes nyári zápor frissítője után, a meleg szellő simogatása által szinte szárnyra kap minden élő és tán holt is, hiszen ilyenkor a teljességé a főszerep.

„Időm múlatom –

ecset helyett fűszállal

festem legyezőm”

Az Ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„Ni, egy kis róka

bújócskázik tán velem

őszirózsák közt”

És végül elérkezett a Tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„Hangtalan kopog,

mohát áztat az eső,

felsejlik a múlt”

Azt hiszem ez a könyv is méltó helye lesz a szívemben, a lelkemben és a polcomon egyaránt. Sokáig olvastam, hagytam ülepedni, megérni egy-egy alkotás üzenetét és mégis úgy éreztem többször is, hogy még sokszor kézbe kell vennem, mert, ahogy idősödöm én magam is, úgy változik majd a költemények jelentése. Ahogy mondani szoktam: „megérik” a lelkemmel együtt.

Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek, főleg aki nyitott a haikuk világára, elvégre ezek az apró csodák teszik teljessé egy nehezebb napunkat, mikor a lelkünk szárnyat növeszthet és a gondolatokkal együtt dimenziókon át repülhet. Csodálatos és egyben nagyon igaz ez az alkotás is:

„Ó, bár feledné

vén fejem a szerelmet…

Potyog az eső”

Amennyiben ezek után nyitott vagy a könyv elolvasására, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod!

Írta: NiKy

Ferger Annamária - Néma ölelés

 

„Elég egy kis papír s egy kis gyufa,

Ezekből egy pici tűz, melynek parazsa

Magasba száll. A szikra életet ad a tűznek,

A tűz pedig fészket készít a meleg reménynek.

Ne félj tüzet rakni, hisz’ álmodni sem fél az ember,

S bár az árnyékok mindig a háttérben lesznek,

Szemedet a lángokra vesd, abból gyűjts erőt:

Így alakíthatod könnyedén a reményteljes jövőt.”

Évek óta nagy figyelmet fordítok a versek és haikuk szerzőire és most ismételten ráléptem erre az ingoványos útra. A mai kortárs szerzők érzelmeit tapasztalataim szerint még nehezebb értelmezni és tulajdonképpen többszöri olvasásukat követően is mindig fedezek fel újdonságot egy adott mű tekintetében. Ez a méltatásom jelen esetben attól is nehezebb a számomra, hogy személyes okokból kiindulva, nem túl pozitívan álltam neki az olvasásnak, de végül elszállt ennek a gondolatiságnak minden negatív mozzanata és csak a döbbenet és öröm maradt meg bennem.

Ferger Annamária – Néma ölelés című verseskötete 2022 újdonságainak egyike, amely a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az írónőtől már több alkotást is volt szerencsém kézbe venni, kedve első verseskötetével (Néma utazás), amely a mostani versek „testvére” is, vagy elődje úgymond. Az akkori élményem meghatározó volt a további éveimre, mert nagyon sokat kaptam általa. Annak a borítóját, bár megcsodáltam, de el is feledtem, míg a mostani köteté megfogó, megnyugtató és ad egy bizonyos tisztaság képzetet, hiszen a hattyú többek között ennek a jelképe is egyben. Ami a kép szépségét illeti, már meg sem lepődöm, hiszen nem először csodálom meg Ashley Redwood munkáját és valószínűleg nem is utoljára teszem.

Ebben a kötetben már egy sokkal érettebb személyiség bontja szirmaira életét, gondolatiságát, szerelmét. Míg az elsőben egy szárnyait bontogató költői lélek mutatkozott meg, itt már egy sokat megélt és egyben révbe is ért nő adja át rímekbe foglalva a fent említetteket.

A kötet két részre bontható. Bár ez a duál nincs határozottan elkülönítve egymástól, mégis eltérnek nemcsak műfajilag, de tematikailag is. A vers és haikuk ugyan egy nagy család „gyermekei”, amelyek a költő élményanyagából születnek meg, mégis eltérnek szerkezetileg és tulajdonképpen mondanivaló tekintetében is. Bár az előbbi szerelmese vagyok, mégis a haikuk nagy alkotói közül is többet megszerettem az évek folyamán. Ebben az esetben a szerző nagyon ügyesen vegyíti ezt a két verselést és azt kell, hogy írjam, hogy tulajdonképpen egy csodás érzést és stílust kölcsönöz a kötetnek.

Tematikailag sokrétű szintén, hiszen a veszteségtől kezdve, egy szerelmes asszony révbeéréséig, az élet apró – cseprő pillanatain át mindent megtalál a kedves olvasó. Kinek mi kell ahhoz, hogy igazán belesimuljon egy adott versbe, eltérő, de összeségében hiszem, hogy mindenki megtalálja a maga igényét egy – egy költemény olvasása közben.

Számomra három kiemelkedő is akadt, bár nehéz volt a választás, hiszen több olyan szerzeményt is találtam, amit többször is újra olvastam. Ezek közül mégis ezeket a költeményeket éreztem igazán közel magamhoz és ezért egy kis „ízelítő” gyanánt meg szeretném mutatni nektek!

„Apró cseppek kopognak az aszfalton:
Ezernyi könny a kiszáradt arcokon.
Még a díszes tasak is megsebez,
Mikor kinyitjuk, felfedezve, mit rejteget.

Van, hogy nehéz… más szemébe nézni,
Látni a fájdalmat a mélyén égni.
Mert két izzó tekintet tükröt mutat:
Kényszerít, hogy magunkba nézzünk. Kutat.

Minden, mi történik, lenyomatot képez,
Majd a szívünkben egy új dalra ébred.
Ami néha szomorú, néha meghitten andalog.
Boldog pillanatok azok, mit másoknak adhattok.”

A második:

„Szürke némaság, kopogó cipő az utca kövén,
Halk sóhajként fúj a viharhírnök: a szél.
Zizegnek a levelek, így jelzik, hogy fáznak,
Míg roppanó gallyak állnak háttal a világnak.
Ők meg nem törnek. Majd eltöri őket a dúló vihar,
Gyenge kezecskéjük az utolsó percig is kitart.
A levelek gyengék, mégis harcba szállnak,
Összefogva kavarognak, együtt támadnak.
Bár megtépázva landolnak, de színt hagynak a földön,
Az elmúlást hirdetik. A kép szemkápráztató gyönyör,
Mit esőkönny áztat. A vihar már el is vonul…
Értelme sem volt talán. Arcom elkomorul.
Szenvedő levelek, letört faágak.
Eljöttél, Ősz, de én már vártalak.”

És a harmadik:

„ Nem érdekel már mások ezer gondja,
Mikor a sajátom is kedvemet rontja.
A magad fájdalmát ne vetítsd ki másra,
Keresd, ki alólad a padlót kirántja…

Elég! Az élet sok lehetőséget kínált,
De nem tűröm, hogy életem bíráld!
A szálkát piszkáld csak más szemében,
Nem leszek tovább dallam a zenédben!”

Amit pedig külön ki szeretnék emelni, az a tiszta természet és virágok szeretete. A szerző többször is visszatér a különböző természet adta jelenségekre, élőlényekre. A virágok szeretete szinte kikandikál a lapokból és az általuk megihletett sorok felpezsdítik az olvasói lelkeket. Ebből is hoztam egy személyes kedvencet! Kérlek, hogy olvassátok figyelmesen!

„Egy pitypang egy-egy magja
A szél hátán hordja álmát,
A maga láthatatlan útján halad,
Bevégezni kívánja vágyát.

Kavarog a levegőben, felkapja a szél,
Aztán újra landol – a kurdarc fenekén.
Álmot hordó kis magocska: gyönyörű lebegés,
Ide-oda táncol, s nem ismer feledést.”

Összességében ez a verseskötet egy mély benyomást hagyott bennem, amely pont a megfelelő időben érkezett el hozzám. Ezt a fajta megrázó, de mégis felemelő érzést utoljára Gazi Béla – Pillanatok című versesköteténél éreztem még évekkel ezelőtt. Talán pont jó okkal, hiszen e két szerző valami elképesztő könnyű és tiszta fátylat borított a lelkemre, amelyen át másképpen szemléltem a környezetem és békére leltem egy kis időre.

Ajánlom a versek szerelmeseinek ezt a kötetet is, elvégre egy kortárs szerző kiemelkedő sorait olvashatja mindenki. Ráadásul a témakörök sokszínűségével egy igazán különleges életadta palettát kapnak mindazok, akik nyitott lélekkel olvassák a költőnő sorait. Számomra ismételten nagy kedvenc lett és elismerem költőisége gazdagságát!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy