Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Benjamin Read – Laura Trinder - Éjféli óra

 

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért.

A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett.

- Köszi. Elég szörnyű volt.

- Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal.

- Tényleg? – húzta össze Emily a szemét.

- Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”

 

A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.

Kép: Niky m.i.

Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette.  Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.

Kép: NiKy m.i.

Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.

Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!  

Amennyiben kíváncsi vagy Emily történetére, nem kell mást tenned, mint a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: Süni

Kresley Cole - A sötétség démona

„Csak azok az emberek ismerték a félelmet, akiknek volt mit veszíteniük.”

Nem sűrűn fordul elő mostanában, hogy erotikus irodalmat veszek kézbe, pedig akármennyire is hihetetlen van igényem ezen alkotásokra is, csak valahogy úgy látom, hogy ebbe a kategóriába már tényleg bekerült „minden”, még az olyan könyvek is, amelyek pusztán csak a közösülés egy típusát veszik górcső alá. Ez a fajta alkotás számomra nem nyújt semmit és őszintén szólva unom is. De, vannak azon regények, amelyek sokkalta többről szólnak, mint pusztán két test megismeréséről. Két lélek érzelmeinek szirmaira bontása csodálatos, legyen szó szépirodalmi vagy szórakoztató jelleggel írt műről. A fantasy témakörrel kevert könyveket, pedig még jobban szeretem, így esett a választásom egy olyan kötetre, amely egy régen olvasott sorozat – Halhatatlanok – tizedik része.

Kresley Cole neve számomra egyet jelent a remek szórakozás ígéretével, hiszen évek óta lelkes rajongója vagyok és számos kötetét vehettem kézbe ez idő alatt. Olvastam tőle történelmi romantikusokat, a fantasy birodalmából kiragadt felnőtteknek szóló meséket és olyan harcosokat is megismerhettem általa, akiért az én szívem is megdobbant.

A sötétség hercege 2013-ban jelent meg az akkor még működő Ulpius-ház Kiadó gondozásában. Az azóta elkallódott sorozat várja egy olyan lelkes kiadói csapat felkarolását, akik elhiszik, hogy érdemes bizalmat fektetni az adott művekbe, hiszen sokan rajongunk érte, de a fent említettek tekintetében, szinte csodaszámba megy, ha éppen eladó példánnyal találkozunk és a borsos árakról már nem is írnék szívesen.

A borító az egyetlen olyan, amiről cseppet negatív véleményem van, ugyanis nem vagyok híve a félpucér személyek megjelenítésének. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy figyelemfelkeltő és ezáltal önmarketingként is könnyebben eladható. Ezektől függetlenül számomra inkább taszító érzést kölcsönöz.

A történet jelen esetben egy száműzött, a démonvilágban is rettegett démonról és egy harcias, kissé kaotikus boszorkányról mesél.

Carrow Graie hétköznapjai megosztódnak a heves tivornyák és a kötelesség között. Minél nagyobb a buli, ő annál nagyobbat „szakíthat” vele, elvégre a boldogság adta mámor mindennél többet ér, nem igaz? Azt már csak kevesen tudják, hogy a heves őrület mögött mély fájdalom rejtőzik, amelyet nagyon nehezen lehet „elfelejteni”.

Malcom megjárta a poklok poklát kezdve rabszolga gyermekkorával és az eddigi hosszú életében ért csalódásokkal. De hű elvéhez, miszerint csak egyszer lehet őt átejteni és csak az legyen olyan balga, aki vállalja komoly következményeit cselekedetének.

E két lélek találkozása felperzseli az univerzumot is, ahol senki sincs biztonságban! Vajon milyen jövő vár két sérült, de szeretetre éhes karakterre, ha egy nyelven se beszélnek és minden beborít az árulás vörös köde?

„Férfimentes diétán vagyok. Miért izgatnám magam miattuk? A jók már úgyis foglaltak, vagy érthetetlen módon egy csöppet sem érdekli őket egy szeszélyes, vad nőszemély, aki állandóan összetűzésbe keveredik a törvénnyel.”

Azt hiszem, hogy le se tagadhatom rajongásomat, hiszen mindent megkaptam, amit elvárok egy ilyen történettől. Kezdve a jó humorral, ami feloldja egy nehéz nap terheit. Sokszor csak fulladoztam a nevetéstől és az abszurd helyzetektől.

Malcom egy igazi neandervölgyi ősember a kezdetekben. Az ösztön diktál nála és bizony ez nincs másképpen, amikor meglátja a lányt sem. Bár intelligens gondolatai is vannak, mégis több komikus vagy éppen nehéz helyzetben találja magát, ennek ellenére nagyon szép karakterfejlődésnek voltam tanúja és rendkívül fájt érte sokszor a szívem.

Carrow személye cseppet megosztó volt a számomra, de múltját tekintve elfogadtam végül. Megértettem, hogy mit miért cselekedett és többnyire együtt tudtam vele érezni.

A kettejük közös násztánca pezsdítően hatott rám és ezt hívom kiváló erotikának.

Az események pörögnek, elvégre egy oldalon sem unatkoztam, ráadásul végig izgultam az egész kötetet.

Azt hiszem, hogy ez az a sorozat, amitől kicsit kikapcsolódom. Elfelejtem a nehéz időszakokat, a tőlem független világi gondokat és kapok némi feltöltődést, amire szükségem van ezekben az időkben egyaránt.

Ajánlom minden erotika kedvelőnek, mert hiszem, hogy egy remek szórakozás ígéretével elcsábít. És egy nagy igazság a végére: „Azt beszélik, hogy a szerelem mindent legyőz. De azt is mondják, hogy van, amit a szerelmednek is képtelen vagy megbocsátani.”

Remélem, hogy egyszer újra a könyvesboltok polcain lesznek ezek a könyvek és kedvünkre olvashatjuk őket. 

Írta: NiKy

Matt Haig - Az egér, akit Mikának hívnak

 

„A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.”

Gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen fanatikusnak mondható olvasó, aki bizonyos szerzőkért olyan szinten rajong, hogy bármely új könyvét képes megvenni, szinte a megjelenést követően. Nos, én vállalom, hogy nagyon szeretem a szerző munkásságát, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mostani könyvét rohantam beszerezni. Hogy mi ebben az egyedi? Nos, az esetemet tekintve, extra egér félelemben szenvedek, olyan szinten, hogy ha tehetem még a könyvek illusztrációit is letakarom, mert zavar. Most mégis erőt vettem magamon és bevállaltam, hogy igen, képes vagyok rá, és kell a polcomra eme meseregény is.

Matt Haig számos regényt írt már legnagyobb örömünkre, de én egészen két évvel ezelőttig nem olvastam tőle semmit. Az Igazmondó Glimpi című kötete viszont olyan mély benyomást tett rám, hogy azóta több könyvét is a polcomon tudhatok – igaz, azóta is olvasatlanul várnak sorukra. Ráadásul egy számomra nagyon fontos barát is kedvenc szerzői között tartja számon és mivel az ő véleménye szent és sérthetetlen, így evidens volt, hogy közelebbről is megismerkedem az íróval. Szóval a fenti rajongásom immáron két könyv olvasásának eredménye, de feltett szándékom mihamarabb pótolni a többi regényének olvasását is.

Az ​egér, akit Mikának hívnak című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg. A borítón szereplő karakter a főhősünk és egy bizonyos Urga-burga sajt, de erről még picivel később írok. Mivel illusztrált kötetről van szó, így ki szeretném emelni Chris Mould nevét, aki már tinédzser korában is szenvedélyes rajzoló hírében állt, így evidensen tizenhat évesen kezdte meg a képzőművészeti iskolát és számos díjat nyert az évek folyamán. Róla itt tudhatsz meg többet.

„ Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény.”

Ez a történet egy már ismertebb karakterről mesél, mégpedig Mikáról, az egérről. Róla jó tudni, hogy barátságos, kedves és szeret enni. Nagy becsben tartja barátait és hűségénél már csak önbizalomhiánya nagyobb, de annyi baj legyen, hiszen mindenkinek van valami „baja” önmagával, nem igaz? A legfontosabb mégis a hite, miszerint őt senki sem veszi észre. Pedig, ha tudná mennyire nincs igaza, hiszen többen foglalkoznak vele. Itt van mindjárt Nikolasz, akivel anno útnak indult a Messzi Északra, Igazmondó Glimpi, aki morgolódása ellenére egész jó fej tud lenni és Bátor Britta, aki ugyan néha megosztóan viselkedik és sosem elégedett a hősünkkel. Egy igazi kalandot bevállalnál egy barátért? Még akkor is, ha tudod, hogy nem szép dologról van szó? Vajon mennyit ér egy barátság és megéri-e mindent feláldozni érte? Nos, ezekre a kérdésekre is választ remélhetsz, de most szólok, hogy vegyél elő egy köteg zsebkendőt, mert hol azért fogsz pityeregni, mert könnyesre nevetted a szemed, hol pedig azért, mert a szíved összefacsarodik egy pillanat erejéig.

Azt hiszem, hogy ez a történet sokat fog adni minden olvasónak. Mert mi is hibázunk és szeretnénk, ha elfogadnának. De vajon megéri feláldozni a hitünket egy barátságért? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de az biztos, hogy ez a történet egy nagyon jó alapot szolgál hozzá.

„Nem akarja mindenki a legjobbat nekünk. És nem mindenki ismeri a mi igazságunkat. Ha az emberek utálni akarnak minket, sokkal egyszerűbb, ha hagyjuk nekik. Tudod jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy. Kimerítő annak lenni, ami nem vagy.”

Igaz barátból nagyon kevés akad életünk folyamán, de van, aki olyan szerencsés, hogy több ilyen is jut az életében. Ezen kis csodák fénypontok az élet sötét és kitaposatlan útján. Minden egyes lépéssel általuk leszünk többek és a nehezebb időszakot is könnyebb megélni általuk.

Mikának is meg kellett tanulnia a barátság szó valódi jelentését és azt, hogy kikre számíthat. A karakter fejlődése nagyon szépen lekövethető és rendkívül kedves lett ezáltal a számomra. Az én szememben az az igazi hős, aki hibái ellenére képes a bocsánatkérésre és hajlik a változásra, mert mindenki elköveti a maga ballépéseit, de a jobbért tenni kell. Ez a mese többek között erre is rávilágít és ettől nagyon boldog lettem.

„A bátorságnak semmi köze a félelemhez (…). A bátorság azt jelenti, hogy az ember fél, de mégis továbbmegy, mígnem ott áll valaki előtt, aki ezerszer nagyobb, mint ő maga. Mindezt azért, hogy segítsen bajba jutott barátján.”

És csak egy személyes panasszal szeretnék élni, miszerint nagy sajtimádóként nem lehetne egy csücsköt törni a híres Urga- burga sajtból? Igazán hálás lennék érte, de természetesen megosztom veled, elég lenne egész évre…

A viccet félretéve remekül szórakoztam és egy új kedvenc könyvet tehetek a polcomra.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert a barátság mindannyiunk életében jelen van valamilyen módon. Ha van legalább egy jó barátod, akkor öleld magadhoz vagy mond el, hogy mennyire örülsz neki, hiszen az élet csodáinak egyike.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Kolibri Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Stian Skald - A lelkek kútja

 

„Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”

Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése című alkotását, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az első része. Már akkor megállapítottam, hogy tetszik az szerző magával ragadó és egyedi stílusa, kétséget kizáró igazi high fantasy szerzeménye, mely bővelkedik a kalandregények adta izgalmakban és ezt a mitológia fűszerezi meg.

A borítóról csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon tetszik. És itt a bizonyíték, hogy igen is lehet izgalmas és szép külsejű könyveket készíteni magánkiadásban is. De nézzük is, hogy miről szól a történet.

 Az előző könyvben megismert kis csapat ott folytatja útját, ahol az első rész befejeződött. Akkor egy viszonylag izgalmas fináléval volt dolgunk, elvégre Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találták magukat. Ezt a helyet nem másnak hívják, mint Zengoraz, a hét sziget világa, amely szinte tükörképe a saját világuknak.  A kezdeti döbbenetet hamar felváltja az ottani valóság két őslakói között dúló háború, amelyet sok kaland, számos szorító helyzet és halálközeli élmény tesz változatossá. Maugis varázstudása nem úgy működik, ahogy kellene, és sokszor nem érti, hogy mi történik vele és társaival. Ráadásul az Aranyváros utáni kutatás sokkalta többről szól, mint egy kalandokkal teli kincsvadászat. Hamarosan olyan tudás birtokába jut, mely elpusztíthatja mind a két világot. Vajon sikerrel jár a kis csapat? És mi történik, ha már csak a remény marad?

„Kiürítjük keserű poharunk,

Majd kéz a kézben zuhanunk

Így kelünk hát fel az utolsó útra

Feneketlen mély a lelkeknek kútja.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a történet sokkal jobbra sikeredett, mint az első kötet. Itt is volt minden, ami szem szájnak ingere, tehát féltem, harcoltam, reménykedtem és kutattam. Minden pillanatomat kitöltötte a karakterekkel való együtt lélegzés és a meggyőződés, hogy valami nem stimmel.

Kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát immáron Maugis, hiszen benne megvan minden olyan tulajdonság, amit értékelek egy adott karakterben. És bár a maga módján esendő, hiszen hibázik, mégis úgy éreztem, hogy a vele való azonosulás a legkedvezőbb és legkönnyebb. Szerettem a gondolatait, azon érzéseket, melyek az események hatására kerültek felszínre és bár néha megráztam volna, hogy feleszméljen, mégis tökéletesen eggyé tudtam válni vele.

„Ha a jövő vágyainkat megöli

Ez az éj akkor is a miénk marad

S a holnap talán álmunkat összetöri

E pillanat most örökké tart.”

Az események pörögnek, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Sokszor szinte a harcok és veszélyes helyzetek közepében éreztem magamat és egy rendkívül színes világot ismerhettem meg.

Amit pedig a könyv végén kaptam, teljesen kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? És igen, most jön az, hogy kell a folytatás, most rögtön.

A hisztit ezennel befejeztem, de kedves író úr, ha kérhetem, legyen olyan jó, és addig ne álljon fel a gépe mellől, míg a következő kötete kész nem lesz.

Összességében egy nagyon izgalmas és különleges regényt olvashattam.

Ajánlom a fantasy és kalandregények szerelmeseinek, de azok is kellemesen szórakozhatnak, akik élvezik, ha ismeretlen tájakon járhatnak.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Hel Enai Dawn - Sunderon - Az ördög vére

 

A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra.

Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar írónő tollából született meg és annak jele, hogy itthon is vannak fantasztikus képzelőerővel és írástechnikával rendelkező alkotók.

Bár a külső borítás először nem győzött meg, hiszen nem éppen a legszebb külalakú kötet, mégis a látszat csalóka. A témáját nézve hűen letükrözi a belső tartalom egy nagyon fontos alkotóelemét és így ezért jobban meg tudtam békélni vele.

Hel Enai Dawn – Sunderon- Az ördög vére című alkotását az idei évem legjobb fantasy regényei között tartom számon. Nagyon részletes és egyedi világképet álmodott meg az alkotó, mindennek megvan a helye és ideje, nincsenek túlzások vagy elcsúszások, és pont ezért csak többet akar tudni az olvasó.

A kötet a „szokásos” angyal-démon harcokról szól, mégsem lerágott csont, mert egy teljesen új alapra helyezi a létüket és a két harcoló fél közötti ellentéteket. Az események középpontjában egy lány áll, akit mindenki meg akar győzni, hogy álljon az adott oldalra, de senki sem bánik vele fontosságának megfelelően és az őt védelmező vagy neki ártani akaró lények konfliktusából indul el a történet.

De nemcsak a világ, hanem az események és karakterek együttese adja ezt a fantasztikus történetet.

És ha már a szereplőkről írók, ennek a könyvnek úgy gondolom, hogy több főszereplője van. Ahogy fontos Sun, úgy szintén kiemelkedő Deron, Arez, Gewn, Mush és sorolhatnám. Számotokra egyelőre csak nevek, de számomra csodálatos személyiségű lények és emberek.

Igen jól olvasod, hiszen mégiscsak fantasyról van szó, és mint olyan nagyon is kiemelkedőről.

Több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket, és igen oda kell figyelni ki kivel van szövetségben, ki kinek az ellensége. De ami számomra rendkívüli, az az árnyaltság, mely jellemzi a szereplőket. Itt se angyal, se démon nem jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a maga indítéka és terve, hogy mit miért tesz. Mindenkinek van folt a múltjában, és igen a jelenében is.

De nézzük sorra őket:

Sun: elsőre egy egyszerű lány, aki egy para boltban dolgozik, imádja a horror filmeket és nem túl kedves a környezetéhez. Másságához hozzájárul egy sérült testrész, melynek lüktetése mindig emlékezteti őt arra, hogy nem feledkezhet meg arról, mi a célja és ezért a múltját is fel kell kutatnia.

Számomra a lány bőrébe bújni egy igazi kihívás volt, mert nagyon élveztem a gondolatait, mégis nehezen emésztettem meg a sorsát és bizony többször mérges voltam rá. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez így van rendjén, neki még fontos szerepe van, és bizony megértem, miért hajszolja azt a tudást, melyért mindent képes feláldozni.

Deron: már kicsit másképpen hatott rám. Vele könnyebben azonosultam, de sokszor feldühített az arroganciája és többször éreztem szívesen fejbe verném egy péklapáttal. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, hiszen sem a felmenője, sem a népe nem bánik vele kesztyűs kézzel. Bár a viselkedése és mániája Sun felé némileg örömmel töltött el, meg is zavarodtam, hiszen nem egészen azt nyújtotta, amit vártam tőle.

Arez: a kedvenc karakterem ebben a történetben. Kivetettsége, meg nem értettsége szánni való, de ugyanakkor sokkalta több van benne, mint egy átlagos erős harcos félvérben. A hűsége csodálatos érzéssel töltött el, bár tudom, hogy még tartogat számomra meglepetéseket és nagyon szurkolok, hogy érezze, amit kell egy bizonyos személy felé.

Gewn: egy talány az egész könyv során. Hiszen a látszat csal, mégis ő a legbölcsebb és legerősebb karakter mind közül. Az ereje nem feltétlen az külső adottságaiban mutatkozott meg a számomra, hanem abban a páratlan hűségben és hitben, amit képviselt a történet folyamán.

Mush: már egy más típusú figyelmet kapott tőlem. Nem utáltam, de nem is tudtam megkedvelni. Bőven értem, hogy miért vált azzá aki, de ugyanakkor számos rossz döntései miatt sokszor felidegesített és azt a bizonyos ostort a nyaka köré tudtam volna tekerni. Viszont nagyon sok kérdést hagyott bennem, amire választ szeretnék kapni.

Ez a világ nem gyermekeknek való, van benne bőven horror elem is. Bár számomra csak egy fűszere volt a cselekményeknek, mégis úgy gondolom, hogy fel kell kötnie a nadrágot mindenkinek, aki olvasni szeretné ezt a könyvet.

Ami pedig a végén kaptam, hogy is fogalmazzak?

Kedves Írónő!

Amit leraktál az asztalra az számomra egy nagyon erős és határozott igent jelent. Rábólintok arra, hogy olvasni szeretnék még tőled. De, hogy teheted ezt velem? Vagy bármely olvasóddal? Igen panaszt merek fogalmazni feléd, hiszen már most kaparom a falat, hogy hol a kötet folytatása. Ilyen függővéget hagyni, nem szép dolog, nagyon nem. Elérted, hogy szeretnék egy saját példányt a polcomon látni és nagyon várom, hogy megjelenjen a következő része a sorozatnak.

Addig is minden jót kíván egy új olvasód!

Mint látható kedvencemmé nőtte ki magát a kötet és cseppet benne ragadtam ebben a világban. Nagyon örülök, hogy megíródott, annak pedig főleg, hogy magyar tollból származik. Ajánlom minden fantasy rajongónak és annak is, aki csak egy jót szeretne szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy