2022. május 18., szerda

Egy tündéri szerző a Képzelet Birodalmából - Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

 

Idén több érdekes és kiváló mesekönyvet olvashattam, amiért nem lehetek elég hálás, viszont sokkal kevesebb olyan akadt ezek közül, amelyek elérték, hogy szinte olvasás után ismét kézbe akarjam venni. Ezt elsődlegesen valamilyen fontos témakörnek köszönhetően szoktam érezni illetve természetesen a páratlan humornak is kiemelkedő jelentősége van. Az egyik ilyen olvasásom volt, nem is olyan régen, Az Anyacsalogató Hadművelet című meseregény, ahol három kis fiatal gyermek kalandozásai által töltődhettem fel. Mivel a kötet felkeltette az érdeklődésemet, ezért felkértem a szerzőt egy interjúra, amire legnagyobb örömömre igent mondott. Kérlek, hogy fogadjátok sok szeretettel Kemendy Júlia Csenge írónővel készült beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!




Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Könyvek között, olvasó gyerekként nőttem fel, amihez valamiképpen az írás is mindig hozzá tartozott. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig írtam valamit, beszélő állatokról szóló „regényeket”, verseket, naplót. Komolyabban az egyetem alatt kezdett foglalkoztatni az írás, aztán az egyik tanáromnak köszönhetően bekerültem egy nagyon inspiráló íróközösségbe, akik már akkor befogadtak, mikor még nem is nagyon tudtam mit „felmutatni”. Igaz, évente csak négy napot töltünk együtt, de egy-egy ilyen alkalom egész évre feltölt motivációval.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni az Anyacsalogató Hadművelet című könyvedet, amely szokatlan módon, egy különleges helyen játszódik, a Tündérfürt utca 12. szám alatt található lakatlan malomban. Ez a hely hosszú évek óta üresen áll, de a köré font hiedelmek igazi élettel töltik meg. Sokan úgy tartják, hogy az épületet tündérek lakják, akik a bátorságukat összeszedő fiatalok kívánságait teljesítik. Egy szép őszi napon egy sárga csizmás fiatal hölgyemény indul el a malom irányába, amely rögtön felkelti Szilágyi Filkó figyelmét. Filkó és Kelemen nem messze laknak a fent említett csodás épülettől és alig várják, hogy megismerhessék a titkokat. Berti édesapjával kettesben költözik be a kissé romos állapotban lévő épületbe. Berti és a két fiú hamarosan jó barátságot köt, és együtt kezdenek el nyomozni a titokzatos tündérek után. Honnan jött az ötlet, hogy egy kislányt és két iker fiút helyezel a könyved középpontjába? Kikről mintáztad Berti, Filkó és Kelemen személyét? Többször úgy éreztem, hogy a történetedben szereplő személyek mintha a valóságban is élnének. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a „különlegesebb” szereplők személyisége is nagyon élettel teli lett. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?

Csalódni fogsz – soha nem mintázok karaktereket létező személyekről. :D Sőt, általában nem foglalkozom a karakterek személyiségével: nem tervezem meg előre, milyenek lesznek, hogyan beszélnek, mit szeretnek. Ezek valahogy maguktól alakulnak, mindig a történethez passzoló szereplők „kerülnek az utamba”. Számomra az írás egy intuitív folyamat, tudatalatti működés, ezért nagyon szenvedek, ha valamit muszáj megterveznem előre.

Utólag persze szoktam olyasmikkel szórakozni, hogy elképzelem, vajon mi lehet Filkó kedvenc étele (spagetti), vagy hová utazna el Berti legszívesebben (még sosem járt a tengerparton, szóval bárhová, ahol tenger van).

Hogy honnan jött az ikrek és Berti ötlete? Először azt hittem, Berti lesz a főszereplő, írni akartam egy kislányról, aki egy malomban lakik – de Filkó betolakodott a képbe, és az egész történetet az ő szemszögéből láttam, szóval szegény Berti a második helyre szorult. Az is egyértelmű volt (bocsi, ha semmitmondó ez a válasz, de tényleg nincs semmiféle titok :D), hogy Filkónak van egy ikertestvére. Egyszerűen nem tudtam őt egyedül elképzelni. Talán kellett valaki mellé, aki a földön tartja, ha túlságosan elszállna a fantáziája.

A történeted tulajdonképpen egy helyi babonából indul ki, gondolok itt elsődlegesen arra a tényre, miszerint a malom kívánságokat teljesít. Kislányként mennyire hittél a legendákban, babonákban? Ez felnőttként változott –e?

Ó, velem aztán nagyon sok mindent el lehetett hitetni. Rendszeresen idéztünk például szellemet a napköziben az iskolaudvaron, és évekig próbáltam az elmémmel tárgyakat magamhoz vonzani (lusta vagyok :D), mint a Bűbájos boszorkák egyik szereplője. Igaz, ezek nem babonák. :D Az például nem érdekelt, ha egy fekete macska átment előttem az úton, azon viszont eléggé kibuktam, mikor egyszer összetörtem egy tükröt – persze semmilyen balszerencse nem ért utána.

Felnőttként nem különösebben foglalkoztatnak a babonák, de ha hullócsillagot látok, mindig kívánok valamit.

Kicsit személyesebb kérdés következik. Ha te bukkannál rá erre a bizonyos malomra, akkor milyen kívánságod lenne? Illetve hiszel-e a kívánságok teljesülésében?

Mondjuk úgy, hogy abban hiszek, amiben Piri néni, és akkor nem spoilerezem el a könyvet.

Érdekes, hogy nem jut eszembe egyetlen kívánság sem, pedig az előző kérdésben írtam a hullócsillagokról. Most úgy érzem, nagyon rendben van az életem. Amit szeretnék, az egy saját ház, de annak is eljön majd az ideje. Ó, igen, és ha már idő: szeretném, ha annyi időm lenne, hogy minden könyvet el tudjak olvasni, amit akarok.

A könyved bár humoros és könnyed, mégis elmondható róla, hogy a háttérben komoly mondanivaló húzódik meg. Milyen üzenetet szerettél volna átadni az ifjúságnak?

Úgy érzem, a mai világban sok szülő „fél” nevelni a gyerekét, és igyekszik minden csalódástól védeni őt. Szerettem volna ráébreszteni az olvasókat arra, hogy néha csalódnunk kell ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, és képesek legyünk értékelni azt, amink van. Illetve szerettem volna azt az üzenetet közvetíteni, hogy a céljaink igenis megvalósíthatók – csak ahhoz lehet, hogy tenni is kellene valamit, és nem csupán várni azt a bizonyos sültgalambot.

Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végiglapoznom a könyvet. Ki illusztrálta a könyvedet? Volt-e beleszólásod az illusztrációk elkészítésébe?

Az Anyacsalogató Hadműveletet Betti, a sógornőm illusztrálta. Azon kevesek közé tartozik, akiknek legelőször elküldök egy készülő történetet – aztán mind az ezer következő verziót is. :D Önszorgalomból, saját szórakoztatásunkra kezdte elkészíteni az illusztrációkat, a kiadó pedig szerencsére áldását adta rájuk. A képek különlegessége, hogy kollázstechnikával készültek, ami nem kimondottan gyakori a magyar gyerekkönyves piacon, mi viszont mindenképp szerettük volna egyedivé tenni a regényt, és ez szerintem sikerült is.

Természetesen volt beleszólásom, de nem igazán éltem ezzel a lehetőséggel, szerintem Betti nagyon jól eltalálta az illusztrációkat. Nem emlékszem, hogy bármibe belekötöttem volna.

Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?

Sok mesét hallottam, sokat olvastam gyerekkoromban, és azóta is sokszor olvasok a saját szórakoztatásomra meséket, ifjúsági könyveket. Nem hiszem, hogy ezt ki lehet nőni. Tanítóképzőt végeztem, így ott is végigkísértek a gyerekkönyvek, a szakdolgozatomban is nagy szerepet kaptak – egyértelmű volt, hogy szeretnék majd én is gyerekeknek írni.


A meseregényed a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy kicsit!

Több kiadót is felkerestem, volt, ahonnan választ sem kaptam, máshol pozitív választ kaptam ugyan, de nem fértem bele az éves tervbe, ráadásul jött a covid is. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően keveredtem a Napkút Kiadóhoz, ugyanis a már említett alkotótáborban megismerkedtem a szerkesztőjükkel, de körülbelül az utolsó napig le sem esett, hogy ő hol dolgozik. (Egyébként pont a tábor után akartam hozzájuk beküldeni a kéziratot. Véletlen?) Szóval a tábor után beküldtem a kéziratot, ami pozitív elbírálásban részesült.

Szerettem a kiadóval dolgozni, mert mindenki barátságos és segítőkész, jókat beszélgetünk, és az ezredik kérdésem/kérésem után sem küldenek el melegebb éghajlatra. Különösen szuper, hogy fontos nekik, mik az én elképzeléseim a saját könyvemről, így Az Anyacsalogató Hadművelet végül pontosan olyan lett, amilyenre megálmodtuk Bettivel.

A fantáziád rendkívül gazdag, hiszen felépítettél egy teljesen új világot. Honnan merítkeztél írás előtt? Milyen forrásokat használsz, ha ötletre van szükséged? Esetleg van-e olyan író, akitől bármikor szívesen olvasol és ha, igen kiről lenne szó és miért?

Nincs „kiemelt” ihletforrásom, egy kép, egy helyszín, egy szó... bármi lehet. Általában megragad bennem egy gondolat, és addig a nyakamon marad, míg nem állok neki foglalkozni vele. Akkor aztán a történet kibontja önmagát.

Az, hogy éppen kitől szeretek olvasni, nagyon hangulatfüggő, hiába szeretek egy írót, ha éppen nincs hozzá kedvem. A Harry Pottert bármikor képes vagyok elolvasni, illetve Gion Nándort is nagyon szeretem, nagy hatással van rám a műveinek a hangulata.

Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Szerintem mindkettőnek megvan a maga helye és ideje, nagyon tudom értékelni a jó rajzfilmeket, a mai napig nagy kedvencem például a Mulán, az Anasztázia és a Szilaj. De ha muszáj lenne választanom, akkor egyértelműen mese.

Térjünk át egy kicsit az írói létre. Köztudott, hogy régebben a meseíróknak nagyon nehéz volt érvényesülniük kis hazánkban. Viszont az utóbbi években hazai viszonylatban nagyon sokat javult a gyerekirodalom megítélése. Mit gondolsz, hogyan lehetne tovább emelni ezt a színvonalat?

Ez lehet, hogy nem tesz engem szimpatikussá, de úgy látom, a gyerekkönyv írás is kezd olyanná válni, mint a foci meg a tanítás: „mindenki ért hozzá”. Én kicsit szigorúbban szűrném a „gyerekemnek kitaláltam egy este, tetszett neki, leírtam, adjuk ki” – könyveket. Illetve sokszor úgy érzem, némelyik könyv hülyének nézi az olvasóját, túl egyszerűen vagy éppen túl szájbarágósan fogalmaz. Sokkal több van a gyerekekben, mint azt sokan gondolnák – bízzunk bennük egy kicsit jobban!

A gyerekek figyelme, a mai felgyorsult világnézet miatt igen nehezen köthető le hosszabb ideig és pont ezért sok családban hamar elenyészik vagy szinte egyáltalán nincs jelen a napi meseolvasás. Szerinted hogyan lehet egy kisebb gyermek figyelmét lekötni egy adott történettel? Mennyire kell, rövidíteni a meséket, illetve van- e még létjogosultsága egy hosszabb történetnek is?

Jaj, nehogy rövidítsük a meséket! Vannak ezek a 3-5-7, nem tudom hány perces esti mesék rohanó szülőknek – hát, ez halottnak a csók. A meseolvasás, akár közös, akár egyéni, egy rituálé, egy elmélyülés, nem lehet három perc alatt lezavarni. Hagyni kell a gyereket elmerülni a mesevilágban, bevonódni érzelmileg a történetbe, hiszen ezáltal például remek megküzdési stratégiákat tud elsajátítani, gazdagodik a fantáziája és az érzelmi eszköztára. A rövidített mese szerintem olyan, mint az instant ételek – ehető, de sosem lesz igazán tápláló és teljes értékű.

A figyelmet lekötni jó történetekkel lehet első sorban – olyasmivel, amivel a gyerekek azonosulni tudnak, ami ismerős a saját életükből, a legkisebbek például szívesen hallgatnak mesét a mindennapi tevékenységekről, mert ez ismerős, el tudják képzelni az adott szituációt, megoldást tudnak benne találni a saját problémáikra. Ezen kívül pedig: humor, izgalmas cselekmény, pörgős párbeszédek – hát, körülbelül az, ami egy felnőttet is „odaragaszt” az olvasófotelhez.

Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?

Június végén-július elején várható a legújabb könyvem (attól függ, mikor végzünk a szerkesztéssel), Az időlátók balladája, ami a középiskolás korosztálynak szól. Nagyon izgulok, milyen fogadtatásban lesz része, és szurkolok, hogy az olvasók is legalább annyira szeressék, amennyire én szerettem írni.

Úgy gondolom, mivel Pápán játszódik, mindenképp lesz itt egy könyvbemutató a nyár folyamán, ehhez már kinéztem egy helyszínt, csak ők még nem tudnak róla. :D Ennél konkrétabbat egyelőre nem tudok mondani, sok minden függ a megjelenéstől.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Az Anyacsalogató Hadművelet című könyvét, pedig a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Ian Kershaw - A pokolba és vissza

 

“Úgy tűnt, teljes törés szemtanúi vagyunk az emberi fejlődésben, az ember, mint értelmes lény teljes csődjét látjuk.”




Mostanra már közhely, de kevés olyan korszaka van az emberiség történelmének, amely annyira dokumenált lenne, mint a konfliktusokkal terhelt XX. század első fele. Talán sokaknak csömöre lehet már a témát feldolgozó, futószalagon érkező filmekből, könyvekből és számítógépes játékokból, de személy szerint én nem bánom, hogy a téma ilyen sokáig “aktuális” marad, mert aki elfelejti a múltat vagy nem tanul belőle, az annak újraélésre lesz előbb-utóbb kárhoztatva.

Sir Ian Kershaw - A pokolba és vissza című munkája a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben és egy rendkívűl ambíciózus két kötetes szintézis első felvonása. A szerző fő kutatási területe a XX. századi Németország társadalmi fejlődéstörténete és egyenesen a legnagyobb Hitler-szakértőnek tartják. Megszokottan magas színvonalú tálalást kaptunk a keményfedeles kötet formájában, borítón a normandiai partaszállásról készült ikonikus felvétetellel és a belső oldalakon is számos térképet és korabeli felvételt találhatunk.

Szeretném gyorsan az elején egy félreértéssel kezdeni, ami számomra eleinte meghatározta a könyvhöz való hozzáállásomat. Valószínűleg a borító, illetve a témához kapcsolódó elfogultságom miatt én elsősorban egy háborús témájú írásra számítottam. Bár megkerülhetetlen ebben a könyvben is a két világégés hadi cselekményeinek hozzávetőleges érintése, de alapvetően egy társadalomtudományi szintézist tart kezében az olvasó és nem pedig egy hadikrónikát. A csaknem 600 oldalas kötetben nagyjából 50-60 oldalt tesz ki a két apokaliptikus léptékű világháború összefoglalása. Ez nem feltétlenül kritika, hiszen így utólag utánanézve megértettem, hogy ez nem is volt sohasem a fő irányvonal, de úgy gondolom, hogy mégis fontos lehet kiemelni minden érdeklődő számára, aki az elolvasását fontolgatja.

Miről is szól akkor a mű? Elsősorban a háttérben húzódó szociális, politikai és gazdasági folyamatokról, a háború fő katalizátoraiként szolgáló tényezőkről és arról, hogy milyen mértékben alakultak át az európai erőviszonyok az egyes konfliktusok végére. Olvashatunk a politikai rendszerek és pártok kialakulásáról, a gazdasági szempontokról, a szociális ellátórendszerek összeomlásáról és újjászületéséről vagy az egyházak egyre csökkenő befolyásáról is. Nagyon fontos szerepet kapott Európa etnikai összetételének és kegyetlen átrendeződésének taglalása is.  

A könyv nagyra vállalkozik és szerintem ezt az olvasási élmény rovására teszi. Szinte minden európai ország érintve van, még ha olykor csak egy kisebb bekezdés erejéig is, és a téma nagysága, valamint a terjedelmi okok miatt a szöveg rendkívül tömörre sikeredett. Szinte olyan érzésem volt, mintha egy nagyon hosszú újságcikket olvastam volna, ahol minden szónak és vesszőnek jelentősége van, nehogy kifussunk a rendelkezésre álló helyből. Inkább már-már egyetemi szintű tankkönyv, mint szórakoztató irodalom. Cserébe viszont hihetetlen mennyiségű információt kapunk (amelyet érthető módon Nagy-Britannia enyhe túlsúlya jellemez), aminek segítségével jobban megérthetjük Európa múltját és az abban gyökerező jelenét.

“Az anyagi pusztítás mértéke az európai szárazföldön messze felülmúlta az 1918-ast, az emberveszteség pedig legalább négyszeresen haladta meg az első világháborúban meghalt katonák számát. Mégis, az első világháború hagyott maga után krónikus politikai és gazdasági zavarokat, s vetette el ezzel a konfliktus kiújulásának magvait. Az újabb, még borzalmasabb katasztrófát, az első világháborúval éles ellentétben, az előre nem látott stabilitás és – legalábbis a konfliktus nyugati felén – a példátlan anyagi jólét rendkívüli korszaka követte. Hogyan volt ez lehetséges?”

Talán ez a szerző által felvetett legértékesebb kérdés, amelyre érzésem szerint a könyv végére választ is kapunk, úgyhogy egy értékes perspektívával gazdagodhatunk. Az utolsó oldalak olvasását már teljesen beárnyékolta az Ukrajnában kirobbanó háború, ami valahogy az egész könyvet hátborzongatóan aktuálissá tette. Véget ért a példátlan, majd 70 évig tartó békekorszak, Európa újra fegyverkezik és a történelem a maga XIX. századi véres módján új lapot ír. Bízzunk benne, hogy nem egy újabb hosszú pokoljárás nyító fejezetének vagyunk szemtanúi!

Szívből tudom ajánlani a könyvet a társadalomtudományos szempontú nagy átfogó szintézisek kedvelőinek, de a hadtörténet szerelmesei csalódni fognak. Bár a két világháború értelemszerűen a központi fókusz, de ha egy klasszikus dráma szerkezetet veszünk alapul, akkor itt az előkészületen van inkább a hangsúly és nem a tetőponton. Ez nem feltétlenül baj, hiszen rengeteg írás foglalkozott már eddig a hadi cselekményekkel, és ha érdeklődünk a múlt század első felének politikai és szociális dinamikája iránt, akkor értékes kötettel gazdagodhat könyvespolcunk.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

2022. május 17., kedd

Lukács Liza - Lenyelt vágyak

„A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válok a segítésre.”





Hosszú évek óta küzdök túlsúllyal, talán immáron tíz éve is megvan már, hogy évről évre egyre csak gyarapodnak a kilóim. Ennek a folyamatnak persze nehezítő alapzata volt egy majd hét évig tartó nőgyógyászati betegség is, ahol a kezelés folyamataként hormont kellett kapjak. Szerencsére az utóbbi időben gyógyultnak számítok és megkezdhettem az önvizsgálatom. Először csak felületesen szemléltem magam, majd később tudatosabban. Az étkezési szokásaim folyamatosan változtak, attól függően, hogy a gyomrom mit bírt el, de a lelkiállapotom nagyon ingatag lett ettől. Aztán rájöttem, hogy bizonyos kompenzációként falásrohamaim vannak, ami miatt folyamatosan bűntudat gyötört és olykor a bulimia tüneteit is produkáltam. Ennek a folyamatnak végül azt lett a vége, hogy bár meggyógyultam, elvesztettem önmagamból egy kis részt. Mivel mindig is azt vallottam, hogy egy probléma gyökerét kell megtalálni és megoldani, így tudatosan kezdtem olvasni olyan könyveket, amelyek pszichés oldalról megközelítve segítik az olvasót, végül pedig így találtam rá Dr. Lukács Liza – Lenyelt vágyak című kötetére is.

Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus, akinek a fő szakterülete az evési zavarok és az életmódváltás pszichológiája. Egyéni terápiás munkája mellett számos kötet írója és társszerzője mind a hazai és mind a nemzetközi porondon egyaránt. Róla itt tudhatsz meg többet.

Lenyelt vágyak című könyve 2017-ben jelent meg a HVG Könyvek Kiadó gondozásában.

A kötet a fent leírt problémával foglalkozik elsődlegesen egy valós terápia által, ahol egy túlsúllyal is küzdő páciens kezelése alapján jutunk el a saját magunk vizsgálatáig. Ez a kötet nagyon hasznos, hiszen baráti hangvétellel szólítja meg az olvasót, és vezeti végig azon lépéseken, amelyek alkalmazásával mindenki felismeri életének azon szegmenseit, amikor falásroham ingerek érik. Sokszor úgy érezheti majd az olvasó, hogy rá nem érvényesek a leírtak, hiszen én is ezt gondoltam először, de végül rá kellett, hogy döbbenjek a könyvben kezelt hölgy és köztem csak a múltunk bizonyos pontjai térnek el. Ugyan tény, hogy a család is másképpen jelenik meg a páciens életében, mégis nagyon könnyen azonosulni tudtam a kliens küzdelmével.

„ Az ember változási tempója nem mindig azonos azzal, amit ő szeretne, vagy amiről azt hiszi, hogy neki arra van szüksége. Ha valaki le akar fogyni, túlevései vannak, vagy sokat szorong a külseje miatt, első körben nem egy pszichológust keres fel, hanem kiválaszt egy diétát vagy egy alternatív életmódprogramot, és azzal próbálja megszüntetni a kellemetlen érzéseket, tüneteket. Így aztán, amikor évek múlva eljönnek egy pszichológiai tanácsadásra, akkor sokszor megfeneklett, reményvesztett emberekkel találkozunk, akiknek „nincs több idejük” a lassú változásra. Sajnos a testünk nem így működik, hogy ha valakinek már „nagyon kell fogynia”, akkor gyorsabban fog fogyni, nem lesz természetes súlyingadozása, megtorpanása, botlása vagy visszaesése. A test nem viseli el a sürgetést, és a személyiség sem tud parancsra és határidőre változni.”

A könyv nagyon szépen rávilágít arra a tényre, miszerint vannak pszichológiai éhségnek nevezhető szükségleteink, amelyek nemcsak evészavarosoknál, hanem az állandó fogyókúrázóknál is túlevéshez vezethetnek. Ezek elsődlegesen a felesleges nassolásnál ismerhetőek fel.

Ezek a következők lehetnek:

-ingeréhség
-kapcsolatéhség
-szexuális éhség
-cselekvési éhség
-elismeréséhség
-strukturális éhség
-szeretet éhség
- produktivitási éhség.

Ha felismerjük valódi hiányainkat és megfelelően élményekkel töltjük fel azokat, akkor megszűnik ez a pszichológiai éhség és ezáltal a súlyfeleslegünk is csökkenni fog bizonyos szinten. Természetesen nem fog egyik napról a másikra sikerülni, de nem is egy nap alatt hízunk meg. Türelmesen és időt szánva önmagukra és étkezésünkre hosszú távon nagy és tartós eredményeket érhetünk el.

Ez a fajta szemléletet tudomásul véve, én magam is elkezdtem evésnaplót vezetni úgy, ahogy a terápián résztvevő hölgy is tette. Bár én még nagyon a kezdetén járok mindennek, mégis azt kell, hogy írjam hasonló tűneteket produkálok, mint a kötetben a kliens.

Ezek után azt hiszem, hogy én is fel fogok keresni egy szakembert, mert nem szégyen segítséget kérni.

Szubjektíven úgy gondolom, hogy ez a kötet egy kincs minden olyan olvasónak, akinek gondja van az étkezéssel, vagy nem elégedet a súlyával. Rendkívül szépen lekövethető és alkalmazható a terápia. Bár nekünk csak a könyv olvasásával nem lesz kivel megbeszélni a folyamatot, de egy kezdésnek nagyon jónak tartom.

Összességében egy jól követhető és értelmezhető könyvet vettem kézbe, amely elegendő arra, hogy inspirálóan hasson a fogyási szándékomra és biztos, hogy nem utoljára nyitottam ki.

Ajánlom mindenkinek, aki ténylegesen fogyni szeretne, mert egy hiteles terápián keresztül segít felismerni a bennünk rejlő szorongások okait és bátorságot ad az életünkben, hogy vállalni merjük önmagunkat.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a HVG Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

2022. május 16., hétfő

"A Tragédia Gyermekei" megálmodója - Interjú Fodor Gergő szerzővel

Évről évre azt tapasztalom, hogy a hazai piacon megjelenő friss, másképpen mondva „első könyves” szerzők között egyre több az olyan alkotó, akinek az adott kötete, bár elsőre nem az én zsánerem, mégis kedvenceim egyikévé válik. Ezért nagy lelkesedéssel keresem ezeket az irodalmi „friss” hajtásokat, hogy tanúja lehessek szárba szökésüknek. Egy hasonló olvasásom által ismertem meg a mostani interjú alanyomat is. A Tragédia Gyermekei című könyve nagyon tetszett, mégis úgy éreztem, hogy több kérdés merült fel bennem. Kapva az alkalmon és egyben legnagyobb örömömre elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel, Fodor Gergővel készült beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!



 

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A Tragédia Gyermekei című regényed?

Üdvözlöm a kedves olvasókat, én Fodor Gergő volnék, első könyves író, és sok éve a YouTubeon tengődő videós. Maga "A Tragédia Gyermekei" igen összetett szerkezetből áll össze. Kellett hozzá Madách Imre: Az Ember Tragédiája, az azzal járó ihlet, miszerint én az utazását, noha más stílusban, de folytatni akarom, a 20. és 21. században. Kellett hozzá a történelem iránti szenvedélyem, kellett hozzá az a gyerekkorom óta tartó ösztönzéshullám, amit tanáraimtól, barátaimtól, a családomtól kaptam az írás motiválására, és kellett hozzá, egy nagyon szélsőséges lelki állapot, ami a könyv megírásának éveit jellemezte.

A könyved finoman szólva is pimasz, hiszen bizonyos vallási motívumokat, személyeket helyeztél középpontba. Ráadásul a szövegek és párbeszédek is megosztóan hathatnak az olvasóra. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a társadalmilag „tabunak” számító világot bontsd szirmaira? Miért pont Lucifer lett az egyik fő karaktered?

Alapvetően az volt a cél, hogy az olvasó, aki esetleg a könyvben felmerülő történelmi eseményeket, eszméket, de akár a történelmi személyeket akarva, akaratlanul (általában ezen utóbbi a gyakoribb) csak egy nézőpontból, egy perspektívából ismeri, vagy csak hallott róla, az ebben a könyvben az érem mindkét oldalával találkozhasson. Lucifer és a Leányzó vitái, párbeszédei töltik be sokszor ezen funkciót. Így megosztó, értelemszerűen lesznek olyan teóriák, mikkel az olvasó nem ért egyet, és ha azt netalántán Lucifer igazolja, akkor a Leányzó cáfolatával fognak egyetérteni. Én történésznek tanulok, a videózás terén is ezzel foglalkozok, de nem győzöm hangsúlyozni eléggé az embereknek, hogy teljesen az események felett lebegő ember nincs, még a történészek sem azok, ők is emberek, ők is a társadalom részei, rájuk is hat a külvilág, ahogy mindenki másra is.

Lucifer pedig a Madách Imre vonal miatt lett főszereplő, ahogy az ő tragédiájában, úgy az enyémben is helye van az öreg szakállasnak.

A vallás, vagy éppen a lélekfölötti, transzcendens dolgok pedig talán még megosztóbbak ma, mint a történelem értelmezése, de ott is az volt a célom, hogy az olvasó olvasson ilyet is, olvassa azt, hogy nekem, mint ugyanolyan egyszerű embernek vajon egy ilyen könyvben mi az értelmezésem a lélekre, és hasonló dolgokra.

A történeted által több korszakon és helyszínen is járhattam. Ilyen volt pl. Vietnám dzsungelekkel ölelt rizsföldjei, Szíria kietlen sivatagja, a délszláv háború áldozatául esett falu vagy éppen az első világháború fagyos lövészárkai is. Milyen forrásokból merítkeztél? Kik segítették esetleg a kutatómunkádat?

Sok-sok év magamba szívott tudása, ha egyszerűen akarok fogalmazni. Nyilván a képlet nem ennyire egyszerű, eltelt két év azóta, hogy a Wordben megírt A Tragédia Gyermekeit eldugtam mélyre, és sok mindenben látom a könyvemben az esetleges pontatlanságaimat, vagy éppen, hogy egy-egy témát hogy és mennyire kellett volna jobban körül járni, jobban kibontani, mint amennyire tettem azt. Persze, sok mindent javítottunk azóta Ferivel, de e téren maximalista vagyok. Ha ma újra írtam volna ezeket a részeket, egy hét múlva megint az újra íráson járna az eszem. Maga a könyv megírása közben nem segített senki a történelmi anyagokban (igazság szerint, nem is kértem), csak a források. Tudni kell, hogy ez többnyire egy spontán könyv volt. Nem volt előre megírt forgatókönyv, csak a keret, hogy miként akarom felépíteni. A görög polgárháború ötlete például csak akkor jött, amikor leültem azt a színt írni. De ettől függetlenül ki kell emelnem azt a két személyt az életemből, akik nélkül nincs ez az elhivatottságom a történelem irányába: az egyik általános iskolás történelem tanárom, Erzsó néni, a másik pedig gimnáziumi történelemtanárom, Szilágyi tanárnő.

Amikor olvastam a könyvedet nem tagadom, hogy többször is felháborodtam. Tekintve, hogy a NŐ a szó minden értelmében a bűn megtestesítőjeként lett beállítva. Az első pár oldalt például ezért is nehezményeztem többek között. Természetesen a humor oldja ezt az érzést, mégis nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy egy bizonyos üzenettel kívánsz élni ezzel a választással! Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha igaz, akkor mit szerettél volna átadni az olvasóknak? Esetleg nem félsz attól, hogy a mostani gender „őrület” és egyben a feminizmus divatjában élve megszólják a könyvedet?

Ugye ugye, megvan a könyv huncutsága e téren is! Amit mondasz, valóban így tűnhet, a Leányzó karaktere, ha nem is mindig, mint közvetlen, de sok esetben, mint közvetett hibaforrásként merül fel. Ahogyan az utazás során a Mushler karakter is, a Leányzó párja, az "Ádám" karakter. Különösebben azzal, hogy éppen a lány, vagy éppen a fiú karakter e a felelős egy-egy szín cselekményének végkifejletéért, nem volt szándékom az ég egy adta világon semmi különösebbet átadni. Eleve kérdés, hogy ki hogyan értelmezi egy-egy szín alakulását. Ne feledjük el, hogy ott van a háttérben kettejük mögött Lucifer is! Na de persze, ha megkérdeznénk egy-egy nagy írónkat arról, hogy hogyan vélekedik műveik napjaink béli értelmezésein, nem biztos, hogy azt a választ kapnánk, amit az iskolákban tanítanak nekünk.

Félni nem félek attól, hogy az ilyen társadalmi hypeban, szubkultúrában mozgó személyek mit fognak szólni hozzá. Én nem hinném, hogyha odaadnánk 100, mai értelemben vett feministának ezt a könyvet, akkor mind a 100 ugyanazt a véleményt mondaná róla. A könyv végére eleve történik nagyon sok minden mind a lánnyal, mind a fiúval.

Azt is el kell ismernem, hogy bizonyos jeleneteknél nagyon elszomorodtam és úgy éreztem fullasztó a történeted. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az éppen aktuális kor szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?

Nem írtam még úgy könyvet, hogy ne szélsőséges érzelmekkel ültem volna neki. Ha igen, akkor azt 20-30 oldal után abbahagytam. Kell egy bizonyos lelki állapot hozzá, hogy meg tudjak írni egy könyvet, és ez eddig csak A Tragédia Gyermekeinél sikerült. Legalábbis, eddig ez volt a jellemző, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. 

Fájdalom. Leginkább az volt bennem, mikor írtam. Meg harag... meg szerelem. Sok minden, egyszerre. A történelmi témák sem egyszerűek. Olyan események is előkerültek a könyvben, amiknek a kutatását valamiért szívem ügyének érzem. Példának okáért a délszláv háború. Beleélni bele tudtam e magam? Beszéltem olyanokkal, kik ott voltak, valaki önként, horvát HOS katonaként, valaki esze ágában sem akart harcolni a Jugoszláv Néphadsereg uniformisában, délvidéki magyarként. Nehéz olvasni ezeket az élményeket, megtisztelő is persze, és nagyon nehéz Isten igazán átérezni azt, amit ők átéreztek. Sok olyan forrást kutattam fel, főleg videófelvételeket, amiket az egyszeri, mondjuk, maradjunk témánál, délszláv háború utáni görgető nem talál meg. Az egyszerű holtak látványától, a lelkükben meghaló, keresztekre rogyó apákon át elborult, elmebeteg mészárosokon át sok mindent látni ezeken a felvételeken. De ez a történet. Ez volt 30 éve nem is olyan messze tőlünk a valóság. Most is háború tombol, nem is olyan messze tőlünk. Ezeket nem lehet úgy reprezentálni, hogy kikockázzuk a nem média kompatibilis részeket. Meglehet persze tenni, a médiában meg is kell, de aki mélyebben kutat, annak meg kell ismerni a legkegyetlenebb részleteket is. Sokan nem fogják fel egy háború súlyát az a baj. Ma sem, a mai napokban sem, és idehaza sem.

Had éljek egy kicsit másabb példával, de azt gondolom érthető lesz, hogy miért hoztam fel. 12 éves voltam, amikor elvitték az osztályomat egy balesetmegelőzési előadásra. Az előadó egy rendőr volt, és elmondta a sablon szöveget, miért ne vezess gyorsan, miért kösd be magad, stb stb. Aztán a prezentációja egy részében nagyjából 1 másodperc erejéig belerakott egy darabokra szakadt motorosról egy képet. Síri csend lett a teremben. Lehet, hogy mindenkire nem hatott, de rám igen, és teljesen beleégett a fejembe, és azóta is tartom magam ahhoz, hogy soha nem fogok ész nélkül vezetni. Lehet, hogy sokaknak csak másodpercek erejéig is, de meg kellene mutatni a háború valódi borzalmait. Persze, hogy kire lenne hatással, kire nem, azt nem tudom. Így hát, persze, voltak nehézségeim az írás közben, mind a témák, mind a lelki stációm miatt.

A karaktereid élettel teliek, többször is úgy éreztem, hogy bár a személyük megosztó érzést kelthet, mégis kaptak bizonyos valóságon alapuló jellemzőket. Van-e olyan személy az életedben, akiről formáztad őket vagy pusztán csak a vakszerencsére bíztad ezt?

Kicsit talán vártam is ezt a kérdést. Mielőtt elkezdtük az interjút, egy számomra nagyon fontos személy azt mondta, minden kérdésedre azt válaszoljam, amit először gondolok, mert az az, ami őszinte, és az az, ami igaz. Eddig is így válaszoltam, lehet pont ezért nem is a legösszeszedettebbek a válaszaim. A Leányzó karakterének alapja pontosan ez a számomra nagyon fontos személy. Nyilván, felruháztam különböző jellemvonásokkal, épp mit hoz az adott téma. A Mushler pedig talán rólam lenne mintázva (nyilván itt is az adott témákra szabott köntösben), vagy inkább az lenne a jó kifejezés, hogy rólam volt. Sokat változtam az elmúlt évek alatt. Ennek a könyvnek a története lassan már történelem számomra, ahogy az elmúlt éveim is. Amióta a könyv Word dokumentumát 2020 tavaszán eldugtam, megannyi dolog történt velem. Ezek nyilván, ha nem is zsigerestől, de formázzák az embert. A két főszereplőmet is formázták, megváltoztak a végére.

Luciferrel kapcsolatban személyesen nem volt kiről mintáznom, csak elképzeltem magam elé egy Madách féle Lucifert, Raszputyinnal és Rumcájszal keresztezve, és ahogyan épp a fantáziám adta, olyan lett.

A történetedben igen erős a szarkazmus, ami néhol „cseppet” gúnyos felhangot is kap. Mennyire volt tudatos választás ez a humorizálás, illetve te magad is képviselője vagy-e az életben?

Nem tartom magamat szarkasztikus embernek. Sokan szeretnek a humorom miatt (vagy csak amiatt?), de nem szoktam komolyabb témáknál szarkazmussal vegyíteni. Persze ez csak az, amit magamról tartok, elképzelhető, hogy máshogy van a valóságban, vagy a lelkem mélyén mégis csak ott van ez a szarkazmus, ami ki-kitör néha. Lucifer karaktere volt az, akit kifejezetten szarkazmusra teremtettem. Igazándiból csak három jellemvonását szögeztem le magamnak mielőtt elkezdtem írni: alacsony, szakállas, és bosszantóan szarkasztikus.

Térjünk rá kicsit a "háttérmunkálatokra". Ki tervezte a borítódat? Saját meglátásom szerint illik rá, bár elsőre nagyon horrorisztikusnak találtam. Mi volt a cél ezzel az összetett képpel?

Schiszler Ádám zseniális munkája a borító. Én nagyon megörültem neki, mikor megláttam a végkifejletet. Pontról pontra láttam munkájának állomásait, de még így is nagyon meglepett, amikor megmutatta a végeredményt. Maga a borító mondandója kifejezetten a 20. század vegyítése Ádámmal és Évával. Az alma, a nukleáris bomba, az uniformis: mind-mind részei a könyv mögött rejlő történetnek.

Azonban, itt is tennem kell egy kitérést, amit magamnak tett ígéretem révén köteles vagyok betartani: több borító is megfordult az elmúlt években a könyvemmel kapcsolatban, még a béta állapotnál, 2020-ban gimnáziumi barátom, "Fdnicholas" készített egy a történet kaotikusságára utaló borítótervet, továbbá az a bizonyos fontos személy (és a könyv legeslegelső olvasója), H. Rebeka készített egy szintén kiváló borítótervet, amin a figuraábrázolások voltak a legkiemelkedőbbek. Mindenesetre, én örülök, hogy Ádám munkájával adtuk ki a könyvet, a kiadó és a könyv stílusához is ez passzol leginkább.

A könyved a Morningstar Publishing Kiadó gondozásában fog megjelenni. Hogyan találtál rá a kiadóra? Illetve milyen érzés egy új, még kevésbé ismert kiadóval együtt dolgozni, tekintve, hogy a regényed egyben bemutatkozó kiadvány is?

A kiadó talált rám. Az "Az ördög evangéliuma" szerzője, Ferenc K. Zoltán keresett fel, ugyanis követi a YouTubeos munkásságomat. Beszélgetésbe elegyedtünk, említettem neki, hogy én is szoktam írni, és van egy könyvem eldugva. Röviden ismertettem vele, majd ahogy elkezdte olvasni, lecsapott rá. Én nagyon örültem ennek, ő is, én kiadót nem találtam a könyvemnek, ő pedig az új kiadójához keresett egy kiadható könyvet. Mindannyian jól jártunk, és nagyon jól együtt tudunk működni, rengeteg tanáccsal el tudott látni, és el is fog tudni látni a későbbiekben is.

A regényed elsődlegesen történelmi fikció, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy számodra mely műfajok állnak igazán közel? Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?

Egyetem miatt mostanában eléggé kötöttek a témák, hogy mit olvasok, nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mit olvasnék szívesen, de ez egy ilyen történet. Én alapvetően ismeretterjesztő, történelemmel kapcsolatos könyveket olvasok, ritkábban szoktam a szépirodalom felé kikacsintani. Viszont ha igen, akkor azok a könyvek óriási favoritjaim lesznek. Utóbbi időkben Bíró Szabolcs a nagy kedvencem, az Anjouk regény sorozatát egyszerűen nem tudom megunni. De szépirodalom terén Mark Lawrence " A széthullott birodalom" könyvtrilógiája is az egyik favoritom, ismeretterjesztő történelmi könyvek közül pedig Timothy Snyder: "A vörös herceg"-e, és Hatos Pál: "Rosszfiúk világforradalma" az utóbbi évek legjobb könyvei számomra. Ezek olyan történelmi könyvek, amiknek a sztorija felér egy nagyon jó szépirodalmi regénnyel. Általában olyan könyveket keresek, amik az érdeklődési körömbe tartoznak, nem igazán szoktam ajánlások miatt elkezdeni olvasni, Mark Lawrence könyveinek esetében nagyon örülök, hogy kivételt tettem.

Fentebb említetted, hogy sok éve tevékenykedsz videósként is. Kérlek, mesélj erről a világról kicsit? Hogyan osztod be az idődet az írás és videózás tekintetében?

Idén februárban volt 10 éve, hogy felkerült az első saját videóm YouTubera. Akkor még más téma volt persze, állatkertépítős meg vasútépítős játékok bemutatása, ami hát, igencsak távol van a jelenlegi "Elfeledett történelem" videó sorozatomtól.

Nem a legegyszerűbb dolog ez a videózás, nem is szoktam senkinek javasolni, hogy kezdjen el. Gyerekként csöppentem bele, meg kellett tanulni kezelni először a cyber támadásokat, majd a „rajongást” is. Merem kockáztatni, hogy ezeket csak két éve sikerült igazán elsajátítanom. Sokféle tartalmat gyártottam, első éveimben csak videójátékok voltak, aztán átterelődött a hangsúly 2015 környékén a humoros témákra, majd jöttek a vlogok, egyenruha és airsoft bemutatók, és 2018-ban kezdtem el a történelem elfeledett szegleteit videóra vinni. Ez az utóbbi az, amit nem csak szeretek csinálni, de ad egyfajta hivatástudatot. Persze, ez egy rétegtéma, sosem lesz óriási elérése a csatornámnak, ha maradok a hazai szférában, de bőven elégedett vagyok azzal, amit elértem. Többet igazándiból már nem is akarok, már csak magammal szemben vannak elvárásaim, minőségben, munkában, alaposabb anyagkidolgozás, és a videók megvágása terén. Az időbeosztás nagyon változó, vizsgaidőszakban abszolút nincs időm egyikre sem, ha keményebb munkát végzek a civil életemben, akkor a videózás háttérbe csúszik, az írás eltűnik, alapesetben, vagy jobb esetben pedig tökéletesen be tudom osztani a munkát és a videózást úgy, hogy havi 2-3 tartalom azért felkerüljön az "Elfeledett történelem" lejátszási listájára.

Az írás már jó ideje háttérbe szorult, most nyáron azonban bele fogok kezdeni egy új könyvbe, mert óriási motivációt adott mind az-az ösztönzés, amit Feritől kaptam, de például a kritikádat is idesorolnám. Számomra nagyon nagy öröm, ha konstruktív véleményt tudok olvasni, én a videózás terén is ugyanígy vagyok.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik? Egyáltalán köztudott a belső körökben, hogy íróként is tevékenykedsz?

Nem vertem nagydobra szűkebb ismerősi körömben. Van bennem sajnos, vagy nem sajnos, egyfajta gát, ami a "civil életet" és az "azon kívül eső életet" elválasztja egymástól. Az írás is ezen utóbbiba tartozik. Szűkebb baráti köröm persze tudja, nem olyan régen ültünk össze egy kicsit sörözni, szóba került a könyvem, és 10 másodperc sem telt el, már az alkudozás ment, hogy kinek és mennyivel kevesebbért adnám a könyvet. Hiába na, ez Nógrád megye. Családomból még csak páran tudják, édesanyám elég nehezen hitte el, hogy ezt tényleg én írtam. De persze nagyon örült, hogy elértem azt, amire gyerekkorom óta vágytam, és amire általános iskolás korom óta ösztönöztek a tanáraim is, meg persze ő is.

Magánemberként, YouTuberként és íróként, mennyire befolyásol az alkotásban vagy a hétköznapi életben a szomszédunkban zajló Orosz-Ukrán háború? Hogyan éled meg a mostani eseményeket?

Amióta 2014-ben megtörténtek a Majdan téri események, majd arra rá a kelet-ukrajnai háború kitört, azóta figyelem az ottani történetet. Nem ástam bele magam mélyebben, mert egy ilyen friss eseménynél eleinte inkább csak a dezinformálás és a propaganda háború folyik, de, és csak tippelek, 10 év múlva már lehet összeszedettebb, és alaposabb munkát kiadni az eseményekről. Mindkét félnek megvannak a maga igazságai, és mindkét félnek van bőven sara az eseményekben. Kár, hogy még mindig a civilek szenvednek a legtöbbet. Ez az, ami sajnálatos, és eltelhet akárhány száz éve, mindig ez a lemez. Nekem személy szerint több anyagom is van a jelenlegi konfliktus előzményeivel kapcsolatban, Ukrajna történelme már évek óta nagyon érdekel, sokszínű, érdekes, és eszméletlenül bonyolult képlet. Leegyszerűsíteni az orosz-ukrán ellentétet egy, vagy két érvre nem lehet. Jóval összetettebb ez annál. Mivel azt ígértem, hogy őszintén válaszolok: amit én, videósként, a téma előzményeit feldolgozó tartalomgyártóként a kommentszekcióimban, vagy úgy általánosságban a magyar emberek közvéleményében hallok, az rettenetesen mélyen elszomorít. Olyan ész nélkül és vakon rohannak bele az emberek a kizárólagosan orosz vagy kizárólagosan ukrán álláspontba, sőt, a két álláspont szélsőségeibe is gyakran, teljesen megfeledkezve arról, hogy egy picit el kellene gondolkozniuk a másik oldal érvein, hogy videósként még soha nem éreztem magam ennyire szomorúnak, például a kommentszekcióimat látva. Segítettem a háború utáni első napokban a gyűjtésekben, nagyon örültem, hogy sokan összefogtunk... azóta nem tudok semmi pozitívat felmutatni a háborúhoz viszonyuló magyar közélettel, vagy magyar politikai szereplőkkel kapcsolatban sem. De hát, lehet, én vagyok a túl pesszimista.

Hogyan látod a mai hazai és világpolitikai helyzetet? Íróként mennyire befolyásol témaválasztás tekintetében? Inspirál vagy inkább letaglóz?

Hogy én személy szerint, hogy látom, az bővebben talán egy külön interjút igényelne. Röviden azonban, az elmúlt két évben fokozatosan egyre kevesebb a reményem az irányban, hogy a világunk rövid időn belül egy jobb hely lehet. Hogy az országgal mi lesz az elkövetkezendő években, nos, szintén nem túl pozitívak a jóslataim. Ha bemegyek egy boltba, meglátom az árakat, vagy egy új állás keresésén gondolkozom, és meglátom a lehetőségeket, meglátom, hogy mekkora összegből kellene havonta megélnem... Hát, nem hinném, hogy most jön a Kánaán. De azt nem tartom mellékes opciónak, hogy a nehéz idők teremtik meg az erős embereket, és, hogy a szükségszerű változásokhoz, szebb időkhöz elengedhetetlenek a nehéz idők. Voltak színek a könyvben, amiket pontosan a hazai és mind a világpolitikai helyzet ihletett. Inspiráció is, és letaglózás is, azokhoz a sötét színekhez, főleg a XV. színhez elengedhetetlen volt, hogy mélyen elszomorítson jó pár dolog korunk társadalmában. Bővebben nem beszélnék ezekről, mert beleszaladnék spoilerekbe, így inkább meghagyom az olvasók kíváncsiságára. Ennek fejében azonban befolyásolt, nem tudtam kihagyni a könyvből a két fiktív színt. Már csak azért sem, mert Madách is megírta, és már csak azért sem, mert úgy éreztem, kötelességem. A későbbiekben a jelenlegi magyar és világpolitikát már mellőzni fogom írásaimban, egyszerűen csak azért, mert az elgondolt témáim a múltban vannak.

A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?

Én általában leegyszerűsítem a történetet, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy így van: van, aki külsődlegesen vallásos, valaki belsődlegesen. Valaki csak mutatja ilyen-olyan okoknál fogva magát vallásosnak, valaki valóban hisz. Persze, lehet valaki egyik sem, ez is benne van a pakliban. Jómagam elég bonyolult vagyok ilyen téren (is). Nem hiszem, hogy az életünk történetét befolyásolja transzcendens erő, nem hiszek abban, hogy van egy előre megírt forgatókönyv, de hiszem azt, hogy a lélek nem magyarázható darwini, vagy egyéb tudományos elméletekkel. A könyvben olvasható értelmezés csak egy gondolatmenet, ami kipattant a fejemből. Én sem tudtam még magamban megválaszolni teljesen a lélek mivoltát és annak kérdését, lehet, hogy soha nem is fogom. De attól függetlenül azért még törekszem afelé, hogy közelebb kerüljek a válaszhoz. Ilyen egy bolyongó idealista.

Várhatunk –e tőled újabb könyveket? Milyen jövőbeli terveid vannak?

Nyáron mindenféleképpen szeretnék újra elkezdeni írni. Hogy abból mikor lesz valami kézzel fogható, az jó kérdés, lehet, hogy több év is kell hozzá. Két téma között topogok, nem tudtam még eldönteni melyik irányba mozogjak. A kerettörténet, karakterek, fő sztori már mindegyikhez megvan. Vagy 1917-1922 közötti orosz polgárháborús ukrán színtér, vagy 1991-1995 közötti délszláv háborús könyv lesz. Most, per pillanat az utóbbi felé hajazok. Az lenne talán a legjobb átmenet A Tragédia Gyermekei, és a sokkal történelmibb, de mégis regénysorozatok között. 

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző YouTube csatornáját, ahol sok izgalmas videót láthattok!

A Tragédia Gyermekei című könyvet pedig, a Morningstar Publishing Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

2022. május 15., vasárnap

Matt Haig - Az egér, akit Mikának hívnak

 

„A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.”





Gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen fanatikusnak mondható olvasó, aki bizonyos szerzőkért olyan szinten rajong, hogy bármely új könyvét képes megvenni, szinte a megjelenést követően. Nos, én vállalom, hogy nagyon szeretem a szerző munkásságát, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mostani könyvét rohantam beszerezni. Hogy mi ebben az egyedi? Nos, az esetemet tekintve, extra egér félelemben szenvedek, olyan szinten, hogy ha tehetem még a könyvek illusztrációit is letakarom, mert zavar. Most mégis erőt vettem magamon és bevállaltam, hogy igen, képes vagyok rá, és kell a polcomra eme meseregény is.

Matt Haig számos regényt írt már legnagyobb örömünkre, de én egészen két évvel ezelőttig nem olvastam tőle semmit. Az Igazmondó Glimpi című kötete viszont olyan mély benyomást tett rám, hogy azóta több könyvét is a polcomon tudhatok – igaz, azóta is olvasatlanul várnak sorukra. Ráadásul egy számomra nagyon fontos barát is kedvenc szerzői között tartja számon és mivel az ő véleménye szent és sérthetetlen, így evidens volt, hogy közelebbről is megismerkedem az íróval. Szóval a fenti rajongásom immáron két könyv olvasásának eredménye, de feltett szándékom mihamarabb pótolni a többi regényének olvasását is.

Az ​egér, akit Mikának hívnak című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg. A borítón szereplő karakter a főhősünk és egy bizonyos Urga-burga sajt, de erről még picivel később írok. Mivel illusztrált kötetről van szó, így ki szeretném emelni Chris Mould nevét, aki már tinédzser korában is szenvedélyes rajzoló hírében állt, így evidensen tizenhat évesen kezdte meg a képzőművészeti iskolát és számos díjat nyert az évek folyamán. Róla itt tudhatsz meg többet.

„ Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény.”

Ez a történet egy már ismertebb karakterről mesél, mégpedig Mikáról, az egérről. Róla jó tudni, hogy barátságos, kedves és szeret enni. Nagy becsben tartja barátait és hűségénél már csak önbizalomhiánya nagyobb, de annyi baj legyen, hiszen mindenkinek van valami „baja” önmagával, nem igaz? A legfontosabb mégis a hite, miszerint őt senki sem veszi észre. Pedig, ha tudná mennyire nincs igaza, hiszen többen foglalkoznak vele. Itt van mindjárt Nikolasz, akivel anno útnak indult a Messzi Északra, Igazmondó Glimpi, aki morgolódása ellenére egész jó fej tud lenni és Bátor Britta, aki ugyan néha megosztóan viselkedik és sosem elégedett a hősünkkel. Egy igazi kalandot bevállalnál egy barátért? Még akkor is, ha tudod, hogy nem szép dologról van szó? Vajon mennyit ér egy barátság és megéri-e mindent feláldozni érte? Nos, ezekre a kérdésekre is választ remélhetsz, de most szólok, hogy vegyél elő egy köteg zsebkendőt, mert hol azért fogsz pityeregni, mert könnyesre nevetted a szemed, hol pedig azért, mert a szíved összefacsarodik egy pillanat erejéig.

Azt hiszem, hogy ez a történet sokat fog adni minden olvasónak. Mert mi is hibázunk és szeretnénk, ha elfogadnának. De vajon megéri feláldozni a hitünket egy barátságért? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de az biztos, hogy ez a történet egy nagyon jó alapot szolgál hozzá.

„Nem akarja mindenki a legjobbat nekünk. És nem mindenki ismeri a mi igazságunkat. Ha az emberek utálni akarnak minket, sokkal egyszerűbb, ha hagyjuk nekik. Tudod jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy. Kimerítő annak lenni, ami nem vagy.”

Igaz barátból nagyon kevés akad életünk folyamán, de van, aki olyan szerencsés, hogy több ilyen is jut az életében. Ezen kis csodák fénypontok az élet sötét és kitaposatlan útján. Minden egyes lépéssel általuk leszünk többek és a nehezebb időszakot is könnyebb megélni általuk.

Mikának is meg kellett tanulnia a barátság szó valódi jelentését és azt, hogy kikre számíthat. A karakter fejlődése nagyon szépen lekövethető és rendkívül kedves lett ezáltal a számomra. Az én szememben az az igazi hős, aki hibái ellenére képes a bocsánatkérésre és hajlik a változásra, mert mindenki elköveti a maga ballépéseit, de a jobbért tenni kell. Ez a mese többek között erre is rávilágít és ettől nagyon boldog lettem.

„A bátorságnak semmi köze a félelemhez (…). A bátorság azt jelenti, hogy az ember fél, de mégis továbbmegy, mígnem ott áll valaki előtt, aki ezerszer nagyobb, mint ő maga. Mindezt azért, hogy segítsen bajba jutott barátján.”

És csak egy személyes panasszal szeretnék élni, miszerint nagy sajtimádóként nem lehetne egy csücsköt törni a híres Urga- burga sajtból? Igazán hálás lennék érte, de természetesen megosztom veled, elég lenne egész évre…

A viccet félretéve remekül szórakoztam és egy új kedvenc könyvet tehetek a polcomra.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert a barátság mindannyiunk életében jelen van valamilyen módon. Ha van legalább egy jó barátod, akkor öleld magadhoz vagy mond el, hogy mennyire örülsz neki, hiszen az élet csodáinak egyike.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Kolibri Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy