Eve Rigel - Lien

 

„A félelem jó barátunk, nem hagyja eltunyulni az elménket, mert befészkeli magát a legrejtetettebb zugokba is, és segít emlékezni. A félelem fájdalmat okoz, rettegést és bizonytalanságot szül, de muszáj jelen lenni ahhoz, hogy mindent érezhessünk. Nélküle elveszítenénk a legfontosabbat… önmagunkat.”

Korunk hazai sci-fi írói igen változatos munkákat tesznek le az érdeklődők elé. Gondolok itt elsősorban a témaválasztásra és a megálmodott történet kidolgozására. Hibátlan könyvet írni nem könnyű és nagyon szubjektív az olvasó részéről is, hiszen ami egyikünknek tetszik, az egy másik szemszögből már nem lesz ugyanolyan. Természetes folyamatról van szó, mégis akkor mikor mondhatjuk egy adott kötetről, hogy kiváló vagy éppen megfelelő? Ezt a kérdést a mai napig nem tudtam megválaszolni teljes bizonyossággal, mégis úgy gondolom, hogy minden könyvnek megvan a maga olvasói rétege, legyen bármilyen műfajú éppen. Hogy a sci-fi hova tartozik, szintén nem teljesen behatárolható, hiszen sem korosztály, sem pedig nem szerint könnyen besorolható.

Én a „gyengébb” nem képviselőjeként például többször veszek kézbe nehezebb tematikájú könyveket és kevésbé kedvelem a habkönnyű romantikus történeteket. Pont ezért, mikor felkeresett az írónő, nem is gondolkoztam azon, hogy akarom –e olvasni, hiszen reméltem, hogy egy érdekes és felettébb szórakoztató történettel leszek gazdagabb. Hogy milyen élményben is volt részem? Nos, ezt hamarosan kiderítheted!

Először is szeretném itt is megköszönni a lehetőséget, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm!

Eve Rigel szerző neve számomra újdonságot jelentett, hiszen első olvasásom volt az alkotótól. Kis kutakodás után felfedeztem további műveit is, melyek fülszöveg alapján igen érdekessé váltak számomra. Úgy látom az írónő első szárnybontogatása volt a „hard” zónában eme regénye, amely elemeiben érezteti a témakör ismeretlenségét, mégis érdekes elegyet képezett.

Kép: NiKy m.i.

Eve Rigel – Lien című kisregénye 2022 téli újdonságainak egyike, amely a Trivium Egyesület jóvoltából jelent meg. A kötet E-book formában olvasható, amely szerencsére jól szerkesztett és ezt külön örömöt okozott a számomra. Sajnos nagyon kevés kötet jelenik meg ebben a formában igényesen és ezért sokszor morcossá válok olvasás közben. Egyedül a borító képével nem vagyok kibékülve, hiszen ehhez a történethez egy sokkal ütősebb, úgy is írhatom, hogy hangsúlyosabb illusztráció illene.

De miről is szól tulajdonképpen ez a történet?

Adott egy férfi, aki megjárta a legveszélyesebb csatákat is. Harci tudása és fegyverismerete a legmagasabb szinten jegyzett, bátorsága kiemelkedő és helyén van a szíve és esze egyaránt. Narval három évvel ezelőtt még egy teljes életet élő katona volt, aki hűen szolgálta a császárt és hitt az egység erejében. De egy nem várt esemény után minden megváltozott.

Jelen korunkra egy különleges alakulat vezetőjeként egy távoli bolygón komoly veszélynek kitéve azért harcol csapatával együtt, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Ezért a ganjuri ellenállókhoz csatlakozva veszik fel a harcot napról-napra, remélve, hogy egy napon megnyerik a háborút.

Egyik nap egy fiatal nő jelenik meg, aki egy igen különleges ajánlatot tesz a csapatnak. A feladat nem kis veszéllyel járó, de a fizetség mindent megér. Vajon sikerül-e teljesíteni a feladatot és mi köze van ehhez a császárnak?

Kép: NiKy m.i.

Eközben a palota falain belül igen veszélyes az élet. A császár és felesége kemény kézzel irányítják a belső udvart. A legkisebb hiba is komoly büntetést von maga után, így a fegyelem az egyetlen túlélési biztosíték. Ebben a közegben él és dolgozik Davina, a császárnő személyi szolgája. A napi rutin és a múlt elfeledt történései között őrlődve küzd az életben maradásért. Egyetlen fénypont ebben az őrült káoszban, Aritha, aki beragyogja a legsötétebb pillanatokat is. Vajon van-e kiút ebből az őrjítő malomkerékből és miért nincs egy emlék sem Davina elméjében?

„– Tudod, Mash, megboldogult öregapám mindig azt mondogatta, úgy még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna!

– De, Narv, te nem is ismerted az öregapádat!

– Attól még mondogathatta.”

A regény egyszerre tartogat a kíváncsi olvasóknak izgalmakat, egy csipetnyi humort és sok akciót. Ellenben a figyelmesebb szemlélőknek fel fog tűnni a kötet szövege mögötti üzenet is, amely témáját tekintve kissé elüt a szórakoztatástól, mégis fontos részét képezi az eseményeknek.

Szubjektíven először nem tudtam mit kezdeni a történettel és önmagamhoz képest lassan, közel egy hónapig olvasgattam. Nehezen rázódtam bele és őszintén szólva az elejét nagyon untam. Mégis azt kell, hogy írjam a kötet nagyjából negyedétől kezdett igazán érdekessé válni a számomra és utána már csak akkor pillantottam fel, mikor az utolsó oldalt is befejeztem.

Karakterek tekintetében több szemszögből ismerjük meg a történetet, így minden szereplőnek fontos a jelenléte. Amit sajnálok, hogy egyikük sem lett igazán kidolgozva, így a fejlődésük elenyésző.

Kedvenc szereplőm Lien lett, akinek személyét végig homály fedi, mégis úgy éreztem, hogy az ő lelke lett a legjobban árnyalva és sokkalta több annál, amit elsőre a szerző látni enged. Róla szívesen olvasnék egy külön szálon futó novellát, hiszen ezer színben pompázik a személye.

Kép: NiKy m.i.

Ami a többieket illeti kicsit csalódottan nyugtáztam, hogy a sablonos jellemzőket mindenki felaggathatta magára, de ami mögötte rejtekezett, azt sajnos a homály elfedte.

Események tekintetében egy igen sűrű és sokoldalú, úgy is írhatom, hogy feszes tempójú történetet olvashattam. Ebben a tekintetben nagyon elégedett vagyok és a kidolgozás is kiemelkedő a számomra.

Ellenben sajnos két negatív szempontot ki kell, hogy emeljek. Az első a szerelmi szál beleerőltetése volt. Bár a főszereplők közötti kapcsolati szál indokolttá tehetné, mégis úgy érzem, hogy csak rontott a történet értékén. A másik kifogásolni való fordulat szintén két szereplő közti családi viszonyon alapszik, ami teljesen érthetetlenné vált a számomra és őszintén szólva fel is bosszantott. A magyarázat sem segített ennek feloldásán, ezért inkább arra kell, hogy gondoljak, talán az olvasói célközönség kiszélesítése miatt kerülhetett bele.

Ezektől függetlenül érdekes világot kaptam, ahol biztos, hogy nem élnék.

Összességében úgy gondolom, hogy nem hibátlan a történet, de egy jó kezdésnek mondanám. Bizonyos karakterekkel még szívesen találkoznék egy második részben vagy éppen egy-egy különálló történetben. Mivel szórakoztató irodalom, így a könyv funkcióját betöltötte.

Ajánlom a könyvet azon olvasóknak, akik szeretik a katonai sci-fiket, nem riadnak vissza a véres leszámolásoktól és szeretnek izgulni. Szórakoztató és gördülékeny stílusú, így bárki jól érezheti magát, aki kézbe veszi.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Trivium Egyesület weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Catherine Hokin - Berlin angyalai

 

„Mindig van olyan választás, ami igazából nem választás. Sosem lehet mindenkit megmenteni.”

Évek óta keresem és kutatom azon történelem alapú könyveket, amelyek a II. világháborút veszik górcső alá, ellenben nem dokumentum és tényfeltáró stílusban, hanem regény formájában. Több szempontból vizsgálódom, és jó okkal teszem mindezt. Elsődlegesen az emberi pszichológia érdekel elkövető és áldozat tekintetében. Persze ez csak egy olyan indok, amivel alátámasztom vonzódásomat eme sötét korszak iránt. Számos könyvet írtak már a témában és még valószínű, hogy újabb kötetek jelennek meg, hiszen kiaknázatlan forrása és lehetősége van a túlélőknek és családjuknak feleleveníteni a múltat, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk, de ezt nem lehet. Több olyan kiadvány található a könyvesboltok polcain, amik a fent említett nézőpont szerint íródtak, de felmerül bennem egy kérdés. Mi a helyzet az „elkövetők” oldalával?

Catherine Hokin egy Skóciában élő angol származású írónő, aki hiteles történelmi alapokon mozgó regényeket álmod meg olvasóinak. A könyvek témái mindig valós eseményeket dolgoznak fel, de a szereplőik kitalált vagy átnevezett személyek, és olvasmányos formában kívánják átadni a múlt leple alatt meghúzódó eseményeket. A szerzőről itt tudhatsz meg többet, de az oldal angol nyelvtudást igényel.

A Berlin angyalai című regénye a II. világháború időszakába vezeti vissza az olvasót, egészen 1939 évéig, ahol egy fiatal német nő kerül szembe a rezsim vezetőivel.

A regény 2022 egyik újdonsága, amely a Kossuth Kiadó gondozásának köszönhetően került a polcokra. Csermák Annamária különleges munkájának köszönhető ez a gyönyörű borító, amely színeivel és képi világával megragadja a tekintetett és nem ereszti. A könyvben leírt események valóság alapúak, de a személyek és vállalkozások csupán a képzelet szüleményei.

Ezzel a tudással kezdtem el olvasni a könyvet, de lássuk, hogy miről szól pontosan.

Kép: NiKy m.i.

1940. Németország

Magda Aderbach egy átlagos német állampolgár, aki neveléséből adódóan hisz az emberi egyenlőségben és nem kedveli a kialakuló politikai nézeteket. Mivel nőként kevés lehetősége van részt venni a családi lázadásokban, így beiratkozik egy titkárnőképzőbe. Tanulmányi eredményei és kiváló teljesítményének köszönhetően felvételt nyer Walther Tiedemann gyárvezető mellé, hogy a napi ügyeket intézze főnökének. Walther és Magda hamar rájönnek, hogy sokkal több közös van bennük, mint elsőre gondolnák, így hamarosan közös ügyükké válik a zsidó nép megmentése. A későbbiek folyamán Magda Heinrich Himmler titkárnőjeként nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszaka pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és az üldözötteket kiséri menedékházakba. Vajon meddig mehet ez a kettős élet és milyen jövő vár a párt „ellenségeire”?

1980. Berlin

Közel negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet – berlini gyárban szórja szét a maga által készített röpcédulákat. A hamar felsült akció nem kis kellemetlenségeket hoz az amúgy is lázadónak és feketebáránynak titulált lány életébe. Nagyanyja és szülei óvva intik bármiféle lázadástól és feltűnösködéstől, hiszen a falnak is füle van, és nem lehet éppen tudni, hogy mikor jönnek az engedetlen állampolgárokért. Nagyanyja befolyásának köszönhetően többször is sikerül ép bőrrel megúsznia kilengéseit, míg végül egy szökési kísérlet miatt, amikor Nyugat-Berlinbe kíván átjutni, elkapják és a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, a fal leomlása után, végre elindul Nyugatra, hogy felfedezzen egy régi tornyos házat, amely a nagymamája fájdalmas emlékeiből sejlik fel. Vajon mit talál és miért rejtegette nagyszülője ezt az épületet oly elkeseredetten?

„A gyönyörű házakban nem mindig nagyszerű emberek laknak, a múlt pedig nem valami csillagporos álomvilág […].”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nem erre számítottam, ugyanis bár tudtam róla, hogy alapvetően fikciót veszek kézbe, mégis abban reménykedtem, hogy sokkalta színesebb és több oldalról bemutatott történetet olvashatok.

Magda személye érdekes volt a számomra és többszörösen megöleltem volna, azokért a tettekért és hitért, amit képviselt. Bámulatos személyiség volt, aki sokszor éppen, hogy csak megúszta a lebukást, mégis ment előre és félelmeit félretéve harcolt azon elnyomott emberkért, akik nem feleltek meg az akkori rezsim értékrendszerének. Példaértékűnek gondolom személyét, tetteit.

Ellenben unokája már sokkalta ellenszenvesebbé vált a szememben. Nina forrófejűsége, sokszor át nem gondolt tettei, csak borzolták az idegeimet és többször úgy éreztem, hogy egy jószándékú pofon kijárt volna neki. A lázadás millió formáját megélő nagymamája élő példaként szolgálhatott volna, de azt is el kell ismernem, hogy az információk elhallgatása jó alapot adott ennek a viselkedéshullámnak. Sajnos a végére sem tudtam közelebb érezni magamhoz, mert bár ő maga is sokat változott, a megtett út tekintetében nem tudtam sem sajnálni, sem együttérezni vele.

„A gyűlölet minden képzeletet felülmúl.”

Kép: NiKy m.i.

A könyv rendkívül fájdalmasan, mégis valósághűen világít rá az emberi gonoszság végtelenségére, amikor a rögeszme felülbírálja a józanész és emberség fogalmát. Amikor nem számít, hogy egyek vagyunk, csak az, hogy miképpen lehet gaztetteket egy nagyobb eszme takarásában végrehajtani. És az a fullasztó egysíkú nézet, amely a párt hű bérenceit illette egyszerűen elfogadhatatlan ellenszenvet hozott felszínre bennem és sajnos meg kellett állapítsam, hogy jelen pillanatban-hazánkban is fellelhető eme nézőpont, amely soha semmilyen pozitív eredményt nem szült még. Az ember nem változik és pont ezért hiába a múlt vörösen izzó, fájdalmas kiáltásokkal és gyötrő emlékekkel elcsúfított rémálmai, ebben a körforgásba fulladunk bele, újra és újra.

Események tekintetében a történelemkönyvben tanultak elevenednek meg az olvasó lelkiszemei előtt. Olyan szavak, mint deportálás, megtisztítás és kísérlet beleégnek a tudatba és nem lehet elfelejteni.

„Mi a közös egy űrhajósban és egy NDK-s bolti eladóban? Mind a ketten üres térben dolgoznak.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva a fent leírtakat tartom most is, de két dologgal nagyon nem tudok megbékélni. Az egyik a karakterek elidealizálása. Magda tekintetében egy hősnőt ismerhettem meg, aki szinte piedesztálra lett emelve, tettei és gondolatai miatt, ellenben túlzónak véltem, hiszen nemcsak egy titkárnőn múlt ennek a mentőakciónak a sikere, és ettől kicsit komor lettem. Walther legalább annyit tett, ha nem többet, mégsem éreztem megbecsült karakternek.

A másik pedig Nina és az ő idősíkjában történtek. Sokkalta jobban háttérbe szorult ez az idősík, mint a II. világháború időszakában játszódó események. Ha két idővonalon és szempontból ismerhetőek meg az események, akkor egyensúlynak kell lennie, hiszen egyformán fontos értékeket bírnak.

Ezektől függetlenül egy érdekes, sokszor fullasztóan ható történetet olvashattam, amely bár a szórakoztatást is céljául tűzte ki, mégis úgy fogalmaznék, hogy ettől nem lehet jólérezni magunkat, hiszen akinek kicsit is érző szíve van, annak nagyon fájdalmas lesz olvasni a sorokat.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a történelmi fikciókra, ugyanakkor jól viseli az emberi gonoszság és kapzsiság bugyrait, valamint hisz az emberi egyenlőségben. Mert ez az idézet a legfontosabb: „[…] minden élet értékes, és egyenlő bánásmódot érdemel. […] senki nem értékesebb másoknál a születési helye, a pénzügyi helyzete, a vérvonala, vagy más értelmetlen ok miatt, amit azért találtak ki, hogy magasabbra helyezzék magukat annál, mint ahol valójában vannak.” Amíg hiszünk eme nézetben, addig van reménye az emberiségnek!

Ha elolvasnád a könyvet, a Kossuth Kiadó weboldalán meg tudod rendelni!

Írta: NiKy

Gregus Gábor - A gyilkos tündérek városa

 

„A tekintet, a lélek tükre még csodával sem módosítható.”

Az első gondolat, amely hirtelen eszembe jutott, hogy mégis miért gondolják a legtöbben azt, hogy a hazai szerzők nem érnek fel a határokon túli, más népek gyermekeként felnővő nagy nevű írókkal. Mert igen, sokszor nem tökéletes, amit olvasunk, ráadásul ahány lélek, annyi üres vásznat kapunk, amelyre az aktuális alkotó felfesti majd könyvének rejtelmeit, de ehhez kell az olvasó fantáziája is és e kettőségből bontakozik ki végül az olvasási élménynek is hívott véleményezés. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy nagyon izgalmas egy magyar szerző regényét kézbe venni és igen, én bátran nyújtom üres vásznamat, hogy töltse meg színekkel, élményekkel. Ezek után persze azt gondolhatja mindenki, hogy áradozni fogok erről az olvasásomról, de hogy ez kiderüljön, velem kell tartanotok. Mielőtt bármit is lejegyeznék, szeretném őszinte hálámat kifejezni a szerző irányába, hogy biztosított számomra egy példányt és előolvashattam a könyvét. Köszönöm szépen.

Gregus Gábor egy név a tömegből, de mégis egy hihetetlen kreatív elme, akinek a fantáziája valószínűleg kiapadhatatlan. Hogy miért gondolom így? Talán azért, mert ebben a történetében a magyar mondákat és népihiedelmeket formálta korunk modern világába. Az emberek élik „szürke” hétköznapjaikat és mégis annyi mindent nem látnak, nem hallanak. Persze ez még nem jó semmire se, mondhatná bárki, de aki kicsit is fogékony a magyarság őstörténetére, azon hagyományokból merítkező népimesékre, amelyeket minden ember valamilyen formában megismer gyermekként – ki félelmei alapjaira ismerhet, ki pedig csodás álmok világára -, azokban mind ott lakozik az őserő, amelyről már nem sokat beszélünk, de tudjuk létezését. Minden magyar szívében és lelkében őriz őseinek eszenciájából, de vannak kiváltságosok, akik vérünkben érzik pezsgését és kiapadhatatlan hittel formálják egy kézzel fogható bizonyítékká. Jelen esetben egy könyvről van szó, amely az olvasót el fogja bűvölni és esélye sem lesz eme „rontás” ellen védekezni. Tehát, ha azt kérdezed, hogy ki Gregus Gábor? Akkor a választ ebben a könyvben fogod meglelni, ezt garantálom. De, ha te mégis a racionálisabb csoporthoz tartozol, a szerző honlapján érdemes lehet kutakodnod!

De most már foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek ide vonzottak téged kedves olvasó. A könyv, mely évezredek óta ősi tudások őrzője. Titkok és rejtélyek gyűjtő helye. Egy különleges jelenség, amely bár fizikai formáját meglelvén bárki kezébe kerülhet, de csak annak mutatja meg valós tartalmát, aki nyitott lélekkel és tiszta tudással kezdi el olvasni sorait. Egy kötet, amely csak arra vár, hogy felnyisd fedelét és onnantól kezdve örök rabjává tesz, akár akarod akár nem. Van elég hited önmagadban és lelki erőd? Tudod, hogy képes vagy elolvasni és elengedni? Nos, erre csak akkor tudod meg a választ, ha cselekszel.

Hogy mire számíthatsz, egy kis segítséget kapsz tőlem. Figyelmesen olvasd a következő sorokat, vagy vessz el hanyagságod miatt!

„Aki nem hisz a csodákban, az az életben sem hisz...”

Amit most látsz magad körül mind az ember által teremtett, anyagias világhoz tartozik. Ha kilépsz az utcára már egy fokkal közelebb vagy egy másik dimenzióhoz, amely körülvesz, de te észre sem veszed. Ha elindulsz a megadott ösvényen, talán láthatsz néha növényeket, fákat. Ha szerencsés vagy hűs szellő cirógatja arcodat, és a Nap incselkedik veled játékosan. Ez már egy jó kezdete annak, hogy néha átláthass a Fátyol mögé, amely egy olyan világot rejt, amelyhez foghatót úgy hiszem elképzelni sem tudtál soha.

Kép: NiKy m.i.

Mai világunkban él egy szürke lelkű, sokszor maróan gúnyos szavakkal incselkedő fiatalember, akinek legnagyobb vágya éppen, hogy hőn vágyott és hónapok óta kiszemelt kolléganőjét végre randira hívhassa, de sajnos a mai nap még várat magára, hiszen jönnek tanulmányozni egy ősi könyvet, amelyet ugyanabban az épületben őriznek hét lakat alatt, ahol hősünk dolgozik éppen. Ugyan sokan akarják megkaparintani, de mi esélyük van álig felfegyverkezett őrök ellen, és ugyan ki lenne oly balga, hogy megpróbálja elvinni? Nos, igen, normális esetben ez a felvezetés valódiságon alapulna, de mivel nemcsak az emberek tudnak létezéséről, ezért sok harcost és nem evilági lényt vonz szintén tartalma. A kalandok igazán akkor kezdődnek, mikor egy Örzők névre hallgató társaság libben be a fent említett ősi leletért és persze ehhez főszereplőnknek is lesz egy – két fájdalmas sóhaja.

Hunor már a nap elején érzi, hogy valami igen kellemetlen élményben lesz része, de feltételezése okán csak abban hisz, hogy esetleg éppen kiszemeltje utasítja el, ehhez pedig már kezd hozzászokni igazán. Persze izgalmas a mai nap azon tekintetben is, hogy pár emelettel fentebb egy egész országot lázba hozó antik magyar leletet őriznek.

Kép: NiKy m.i.

A kötet ősi nyelven íródott, amelyet csak a legjobb tudósok képesek talán megfejteni, de míg erre sor kerül, addig komoly erőkkel őrzik a beavatatlan szemek elől. Persze ez a pár fegyveres legény nem sokat ér, ha természetfeletti erejű ellenféllel találja magát szemben, főleg akkor, ha hirtelen többen is lesznek. Hunornak esze ágában nem volt belecsöppenni egy varázslattal, mágikus lényekkel tarkított horror filmbe illő világba, de ahogy magához tér és érzékeli a körülötte lévő világot, rá kell döbbennie, hogy a látszat csal és bár a józan eszét valószínűleg elvesztette, amikor elájult, mégis el kell fogadnia, hogy a gyermekkorában hallott mesék hősei bizony léteznek. Tündérek, manók, ősi fajzatok ezrei, akik elrejtőzve a Fátyol mögött élik életüket és nagyon komolyan vigyáznak kilétük fedhetetlenségére. De ahogy már lenni szokott, minden népnek vannak romlott tagjai, kik többre vágynak, mi éppen megadatik nekik. Jelen esetben, hogy ez egy emberméretű csótány vagy éppen egy tüzes asszony képében jelenik meg igazán mindegy, a lényegen nem változtat. Hiszel és cselekszel vagy elveszel! Hited legyen törhetetlen, lelked és hangod ezer fényben ragyogó és legfőképpen döntsd el most, hogy melyik oldalra állsz, mert mind a két oldalra elkél a friss hús! Döntöttél? Akarod a tudást és kell a könyv? Gyere és szerezd meg! De előtte barátom vegyél egy kis friss levegőt, mert ez lesz az utolsó, míg be nem fejezed a történetet…

„Ha kizárólag az észérvek és a tudomány vezeti a gondolkodásodat egész életedben, az nagyon sivár tud lenni. Mindenkinek jót tesz néha kilépni a realitás kereteiből, legalább gondolatban. A képzelet fontosabb, mint a tudás. A mondák ereje nagyobb a történelemnél. És az álmok felülkerekednek a legerősebb tényeken is.”

Ejha, ez aztán egy kemény és bizony minden pillanatában üdítően ható történet volt azt kell, hogy írjam. Nem tagadom, hogy imádtam minden sorát, az első betűjétől az utolsó mondatáig. Nem erre számítottam ezt nyilván mondanom sem kell és elég szkeptikus tudok lenni a fantasy tekintetében, hiszen ami jól mutat egy író fejében, az még papíron igencsak silány lehet. Írni tudni kell és nem mindenki alkalmas rá, ezt most leszögezem. Ráadásul a zsánert is érdemes kutatni és keresni, hiszen kevesen tudnak újra és újra megújulni. Számomra a szerző neve már ismert volt, mert nem első olvasásom tőle, de most először írok róla kritikát és ez sokat elmond.

„A magyarok hiedelemvilága a sámánizmus volt. Ez a hit az ősi valóságból ered. Abból, hogy minden él, és minden kapcsolatban áll mindennel. Az ég, a föld, a tűz és a víz, mindez mi vagyunk. Hatnak ránk, de mi is hathatunk rájuk. A régi dalaink, mondókáink, meséink mind erről szólnak. Ezekkel a rigmusokkal űzte el a táltos a gonosz szellemet, gyógyította a beteget, hozott esőt…”

Karakterekben és eseményekben gazdag alkotást vettem kézbe, hiszen nem elég, hogy szoknom kellet a stílust, de bizony már az első oldaltól kezdve kapaszkodót kellett keressek, mert szédületes tempót diktált a történet. Kezdve a sok ősi magyar hiedelemvilágból való merítkező lényekkel. Nagyon szeretem a magyar hagyományokra épített közeget, ahol bárki és bármi kiléphet a lapokból. Elképesztő kutatómunka állhat a könyv születését megelőzve, mert ennyi tudást és részletgazdagságot nem szívunk magunkba az anyatejjel és bár a letűnt idők hagyományai elenyészőben vannak korunk mindennapjaiban, ebben a regényben mindenki meglelheti a maga kedvencét vagy éppen gyermeki félelmei elevenednek meg szemei előtt.

Hunor karaktere esendő és a maga nemében ettől is vált hitelessé a szememben. Egy ideig ugyan idegesített hitetlenkedése, de valószínűleg én se reagáltam volna másképpen a vele történtekre. Barátja egy igazi pojáca, ezen nincs mit szépíteni, de ahogy a Nap nincs Hold nélkül, úgy ez a történet is igényelte jelenlétét, sokszor a végletekig bárgyú megnyilvánulásait.

Az Örzők csapatát három fő alkotja eleinte. A táltos igencsak mogorva fickó, aki társaival keményen bánik, ahogy ellenfeleivel is, mégis hűséges és remek barát. A kékbőrű már megjelenésében is egy madárijesztőre hasonlító, önmagában elég fura jelenség, mégis határtalan energiájú személyiség, akihez foghatót még nem olvastam eddig. És ott van a virágillatot árasztó, mindig csupa fény és mosoly leányka, aki lelkileg már öregebb, mint a társai együttvéve, mégis kedvessége és tudása ennek a regénynek a legszebb szereplője.

Kép: NiKy m.i.

Persze a negatív oldalt is illik kicsit tüzetesebben megismerni. Mindjárt itt van egy komoly motoros banda, akinek a vezére nem éppen mindennapi lény. A félig csótány félig ember szerzet minden vágya elpusztítani a fenti csapatot és megszerezni a könyvet. Ehhez pedig sok lelemény és aljasság kell, de megéri, nem igaz?

„[…] az undor nem más, mint felvett reakció.”

És ott a szépség, az évezredek legérdekesebb asszonya, a bűnre csábító lény, akinek létezése már a természetet is legyőzte cseleivel. Ennek az asszonynak szépségével vetekszik jéghideg belseje, amelyet a vér éltet és szintén a könyv titkait kívánja éppen.

Természetesen számos érdekes és különleges mellékszereplővel gazdag a regény, de úgy gondolom eleget duruzsoltam erről, hiszen tudod, hogy nem úszod meg és csak olvasás által leplezheted le az igazi titkokat.

„A szépség és a fiatalság örökös hajszolása.

Az emberiség legnagyobb részét érintette ez a problematika, és amióta világ a világ, ebből egyesek igencsak jól profitálnak. Milliárdok költődnek el egészséges élelmiszerekre, sporteszközökre, edzésekre, gyógyszerekre, tanácsadókra, orvosokra. Ha valaki összeszámolná, azt találná, hogy sokkal több pénzt fordítottak a zsír elleni harcra, mint a föld bármilyen éhezési problémájára, vagy a szegénység felszámolására. A jelenkor ráadásul erőteljesebben tobzódik ebben az őrületben, mint bármelyik korábbi éra a történelemben. Mindenhonnan árad ránk, életünk minden percében kapjuk a dózist. Minden fronton, minden médiumon keresztül, minden hullámhosszon láthatjuk a szép és fiatal embereket, akik boldogok és gondtalanok. A szépség maga a boldogság.

És mivel minden olyan túláradóan szép körülöttünk, rájövünk, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert nem vagyunk elég szépek.”

Események szempontjából is igencsak sokrétű a kiadvány. Egy perc nyugta sincs a gyanútlan olvasónak, sőt mit több, sokszor fuldokló hatásokat vált ki, hiszen képtelenség letenni és megpihenni. A sok izgalom mellett komolyabb üzenetekkel is szolgál a regény, amelyeket szépen adagolva kapunk azáltal, ahogy haladunk az olvasással. Ezek megfejtése és megértése szintén egyéni, hiszen nem vagyunk egyformák. Ami engem megérint, az téged hidegen hagy és fordítva, de egy biztos, a remek szórakozás mellett a regény gondolkodásra is késztet, ami nem utolsó úgy gondolom.

„– A magafajták eljátszogatnak abban a sártengerben, amit a Földből csináltak. Süketek, vakok, a betonrengeteg gyermekei. Ott születnek, és ott is halnak meg. Abban a világban, ahol semminek sincs értéke, de mindennek van ára.”

Azt hiszem elmondtam, amit olvasás előtt érdemes tudnod. Ezek után a te döntésed, hogy élsz a tudással vagy hagyod elenyészni, mint ahogy majd testeddel is történik, mikor lelked elhagyja fizikai otthonát. Az élet rövid és sokszor nem könnyű, de azért fontos használni a képzeletet, hogy újra felszívhassuk magunkat egy különleges világ eszenciájával, hogy majd visszatérve a valóságba ismét energiákkal telve harcolhassunk életünk csatáiban. Mert bár ez egy röhejes közhely, mégis igaznak vélem: Nem a csata számít, hanem a háború. A stratégia, amit azért vetsz be, hogy végül megnyerd a háborúdat és végül elnyerd méltó jutalmadat. A segítség számtalan formában eléd kerülhet, akár ebben a regényben is meglelheted.

Egy kitekintésem viszont lenne a könyv vonatkozásában. Ha egy szerző ilyen minőségi történetet hagy hátra az utókornak, akkor miért nincs rendesen átnézve a szöveg? Tele van elütésekkel, vessző és ékezett hiányokkal. Egy hisztisebb olvasó rögtön kapni fog az alkalmon és dobálózhat majd a hanyagság fogalmával. Őszinte leszek, nekem is fullánk a nem létező ősi talpamban, de mivel többre értékelem a tartalmat és az író írástechnikáját, ezért csak említés céljából hagyom itt gondolataimat.

„– A zene és a ritmus alapvetően misztikus erőkből ered. Védelmet nyújtottak, feltüzelték, vagy megnyugtatták az embereket, igény szerint. A csend a valóság félelmetes üressége, amit mi azzal törünk meg, hogy hangot adunk ki magunkból. Dúdolni kezdünk egyedül a sötétben, hogy ne érezzük annyira a védtelenséget. Régen dobokkal indultak a harcba, ma pedig a fülünkbe dugjuk a fülhallgatót, hogy csak egy kis időre kizárjuk az egyhangú szürkeséget.”

Összességében jól szórakoztam, megméretettem tudás és lelkierő tekintetében, ismét hiszek őseink erejében és tudom, hogy a következő regényét is kézbe veszem kedves író úr… lehet rettegni, de addig is álmodjon és írjon, mert ez valami elképesztő jó volt jelen esetben.

Tőlem szokatlan módon csak annyit írnék ajánlóként, hogy mindenki emelje fel a fejét és nyissa ki jól a szemét. Az olvasás kézségfejlesztő és gondolkodásra késztető. Tudom, hogy fáradtságos tevékenység, de csak gyakorlás kérdése, mint minden. Ha nem vagy lusta, hiszel önmagadban és nyitott vagy egy a népünk őselemeiből merítkező fantasy kötetre, akkor a polcodon a helye és hiszem, hogy a szórakozás mellett még használod majd az eszed is. Hiszen ez igaz a legjobban: „A gondolat nem folyó, hogy gátat vethess neki…”

Ezek után remélem lesz merszed kézbe venni a könyvet, amelyhez nem kell mást tenned, csak az Olvasni Menő Kiadó weboldalán rendelni egy példányt, ráadásul most kedvezményes áron tudod beszerezni! Kalandokra fel!

Írta: NiKy

Mervi Heikkilä - Rőt-patak

 

„[…] ha az ember könyveket olvas, fontos és érdekes tudás birtokába kerülhet.”

Nem tudom, hogy ismeritek-e azt a bizonyos érzést, hogy amikor megláttok egy könyvet, hirtelen egy erős vágyat és hitet véltek felfedezni magatokban, hogy ez a kiadvány kell nektek! Ezt éreztem én magam is, amikor felfedeztem a júniusi Könyvhéten a kiadó standjánál ezt a csepp kötetet. Semmit sem tudtam róla, csak egy erős meggyőződés szállta meg lelkemet, hogy kell és jó lesz. Hogy igazam lett? Nos, ezt mindjárt kiderítheted!

Mervi Heikkilä finn származású írónő, aki először gyermekeknek szóló verseivel robbant be a köztudatba. A későbbiek folyamán pedig áttért az ifjúsági kalandregényekre, amelyek pörgősek, akciódúsak és hihetetlen tájakra vezetik olvasójukat. A kalandok erdőn, kietlen pusztaságon, ördögökkel és egyéb veszélyes, de annál furcsább lényekkel lakott hegyeken át vezet, ahol minden oldalról veszedelem leselkedik az utazóra, akinek a legnehezebb időszakokban egy-két barát társaságában kell helytállni. Mert a legnagyobb bajban ismerhetjük meg igaz barátunkat! A történetek sokszor idegörlőek, de megéri kézbe venni őket.

A Rőt-patak című ifjúsági regény 2022 nyári újdonságainak egyike, amelyet a Főnix Könyvműhely Kiadó gondozásának köszönhetünk. A borító tervét Kati Vourento készítette.

De nézzük is, hogy miről is mesél ez a kötet:

Valamikor régen egy távoli vidéken élt egyszer egy füvesasszony, akinek bár létezését a sötétség határozta meg, mégis teljes életet élt a természet lágy ölelésében. Ennek az asszonynak nagy tudására sok falubeli hagyatkozott, hiszen a gyógynövényeket úgy ismerte, mint senki más a közelben. Az erdő mélyén egy kis kunyhóban teltek napjai leányával, aki vad volt, szenvedélyes és csak a természet parancsolt zabolátlan lelkének.

Bagoly – nevét nem szeretvén – együtt lélegzett az erdő fáival, haját a szabad szél formázta, a hűs patak oltotta szomját és együtt sóhajtozott a hatalmas tölgyesekkel. Legjobb barátai egy róka és egy holló, akikkel mindent megosztott, és egymásra vigyázva élték a mindennapokat.

Egy napon furcsa szerzetekre lett figyelmes. Mivel a falubéli gyerekekkel rendszeresen meggyűlt a baja, úgy érezte ideje elűzni a betolakodókat. A kezdeti félreértések végül mély barátsággá formálódtak, ámbár az erdőt hatalmas veszély fenyegette, amelyet el kellett pusztítani bármi áron. A három fiatal sorsa összefonódni látszott, de a kalandok sok kockázattal jártak. Vajon mi lehet az a veszély, amely elpusztítással fenyegeti az erdőt és lakóit? És vajon mennyit ér a barátság, ha minden veszni látszik?

”Az erdei állatok szabadságra termettek. Teret kell adni nekik, hogy megőrizhessék lelkük szabadságát.”

Azt hiszem ezek után már felesleges tagadnom, hogy mennyire szerettem ezt a történetet. Kimondottan élvezetes volt olvasni és bizony nem egyszer összeszorult a gyomrom, hogy vajon sikerül –e a szereplőknek ép bőrrel megúszniuk a veszedelmeket.

Bagoly karaktere eleinte nehezen volt befogadható a számomra. Bár korosztályának megfelelően viselkedett, mégis többször éreztem úgy, hogy megráznám. Aztán, ahogy haladt előre a történet, úgy óhatatlanul és nesztelenül is simultam bele bőrébe. Mert bár köztünk nagy a korkülönbség, mégis én magam is voltam gyermek és hasonló kíváncsisággal szemléltem a körülöttem lévő világot.

A fiúk személye csak felszínesen ismerhető meg ugyan, mégis többször is elmosolyodtam viselkedésükön. Ráadásul a „nagy” titok meg sem lepett, mert mint kiderült, egy sokkal súlyosabb rejtélyt kellett volna felfedeznem, de ez még várat magára, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.

Események szempontjából pörgős és egy perc nyugta sincs az olvasónak. Hol menekülni kell, hol bujdosni, hol pedig egy nehéz helyzetből kikecmeregni, de mindig hittel előre menni és a célt soha fel nem adni.

Azt hiszem, hogy egy rossz szavam sem lehet, és pont ezért már nagyon várom a sorozat következő részét.

Ajánlom a könyvet mindent fiatal és idősebb olvasónak egyaránt, mert a kalandokat mindenki élvezheti, persze csak akkor, ha elég mersze van hozzá. És egy jó tanács: „A bánkódás a képzelet téves használatából fakad […] Nem érdemes pazarolni rá az időnket és az erőnket.” Ha ezt megfogadod, akkor sokkal könnyebb lesz az életed!

Amennyiben te is kalandoznál, nem kell mást tenned, mint a Főnix Könyvműhely weboldalára ellátogatnod. 

Írta: NiKy

Kemendy Júlia Csenge - Az időlátók balladája

 

„[…] ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de amit erőltetni akarsz, az biztosan nem fog menni.”

Oh, te jó ég! Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat, miután befejeztem a kötet olvasását. Tudtam, hogy jól ír a szerző, elvégre nem az első olvasásom volt tőle, hiszen idén –nem is olyan régen – volt szerencsém kézbe venni Az ​Anyacsalogató Hadművelet című meseregényét, amit akkor kedvencemmé is fogadtam és azóta is többször eszembe jutott már. Tehát ezek után, amikor abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy az írónő felkért előolvasójának, kapva kaptam az alkalmon, és mint gyermek az új játékát, alig vártam, hogy olvashassam új regényét. Ezért először itt is szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget, hiszen egy csodálatos utazásra váltott jegyet számomra akaratlanul is. Köszönöm szépen!

Kemendy Júlia Csenge – Az időlátók balladája című ifjúsági regénye 2022 nyarának egyik friss megjelenése lesz, amely a Kalliopé Kiadó gondozásában kerülhet majd a könyvesboltok polcaira. A borító nagyon illik a történethez, hiszen pont annyit árul el a kötetről, amennyi a kíváncsi olvasót még jobban magához vonzza.

Remélem még emlékeztek Arany János híres balladájára? Hogy melyik is ez, oh igen, nekem sem most volt, de Ágnes asszony balladáját nem feledhettem én magam sem. Ennek az alkotásnak nagyon szoros köteléket font az idő húrja ehhez a történethez, amely végül egy felejthetetlen történelmi ifjúsági regényt eredményezett. No, de mit is takar igazán? Mindjárt elmesélem nektek!

Adott két idősík, mely bár százhatvanhét év eltéréssel létezik, mégis komoly kapocs két fiatal életében. Ennek a regénynek az időutazás az egyik központi témája és, hogy ebből mi kerekedik ki, csak az olvasó láthatja…

1853. január 12.-én egy álmos, nyolcéves forma kisfiút kelteget keresztanyja az éj leple alatt, hogy elmenekítse egy nagy tragédia elől. A gyermek ijedelménél csak zavara nagyobb, hiszen szeretett keresztszülője viselkedése megdöbbenti. A helyi templom lesz a közös útjuk célja, hiszen egy átjárón vezet az út a jövőbe. Miksa nem érti miért kellett ide jönniük, de azt tudja, hogy valami baljós esemény közeleg. Az asszony elmondja, amit tudnia kell és útjára indítja a gyermeket egy olyan világba, amely ismeretlen és sötét…

2020. február 1.-én Amália – aki ki nem állhatja, ha így hívják - kedvenc hobbijának hódol éppen, összetört tárgyakat illeszt össze, hogy „balesetük” után újra épen létezhessenek funkciójuknak megfelelően. A leány bár ügyes, mégis igen szerencsétlen az életben. Egy csonka család gyermekeként őrlődik két szülője között, akik rendszeres háborút folytatnak nyílt terepen. A lányka születésnapját ünnepelve reméli, hogy idén csak jobb lesz minden és nem ismétlődik meg a tavalyi óriási veszekedés, vagy mint az előző esztendőkben történtek. Az még hagyján, hogy a szülei így viselkednek, de három legjobb barátnői közül kettő szintén hódol a „parazsat az olajra” csata szellemének. Ráadásul hónapok óta látomások gyötrik, amit nehezen tud elrejteni a kíváncsi szemek elől, hiszen ki hinné el, hogy nem buggyant meg, nem igaz?

Egy gimnázium, némi időutazás, négy lány és egy új fiú igazán üdítő egyenlet, de vajon az eredmény pozitív vagy negatív lesz?

Miksa új iskolába kénytelen járni, hogy megtalálja azt a személyt, aki segíteni fogja őt és végre beteljesíthesse azt az egy feladatot, ami nyolc éven át lebegett szemei előtt. Vajon mi köze van Amáliának ehhez és miért fontos egy bizonyos kötelező olvasmány ehhez?

A sok kérdésre több választ is kaphatsz kedves olvasó, hogy éppen megfelelő lesz-e a számodra, azt eldöntöd majd magad. Egy biztos, aki sír nem biztos, hogy végül nevet, hiszen a nevetés is okozhat könnyeket…

„Mi lenne, ha valahogy legyőzhetnénk a halált? A világ minden idejét megkaphatnánk. A szülők ráérnének játszani a gyerekeikkel, a diákok nem lennének idegbetegek egy-egy dolgozat előtt, és soha nem kellene elválnunk a szeretteinktől. De milyen lenne az örök élet annak, aki éhezik, vagy akit bántanak? Örök szenvedés? És mi lenne a bűnözőkkel? Bármit megtehetnének.”

Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de, hogy mit vártam eredetileg már nem tudom felidézni nektek. Azt tudom, hogy belecsöppentem egy időutazós történetbe, amely örvényszerűen lehúzott magához és nem eresztett. Valahol most is ott kallódok, az idők síkjain, ebben biztos vagyok…

Egyszerűen imádtam a szereplőkkel együtt létezni. Amália számomra sokkalta több volt, mint egy átlagos tinédzser, aki éppen kihúzta a „peches” kártyás szerepét. Különleges volt szeme színei miatt – igen jól olvasod – és azért is, ahogy érzelmileg szépen lassan megnyílt Miksa előtt. És, ha már az úriemberről van szó, nem lettem volna a helyében, de bátorsága és igaz hű szíve megnyitotta az én lelkem kapuját is, hogy belépve együtt létezzünk az idők végtelenjén át. Köszönöm, hogy létezel, még ha csak a lapokon is és elmorzsolok most szemem sarkából egy könnycseppet, mert foglalt vagyok már én is…

A humotr félretéve hálás vagyok az írónőnek, mert bár egyik szemem sír, a másik nevet mégis imádtam ezeket a gyermekeket. Minden karakternek megvolt a maga helye és létjogosultsága, ráadásul vétkeztek, hiszen esendők voltak, mégis sokat fejlődtek.

Események tekintetében egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk éppen. Hol a szülőkkel és tanárokkal viaskodunk, hol egy lövöldözésből menekülünk, hol pedig a szívünket próbáljuk csillapítani, mikor egy igézően pofátlan szép szempár ránk tekint… mi ez, ha nem őrület?

„Mindig azt mondta, az elméjével kerekedjen felül az ellenségein, és ne a testi erejével.”

És van egy karakter, aki, bár némiképpen a negatív oldalt képviseli, számomra mégis nagyon kedvelhető volt mindentől függetlenül. Ez a személy fontos üzenetet adott mindenkinek, amely így szólt:

„– Hamis szerető az öröklét, kedves. Eleinte úgy érzed, az egész világ a lábaid előtt hever, megtehetsz bármit, következmények nélkül. Ám eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az egész értelmetlen. Nézni, hogy a szeretteidből elkopik az élet, szemükben leáldoz a fény. Mindemellett az életnek kevés értelme van, ha nem fenyeget az elmúlás. Micsoda a kezdet vég nélkül? Mint a céltalan utazás. Minden súlytalanná válik, az ételek íze megszürkül a szádban, a zene zúgássá tompul, a könyvek egyformává silányodnak, a szerelem kiüresedik. Ahhoz, hogy valóban élni tudj, ott kell lebegnie a fejed felett a halál ígéretének.”

Azt gondolom, hogy nem szorul további magyarázatra elvégre, aki érteni akarja, tudja, hogy miről szól ez a „rövid” üzenet.

Viszont mélységesen fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet így befejezni ezt a könyvet? Igen, kedves írónő, most nagyon kapja össze magát és rögvest mesélje el szépen, hogy hol a folytatás? Gondolkodtam rajta, hogy talán négy olvasás elegendő lesz, mert elsőre majd szívbajt kaptam, hogy így nem érhet véget a történet. De bizony olvashatom én napestétől napnyugtáig, ennek a kötetnek így lett vége… Mit tehetnék, egyelőre elfogadom ezt a tény és nagy őzike szemekkel nézek a távolba, hátha hamarosan olvashatom a folytatást is.

Összességében jól szórakoztam, sokat kacagtam és elszorult a gyomrom is. Aggódtam, szomorkodtam és nagyon szerettem én is. Köszönöm az élményt!

Ajánlom a fiatalságnak, vagy a fiatalnak valló idősebb korosztálynak. Legyél férfi vagy nő, tinédzser vagy éppen egy elsuhanó időutazó, egy biztos: olvasnod kell ezt a történetet! Mert igen, mosolyogni fogsz sokat, de a legfontosabb, hogy átértékeled az életed. Már csak azért is, mert ez a mondat nagyon igaz: „– Amit megtanulsz, azt már senki nem veheti el tőled.” Ezért gondolkodj sokat és olvass, amikor csak teheted!

Remélem kellően felkeltettem az érdeklődésedet, így vegyél magadhoz némi élelmet, és italt az útra, no és ne felejts el a Kalliopé Kiadó weboldalán egy példányt rendelni, hiszen ez az alapja utazásodnak! 

Írta: NiKy

Győri László - A kis ebihal

 

„Csak az ember változik, lesz jóvá, gonosszá, lesz csecsemőből bankár, munkanélküli, hajléktalan.”

Kicsit úgy érzem, hogy eltévelyegtem, ami eme kötetet illeti, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy valami mesét fogok olvasni. Igen, talán naivságomat azzal is magyarázhatom, hogy a borító megtévesztett, de talán nem lennék teljesen őszinte, ugyanis vágytam valószínű mélyen ott belül erre a formációra. Miután megállapítottam tévedésemet, már felengedett bennem egy bizonyos feszültség, és elmerülhettem egy igen csak szokatlan vallomásban.

Győri László szerző munkássága már ismerős volt a számomra, elvégre még 2020-ban volt szerencsém kézbe venni Éjszakai híd című verseskötetét, amely akkor ámulatba ejtett és nem eresztett azóta sem. Polcom egyik büszke tagja, így mikor felismertem a nevét egy nagy mosollyal az arcomon kezdtem olvasni eme cseppnyi kötetet.

A borítóról még annyit írnék, hogy Buzási Viktória munkáját dicséri, ahogy a könyvben elszórtan található illusztrációk is. Nagyon „családias” érzést keltettek mondanom sem kell, de persze ettől még nem lett volna ilyen hatással rám a történet.

Milyen is a boldog és büszke nagyszülő? Teszem fel rögtön a kérdést. Nos, biztosan nem olyan, aki tollat ragad, és áhítatos szöveget formál az unoka születésétől kezdve egészen a gyermek serdülővé válásáig. No, már most ez történt, hiszen a szerző minden szeretetét, örömét és büszkeségét papírra vetette. Nagyszülőnek lenni sokszor nehéz feladat, hiszen nem elég szeretni és büszkén mutogatni minden érdeklődő és kevésbé figyelő rokonnak, szomszédnak, ismerősnek az unokáról készült fotókat. Bizony el is kell rontani mindazt, amit a szülők a hétköznapokban tanítottak. Mert ugye a szigorúság nem a nagyszülők dolga, az maradjon meg az utódoknak, akik persze rendre morgolódnak, hogy megint kezdhetnek mindent újra. De ez így van rendjén, hiszen ezt tapasztalták anno a felmenők is, és míg világ a világ valószínű ez a bejáratott folyamat fenn is marad.

„(…) először fogtam föl igazán, hogy nagyapának lenni csakugyan öröm, s ha közben egy-egy rettenetes betegség ér, akkor gyógyír, vígasz. Kirügyezett az ágacska ágacskája, amelyet közönségesen unokának hívnak. Szeretnék valami szebb, jobb nevet találni rá, de hát ennyi a nyelv, nem lehet eltérni tőle, különben senki sem érti, az unoka tehát unoka, nem egyéb. Milliószámra teremnek, és milliószámra lesznek az apákból nagyapák. Nekik írom, hogy tudják: nagyapának lenni jó dolog, a csecsemőknek, hogy tudják, unokának lenni szép küldetés. A nagyanyák se térjenek ki előlem, ezek a följegyzések nekik is szólnak. Merengjenek és nevessenek, ha olyan erdei tisztásra lépnek, ahol bugyogni kezd a jókedv. A csecsemő ugyanis csupa móka, a karjai úgy csapdosnak összevissza, mint egy bohócé, a szeme olyan ravaszkás, hogy sosem tudod, mit olvashatsz ki belőle. Csak mókásan érdemes a kis ebihalról írni; jókedvűen, mert minden íze csupa játék, miközben teljes erővel fúrja előre magát az életbe.”

Azt kell, hogy írjam meglepően kellemeset csalódtam, pedig ahogy az elején írtam, nem egészen erre számítottam. A szerző nagyon jó humorral tálalta gondolatait, amelyek néhol ugyan furcsaságokká nőték ki magukat, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzek bárkit-e téren! A gyerekről olvasni mosolyogtató volt, de eközben felsejlik a múlt, láthatjuk, ahogy a szerző visszaemlékezik saját életének fonákjára. Amikor még ő maga is ifjú volt és merész, majdan a szerelem perzselő lángja eltalálta szívét és végül elvette kedvesét. Megérkezett az első gyermek is és végül a családba érkeztek sorra az utódok is. Ez az élet valódi forrása, ahol generációk örökítik át egymás szokásait, legyen az jó vagy éppen rossz, de szeretettel és törődéssel nevelve a következő nemzedéket is.

„-Kis ebihal! – szalad ki a számon.
Amire a nagyanyja kellőképpen megsértődik.
-Te meg vén varangy vagy!”

Talán egyetlen kellemetlenség ért a kötet olvasása közben, mégpedig a felfedezés, miszerint nem az első gyermeknek szól ez a kis iromány. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért történhetett ez, vagy csupán éppen most érte el a szerzőt az ihletés szele! Ettől függetlenül jó érzés volt elmerülni és sajnos túl hamar vége ért ez a kis kaland.

Összességében kellemes olvasmányban volt részem, amely az alkotó csalhatatlan és egyedi stílusával egy igazi csemege volt a lelkemnek.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, hiszen egy rövid kikapcsolódás erejéig feltöltekezhetünk és bizony még a humort is szeretettel kapjuk. Ha pedig él még nagyszülőtök, akkor öleljétek jó szorosan magatokhoz, hiszen egy kincs ezen a széles világon.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Kresley Cole - A sötétség démona

„Csak azok az emberek ismerték a félelmet, akiknek volt mit veszíteniük.”

Nem sűrűn fordul elő mostanában, hogy erotikus irodalmat veszek kézbe, pedig akármennyire is hihetetlen van igényem ezen alkotásokra is, csak valahogy úgy látom, hogy ebbe a kategóriába már tényleg bekerült „minden”, még az olyan könyvek is, amelyek pusztán csak a közösülés egy típusát veszik górcső alá. Ez a fajta alkotás számomra nem nyújt semmit és őszintén szólva unom is. De, vannak azon regények, amelyek sokkalta többről szólnak, mint pusztán két test megismeréséről. Két lélek érzelmeinek szirmaira bontása csodálatos, legyen szó szépirodalmi vagy szórakoztató jelleggel írt műről. A fantasy témakörrel kevert könyveket, pedig még jobban szeretem, így esett a választásom egy olyan kötetre, amely egy régen olvasott sorozat – Halhatatlanok – tizedik része.

Kresley Cole neve számomra egyet jelent a remek szórakozás ígéretével, hiszen évek óta lelkes rajongója vagyok és számos kötetét vehettem kézbe ez idő alatt. Olvastam tőle történelmi romantikusokat, a fantasy birodalmából kiragadt felnőtteknek szóló meséket és olyan harcosokat is megismerhettem általa, akiért az én szívem is megdobbant.

A sötétség hercege 2013-ban jelent meg az akkor még működő Ulpius-ház Kiadó gondozásában. Az azóta elkallódott sorozat várja egy olyan lelkes kiadói csapat felkarolását, akik elhiszik, hogy érdemes bizalmat fektetni az adott művekbe, hiszen sokan rajongunk érte, de a fent említettek tekintetében, szinte csodaszámba megy, ha éppen eladó példánnyal találkozunk és a borsos árakról már nem is írnék szívesen.

A borító az egyetlen olyan, amiről cseppet negatív véleményem van, ugyanis nem vagyok híve a félpucér személyek megjelenítésének. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy figyelemfelkeltő és ezáltal önmarketingként is könnyebben eladható. Ezektől függetlenül számomra inkább taszító érzést kölcsönöz.

A történet jelen esetben egy száműzött, a démonvilágban is rettegett démonról és egy harcias, kissé kaotikus boszorkányról mesél.

Carrow Graie hétköznapjai megosztódnak a heves tivornyák és a kötelesség között. Minél nagyobb a buli, ő annál nagyobbat „szakíthat” vele, elvégre a boldogság adta mámor mindennél többet ér, nem igaz? Azt már csak kevesen tudják, hogy a heves őrület mögött mély fájdalom rejtőzik, amelyet nagyon nehezen lehet „elfelejteni”.

Malcom megjárta a poklok poklát kezdve rabszolga gyermekkorával és az eddigi hosszú életében ért csalódásokkal. De hű elvéhez, miszerint csak egyszer lehet őt átejteni és csak az legyen olyan balga, aki vállalja komoly következményeit cselekedetének.

E két lélek találkozása felperzseli az univerzumot is, ahol senki sincs biztonságban! Vajon milyen jövő vár két sérült, de szeretetre éhes karakterre, ha egy nyelven se beszélnek és minden beborít az árulás vörös köde?

„Férfimentes diétán vagyok. Miért izgatnám magam miattuk? A jók már úgyis foglaltak, vagy érthetetlen módon egy csöppet sem érdekli őket egy szeszélyes, vad nőszemély, aki állandóan összetűzésbe keveredik a törvénnyel.”

Azt hiszem, hogy le se tagadhatom rajongásomat, hiszen mindent megkaptam, amit elvárok egy ilyen történettől. Kezdve a jó humorral, ami feloldja egy nehéz nap terheit. Sokszor csak fulladoztam a nevetéstől és az abszurd helyzetektől.

Malcom egy igazi neandervölgyi ősember a kezdetekben. Az ösztön diktál nála és bizony ez nincs másképpen, amikor meglátja a lányt sem. Bár intelligens gondolatai is vannak, mégis több komikus vagy éppen nehéz helyzetben találja magát, ennek ellenére nagyon szép karakterfejlődésnek voltam tanúja és rendkívül fájt érte sokszor a szívem.

Carrow személye cseppet megosztó volt a számomra, de múltját tekintve elfogadtam végül. Megértettem, hogy mit miért cselekedett és többnyire együtt tudtam vele érezni.

A kettejük közös násztánca pezsdítően hatott rám és ezt hívom kiváló erotikának.

Az események pörögnek, elvégre egy oldalon sem unatkoztam, ráadásul végig izgultam az egész kötetet.

Azt hiszem, hogy ez az a sorozat, amitől kicsit kikapcsolódom. Elfelejtem a nehéz időszakokat, a tőlem független világi gondokat és kapok némi feltöltődést, amire szükségem van ezekben az időkben egyaránt.

Ajánlom minden erotika kedvelőnek, mert hiszem, hogy egy remek szórakozás ígéretével elcsábít. És egy nagy igazság a végére: „Azt beszélik, hogy a szerelem mindent legyőz. De azt is mondják, hogy van, amit a szerelmednek is képtelen vagy megbocsátani.”

Remélem, hogy egyszer újra a könyvesboltok polcain lesznek ezek a könyvek és kedvünkre olvashatjuk őket. 

Írta: NiKy

Fredrik Backman - Hétköznapi szorongások

 

„Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk.”

Sokszor arra gondolok, hogy vajon mások mi alapján választanak aktuális olvasnivalót. Többnyire tudatosan válogatok, de néha én is csak az ösztönömre bízom magam. Ennél a könyvnél most az előbbinek adtam teret, mert  egy csodálatos személy, aki nekem nagyon fontos, egy közösségi oldalon a kedvencévé tette és tudni akartam, hogy miért. Most már tudom és mindent értek.

Fredrik Backman neve nem volt ismeretlen a számomra, hiszen többször láttam a fent említett szeretett személy olvasólistáján a különböző alkotásait. Nyilván nem tudatosan jegyeztem meg az író nevét, de valahogy úgy éreztem, hogy fontos emlékeznem rá. Ennek a zagyvaságnak csupán annyi értelme van, hogy elmesélhessem, milyen érdekes kapcsolatom van az íróval. Úgy hinni, hogy ismert ismeretlen furcsán hangozhat, de aki járt már hasonló cipőben érteni fogja. Tehát az alkotóról tudtam pár információt – köztük azt, hogy humorban gazdag történeteket írt, de igazán nem foglalkoztam vele, egészen eddig a kötetig.

Hétköznapi szorongások címmel jelent meg ez a regény, ami önmagában is egy különös érzést kölcsönöz annak a naiv olvasónak, akinek még fogalma sincs arról, hogy mibe keveredett. Gyanútlanul megállapítja – mint ahogy tettem én is -, hogy milyen muris a borító képe és elgondolkodik a cím jelentésén is. Összefüggést találni a borító kép és az események között először szürreális érzést kelthet, de valahol a közepén már csak fogtam a fejemet és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Csak annyit szeretnék ehhez még hozzáfűzni, hogy remek ötlet volt, és aki tervezte a borítót az egy zseni.

„Őszintén szólva hiszek abban, hogy majdnem minden embernek szüksége van rá, hogy elhitesse magával, hogy hozzájárul egy jobb világhoz. Vagy hogy legalábbis nem teszi rosszabbá. Hogy a jó oldalon áll. Még ha… nem is tudom… talán a legrosszabb tetteinknek is van valami magasabb célja? Mert majdnem mindegyikünk érzi, hol a határ a jó és a gonosz között, így ha a saját erkölcsi kódexünk ellen vétünk, kénytelenek vagyunk mentegetőzni saját magunk előtt. Azt hiszem, a kriminológiában ezt neutralizációs technikának nevezik. Magyarázhatjuk vallási vagy politikai meggyőződéssel a tettünket, vagy azzal, hogy azt éreztük, kénytelenek vagyunk megtenni, de valamivel mindig igazolni tudjuk. Mert véleményem szerint nem sok ember lenne képes azzal a tudattal élni, hogy… gonosz.”

 Hogy miről szól ez a történet? Nos, igen, erről nehéz lesz írni, de igyekszem a legjobb tudásommal és természetesen a fülszöveg segítségével valami értelmeset hátra hagyni az utókornak.

Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban olyan események indulnak el, amit az ott lakók még évtizedekkel később is mesélnek majd.  Egy ingatlanügynök úgy gondolja, hogy ez a megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, hiszen nincsenek vetélytársak, mindenki pihen, neki viszont mindig „munkanap” van. Csakhogy ennek a „remek” ötletnek akad egy hatalmas bökkenője és egy kudarcot vallott bankrabló sikeresen tönkre is teszi vagy mégsem?  Az éppen menekülő félben lévő bűnöző kénytelen túszul ejteni az összes érdeklődőt: tehát két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. Ahogy már a filmekben is megszokhattuk a rendőrség körülveszi a házat, és ahogy egyre csak telik az idő, a nyolc összezárt – és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő – idegen szép lassan összeismerkedik, és legnagyobb döbbenetükre rá kell, hogy jöjjenek nem is olyan eltérőek, sőt. Az életük apróbb mozzanataiban mindenkinek megvan a maga kis helye, sőt még a túszejtő is különleges. Vajon mi történik ezekkel az emberekkel, ha a rabló nem is olyan magabiztos? És talán nincs is kidolgozott terve… de hiszen tudjuk, az élet kifürkészhetetlen.

„Nem változtathatjuk meg a világot, gyakran az embereket sem. Legfeljebb apránként. Ezért segítünk, amikor tudunk, kicsim. Mentjük a menthetőt. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Azután megpróbáljuk bebeszélni magunknak, hogy ez… elég. Hogy együtt tudjunk élni a kudarcainkkal, anélkül, hogy azok megfojtanának minket.”

Ha saját szavakkal kellene leírnom, hogy miről is olvastam tulajdonképpen, vagy mi volt az értelme ennek a történetnek, akkor csak egyetlen egy szót írnék le, ez pedig: híd. Egy olyan létesítmény, amit nap mint nap használunk, de funkciós szerepét tekintve annyi minden másra is „alkalmas”. Mert számomra annyit tesz: egy átjáró hozzád. Egy olyan biztos út, melyen ha elindulok odaérek eléd. Mások számára menekülés a valóság elől, egy kiút, mely a sötétségbe vezet.

„ (…) a felnőttség legrémesebb velejárója, hogy kénytelenek vagyunk belátni, abszolúte senki nem törődik velünk, mindent magunknak kell elintézni, egyedül kell kisakkoznunk, hogy működik a világ. Dolgozni, számlákat befizetni, fogselymezni, autógumit cserélni, telefont tölteni, kikapcsolni a kávéfőzőt, bejelenteni a gyerekünket az úszóoktatásra. Reggel kinyitjuk a szemünket, az élet pedig alig várja, hogy ránk zúdítson egy újabb „Jusson eszedbe!” és „Ne feledd!” lavinát. Nincs időnk gondolkodni, levegőt venni. Felébredünk, és elkezdjük átrágni magunkat az aznapi teendőhalmon, mert holnap újabb jön. Néha körülnézünk, a munkahelyünkön, a szülői értekezleten, az utcán, és megrettenve vesszük tudomásul, hogy mindenki más pontosan tudja, mit csinál. Csak nekünk kell színlelni. Mindenki más elengedheti magát, képben van, bírja a szuflát. Mindenki gyereke tud úszni. De mi nem álltunk készen a felnőttlétre. Valakinek meg kellett volna állítania minket.”

Hogy őszinte legyek ez a regény maga az élet, mert minden oldaláról megvizsgálja az éppen aktuális helyzetet és bizony sokszor tükröt tart elénk, pedig mi nem is kértük erre. Viszont számos olyan érzés és élmény alakult ki bennem olvasásom folyamán, amivel úgy gondolom pár mondat erejéig érdemes foglalkoznom.

Az elsődleges és talán ez a legfontosabb a számomra, hogy olyan karakterekkel találkoztam, akiket nagyon meg tudtam szeretni. Mindenkit a maga tökéletlenségével együtt. Csodálatos volt látni, ahogy különböző nemű, korú és identitású emberek egy lélekké olvadnak össze. Mert mindenkinek meg vannak a maguk kis titkai, elfojtott vágyai és az el nem mondott szavai. Millió álom tört össze egyetlen perc alatt, hogy a hamvakból egy újabbnak adjon helyet. Minden személyiség élt a lapokon és valahol hiszem, hogy azon kívül is, hiszen emberek voltak, akik hibáztak, szerettek, gyűlöltek és vétkeztek. De mindenkinek jár egy újabb lehetőség, nem igaz?

Ha kedvencet kellene említenem, akkor számomra Zara személye volt a legmegfogóbb. Először nem értettem, hiszen nagyon nyers volt, mint személyiség és sokszor rideg, nehéz volt azonosulni vele, de a végén meglepődtem, felkacagtam és elszomorodtam. Ebben a szereplőben ismertem rá legjobban önmagamra és pontosan ezért nehéz volt szembe néznem vele. Valamint van egy elméletem, miszerint az író is ugyanebben a karakterben engedte be magát a történetbe. Nem narrátora volt, hanem szereplője, egy olyan személy, aki mindig az arcodba tolta az igazságot, akár akartad, akár nem. És pont ezért, úgy döntöttem Zarát helyezem a kedvenc személyeim trónjára. Minden megvan benne, amit gyűlölők és szeretek egyszerre.

Természetesen ahány szereplő annyi igazsága volt ennek a történetnek, hiszen mindenki hozzátett ahhoz, hogy végül megszülethessen a könyv fénypontja, ami lehet akár jó is, de rossz is, ezt mindenki eldönti maga.

Események szempontjából először csak egy alapra fókuszáltam, de egy idő után rá kellett, hogy döbbenjek, annyival több rejtőzik ebben az őrületben. Tulajdonképpen egy hatalmas társadalomkritika az egész történet, mely meg van fűszerezve rengeteg íróniával és humorral, de az író keze megcsúszott mikor adagolta és ezért könnybe lábad az olvasó szeme és nem tudja eldönteni, hogy azért potyognak a könnyei, mert nevet, vagy azért, mert magára ismert.

Gondoltam rá, hogy teszek ide még egy idézetet a könyvből, de az igazság az, hogy az egész történetet kimásolhatnám, mert minden fontos, az első betűjétől az utolsóig. Ezért most abbahagyom az értékelésemet és most először csak annyit fogok zárásként leírni, hogy adok egy jó tanácsot neked kedves olvasó: Fuss, sőt rohanj el a legközelebbi könyvesboltba és követeld magadnak ezt a könyvet, mert valahol ott vagy benne te magad is és lehet számodra is egy életmentő öv lesz.

Ezek után, hogy kinek ajánlom? Csak és kizárólag olyan személyeknek, akik mernek gondolkodni, hiszen arra van a fejük, akik mernek látni, és akik kellően bátrak ahhoz, hogy érezzenek. Mert az élethez nem kell pompa és csillogás ahhoz, hogy túléljünk, de ha a szeretet személy ránk néz a szemében szétrobbanó millió csillag a legszebb a számunkra.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Animus Kiadó várja a rendelésed.

Írta: NiKy

Rácz-Stefán Tibor - Éld át a pillanatot!

 

„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a csúcson vagytok (…)” 

Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek.

Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye, én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra inkább, mint blogger volt és van is a tudatomban, hiszen évek óta követem írásait és számos érdekes vagy új információval lettem gazdagabb általa. (Ha te is szívesen követnéd vagy érdekel az író másik arca, a Sorok között blogon megleled).

Miután felkerült az Éld át a pillanatot! regénye egy számomra fontos listára, így evidensé vált, hogy ideje elolvasnom ezt a történetét. Hogy őszinte legyek nem vártam semmit, mert nem egyszer csalódtam már ilyen téren, így nyitott lélekkel, de óvatosan vettem kézbe a kötetet.

Első ránézésre cukorbombaként hatott rám a borító, melyen egy fiatal szerelmespár egymást átölelve áll a sejtelmes fényekben. Mit mondhatnék? Nem voltam elsőre elragadtatva ettől a habos-babos máztól, hiszen ki nem állhatom az elidealizált, érzelmektől túlcsordult marketingre éhes képeket, melyektől bár az olvasói szemem jólakik, de közel sem biztos, hogy a lelkem is azt kapja, amit a szemem megszokott. Tudom, hogy ridegnek hatnak a szavaim, de nem vagyok érzéketlen, csupán két lábbal állok a földön, mikor ilyen hatásvadász dolgokat látok, érzékelek.

Miután levontam az első konklúziómat, úgy voltam vele, hogy essünk túl rajta, de titkon azért reménykedtem, hogy tényleg valami érdekes történettel találkozom.

Fülszöveg alapján egy ​dedikálás alkalmával találkozik két főhősünk, kiknek a kapcsolata először nehézségekkel indul, de végül valami teljesen mássá csap át. Panka egy 17 éves lány, aki több nevelőszülő és állami nevelde után egy állandónak látszó otthonba kerül. A szokványosnak tűnő családi közeg idegenként éri, de igyekszik a játékszabályoknak megfelelően élni a hétköznapokat. Szorgalmasan tanul és dolgozik, hogy később egy biztos jövőt építhessen ki magának. Régóta nincsenek nagy álmai és úgy érzi, hogy csak magára számíthat. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor ez a kötet sem íródott volna meg.

Bastien egy nemzetközi sikereknek örvendő, fiatal író, aki bár külsőleg tökéletes, de a látszat néha bizony csal. A 19 éves srác megjárta a poklok poklát és bizony nem kevés veszteségekkel sikerült csak túlélnie. Számára az írás gyógyító erejű és bár a sikerek egyre csak gyűrűződnek körülötte, ő mégis magányos és bizony a környezetét sem kíméli emiatt.

Vajon mit tartogat ez az esemény ennek a két sérült fiatalnak? Mitől lesz másabb ez a karácsony, mint az összes többi?

„A személyes problémáink nem indokolhatják, hogy undorítóan viselkedünk másokkal. Nem várhatja el senki, hogy pusztán sajnálatból kiváltságosként kezeljük! Az élet egyszerűen nem így működik! Csak azért, mert tragikus a múltad, még nem kell neked is kibírhatatlannak lenned, és más jelenét pokollá változtatnod!”

Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam ettől a történettől. Valami giccses sztorit, ami majd megakad a torkomon és még a pohár víz sem fog segíteni, hogy megemésszem. Ehhez képest kaptam egy cukorbombát, ami millió ízben szétrobbant a belsőmben és bár picit sziruposra sikeredett, mégis megszerettem.

Panka és Bastien nem tökéletes tinik, akik most léptek le valamelyik plakátról. Élő, hús és vér emberek, akiknek a bőrébe bárki bele tudja képzelni magát. Mert a tökéletlenségük miatt esendőek és különlegesek. Tudom, hogy sok olvasónak a szerelmi szál a legfontosabb, de számomra mellékes zöngévé vált. Sokkal fontosabb lett az emberi- és karakterfejlődés, mely bár csak pár napot ölel fel, számomra mégis egy egész életet jelentett. Csodálatos volt látni, hogy hibáznak, botladoznak, de önmagukban is megtalálják a hibát és próbálnak változni, többet adni és átgondolni a történteket. És erre igazán csak nagyon kevés ember képes.

„ Az élet tele van olyan pillanatokkal, amikor saját magunkkal tolunk ki, ha tagadjuk a nyilvánvalót. Az sem mentség, hogy olykor fájdalmas őszintének lenni saját magunkkal.”

Ez az idézet csak egy a sok közül, mely kinyilatkoztatja azt, amit sokan szeretnénk elfelejteni. Akkor kell bátornak lenni, mikor az élet hozza a helyzetet, mert igen az igazság sokszor fájdalmas, de a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Lehet, hogy nem leszel tökéletes külsőleg, hiszen vannak állapotok, melyeken nem lehet változtatni, de sokat segít, ha felemelt fejjel, akár egy szerető társsal, baráttal vagy szülővel támogatva ugyan, de egyedül szembe mersz nézni az adott helyzettel.

„- Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben csalódunk. Ez sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem két féleképpen élheted az életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falat húzol, óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni. (…) Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is.”

Hogy mit kaptam ettől a könyvtől? Sokat és egyszerre keveset. Az előbbit azért, mert sok pontban magamra ismertem. Az utóbbit, pedig azért, mert olvastam volna még. Nem vagyunk tökéletesek és hiába nyomja ránk a társadalom minden felületen, hogy légy az, nem leszel. Se egy menő ruhától, se egy király kocsitól, sőt még egy szuper állástól sem. Ugyanis önmagadat viszed mindenhová, és azt tudomásul kell venni, hogy az ember már csak ilyen. Tökéletlenségükben tökéletesek.

Összességében elmondhatom, hogy egy új, érdekes és kiemelkedőnek látszó írót ismerhettem meg. Örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalát is az alkotónak, mert így még szívesebben fogom olvasni a posztjait és valahol tudatosan keresem majd a további könyveit is.

És még annyi, hogy hálás vagyok, amiért ilyen témához nyúlt, mert így közelebb hozza az olvasóinak az elfogadás érzését. Hiszen lehetsz árva vagy egy fontos részeddel kevesebb, amíg a szíved a helyén van és mozog, addig bárkinek szerethető leszel. Vár rád valahol egy másik sérült lélek, aki csak annyit kér, öleld át és szeresd! Ez az élet egyik mozgatórugója és ezért kelünk fel minden egyes nap újra és újra! Merj élni és merj szeretni! Carpe diem!

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a kedves, de tartalmas történeteket. Nem fél szembenézni a valósággal, de élvezi a mézes-mázos meséket. És záró gondolatként szeretnék egy saját életérzetemet megosztani veled kedves olvasó: Ne versenyezz a múltaddal, hanem inkább várj nagy dolgokat a jövőtől és szeresd a jelenbeli énedet!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy