2021. augusztus 28., szombat

"Az írott mese olyasmit ad a gyerekeknek (és felnőtteknek), amit a rajzfilm nem. Megdolgoztatja a fantáziát. A belső mozit. Mélyebbre megy és sokkal táplálóbb a léleknek." - Interjú Várfalvy Emőke írónővel

 


Sajnos igen ritka, hogy találok olyan alkotót, akinek csupán két könyvét olvasom, de már biztosan tudom, hogy többször vissza fogok térni hozzá. Nos, a mostani interjúalanyom: Várfalvy Emőke pont ebbe a kategóriába esik, ugyanis a Négy kerék Autóklinika sorozat első kötete nagy kedvencem és bár a második rész cseppet elmaradt az elsőtől, számomra még mindig kiemelkedő hangulatilag és történetileg is. Erről és más érdekességekről kérdeztem az írónőt! Kezdjünk is bele!


Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled meseíró?

Mindig meséltem, már egész kicsi koromban is. A babáimnak, a csoporttársaimnak az oviban, általános iskolában már komoly folytatásos sztorikat irtunk a barátnőimmel, amiket a szünetekben felolvastunk egymásnak.

Valahogy mindig érdekeltek az emberek, az, hogy ki mit érez, mi történik vele. Imádok beszélgetni, olvasni, eljátszani a gondolattal, mi lenne ha… A mostani munkám is valahol kötődik ehhez, rengeteget segít, hogy képes vagyok szinte bárki bőrébe belebújni. Bár jelenleg nem vagyok még főfoglalkozású író, remélem egyszer eljön az idő, hogy csak ezzel foglalkozom. 

Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?

Sok mesekönyvünk volt, amik nagy része a nagyi könyvtárából átvándoroltak az én gyerekeim saját könyvtárába. Hosszú ideig voltam egyke, muszáj volt kitalálni, hogyan szórakoztathatom magam. Én még akkor voltam kisgyerek, amikor csak vasárnap délután, illetve TV Maci után este 10 percig ment mese a képernyőn. Szerencsére a fantáziám 24 órában rendelkezésemre állt. Nem igazán unatkoztam. 

Van-e olyan kedvenc alkotód, aki inspirál téged írás előtt?

Imádom az abszurd humort. Lázár Ervin és Dániel András óriási kedvenceim, ami pedig Janikovszky Évát illeti, az élvezhetően barokkos körmondatok és a kamaszmonológ műfaja is nagyon vonzanak.

Iszonyú szerencsém van, mert fantasztikus kortársi írókat van szerencsém személyesen ismerni, akik megtiszteltek azzal, hogy 2016-ban bevettek maguk közé az Író Cimborák alkotóközösségbe. Ez egy fantasztikus csapat, egy különleges irodalmi játszótér, ahol alkotók és olvasók egyaránt különleges élményekre tehetnek szert. Hogy néhány nevet említsek a teljesség igénye nélkül: Mészöly Ágnes, Majoros Nóra, Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt rengeteg támogatást adott és ad a mai napig nekem. És hát Lovász Andrea, a Cerkabella főszerkesztője, nos, ő egy igazi kincs. 


Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Abszolút a mesét, bár imádok rajzfilmeket nézni a gyerekeimmel (előttük a férjemmel is minden bemutatón ott voltunk), azt gondolom az írott mese olyasmit ad a gyerekeknek (és felnőtteknek), amit a rajzfilm nem. Megdolgoztatja a fantáziát. A belső mozit. Mélyebbre megy és sokkal táplálóbb a léleknek.

A mese és a rémtörténetek között sokszor nagyon vékony a határ. Gondolkoztál-e már azon, hogy esetleg felnőtteknek is írsz „meséket”?

Az utóbbi időben rengeteg novellát írtam. Ezek valahol felnőtt mesék. És a gyerekeknek szóló történeteimbe is igyekszem olyan meglepetés poénokat elrejteni, ami a szülőknek szól.

A Négy kerék autóklinika mesekönyved nem csak izgalmas, de rendkívül tanulságos mese is. Pár mondatban mesélnél róla? Hogyan alakult ki a témaköre? 

Két fiam, egy autóbolond férjem és apósom van. Nem volt kérdés, hogy autós könyvet kell írnom. Az már csak cseresznye a habostortán, hogy a szervíz, ahova a családi verdák járnak wellness hétvégére, nos, az pont ilyen. És a tulaj tényleg egy Zoli – sajnos már csak volt, mert ő az egyik áldozata a veronai buszbalesetnek. Ez kicsit patetikus, de valahol ezzel a mesekönyvvel neki is emléket állítok. Egy olyan igazán lelkiismeretes, csupa szív embernek, akiből jó lenne, ha nem kevesebb, de sokkal több lenne. Amúgy most tényleg Misa irányítja a szervízt, és bár Annabellával nem beszéltük meg, egészen hasonlít is a könyvben szereplő figurára. 

Többször úgy éreztem, hogy a történeteidben szereplő személyek élnek. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a járművek személyisége is nagyon élettel teliek lettek. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?

Hát igen, lebuktam: élő anyagból dolgozom. Az autóklinika történetei jól ismert hiba jelenségekre és autótulajdonos „típusokra” épültek. Kicsit karikatúrák is talán. Szeretem őket, jó lenne egy ilyen világban élni, ilyen emberek között (valahol én már itt is élek, hála az égnek).  


Eddig négy könyved jelent meg és egy antológiád. Melyik könyved áll hozzád a legközelebb és miért? Melyiket szerették a legjobban? És van-e olyan meséd, amit szívesen felolvasnál gyerekeknek?

Ahogy a gyerekek közül sincs kedvencem, úgy a könyvekből sem tudok választani. Antológiás megjelenésem több van, mint amit a Moly mutat, de ez nem lényeg. A lényeg az, hogy nagyon boldog vagyok, hogy a közel 10 éves meseblogom mellett, amin közel 500 írásom olvasható, már nyomtatott köteteim is vannak. Közülük a Tengernyi történet, amit a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület felkérésére írtam azért fontos, mert aki megveszi nem csak meséket kap, de támogatja az elárvult aranyos szőrgombócokat is.

Ami pedig a felolvasást illeti, ez korosztályfüggő. 3-9 évesig szerintem elbandázom simán akár nagyobb gyerekcsapattal is. 

Nagyon bájosak az illusztrációk a könyvekben, mennyi beleszólásod van, hogy hogyan nézzen ki?

Az első könyvem illusztrátorát én választhattam: ő Bódi Kati. Fantasztikusan szerény, viszont hihetetlenül sokszínű, kreatív, lelkiismeretes és nagyon tehetséges.

A Cerkabellás könyveim illusztrátorait a szerkesztőm választotta ki. Orosz Annabella egyszerűen mesteri az autós témában (is). Sokszor megjegyzik, hogy azért ez nagyon meredek könyv lett 2 lánytól.

Maros Krisztina macskája...nos, nézzétek meg a borítót! Magáért beszél. Egyszerűen imádom azt az óriási gömb fejet.  


Tegyük fel egy nap valaki a Disney-től megkeres, hogy írjál nekik egy történetet. Köztudott, hogy a „Nagy Egér” nagyon szigorú játékszabályok szerint működik. Minden részlet kőbe van vésve, a legkisebb kihágás vagy szabályszegés is azonnali szerződésbontáshoz vezet. Igent mondanál?

Közel 10 éve dolgozom reklámszövegiróként. Ez azt jelenti, hogy a szabályok betartásában van némi gyakorlatom, így ezzel nem lenne gond. A gond talán abban van, hogy a marketinges hátterem miatt félek az ilyen nagyipari dolgoktól. Hogy a végén nem az jönne ki a sztoriból, amit én mondani akartam, és hát a fogyasztói társadalom...na erről egy másik mesében majd bővebben. 

Milyen terveid vannak a későbbiekben? Mire számíthatnak az olvasóid? Mikor olvashatunk tőled új történeteket?

Ha jól számolom jelenleg 5 kéziratom van bent 2 kiadónál. Ha minden jól alakul idén karácsonykor lesz finom, friss nyomdaillatú könyvem a fa alatt, s bízom benne, hogy a jövő évben már nyár előtt hallatok magamról. 

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és és az Avarfalvi mesék oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Négy ​kerék autóklinika és a Még ​húsz kerék című könyveit pedig, a Cerkabella oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

2021. augusztus 27., péntek

Fabó Kinga - Bebáboz


„Ínséges időkben meghajlik a lélek.
Szép álomutamra enged. Átlendít a transzba.
Gerjed és magába öl. Akár a tükör.

Addig mint élő pillangó
vergődöm egy gombostűre szúrva.
Az emlékemet nincsen kire hagynom.”


Nagyon ritka az az alkotás, melynél nem tudom eldönteni, hogy tetszett vagy sem első olvasás után, de a mostani értékelésemben szereplő kötet azon kevesek egyike, amelyet közel fél évig „ízlelgettem” és összesen hatszor vettem kézbe. Megküzdöttem vele, de most már úgy érzem, hogy értem és nagyon megrendített. Makacsságom és kitartásom immáron győztesként emelt ki ebből a háborúból, melyet én és a költő tudattalanul vívtunk meg egymással. De erről kicsit később, előbb szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm.

Fabó Kinga – Bebáboz kötete már a címével is egy igen különleges érzést kelt leendő olvasójában. A szó önmagában egy természetbeli folyamatot jelent, mely röviden annyi, hogy burokba zár. Biológiai oldalát tekintve a hernyó saját nedvéből készült szálakba burkolja magát, hogy bizonyos ideig tartó mozdulatlan (báb)állapot után lepkévé váljék . Ez a szó számos érzelmet felszínre hozhat, de csak igen kevesen fogják elsőre megérteni, mire is figyelmeztet az alkotó, mielőtt a gyanútlan olvasó kézbe veszi a könyvet.

A borító számomra szerelem első látásra, de még nekem is csak többszöri pillantásra esett le, hogy tulajdonképpen a nehéz csipke mögött, egy gyönyörű női arc sejlik át. Már ettől a mozzanattól elnehezült a lelkem és tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy a kötet értelmezője lehettem. De nézzük is, hogy miről is írtam fentebb.

A könyv három fő részre osztható, melyek a következők:

1. Diszkont báj
2. Tükör, aki belenéz, tükörkép
3. Nem néz vissza

Ez a három elkülönülő fejezet tulajdonképpen az alkotó fő életszakaszait öleli fel. Minden idősíkról elmondható, hogy maró gúnnyal, erős lázadó felhanggal és bizony a múlt különböző aspektusaiból kiragadott érzelmekkel szemléli az életében felmerülő eseményeket és személyeket. Rendre találkozunk az asszonyi lét árnyoldalaival, a férfi, mint domináns fél elnagyolt ábrázolásával. Megkérdőjelez minden kötelességet, elvárást és bátran szembeszáll a múló idővel is.

Diszkont báj egy olyan időszakról mesél, amikor még ifjonti lélekként engedelmeskedünk a kötelességnek, többször kiemelve a nemek közti határokat, mégis egy árnyalatnyi tisztelettel meghintve a szavakat.

„Első férjem kutyás volt.
Jó gazdi.
Szeretett idomítgatni.
Szoros gyeplő, rövid póráz:
mindenhova követett,
gyanakvó volt feltétlen
hűséget várt, követelt.

Aztán jött a macskajaj.
Hóbortos kóborlovag.
A hőn várt külön utak.
Nem zavartuk egymás köreit.
Ám legyek kéznél, ha közelit.
Hüvelyből ki a töltényt!
Döntöttem: nem lesz több férj!”

Tükör, aki belenéz, tükörkép címmel már egy komolyabb életválságon áteső lélek szavait olvashatjuk, ahol a költő tulajdonképpen számot vet az életével, hiszen többször szimbolikusan nyúl a tükörhöz, amely hol egy átjáróként értelmezhető, hol pedig a saját testét és szellemét látja visszatükröződni benne. Mind a két szempont egy komoly vizsgálatot jelent, hiszen az előbbinél a lélek, míg az utóbbinál a test szemlélését vélhetjük felfedezni.

„Nem én akarom, hogy legyek.
Rögtön megjelenek, amint
működésre lép


a tükörrel, átellenben
aki belenéz.
S látszom, amíg látni enged:

működésre kép-
telen rajta a tükrön, míg
akire cserél,

rést üt a lesen.
Jelentés-
vakon, üresen.

Rajtam keresztül
néz, farkasszemet.
Mintha ürügye volnék,

ellenemben, ahol épp
egy őt hív elő,
én-pergető, sík felülete.

Lesben rés e parazita,
rajtam csügg megkaparintva
egy esélyt

észre nem – vesz, részt.
Létezem-e, vagy csak hagyom,
hogy most épp engem mutasson

üresen, jelentésvakon.”

Nem néz vissza című fejezete pedig tulajdonképpen egy bizonyos elmúlási folyamat, melyben a költő önmagát egy pillangóhoz hasonlítja. Többszörösen visszatérve azokhoz az elemekhez, melyek egy test küzdelmeit és egy lélek elengedését szemlélteti olvasójával.

„Csupa kényszer, kötelesség.
alkalmazkodás, önfegyelem.
Folyton rajtakapva mégis.

Bárki bármikor jöhet.
Úgy eutanizálódnék már…!
Kire bízzam magam?

Ki az, akinek elhiszem…?
A halálom az enyém. Nem bízhatom
másra. Nem oszthatom meg.

Nincs ebben semmi különös. Ez a módja.
Könnyebb egyedül.
Ha néznek, túlfegyelmezem magam.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv egy számotvetés az élettel, várva a halált és a feloldozást. Minden vers patetikus, depresszív és vitriolos.

Összességében úgy érzem, hogy megérte kivárni a megvilágosodás időszakát, hiszen egy nagyon érdekes és különleges verseskötetet vehettem kézbe.

Ajánlom a versek szerelmesinek és mindenkinek, aki szereti a különlegesebb, mélyen elgondolkodtató költeményeket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

2021. augusztus 26., csütörtök

"Egy könyv annyi történetet rejt, ahányan olvassák." - Interjú Fróna Zsófia írónővel

 

Fotó: Leszek Sznajder



Minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon hol van a képzelet határa és milyen világokban nem jártam még! Ennek a gondolatiságnak elsődlegesen az az oka, hogy egyre több új és egyben tehetséges szerző fantáziavilágával ismerkedhetek meg. A mai interjúm alanya, Fróna Zsófia írónő, akivel beszélgetésünk alatt ledöntöttük az idő vas korlátait, jártunk határon innen és túl és végig nagyon őszintén válaszolt az én pimasz kérdéseimre. Tartsatok velünk, kezdjünk is bele!


Kedves Zsófi! Üdvözöllek a blogon! Köszönöm szépen, hogy elvállaltad a felkérésemet. Kérlek, pár mondatban mesélj kicsit magadról! Hogy lettél irodalom szerető alkotó?

Szia Niki! Köszönöm, hogy itt lehetek. Megtisztelő, hogy most itt beszélgethetek veled. Hogy hogyan lettem irodalomszerető? Ez jó kérdés. Nem titok, ha azt mondom, hogy „diszes” vagyok (diszlexia, diszgráfia és diszcalculia is). Ritka, akinél mind a három meg van, hát én megnyertem őket. A lényeg ebből, hogy édesanyám emiatt nagyobb hangsúlyt fektetett nálam arra, hogy írni, olvasni tanítson. Tudom, ezt az iskolák is megteszik, de anyukám is sokat foglalkozott velem otthon. Ő maga pedig nagyon szeretett olvasni, szóval sokat láttam tőle, hogy olvas. Azt hiszem ezeknek az elegye alakított ki bennem valamiféle misztikus kötődést az irodalomhoz. Mivel nekem nehezen ment az olvasás és az írás is, így máshogy tekintettem ezekre, mint a többiek. Nekem valamiféle elérhetetlen csoda volt. Aztán persze elértem őket, de az érzés megmaradt. Azt azért hozzá tenném, hogy a matekkal nem jártam így, vele azóta sem vagyunk barátok.

Eddig két könyved jelent meg, amik tulajdonképpen a Fegyverfogató sorozat első kötetei. Fegyverek háza az kezdő regényed, majd idén jelent meg a második, Démonok közt címmel. Mesélj, kérlek erről a világról, melyet megálmodtál az olvasók számára! Hogyan született meg ez a sorozatod?

Azt kell, hogy mondjam a megszületése pillanatára már nem emlékszem. Ez amolyan terápiás történetnek indult. 2017 végén kezdtem el dolgozni rajta, és akkorra anyukám már nagyon rosszul volt. Mit szépítsünk rajta, haldoklott. Nehezen viseltem, hogy nem tudok neki segíteni, csak tétlenül nézem, ahogy eltűnik. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet, és eszembe jutott, hogy tini koromban mennyire szerettem írni. Valahogy ösztönösen jött, hogy megint az írás felé forduljak. Ami előszőr meg volt bennem, hogy egy különleges kapcsolat történetét szeretném bemutatni egy lány és egy farkas közt. Az alap volt, hogy fantasy lesz, mert én csak ebben tudok gondolkozni. Mindig is szerettem a fegyvereket, persze csak úgy távolról csodáltam őket, szóval érteni egyikhez sem értek, de mindig is szerettem volna megtanulni lőni, bár a nagy álmom az íj volt. Anyukámnak volt egy gagyi íja, gyerekként azzal szórakoztam, és álmodoztam róla, hogy megtanulok íjászkodni. Azóta is álom maradt, de az íjakat szeretem. Aztán, ahogy gondolkoztam az is eszembe jutott, mi emberek mennyire szeretjük megszemélyesíteni a tárgyainkat, és hogy ezt felhasználhatnám valahogy. Végül egy régi anime sietett a segítségemre ebben, amit gyerekként nagyon szerettem, a Soul Eater. Ez adta az alap ötletet, de természetesen nem ezt a mesét akartam újra megírni. Saját és egyedi sztorit akartam, mondjuk, a mai napig nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. És akkor összegyúrtam az ötleteket majd elkezdtem leírni. A fegyverforgató első változatát még ösztönből írtam. Olyan is lett. De már akkor tudtam, hogy szakemberre lesz szükségem, így találtam rá Nádasi Kriszre, aki szerencsére látott fantáziát a történetemben és segített átdolgozni. Ő tanított meg arra is, hogy ne ösztönösen, hanem tudatosan írjak, meg sok minden mást is tanultam tőle. Sokat köszönhetek neki és most itt vagyunk, hamarosan érkezik a harmadik kötet.

A karaktereid színesek és szagosak, ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok kiről lenne szó, örülnék, ha mesélnél róla!

Most lehet, hogy megleplek, de az is lehet, hogy nem. Senkiről nem mintáztam senkit. Mindegyik karakter én vagyok, még a negatívak is. Mindegyik belőlem egy darab. Nekem sosem ment, hogy létező személyeket használjak fel, még ha akartam volna is, akkor is átalakult volna. Ez a dolog nekem sosem működött. Egyedül neveket loptam, úgymond. Például Tony vezetéknevét a főnökömtől kölcsönöztem. Kellett valami posh angol név és nekem, a Williamsnek ilyen hatása van, persze igazából nem az, de ez már részletkérdés. Az mondjuk rossz ötlet volt, hogy ezt a főnökömmel is közöltem, mert azóta folyton a fülemet rágja, hogy nevezzem át Tonyt Jasonra, mert milyen menő lenne, ha szerepelne egy könyvben. Hiába mondtam neki, hogy a személyiségét nem vettem el, és az sem számított mikor mondtam neki, hogy „haver egyébként egy szót nem értesz belőle”, akkor meg mit számít. De Szvetlána és Lukasz nevét is kollégáimtól vettem el. Ezért is írom így Lukasz nevét, mert a lengyelek így írják, de ezt egyébként Lukasnak kell kiejteni, mert náluk az sz az s. Szóval ennyi a nagy titok a karakterek mögött, az összes én vagyok, de egyik se vagyok én. Mintha csak skizó lennék.

Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Megaira, mely igen ritka. Honnan jött a név választás ötlete? Én ugyanis a Hercules mese kapcsán hallottam egyetlen egyszer róla. Mesélj, kérlek erről kicsit!

A névválasztás nálam egyébként is olyan, hogy a főbb karaktereknek szeretek olyan nevet választani, aminek a történet szempontjából is mögöttes tartalma van, még ha az olvasó ezt nem is tudja. Én Klasszika-filológia szakon végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, szóval az ókor szerelmese vagyok. Megaira az erinnüszök egyike. Talán a latin mitológiából ismert nevüket inkább ismerik az emberek. Ők a fúriák. Az erinnüszök alapvetően a bosszúállás istenei, Megaira pedig főleg az apagyilkosságokat bosszulja meg. Ezért kapta ezt a nevet. Most ez így furának tűnhet, hogy miért bajlódok ennyit egy névadással, de a név kötelez, még akkor is, ha kitalált karakter vagy. Ha rosszul választasz nevet, akkor nem olyan lesz a karakter, amilyennek szeretnéd. Teszem azt, olyan nevet adsz neki, ami lustaságot jelent, de te ezt nem tudod, viszont a szereplődet egy tettrekész embernek álmodtad meg, akkor sem lesz soha az, és mindig lustálkodni akar majd. Tudom, mert jártam már hasonlóan. Persze Setan Kober neve más, az övé adott volt, nem én választottam, de igazából őt is kötelezi a neve, hisz azt jelenti, hogy a sír ördöge.


Úgy tudom, hogy külföldön élsz, mégis hazai kiadót választottál magadnak. Mennyire nehezebb vagy könnyebb kintről kiadót választani illetve keresni? Van-e bármi jelentősége annak, hogy egy adott szerző hol él? Ebből következtetve, hogyan találtál rá a NewLine kiadóra és milyen a közös munka?

Igen, Angliában élek, ezért is volt logikus választás, hogy a fegyverforgató is itt játszódjon. Őszintén szólva szerintem semmiben nem különbözik innen keresni kiadót, mint otthonról. A mai modern világban ez jelentőségét vesztette, hisz otthonról is emailt küldtem volna nekik, ahogy tettem ezt innen. A szerzői kiadásban mondjuk sosem gondolkoztam, de egyébként sem választottam volna, mert ezen a téren viszont már akadályt jelent a távolság, hisz ebben az esetben nekem kell felkeresnem mindent, ami innen nem ment volna. Ezért is akartam mindenképp kiadóhoz kerülni, mert az leveszi ezt a terhet a vállamról. És, hogy hogyan találtam a NewLine kiadót? Vagy egy évig kerestem kiadót, elküldtem nagyokhoz is, kicsikhez is a kéziratomat, volt, aki válaszolt, akadt, aki válaszra sem méltatott. Két olyan kiadó is volt, akik szerették volna kiadni a könyvem, de mind a kettő frissen indult volna, és sajnos be is csődöltek, mielőtt még elkezdhették volna a munkát. Ezt követően tanácsolták nekem a NewLine kiadót. Meg is kerestem őket, és onnantól már minden gördülékenyen ment. Szerencsére láttak fantáziát a könyvemben, aminek nagyon örültem. Nem voltam benne annyira biztos, mert akkoriban a náluk megjelent könyvek 95%-a romi és/vagy erotikus volt, és lássuk be, az enyém mind a kettőtől távol áll.

Rólam köztudott, hogy a borítók nagy kritikusa vagyok. Nem egyszer vettem már meg könyvet csak azért, mert szerelembe estem a külső kép miatt. A te kötetednél is éreztem ezt bizonyos vonzást, mert nagyon szépre sikeredett és ezt elmondhatom mind a két könyved kapcsán. Mennyire a te ötleteden alapszanak a képek, vagy teljesen rábíztad magad a készítőre?

Az elsőnél lövésem sem volt. Akkor úgy voltam vele, hogy majd tudni fogom, ha meglátom, hogy azt akarom vagy sem. Küldtem a kiadónak pár borítóképet, hogy milyen stílusú borítók tetszenek, aztán vártam, hogy mivel lep meg Ashley. Akkor még nem tudtam vele közvetlenül beszélni, később, amikor elkészült a kép, kezdtünk el beszélgetni. Annyit mondtam csak neki, hogy egy farkasnak meg egy tőrnek jó lenne szerepelnie rajta, mert ezek fontosak. Aztán megláttam ezt a gyönyörű borítót és szerelmes lettem belé. Az FH borítóját látva pedig ötletem támadt, hogy hogyan szeretném a többit. Nagyon tetszettek azok az arany minták, amiket Ashley a borítóra tett, és mondtam neki, hogy akkor ezt vigyük tovább, és ha már az első arany lett, akkor színekben is jelezzük, hogy az olvasó melyik kötetet tartja a kezében. Így lett, hogy a második már ezüst lett, a harmadik majd bronz lesz. Mint egy verseny esetén a helyezések. És ha a negyedik helyezett is kapna érmét, az valószínűleg réz lenne, így a negyedik kötetnél majd ez a szín fog dominálni. Továbbá ez az arc plusz egy tárgy ötlet is megtetszett, és erre is gondoltam, hogy tovább viszem. Az FH-nál ugye van a farkas és a tőr, a DK-nál a maszk, ami gyakorlatilag a rosszfiú arca, úgymond, és a fiola. És a harmadik és negyedik résznél is az adott kötetre jellemző arc és egy kiemelt tárgy lesz majd a borítón. Már nagyon várom azokat is, mert Ashley csodát alkotott az első kettővel. Én nagyon szeretem őket.

A sorozatod ifjúsági regény a javából, mégis hiányzik belőlük a mostanában oly nagy divatnak örvendő csöpögős romantika és szerelmi háromszög. Tudatosan hagytad ki ezt a szálat vagy csak így alakult? Azt hozzá kell tennem, hogy az első kötet olvasása után éreztem két karaktered között némi vonzalmat. Van-e a terveid között ennek a szálnak a felgöngyölítése vagy az elenyészeté lesz? És, ha már erről van szó, mennyire szereted a romantikát úgy általában?

Igen egyszerű oka van annak, hogy nincs benne csöpögő romantika és szerelmi háromszög. Utálom őket olvasni is, akkor minek írjam le? Egyébként van benne romantika, de szándékosan nem fektetek rá túl nagy hangsúlyt. A DK egyik értékelésénél olvastam, hogy az érzelmek természetesek, nem giccses módon jelennek meg benne, és ennek annyira örültem, mert pont ez volt a célom, ezt akartam elérni, hogy az olvasó ezt érezze. Ott van a szeretet, szerelem, de nem azon a csöpögő módon, amitől szerintem nem csak én mászok falra. Romi könyveket nem is olvasok. Minek olvassak valamit, amiről tudom, hogy nem fog tetszeni? Ezek a túlcsorduló érzelmek nem az én világom, talán mert én sem vagyok ilyen. Nyilván képes vagyok szeretni, de ezt nem igazán kötöm mások orrára..., azok orrára se, akiket szeretek. Ezért is lehet az, hogy a könyveimben is módjával mutatom be az érzelmeket. Bár ezen szeretnék dolgozni, hogy jobb legyen, mert tudom, hogy az olvasók meg igényelnék.

Fent említetted, hogy mind a három tanulási nehézséggel rendelkezel - diszlexia, diszgráfia és diszcalculia – mégis író lettél. Bámulatos számomra a kitartásod és a hited abban, amit szeretsz és ez meg is látszik a munkáidon. És pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mit javasolsz az olyan tanulóknak, akik hasonlóan hozzád, valamelyik nehézséggel küzdenek? Van-e valami speciális kezelés, ami hozzásegíti őket az álmuk eléréséhez? Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki egyetemre mehessen hasonló helyzetben?

Uhh, ez nagyon jó kérdés, és sajnos nem hiszem, hogy tudok rá érdemben válaszolni. Ez az egész nálam nagyon sok mindennek az egyvelege, amikből, ha egy is kimaradt volna, akkor most lehet, nem itt lennék. Számított, hogy anyukám rengeteget foglalkozott vele, és mindig mindenben mellettem állt és bíztatott, még ha hülyeséget találtam ki, abban is lelkesített. Szakember például nem foglalkozott velem. Anyukám vett nekem olyan könyveket, amikben szótagolva voltak leírva a történetek, ezeket kellett hangosan magnóra olvasnom, majd visszahallgatnom, hogy halljam a hibákat. Aztán leíratta velem ezeket a történeteket újra meg újra. Nem tudom, hogy ezek segítettek nekem, vagy a személyiségem, mert az is számít. Ha egy gyerek hamar feladja, vagy nem úgy áll hozzá a dolgokhoz, akkor máris más irányba fog haladni. Szóval szerintem ennek nincs receptje, nem tudom azt mondani, hogy csináljátok ezt vagy azt és akkor garantált a siker. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogy neki mi segít, mi az az út, amire rá kell lépnie. Szóval, ha egy „diszesnek” az az álma, hogy írjon, akkor azt tudom neki tanácsolni, hogy írjon. Nincs trükkje. Ugyan azt kell tennie, mint más írónak is. Tanuljon írástechnikát és gyakoroljon. Eleinte nehéz lesz, és félni fog. Félni fog, kiállni a publikum elé és megmutatni a művét. Tudom, mert ezen én is keresztülmentem, de aztán ez majd elmúlik, és izgatottsággá alakul át. Ez picit olyan, mint a Lecsó című mesében, hogy főzni bárki tud, és az üzenete is pont ugyan az. Írni bárki tud! Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek való, csupán azt, hogy ha valaki kitartó, elérheti a céljait. És csak csendben megjegyzem, hogy nem én vagyok az egyetlen „diszes” magyar író.

Mivel fiataloknak szólnak a regényeid, ezért úgy gondolom, hogy a szórakoztatás mellett más szándékod is van a történeteiddel. Amennyiben ez igaz, akkor mi lenne az? És szerinted mennyire tanítható a mai ifjúság egy jó regény által? Mennyire lehet fokozni egy ifjú lélek olvasni vágyását egy megfelelő könyv segítségével? Mit gondolsz erről úgy általában?

Igen, azért bőven vannak benne rejtett üzenetek, amiket vagy észrevesznek az olvasók, vagy nem. Nem erőltetem. Ami talán úgy jobban kitűnik belőle, hogy fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen. Megaira is ilyen és talán az egész történetet is átlengi ez, legalábbis remélem. Többek közt ezért sincsenek benne ünnepek. Függetleníteni akartam a történetemet mindenféle vallástól, és nem azért mert a vallások ellen lennék, hanem mert én nem látom köztük a különbséget, ahogy az emberek közt sem látom az eltérést. Én bízom benne, hogy taníthatóak a fiatalok a regények által. Például sokan bírálták, hogy Megaira, hogy viselkedik a tanárokkal. Emiatt szerintem sokan azt hiszik, hogy én is ilyen diák voltam, de ez nem igaz. Bár egyébként Megaira nagyon is tiszteli a tanárait, attól függetlenül, hogy szókimondó. Viszont ennek ellenére én bízom benne, hogy az a korosztály, akiknek a könyvem szól, megértik, hogy ez nem követendő példa, és nem lehetnek tiszteletlenek a náluk idősebbekkel. Hisz az elrettentő példát épp annyira látniuk kell. Viszont az is fontos, amire szintén kitértem a könyvemben, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, és ez esetben nem számít a kor. De mindenféle mögöttes üzenet ide vagy oda, ha már csak annyit elérek a könyveimmel, hogy az olvasni nem szerető gyerekekkel megszerettettem az olvasást, akkor már borzasztó boldog leszek, hisz ez az első lépés mindenhez. Ha szeret olvasni, akkor kinyílik előtte a világ. És itt el is értünk odáig, hogy nem mindegy mit olvas a gyerek. Szerintem bárki megszerethet olvasni, csupán a megfelelő történetet kell a kezébe adni. Nekem is voltak olyan könyvek az életemben, amiket nem szerettem, és ha azzal kezdtem volna, akkor nem is szeretem meg az olvasást. Sok olyan kötelező van az iskolában, amit nem gyerekfejjel kéne olvasni. Igen, fontosak, el kéne olvasnia őket mindenkinek, de felnőtt fejjel. És sok kötelező úgy van ott, hogy a szüleinknek is kötelező volt. Azoknak a nyelvezetét már egy felnőtt is nehezen értelmezi, nem hogy egy gyerek. Az iskolában elég lenne arra törekedni, hogy a gyerekek szeressenek és akarjanak olvasni. A többi magától jönni fog.


A legtöbb írónak van az életében legalább egy ember, akihez fordulhat tanácsért, ha gondban van vagy menedékért, mikor alkotói válságot él meg. Számodra ki ez a személy és tényleg igaz, hogy feltöltekezel általa?

Sokáig nem volt ilyen személy az életemben, mert a barátaimmal úgy általában olyan a kapcsolatom, hogy feltöltenek, ha kicsit beszélgethetek velük. De azért akad két ember, akiket kiemelnék ebből. Az egyik Kati barátnőm, aki végig mellettem volt és van, és mindenben segít. Még a fülszövegeket is az ő segítségével írom meg. Ő nem az a fajta barát, aki folyton dicsér. Simán megmondja nekem, ha valami pocsék, és ezt nagyon szeretem, mivel ezzel segít egy csomót. A másik ilyen embert csupán év eleje óta ismerem, mégis hamar egyhullámhosszra kerültünk. Most gondolkoznom is kellett rajta, hogy mióta is ismerem, mert nekem éveknek tűnik. Ő nem más, mint a költő, Erberling Judit. Vele akármikor beszélgetek, az megnyugtat és feltölt. Mindegy hogy írásról beszélgetünk vagy valami másról. Nagyon jó barátok lettünk. És akkor most akad ki mindenki más, akiket nem említettem. Nyugi, titeket is szeretlek, még a trollokat is.

Hazánkban jelenleg számos kezdő szerző próbálgatja a „művész szárnyait”. Köztudott, hogy íróként egy ilyen kicsi piacon nagyon nehéz érvényesülni. Mit gondolsz, miért van ez így? Mennyire határozza meg az adott politikai helyzet az írói pályát? És mit javasolnál egy most induló alkotónak? Szerinted úgy átlagában csak az írásból meg lehet élni?

Nem szoktam politizálni, így a kérdés ezen részére nem tudok válaszolni. Amióta én is részese vagyok ennek a világnak, azóta sok mindenre ráeszméltem. Például, hogy nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A magyar szerzőknek borzasztó nehéz dolguk van, mert az olvasók többsége még mindig fél hazai szerzőtől olvasni. Erre azért sok próbálkozás van, hogy megváltozzon, de amíg alapvető problémák nem változnak, addig ez sem fog különösebben megváltozni. Komoly gond, hogy manapság bármi megjelenhet, de szó szerint. Ha te fognád magad, és a tegnapi bevásárlólistádat akarnád megjelentetni, akkor simán megtehetnéd. Én ezt borzasztó nagy hibának tartom. Most sokakat meg fogok bántani, de nem ez a célom. A magyar kortárs szerzők könyvei közt nagyon sok olyan van a piacon, aminek nem lenne ott a helye. Nem azért, mert esetleg rossz a történet, hanem mert rossz a kivitelezés. Az író még nem érett meg írás technikailag, vagy egyszerűen csak nem látta a művet szakember. Ezek nyilván érthető okokból csalódást okoznak az olvasóknak, mert ha egy könyv rossz, azt azok is érezni fogják, akik egyébként mondjuk, hogy nem értenek az íráshoz. Lehet, nem fogja tudni, hogy a szerkesztés hiánya zavarja, vagy a rossz megfogalmazás, de érezni fogja, hogy valami nem stimmel. Ez nem jó sem az írónak sem az olvasónak, hisz az alkotó több rossz visszajelzést fog kapni, mint amennyit kapna, ha az a könyv megérett volna a kiadásra, az olvasó pedig egy rossz olvasási élményt él át. Nem akarok nagyképűnek tűnni, nem azt mondom, hogy az én könyvem tökéletes. Viszont mindent megtettem, hogy a legjobb tudásom szerint jó munkát adjak ki a kezemből. Sokat dolgoztam vele, és a szerkesztőm is. Nyilván még nem írtak olyan történetet a történelem során, ami mindenkinek tetszett. A fegyverforgató sem tetszik mindenkinek, és ez így van rendben. De sokkal több rossz visszajelzést kapnék, ha az elsőváltozatot adattam volna ki. De ez csupán az érem egyik oldala. Az írók sem szentek. Sajnos sokat ront az olvasóknál, hogy magyaroktól olvassanak, az, ahogy pár író viselkedik. Most megint magamra haragítok másokat, de a tény az tény. Sok olyan író van, aki személyiségét tekintve nem érett meg, vagy egyszerűen nem alkalmas rá, hogy szerző legyen, hiába ír zseniális könyveket. Ez olyan, mint amit szoktak mondani a boltokban. A vevőnek mindig igaza van. Na, ez igaz itt is. Az olvasónak mindig igaza van! Mindegy, hogy tetszett neki, vagy nem, hogy normálisan, vagy tahó módon közli a véleményét. Nem számít. Joga van közölni a véleményét, és úgy ahogy azt akarja. Az író nem eshet az olvasó torkának, mert ennél undorítóbb dolog nincs. És semmi esetre se magyarázza a bizonyítványát. Láttam olyat, hogy az olvasó kritizált valamit, az író meg megmagyarázta. Nem kell. Felesleges. És miért? Azért, mert az író írt egy történetet, az olvasó meg egy egészen másikat olvas. Egy könyv annyi történetet rejt, ahányan olvassák. Mindenki más szemmel fogja nézni. Az író is, és az összes olvasó is. Ez az, amit sokan képtelenek megérteni, és a viselkedésükkel elveszik sok ember kedvét attól, hogy magyar írótól vegyen könyvet. És milyenek az emberek? Skatulyáznak. Főleg, ha többször belefut ugyanabba. Ha az író nekiesik valamilyen formában, akkor azt fogja gondolni, hogy minden magyar alkotó ilyen. A külföldi írók meg nem tudnak ugye visszaszólni, így inkább ezen szerzők könyveit fogja olvasni. Arról nem is beszélve, hogy kicsivel nagyobb esély van rá, hogy azokat látja szakember. Szóval tömören ennyi erről a témáról a véleményem. Az írásból Magyaroroszágon nem lehet megélni, csupán nagyon kevesen olyan szerencsések, akiknek ez összejön.

Sok magyar és külföldi szerző nyúl az oly kedvelt erotikus témákhoz és a krimik is szép számmal terjednek. A fantasy és ifjúsági tematika viszont igen kevés ezekhez képest. Szerinted miért van hátrányban ez a két témakör? Szerinted a könyveid melyik stílushoz állnak közelebb?

Hogy őszinte legyek nem tudom, miért dönt kevesebb író a fantasy mellett. Nem látok a fejükbe. Talán pont az eladhatóság miatt. Nem tudom. Nekem ez sosem volt opció. Önmagamat akarom adni, és én a fantasyban érzem magam kényelmesen, így ebben tudom önmagamat adni. Egyébként, ahogy elnézem, azért akadnak szép számmal hozzám hasonló írók is, szerencsére. Viszont azt tényleg érzem, hogy hátrányos helyzetben vagyunk. Mivel rengeteg a romi és/vagy erotikus könyv és ugye jó nagy ezeknek az olvasótábora, így például a különféle közösségi felületek is inkább ezekkel foglalkoznak, ezeket nyomatják. Mi meg, fantasy írók próbálunk a felszínen maradni, mint valami fuldokló. Nincs könnyű dolgunk, de azért ez nem jelenti azt, hogy lehetelten érvényesülni. És, hogy a könyveim melyik stílushoz állnak közelebb? Szerintem inkább fantasy, mint ifjúsági, de ez inkább a folytatásokból fog kiderülni.

Fent említetted, hogy a diákok körében is elég nagy arányban megosztott a vélemény az olvasás témakörét illetően. Az iskolákban sok olyan kötelező olvasmány van, amit már egész fiatalon kézbe kell venni, de többnyire a tanulók zöme nem érti meg az adott szerző üzenetét, hiszen korosztályukat tekintve még nem elég érettek ehhez. Szerinted egy korszerűsítéssel megváltoztatható a könyvek iránt való nagyobb érdeklődés? Mennyire befolyásolja a kötelező olvasmány és iskolarendszer a fiatalok olvasási szeretetét?

Igen, szerintem nagyon is sokat változtatna, javítana rajta. Itt Angliában például kapnak a gyerekek egy jó hosszú listát, tele könyvekkel. Csupán az van megadva, hogy hány könyvet kell elolvasniuk, de hogy melyeket, azokat már ők választhatják ki. Ez szerintem sokkal logikusabb, főleg még egészen kicsi korban, hisz akkor az a cél, hogy szeressenek olvasni, nem az, hogy olyan műveket ismerjenek, amiket nem értenek. Egy ilyet simán el tudnék otthon is képzelni, ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is van ízlésük. Én se örülnék, ha rám erőltetnék, hogy romantikus könyvet olvassak, nem is nagyon haladnék vele vagy csak nyögvenyelősen. Ez igaz a gyerekekre is, ha nem érdekli, akkor nem fogja olvasni, de lehet, hogy egy másik könyvbe meg beleszeretne és falná az oldalakat. És ez nem jelenti, hogy a klasszikusokat el kell dobni. Ismernünk kell őket, hisz a kultúránk részei, épp csak logikusabb módon kéne megismertetni velük a gyerekeket. Ilyen szempontból elavult rendszerhez ragaszkodunk görcsösen, aztán csodálkozunk, hogy egyre kevesebben olvasnak.

Minden írónak van egy bizonyos ambíció a szeme előtt, ahova el szeretne jutni a könyvei által. Számodra milyen tervek és vágyak fogalmazódtak meg, mikor kezedbe vetted az első könyvedet? És ha már itt tartunk, mikor várhatjuk a következő regényedet? Esetleg kipróbálnád magad egy másik műfajban is?

Hogy mik a terveim? Szórakoztatni, elgondolkodtatni, megnevettetni vagy épp megríkatni az olvasóimat. Tudom sokan egy ilyen kérdésre nagy szavakat puffogtatnának, és nyilván igazuk is van. Merj nagyot álmodni, de én nem ilyen vagyok. Azaz ilyen vagyok, csak máshogy. Nem tekintek a távoli jövőbe. A jelent próbálom megélni és a legtöbbet kihozni belőle, és a jelenben nem vagyok híres, befutott író többezer eladott példánnyal. Egy névtelen vagyok a sok közül, és ebből kell kihoznom mindent ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra kerüljek. Plusz nem vagyok babonás, de vannak dolgok, amiket nem szeretnék elkiabálni. Szóval, nyilván vannak terveim, amiket lépésről lépésre szeretnék elérni, de ezeket megtartom egyelőre magamnak. Hogy mikorra várható a következő könyvem? Az a helyzet, hogy A fegyverforgató harmadik kötetének kézirata elkészült. Ki lettek javítva a hibák benne, meg lett szerkesztve, már csupán korrektúra vár rá. És Ashley is ezerrel dolgozik a borítóján, így ha minden jól megy, akkor október-november környékén megjelenik. Első körben csak ebookban fog. A nyomtatás valószínűleg jövő évre csúszik majd. És akkor már a címét is elárulom: Baljós szövetségek. Nem, nem Baljós árnyak, bár az se lenne rossz, csak valaki már le stipistopizta előttem. Műfajváltásban sosem gondolkoztam. Én furának tartom, ha valaki ugrál a zsánerek közt. Bennem ez azt az érzést kelti, hogy az illető nem tudja, hogy mit akar, bizonytalan, még keresi önmagát. Persze nyilván ez nem igaz, hisz sokan vannak, akik több műfajban is zseniális műveket alkotnak, de én mégis ezt érzem. Én a fantasy világában érzem jól magam, és ez kétlem, hogy változni fog. De műfajon belül viszont egészen biztosan fogok ugrálni, mert már több történetöltem is van, és mindegyik más.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Fegyverek háza és a Démonok közt című könyveit pedig, a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

 

2021. augusztus 24., kedd

Csete Dóra - A Zöldlomb-erdő lakói

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni. Bruno Bettelheim”



 

Nem is olyan régen került hozzám ez a csupaszív mese, melyet szeretnék megköszönni az írónőnek. Köszönöm, hogy olvashattam, egy élmény volt.


Csete Dóra nevével nem először találkoztam, hiszen még tavaly volt szerencsém olvasni tőle Lillen, a tünde című mesekönyvét, melyet akkor nagyon megszerettem és bizony vártam a következő lehetőségre, amikor új történetet olvashatok az alkotó tollából. Ennek pedig most jött el az ideje, ami egy remek kikapcsolódásnak ígérkezett.

A Zöldlomb-erdő lakói 2021 egyik újdonsága, mely a Newline Kiadó gondozásában jelent meg. A mesekönyv már a borítójával is sejteti tartalmát, miszerint állattörténeteket rejt magában ez a csepp kötet.

A könyv 10 történetet foglal magában, melyek tulajdonképpen egy egész évet ölelnek fel. A Zöldlomb – erdő lakói nem mások, mint Móka a mókusfiú, barátja Sutyi a nyúlfiú, Böki a sünilány, Szellő az őzlány, Ravi a rókalány és Horka az idős vaddisznó. A díszes társaság mindenféle ünnepet és saját ötleteken alapuló kalandokat él át ebben az időszakban. Sok móka és kacagás, valamint némi tanulság is adott az olvasók szórakoztatásául.

„(…) nincs is jobb annál, mint egy tikkasztó meleg napon megmártózni egy hűvös vízben a barátainkkal.”

Szubjektív meglátásom a kötetről, hogy az írónő rendkívül kedves és vidám meséket álmodott meg a számunkra. A beszélő nevek remek játékot adnak az alapvetően is érdekes személyiségű karaktereknek, melyet egy figyelmesebb kis olvasó külön értékelhet, hiszen jobban meg fogja érteni a mesékben rejlő rejtett üzeneteket.

Egyetlen negatívumot tudok felhozni, ez pedig a mesekönyvben található grafikák, melyek ebben az esetben sajnos nagyon gyermeteg érzetet keltettek és inkább rontják az alapvetően kellemes olvasást.

Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy kézbe vehettem a könyvet, hiszen egy új csodás világba csöppenhettem és a szívem megtelt szeretettel.

Ajánlom kisebb és nagyobb olvasóknak egyaránt, hiszen a kedves sorok mögött ott a tanulsággal egybekötött szórakozás élménye.

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a Newline Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

2021. augusztus 23., hétfő

Philip Reeve - Olivér és a tengerkócok



 

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy az ilyen könyvekért szerettem meg felnőttként ismét a mesék világát, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.

A kiadói sorozatokat többnyire nem követem külön figyelemmel, hiszen azokból is számos áll rendelkezésre tematika és korosztály szerint, viszont a Káprázatos kalandokra, amibe a mostani értékelésem kötete is beletartozik, így is felfigyeltem. ( Ha érdekel téged is, itt megtalálod őket).

Philip Reeve munkássága immáron nem volt ismeretlen a számomra, hiszen nem is olyan régen olvastam tőle a Sen és a száguldó szán című könyvét, amit akkor megszerettem és pont ezért is nagyon izgatottan vártam, hogy a többi regényét is kézbe vehessem. Gondolhatjátok mekkora örömmel fogadtam, mikor kiválaszthattam a teljes sorozatot és most szépen sorban elmerülhetek ezekben a világokban.

Olivér és a tengerkócok címmel 2015- ben jelent meg a kiadónál. Az elsőre bohókás külsejű kötet egy csupaszív és nagy kalandokat rejtő történetet ismertet meg olvasójával. Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól ez a kis mese:

A történet főhőse, Olivér, aki élete első tíz évét kicsit sem szokványos módon élte, hiszen egy felfedezőcsaládban nőtt fel. Számos kalandban volt már része, de úgy érzi, hogy jó lenne kicsit „normálisabb” gyermekként is tapasztalatokat gyűjtenie. Vágya végül teljesülni látszik, hiszen a szülők mindent felfedeztek, amit csak lehetett. Az otthonukként szolgáló ház közvetlenül a tengerhez közel épült, így nem kis meglepetésükre fedezi fel a kis család, hogy titokzatos új szigetek alakultak ki tőlük nem messze. A két szülő rögtön kap az alkalmon és elindulnak feltérképezni az új jelenségeket. Sajnos egy nem várt kalamajka alakul ki, és bizony Olivérnek nem marad más választása, mint hogy újra nekivágjon az ismeretlennek, de szerencsére mellé szegődik pár „barát” is – egy mogorva, vén albatrosz, egy rövidlátó hableány és egy barátságos sziget, akit Szirtesónak hívnak –, hogy megkeresse eltűnt szüleit. Ám mielőtt belefoghatna a mentőakcióba meg kell küzdeniük egy sereg tengeri majommal, némi időjárási viszontagsággal és még a gúnyos hínárokkal is kezdeniük kell valamit. Vajon sikerül–e a mentőakció? És mi köze van ennek az egésznek egy bizonyos versenyhez? Nos, megtudhatok, ha elolvasod a könyvet.

„– Mit eszel? – firtatta Paprimorc úr.
– Majonézes tonhalat – felelte a fiú.
– Újmódi trutymó – horkant fel az albatrosz.”

Számomra rendkívül szórakoztató volt felfedezni és kalandozni egyaránt, ráadásul többször is elmosolyodtam, vagy bölcsességre leltem általa. A karakterek kedvesek és bár csetlenek – botlanak, mégis fejlődésre képesek, amit kimondottan szeretek. És bizony még a negatív szereplőkkel is együtt tudtam érezni, bár ettől még tetteik következménye alól senki sem mentesülhetett.

„Ha Andy Handabandy másféle fiú lett volna, akkor azt gondolhatta volna: „Lett egy barátom!” De Andy sosem vágyott igazán barátokra, így hát azt gondolta: „Lett egy szolgám!”

Ki szeretném emelni a beszélő nevek játékát, mert a szerző rendkívül kreatívan oldotta ezt meg, valamint Sarah Mcintyre illusztrátor rajzait, melyekért külön is érdemes barangolni a kötetben.

Összességében elmondhatom, hogy ismét remekül szórakoztam és mellette levontam a magam konzekvenciáit is.

Ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak, mert szórakozva kalandozni a világ legjobb dolgainak egyike.

Amennyiben elmerülnél te is ebben a világban, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy