„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”
Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek.
Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a 2020-as években döntött úgy, hogy kiáll az olvasópublikum elé és megvalósítja álmát. A kezdeti döcögős időszak remek tanulási folyamat volt a számára, elvégre, ahogy a mondás is tartja, „minden kezdet nehéz”. A novellák mellett hamarosan megjelent első önálló kötete Cukorfalat címmel, amelyet E-könyv formájában olvashatunk. A varázslónő című regénye pedig a 2023-ban a Smaragd Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor látogass el honlapjára.
A varázslónő romantikus fantasy, amely egy több szálon futó történet. A kiadvány elsődleges éke a borító, amelyet Zsiros-Petróczki Kitti álmodott meg.
Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fiatal lány… kezdődhetne így is ez a történet, hiszen megismerkedünk főszereplőnkkel, aki emberként különleges adománnyal született. Minden emberöltőben akad egy lélek, aki más, mint a többiek. Kiemelkedik adottságával, amely a mágiahasználók közé is emelheti, de ennek súlyos ára van, hiszen semmi sincs ingyen. Ahhoz, hogy a legjobb varázslók közé kerülhessen, le kell mondania minden emberi érzelemről, hiszen a tudás hatalom és magányos élet az átka. Vajon elég erős –e eme leánykának a hite és akarata, hogy megfizesse álmaiért ezt a súlyos árat?
Évekkel később egy Mágusról is hírt kapunk, aki szintén nagyon tehetséges. Jelleme és kissé forrófejű viselkedése számos kalandba keveri, hiszen hosszú évek óta keresi az igaz szerelmet. Vajon megleli –e és mennyit ér számára az egyetlen és örök szerelem ára?
„Annyi fájdalom és csalódás érte, hogy már nem mert reménykedni semmiben.”
Ellenben sajnos több problémám is adódott ezzel a kiadvánnyal. Először is, spoilermentesen leírva, logikai bukfenceket véltem felfedezni. Csak, hogy kiragadjak egy példát, a főszereplőnk érintése különleges - ezt többször is kiemelésre kerül – de, amikor a Mágussal elmélyül a kapcsolata, ez az apróság mintha eltűnni látszik. Ha valakinek megvan a képessége, mások érezelmeit „látni”, akkor ezt az adományt használjuk akaratlanul is.
A másik kellemetlen élményem abból fakadt, hogy peremvidékre lettem száműzve olvasásom folyamán. Egyszerűen olyan felszínesen vannak ábrázolva a karakterek és jelentős eseményeken siklunk át pár sorral elintézve, hogy sajnos esélyem sem volt belesimulni a történetbe. Tudom, hogy vesszőparipám, de a szereplők jellemábrázolása nagyon fontos minden tekintetben, tehát mindegy, hogy könnyed olvasmány vagy szépirodalmi, fajsúlyos témában íródott alkotás, erre szüksége van az olvasónak, hiszen ezáltal válunk eggyé az adott történettel. És pont ezért, egyszerűen hiába igyekeztem ellazulni olvasás közben, esélyem sem volt rá, míg végül a fele könyvet átunatkoztam, szó szerint.
A könyvet két részre lehet bontani. Az első felében megismerkedünk főszereplőnkkel, mind gyermek, minden felnőtt életében, majd szép lassan a mágikus világról is kapunk információkat. A második felében a kötet talán kicsit felgyorsul ugyan, de elveszik a varázslat minden tekintetben. Az alapok nagyon jók, ezt el kell ismernem, de nem lettek mélyebben kidolgozva, és ezáltal egy felszínes katyvasz marad az olvasónak. Az emberi világban való boldogulás annyi mindent adhatott volna még, mégis éppen csak érintünk témákat, majd libbenünk is tovább. Miért?
Túl száraz a szöveg, nincs összhang a kivitelezés és szándék között és ettől pedig zavarossá válnak a cselekmények.
Összességében úgy gondolom, hogy ráfért volna még egy kis szerkesztés erre a kötetre, vagy legalábbis egy 30 oldallal meglehetett volna toldani, hogy valóban megismerhessük a szereplőket. A cselekményből is talán a fűszer hiányzik igazán, túl gyorsan történik minden és ezért nagyon „nyers” marad az összhatás. Az érzelmekre is több sort kellett volna szánni, attól még nem lesz túlromantizált egy kötet, mert belemélyedünk a karakterek lelkébe.
Sajnálom, hogy nem tudtam eggyé válni ezzel a felnőtteknek szóló mesével, hiszen minden adott volt hozzá, de egyszerűen képtelen voltam rá.
Talán egyszeri olvasásként érdemes lehet kézbe venni a könyvet, hiszen nem vagyunk egyformák és pont ezért lehet, hogy más megtalálja benne azon rejtett kincseket, amelyek számomra elrejtve maradtak.
„Nem szabad sosem feladni. Amíg van remény, addig küzdeni kell.”
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
A magyar történelem korábbi korszakaiban játszódó kötetek valahogy ritkábban kerülnek kezeim közé, ami ugyan nem meglepő, mégis érzem ennek hátrányát is. Kimondottan szeretem a történelmet, és hazánk tekintetében is érdeklődést mutatok, ez mégis igen elenyésző számban mutatkozik meg olvasmányaim listájának tekintetében. A mostani könyvet is egy szeretett barátom közös olvasás igénye miatt vásároltam meg és végül olvastam el, amit ezúttal itt is köszönök, hiszen ellenérzéseimtől függetlenül meglepően kellemesen csalódtam. Az ő kritikáját ezen a linken érhetitek el!
Bauer Barbara számos regényt írt már, amelyek többnyire izgalmas idősíkokon át vezetik az olvasót. A karakterek színesek és fejlődésre képesek, mégis megmaradnak az esendőség keretein belül. Saját olvasásom vonatkozásában először 2021-ben vettem kézbe A fényfestő, majd ugyan ebben az év második felében a Kétszáz éves szerelem és a Most élsz című regényeit, amelyek őszintén szólva bár lekötöttek, mégsem tudták meghódítani a szívemet. Ezért is ódzkodtam ettől a kiadványtól, amely a borítóját tekintve gyönyörű, mégis nehezen vettem rá magam az olvasásra.
A szív szabadságharcosai 2022 egyik újdonságaként jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásának köszönhetően.
A regény egyszerre szól egy fiatal lány felnőtté válásáról és az 1848-49-es szabadságharcról. Lili a korát meghazudtolva lázad sorsa ellen, amely az akkori társadalmi elvárások nyomása miatt „béklyóba” kényszerítené. Zabolátlan természete, magas intelligenciája egy olyan különleges fénye a kornak, amelyet a lángok okozta füst sem tompíthat. A forradalom felfokozódott hangulata arra készteti, hogy visszatérjen családja körébe és megtapasztalja a felnőtt élettel járó keserédes valóságot. Az első szerelem is betoppan életébe, Bálint személyében, aki kötöttségei ellenére képtelen elleállni a szíve suttogásának. Eközben az események egyre sokasodnak és Lili úgy érzi, hogy tennie kell valamit hazájáért és az asszonyok sorsáért is, hiszen egy elnyomó társadalomban a nők szava elszáll a széllel. Vajon milyen sors vár egy szabadszellemű leányra és hova vezet egy elfojtó közeg kalitkája?
„– […] Lili, a magyar nemzet csak úgy menthető meg, ha az anyanyelvén szólhat. Ha kimond egy magyar szót, a kezét nyújtotta ki, és csak az nyúl érte, aki érti. Erre az összefogásra van szükség, a kezekre, a hangokra, arra az ezeréves múltra, amit csak mi értünk. Olyan természetes ösztön ez, mint az élni akarás. Ha nem így lenne, már rég elveszítettük volna.”
Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hogy mennyire magával visz a lendület, hiszen a történet az első oldaltól kezdve lekötötte a figyelmemet és még azt is elérte, hogy részben izguljak.
Karakterek tekintetében Lilivel nagyon szerettem eggyé válni, az ő gondolatain és cselekedetein keresztül értettem meg, hogy a szabadság mindenek felett áll, és ahogy a nők sorsa változik, úgy enyhült bennem is a szorítás érzése. Elhittem, hogy elég egy lázadó lélek ahhoz, hogy egy egész nemzet nézőpontja megváltozzon és ezt nagyon szerettem.
Bálint személyét már kevésbé tudtam befogadni, hiába próbáltam vagy erőlködtem. Bár nézetei némiképpen megértésre találtak bennem, mindez azonban ahhoz igen elenyészőnek bizonyult, hogy pozitívabb szemlélettel tekinthessek reá.
„Szerettem egyedül lenni, ennek ellenére sosem voltam magányos. Az egyedüllét mindig önmagamhoz vezetett, mintha csak máskor nem hallhatnám a belső hangokat.”
Események tekintetében viszont azt kaptam, amit vártam, egy rendkívül pörgős, mégis sok részletre kitekintő regényt. Szerettem olvasni a forradalomról és legfőképpen főhősnőnk küzdelmeiről, hiszen aki cselekszik, változást hoz egy jobb élet reményében. A jövő ugyan képlékeny, de csak a bátor szív hozhat enyhülést a vérző lelkek számára.
„Az élethez bátorság kell!”
Talán ezek után mégis meglepő lesz, hogy ha azt írom, bár szórakoztató célzattal vettem kézbe, mégis inkább a történelmi események kötöttek le, sem mint a szerelmi részek. Nincs bajom a romantikával, de nem vagyok egy hullámhosszon a szerző stílusával, sajnos ezt már biztosan kijelenthetem ennyi kötettel a hátam mögött. Természetesen, mivel nem adom fel egykönnyen, ezért még fogok olvasni az írónőtől, mert ugyanakkor el kell ismernem, hogy kedvemet lelem minőségi karakter ábrázolásában, érdekes témaválasztásaiban és gördülékeny írástechnikájában. Remélem, hogy egyszer majd egy olyan regényét vehetem kézbe, amely szerelem lesz az első oldaltól az utolsóig.
Összességében érdekes olvasmánynak gondolom, de az utolsó ötven oldal érzelmi kibontakozása nem az én lelkemnek íródott. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy kézbe vettem.
Ajánlom a könyvet a romantika kedvelőinek, ámbár azon olvasók is megtalálhatják számításaikat benne, akik inkább a történelmi kitekintésekre kíváncsiak. És egy nagy bölcsesség: „Az igazság mindig kiderül. Minden hazugság, álarc és függöny mögött ott van a valóság, és előbb-utóbb mögé látunk. Ahogy változunk és körülöttünk minden változik, átrendeződik és ami takarásban volt, az egyszer csak a fényre kerül.”
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jaffa Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Többnyire nem szokott gondot okozni, ha értékelést kell, hogy írjak egy olvasott könyvről, de vannak olyan történetek, amelyek kissé sokként érintenek és egyszerűen képtelen vagyok rögtön megírni az adott véleményezést. Így jártam ezzel a regénnyel is, amit elsősorban a szerző személye miatt vettem kézbe, hiszen számomra nagyon szimpatikus és másodszor pedig a borító vonzott magához.
Maddie Grand – Gyöngyöm című regénye 2021-ben jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A fent említett borítót Ashley Redwood munkájának köszönhetünk. Az olvasó talán először hasonlóan fog érezni, mint tettem én is anno, miszerint ez egy habkönnyű romantikus lesz, de ne tévesszen meg senkit a külső kép színvilága, szó sincs ilyesmiről.
Ebben a történetben megtörténik mindaz, amelytől a legtöbb ember fél, mégpedig egy olyan veszteség, amely összetöri a szíveket és a darabkákat nem lehet összeragasztani.
Adott három főhős, akik életútjuk szerint „elválaszthatatlanokká” válnak és adott egy baleset, amelyre senki sincs igazán felkészülve. Pearl, Zack és Angie életfonákja szorosan csomóba kötődik, amikor az érzelmek mezejére lépnek, de hogy igazán ki miért is fontos ebben a történetben? Nos, erről igazán nem mesélhetek. Azt gondolom, hogy a fülszöveg csak annyira lesz elegendő, hogy az olvasó érdeklődését felkeltse, de nem készít fel senkit arra, hogy a lelkünk egy darabjától válunk meg.
Saját olvasási élményemként először nem értettem, hogy miért nem tetszik ez a kötet, ugyanis nem tagadom, hogy kétszer vettem kézbe. Az első alkalommal még valamikor a tavalyi év folyamán próbálkoztam, de nem fogott meg a hangulat és az eseményeken is átsiklottam. Idén ezért újra rávettem magam és most már megértve és beleérezve olvastam a sorokat. A majd egy év alatt számos tapasztalattal lettem gazdagabb, de egyik sem hasonlít mind ahhoz, amelyet a főszereplőknek kellett átélniük.
Ami kimondottan figyelemre méltó, az az ahogy a szerző bánik a szavakkal és ezáltal az emberi érzelmekkel egyaránt. Természetességgel ragadja meg a legfájdalmasabb pillanatokat is, mégis rendkívül hiteles, akár írhatom úgy is, hogy életszagú eseményeknek lehetünk szemtanúi.
Az élet és halál közötti párhuzam szintén kiemelkedő, ahogy érzékeljük a veszteség adta fájdalmon át az életben maradottak gyászmenetét. Nem egyformán gyászolunk, ahogy a lelkünk is ezer színben pompázik, de a folyamat öt fázisán mindenkinek végig kell mennie. Ezen lépések is különlegesek a karakterek szemszögéből és rendkívül nagy utat tesznek meg a kötet elejétől a végéig.
Ami cseppet zavaró lehet, az a múlt és jelen váltakozása, amely nincs külön fejezetekre bontva. Szerencsére én már tudatosan álltam neki az olvasásnak és így csak picit kellett, hogy belerázódjak.
Azt hiszem, hogy összességében ezek a sorok fogják visszaadni az élményemet:
Kedves Írónő!
Bár tudom, hogy mennyi munkád van ebben a kötetben és azt is sejtem milyen mély érzelmekkel vetetted papírra a gondolataidat, de mégis le kell, hogy írjam számomra mennyire megindító volt olvasni másodjára a soraidat. Azt gondolom, hogy minden regényhez kell egy bizonyos hangulat és vannak könyvek, amikhez kell a nyitott szemlélet is egyben. A te könyved ilyen, mégis ezen belül is sokkalta több mint egy átlagos regény, mert nemcsak a karaktereidet kell megérteni, hanem a szavaid mögött meghúzódó üzeneteket is. Sok regényt olvastam már „nehéz” sorsú emberekről, de igen csak kevés olyat, amit meg is sirattam.
Köszönöm, hogy megírtad és azt a mély gondolatiságot is, amelyet átadtál az olvasóidnak!
Írj minél többet és remélem minden regényed egy hasonló utazással ér véget!
Üdvözlettel, egy hű olvasód!
Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki képes a lelkét kinyitni egy mély érzelmű történet előtt, aki hisz abban, hogy a szerelem több mint puszta elnagyolt érzelem. És legfőképpen azon lelkeknek ajánlom, akik éltek már meg veszteséget az életükben, mert ez a könyv olyan, mint egy gyógybalzsam a fájó sebeinkre! Gyönyörű és elengedhetetlen!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Ritkán veszek kézbe romantikus könyvet, pedig alapvetően semmi bajom nincs ezzel a témakörrel. De valahogy sokkal jobban vonzanak azon tematikájú kötetek, ahol a valós érzelmek funkcionálnak elsődlegesen és nem egy túlgondolt emocionális töltelék. Ennek tudatában cseppet félve álltam neki az olvasásnak, de bizony igen csak meglepett. Mielőtt erről részletesebben is írnék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a regényt. Köszönöm szépen.
Riley Baker - A Happy End után című alkotása immáron második kiadását ünnepelhette, amely ezúttal 2020-ban jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Számomra mindig felvetül ilyen esetben a kérdés, hogy vajon ez mennyire tudható be a történet sikerességének, sem mint egy újabb marketingfogásnak? Most elég vadnak érezheti bárki a fent leírtakat, de sajnos többször találkoztam a negatív oldallal, sem mint a pozitívval. Szerencsére olvasás után azt kell, hogy írjam itt semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a történet egy nagyon érdekes és izgalmas megközelítést ad egy bizonyos „lerágott” csontnak.
Lassan Dunát lehet rekeszteni az olyan történetekkel, ahol fiatalok múltbéli sérelmeik adják a fő drámaiságot és, hogy őszinte legyek, tele van a padlás olyan semmitmondó tragédiákkal, ahol a nemi erőszaktól kezdve, a különböző bántalmazásokig taglalják a felfoghatatlant. Félre ne értsen senki, nem öntagadást élek meg éppen, hiszen a fentiek közül magam is tapasztaltam a bántalmazás bizonyos formáját, mégsem érzem kellően kreatívnak és hitelesnek, hogy divat lett belőle. Ezt a hosszú monológot azért írtam le, hogy felfedjem azon ellenszenvemet, hogy mennyire elcsépeltnek érzem már az ilyen események köré épülő történeteket. Itt viszont semmi ilyesmiről még csak megközelítőleg sincs szó és első körben ez okozta nálam a kellemes meglepettség érzését. De nézzük is, hogy miről szól ez a történet.
„Sohasem tudunk elbúcsúzni azoktól az emberektől, akiket szeretünk, és szerintem ez így van rendjén.”
Az értékelésem első felében kicsit hangot adtam azon nem tetszésemnek, ami a mostani fiatal felnőtteknek szóló könyvekből alakult ki, most pedig arról szeretnék pár szót ejteni, hogy egy alig 258 oldalas regény, mennyire képes felszínre hozni olvasójában azt a múltat, amit, azt hittem már befedett az idő pora.
Egy percig sem fogom tagadni, hogy nagy hatással volt rám ez a könyv, és nem csak amiatt, amiket fentebb említettem, hanem az írónő gördülékeny stílusa és a humorba forgatott minőségi témakörök miatt is.
„(…) Elbúcsúzol tőle addig, amíg még megteheted. Akkor nem fogod egy életen át okolni magad azért, hogy értékes perceket vesztegettél el, amit még vele tölthetnél, ahelyett, hogy olyasvalamiért harcolsz, ami már el van döntve. Ha megpróbálsz valamit megváltoztatni, akkor felborítod az egészet. Ha valaminek be kell következnie, akkor az mindenképpen be fog.”
Ebből már biztosan sejthető, hogy mennyire szerettem Kisha bőrébe bújni. Hiszen amikor vele lélegeztem tényleg kaptam levegőt, és amikor felszínre törtek benne az érzések és némi emlékfoszlányok, úgy értettem meg, hogy a múlt a mi szemszögünkből egy adatgömb, de mint mindennek és mindenkinek, több szempontból is vizsgálódni kell és érdemes. Kisha nem volt tökéletes, hiszen esendősége az első sortól az utolsóig megmutatkozott, de határozottan fejlődőképessé vált és rendkívül nagy utat tett meg.
„Tudod az élet nem mindig úgy működik, ahogy kisgyermekként elképzeled. A gonosz nem minden esetben nyeri el a méltó büntetését, az a bizonyos herceg sem biztos, hogy beléd szeret, sőt miután megetted a mérgezett almát, lehet, hogy senki nem ment majd meg. Nincs üvegcipő, ami kifejezetten a te lábadra passzolna, és sajnos egyetlen életed van. Nem minden történet végződik happy enddel, de az utad során, néhány igazán felejthetetlen pillanat kárpótol majd érte”
Több karaktert megszerettem, ami elsőre nagyon furcsa érzést keltett bennem, ugyanis azt az összes szereplőre tekintve írhatom, hogy igazán senki sincs kidolgozva, mégis kerek egésszé tették a könyvet.
Összességében elismerem, hogy kellemesen csalódtam és határozott igent mondok a szerző többi alkotása felé.
Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek, kortól és nemtől függetlenül, mert van az a történet, ami elsőre „női regénynek” látszhat, de ha kap egy esélyt, szirmaira bontja az emberi lélek minden mozzanatát és ez a virág a legcsodálatosabb.
Itt a tél és hiszem, hogy ez a könyv adhat annyit, hogy megérje ellátogatnod a Könyvmogul weboldalára, hiszen egy meleg ital társaságában, ez a regény a leghidegebb éjszakákon is felmelegít majd.
Írta: NiKy
„Inkább legyen kellemes meglepetésben részed, minthogy túl sokat várj, és végül csalódj.”
Okkal választom minden esetben a könyv idézeteit, hiszen valamilyen formában hozzám köthetőek, vallom magam is nézeteit, vagy csupán egyetértek a leírtakkal. A mostani esetben is hasonló okból választottam ezt a mondatot, ugyanis a szerző előző könyve magasra helyezte azt a bizonyos mércét és ezt megugrani nem volt könnyű, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen.
L. J. Wesley – 12 első randi című kisregénye 2019-ben jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. A borító 12 profilképet mutat, amelyek különböző stílusban ábrázolnak „Adoniszokat”. Az alaphangulatot megkapja az olvasó ennek megfelelően, hiszen a némi karikatúrának is elmenő arculatot látva egy vidám, várakozással teli érzést kapunk.
Nézzük is, hogy miről szól ez a regény.
Pam bemutatkozó szövegével indít a kötet, amelyben kapunk némi utalást a véleményéről legjobb barátnőjét tekintve, majd vált a nézőpont és Sam oldaláról ismerhetjük meg ennek az 1 évnek a sűrített eseményeit.
12 hónap – 12 randi, ahogy azt várni lehet, minden tag egy külön egyéniség, nincs két egyforma. A hónapok haladtával fedezhetjük fel a férfivilág krémjét, már ha valaki szereti a romlott állagot. Időközben Sam a kezdeti depresszióból kilábalni látszik, ismét felveszi az élete fonalát és több kisebb-nagyobb buktatóval színesítve megéli a női lét izgalmait, Pam barátnője iránymutatásával természetesen. Hogy milyen kimenetele lesz a randiknak? És mi köze van a könyvszeretetnek mindehhez? Nos, javaslom, hogy vedd meg a könyvet és olvasd is el rögtön, egy adag meleg ital társaságában.
„ (…) nincs olyan, hogy mindig, minden tökéletesen megy.”
Szubjektív meglátásom szerint az író megint nagyot alakított, hiszen az ellenkező nem szemszögéből megközelíteni egy randit nem egyszerű, hát, ha még 12-re emelkedik ez a szám. Mint fentebb írtam teljes mértékben elégedett vagyok a szerző színészeket is megszégyenítő alakításával papír formájában.
Karakterek szempontjából a hímek nálam kiverték a biztosítékot, de ezt tették humorban megforgatva, így kevésbé érződött a háttérben meghúzódó negatív töltet.
Sam egy buta liba és sajnos ezt a véleményt már az első percben kialakítottam. Bár értem a karakterválasztást és azt is, hogy ezek a jellemvonások szükségesek voltak a megfelelő mértékű fejlődéshez, egyszerűen képtelen voltam azonosulni vele. Ellenben Pam már sokkal jobban megfelelt a lelkemnek, csak sajnos belőle nem kaptam eleget.
A kötet eseményekben gazdag, hiszen csak úgy pörögnek a lapok az olvasó kezében. Egyetlen mondat sincs feleslegesen, mindennek és mindenkinek fontos szerepe van a történetben és ezt nagyon tudom értékelni.
„ Soha ne azzal törődj, hogy mások mit mondanak rólad.”
A humor sokat lendített az olvasási élményemen, ugyanis kezdetben nagyon nehezen tudtam alkalmazkodni Sam személyéhez, aztán ahogy a randik besűrűsödtek, úgy én magam is kezdtem felengedni, viszont a „pizsama partitól” kezdve ismételten peremvidéki lettem. Azt gondolom, hogy ehhez a fajta sztorihoz kell hangulat és készen is álltam a befogadásra, mégis a sok klisé és túlzás nekem már sokk-ként csapódtak le és már meguntam. Sajnos úgy gondolom, hogy a szerző Brooke kötete még mindig egy olyan mérce, amit nem értünk el ezzel a kisregénnyel és bár teljesen más a két hangulat és tematika, mégis hasonló elégedettséget vártam olvasásom folyamán.
Ettől függetlenül hiszem, hogy másnak fog tetszeni, ugyanis én nagyon finnyás olvasó vagyok minden téren.
Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti a humoros, könnyed szerelmi sztorikat és nem riad vissza attól sem, hogy az erotikát tejszínhabbal fogyassza.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„Hiszem, hogy a sorsunkat magunk formáljuk. Gondolataink befolyásolják érzelmeinket, s érzelmeink cselekedeteinket. Cselekedeteink, jellemünket. S akkor felteheted a kérdést magadnak: - Milyen ember vagyok? – Nézz mélyen magadba, és a választ megtalálod.”
Ennek a kötetnek van egy bizonyos varázsereje, amit úgy fedez fel a leendő olvasó, hogy ránéz a borítóra és elolvassa a fülszöveget. Ez így persze elég giccsesen hangzik, de a maga nemében igaz, hiszen én is így leltem rá erre a kötetre. Vonzott a festményszerű borító és megtetszett, ahogy a fülszöveg vázlatszerűen bemutatja a könyvtől elvárható „izgalmakat, mondanivalót, értelmet”.
Mivel mostanában több olyan regényt volt szerencsém olvasni, mely nem feltétlenül felel meg az átlag ízlésemnek, úgy döntöttem, hogy megveszem és teszek egy próbát.
Történetünk hősnője, Réka, aki egy két gyermekes családanya, feleség és dolgozó nő. A munkájában és az élet egyéb területein mindig precíz, szorgalmas és kedves természet, akit szeretnek a kollégái és úgy átlagban az emberek, de ettől függetlenül kevés barátot tudhat magáénak, viszont azokat megbecsüli. Az életét javában a munka, a gyermekei nevelése, a házastársi „kötelességei” és a házimunka teszi ki. A férjével való kapcsolata folyamatos romlásnak indul, mely különböző lelkiállapotokat hoz felszínre a fiatalasszonyban. Zsóka, mint legjobb barátnője rendszeres noszogatásának végül engedve, egy tánctanfolyamon vesz részt, ahol a mozgás mellett számos más élmény éri. Innentől kezdve az asszony a változás mezejére lép, míg fel nem tűnik egy bizonyos harmadik. Hogy miképpen éli meg egy gyermekeit szerető lélek ezt a változást és mi köze van a hitnek mindehhez? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.
Saját meglátásom szerint a regény erőssége elsődlegesen az, hogy mélyen beleássa magát a női lélek különböző fázisaiba, illetve folyamatosan felhívja bölcseleteivel az olvasó figyelmét arra, hogy nem kell megelégedni azzal, ami van, ha nem elégedett életével. A lét nem arról szól, hogy szenvedünk, míg mások kényelmét szolgálva éljük a mindennapokat és ebben még a vallásos közeg, esetleges több gyermekesség sem lehet akadály, elvégre minden nézőpont kérdése. Ha változtatni kell, előbb önmagunkban kell meglelni a probléma forrását és utána cselekedni. Egy boldog anya sok örömet okozhat gyermekeinek, de ha csupán egy lélektelen héj, akkor csak értetlenséget és sok fájdalmat szül.
Réka esete nagyon jó arra, hogy felnyissa az olvasó szemét, hogy a társadalmi nyomások mellett is képesnek kell lenni arra, hogy legyen saját tere, önmagára szánt ideje egy asszonynak körülménytől és anyagi háttértől függetlenül. Elsődlegesen nem abban mutatkozik meg a magunkra fordított idő, hogy vásárlással vagy bulizással töltsük el – bár itt hozzá kell, hogy tegyem, akinek erre van szüksége, tegye meg – hanem egy nyugodt óra is hatalmas erőt adhat, amikor csak magunk vagyunk gondolatainkkal és egy meleg ital vagy egy könyv társaságában megpihenünk. Mindenkinek jár a szabadság eme formája és ezt elvenni egy lélektől vétek!
„ A meg nem élt szerelmek nem múlnak el sohasem…Van olyan szerelem, mely a földi élet végeztével sem szűnik meg. A lélek viszi magával…”
A fenti idézet egy személyes kedvencem, mely jól mutatja, hogy ha igazán szeretünk, az nem szűnik meg soha, főleg akkor nem, ha viszonzásra lelhetünk. Ezt elsődlegesen azért írom, mert nem egy házasság hűl ki az évek folyamán és az elkényelmesedett léttől,- mely bár rossz, mégis biztonságosnak gondolt-, úgy érezhetjük, hogy nem jár ez a szerelem, pedig ez nincs így. A regényben Réka, a maga elnyomó közegétől függetlenül is küzd a sorsáért és nem egyszer felszólal azért, amiben hisz.
„Nevezhetjük sajátunknak az emlékeinket? Mert ha igen, kell lennie bennünk valakinek, aki sajátjának tulajdonítja a megélt eseményeket. De akkor ki az a valaki?”
Számos kérdés felmerült bennem a történet olvasása közben, de többször is úgy éreztem, hogy igazán nem itt fogom meglelni ezekre a választ, hanem saját magamban. Úgy gondolom minden Nő hordoz magában egy „emléktáblát”, amire sok mindent felír – érzelmeket, eseményeket-, de hogy ezek közül mi és mennyi kerül fel az emlékeink listájára, bizony lélektől függ. Ha csak „jegyzetelsz”, de nem éled meg valós érzelmeidet, akkor ezek eltűnnek az első széllökés által, de ha mersz időt szánni magadra vagy a problémádra, akkor számos előnyhöz és lelki nyugalomhoz juthatsz. Vajon te melyik típushoz tartozol kedves olvasó?
A könyv igazából egy visszatekintés a múltba, melynek során egy asszony ezt a „munkát” elvégezve, számot vett életével és múltjával.
Szubjektív véleményem, hogy nagyon intenzív emocionális munkára sarkallja olvasóját az írónő, ugyanakkor nem kényszerít rá semmit, csak megadja azt a bizonyos lökést. Úgy érzem, hogy ennek a kötetnek azért van nagy ereje olvasójára, mert olyan dolgokkal foglalkozik, amit átlagban elhessegetünk, vagy tiltólistán van a társadalmi elvárások küszöbén.
Viszont talán számomra a legdühítőbb az, hogy a kötet nem lett gondosan szerkesztve. Több helyen elcsúszásokkal találkoztam és nem egyszer összemosódott a jelen és a múlt. Események és karakterek csúsztak össze és ez nagyon zavaró volt a számomra. Egy ilyen fontos témával foglalkozó és érdekes regényt nem lett volna szabad így kiadni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy bár érződik az első szerzős minta a könyvön, mégis olvasható és a lényeget megadja azoknak, akik készek a fejlődésre.
Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott, mégis megtaláltam a magam életének foltjait, ezért fel tudtam tenni kérdéseket és mélyen belül tudom, hogy ott vannak a válaszok is bennem. Ezért pedig elismerem ennek a könyvnek a varázsát és remélem mások is felfedezik általa a bennük rejlő csodát.
Ajánlom minden nőnek, aki nem érzi jól magát a bőrében, aki úgy gondolja az élete egy örök robot, de annak is adhat gondolkodni valót, aki jelen pillanatban boldog. Mert ne feledjétek a Nő olyan, mint a szivárvány, ezer színben pompázik, de ahhoz, hogy igazán ragyoghasson, egy eső utáni felfrissülés a mérvadó!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Underground Kiadó oldalára fellépve be tudod szerezni.
Írta: NiKy
Borzasztó nehéz helyzetben érzem magam, miközben eme sorokat írom. A könyvet recenzióként kaptam az Ágenda Kiadótól és ezért nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy attól vagyok hiteles, ha mindig azt írom, amit tapasztaltam és a tudásom legjavát beleadva kifejtem a gondolataimat.
Emília Erika neve számomra ismeretlen volt eddig, de mint első könyves alkotó, lelkesen kezdtem bele az olvasásba, de sajnos csalódnom kellett. Mivel fent említettem, hogy tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy első regényről van szó, eleve kevésbé kritikusan álltam neki az olvasásnak.
Kezdeném a borítóval, mert bár nagyon kellemes látványt nyújt távolról, de ha közelebbről megnézem sajnos nem illik a történethez. Ehhez a képhez egy egyetemistákról szóló történet passzolna, nem pedig egy dolgozó nő és az ő kis „kalandozásai”. Az alap ötlet ígéretes lenne, ha nem ilyen felületesen lett volna kidolgozva. Ugyanis az elsődleges és legzavaróbb tényező, hogy az idősíkokban való ugrálás egyszerűen követhetetlen. Egyik mondatban jelenidőben mesél az alkotó, a következőben pedig átvált múltra. Ugyanez a gondom a meséléssel. Egyik sor egyesszám első, a következő pedig már egyesszám harmadik személyben íródott. Inkább zavaró volt, sem mint indokolt ez a szétválasztott előadásmód.
Kicsit ezzel az idősík és előadásmód váltogatással olyan érzésem volt, hogy az író valami egyedit akart volna létrehozni első könyvnek, de nagyon nehezítette a történet befogadását. „Anna, Zsolt, Zsuzsa, Tibor, Richi a főszereplők” - írja a fülszöveg. Nézzük sorba kiről milyen tapasztalatok alakultak ki nálam.
Anna egy utaskísérő egy légitársaságnál, aki főszereplőhöz méltóan valóban megállja a helyét, elvégre róla szól ez a kis kötet. Személyiségileg vidám, határozott hölgyemény, de meggondolatlan döntéseivel sokszor ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Ahogy a hímekkel is bánik, alátámasztja ezt a felelőtlenséget, még abban az esetben is, hogy ő maga megcsalás „áldozatává” válik. Zsolt, Anna ex-partnere, az események fő „rosszfiúja”, nem éppen kellemes sorsot húzott magának. Ellentmondásosnak és felszínesnek éreztem, mert bár váltig állítja, hogy mélyen érez Anna iránt, mégis folyamatosan más nők is jelen vannak az életében. És sajnos más szempontból is keveset tudunk meg róla az események alakulása folyamán. Zsuzsa és Tibor, Anna legjobb barátai,- kedves pár-, akik az esküvőjükre készülődnek. Az egész történet alakulása folyamán őket tudtam leginkább magamhoz közel érezni. Természetesek voltak, vidámak, de betöltötték a hűséges barát szerepét is. Csak kár, hogy ismét nem voltak kellően kidolgozva. Róluk szívesen olvasnék többet. Richi, pedig egy olyan fiatal vállalkozó, akinek a „megmentő” szerepe jutott, és bár szintén pozitívan gondolok rá, megint csak éppen hogy láttam belőle valamit.
Sajnos elmondható, hogy a szereplőkben semmilyen árnyaltság nincs, a jellemfejlődés messze elkerüli a karaktereket és bizony örültem volna, ha nagyobb rálátást enged az alkotó a személyiségükre. Szintén nagyon zavaró volt a számomra a sok tőmondat, a névelők hiánya.
Őszintén szólva egyáltalán nem bántam, hogy csak 66 oldalas a könyv. Olyan érzésem volt végig, hogy ezen még dolgozni kellett volna, jobban átgondolni a történetet, mert ez ebben a formában befejezetlen érzést hagyott bennem. Sajnos a felszínes karakterek és az előadásmód furcsaságai nem tették számomra élvezhetővé az alapvetően ígéretesnek induló történetet. De ugyanakkor nem jelenti azt, hogy másnak ne nyújtana egy kellemes délutáni kikapcsolódást a strandon.
Amennyiben nem vettem el a kedved az olvasástól, az Ágenda Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Milyen érdekes az élet! Már nem is tudom hányszor került elém ez a kötet, de csak most olvastam el. Megvettem egy drága barátnőmnek, és végül egy másik kedves molytársamtól kaptam kölcsön, hogy belefeledkezhessek. Ezt itt is szeretném megköszönni, mert enélkül nem tudom mikor is szántam volna magam rá az olvasásra, és kimaradt volna mindazon élmény, melyet olvasás közben éltem át.
Az első, amit meg kell, hogy jegyezzek, az a borító egyszerű, de nagyszerű mibenléte. Rendkívül ízléses, teljesen a bel tartalomhoz passzoló. A színek kellemessége és egy leheletnyi elegancia tükröződik vissza. Csak gratulálni tudok a tervezőnek!
Ami a történetet illeti, ez egy csodálatos családregény, tele fájdalommal, haraggal, szeretettel, az emberi lelkek különböző megnyilvánulásával, melyet minduntalan átsző egy bizonyos vékony háló, ez pedig nem más, mint az élet és a halál közti leheletnyi vékony réteg. A kötet öt szálon fut, mégis ebből négy a meghatározó, melyet a karaktereken keresztül élhetünk át, és az az egy csupán a történelem ismétlődése, mely mocskával és drámai felhangjával illeszti össze a szereplők életfonalát.
A könyv elején még nem éreztem ezt a határtalan odaadást. Szokványosan kezdődött, hiszen egy fiatal lány hánytatott sorsára enged egy pillanatnyi betekintést, hogy kerül a jelen időszakban a másik fő karakter mellé, hogyan is alakul ki az ő "kapcsolatuk".
Ha lehet így fogalmazni, Alma és a Belasco család foglalják el a történet első részét. Megismerjük a múltat, a család felépítését, a társadalomban betöltött szerepüket. A családtagok egymáshoz való viszonyukat, a háború előtti és közbeni időszakot. Alma, Nathaniel és Icsimei kapcsolatát, a szeretetük különböző formáit, a különlegességeket, gyengeségeket, és különösképpen az akkori társadalmi különbözőségekből adódó terheket, melyek kihatnak eme három különleges személy életére, a világban való elhelyezkedésükre.
Míg a két hím őrlődése a család, a kötelességek és a akkori politikai kirekesztettség által elszenvedett megaláztatásokon keresztül vezeti olvasóját. Addig Alma személyiségének fő állomásait láthattam, főleg azon pillanatokra fókuszáltam, ahol kialakul ez a páratlan, szenvedélyes, életigenlő, határozott NŐ életképe, és mely elkíséri az élete további szakaszaiban. Alma életfelfogása, hol, mint egy vulkán tör felszínre, hol egy csendes folyó áramlik, megélve a tragédiák okozta sebek gyógyulását, a saját létének megkérdőjeleződését és legfőképpen a két férfihoz fűződő kapcsolatát. A két hím hányatottsága teljesen eltérő, míg az egyik az "aranyélet" adta biztonságos falak között keresi útját és lép a férfiaknak kijelölt ösvényre, addig a másiknak meg kell küzdenie származásából adódó megkülönböztetésekkel, a családja elvárásaival, az embertelen körülményekkel, a férfivá érés nehézségeivel és főleg egy meg nem értett szerelem elmélyülésével, melyet ebben az időszakban még csak lelkileg kell feldolgoznia.
A három karakter közti kapcsolat, a szeretet, a szerelem milliónyi árnyalatát hozta felszínre. Ezen lelkek kitartása, kölcsönös tisztelete és hihetetlen bátorsága tiszteletet ébresztett bennem és nagyon szurkoltam egy bologabb befejezésért. Hogy erre milyen választ leltem, megtudhatod, ha elolvasod a könyvet.
Ami a negyedik szereplőt illeti, korát meghazudtolva éli az életét, kegyetlen sorsa, erőssé és szívóssá tette. Szorgalma, hihetetlen élni akarása és az a páratlan kedvesség mely jellemzi, kiemeli a láthatatlanságból, hiába szeretne ott maradni. Ennek következtében Irina láthatóvá válik Alma számára is és eme két nő árnyakban megbúvó összefonódását követhetjük nyomon.
A könyvben sok apró és két hatalmas szerelem kap helyet. Míg az egyik évtizedeket ölel fel és kitartóan pulzál, addig a másik apró lépésekkel erősödik, mégis mindkettőről elmondható az a mélység, kölcsönös tisztelet, mellyel adóznak mind a szellemi, mind a testi gyönyörök iránt.
És szót kell, hogy ejtsek az ötödik szálról is, melyről határozott véleményt alakítottam ki és bár, szerencsére védett időszakból írom eme sorokat, mélyen fel vagyok háborodva.
Sok történet szól a második világháború Európában megélt szörnyűségeiről, és gyötrelmeiről, de oly keveset tanulunk átlagban arról, amit a tengeren túli népek műveltek a japánokkal. Nem érdekel, mely népről van szó, ezt SENKI nem teheti meg a másikkal. Szidjuk a németeket, de nézzünk már szét a világban!! Nem tudunk olyan népet mutatni, akihez ne fűzne kegyetlenkedés és más népcsoportok irtása vagy megalázása. A könyvben számos kiváló mondat olvasható, de én most egyet kiemelnék, mert a benne leírtakat igaznak gondolom.
Úgy gondolom, hogy ezen érdemes lenne elgondolkodni és azon is mi hol helyezkedünk el eme nézetünk szerint! Mert más kényelemből, biztonságból ítélkezni és más a káosz közepén tisztességes embernek maradni! Nincs több hozzáfűzni valóm.
Összességében azt kell, hogy írjam ez a könyv csodálatos. Érzelmek millió árnyalatai kerültek felszínre, de már nagyon régen nem sírtam ennyit egy történeten. Idei olvasásaim egyik kiemelkedő kötete és evidens, hogy kell egy saját példány a polcomra. Számomra kedvenc!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Geopen Kiadó weboldalán megtudjátok venni a könyvet!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése