„Mindenki a maga fészkét építi.”
Évek óta olvasok ifjúsági regényeket, legyenek azok a
régmúlt időkből – azok a „híres” pöttyös és csíkos könyvek – vagy a mai oly
kedvelt kortárs szerzőktől. Ezek a regények többnyire megnyugtatnak,
elgondolkodtatnak, néha megnevetettnek. De még egyszer sem fordult elő, hogy
szorongással olvastam volna bármelyik fent említett kiadványt. A mostani
esetben viszont elmondhatom, hogy többször is összeszorult a gyomrom és nem
feltétlenül az izgalom hevében. Minden történet általában üzen valamit az
olvasójának, de jelen esetben ez a felfedezésem nem töltött el boldogsággal.
Regős Mátyás elsőkönyves szerző, aki a Regényes természet
irodalmi pályázat nyerteseként, a Móra Kiadó gondozásában adta ki regényét
2022-ben. Ez a történet valami egészen eltérő mind témáját, mind hangulatát
tekintve az eddig „megszokottaktól”, mégis nagyon fontos tematikákat boncolgat.
A történet főszereplője egy csonka család: az özvegy apa és
három eltérő korosztályú gyermeke. Évi már egyetemre jár, irodalmat hallgat és
ráhárul a „férfiak” ellátása, valamint a házkörüli teendők nagy része. Pótanyaként
nincs könnyű dolga, de igyekszik pótolni az anyai szeretetet. Miki a
középiskola nagy kerülője, aki csak a focinak él. Bár nagyon tehetséges, mégis
úgy érzi, hogy a suli untatja és Bomon-nal, a legjobb haverjával jobb elütni a
napokat. A tizenkét éves Lóri nagy biológiarajongó, aki sokat foglalkozik a
környezet pusztulásával. Különleges képessége, hogy álmában szinte jósként
„találkozik” különböző kihalt állatokkal – ilyen pl. a Kardforgú vagy az Óriásalka
– akik elmesélik történetüket, hogy mit műveltek velük az emberek. Ezek az
álmok nagy hatással vannak a fiúra, aki egyébként is érzékeny a természet
szenvedéseire. Ráadásul okos fiúként nagy figyelmet fordít a világ dolgai felé,
pedig ő maga sem érzi magát jól, főleg mióta édesanyja nincs vele a hétköznapokban.
Ráadásul nehéz a figyelmét csak erre összpontosítania, mikor egy bizonyos lány
megszólítja. Vajon miért érzi úgy, hogy a világ a pusztulás felé rohan, és mit
tehet egy gyermek ennek megakadályozásában?
„Aki nem megy be az iskolába, lemarad, elfelejti a világ,
tulajdonképpen nem is létezik.”
Azt hiszem, hogy elsődlegesen azért éreztem ezt a bizonyos
gyomorszorító érzést, mert pontosan értettem, hogy miről is álmodik Lóri. Ez a
téma nagyon mélyen érint, elvégre való világunk egyik legnagyobb veszedelméről
van szó, amelyről sokan sokféleképpen vélekednek, de igazán senki sem tesz
ellene semmit sem. Az ilyen típusú köteteknél felmerül a kérdés bennem, hogy
vajon egy tizenkét éves gyermek mennyire gondolkodik a korosztályának
megfelelően, sem mint koravénként, akinek a túl sok ismeret elveszi a
rácsodálkozás lehetőségét. Lóri viselkedése és gondolatai sokszor
megdöbbentettek és nem éreztem helyénvalónak, hogy ennyire elmélyül ebben a
katasztrófában, ugyanakkor bámulatos volt olvasni a tudásáról, a széles tájékozottságáról
és arról, hogyan éli meg ezeket. Nagyon jót mosolyogtam azon a bizonyos levél
eseten és bár történhetett volna bármelyikünkkel is, mégis szekunder szégyenérzetem
volt nekem is.
„[…] hol rend, ott fegyelem, hol fegyelem, ott figyelem, hol
figyelem, ott értelem, hol értelem, ott győzelem […]”
A történet sokkalta többről szól, mint a fent említettek,
hiszen megjelennek benne a családban megélt veszteségek, a gyász eltérő formái
és a testvéri kapcsolatok szintjei is. Mégis rendkívül szépen illeszkedik a
másik fontos tematikához is, hiszen mind a kettő trauma tulajdonképpen, csak az
egyik a múlt-jelen, a másik pedig a jelen-jövő színterén mozog. Tulajdonképpen
a szerző egy párhuzamot állított az emberiség cselekedetei és a természet szenvedései
között egy kisfiú szemszögén keresztül. Ezt olvasni is nehéz volt, nemhogy
megérteni és elgondolkodni valódiságán.
A karakterek, bár nincsenek teljesen kidolgozva, mégis kerek
egészként jó ismerősként köszöntöttek a lapokról. Lórit nagyon megszerettem,
bár nem mindig tudtam azonosulni vele.
Események tekintetében lassú folyású, de mégis ütemesen
haladunk a végkifejletekig.
Talán ami kicsit zavarónak találtam, szinte szürreális
érzést keltve bennem, azok az álmok, amelyek nagyon komor képet festettek a
világról és sokszor fájdalmas volt olvasni a sorokat.
Azt hiszem, hogy ez a történet nagyon jó alapozó, úgy is
mondhatnám, hogy érzékenyítő az adott témát tekintve, de mégsem túlzó, hiszen
pont annyit kapunk, amennyit még be tud fogadni a lélek.
Bár a könyv a tizenhárom éveseket szólítja meg, én mégis úgy
gondolom, hogy inkább a tizenöt és feletti korosztálynak ajánlanám inkább.
Természetesen a felnőtteknek is érdemes kézbe venniük, hiszen a szórakoztatás
mellett elgondolkodtató és informatív is egyben. Ráadásul ez a gondolat nagyon
igaz: „Az marad életben, aki gondolkodik.”
Érdemes a polcra tenni, hiszen nem egyszer olvasós kötetről
van szó, amihez csak annyit kell tenned, hogy a Móra Kiadó weboldalára
ellátogatsz.
Írta: NiKy
