Clara Dupont-Monod - Egy közülünk

 

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”

Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?

Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?

Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva (ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros, vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…

Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország), francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett. Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.

„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”

Kép: NiKy m.i.

Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal, barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja szét szeretetének magjait.

A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.

A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben, hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját árnyéka lesz.

A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával” cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem. Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família, mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.

És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az örök sötétséget.

„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele, hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni, hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.

Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn „érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.

„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők összeomolhatnak.”

Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése tekintetében.

Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének. 

Kép: NiKy m.i.

„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól, hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított kézzel élni (…).”

A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet. Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.

A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által hol külső szemlélőként, hol egy  aktuális karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda, hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet néznék csendesen.

Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett bele.”

Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé, érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz. Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó weboldalán megrendelheted.

Írta: NiKy

Mártonffy Zsuzsa - Akiknek két anyja van

 

„A nagy indián azt mondja a kis indiánnak: te az én fiam vagy, de én nem vagyok az apád. Akkor kije volt neki?”

Valamikor a tavalyi év folyamán kerestem egy olyan kötetet, mely nem az általam kedvelt sémák szerint íródott, tehát nem regény, verseskötet, vagy novella. Bár nagyon szeretem a tudományos könyveket is, lényegesebben kevesebbet olvasok-e területen, mint a fent említetteken. Ez a könyv nem regény, de nem is dokumentum, valahol a kettő között helyezkedik el, de témáját tekintve hiánypótló és minden családot alapító vagy vágyó személy kezébe nyomnám nemtől függetlenül. Ugyanis úgy gondolom, hogy nem csak azok tanulhatnak belőle, akik erre az útra kívánnak lépni, hanem mindenki, aki egy új életet szeretne maga mellett tudni.

Először is szeretném, ha tudnátok, hogy az értékelésem mentes minden bírálattól. Személyes meglátásaimat és a könyvről alkotott véleményemet kívánom megosztani veletek, viszont tény, hogy van kialakult meglátásom a témát tekintve.

Nem tagadom, én azon személyek táborát erősítem, akik tudatosan nem akarnak gyermeket vállalni. Ha ezért elítélsz, te dolgod, de mielőtt nagyon belelendülnél, ne feledd, hogy ez az én testem és én életem. Senkinek sem lehet megmondani, hogy mit kezdjen vele és ítélkezni is csak akkor érdemes bárki felett, ha legalább megvizsgáltad minden oldalról az adott embert. Tehát, mikor kézbe vettem ezt a könyvet, volt egy bizonyos gondolatvilágom a témával kapcsolatban, de nyitottan akartam olvasni a sorokat és úgy érzem sikerült.

A kötet borítójával kezdeném az értékelésemet, hiszen ez fogja meg először a könyvet olvasni vágyó lelkeket. A meseszerű kép először egy idilli érzetett kelt, hiszen a kellemes színek mellett egy őzike tekint ki a fák oltalma mögül. Ha ezt elengedem, már egy egészen más perspektívából szemlélem ugyan azt a felületet. Mivel a könyv súlyos témát ölel fel, tudatosult bennem, hogy a fák biztonságából kitekintő élőlény egy gyermek kivetített lelkét vizualizálja. Nagyjából ilyen képet fest a mai ártatlan lélek, ahogy a felnőttek és szabályok szubvenciójából néz ki a világ felé, vagy éppen ezek „fogságából”, ez nézőpont kérdése. Tehát miután ráébredtem, hogy bizony ez a kettőség mennyire becsapó, már sokkal határozottabban figyeltem a részletekre. Azt el kell, hogy ismerjem ez a borító úgy jó, ahogy van és bárki is veszi kézbe, egy kellemes töltettel kezd neki az olvasásnak.

Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger és ennek a kötetnek a megálmodója, írója. Férjével egy saját és két örökbe fogadott gyermeket nevelnek. 2014-ben indította-e témával kapcsolatos blogját, mely nagyon hamar nagy olvasottságnak örvendett és napjainkban országos szinten megkerülhetetlen (Örökbe.hu).

A könyv az örökbefogadásról és ennek teljeskörű átláthatóságáról szól. Az írónő a kötet első részében saját családján keresztül mutatja be a nézeteit, a gyermekeivel előforduló esetleges problémákat, megoldásokat és számos más érdekességet. A könyv riportokat tartalmaz, melyekben különböző személyek mesélik el saját élményeiket, „kálváriájukat”. Minden oldalról megismerhetjük az örökbefogadás tematikáját, tehát jelen vannak a kötetben azon személyek, akik gyermekre vágytak, vagy örökbe adók, nevelőszülők és szakemberek, valamint olyan felnőtt korú emberek, akik örökbefogadott gyermekként nőttek fel.

A kötet széles körben járja be ezt a témát, külön kiemeli a lelki és egzisztenciális követelményeket. Nagy hangsúlyt fektet a pozitív és negatív oldalak bemutatására, valamint az utolsó részben minden előforduló fogalmat megmagyaráz és tisztáz.  

A saját olvasási élményem nagyon meghatározó lett, ugyanis többször tapasztaltam, hogy nehéz szívvel és gyakori félrerakással tudtam csak végig olvasni a könyvet. Sokszor meghatódtam és sajnos a sírás határán is ingadoztam. Olyan emberekről kaptam információt, akik bár számomra idegenek mégis átéltem szenvedéseiket. Minden örökbefogadó személynél éreztem a vágyak és kínok közti dilemmát, de kitartásukért rendkívül erős tisztelet alakult ki bennem. Máskor mélyszegénységben élő emberekről olvastam, majd örökbefogadott felnőttekről. Csupa idegen lélekről, akik valamilyen úton bekerültek egy bizonyos gépezetbe és sajnos nem tudtak onnan kikerülni.

Országunk bármennyire is kicsi sajnos a mindennapi életünk része az árvaság, a családon belüli erőszak különböző formái, valamint a mélyszegénység. A diszfunkcionális családok száma egyre nagyobb és egyre kisebb arányban található funkcionális, tehát egészséges család. A két fogalom közti határt nem csak az erőszak különböző aspektusai húzzák meg, hanem a család szerkezete is. (Erről itt tudsz bővebb információhoz jutni.)

A két szó közötti különbözőség elsődlegesen abban rejlik, hogy a harmónia a felek között és az egzisztenciális, tehát anyagi töltet milyen arányban van jelen és hogyan kezelik a felek. Hiszen attól, hogy valaki szegényes körülmények között él, még nem jelenti azt, hogy nincs szeretet és megértés, ahogy azt sem, hogy a jobb anyagi körülmények között minden terület működőképes.

Napjainkban még mindig sok nő fiatalon kerül olyan helyzetbe, ahol az első aktus után terhesség „örömei” elé néz, ami kora vagy családi háttere miatt is kilátástalansághoz vezet, és különböző okok miatt nem tudja megtartani gyermekét. Természetesen van, aki tudatosan dönt így, vagy kényszer miatt, de egy biztos egy ártatlan lélek kerül otthon és szeretett szülői gondoskodás nélkül a nagyvilágba. A nem megfelelő egzisztenciális háttér vagy tudatlanság gyerekek millióinak sorsát pecsételik meg. Sokkal kevesebb lenne az árva gyermek, ha az iskolákban több figyelmet fordítanának a felvilágosításra és a védekezési lehetőségek széleskörű bemutatására. Persze így is lenne bőven olyan eset, mikor a fent említett eshetőség valamelyike miatt kénytelen a szülő lemondani gyermekéről, de hiszem, hogy sokkal kevesebb arányban fordulnának elő ilyen nehéz élethelyzetek.

Korunk egyik másik nagy és fájdalmas életválsága: a gyermektelenség, tehát meddőség. Egyre több fiatal pár kényszerül lombik programba és többszöri próbálkozás után sem lesz utóduk természetes úton. A  gyermektelenség és folyamatos kudarcok után sokan szerencsére úgy döntenek, hogy az örökbefogadás a megoldás problémájukra. A két lélek találkozása csodálatos élmény lehet, hiszen egy picinyke lelkecske talál szerető szülők oltalmába.

A mai törvény szerint maximum 45 év korkülönbség lehet a legfiatalabb örökbefogadó fél és a gyermek között. Ez meghatározza azt, hogy a későbbiekben is egészséges és tartós körülmények között nevelkedhessenek azon gyermekek, akik egyszer már családra leltek. A kötet szerint a mai felnőttek átlag életkora 40 és afeletti, tehát újszülött gyermekre az esély egyre kisebb ebben az esetben. Mindenki úgy gondolja, hogy egy kisbabával sokkal könnyebb, hiszen ott „tiszta lappal” lehet kezdeni, formálni a gyermek lelkét és tudatát. A kicsivel idősebb gyermekekkel, már nagyobb gondokat vélnek felfedezni, pedig ha belegondolunk egy kisbaba esetében még sokat kell várni mire kiderülnek az esetleges genetikai örökségek, betegségek, értelmi elmaradottságok. Míg egy nagyobb gyermeknél már ez tudható és megfelelően kezelhető. Viszont sajnos a kötet szerint, az esetek nagyobb százalékában fehér bőrű, egészséges gyermeket szeretnének. Természetesen érthető ez az igény is, ugyanakkor egy gyermek bőrszíntől és nemtől függetlenül lehet különleges és egészséges felnőtt a későbbiekben. Nem a szín határozza meg ki milyen ember, hanem elsődlegesen a neveltetés.

A származás és bőrszín úgy látszik itt is megkerülhetetlen feltétel, pedig nemtől és bőrszíntől függetlenül minden gyermek egyforma, hiszen ártatlanul kezdi meg az életet. Csak azon múlik, milyen emberekké válnak a későbbiek folyamán, hogy „otthon” mit látnak a szülőktől és mennyire törődnek velük.

A másik nagyon fontos kérdés az örökbefogadás fogalma és ténye, melyet a kötet szerint időben és nyitottan vállalva a gyermekben egészséges lelket táplál. Ha titokban van tartva, netán le van tagadva, ott a gyermek érzi, hogy valami nem stimmel, de legtöbbször önmagában keresi a problémát, mely idővel elmélyedhet, és akár örökre beleívódhat a lelkébe. Erre ez a mondat a legjobb:

„Ha egy gyerek hazugságban nő fel, hazudni fog.”

Saját környezettemből kiindulva több esetben is tudok örökbefogadott gyermekről. A kezelési folyamat a nyitottól a zártig terjed. Az előbbi esetében már egész kicsi korától mindkét szülő mesél a gyermeknek arról, hogy más pocakjában nőtt, míg meg nem született, de a szülei ők maguk. Míg az utóbbinál lassan felcseperedik a gyermek és még mindig úgy tudja, hogy a saját biológiai szüleivel él. Mindkét eset előfordul és egyéni, de a károk egy titkolózó családban hatalmasak.

A másik az anya szerepe, kötelessége és léte. Erre is szeretnék egy idézetet mutatni a kötetből. Nézzétek csak!

„E mögött ott van az egész magyar közvélekedés is, ami a gyereknevelést kizárólag az anya dolgának tekinti… Ettől persze, hogy kipurcan az anya.

Meg az is, hogy az a jó anya, aki lemond dolgokról. Áldozatot hoz. Szerintem a legnagyobb áldozat az, ha nem élhetem a saját életemet, ha külső sémákhoz kell igazodnom, ha megmondják, milyen az ideális anya, és úgy kell viselkednem…”

Szülőnek lenni kétségtelenül nagy felelősség, de hatalmas öröm is. Hogy ki hogyan képzeli el a családi szerkezetet, hogy kik vállalhatnak gyermeket egyéni. Mégis úgy gondolom, hogy az elvárások nem egészségesek. A saját esetem sem egyedi, de sokan elítélnek érte. Szerintem nem attól leszek jó ember, hogy gyermeket vállalok, bár tény egy másfajta nézettel megtenném. A kötetben erről is szó van, és nagyon jól megfogalmazza az író. Kérlek, olvassátok figyelmesen!

„Egy társadalom minél jobban nyomja a heteronormatív, házasságban élő, (több) gyermeket szülő anya, család modelljét, annál nehezebb abban a társadalomban a nem sztenderd életekkel előállni, bármilyen legyen az. Mert az nem felel meg az elvártnak. Csak figyeljük meg, hogyan vannak jelen a társadalomban a beteg, sérült emberek, akár gyermekek is. Sokszor őket is szégyellik. Ha valaki kicsit sántít, vagy alacsony növésű, bizonyos dolgokban nem elég ügyes, netán kövér. Vagy a gyermektelenek, akiket szintén durván kirekesztenek.”

Egyetlen oldalt nem vizsgál meg a könyv, még pedig az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségeit. Ezzel is foglalkozni érdemes és nagyon szívesen olvasnék pozitív javaslatokkal párosuló történeteket, esetleg meglátásokat.

Összességében úgy gondolom hiánypótló kötet a témáját tekintve is, nem csak a széleskörűsége miatt, hanem a nyitott szemléletéért is.

Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, mert ne feledjétek az élet érték és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Bookline Könyvek oldalán be tudod szerezni. 

Írta: NiKy