Adèle Dan - Démoni ketrec

 

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”

Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a gonoszság párhuzamával nyeri el méltó jelentését. Ha ezt a nézetet tovább viszem, és kicsit kifordítom, akkor új értelmet nyer számomra a szórakoztató irodalomban, napjaink nagy divatját élő, erotikus irányzat is. Ezt a műfajt jómagam kevésbé kedveltem eddig, sőt meg merem kockáztatni, hogy az egyik olyan ágazatnak véltem, amelyet igen ritkán vettem kézbe. Számomra a mostani nagy divathullámban kiadott kötetek közül kézbe vett ilyen típusú regények legjava igencsak silány minőségű, mondhatni egyszer olvasható kategóriába estek és ennek okán egyre ritkult azon példányok száma, amelyeket szívesen forgattam, de pont ezért úgy éreztem előfordulhat, hogy nem megfelelően állok hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy nagyon szeretem a fantasy stílust, és ha ezzel keveredne a túlfűtöttség, akkor vajon az mennyire nyerné el tetszésemet? Nos, ez immáron a második olyan kötet, amely egy ilyen közös műfajban mozog, és azt kell, hogy írjam, nagyon jó irányba haladok. Persze a mostani regényt nemcsak ezért vettem kézbe…

Adéle Dan egy magyar származású írónő, aki első regényével legyőzte saját félelmét és egy olyan álmot valósított meg, amely sok olvasó szívét kötötte gúzsba. Démoni ketrec című regény idén (2023) jelent meg a hazai könyvesboltok polcain, amely a maga ütős külsöjével első pillantásra magához lánccolja leendő olvasóját. A kiadvány a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogy ki valójában a rab és a fogvatartó? Igazán nehéz kérdés, elvégre a történet egy nagyon mély világba rántja be a kíváncsi lelkeket, ugyanakkor önmagában semmit sem érne.

„Minden döntésnek ára van. Mindegyiknek.”

Történetünk hősnője Lotte, egy huszonkét éves egyetemista lány, akinek a nappalait gyógyszerfüggősége, az éjszakáit pedig az általa látott szörnyek határozzák meg. Ebben a kaotikusságban egy perc nyugta sincs, míg egy napon szüleivel ismételten az örök emlékezés helyszínére kénytelen menni. Itt mintha megállt volna az idő, a szél lassan érinti a fák leveleit, a nap sugara kissé fagyossá teszi a földet. Holt és élő néz szembe egymással, ki-ki a maga nézőpontja szerint, hogy a fájdalom folyóján át eljuthassanak a megbékélés szigetére. De ez a nap más, mint a többi, hiszen Lotte fellázad mindenki és minden ellen és mivel mindennek ára van, ezért is meg kell fizetnie… Angyalok és démonok harcába csöppen, ahol a jó fogalma is ragacsos vértől átitatott, és ha mindez nem lenne elég, a múlt árnyékai is hamarosan elérik a lelkét. Vajon hogyan képes megküzdeni mindennel és miért retteg, hogy a vágyai felemésztik a lelkét?

„Jó akarok lenni.
Végre egyszer az életben jó akarok lenni.
És ki fogom találni, hogyan tudom ezt elérni.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a történet sok párhuzamot húz és rengeteg kérdést hoz felszínre olvasójában. Itt van mindjárt – a már fent is említett – jó és rossz témaköre, de akár a gyászról és elengedésről is írhatnék éppen. Sok – sok ellentét, mégis kiegészítése egymásnak, olyan tematikák, amikről alapvetően nem szokásunk filozofálni, csupán elfogadjuk létezésüket, hiszen az életünk részei akaratlanul is.

„Rég túlléptem már azon, hogy megbotránkozzak azon, hogy az egész eddigi világnézetem darabokra hullik.”

Saját meglátásom szerint ez a történet olyan, mint egy éles tör, ha hozzáérsz, megvágod magad vele. Az általa keletkezett seb pedig vérezni fog, akár akarod, akár nem. De, hogy a fájdalommal mit kezdesz, az már egyedi, elvégre valaki szisszen egyet és rászorít egy zsebkendőt, míg mások sírva fakadnak akár, én viszont megvizsgálom a vágás mélységét és egy kicsit „gyönyörködöm” benne. Talán betegnek tűnik elsőre, de az emberi test különleges adomány, egy olyan kincsesláda, amit használunk, elhasználjuk, amire teremtődött, de csak igen ritkán fordítunk rá komolyabb figyelmet. Ez a történet, pedig szintén olyan, mint egy figyelmet érdemlő, lélegző teremtmény. Behúzza a lelkedet, a szorítása egyre szorosabbá válik, míg végül elenged, de már sosem leszel olyan, mint előtte.

Kép: NiKy m.i.

Nagyon szerettem olvasni, hiszen a sötétséget néhol felváltotta a fény vékony vonala, de démonokkal és angyalokkal harcoltam, vágyakoztam és néhol megégettem magam, mégis minden pillanatban az őrület vett körül, hiszen mindez nem létezik vagy mégis?

Lotte karaktere kicsit megosztóra sikeredett a számomra, mert nehezen viseltem csetléseit, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem egyszer volt buta liba is, mégis megbocsájtottam neki, mert amin ő keresztülment, azt ép ésszel nehéz elfogadni, legyen szó bárkiről.

Darya maga a pokol leggyönyörűbb és egyben legveszélyesebb alakja. Külsőre kedvező a szemnek, de belülről a sötétség legmélyére lelünk. Pillantása maga a tűz és egyben a halál kegyes megváltása, mégis egyszere vonzódunk hozzá és rettegünk, hogy elveszünk.

A két főszereplő közötti kapcsolat forró és kissé játékos, hiszen élvezet volt olvasni szócsatáikat és tüzes „ismerkedésüket”. Talán néhol túl folyékonnyá váltak, de összességében nagyon érdekes párosra leltem általuk.

Nagy kedvencem Nársz, bármennyire őrült egy figura, sokkal jobban élveztem mikor róla olvashattam és még én is akartam, hogy egy óriás felfigyeljen végre rá. A szerelmi játékok veszélyesek, ez tagadhatatlan, és bár a huncutság nélkül még a pokol is unalmas hely lenne, azért jó ügyesen játszani.

„Nem attól lesz valaki bármi, mert megvan rá az esélye, hanem attól, hogy mennyire elhivatott azzá válni.”

Azt hiszem, hogy most először el fogom ismerni, hogy imádtam egy erotikus fantasy-t, mégpedig nem is akármilyen formában. A szerző még csak első könyvét adta ki idén, de bennem megmozdított valamit mélyen. Mondjuk egy kérdésem lenne: mégis hol volt eddig kedves írónő? Évek óta keresem azt a túlfűtött történetet, amelyben van tartalom, mégis a feltüzelt pillanatokat is örömmel fogadom. Végre, egy olyan kötet, amely az első mondatától az utolsóig megfogott, elgondolkodtatott és mégis elérte, hogy jól szórakoztam, miközben a lelkem sajgott. Ettől jó számomra egy erotikus műfajban íródott alkotás és nagyon várom a folytatását. A végéről pedig csak annyit, hogy pont annyira felcsigázó, hogy ne kaparjam a falat a következő kötetért, de azért gyötrő is, hiszen már olvasnám, nem is kérdés.

Hogy ajánlom-e? Hogy a viharba ne tenném, és válogatás nélkül mindenkinek, aki szereti a buja világú fantasy történeteket. Ennek a kötetnek lelke van, persze pont ezért csak saját felelősségre vedd kézbe! Nem hiszel nekem? Én szóltam…

„-Semmi nem adhatja meg neked a feloldozást és a teljes életet, csak saját magad. Így érezhetnél, ha megadnád magadnak azt, amire szükséged van. Ha ezt még nehéznek érzed, akkor nem vagy készen arra, hogy elérd.”

Remélem sikerült felcsigáznom a kíváncsiságodat, mert bizony most arra csábítalak, hogy válassz egy estét és rendeld meg a könyvet a NewLine Kiadó webshopjában.

Írta: NiKy

Egy igazi Főnix a porlepte történelmi palettáról - Interjú Kristin M. Furrier írónővel

Az utóbbi időben igazán szerencsésnek érezhetem magam, hiszen csupa olyan könyvet vehettem kézbe, amitől több lettem vagy remekül szórakoztam általa. A szerzők palettája is igen sokrétű, elvégre legyen szó női vagy férfi alkotóról, mindig képesek voltak meglepni vagy éppen meghatni az adott könyvükkel, ezért rendkívül hálás vagyok. Mégis akadnak közöttük olyan írók is, akik képesek évről évre megújulni, sőt olyanra is van példa, aki egy korábbi stílusát frissíti fel. A mostani beszélgető partnerem is egy olyan alkotó, aki otthonosan mozog több műfajban is. Legyen szó ifjúsági, romantikus vagy éppen történelmi fikcióról, mindenhol megállja a helyét és remek történeteket álmod meg számunkra. Nem is olyan régen olvastam A Társalkodónő című regényét, amely elbűvölt és nem eresztett. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel a Kristin M. Furrier írónővel készült interjút! Kezdjünk is hozzá!

 

Üdvözöllek ismételten a blogon! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Nagyjából két éve beszélgettünk már egyszer. Azóta eltelt pár hónap. Hogy vagy? Hogy telt az elmúlt időszakod?

Köszönöm, hogy újra beszélgethetünk. Nagyon nagyot fordult velem a világ, de pozitív irányba. A főállású anyaság után, visszatértem a munka világába is. Azonban ez komolyan feladja a leckét, hogy tudjak a család, az írás, valamint a munka között lavírozni. Próbálkozom, nem egyszerű.

Pár napja előolvastam A Társalkodónő című hamarosan megjelenő regényedet, és ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget! Ez a történet más, mint az eddigiek úgy érzem. Bár fiatal felnőtteknek szól inkább, mégis sokkal érettebb témával foglalkozol. Kérlek, mesélj erről részletesebben! Hogyan jött az ötlet és miért?

Először is, én köszönöm, hogy vállaltad az előolvasást, tudom, hogy mindenki nagyon elfoglalt. Más a történet minden szempontból, hiszen a legfontosabb, hogy most nem az ifjúsági korosztályt céloztam. Ez természetesen szándékos volt. Nagyon sokan kérték, és én mindig figyelek az olvasók kéréseire/ kritikákra, hogy szeretnének már felnőtt regényt is olvasni tőlem. Igazából a történetet, már két éve forgatom a fejemben. Kihívás volt, sosem írtam még E/1 -ben regényt. Hogy hogyan jött az ötlet? Mindig az adott életszakaszom befolyásol az alkotásban. Olyan dolgok vesznek körül az elmúlt évek során, amik így befolyásoltak érzelmileg. Hiszen A Társalkodónő egy komoly érzelmi küzdelem megjelenítése.

Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség. Emma karaktere, ahogy az értékelésemben is írtam, egy bizonyos „antihős” érzését keltette bennem. Természetesen nagyon hiteles, hiszen mi emberek is ilyenek vagyunk részben. Miért ezekkel a jellemzőkkel ruháztad fel Emmát? Ezt egyébként a többi szereplő kapcsán is megkérdezném. Hogyan alakítottad ki a személyiségjegyeket és volt-e olyan élő személy, aki mintaként szolgált? Ha igen és nem titok, ki lenne ő?

Emma karaktere egyszerűen Ember, nagybetűvel. Az emberek minden gyarlóságával együtt. Ebben a történetben senki nem lesz ártatlan, mint a valóságban sem. Minden szereplő a saját érdekeit képviseli, és ezért válik élethűvé a történet maga. Ennél a történetnél senkiről sem mintáztam karaktert, mármint élő emberről bizonyosan nem. Nem vagyok már húsz éves, azt hiszem a saját megélt tapasztalataimból építkeztem 100% -ban. Sokan keresik ma is a boldogságot, a megelégedést, aztán azt veszik észre, hogy nincs tovább. Abszolút úgy érzem, ez a mai, valamint abban a korban is egy teljesen általános emberi viselkedés.

A történeted a viktoriánus kort vette górcső alá, ami nem kis feladat egy író számára. Ráadásul hiteles történelmi szálakat fedezhettünk fel a könyvben, a társadalmi szerkezetről már nem is beszélve. Miért ebben a korban helyezted el a karaktereket és volt – e nehézséged írás közben? Milyen forrásmunkák húzódnak meg a háttérben?

Imádom a viktoriánus Angliát. Rengeteget olvasok angol klasszikus irodalmat, sokkal többet, mint bármi mást. Olyan szinten ismerős dolgokról írtam, hogy nem nagyon kellett kutatómunka. Ami kicsit "megtornáztatott szellemileg", az az volt, hogy teljesen pontosan vázoltam fel a helyszíneket, Leamington Spa – t főleg. Nem titok, hogy két alkalommal jártam a szigetország ezen részén, és felderítettem teljesen azokat a helyeket, melyek a regényben szerepelnek. Azonban azt vissza kellett keresnem, hogy abban a bizonyos adott éveben is állt - e már az az épület, volt - e ott az a klub , stb. Itt megjegyezném, hogy aki ismeri Leamingtont, számára az illusztrációban is fel fog  tűnni ismerős helyszín. Ez ténylegesen mind hiteles a könyvben. Tehát összességében Leamington történelmét kellett felkutatnom.

Mivel több alkotásodat is volt szerencsém olvasni, így kialakult bennem egy nézet, miszerint akár ifjúsági, akár felnőtt közönségnek szánod regényeidet, mindegyik kötet valamilyen ponton köthető egy adott történelmi korszakhoz, eseményhez, szimbólumhoz. Szándékosan építed ezekre a pillérekre a regényeid témáit, vagy ösztönös? És, ha már történelem, számodra melyik az a kor, társadalom, esemény, amiről biztosan elmondhatod, hogy érdekel, szereted és szívesen élnél benne?

Írásilag nem igazán fog meg a jelenkor. Épp elég élni benne, nem vágyam írni róla. Ha mindenképp a máról akarok írni, akkor novellát, vagy verset írok. A fő ihletforrásom a történelem egyértelműen. Kiemelkedően a középkor, és a 19. század érdekel. Ezekről a korszakokról nagyon sokat olvasok, keresem, kutatom, és imádom az ilyen jellegű utazásokat is. Nagyon szeretnék a 19. században élni. Nem a mai kor szülötte vagyok, azt gondolom. Nem én lennék az első nő, aki kivívná a női egyenjogúságot. Más értékeket látok fontosnak, mint a mai világon előtérbe került dolgok. A családnál nem volt, és nem is lesz semmi fontosabb, akárhányat is ír a naptár. Az emberek alkotta közösségek, az összetartozás, a szeretet, ez az én mozgatórugóm. Ha a férjem megkérdezi hova menjünk nyaralni? Mindegy, csak kastély legyen! A történelembe.

A könyved finoman szólva is egy nehéz lezárással ér véget. Számomra kisebb sokkot okozott feldolgozni, hogy elfogytak a lapok. Ráadásul több kérdésre nem kaptam választ. Szándékozod esetleg folytatni vagy tényleg így ért véget Emma útja?

Igen, azt hiszem kár titkolni, hogy lesz folytatása a történetnek. És ha ennyit elárulhatok a történetről, a neheze még ezután jön...

Kicsit személyesebb vizekre eveznék, ha nem bánod! Az elmúlt időszak finoman szólva sem volt egyszerű. Egy magadfajta kreatív alkotó ember hogyan teremti meg magának az íráshoz szükséges nyugalmat?

Nagyon nehezen. Egy ideig próbálkoztam vele, de fel kellett adnom a nyugalomban való alkotást. Egyértelműen az ötletek terén utazások alkalmával, kiránduláskor feltöltődöm, és itthon csak kiírom a sztorit. Kicsit úgy tudom ezt felvázolni, mint a Szeleburdi család című filmben láthattuk azt a bizonyos ikonikus jelenetet.  Amikor az író apuka a pingpongozó gyerekei között írja  meg a könyvét. Ez nálunk pontosan így van. Ami segít, relax zenét szoktam közben hallgatni, és az egy kicsit tompítja a család édes zaját. Néha azért persze nehéz így az alkotás.

Munkád során emberek szociális helyzetével foglalkozol. Az ott tapasztaltak szolgálnak-e táptalajként a könyveid számára?

Sajnos bizony néha nagyon nyomasztó dolgokat kell látnom. Könyv alapjának nem szeretném használni, viszont ahogy említettem ezek novella formájában kiíródnak belőlem. Készülök lelkiekben arra, hogy egy realista novellás kötetet ezekből kiadjak, ám ennyire feltárulkozni mindenki előtt igen nehéz. Hiszen ezek az életről szólnak.

Szerinted az írás mennyire szól a közönségnek szórakoztatás céljából és mennyire működik egyfajta önterápiás jelleggel az író számára?

Én azt gondolom, aki ír, az cseppet sem véletlen. Az írás, mint minden más alkotói forma, önkifejezés. Mindenképp egyfajta terápia, biztos vagyok benne. Mennyire szól a közönségnek? Ezt minden írónak magának kell eldöntenie. Azt, hogy felvállalja a saját stílusát, és abban alkot, vagy a 12 egy tucat elvén csak a sikerért ír. Én felvállaltam magam.

Ha visszautazhatnál az időbe melyik híres íróval olvastatnád el a következő könyved kéziratát?

A Bronte nővérekkel.

Figyelemmel követed-e a mai kortás irodalmat, illetve kinek a munkásságát tartod a legizgalmasabbnak?

Igen, mindenképpen figyelemmel kísérem, de csak a magyart. A magyar kortárs szerzők közül számomra kiemelkedő Szabó Borka. Imádom a stílusát, ahogyan bánik a szavakkal, nagyon egyedi. Mivel magam is felvállalom önmagam stílusát, így én is azokat az írókat kutatom, akik egyedi stílusban alkotnak. Mint Tarja Kauppinen is, Ő is kiemelkedik egyértelműen a kortársak közül.

Ha valaki kapcsolatba szeretne lépni veled, vagy figyelemmel szeretné követni a munkásságodat, akkor azt hol teheti meg? Illetve mikor találkozhatunk veled személyesen?

A kristinmfurrier@gmail.com email címem nyilvános. Ezen bárki írhat, aki szeretne velem kapcsolatba lépni. Ezenkívül ahol a legtöbb információ megtalálható rólam, az a weboldalam: www.kristinmfurrier.hu. Természetesen a Facebookon is van írói oldalam, az instagramon is, és a moly.hu - is. Ezeken a platformokon vagyok elérhető, és aránylag aktív. Személyesen a könyvhéten lehet majd találkozni velem. Először Szegeden, június 2. –án az Álomgyár könyvesboltban 16.00 órától. Majd Szentesen június 8.-án este hatkor a Szentes Városi Könyvtárban. Végül Budapesten 10.-én, és  11.-én is fent leszek a könyvhéten előreláthatólag. Úgyhogy érdemes figyelni, főleg a NewLine kiadó standjánál.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram és Honlap oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Társalkodónő című regényét pedig a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Szabó-Huber Nikoletta - Jégvirágok

„Sokszor a tökéletlenség tesz minket tökéletessé.”

Számtalanszor éreztem már úgy, hogy pont jókor veszek kézbe könyveket. Ezek az alkotások éppen akkor „érkeznek” meg hozzám, amikor befogadó vagyok mondanivalójukra és üzeneteikre. Pont ez történt a mostani kötettel is, hiszen melankolikus időszakomat élem, amikor az élet terhei túlságosan maguk alá próbálnak gyűrni. Ilyenkor nehezebben nyitok, mégis keresem az újat. Ebben az esetben pedig egy történetcsokrot kaptam, amely hangulatának „illata” betöltötte a lelkem és nem is eresztett.

Szabó-Huber Nikoletta – Jégvirágok című könyve 2020-ban jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A borítót ismételten Ashley Redwood munkájának köszönhetjük, amely ebben az esetben az egyszerű, de nagyszerű érzését kelti az olvasóban.

„– Egyetlen nőnek sincs szüksége sminkre ahhoz, hogy szépnek és különlegesnek érezze magát, mert az igazi szépség belülről, a lelkünkből fakad.”

A kötet huszonegy novellát tartalmaz, amely egy bizonyos szintű társadalomkritika is egyben. Olvashatunk mély szegénységben vagy éppen valamilyen testifogyatékkal élő emberekről, akik a maguk tragédiáját megélve is képesek a szépre, jóra és különlegesre kis életükben. Nézzük is, hogy miről is szól ez a novellás kötet valójában!

Minden kezdet nehéz tartja a mondás, de mi van akkor, ha a múlt bűneiért már eleget vezekeltünk? Vajon van-e lehetőség az újrakezdésre és Tiszta lappal élhetjük-e az életünket? Vajon mennyit ér egy váratlan segítő kéz?

A babaház a legtöbb kislány szíve vágya. Egy ilyen kis csoda remek játékra ad lehetőséget, akár egyedül akár barátokkal is. Vajon elegendő ahhoz, hogy az osztályban is elfogadják egymást a gyermekek?

Fiatalon mindig azt hisszük, hogy az akkor ismert barátainkkal örökké együtt maradunk, de ahogy telnek az évek igazán nehéz megőrizni ezeket a kapcsolatokat. Persze egy majd tíz éve várt találkozón mindannyian izgulunk, hogy ki mennyit változott, és hogy alakult az élete. De miért is ne rendelhetnénk ez alatt egy kis sütit, aminek a legjobb része a Dupla tejszínhab.

A következő novella egy igazi csajos eseménnyel kezdődik, hiszen a Vásárlás sokunknak egy fontos program. De mi van akkor, ha az élet sokkal többről szól, mint, hogy mennyit költöttünk éppen vagy milyen márkás holmi van rajtunk?

Az élet nem mindig könnyű, főleg akkor, ha egy egyedülálló szülőnek kell három gyermekét nevelni. Bár a sok szeretet bizonyos szinten kárpótolja az elszenvedett hiányokat, de az éhes has korgását igazán csak egy jó meleg pékáru csendesítheti el, ilyen például A cipó is. De mi van akkor, ha nem csak egy család éhezik és ahol négy éhes száj van ott vajon jut pár falat másnak is?

Minden évben az egyik legjobban várt nap a Valentin nap, amikor sok szerelmes pár megünnepelheti egymás iránt táplált érzéseit. De vajon milyen lehetőségei vannak egy fiatalembernek, aki hosszú éveket várt, hogy megvallhassa érzelmeit?

Az idős kort várjuk mindannyian, hogy a sok munka meghozza majd „gyümölcsét”. Sokat pihenhetünk, találkozhatunk a barátokkal és végre nem kell a munka „robotjának” árnyékában tölteni a mindennapokat. De sajnos vannak olyan idős emberek, akiknek ez az időszak nem ér véget, elvégre a nyugdíj töredéke a fizetésnek, élni pedig kell. Ez a mese sok mindenről szól, de jó, ha tudod, hogy A virágárus története sokkal több annál, mint előre hinni véled.

A gyermekáldás sok párnak az egyik legjobban várt esemény, hiszen az új jövevény egy igazi kincse szerelemüknek. De a szülés utáni álomkép hamar kidurranni látszik, főleg ha a gyermek egy kis Bőgőmasina. Vajon mitől válik egy baba csendessé vagy éppen elevenebbé és miért fontosak egy anya gondolatai?

Egy nőnek mindig fontos, hogy a barátnőivel jókat beszélgessen, de vannak olyan személyek, akik inkább abban lelik örömüket, hogy nagyobbat mondhassanak, vagy különlegesebb élményben legyen részük, mint a többieknek. Elvégre a barátok irigykedő tekintete igazi dicsőség lehet, főleg ha egy Váratlan utazás is belefér. Vajon tényleg az a fontos, hogy legyőzzük a másikat vagy az, hogy megéljük az életünk adta lehetőségeket?

Mikor házasságot kötünk, Párunkkal az Örökkön örökké fogadalom tesz minket teljessé. Hisszük, hogy életünk hátra lévő részét együtt élhetjük meg és idős korunkban is így távozhatunk el. De vajon mi van akkor, ha a társunk előbb hal meg? Vajon milyen lesz az élet utána?

Iskolás korunkban fontos, hogy az osztálytársakkal játszhassunk és megmutathassuk, hogy számunkra melyik játék a legkedvesebb. Nincs is ez másképpen a mostani „mesében”sem, ahol egy kisfiú megismeri az igazi Szuperhősöket. Mert bizony a valóságban is léteznek. Nem hiszel benne? Akkor bizony ez a történet neked szól.

A Jégvirágok című alkotás egyben a kötet címadója is, ahol egy kislány várja édesanyja ígéretének betartását. Vajon teljesülhet-e ez a kívánság, amely meghatározza a kislány egész sorsát?

Sosem volt könnyű dolga egy apának. Nem elég, hogy határidős munkák sora várja, de két gyermekét és feleségét is folyton hallgathatja, hogy éppen milyen kérésük van feléje. Jó lenne egy kis nyugalom, ám A szabadság ára néha súlyosabb terhet róhat rá, mint a kötelezőké.

A nagy és viharos hóesések mindig olyan titokzatosak, főleg éjszaka, amikor a világ is elcsendesül és csak a csend vesz körül minket. De mi van akkor, ha egy hangos csattanás riaszt fel egy egész családot, ráadásul a habcsók is a kocsiban maradt? Nos, erre is és még számos más kérdésre is választ remélhetsz, ha az Éjszakai látogató című novellát olvasod éppen.

Minden lakóházban van legalább egy szomszéd, aki mással sincs elfoglalva, mint, hogy mit csinálnak a lakók. Hiszen mindenről tudniuk kell, meg is van a véleménye, és ha kell, örömest szól a közösképviselőnek. Elvégre egy tisztességes házban nem lehetnek mindenféle léhűtő emberek. A titkos ajtó című alkotás egy ilyen történetet mesél el.

A legtöbb apának az az álma, hogy a gyermekei sokra vigyék, különösen, ha fiúkról van szó. A Családi kötelék erős, hiszen jó példa van a fiatalok előtt, az a minimum, hogy katona vagy valami hivatásos szakmát válasszanak. De mi van akkor, ha ez az elképzelés nem állja meg a helyét, ráadásul egy igazi meglepetést is okoznak a fiatalok?

Az iskola nagyon sok fiatal életébe hoz keserűséget. Elvégre az osztályban meg kell felelni, a tanárok elvárásait is teljesíteni érdemes. Egy születési rendellenesség pedig külön jó okot adhat arra, hogy kigúnyolják, vagy éppen bántsák a többiek az adott gyermeket. Természetesen mindennek megvan a maga következménye, ebben az esetben egy Színielődadás lehet éppen.

Azt mondják, hogy minden második nagy szerelem véget ér még a beteljesülés előtt. Vajon igaz ez a mondás? Vannak esetek, amikor bekövetkezik ez a szomorú végkifejlet, de az élet megy tovább, nem igaz? Vajon miért fontos egy idős asszonynak a parkban álló fa? Az öreg tölgy sorsa egybefonódik egy meg nem élt szerelem történetével.

A Karácsony többnyire nagy előkészületekkel jár, főleg egy olyan asszonynak, aki mindig szereti, ha tökéletesen alakulnak a dolgok. Igaz, kicsit nehéz, ha a férj viszont sokszor az utolsó percben végzi el a feladatokat és még azért is külön könyörögni kell, hogy megcsinálja. Ráadásul most semmi sem akar úgy alakulni, ahogy kellene. Ez a Karácsonyi zűrzavar teljesen felborítja a szent napot és már csak a csoda segíthet, vagy mégsem?

Egy nő sokszor érezheti, hogy egy bizonyos Ragyogás veszi körül. Rendben van a sminkje, az öltözéke, így kezdődhet is a napja. De mi van akkor, ha még iskolába jár, és sokat bántják külseje miatt? Vajon a mama púderes doboza tényleg kincseket rejt?

A télben elsődlegesen a Hópihék „tánca” a legszebb, de nem mindenki élvezheti a látványát. Szerencsére ezt a csodát érezni is lehet, főleg akkor, ha egy kellemes bariton szól hozzánk.

„[…] az ember mondhat nemet a kérésekre, sőt, időnként kell is, de ha valaki túl sokszor mond nemet, egy idő után azon kapja magát, hogy többé már nincs szükség a segítségére, és mindenből kimarad.”

Huszonegy novella és ugyan ennyi élettörténet. Minden mese egy-egy aktuális és fontos eseményről, karakterről szól, amelyekről tudunk, csak többnyire nem foglalkozunk vele. Pedig az élet nem csak móka és kacagás, mégis sokunknak eszébe se jut valóban látni és esetleg segíteni. Mert nem csak anyagiakkal tehetünk jót, hanem egy kedvességgel is, vagy akár egy meleg, barátságos mosollyal. Egymásra figyelve sokkal többet tehetnénk azon emberekért, akiknek éppen aktuálisan nehezebb az életük.

Ez a kötet nagyon sokszor a sírás határáig elkísért és igen, akadt olyan novella, amelyet megkönnyeztem. Az karakterek színesek, élettel teliek, és bár senkit sem fogunk igazán megismerni, de ebben az esetben ez nem is válik fontossá. Sokkal többet kapunk a történetek által és bár akadt köztük keserédes vagy bús is, mégis úgy érezhetjük, hogy nem rontja el az olvasási élményünket.

A szerző tűpontosan rávilágít arra, hogy mennyire szerencsések vagyunk éppen a mostani életünkben, de ez még nem jelenti azt, hogy nincsen problémánk, vagy ne mondhatnánk el másnak. Egyszerűen csak fontos érezni, hogy van, akinek sokkal rosszabb, de lehetne jobb is, kis odafigyeléssel és szeretettel.

Az írónő párhuzamot állít az élet és halál, a szeretet és gyűlölet, a szegénység és gazdaság stb. között.

Minden mese rólam, rólad és mindannyiunkról szól, csak meg kell látni az értékeket és az üzeneteket.

Összességében egy nagyon megható, sokszor szívbe markoló történetcsokrot olvashattam, ahol a szem nem marad szárazon és segít megbecsülni a jelenünket és életünket.

Ajánlom a könyvet minden olvasónak nemtől és kortól függetlenül, hiszen fontos témákat ölel fel ez a kötet és a szórakoztatás mellett értéket is képvisel. És ne feledjétek: „– Olykor mindannyian szeretnénk másnak látszani: szebbnek, idősebbnek vagy éppen fiatalabbnak.” Csak rajtunk múlik, hogy merjük –e felvállalni Önmagunkat!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, akkor a NewLine Kiadó webshopjában megrendelheted. 

Írta: NiKy

Egy Igazgyöngy az írói palettán - Interjú Maddie Grand szerzővel

Érzelmekben gazdag történetet számos szerző tud írni, de olyan igencsak kevés akad, aki hiteles forrásokból merítkezve, egy valós palettából emeli ki a legtragikusabb idősíkokon megélt emocionális hullámzásokat. Ráadásul a legtisztább szeretetről csak úgy lehet alkotni, ha annak alkotója átélte vagy átérezte eme csodát. A mostani szerző Gyöngyöm című könyvét megsirattam és megszerettem, hiszen egy tiszta lelkű írónő gondolatai kerültek papírra. Ez a kötet nagyon megindító volt a számomra, ezért is örültem olyan nagyon, amikor a hölgy elvállalta az interjúfelkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, Maddie Grand szerzővel készült beszélgetésemet!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mesélj magadról! Hogyan született meg az ötlet, hogy könyvet írjál?

Nem emlékszem, hogy mikor kezdődött, de már általánosban is írtam. Nyolcadikban órán írtam egy spirálfüzetbe, amit a barátnőim szünetben olvastak. Hárman-négyen is ültek a padon vagy a lépcsőn, és olvasták.

Azóta persze több másik történetet is írtam, de a fióknál sajnos nem jutottak tovább. A Gyöngyöm pedig... hát azt hiszem, hogy olyan volt, mint egy régóta várt gyermekáldás.

Gyöngyöm egy igen különleges cím, melyről úgy tudom, hogy a gyöngyöt már évezredek óta használja az emberiség utánozhatatlan, természetes, egyedi szépsége miatt. A régi legendák szerint a sellők könnyei a gyöngyök, míg más regékben a kagylók gyöngyei a holdfény hatására keletkeznek az éjszakai harmatból. Az ókori görögök úgy hitték, hogy a gyöngy viselése az esküvőn boldogságot hoz a házasságba. A már boldog házasságban élő rokonok adták ajándékba a friss házasulóknak. Ezen információk alapján okkal gondolom azt, hogy ez az egyedi cím egy mélyebb utalást takar? Mennyire van alapja ennek a gondolatnak?

Hmmm... szeretném azt hinni, hogy igen. Egy számomra nagyon (nagyon-nagyon) fontos ember szólított így, amitől - ahogy te is mondod - szépnek és különlegesnek érezhettem magam.

Nem volt hát kérdés, hogy ezzel az érzéssel kell megtöltenem a történetet.

A könyved témakör tekintetében igen sokrétű, gondolok itt a misztikus kitekintésekre, egy bizonyos transzcendens vagy sors esemény alakítására vagy egy olyan mély emocionális töltetre, amely ritka két ember között. Hogyan született meg a történeted alapötlete? És milyen szándékkal gyúrtad egy történetté ezeket az amúgy sem könnyű témaköröket?

Az alap ötletet egy kedves ismerősömtől kaptam. Amikor mesélt nekem erről a jelenségről, azt éreztem, hogy egy olyan dolog, ami eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. Azt éreztem, hogy mindenképp meg kell osztanom az emberekkel. Nevezhetnénk csodának, de lássuk be, a szerelem és az élet maga sem más! Így tehát kézenfekvő volt, hogy mindezeket összefonva mutassam meg, mennyi csoda várhat ránk.

A karaktereid sok szenvedésen mennek keresztül, mégis kitartanak hitük és érzelmeik tekintetében. Ez a fajta küzdelem igazi erőpróba lenne bármely ember számára. Volt-e jó példa előtted akár gyermekkorodból-, akár felnőttként, egy személy, aki a való életben ehhez hasonló eseményeken esett át? Esetleg adta –e élő személy a karaktereid alapjait? Gondolok itt elsődlegesen jellemzőkre, külsőségekre?

No igen, a karakterek... Többük megformázásában segítettek körülöttem élő személyek. Volt, aki csak egy-egy kisebb tulajdonságát "kölcsönözte" valamelyik szereplőmnek, de volt, akit csak azért idealizáltam picit túl, hogy be tudjam illeszteni a történetbe.

Az élet furcsa fintora, hogy a nehézség, amit a karakterekre mértem, az életben visszaütött rám, és most én megyek keresztül hasonlón. Jelentem, a karma így is működik!

Amikor olvastam a könyvedet, egész végig egy mélységes szomorúság ülepedett a lelkemre, mely persze érthető bizonyos szinten a tematikáját tekintve, mégis megfoghatatlan volt a számomra az a bizonyos igazságtalanság, ami jellemezte eleinte a történetet. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az adott események szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?

Sajnálom, hogy elszomorítottalak! Nem ez volt a cél, csupán megmutatni, hogy a mély érzések minden irányban mélyek. Amilyen magasságokban élünk meg pl. egy nagy szerelmet, a pokol épp olyan mély bugyrait járjuk be, amikor elveszítjük. Természetesen a szomorú részeket gyakran sírva írtam, az én könnyeim is hullottak, amikor kínoztam a karaktereim. Talán csak annyiban volt nekem könnyebb, hogy én tudtam, mi lesz a vége.

A könyved önsegítő is egyben, mert az olvasó óhatatlanul átesik azokon a változásokon és lelki tusákon, mint amelyeken a karaktereiden is végig megy. Milyen eredményt szerettél volna elérni a történeteddel és végeztél-e valamilyen pszichológiai tanulmányokat esetleg?

Tényleg így látod? Ez nem volt cél, de boldoggá tesz, ha valakinek segít! Sajnos nem tanultam pszichológiát, de világ életemben borzasztóan érdekeltek az elme és a lélek dolgai.

Én csak szerettem volna, hogy olyanok is átérezhessék ezt a fajta szerelmet, akiknek még nem adatott ez meg.

Egy kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended? Mint író, hogyan látod önmagadat? Ha be kellene mutatni magadat a nagy közönségnek, akkor mit osztanál meg a világgal? Mi az az 5 pozitív és 5 negatív jellemző, amit szeretsz, illetve nem kedvelsz magadban?

Hú, (hi-hi) gonosz vaaagy! ♡

Kezdem akkor a fejlesztési lehetőségeimmel (hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy megtanította, hogy nem hibáink vannak, hanem fejlesztési lehetőségeink – szerintem zseniális lépés a szemléletváltáshoz!). Szóval: szörnyen türelmetlen vagyok, gyakran meggondolatlan, figyelmetlen, szétszórt és néha túl korán vonok le következtetéseket.

Amiket viszont szeretek magamban: az érzékenységem (idővel szépen átkerült a negatív oldalról ide, és ez nagyon jó), többnyire jó a humorom, van együttérző képességem, törekszem a probléma megoldására és próbálom keresni a jót. Ez vagyok én emberként, de hogy íróként hogyan látom magam? Látod, ez fogós kérdés. Író jóval kevesebb ideje vagyok, mint ember. Erre a kérdésre térjünk vissza néhány könyvvel később!

Van-e olyan példaképed, akinek a munkássága vagy léte hozzásegített ahhoz, hogy itt tarthass jelen pillanatban az írói munkásságodban?

Sajnos sokkal kevesebbet olvasok, mint szeretnék. Kimondott példaképem ebből kifolyólag sajnos nincs, de természetesen vannak olyan emberek, akik inspirálnak, egyes helyzetekben irányt vagy lehetőséget mutatnak. Ha mindenképpen választanom kellene, akkor J. K. Rowlingot emelném ki. Végtelenül inspiráló amit véghez vitt.

Mit gondolsz a mai gyermekvállalásról? Sokan azon az elven élnek, hogy túlnépesedett a bolygónk, ezért nem vállalnak gyermeket, mások szerint pedig asszonyi kötelesség az utód pótlása. Mi erről a meglátásod, véleményed?

Megosztó kérdés. Személy szerint engem a második vélemény felháborít. Nem szabadna kötelességként ráerőltetni senkire. Ettől függetlenül az elsővel értek egyet, túl sok ember él ezen a bolygón, és gátlástalanul, ész és fék nélkül zsákmányoljuk ki - mintha tudnánk bárhol másutt élni jelenlegi fizikai valónkban. Általában rábíznám mindenkire, de a zöld lelkem támogatná a születés szabályozását.

A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?

Bár közel sem ismerem az összes vallást - istenigazából úgy igazán egyet sem - azt gondolom, hogy a hit(ek) alapja mindenhol ugyanaz, csak a különböző embercsoportok különböző igényei, befogadóképessége, szája íze szerint van fűszerezve. Ugyanaz a vágy rejlik mind mögött? az, hogy tudhassuk, hogy van tovább, hogy az életnek van valami magasztosabb értelme, mint maga a létezés.

A magam részéről örülök ennek a sokszínűségnek, és bízom benne, hogy az empátia és az elfogadás lesz erősebb és nem a gyűlölet.

Mit gondolsz a halálról? Illetve hiszel a lélekvándorlásban? Mit gondolsz úgy általában erről a témakörről? Szerinted meg van írva előre az emberek sorsa?

Rettegek tőle. Talán ezért is szeretném hinni, hogy a lelkünk húzhat egy új kártyát utána.

Nem abban hiszek, hogy meg van írva a sorsunk, hanem abban, hogy vállaltunk bizonyos feladatokat, amiket igyekszik a lelkünk teljesíteni, meghaladni, célokat, amiket igyekszünk elérni, érzéseket, amiket át akarunk élni. Ezekhez kapunk különböző helyzeteket, próbákat, embereket, aztán mi döntjük el, hogy küzdünk, amíg sikerül, vagy feladjuk.

Térjünk vissza kicsit a regényedhez. A történeted romantikus, de nem az a csöpögős, ma oly nagy divatnak örvendő rózsaszín buborék. Szerinted mennyire kell kiemelni két ember között az érzelmeket egy kötetben? Egyáltalán számodra mitől jó egy romantikus mű? És mennyire tudtál elmerülni írás közben egy – egy karakterek érzelmi hullámzásakor?

Ha romantikáról van szó, az számomra a szerelemről, két ember egymás iránt érzett érzelmeiről szól. Véleményem szerint egy jó romantikus mű ezeket az érzelmeket mutatja meg. Ha romantikára vágyva veszel kézbe pl. egy könyvet, akkor arra vágysz, hogy e köré fonódik a történet (de ez igaz más művészeti ágakra is). Ha nem vágysz megtapasztalni a szerelmet a műből, akkor mást választasz: kalandot, történelmet vagy egy jó horrort.

A Gyöngyöm megírása könnyű volt, hiszen szinte csak szavakba kellett öntenem azokat az érzéseket, amelyek bennem voltak. Folyton változunk, de ha sikerül visszatekintenünk egy-egy korábbi pillanatunkra, állapotunkra, akkor nem nehéz azonosulni a karakter pillanatnyi érzéseivel.

A könyved nem tipikusan a hagyományos fejezetekre épül, mégis szépen érzékelhető a múlt és jelen váltakozása. Miért ebben a formában írtad meg a könyvedet és téged mennyire zavart meg esetleg, ha éppen abba kellett hagynod az írást?

Ahogy kezdett a történet kiforrni, úgy látszott, hogy kicsit izgalmasabb, fűszeresebb, érdekesebb lehet, ha borítok az időrenden. Azt kezdettől fogva tudtam, hogy a főszereplők nézőpontjait váltakozva akarom megmutatni, és ehhez céltudatosan tartottam is magam. Nem emlékszem, hogy gondot okozott volna, amikor megzavartak vagy valamiért abba kellett hagynom az írást. Az ujjaim szerencsére mindig tudták, hogy mit kell írniuk, amikor ismét hozzáértek a billentyűkhöz.

A XXI. század nagy divatja az erotikus könyvek lettek. Ez az őrület bizonyos szinten kezd lankadni, mégis minden évben egyre több ilyen témájú kötet jelenik meg. Szerinted miért van ekkora igényük a mai háziasszonynak, vagy fiatal nőnek a túlfűtött testiségre a lapokon? És melyik ad számodra többet: egy erotikus-romantikus vagy csak szimplán romantikus történet?

Tetszik a szóhasználat! Erotikus témában különleges töltést ad a "lankadni" kifejezés!

Nem hiszem, hogy a mai nőknek nagyobb igénye lenne az erotikára, én inkább a nagyobb lehetőségekben látom a különbséget a régebbi korokhoz képest.

Az embereknek (direkt veszem ide mindkét nemet) szükségük van a szexualitásuk megélésére. A férfiaknak annyiból más (talán könnyebb, de nem merném állítani), hogy ők vizuálisabbak, így a felnőtt filmek (korábban a magazinok vagy egyéb képi ábrázolások) kielégítőek lehetnek. A nőknek a szexualitáshoz is több érzelemre van szükségük, mely megjelenítéséhez az erotikus irodalom tökéletes eszköz. Jelen élethelyzetemben viszont egyiket sem szeretném.

Többször is megemlítetted a fentebbi válaszaidkor, hogy most nehezebb időszakon mész keresztül. Ebben az élethelyzetben szokott segíteni az írás? Akár napló, akár egy újabb történet formájában? Hogyan dolgozod fel a veszteségeket, a nehezebb időszakokat? Ha nem túl személyes természetesen a kérdésem!

Egyelőre nem megy az írás. Több elkezdett könyvem is van, melyek szépen, türelmesen várják a megfelelő időt. Sokáig semmilyen alkotó tevékenységhez sem volt erőm, aztán elkezdtem festeni. Mára lassan már érzem a gépem hívását, ígérem, nemsoká folytatom a következő történetet.

Térjünk kicsit vissza a könyvedhez. A borító nagyon szép és különleges. Mennyi beleszólásod volt és elégedett vagy az eredménnyel? Ki készítette a külső képet?

Köszönöm! Örülök, hogy tetszik! Én is imádom! A borító Asley Redwood munkája, melyhez a képeket Erdős Juci készítette. Mindketten azt varázsolták, amit álmodtam, amiért nem lehetek elég hálás nekik! A képekhez nagyon erős szálak fűznek (micsoda váratlan fordulat, igaz?), tökéletesen ábrázolják mindazt, amit ez a könyv jelent számomra.

A könyved a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?

A kiadót egy nagyon kedves barátnőm javasolta, Erberling Judit. Akkor még csak az édesanyja, Bombicz Judit tapasztalatai alapján ajánlotta, de időközben neki is megjelent a kiadó gondozásában egy verses kötete.

A közös munka nagyon jól ment, (viszonyítási alapom ugyan nincs, de) végtelenül segítőkészek, türelmesek és együttműködők voltak.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor találkozhatunk veled személyesen és hol? Esetleg gondoltál arra, hogy más műfajban is kipróbáld magad?

A személyes találkozóról nem tudok mit mondani. Olyannyira kezdő vagyok a pályán, hogy nem is nagyon gondolkodtam még ilyesmiben.

A terveim között szerepel, hogy az év végén kiadom a második könyvem. Ez némiképp más műfaj, mint a Gyöngyöm. Nyilván nem tudom a romantikát teljesen száműzni a műveimből - az nem is én lennék -, de nem az lesz a fő téma.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Gyöngyöm című könyvet pedig, a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Kristin M. Furrier - A Társalkodónő

 

„Igaz barát figyelmezteti csak az embert hiányosságaira.”

Ez az értékelés talán eltér majd a „,megszokottaktól”, de éjjeli olvasásom után a mai nap káoszán át is vissza-visszatértem ehhez a történethez és sok értelemben megmozgatott lelkileg. A legtöbb esetben nem foglalkozom a szerző kilétével, elvégre mindig csak az aktuális könyvre koncentrálok. Azt gondolom, hogy ha valakit az életben nem kedvelek, még lehet számomra kiváló alkotó – erre is tudnék példákat írni – és nem is érzem tisztességesnek, hogy keverjem bármilyen szinten a két nézőpontot. A mostani könyv értékelésénél is igyekeztem elvonatkoztatni attól a ténytől, miszerint –ebben az esetben – nagyon is kedvelem az adott alkotót és egyúttal szubjektíven látni regényét. De mielőtt szirmaira bontom ezt az véleményezést, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét! Hálásan köszönöm.

Kristin M. Furrier szerző neve egyet jelent számomra a kellemes szórakozás ígéretével. Évek óta nagy figyelmet fordítok munkásságára és majdnem minden eddig megjelent regényét olvastam. Ezektől függetlenül nagyon vegyes élményeket kaptam történetei által, mégis elmondhatom róla, hogy folyamatosan fejlődő és rendkívül jó ízlésű alkotó. Szeretem, ha valaki képes a szekvenciális avanzsálásra.

A társalkodónő 2022 egyik újdonságaként a NewLine Kiadó gondozásában kerül a könyvesboltok polcaira. A kisregény már borítójával felhívja a leendő olvasók figyelmét, elvégre egy gyönyörű, viktoriánus kor divatjátnak megfelelő ruházatú hölgy áll háttal, amely elsődlegesen egy finom eleganciát és egy csipetnyi misztikumot kölcsönöz a képnek. Egyszerűen jó ránézni!

Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség.

Egy napon egy nem várt esemény következményei elindítják egy olyan úton, amelynek nincs kitaposva az ösvénye, mégis rajta áll vagy bukik egy egész család jövője. Vajon képes lesz –e helytállni egy olyan korban, amikor a nőknek önálló szava nem lehet és a férfi akarata a döntő? És vajon megleli-e a belső nyugalmat vagy örökké kénytelen az örök kétség és vágyakozás örvényében őrlődni? Nos, kedves olvasó, ha azt hiszed, hogy minden kérdésedre választ lelsz, akkor már most kuncogok magamban, hiszen egy olyan élményre számíthatsz, amelyre álmaidban sem gondolnál! De megéri kézbe venni a könyvet, mert ezt az ösvényt mindenkinek fel kell fedeznie! Mész vagy maradsz? A döntés rajtad áll!

„Hírből értesülni arról, hogy egy szerettünk beteg, egészen más, mint saját szemünkkel látni azt.”

Azt hiszem, hogy ez a regény önmagában egy hatalmas áldás és átok is egyben. Az előbbit elsődlegesen a különleges és korhű társadalomrajzi kitekintések miatt, az utóbbit pedig az a mérhetetlen lelki gyötrelem miatt írtam.

Rendkívül nagy utat jártam be Emmával és sokat fejlődtem általa jómagam is. Egy fiatal hölgy vágyain keresztül és a különböző élet adta gyötrelmeken át mindent megtapasztalhattam, de a végére nem maradt semmim, amiből felemelkedhettem volna. Egy sors lehet bármilyen kilátástalan a kezdetekben, nagyon sokat változhat akár pozitív irányba is, csak nyitottnak és bátornak kell lenni. Emma megadta számomra ezt, mégis néha nehezteltem rá. Egy ideig e kettőséggel tekintettem rá, míg végül megérett bennem a felismerés, miszerint ebben a regényben kicsit mindenki „antihős” a maga nemében. Nincs csak patyolat tiszta lelkű nemes hölgy, ahogy a „gonosz” sem csupán lélektelen személy. Mindenkiben van jó és kevésbé szerethető oldal, ami tulajdonképpen emberivé és hitelessé tette a szememben őket. Ezt a fajta jellemábrázolást nagyon szeretem, mert sokkalta közelebb érzem magamhoz a szereplőket.

Események szempontjából hullámzónak mondanám, hiszen vannak fejezetek, amelyek lassan folydogálnak és akad olyan is, amikor csak kapkodtam a fejem. Azt hiszem ez a fajta váltakozás ad egy bizonyos ébresztőt is az olvasó lelkének, hogy ne lankadjon figyelme.

A regény végére pedig elfáradtam szellemileg, amihez nem vagyok hozzászokva. Ezt elsődlegesen a lázadó lelkemnek tudom be, hogy képtelen voltam elfogadni a történet végét és oly sok kérdésem maradt, amire nem leltem választ. Hogy felháborodtam-e? Igen, nem tagadom, de mit tehettem volna? Ennyi érzelmi tortúra után vágytam a számomra kielégítő magyarázatra, mégis elfogytak a lapok.

Mit tehet az olvasó, ha nincs vigasz a fájdalmára? Talán semmit, vagy talán elfogadja, hogy ez a történet így ért véget.

Összességében egy nagyon kellemes olvasási élményben volt részem, amely cseppet önsegítő is volt a számomra, mert Emma karakterén át megértettem, hogy a vágyaink lehetnek bármekkorák, nem mindig lépünk a helyes ösvényre értük, de ettől még a bűntudat jelzi számunkra, hogy hol húzódnak meg határaink. Hogy valaki átlépi-e ezt a vonalat, azt pedig majd mindenki maga eldönti!

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti a korhű történeteket, szeret kalandozni és hisz abban, hogy az ember vágyain át ítéltetik meg! Egy különleges szerző csodálatos történetét veszi kézbe mindenki és remélem hasonlóan fogtok vélekedni, mint én!

Ez a kötet polcod ékessége lehet, ha a NewLine Kiadó weboldalán megrendeled.

Írta: NiKy

Ferger Annamária - Néma ölelés

 

„Elég egy kis papír s egy kis gyufa,

Ezekből egy pici tűz, melynek parazsa

Magasba száll. A szikra életet ad a tűznek,

A tűz pedig fészket készít a meleg reménynek.

Ne félj tüzet rakni, hisz’ álmodni sem fél az ember,

S bár az árnyékok mindig a háttérben lesznek,

Szemedet a lángokra vesd, abból gyűjts erőt:

Így alakíthatod könnyedén a reményteljes jövőt.”

Évek óta nagy figyelmet fordítok a versek és haikuk szerzőire és most ismételten ráléptem erre az ingoványos útra. A mai kortárs szerzők érzelmeit tapasztalataim szerint még nehezebb értelmezni és tulajdonképpen többszöri olvasásukat követően is mindig fedezek fel újdonságot egy adott mű tekintetében. Ez a méltatásom jelen esetben attól is nehezebb a számomra, hogy személyes okokból kiindulva, nem túl pozitívan álltam neki az olvasásnak, de végül elszállt ennek a gondolatiságnak minden negatív mozzanata és csak a döbbenet és öröm maradt meg bennem.

Ferger Annamária – Néma ölelés című verseskötete 2022 újdonságainak egyike, amely a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az írónőtől már több alkotást is volt szerencsém kézbe venni, kedve első verseskötetével (Néma utazás), amely a mostani versek „testvére” is, vagy elődje úgymond. Az akkori élményem meghatározó volt a további éveimre, mert nagyon sokat kaptam általa. Annak a borítóját, bár megcsodáltam, de el is feledtem, míg a mostani köteté megfogó, megnyugtató és ad egy bizonyos tisztaság képzetet, hiszen a hattyú többek között ennek a jelképe is egyben. Ami a kép szépségét illeti, már meg sem lepődöm, hiszen nem először csodálom meg Ashley Redwood munkáját és valószínűleg nem is utoljára teszem.

Ebben a kötetben már egy sokkal érettebb személyiség bontja szirmaira életét, gondolatiságát, szerelmét. Míg az elsőben egy szárnyait bontogató költői lélek mutatkozott meg, itt már egy sokat megélt és egyben révbe is ért nő adja át rímekbe foglalva a fent említetteket.

A kötet két részre bontható. Bár ez a duál nincs határozottan elkülönítve egymástól, mégis eltérnek nemcsak műfajilag, de tematikailag is. A vers és haikuk ugyan egy nagy család „gyermekei”, amelyek a költő élményanyagából születnek meg, mégis eltérnek szerkezetileg és tulajdonképpen mondanivaló tekintetében is. Bár az előbbi szerelmese vagyok, mégis a haikuk nagy alkotói közül is többet megszerettem az évek folyamán. Ebben az esetben a szerző nagyon ügyesen vegyíti ezt a két verselést és azt kell, hogy írjam, hogy tulajdonképpen egy csodás érzést és stílust kölcsönöz a kötetnek.

Tematikailag sokrétű szintén, hiszen a veszteségtől kezdve, egy szerelmes asszony révbeéréséig, az élet apró – cseprő pillanatain át mindent megtalál a kedves olvasó. Kinek mi kell ahhoz, hogy igazán belesimuljon egy adott versbe, eltérő, de összeségében hiszem, hogy mindenki megtalálja a maga igényét egy – egy költemény olvasása közben.

Számomra három kiemelkedő is akadt, bár nehéz volt a választás, hiszen több olyan szerzeményt is találtam, amit többször is újra olvastam. Ezek közül mégis ezeket a költeményeket éreztem igazán közel magamhoz és ezért egy kis „ízelítő” gyanánt meg szeretném mutatni nektek!

„Apró cseppek kopognak az aszfalton:
Ezernyi könny a kiszáradt arcokon.
Még a díszes tasak is megsebez,
Mikor kinyitjuk, felfedezve, mit rejteget.

Van, hogy nehéz… más szemébe nézni,
Látni a fájdalmat a mélyén égni.
Mert két izzó tekintet tükröt mutat:
Kényszerít, hogy magunkba nézzünk. Kutat.

Minden, mi történik, lenyomatot képez,
Majd a szívünkben egy új dalra ébred.
Ami néha szomorú, néha meghitten andalog.
Boldog pillanatok azok, mit másoknak adhattok.”

A második:

„Szürke némaság, kopogó cipő az utca kövén,
Halk sóhajként fúj a viharhírnök: a szél.
Zizegnek a levelek, így jelzik, hogy fáznak,
Míg roppanó gallyak állnak háttal a világnak.
Ők meg nem törnek. Majd eltöri őket a dúló vihar,
Gyenge kezecskéjük az utolsó percig is kitart.
A levelek gyengék, mégis harcba szállnak,
Összefogva kavarognak, együtt támadnak.
Bár megtépázva landolnak, de színt hagynak a földön,
Az elmúlást hirdetik. A kép szemkápráztató gyönyör,
Mit esőkönny áztat. A vihar már el is vonul…
Értelme sem volt talán. Arcom elkomorul.
Szenvedő levelek, letört faágak.
Eljöttél, Ősz, de én már vártalak.”

És a harmadik:

„ Nem érdekel már mások ezer gondja,
Mikor a sajátom is kedvemet rontja.
A magad fájdalmát ne vetítsd ki másra,
Keresd, ki alólad a padlót kirántja…

Elég! Az élet sok lehetőséget kínált,
De nem tűröm, hogy életem bíráld!
A szálkát piszkáld csak más szemében,
Nem leszek tovább dallam a zenédben!”

Amit pedig külön ki szeretnék emelni, az a tiszta természet és virágok szeretete. A szerző többször is visszatér a különböző természet adta jelenségekre, élőlényekre. A virágok szeretete szinte kikandikál a lapokból és az általuk megihletett sorok felpezsdítik az olvasói lelkeket. Ebből is hoztam egy személyes kedvencet! Kérlek, hogy olvassátok figyelmesen!

„Egy pitypang egy-egy magja
A szél hátán hordja álmát,
A maga láthatatlan útján halad,
Bevégezni kívánja vágyát.

Kavarog a levegőben, felkapja a szél,
Aztán újra landol – a kurdarc fenekén.
Álmot hordó kis magocska: gyönyörű lebegés,
Ide-oda táncol, s nem ismer feledést.”

Összességében ez a verseskötet egy mély benyomást hagyott bennem, amely pont a megfelelő időben érkezett el hozzám. Ezt a fajta megrázó, de mégis felemelő érzést utoljára Gazi Béla – Pillanatok című versesköteténél éreztem még évekkel ezelőtt. Talán pont jó okkal, hiszen e két szerző valami elképesztő könnyű és tiszta fátylat borított a lelkemre, amelyen át másképpen szemléltem a környezetem és békére leltem egy kis időre.

Ajánlom a versek szerelmeseinek ezt a kötetet is, elvégre egy kortárs szerző kiemelkedő sorait olvashatja mindenki. Ráadásul a témakörök sokszínűségével egy igazán különleges életadta palettát kapnak mindazok, akik nyitott lélekkel olvassák a költőnő sorait. Számomra ismételten nagy kedvenc lett és elismerem költőisége gazdagságát!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Maddie Grand – Gyöngyöm

 

Többnyire nem szokott gondot okozni, ha értékelést kell, hogy írjak egy olvasott könyvről, de vannak olyan történetek, amelyek kissé sokként érintenek és egyszerűen képtelen vagyok rögtön megírni az adott véleményezést. Így jártam ezzel a regénnyel is, amit elsősorban a szerző személye miatt vettem kézbe, hiszen számomra nagyon szimpatikus és másodszor pedig a borító vonzott magához.

Maddie Grand – Gyöngyöm című regénye 2021-ben jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A fent említett borítót Ashley Redwood munkájának köszönhetünk. Az olvasó talán először hasonlóan fog érezni, mint tettem én is anno, miszerint ez egy habkönnyű romantikus lesz, de ne tévesszen meg senkit a külső kép színvilága, szó sincs ilyesmiről.

Ebben a történetben megtörténik mindaz, amelytől a legtöbb ember fél, mégpedig egy olyan veszteség, amely összetöri a szíveket és a darabkákat nem lehet összeragasztani.

Adott három főhős, akik életútjuk szerint „elválaszthatatlanokká” válnak és adott egy baleset, amelyre senki sincs igazán felkészülve. Pearl, Zack és Angie életfonákja szorosan csomóba kötődik, amikor az érzelmek mezejére lépnek, de hogy igazán ki miért is fontos ebben a történetben? Nos, erről igazán nem mesélhetek. Azt gondolom, hogy a fülszöveg csak annyira lesz elegendő, hogy az olvasó érdeklődését felkeltse, de nem készít fel senkit arra, hogy a lelkünk egy darabjától válunk meg.

Saját olvasási élményemként először nem értettem, hogy miért nem tetszik ez a kötet, ugyanis nem tagadom, hogy kétszer vettem kézbe. Az első alkalommal még valamikor a tavalyi év folyamán próbálkoztam, de nem fogott meg a hangulat és az eseményeken is átsiklottam. Idén ezért újra rávettem magam és most már megértve és beleérezve olvastam a sorokat. A majd egy év alatt számos tapasztalattal lettem gazdagabb, de egyik sem hasonlít mind ahhoz, amelyet a főszereplőknek kellett átélniük.

Ami kimondottan figyelemre méltó, az az ahogy a szerző bánik a szavakkal és ezáltal az emberi érzelmekkel egyaránt. Természetességgel ragadja meg a legfájdalmasabb pillanatokat is, mégis rendkívül hiteles, akár írhatom úgy is, hogy életszagú eseményeknek lehetünk szemtanúi.

Az élet és halál közötti párhuzam szintén kiemelkedő, ahogy érzékeljük a veszteség adta fájdalmon át az életben maradottak gyászmenetét. Nem egyformán gyászolunk, ahogy a lelkünk is ezer színben pompázik, de a folyamat öt fázisán mindenkinek végig kell mennie. Ezen lépések is különlegesek a karakterek szemszögéből és rendkívül nagy utat tesznek meg a kötet elejétől a végéig.

Ami cseppet zavaró lehet, az a múlt és jelen váltakozása, amely nincs külön fejezetekre bontva. Szerencsére én már tudatosan álltam neki az olvasásnak és így csak picit kellett, hogy belerázódjak.

Azt hiszem, hogy összességében ezek a sorok fogják visszaadni az élményemet:

Kedves Írónő!

Bár tudom, hogy mennyi munkád van ebben a kötetben és azt is sejtem milyen mély érzelmekkel vetetted papírra a gondolataidat, de mégis le kell, hogy írjam számomra mennyire megindító volt olvasni másodjára a soraidat. Azt gondolom, hogy minden regényhez kell egy bizonyos hangulat és vannak könyvek, amikhez kell a nyitott szemlélet is egyben. A te könyved ilyen, mégis ezen belül is sokkalta több mint egy átlagos regény, mert nemcsak a karaktereidet kell megérteni, hanem a szavaid mögött meghúzódó üzeneteket is. Sok regényt olvastam már „nehéz” sorsú emberekről, de igen csak kevés olyat, amit meg is sirattam.

Köszönöm, hogy megírtad és azt a mély gondolatiságot is, amelyet átadtál az olvasóidnak!

Írj minél többet és remélem minden regényed egy hasonló utazással ér véget!

Üdvözlettel, egy hű olvasód!

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki képes a lelkét kinyitni egy mély érzelmű történet előtt, aki hisz abban, hogy a szerelem több mint puszta elnagyolt érzelem. És legfőképpen azon lelkeknek ajánlom, akik éltek már meg veszteséget az életükben, mert ez a könyv olyan, mint egy gyógybalzsam a fájó sebeinkre! Gyönyörű és elengedhetetlen!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Emily Millier - Eurielle

 

„Mezőnek kék bimbója,

fakadjon virágra,

hiszen nem véletlenül

jöttél erre a világra…”

Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan olvasó, akit néha befolyásol könyv vásárlásakor az adott kötet borítója. Az én esetemben szerelem volt első látásra a mostani regény külsője, amely mind színvilágával, mind pedig forma tekintetében megfogó volt és úgy döntöttem, kell. Persze nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy végül nálam kötött ki egy példány, de elsődlegesen ez indította el nálam azt a folyamatot, amely esetében szó szerint vadászok egy adott műre.

Emily Millier egy nagyon fiatal írónő, aki első könyvével egy igen nehéz műfajt célzott meg, mégpedig a fantasy irodalom világát. Sokan abba a hibába esnek, hogy leírják, sőt -sajnos- sok esetben lenézik az adott műfajban alkotó szerzőket, mondván ehhez nem kell semmilyen háttértudás, pedig ez egy hatalmas tévedés. Jó könyvet írni - legyen az bármely központi témában megálmodva -, igen is nehéz feladat, amelyre csak kevesen képesek. Vegyük csak a nagy neveket, akik számomra útépítők e tekintetben, ilyen pl. J. R. R. Tolkien vagy hogy ne menjek messzire, számomra a kortárs hazai szerzők közül ilyen Gaura Ágnes is. Bármi is kerül ki a nevük alatt, az biztos, hogy hamarosan a polcomon landol várva az olvasásra. Természetesen szubjektív, hogy kinek mely alkotó felel meg ízlésének, ezért a fenti pár sor is csak az én meglátásomat tükrözi.

Ennek tudatában cseppet félve vettem kézbe a könyvet, hiszen érhetnek meglepetések, de óriási csalódások is egyben.

Emily Millier – Eurielle kötete 2021-ben jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A már fent említett borítót Németh Balázs munkájának köszönhetjük. Bár azt olvastam, hogy a színválasztás a szerző külön kérése volt, mégis úgy gondolom, hogy az együttes munkának köszönhető az eredmény.

Nos, ez a történet is, mint azt már megszokhattuk, egy bizonyos karakter megismeréssel kezdődik, amely jelen esetben egy átlagos életet élő leánykáról szól. Eurielle egy hétköznapi lány, aki éli a tinédzsereknek „járó” mindennapi gondokkal színesített életét, amíg egy délután egy ismeretlen hölgyemény siet a segítségére. Ez a találkozás már önmagában is szokatlan, elvégre nem mindennap éri az embert támadás, de főleg akkor, ha mindez a halandó világban nem létező lényekkel történik. Az ezt követő események egyre gyorsabban váltják egymást, amelyek beindítanak egy olyan láncolatot, ahol nincs megállás. Két vég közül lehet választani, amelyekről egységesen elmondható, hogy nem túl kecsegtetőek. Először a jóslatot beteljesíteni embert próbáló feladat, de a kudarc sem éppen üdítő a halál gondolatával. Ebben a történetben unatkozni nem fogsz, de annál többet izgulni már bizonyosan és garantálom, hogy a könyv végére már csak a fejedet fogod fogni.

„Azzal, hogy szeretünk valakit, sokat nyerhetünk, és sokat veszíthetünk. De érzelmek nélkül még többet veszíthetünk, mint azzal, hogy szeretünk és elveszítjük. Ha nem éljük meg őket, rengeteg tapasztalatból kimaradunk. Jár vele öröm és fájdalom is. Ilyen az élet.”

Szubjektív meglátásom szerint az alapötlet jó, elvégre tündékről, démonokról és mindenféle varázslatos lényekről minden magára adó fantasy rajongó szeret olvasni. De a kivitelezés és kidolgozás több sebből vérzett és ez borzasztóan elszomorított.

Először is néhány napba belezsúfolni több halálközeli élményt, egy adottság megtalálását, némi gorombaságot, egy nagy „halomra” aprított hullát és sorolhatnám, valamint -ami a legnagyobb fájdalmam is volt egyben- egy szerelmi háromszöget. Az első és legfontosabb kérdésem: Miért kellett így kiadni egy jónak ígérkező könyvet?

A karakterek kidolgozatlanok, szinte senkit sem ismerünk meg igazán. Amit a szerző fejlődésként mutatott be, az számomra semmit sem jelentett, mert néhány nap leforgása alatt ennyit egy emberi lélek, de állítom egy varázstudó sem képes feldolgozni, főleg tapasztalatok hiányában.

Eurielle irritáló volt egész végig, először a szerencsétlenkedésével, majd a hirtelen bekövetkező beképzeltségének köszönhetően. Természetesen minden hím beleszerelmesedik, és csak ő mentheti meg a világot. Elnézést a kifejezésért, de ennyi klisétől fuldokolni kezdtem, és még koránt sem soroltam fel az összeset.

Nem akarom bántani a szerzőt, hiszen korán megmutatta, hogy fantáziája igen csak gazdag, de még messze van az út vége és sokat kell fejlődnie, tanulnia. Amiért pedig fáj a szívem, az a szerelmi szál gyermeteg éretlensége.

Viszont ettől függetlenül gyorsan olvasható, ami betudható a szerző gördülékeny írástechnikájának.

Összességében egy jó alapot olvashattam, ami még nem érett meg a kiadásra.

De, hogy ne vegyem el senki kedvét az olvasástól, ezért csak annyit írnék, hogy ha te is elcsábulnál a borító láttán, akkor nyugodtan olvasd el és ki tudja, lehet számodra hatalmas élmény lesz. És ne feledd: „A nehéz hétköznapok elviselését nagyban segíti az olvasás.”

Amennyiben szeretnél megismerkedni ezzel a világgal, akkor nem kell mást tenned, mint a NewLine Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Bank Eszter Katalin – Ovsepian-Pataki Bianka – Diana Soto – Tóth Győző (szerk.) - À la carte Poetica

„Keverd mondatokká,

szenvedéllyel szórjad,

áradjon belőled,

adj hitet a szónak!”

Mitől különleges egy több szerzős verseskötet és vajon miért kell másképpen olvasni, mint általában tennénk? Ezt a kérdést már annyiszor feltettem magamnak, hogy elmondani nem tudom, mégis minden antológia kézbevételekor felszínre tör bennem. Több szerzős alkotással nem először találkozom, hiszen csak idén ez a harmadik ilyen eset, ellenben verseskötetek terén már elenyésző ez a szám. Különösen akkor, ha egy igen gusztusos formában tálalják az olvasó elé! 

Az À ​la carte Poetica már jelentésében is igen különleges, hiszen nyersen, köznyelven étlapról választott költeményt fejez ki. Ez az önmagában is eredeti cím bizony hűen azt adja, amit az olvasó elvár. Tehát egy étlapot kapunk, ahol ízlésesen elválasztva találjuk a költeményeket a következők szerint:

- Itallap
- Kávék, teák, forró italok
- Szeszes italok
- Étlap
- Előételek
- Főételek
- Desszertek

Mint látható mindenki talál az ízlésének megfelelő költeményt, amivel a lélek feltöltekezik és így az olvasó elégedetten csukja be a kötetet.

Számomra akadtak meglepetések, akiktől még nem olvastam, de ezek után mindenképpen szeretnék, és találkoztam kedvenc szerzőkkel is, akik eddig mindig elbűvöltek, ilyen volt pl. Szöllősi Bernadett és Diana Soto is.

Az olvasási élményem nem mindig volt felhőtlen, de miután vissza-vissza tértem egy – egy adott vershez, végül megértettem és többször elégedetten sóhajtottam fel. Több alkotás is szíven ütött és úgy éreztem, hogy az adott szerző belelát a lelkembe.  Ezekből szemezgettem hármat. Olvassátok figyelmesen! (Bank Eszter Katalin)

„Végy egy csipet szót!

Ízlelgesd nyelveddel,

fűszerezd érzéssel,

bánattal, örömmel;

Adj hozzá nevetést,

sava-borsát létnek,

kóstold sötét, rútnak,

kóstold álomszépnek!

Keverd mondatokká,

szenvedéllyel szórjad,

áradjon belőled,

adj hitet a szónak;

Fortyogtassa vak düh,

lobogjon nagy lángon,

vagy épp csendesedjen,

révedve mélázzon;

Hintsed könnyeiddel,

félelemmel bénítsd,

lassú tűz hevítse,

szerelemmel némítsd.

Óvatosan keverd,

végül zárd a lángot,

ne félj megmutatni

sajátos világod.

Elkészült a műved.

Tedd a szíved elé,

s tálald alázattal

az olvasó felé.”

 

A második (Diana Soto):

„Még brummog a hideg sarkok téli őre.

Még hallja a zord lépteket fegyvertöltve.

Még lát néhány csonttá fogyott fókát.

Még nézi, ahogy kölykeit elkobozzák.

Még jár is, bár lépte alatt ritkul a hó.

Még úszik, de jéghegy helyett sok a hajó.

Még keres, nem érti, hogy elvették tőle.

Még fehér, de gyorsan ritkul fakó szőre.

Még? A még helyett ma inkább a már lenne:

Már nem marad jég, és már nem marad medve.”

És a harmadik (Cain Godrich):

„Emlékszel-e arra a forró nyári éjre,

Mikor villámtól riadva bújtam öledbe?

Hogy remegve néztem az égiháborút,

Rettegve, virrasztva, míg elvonult?

Emlékszel-e tálcán nyújtott szívemre?

Hogy félve adtam át, de ígértem örökre?

Tudtam jól, sebzett, gyenge szívet adok,

Remélve, hogy nálad megnyugodhatok.

Emlékszel-e a halkan súgott ígéretre?

Emlékszel-e, hogy szavamat tett is követte?

Hogy az ördög hét évén át szavam őre voltam én,

Majd pár hazug szóval átlöktél a Pokol küszöbén.”

Összességében egy nagyon kellemes olvasási élményt kaptam, ahol a szem nem maradt szárazon és a lelkem is jólesően megtelt boldogsággal.

Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a különlegesebb alkotásokat vagy nyitott az újdonságokra.

Amennyiben a polcodon szeretnéd tudni a könyvet, a NewLine Kiadó várja a rendelésed. 

Írta: NiKy