Kiss Judit Ágnes - Egy nőalak szürke kontúrja

„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben. Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb.”

 

Évről-évre egyre több olyan kiadvány jelenik meg a hazai könyves piacon, amely a családon belüli erőszak és azon belül is a pedofília témaköröket veszi górcső alá. Eme két tematika súlyos önmagában is, de együtt nagyon megrázó, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy felfoghatatlan az áldozatok vonatkozásában. A gyermekvédelmi és jogi intézmények malma lassan őröl és sok esetben a családon belüli abúzus egy ismétlődő, folyamatos, a hétköznapi élethez hozzátartozó folyamattá válik a bántalmazó és áldozata között. Egy ilyen család kialakulása már idejekorán észlelhető, hiszen ebben a szerkezetben a központ többnyire egy autoriter alak köré összpontosul, aki többszörösen visszaél szerepkörével. Ezen személyek többnyire maguk is bántalmazottként élték anno gyermekkorukat és váltak később bántalmazóvá, ellenben ez nem egyenes úti következménye a korán átélt traumáknak, ellenben nem kizárható az a mély fájdalmat őrző lélek összefüggésében. Erről ugyanakkor nem szokás beszélni és sokszor csak nagyon hosszú idő elteltével kerülnek felszínre az évek óta tartó visszaélések esetei. Természetesen nagyon kényes tematikákról van szó, hiszen a bizonyítékok egyértelműsítése is komplikált folyamat, mégis sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a lakosság és a hivatalok irányából is egy átláthatóbb és irányozottabb gyermeksegítő hálózat kiépítésére. Csak, hogy egy kiragadott példával éljek, a mai rendszer elsődlegesen a bizonyítékok révén kiemeli a bántalmazott gyermeket a családból, ezzel is növelve a lelki sérüléseket. A bántalmazó felelősségre vonása sem működik olajozottan, pont a fent említettek miatt, pedig az intézményesített „szent” család képe napi téma még a parlamentben is. Több olyan eset is napvilágot látott az utóbbi években, amelyek megosztóan hatottak a társadalmi közegre. Ítélkezünk, idegen emberek felett, pedig sosem tudhatjuk, hogy ki milyen sebekkel lép egy kapcsolatba.

A mostani olvasmányom alappillérei a fent említett témakörök, valamint a vallás szerepe az ember életében.

Kép: NiKy m.i.

Kiss Judit Ágnes egy igazán sokszínű szerző, elvégre a gyermek – és ifjúsági irodalomban évente jelenik meg számos kötete, de a felnőtteknek szóló történeteivel is igen gazdag a paletta. Ráadásul 2022-ben a Merítés-díj Ifjúsági zsűri Top10-be került a Kórház az osztályteremben című könyve. Még ebben az évben kétszeres díjnyertesként A csodabogár című mesekönyve vitte el a közönség és zsűri által kiosztható díjakat. Témaválasztásai sokszor érdekesek, merészek, és pont ezért, érdemes odafigyelni az írónő munkásságára mindenképpen. Ha szeretnél többet megtudni az alkotóról, akkor látogass el a honlapjára. 

Kiss Judit Ágnes – Egy nőalak szürke kontúrja című könyve 2023-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A kiadványt elsősorban a szerző miatt rendeltem elő, de ki kell, hogy emeljem a különleges címválasztást és a borító szépségét is. Együttesen elegendőek, hogy a leendő olvasó bizalommal vegye kézbe a kötetet.

Történetünk főhőse Gina, az a tizennégy éves tinédzser, aki hétköznapokon egy otthonától távoleső iskola kollégiumában él, de hétvégente várja a „szerető” családja. Gina édesanyjával, húgával és nevelőapjával tölti az iskolai szüneteket, ahol a nappal szürkeségét az éjszakák sötét, sűrű masszája váltja fel. Az otthoni közeg egyetlen fénypontja húga, aki ártatlanságával és gyermeki bizalmával fonja körbe nővérét, hiszen a bántalmazó éjszakák fájdalma és a tudatos tudatlanságban szenvedő édesanya között őrlődő lánynak nincs más menekülési lehetősége, csak a több száz kilométerre fekvő iskola.

A távoli közegben való kallódása sem segíti elő fájdalmának megélését, hiszen egyik kapcsolatból a másikba siklik, néha tábort ver ugyan egy szintén nehéz sorsot húzó fiú oldalán, de újra és újra visszatér az érzéketlenség fátyla mögé, hiszen a szeretetlenségnél még ez is jobb, mint a semmi.

A pusztító életmód és a kilátástalan családi közeg végül elhozza számára az egyetlen olyan utat, ami még fényt hozhat a sötétségbe. Később felnőttként ez az ösvény határozza meg sorsát, ámbár aki az erőszak magját magába szívta egyszer már megbélyegzettként, nagyon nehezen térhet más ösvényre. Vajon tényleg ennyi lenne az élet és nincs kiút a pokolból? És a hit ad-e elegendő erőt? Lemosható-e a múlt ragacsos sara a megtépázott lélekről és lesz-e valaha jobb a mostnál?  

„[…] nem számít, hogy milyen fiatalon hal meg az ember, ha volt értelme.”

Kép: NiKy m.i.

A történet kétpólusú vagyis két nagy részre osztható. Az első szakaszában megismerjük a fiatal leányt, a családját, az iskolai közeget. A sötétség sűrűjében keressük magunk is a kiutat és fényt, és reméljük, hogy még időben megleljük, hiszen közeleg a fullasztó vég. A második periódusban már felnőtt nőként vagyunk jelen a történetben, ahol a bántalmazási forma cseppet átalakul ugyan, de ott folytatódik, ahol a remény halvány szikrája pislákolni kezdett. Eme kettősség végig kíséri főhősnőnk fájdalmakkal teli életét, amelyről olvasni is nehéz volt, de tudni, hogy az életből is merítkezhetett a szerző, elvégre ez napi szinten megtörténhet bármelyikünkkel, egyenesen elfogadhatatlan.

Nagyon érdekes volt olvasni, ahogy tükröt tart Gina elé az élet. Erőtlen gyermekből, egy tanult nővé válni, majd ismét visszaesni a „gödörbe” egy másik formában és újra felállni. Nagyon példaértékűnek tartom még akkor is, ha többször úgy éreztem, hogy megráztam volna, ébredjen fel végre.

A kilátástalanságban szenvedés, ahogy én hívom, egy súlyos pszichés betegség, amely a bántalmazott kapcsolatban élőkben alakul ki akaratlanul is. Sajnos alapjaiban meg is valósul, hiszen kiszolgáltatottá válnak a bántalmazó irányában, valamint annak akaratának alárendeltségében. Erről sokkal többet kellene beszélni és ebben a kötetben bőven érintődik is a kérdéskör.

Izgalmas volt felfedezni az anya, mint fogalom kettőspontját is. Mert mindenkinek van egy édesanyja, és később – jószerivel – a leányok anyává válnak maguk is. A gyermekként tapasztalt hibák vajon automatikusan tovább adódnak a leszármazottak irányában? Vagy felül lehet írni, még ha nagyon komoly erőfeszítések árán is?

Kép: NiKy m.i.

Gina karaktere az esendőségén át egészen a „fejlődéséig” beleégett a lelkembe. Ennyire közelről megtapasztalni egy majdnem elfeledett emléket hozott bennem is elő a mélyről és a magam démonaival is küzdve akartam a változást.

A vallás témaköre az esetemben nagyon kényes, hiszen nem átlagosan tekintek rá. Úgy gondolom ez a fajta tükör is jót tesz az olvasónak, akár hisz, akár nem. Elfogulatlanul kicsit átgondolni, hogy a saját életében milyen szerepet is tölt be eme tematika. A hit persze más kérdés, hiszen nem említhető a vallással. Külön kell tudni választani és erre eme regény nagyon jó példával szolgál.

A regény sokkalta több egy szimpla női sors történetnél. Annyi oldalról megvizsgálja a családon belüli abúzust, amelyről talán nem is gondolnánk elsőre. Mégis a fájdalmas sorokon át a figyelmes olvasónak megadatik a remény kezét megfogni. Hittel vagy anélkül átértékelni kicsit a saját életét és jobban figyelni a körülötte lévő emberi sorsokat. Persze egy regény nem fog megváltoztatni egy egész társadalmi zárt viselkedést, de alapjaiban kell elkezdeni a változást és kitartó „hittel” gyűrűzni fog, meglátjátok.

A könyvet azon olvasóknak ajánlom, akik erős lélekkel rendelkeznek, mert nem kímél senkit sem. Értve olvasni pedig ebben az esetben szinte kötelezővé válik, hiszen a történet automatikusan hozza a felszínre azt, amiről azt hittük, hogy eltemettünk a mélyre, persze, ha akad ilyen. Érdemes kézbe venni, akár csak egyszeri olvasás gyanánt, de javaslom, hogy előtte vértezzük fel magunkat egy nehezebben emészthető, mélyebb mondanivaló irányában.

„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben. Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Perintfalvi Rita - Amire nincs bocsánat

 

„A kritika és ítélkezés nélküli, elfogadó jelenlét az a háttér, amely képes megnyitni a másik szívét, hogy elindulhasson a gyógyulás útján.”

Vajon miért érzem magam olyan kellemetlenül, ha a vallásról olvasok bármely formában? Annyiszor feltettem már magamnak ezt a kérdést, de igazán sose találtam meg rá a választ. Széles az érdeklődési köröm és kimondottan keresem a kényes témákat, mégis két olyan szegmenst is fel tudok sorolni, amelyek rossz érzéssel töltenek el. Az egyik a már fent említett vallás, ámbár jelen pillanatban egy nagyon is súlyos okkal vettem kézbe ezt a könyvet.

Magyarországon nagyon sok olyan ember él közöttünk, aki vallásgyakorló, Istenfélő. Sokan több nemzedékre visszatekintve büszkélkedhetnek hitük tisztaságával, mások az életük árnyékos oldalától menekülve keresnek vígaszt a hitben. Bárhogyan is nézzük, a vallás, meghatározó szerepet tölt be a mai napig is bizonyos formában a társadalmi értékrendben. Bár –szerencsére- azok az idők elmúltak, mikor ez alapján ítéltünk meg egy embert, mégis inkább úgy gondolom, hogy hangsúlyos szerepet kap a „háttérben”. Ráadásul még mindig akadnak olyan társadalmi közegek, ahol meghatározó lehet, hogy ki milyen felekezethez tartozik vagy hithűen éli-e a mindennapjait.

Az egyházközösség zárt világát egy hétköznapi ember csak távolról figyelheti. Sokan el se tudják képzelni, hogy milyen szigorú szabályokon alapszik azon személyek mindennapos élete, akik az Urat szolgálni kívánják egy egész életen át. Ez az élet tele van lemondással, magánnyal és meg nem értettséggel is egyetemben, hiszen idejekorán elszakadnak a kis növendékek családjuktól, barátaiktól és meg kell tanulniuk alkalmazkodni egy új szabályokhoz kötött, zárt rendhez.

 „Egy közösségbe vagy szerzetesrendbe belépve gyakran írják elő a naiv fiataloknak, hogy le kell mondaniuk a közeli barátokkal, a családdal való kapcsolattartásról. […] amelynek célja az, hogy az egyén utolsó szabad tereit, ahol személyének integritása még szabadon megmutatkozhat, tudatosan lerombolják. A lélek legbensőbb magját, az én önmagával való kapcsolatát igyekeznek szétzúzni. Hiszen a személyiség akkor igazán erős és szabad, ha az önmagával való kapcsolata stabil alapokon nyugszik. Ilyenkor a személy nem befolyásolható, nem manipulálható, hanem szuverén, öntudatos és kritikus. Mer szabadon gondolkodni és cselekedni. Nem akar véleményében és tetteiben a külső elvárásoknak szolgai módon engedelmeskedni. A spirituális erőszak célja ennek a belső szabadságnak a letörése.”

A fent leírt bevezető csupán ízelítőként szolgál, hiszen csak a felszínét kapargatom mindannak, amiről a mostani olvasmányom szól. A fő téma, mint azt már a cím is mutatja, az egyházon belül elkövetett erőszakról, és annak különböző formáiról mesél.

Perintfalvi Rita magyar katolikus teológus, egyetemi oktató, publicista. 1996-ban a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kulturális és szociálmenedzser szakon végzett, majd 1998-ban a Szombathelyi Hittudomány Főiskolán főiskolai hittanár végzettséget kapott. Később elvégezte (2002-ben) a Szegedi Hittudományi Főiskolán az egyetemi katolikus teológus szakot is. Kezdetben a Bécsi Egyetemen tanított, majd később a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanárává vált. Róla itt olvashatsz többet.

Kép: NiKy m.i.

Perintfalvi Rita - Amire nincs bocsánat című könyve 2022-ben jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A kötet domináns, kissé agresszív színválasztásával, valamint cseppet provokatív képi világával jól tükrözi, hogy mire is vállalkozik az, aki kézbe veszi ezt a kiadványt.

Az Amire nincs bocsánat cím is egy bizonyos felhívás, amely elsőre talán kissé drámai felhangként érződhet, de sajnos teljesen hitelesen érzékelteti, hogy a téma tabuként való kezelése nagy gondot okoz, ráadásul az egyházközösség zárt világában a mai napig is megtörténő eseményekre irányítja az olvasó figyelmét.

„A hallgatás megtörése az első lépés a gyógyuláshoz”

A könyv öt fő részre bontható, melyek a következők:

1. Bevezetés
2. Az egyházon belüli spirituális és szexuális visszaélések sokféle arca
3. Áldozattörténetek
4. A tettesek
5. Gyógyulási utak

Mint látható egy teljes ívet körbejáró kötetről van szó, ahol az áldozatokról ugyanúgy szó esik, mint az elkövetőkről. A szexuális bántalmazás akár felnőtt, akár fiatalkorú esetében is kiemelésre került benne, hiszen a hit által elkövetett visszaélésekről nagyon elvétve esik szó a közmédia berkein belül. De megkockáztatom, hogy ez a felvetés igaz bármely közegre. Nem kívánom külön taglalni a főcímek alatt található leírásokat. Csupán két szempontot szeretnék kiemelni.

„Az egyházon belül elkövetett szexuális bántalmazás – mondjuk ki végre! – lélekgyilkosság.”

Az áldozatok tekintetében az egyszerű lelki bántalmazástól a szexuális visszaélésig olvashatunk történeteket. Azon személyek, akik vállalták, hogy elmeséljék a velük történteket, elképesztő bátor emberek. Minden egyes verbális vagy nonverbális bántalmazás egy rendkívül részletesen felépített behálózásnak az eredménye, amelynek fő áldozati tulajdonsága az érzelmi elszigetelődés, tehát a magány és kirekesztettség. Legyen szó gyermekről, tinédzserről vagy már felnőtt személyről, a manipuláció széles skáláját olvasva az olvasó lelke is darabokra hullik akaratlanul is.

Kép: NiKy m.i.

„Az áldozattá válásban a legkínzóbb érzés a hatalomtól, a cselekvőképességtől való teljes megfosztottság, a tehetetlenség érzése. Az áldozat azt érzi, hogy képtelen megvédeni magát. […] A szexuális bántalmazás során a tettes nem tiszteli a másik testi határait, hanem épp ellenkezőleg, átlépi azokat. Néha erőszakkal, máskor pedig érzelmi manipulációt alkalmazva azért, hogy ne kelljen erőszakhoz folyamodnia. Persze, ami ilyenkor történik, az mégiscsak erőszak, függetlenül attól, hogy nem fizikai erőszak formájában nyilvánul meg.”

Az elkövetők tekintetében két formát tudunk elkülöníteni. Az első az áldozatból átavanzsált, a második pedig a pszichés zavarokkal küzdő, egy idő után lélektelenné váló bántalmazó. Míg az előbbi a múltjának démonjaival való küzdelmét adta fel, addig az utóbbi egy elfojtott vágy rabjává válva lép a bűnök útjára.

„Aki iránt rajonganak, az gyakran elveszíti a realitásérzékét, és nem veszi észre a határokat, amelyeket nem szabadna átlépnie. Ha pedig ezekért a határátlépésekért soha senki nem kéri számon, ha semmilyen kontroll nincsen az illető felett, akkor egy idő után már észre sem fogja venni, hogy olyasmit tesz, ami megengedhetetlen.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a világ megérett a pusztulásra, hiszen már nincs olyan társadalmi szegmens, ahol az erőszak ne ütötte volna fel a fejét valamilyen formában. Persze az emberi ösztönök elfojtása egyenesen táptalaja a frusztrált lélek kialakulásának, amely ha nem tud feltöltekezni, akkor ez a negatív lelkiállapot olyan mértéket ölthet, amely sajnos jó eséllyel a fent leírtakhoz vezet.

Már annyiszor elmondtam és valószínű most sem utoljára teszem, hogy a testi vágy megélése alapvető szükséglet az evolúció tekintetében is. Ettől még a hit tökéletesen beleilleszkedhet az életbe, sőt kimondottan hitelessé teszi a tanításokat is. Mert ne mondja senki nekem azt, hogy hiteles az az ember, aki a testi örömöket megtagadva éli életét, és jogosan szól bele mások szexuális életébe, beleértve a gyermeknemzést is!

A református egyház már sokkal elfogadhatóbb –e tekintetben, ámbár nyilván mindenhol akadnak gondok, kellemetlenségek.

Kép: NiKy m.i.

Ennek a könyvnek elsőleges célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a szörnyűségekre, továbbá megerősít mindenkit abban, hogy a papok világa sem bűntelen.

Amiről külön szót kell, hogy emeljek, az azon közeg, ahol az áldozatokat hibáztatják a történtekért, majd eltusolják – szőnyeg alá söprik – az eseményeket, hiszen ha nem beszélnek róla, akkor meg se történt, nem igaz? Az már persze más kérdés, hogy az elkövető nevet magában és újabb prédáját lesi, míg az áldozat örökké megbélyegzetten él.

„Amikor az embert bántják, az olyan, mintha a szégyenteljes pillanattól fogva az embert leszögeznék, odaszögeznék ehhez az élményhez. Attól a pillanattól fogva túlélésre játszik. A traumát otthagyja, megy előre, de a szög, amikor bántották, ott fogja, ahol őt bántották. S hogyan lehet ezt a szöget kihúzni, a traumát feloldozni? Vissza kell menni oda, ahol a trauma megesett, és valakinek a karjai közt újra kell élni, el kell siratni, meg kell gyászolni akkori énünket. Szomorú, hogy amikor az embert bántják, a fájdalmat nincs kivel megosztani.”

Sok szempontból úgy gondolom, hogy hiánypótló ez a könyv. Ugyanakkor mindenképpen ki kell, hogy emeljem, nem túl szerencsés bemutatkozásnak gondolom az önteltséget. Lehet, hogy nem ez volt a szerző szándéka, mikor munkásságáról számolt be, de számomra sajnos ilyen benyomást keltett. Ráadásul a szájbarágós, előre elspoilerezett felvezető is inkább sértő. Feltételezem, hogy aki egy ilyen komolyságú könyvet a kezébe vesz, rendelkezik némi fogalomismerettel, valamint elsőre is érteni fogja a leírtakat. Ezektől függetlenül nem bántam, hogy olvastam.

Összességében hasznos olvasmányban volt részem és sokszor nagyon fájt a lelkem. Bárhogyan is szépítem, a szexuális abúzus bűn és minden esetben bűntetendő. Azért, mert pillanatnyilag nem derül ki, hogy ki mit követ el az „árnyékban”, még nem azt jelenti azt, hogy sose derül fény rá. Minél tovább van egy elkövető szabadlábon, annál jobban elkényelmesedik.

Nem tudom, hogy akarom –e ajánlani ezt a könyvet. Mert bár nagyon fontos tematikáról szól, mégis rendkívül leterhelő az olvasása. Ha valaki kézbe veszi, ne számítson semmi „jóra”. A valóságtudat miatt sokkal nehezebb olvasni, mint elsőre gondolnánk, ugyanakkor nemcsak beszélni kell róla, hanem tenni is ellene, ehhez pedig eme kötet nagyon jó kezdet úgy érzem. És ne feledjétek: „A titok patogén. Mérgez. Elszigetel, és ezáltal végtelenül magányossá tesz. Amikor egy régóta hordozott, megbetegítő titkot végre ki lehet mondani, annak már önmagában gyógyító ereje van.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Emma Donoghue - Menedék

„[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.”

 

Vajon ki számít igazi hívőnek és ki hitetlennek? Teszem fel sokadjára is ezt a kérdést, hiszen a XXI. századra megváltoztak a vallás gyakorlásához szükséges nézetek és feltételek. A kereszténység hatalmi játszmái már elenyészőben vannak, ezért a modern családok életében a felmenőktől eredeztethető erkölcsi szabályok és a mostani szülők tévelygéseinek egyvelegét kapják a fiatalok. A család, mint fogalom is igen tág értelmet kapott, hiszen jóformán mind szerkezetileg, mind fogalmilag kiszélesedett. A hit mindenkiben mélyen gyökerezik, hogy ki milyen szinten ad teret annak életében, természetesen egyéni.

A korai századokban ellenben teljesen más életfelfogásról tudunk. A vallás, mint irányadó intézményforma, a családok mindennapi életének nagy részében uralkodott, és az ezzel való ellenszegülésre bűnként tekintettek, amely súlyos következményeket vont maga után. De mi a helyzet a vallási közösségek szent embereivel? Kik számítottak igazán hívőnek és kik engedtek a testi örömöknek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor megvettem a mostani könyvet. Természetesen tisztában voltam azzal a ténnyel, miszerint fikciót veszek kézbe, mégis reméltem, hogy részben választ remélhetek a kérdéseimre.

Emma Donoghue (1969. október 24.Dublin, Írország) ír-kanadai származású irodalomtörténész, regényíró és forgatókönyvíró. A 2010-ben megjelent Room (Szoba) című regénye a Booker-díj döntőse és nemzetközi bestseller lett. Számos kiváló történet megálmodója, amelyek szerencsére kis hazánkba is eljutottak az évek alatt.

Menedék című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően került a könyvesboltok polcaira. A kiadvány elsőre is feltűnő gyönyörű borítójának képi világával, amely a hangulatos színeivel, valamint a történet fő szálait idéző ábráival megadja a szemnek és léleknek azt a kezdeti feltöltődést, amely elegendő ahhoz, hogy a kíváncsi olvasó már ezek alapján is kosarába helyezze a könyvet. Nem tagadom első ránézésre én is elcsábultam, pedig a vallás, mint műfaj nem áll közel a számomra szívesen olvasott területekhez.

„– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?”

A történet egészen a VII. századig repíti vissza az olvasót, méghozzá Írországba. Három férfi áll ennek a kötetnek a középpontjában. Három lélek, kik nem is különbözhetnének jobban egymástól, mégis akad egy közös pontjuk: az Istenbe vetett hitük.

Kép: NiKy m.i.

Artt tudós, pap, aki szent emberként járja a világot és terjeszti az igét. Híre sokszor megelőzi, ezért minden kolostor tárt karokkal fogadja és a legnagyobb tisztelettel adóznak irányába.

Cormac egy idősebb szerzetes, aki túlélte a pestist és több harcot is megvívott mind az emberekkel, mind az élettel. Későn megtérő hívőként hűségesen szolgálja az Urat és a rendet. Gazdag élettapasztalatával kiemelkedik társai köréből.

Triant egy ifjú szerzetes, aki egy nehéz múlttal a háta mögött éli a mindennapokat a kolostor falai között. Mindenesként ott segít, ahol szükség van rá, de lelkesedése töretlen és a zene iránti szeretetét csak az Istenbe vetett hite győzi le. 

Kép: NiKy m.i.

Artt jós álma összekapcsolja eme három férfit, miszerint zarándoklatra indulnak, hogy megtalálják azt a földet –szigetet –, amit még ember nem piszkított be bűnös lelkével. Az út hosszú és nehéz, ezzel mindannyian tisztában vannak, de ami rájuk vár, azt még a legmerészebb álmaikban sem várták volna. Vajon mi erősebb, az emberi test szükségletei vagy az egy Istenbe vetett hitük? És ki számít igazán hívőnek? Aki mindent feláldoz, vagy aki emberként az egyén bűneivel szolgál a legjobb tudása szerint?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell meglelnie a választ, de a kötet nagyon jó útmutató.

„– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?”

A történet számos érdekes kérdést vet fel, amelyekre nem is gondolnánk elsőre. Ezek megkérdőjelezik a valóságot, a hitet, de még az önmagunkról vélt gondolatokat is. Minden új eseményével újabb kérdéseket vélünk felfedezni és csak remélhetjük, hogy választ találunk rájuk.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy te jó ég, ez a kötet nem nekem íródott. Önmagamhoz képes hosszú ideig volt kezeimben és nagyon lassan haladtam vele. Nehezen emésztettem meg a sűrű, sokszor ragadósnak vélt imádságokat. Az eltorzult, akár hívhatom úgy is, elvakult nézeteket. Nehezen fogadtam be a hit nevében elkövetett lelki torzulásokat és azt a tényt, hogy az Úr az állatokat azért „adta”, hogy az embert szolgálják.

Ennek a regénynek erős pontja a madárvilág ismertetése is, hiszen számos fajtáról olvashatunk. Érdekesnek találtam a leírásokat és lelki szemeim előtt megelevenedett a kép, amikor ezen csodás tollas lényekről olvashattam.

„A madarak mindig a saját fajtársaikkal tartanak, még akkor is, ha néha összekapnak egy falaton; […] erejük a sokaságban rejlik.”

Kép: NiKy m.i.

Karakterek tekintetében részletesen megismerhetjük a három szerzetest és külön a belső monológokkal zárjuk őket a szívünkbe. Mindenkinek megvannak a maga titkai, szenvedései és apró, gyarló örömei. Természetesen a túlzó bigott vallásosság miatt számos bűn elkövetésében lesz osztályrészük mind a szereplőknek, mind az olvasónak akaratlanul is.

Események tekintetében lassú folyásúnak mondanám inkább, de nem is ez a lényege, hiszen elenyészővé válik minden, mikor egy komoly pszichológiai kavalkádot kapunk.

Összességében úgy gondolom, hogy remek könyvet vettem kézbe, hiszen egy számomra igen csak nem kedvelt műfajhoz tartozik, mégis olvastatta magát. A karakterek élettel teliek voltak a számomra és sokszor fájt a szívem értük. A kötet végére viszont elfáradtam és már meg sem lepődtem a lezáráson sem. Jó tudni, hogy a történet alapjait egy valós helyszín, a legismertebb nevén Mihály-szikla és a múltban ott élt szerzetesek adták. Bár a szerző elmondása szerint nem volt lehetősége ellátogatni eme helyre, mégis sikerült hitelesen egy különleges történetet álmodnia hozzá és ki tudja, lehet számára az Égiek ezt a küldetést adták.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki hisz az Úrban, de azoknak is, akik kevésbé hívőnek vallják magukat. Mivel én az utóbbiak táborát erősítem, így hiteles forrásként írhatom, hogy mindenki megtalálja benne mind a szórakozás örömét, mind pedig az élet materiális és idealista kérdéseire a válaszokat. És egy értékes gondolat: „Az élet a legnagyobb ajándék, nem szabad visszaadni, ki kell várni a végét.”

Amennyiben úgy érzed, hogy elég erőt gyűjtöttél és belevágnál ebbe a kalandba, nem kell mást tenned, mint a XXI. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Lia Celi - Tizenkét pillangó

 

„Az értelem gyönyöre az erő mértékegysége.”

Ha a mai kor szellemében említésre kerülnek egy társaságban a prostituáltak vagy más néven örömlányok, akkor egy bizonyos zavart csend támad többnyire, amely arra enged következtetni, hogy valami tiltott, úgymond tabu téma került szóba. Pedig a XXI. századra a konzumhölgyek akaratlanul is a hétköznapi élethez kapcsolhatók, elvégre csak Budapest belvárosát kell kicsit tüzetesebben szemlélni és rögtön nem is egy aluljáróban magukat áruba bocsájtó hölgyeményekkel találkozhatunk. Ezek az utca lepkéi, akik a munkás és egyéb kasztok kiszolgálása miatt üzekedhetnek. De mi van azokkal a társadalmi rétegekkel, ahol a pezsgő és eper ugyanolyan hétköznapi, mint az utca „éji” lepkéi?

A mai konzumhölgyek és elit prostituáltak világa ugyanolyan zárt a hétköznapi ember számára, mint a történelem bármely korszakában volt. Vegyük mindjárt azokat az előkelő Pillangókat, akik szépségükkel híresemberek mellett feszítenek egy-egy vacsora vagy est folyamán, beleértve az üzleti utakon „igényelhető” társaságot is. Az ilyen Hölgyek óradíja sokunk egy heti fizetésének felel meg. De mitől is térnek el az utcán üzletelő társaiktól, amitől a tarifa igen magasra szökik?

Az elitek világában, a privát körökben mozgó Hölgyek intelligencia szintje és tájékozottsága magasan veri az átlag szakmabeliekét. A magasabb körökben mozgó Prostituáltak átlagban egy diplomával rendelkeznek, több nyelven beszélnek és külsőségeik tekintetében is dekoratívabbak társaiknál. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy vajon miért adják fejüket testük áruba bocsájtására, hiszen a munkaerőpiacon is megállnák a helyüket? Nos, erre a válasz nagyon egyszerű: a kényelem. Az átlag munka nem nyit meg a magasabb körök felé ajtókat a legtöbb esetben, ellenben a szex és a pénz, bármennyire is elitélendő a köz szemében, kapukat nyit meg mindkét értelemben.

Elsőre gondolhatjuk azt, hogy századunk erkölcsi tekintetben szabadossá vált és most már minden megengedett. Részben igaz is, ugyanakkor, ha visszatekintünk az emberiség történelme egészére, ez a felfogás semmit sem változott. Az ember fő mozgatórugója az ösztönök és szükségletek kielégítésére épül. A háborúk és egyéb frusztrált társadalmi elvárások szorításában mindig ennek kielégítése lesz az első és ezt a múlt bizonyítja a legjobban. Erről szól a mostani értékelésem is bővebben, amely egy olyan könyvet vesz górcső alá, amely a világtörténelemben élt tizenkét legérdekesebb és egyben eltérő sorsot húzó, mégis vagyonokat érő éjszakai pillangóról mesél. Gyertek és tartsatok velem!

„[…] a legkeresettebb kurtizánok azok, akik költészetről és filozófiáról (is) tudnak eszmecserét folytatni, ők azok, akik Velencétől Firenzéig és Rómáig Júnó, Danaé vagy Léda köntösébe bújva állhatnak modellt a legnagyobb festők előtt.”

Kép: NiKy m.i.

Lia Celi (1965. október 16.) olasz származású újság -és szatíraíró, valamint számos könyv szerzője. Hazánkban 2021-ben jelent meg Tizenkét pillangó című regénye, amelyet a Corvina Kiadó gondozásának köszönhetünk.

A könyv egy történelmi idősíkokon mozgó „női tárlat”, amely minden provokációtól mentesen mutat be tizenkét kurtizánt, akik a maguk korábban kitűntek a társaik és az erkölcsös fehérnép szürke soraiból szépségükkel, intelligenciájukkal, gátlástalanságukkal, merészségükkel vagy éppen tehetségüknek köszönhetően váltak független, önálló keresetű hírességekké, gazdagokká. Aki jól ismeri a történelmi társadalmi változásokat, divathóbortokat, annak nem lesz újdonság a nők elleni elvárások, komoly és szigorú nézetek leírása. A kötet szépen bemutatja az egyes korszakok és századok társadalmi nézeteit, politikai szellemét és a nőkkel szemben felállított elvárások sorát. Ezekből az időszakokból emel ki tizenkét Kurtizánt, akik legyenek középosztálybéliek vagy éppen gettóból származóak, a maguk szépségét, szerencséjét és bátorságát felhasználva éltek a lehetőségekkel és kiemelkedtek társnőik közül. De kikről van szó igazán?

1. RÁHÁB - A jerikói utcalány, aki megmentette az egyistenhitűeket
2. PHRÜNÉ - A rusnya béka, akit megcsókolt Aphrodité
3. ANTIOCHIAI PELÁGIA - Áruba bocsátom (egy másik) önmagam
4. SZU HSZIAO-HSZIAO - Ilyen kicsi, olyan nagy
5. VERONICA FRANCO - Avagy az őszinteség szükséges volta
6. NINON DE LENCLOS - Miasszonyunk a szerelemben
7. AGLAJA - Örömlány a Terror férfijaival szemben
8. HARRIETTE WILSON - Az anti-Jane Austen, aki legyőzte Wellingtont
9. LA PAIVA- A márkinő, aki a gettóból érkezett
10. PEARL DEVERE - A vadnyugat nem arannyal, hanem szexszel hódítható meg
11. HEDWIG PORSCHÜTZ - Berlin meg nem értett Ráhábja
12. DIVINE BROWN - A Black Pretty Woman visszavág

A kötet páratlan humorral fűszerezve meséli el eme tizenkét Konzum Hölgy történetét, amely önkéntelenül felkelti a vágyat a jobb élet iránt és elgondolkodtat, miszerint mit kezdhetünk életünkkel, hogy a leírtak csak töredékét elérhessük egy kevésbé szabados életvitellel. Természetesen felsejlik bennünk az akkori kurtizánok „tudása” és bátorsága és bár korunkra a nők helyzete sokkal kedvezőbb lett, elvégre az számottevően szabadabb és széleskörűbb, mégis elmondható, hogy egy modern harminc év alatti Hölgy keresete alacsonyabb, mint az ugyanazt a munkakört betöltő férfiakéhoz képest. És bár valóban nem a legkeresettebb szakma a prostitúció, mégis ékes bizonyítékul szolgál eme tizenkét nő sorsa, hogy legyen bármely kor és nézet, - ha másképpen nem is – de képes egy nő kitörni az elvárások és megbélyegzések terhe alól is és egy önálló, másoktól független életet kialakítani. 

Kép: NiKy m.i.

"Ha felvértezzük és kiképezzük magunkat,
képesek leszünk meggyőzni a férfiakat,
hogy nekünk is van kezünk, lábunk és szívünk, akárcsak nekik;
és ha mi lágyak és törékenyek vagyunk is,
léteznek gyengéd férfiak, akik erősek tudnak lenni,
és közönséges, durva férfiak, akik gyávák.
Ez az, amit a nők még nem fogtak fel,
hogy ekképpen kellene viselkedniük,
s ily módon képesek lennének küzdeni a sírig.”

Szubjektív ugyan a véleményem, mégis úgy gondolom, hogy érdemes elgondolkodni a fenti idézeten. Legyél férfi vagy nő, egyaránt van miért végiggondolni az üzenetét és hiszem, hogy bár ahányan vagyunk, annyi féle gondolattal szolgálhat számukra, mégis egységesen felemel.

Jómagamat nézve három olyan Hölgy fogott meg bátorságával, intelligenciájával és tehetségével, akikről szeretnék pár mondat erejéig megemlékezni.

ANTIOCHIAI PELÁGIA

Kép: NiKy m.i.

Nem hiszem, hogy újdonságként ér bárkit is, ha azt írom, hogy az ókort igen erősen áthatották a keresztény hit törvényei, amelyek nők és férfiak ezreinek életét befolyásolták a mindennapi életben. Ezek az emberek hitük szerint étkeztek, vettek részt a miséken és legfőképpen házasodtak és nevelték gyermekeiket. De ahogy csak férfiból lehetet minden Püspök, úgy az önmegtartóztatás sem volt éppen megszokott. A női bájak jó szolgálata eljutott minden zárt falon belülre és ekképpen formálta a történelmi eseményeket is.

Jeruzsálem, i. sz. 468. évének őszén egy fiatalember érkezik az Olajfák hegyén álló, szegényes házikóhoz, ahol csupán egy szűk ablaknyíláson lehet betekinteni. Ebben a házban él egy igen különös szerzet, aki vékonysága ellenére határozottan beszél, mégis árnyék takarja arcát és áthatja a magány. Az ifjú nem más, mint Jákob, aki Szíriából érkezett, hogy Nonnus, Heliopolisz püspökének jó kívánságait közvetítse. Jákobnak nagyon ismerős valamiért a benti szerzet, ezért visszaútja előtt még egyszer rá szeretne köszönni. Sajnos az élet kifürkészhetetlen, így szándéka elszáll a széllel. Hogy mi történt valójában? Nos, erről nem mesélhetek, de arról igen, hogy miért is volt fontos ez a csepp részlet.

Hősnőnk jelen esetben született nevén Pelágia, aki később Margarita néven híresül el az adott időszakban. Született tehetség, aki több pusztán egy színésznőnél, ő egy showgirl, aki nemcsak játszik, de énekel és táncol is. Sok férfi szívet vonz magához, válogathat a felső körökből is. Tettei nagyban befolyásolják az akkori társadalmat, beleértve a szent férfiak körét is. Később mégis megváltásért könyörög, aki megkeresztelkedése által „lemossa” magáról Margarita bűneit és ismét született nevét viselheti. Ám a világ nem huny szemet egy vétkezővel szemben sem, így egy cselre kényszerül, amely elhozza számára a békét és végül neve fennmarad az idők korain át.

A modern filológia nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a történeti Bűnbánatnak, hiszen olyan, mint egy jól felépített legenda, amely nagy szavakkal körül írva igen kegyes, mégsem megfogó e tekintetben.

A könyv szerint 1956-ból Gaby Morlay, egy francia származású színésznő jegyzi le életrajzát, amelyben az egykori díva, a színházi emberek védőszentjével azonosítja. És részben igaz is eme állítás,  hiszen Pelágiához legtöbbször  - ahogy Mária Magdolnához is – a bűnbánatot gyakorló prostituáltak imádkoznak. Neve hol feltűnik, hol letűnik a századok váltakozásával, mégis egy igazi ékessége volt az ókor könnyed, színházi világának.

SZU HSZIAO-HSZIAO

Kép: NiKy m.i.

A yijik, […] kiváló előadóművészek; nemcsak az erotikus játékokban, de az éneklésben, a zenében, a társalgás művészetében is jártasak, akár a görök hetérák. És éppúgy, ahogy Athénban, a tarifáik sem voltak mindenki által megfizethetőek. A kevésbé jómódúakat és a katonákat alacsony árfekvésű bordélyházak szolgálták ki, mészárszékek, ahol a háborús fogolynőket szexuális rabszolgaként kegyetlenül kizsákmányoltak.(sic!)”

Ha a keleti világot vesszük górcső alá, akkor máris eszünkbe juthat a gésák világa. Ebben a társadalmi formában közkedveltek voltak azon művelt nők, akik szórakoztatási és művészeti szinten kimagaslóan képzettek voltak. A magasabb körökben mozgó férfiak társaságában elengedhetetlen, státusz szimbólumként is szolgáló „dísz elemként” is jelen voltak, amit bizony igen busás fizetséget igényelt. A másik hasonló társadalom, ámbár kutúrális gazdagságával és történelmével teljesen eltérő világú Kína volt, ahol a yitik néven „szolgálták” a nemesi réteget. Természetesen igen kevés olyan leány akadt, aki elmondhatta magáról, hogy vagyona felér egy férfiéval, ráadásul szabadon rendelkezhetett felette.

Szu Hsziao Hsziao egyike volt azon keveseknek, aki porcelán bőrével, kerek arcával, vékony derekával és dús keblével sok szívet dobogtatott meg. Szu 472-ben született Csientangban, egy jómódú kézműves család gyermekeként. Hamar kitűnt intelligenciája és művészetek iránti fogékonyságával, amely büszkévé tették szüleit és pénzt nem sajnálva támogatták a leányt. Bár abban az időben nem ez volt a legszerencsésebb döntés, mégis kiváló tanárok tanították a leányt, így gazdagítva kiapadhatatlan tudásszomját. Sajnos a halál korán elragadta a két felmenőt, így az árvaságra jutó lánynak önmagáról kellett gondoskodnia. Tizenöt évesen kénytelen volt eltartania magát, így nem maradt más választása, mint a legősibb mesterséghez nyúlnia, amely az akkori nincstelen és jövedelem nélküli fehérnépnek jutott osztályrészül. Az akkori társadalmi életet a patriarchális szemlélet határozta meg, amely tekintetében a nők alacsonyabbrendűnek számítottak, ezért engedelmességre és hallgatásra kényszerítették őket. A taoista felfogás béklyózta meg a szexuális életet, miszerint a nők hordozták magukban a Jin, tehát nőiesség erejét és a férfiak az ellentétes Jang-ot. A férfiak szexuális ereje nem a vágyuk kielégítését szolgálták elsődlegesen, hanem az önmegtartóztatással eljuttatni a választottjukat a gyönyörig. Ezzel a nézettel azt gondolhatnánk, hogy a szexualitás felemelő volt ebben a korszakban, de ahogy nem minden fehér, úgy a tematikának is megvoltak a maga árnyoldalai természetesen.

Szu karrierje hamar felfelé ívelt, mivel különleges külseje és költői vénája lenyűgözte a klienseket. Természetesen a szerelem is beköszöntött az életébe, amely végül megváltoztatta az egész jövőjét. Hogy pozitív befejezést élt –e meg? Nos, csak annyit írhatok, hogy a szerelem áldozatokkal jár, és kinek mi jut végezetül csak az élet a megmondhatója. 

VERONICA FRANCO

Kép: NiKy m.i.

„A ragyogás egy kurtizán elsődleges védjegye […]”

Nos, talán Veronica Franco neve nem is lesz ismeretlen a legtöbbünk számára, elvégre számos filmet készítettek az életéből. A Franco család egy ősi velencei alapító felmenőkkel rendelkező nemesi család, akik hosszú évekre visszamenőleg magas pozíciókban tevékenykedtek. Felmerülhet a kérdés, hogy lehetséges, hogy egy ennyire jómódú család leszármazottja igen fiatalon szerepel az előkelő társaságnak fenntartott kurtizánok listáján, ráadásul maga az édesanya a közvetítő szerepét betöltő személy. Erről bizony nem először olvashatunk, miszerint a férfi oldal korai elhalálozásával a hölgyek kénytelenek megélhetési forrás után nézni. Így esett, hogy Veronica az egyik legkedveltebb kurtizánok körébe csöppen és tört a lista legtetejére.

Róla részletesebben már nem szeretnék mesélni, hiszen élete a többi „sorstársával” egyetemben egy izgalmas olvasmányt ígér, csak kézben kell vennetek a könyvet!

Sajátos meglátásom szerint nagyon olvasmányos a kötet, ámbár azt el kell ismernem, hogy a részletgazdag – sok információval ellátott életutak cseppet nehezíthetik a haladást, ettől függetlenül, aki szereti a történelemet, szívesen fog elmerülni a magyarázatok soraiban.

Számomra nagyon szórakoztató és tanulságos is volt egyaránt. Minden életúton találtam bölcseletet, amelyektől többnek és talán némiképpen szegényebbek éreztem magam. Ez a kettősség elérte célját és sok-sok kutatómunkát áldoztam a széleskörűbb megértés okán, de minél jobban elmerültem egy-egy személy életét tekintve, annál szomorúbbá is váltam. Ezek a nők megmutatták, hogy egy lehetetlen időszakban is felemelkedhetünk az adott elvárások szorítása alól és nem kell készpénznek venni a körülményeket. Ugyanakkor legyen szó bármely korról és társadalmi szemléletről, egy nő csak akkor érvényesülhet, ha helyén van az esze, bátran tekint a világba és tudását kamatoztatja. A tanulás sok energiát követel, de egy olyan kulcs az élethez, amely sok zárat nyithat meg. Kinek az ősi mesterség jut, kinek más eszközök állnak rendelkezésre, mégis ítélet nélkül elismerem és csodálom életüket, merészségüket.

Ajánlom a könyvet nemtől függetlenül, mert bár elsődleges válogatott kurtizánok életébe enged bepillantást, mégis elgondolkodtató és széles történelmi időkből merítkező  egyaránt. A történelmi kitekintések pedig könnyebbé teszik a megértést a társadalmi elvárások tekintetében. És ne feledjétek: „[…] csak akkor válik valaki felnőtté, amikor rájön, hogy semmit sem ér a pénz, ha nem lehet örömmé változtatni.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Corvina Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ákody Zsuzsa - Egy csúnya nő

 

„A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet,

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.”

Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből fakadó genetikai örökségünk, és hogy ki jön a világra eme külsőleg jól látható, és mások számára vonzó vonásokkal, senki sem tudja. Egy biztos, ahogy a történelem folyamán, úgy az 21. századra is jellemző az a társadalmi általános elvárás, hogy légy szép, szorgalmas, de ne túl okos. A nőket különösen meghatározza ez a vonásjegy, akár annak megléte vagy hiánya. Az előbbiből több előnyt kovácsolhat a fehérnép szülötte, természetesen a megfelelő pikantériák mellett, míg az utóbbi miatt kénytelen elviselni a gúnyos megjegyzéseket, és ha másképpen nem is, de eszével kitűnni széptársai köréből. A társadalom már csak ilyen, „kegyetlen és felszínes”. Ám a valódi érték iránti igény, csak igen szűk körökben dívik.

A mostani regény erről a témáról is szól és még számos nagyon fontos tematikát érint, ilyen pl. a melegek helyzete az országban, a világban, úgy általában a társadalomban, a szépség és intelligencia kérdése a nők esetében, a gyász feldolgozása, a szexualitás és identitás keresése, valamint a családon belüli őszinteség és hazugságok következménye. Ezek a témák önmagukban is nehezen emészthetőek, de együttesen szinte fullasztóan hatnak az olvasóra.

Ákody Zsuzsa immáron hatodik regényét tarthatja kezében az olvasó. Én először a Zazi című regénye kapcsán ismerkedtem meg az írónő munkájával, amelyet akkor nagyon megfogónak találtam és meg is fogadtam, hogy az összes fellelhető nyomtatott kiadványát megveszem és elolvasom. Ezt jelen esetben is nagy örömmel tettem, hiszen a szerző volt olyan kedves és meglepett egy tiszteletpéldánnyal, ezért szeretném kifejezni hálámat! Köszönöm szépen.

Az írónőre jellemző egy bizonyos lázadó felhang, amelyet már a fent említett Zazi című regényében is jól érzékelhettem. Fontos témákat boncolgat merészen, nem kímélve az olvasót a kényesebb részletektől sem. Ha többet szeretnél tudni a szerzőről, akkor érdemes követned honlapján vagy a blogján.

Egy csúnya nő című regénye 2021-ben jelent meg Pen-Dent Kiadó gondozásában. A borító kellemes meleg színvilágával és letisztult képével egy bizonyos nyugtató, ám annál érdekfeszítőbb érzést kölcsönöz az olvasónak. Bennem a nyugalom mellett, egy bizonyos izgalom is felszínre tört, ugyanis tapasztalatom révén már sejtettem, hogy ez csak egy látszólagos külcsín, amely megtévesztően hathat elsőre -, és milyen igazam lett.

Történetünk három személy körül forog. Minden karakter különleges, sokat megélt lélek, akiknek egy közös pontjuk van, ez pedig nem más, mint az egyoldalú szerelem.

Nola csonka család gyermekeként, Keszthelyen nő fel szeretett édesapja védelme alatt. A korán „árvaságra” jutó leány szorgalmas és nyitott személyiség, aki először tizenkét évesen kénytelen ráeszmélni „hiányosságaira”. Az első pofon után megváltozik az élete és tulajdonképpen a felnőtt létét is meghatározza.

Oszkár intézetben nevelkedett, mivel édesanyja „betegsége” nem tette lehetővé, hogy felnevelje gyermekét. A fiú korán megtanulja, hogy csak az eszével törhet ki a nyomorból és adhat meg magának és édesanyjának mindent, amit gyermekként nélkülöznie kellett. Ráadásul férfiként keresi az igazit, de egy fontos kikötésből nem engedve, csak olyan nő lehet élete párja, aki teljesen az ellentétje édesanyjának.

A szép Emma - Nola legjobb barátnője-, egyetemi tanárként dolgozik a mindennapokban, míg a munkájában kiegyensúlyozott és határozott, addig a magánéletéről ez kevésbé mondható el. Több sikertelen próbálkozás után úgy néz ki, végre megtalálta a megfelelő férfit, ám a problémák sokasodnak idővel és már nem érez erőt magában, hogy szakítson.

A három főszereplőnek különleges sors jutott, amely tele van fájdalommal, könnyekkel, különös párkapcsolatokkal, megélt vagy éppen meg nem élt érzelmekkel, testi és lelki fejlődésekkel. Sok lelki megrázkódtatás jut mindenkinek, egy család szétesése majd újraépülése pedig csak a jéghegy csúcsa. Vajon elérik –e szereplőink a boldogságot? És vajon tényleg csak nehézségek árán fejlődhetnek?

„Az emberekre nem jellemző, hogy a dolgok mélyére ássanak, amikor az ítéletüket alkotják, inkább csak a felszínt kapargatják, csakis azt figyelik, ami látható.”

A könyv több szemszögből olvasható, ám a két főszál a narrátor (író) – és Nola naplószerű sóvárgásai mentén húzódik meg. A jól eltérő – dőlt betűs- szöveg könnyen követhető, sokszor tökéletesen illeszkedik az aktuális eseményekhez. Ráadásul idősík tekintetében is két szálon futó, hiszen felsejlenek a múlt emlékei és a jelen történései. Minden szál egy vég felé fut, egy olyan végállomás felé, amely minden ember utolsó eseménye. Hogy ki hogyan halad végig ezen az ösvényen egyedi, de a vég mindig ugyanaz mindenkinek.

„(…) a temetőkben sem egyenlők az emberek. Van, akinek kicsi, van, akinek nagy, valakinek gondozott, másnak meg elhanyagolt a sírhantja… Holott mindegyikük egyformán halott.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a történet teljesen más, mint a fentebb említett Zazi című regény, hiszen ott is számos fontos kérdést boncolgatott a szerző, de nem éreztem ennyire töménynek a mondanivalót. Talán az is megkönnyítette az akkori olvasásomat, hogy nagyon kedveltem a főszereplőt, most viszont pont az ellenkezőjét véltem felfedezni magamban. Nola sokszor felidegesített, többször is jól megráztam volna, és nem egyszer úgy éreztem, hogy nála életképtelenebb embert nem hordott hátán a Föld. De egy idő után megnyugodtam. Tudom, hogy nem kedvelem a „szerencsétlenkedő” embereket, de egy bizonyos szinten tükröt tartanak elém. Emlékeztetnek arra, hogy én is halandó vagyok, és nem mindig tudok erős lenni. A gyengeség nem mindig hátrány, ámbár Nola esetében ezt nem merem határozottan állítani. Ugyanakkor bármelyikünk lehetne ő maga, hiszen nem mindenki születik előnyös külsővel. Hogy én hova sorolom magam lényegtelen, de abból a tekintetből mégis fontos, hogy ez meghatározta a karakterhez való viszonyomat. Az olvasó teremti meg a szereplőket, általuk lesz egy adott karakter élő igazán, hiszen a képzeletünk és belső érzéseink lehelnek életet a kötet szereplőibe, eseményeibe. Akkor felmerül bennem a kérdés, én miért nem tudok megkedvelni egy ennyire esendő, csetlő-botló leánykát? Nos, erre a kérdésre már tudom a választ.

Oszkár már sokkal jobban tetszett, kedveltem a róla szóló részeket. Tudtam, hogy nagyon nehéz sorsot húzott, felnőttként mégis helyén volt az esze és a szíve is. Igazán sajnáltam az édesanyja iránti vegyes érzései miatt és a végére nagyon fájt érte a szívem.

Emma bár bizonyos szinten ellentétje Nola-nak, mégis hasonlóképpen vélekedtem róla is, mint elején barátnőjéről. Valahogy túl vaknak gondoltam és nehezen viseltem, hogy nem látja a fától az erdőt. Végül úgy döntöttem vele könnyebben tudok azonosulni, hiszen csak a szerelem rózsaszín szemüvegétől nem látta a tényeket és ezt elfogadható indoknak véltem.

A mellékkarakterek viszont kiemelkedőek ebben a kötetben, ha lehet ilyet írni, talán az általuk megteremtett közeg és események hozták igazán lázba az olvasói lelkem. Kimondottan szerettem olvasni egy bizonyos meleg párról és igen, felvállalom, hogy örömmel töltött el létezésük és esendőségük.

„Miért is működne másként a homoszexuális, mint a heteroszexuális ember? A másságuk csupán a szexuális orientációra vonatkozik. A rokonaikkal, barátaikkal, vagy éppen a szállóvendégeikkel nem más a kapcsolatuk.”

Események szempontjából hullámzónak éreztem a kötetet, hiszen hol lassan folyó, máskor szinte zúduló érzést kölcsönzött a történet, ámbár ezek az érzelmek akkor változtak meg igazán, amikor a karakterek között is tovább bonyolódott az emberi kapcsolatok sokszor pókhálószerű viszonya.

Ami kimondottan érzékenyítőnek találtam, az a gyász feldolgozásáról olvasható pár mondat, amely valós, tehát hiteles forrásból merítkezik. Jó tudni, hogy miképpen történik a fenti fogalom feldolgozása, mert ezen szinte mindenki átesik akaratlanul is. Nézzétek csak!

„(…) a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, amelyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.”

A szerző párhuzamot állít az élet és halál, a szerelem és kiábrándultság, az őszinteség és hazugság, valamint a hetero és meleg identitás között. Ezek az egymásnak ellentétjeit képviselő fogalmak megosztóan hahattnak az olvasóra és igen nehezen fogadhatók be. Mégis azt kell, hogy írjam ettől is olyan különleges ez a regény, hiszen felöleli a mai világunk főbb problémáit, hibáit, vétkeit.

Összességében úgy gondolom, hogy újabb kedvenc regényre leltem, még attól függetlenül is, hogy a karakterek szempontjából nehezen illeszkedtem a történetbe.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a társadalmi problémákra, legyen az identitás, gyász, nemi vagy éppen faji kérdés. Egyszer érdemes mindenképpen kézbe venni és elgondolkodni üzenetén. És ez szöveg különösen igaz: „Mennyire ismerjük a másikat? A szerelmünket, a szüleinket, a gyerekünket? Az emberek nem is gondolják, mennyi mindent nem tudnak a másikról, egymásról, rólunk… Nem tudják, hogy csaljuk a férjünket, feleségünket, hogy irigyek vagyunk, nem kedveljük, ha becenéven szólítanak, hogy nem élvezzük az ismerőseink társaságát, hogy megkívánjuk felebarátunk férjét, feleségét. Kész fertő az életünk, mintha a bibliai Szodomában és Gomorában élnénk.” Ezért felmerül bennem a kérdés, hogy te mennyire ismered a párodat, a szüleidet vagy akár önmagadat? Amíg ezen elgondolkozol és nyitottabban állsz a fent említett kérdésekre, addig a világ is élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pen-Dent Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

"A Tragédia Gyermekei" megálmodója - Interjú Fodor Gergő szerzővel

Évről évre azt tapasztalom, hogy a hazai piacon megjelenő friss, másképpen mondva „első könyves” szerzők között egyre több az olyan alkotó, akinek az adott kötete, bár elsőre nem az én zsánerem, mégis kedvenceim egyikévé válik. Ezért nagy lelkesedéssel keresem ezeket az irodalmi „friss” hajtásokat, hogy tanúja lehessek szárba szökésüknek. Egy hasonló olvasásom által ismertem meg a mostani interjú alanyomat is. A Tragédia Gyermekei című könyve nagyon tetszett, mégis úgy éreztem, hogy több kérdés merült fel bennem. Kapva az alkalmon és egyben legnagyobb örömömre elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel, Fodor Gergővel készült beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!

 

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A Tragédia Gyermekei című regényed?

Üdvözlöm a kedves olvasókat, én Fodor Gergő volnék, első könyves író, és sok éve a YouTubeon tengődő videós. Maga "A Tragédia Gyermekei" igen összetett szerkezetből áll össze. Kellett hozzá Madách Imre: Az Ember Tragédiája, az azzal járó ihlet, miszerint én az utazását, noha más stílusban, de folytatni akarom, a 20. és 21. században. Kellett hozzá a történelem iránti szenvedélyem, kellett hozzá az a gyerekkorom óta tartó ösztönzéshullám, amit tanáraimtól, barátaimtól, a családomtól kaptam az írás motiválására, és kellett hozzá, egy nagyon szélsőséges lelki állapot, ami a könyv megírásának éveit jellemezte.

A könyved finoman szólva is pimasz, hiszen bizonyos vallási motívumokat, személyeket helyeztél középpontba. Ráadásul a szövegek és párbeszédek is megosztóan hathatnak az olvasóra. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a társadalmilag „tabunak” számító világot bontsd szirmaira? Miért pont Lucifer lett az egyik fő karaktered?

Alapvetően az volt a cél, hogy az olvasó, aki esetleg a könyvben felmerülő történelmi eseményeket, eszméket, de akár a történelmi személyeket akarva, akaratlanul (általában ezen utóbbi a gyakoribb) csak egy nézőpontból, egy perspektívából ismeri, vagy csak hallott róla, az ebben a könyvben az érem mindkét oldalával találkozhasson. Lucifer és a Leányzó vitái, párbeszédei töltik be sokszor ezen funkciót. Így megosztó, értelemszerűen lesznek olyan teóriák, mikkel az olvasó nem ért egyet, és ha azt netalántán Lucifer igazolja, akkor a Leányzó cáfolatával fognak egyetérteni. Én történésznek tanulok, a videózás terén is ezzel foglalkozok, de nem győzöm hangsúlyozni eléggé az embereknek, hogy teljesen az események felett lebegő ember nincs, még a történészek sem azok, ők is emberek, ők is a társadalom részei, rájuk is hat a külvilág, ahogy mindenki másra is.

Lucifer pedig a Madách Imre vonal miatt lett főszereplő, ahogy az ő tragédiájában, úgy az enyémben is helye van az öreg szakállasnak.

A vallás, vagy éppen a lélekfölötti, transzcendens dolgok pedig talán még megosztóbbak ma, mint a történelem értelmezése, de ott is az volt a célom, hogy az olvasó olvasson ilyet is, olvassa azt, hogy nekem, mint ugyanolyan egyszerű embernek vajon egy ilyen könyvben mi az értelmezésem a lélekre, és hasonló dolgokra.

A történeted által több korszakon és helyszínen is járhattam. Ilyen volt pl. Vietnám dzsungelekkel ölelt rizsföldjei, Szíria kietlen sivatagja, a délszláv háború áldozatául esett falu vagy éppen az első világháború fagyos lövészárkai is. Milyen forrásokból merítkeztél? Kik segítették esetleg a kutatómunkádat?

Sok-sok év magamba szívott tudása, ha egyszerűen akarok fogalmazni. Nyilván a képlet nem ennyire egyszerű, eltelt két év azóta, hogy a Wordben megírt A Tragédia Gyermekeit eldugtam mélyre, és sok mindenben látom a könyvemben az esetleges pontatlanságaimat, vagy éppen, hogy egy-egy témát hogy és mennyire kellett volna jobban körül járni, jobban kibontani, mint amennyire tettem azt. Persze, sok mindent javítottunk azóta Ferivel, de e téren maximalista vagyok. Ha ma újra írtam volna ezeket a részeket, egy hét múlva megint az újra íráson járna az eszem. Maga a könyv megírása közben nem segített senki a történelmi anyagokban (igazság szerint, nem is kértem), csak a források. Tudni kell, hogy ez többnyire egy spontán könyv volt. Nem volt előre megírt forgatókönyv, csak a keret, hogy miként akarom felépíteni. A görög polgárháború ötlete például csak akkor jött, amikor leültem azt a színt írni. De ettől függetlenül ki kell emelnem azt a két személyt az életemből, akik nélkül nincs ez az elhivatottságom a történelem irányába: az egyik általános iskolás történelem tanárom, Erzsó néni, a másik pedig gimnáziumi történelemtanárom, Szilágyi tanárnő.

Amikor olvastam a könyvedet nem tagadom, hogy többször is felháborodtam. Tekintve, hogy a NŐ a szó minden értelmében a bűn megtestesítőjeként lett beállítva. Az első pár oldalt például ezért is nehezményeztem többek között. Természetesen a humor oldja ezt az érzést, mégis nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy egy bizonyos üzenettel kívánsz élni ezzel a választással! Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha igaz, akkor mit szerettél volna átadni az olvasóknak? Esetleg nem félsz attól, hogy a mostani gender „őrület” és egyben a feminizmus divatjában élve megszólják a könyvedet?

Ugye ugye, megvan a könyv huncutsága e téren is! Amit mondasz, valóban így tűnhet, a Leányzó karaktere, ha nem is mindig, mint közvetlen, de sok esetben, mint közvetett hibaforrásként merül fel. Ahogyan az utazás során a Mushler karakter is, a Leányzó párja, az "Ádám" karakter. Különösebben azzal, hogy éppen a lány, vagy éppen a fiú karakter e a felelős egy-egy szín cselekményének végkifejletéért, nem volt szándékom az ég egy adta világon semmi különösebbet átadni. Eleve kérdés, hogy ki hogyan értelmezi egy-egy szín alakulását. Ne feledjük el, hogy ott van a háttérben kettejük mögött Lucifer is! Na de persze, ha megkérdeznénk egy-egy nagy írónkat arról, hogy hogyan vélekedik műveik napjaink béli értelmezésein, nem biztos, hogy azt a választ kapnánk, amit az iskolákban tanítanak nekünk.

Félni nem félek attól, hogy az ilyen társadalmi hypeban, szubkultúrában mozgó személyek mit fognak szólni hozzá. Én nem hinném, hogyha odaadnánk 100, mai értelemben vett feministának ezt a könyvet, akkor mind a 100 ugyanazt a véleményt mondaná róla. A könyv végére eleve történik nagyon sok minden mind a lánnyal, mind a fiúval.

Azt is el kell ismernem, hogy bizonyos jeleneteknél nagyon elszomorodtam és úgy éreztem fullasztó a történeted. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az éppen aktuális kor szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?

Nem írtam még úgy könyvet, hogy ne szélsőséges érzelmekkel ültem volna neki. Ha igen, akkor azt 20-30 oldal után abbahagytam. Kell egy bizonyos lelki állapot hozzá, hogy meg tudjak írni egy könyvet, és ez eddig csak A Tragédia Gyermekeinél sikerült. Legalábbis, eddig ez volt a jellemző, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. 

Fájdalom. Leginkább az volt bennem, mikor írtam. Meg harag... meg szerelem. Sok minden, egyszerre. A történelmi témák sem egyszerűek. Olyan események is előkerültek a könyvben, amiknek a kutatását valamiért szívem ügyének érzem. Példának okáért a délszláv háború. Beleélni bele tudtam e magam? Beszéltem olyanokkal, kik ott voltak, valaki önként, horvát HOS katonaként, valaki esze ágában sem akart harcolni a Jugoszláv Néphadsereg uniformisában, délvidéki magyarként. Nehéz olvasni ezeket az élményeket, megtisztelő is persze, és nagyon nehéz Isten igazán átérezni azt, amit ők átéreztek. Sok olyan forrást kutattam fel, főleg videófelvételeket, amiket az egyszeri, mondjuk, maradjunk témánál, délszláv háború utáni görgető nem talál meg. Az egyszerű holtak látványától, a lelkükben meghaló, keresztekre rogyó apákon át elborult, elmebeteg mészárosokon át sok mindent látni ezeken a felvételeken. De ez a történet. Ez volt 30 éve nem is olyan messze tőlünk a valóság. Most is háború tombol, nem is olyan messze tőlünk. Ezeket nem lehet úgy reprezentálni, hogy kikockázzuk a nem média kompatibilis részeket. Meglehet persze tenni, a médiában meg is kell, de aki mélyebben kutat, annak meg kell ismerni a legkegyetlenebb részleteket is. Sokan nem fogják fel egy háború súlyát az a baj. Ma sem, a mai napokban sem, és idehaza sem.

Had éljek egy kicsit másabb példával, de azt gondolom érthető lesz, hogy miért hoztam fel. 12 éves voltam, amikor elvitték az osztályomat egy balesetmegelőzési előadásra. Az előadó egy rendőr volt, és elmondta a sablon szöveget, miért ne vezess gyorsan, miért kösd be magad, stb stb. Aztán a prezentációja egy részében nagyjából 1 másodperc erejéig belerakott egy darabokra szakadt motorosról egy képet. Síri csend lett a teremben. Lehet, hogy mindenkire nem hatott, de rám igen, és teljesen beleégett a fejembe, és azóta is tartom magam ahhoz, hogy soha nem fogok ész nélkül vezetni. Lehet, hogy sokaknak csak másodpercek erejéig is, de meg kellene mutatni a háború valódi borzalmait. Persze, hogy kire lenne hatással, kire nem, azt nem tudom. Így hát, persze, voltak nehézségeim az írás közben, mind a témák, mind a lelki stációm miatt.

A karaktereid élettel teliek, többször is úgy éreztem, hogy bár a személyük megosztó érzést kelthet, mégis kaptak bizonyos valóságon alapuló jellemzőket. Van-e olyan személy az életedben, akiről formáztad őket vagy pusztán csak a vakszerencsére bíztad ezt?

Kicsit talán vártam is ezt a kérdést. Mielőtt elkezdtük az interjút, egy számomra nagyon fontos személy azt mondta, minden kérdésedre azt válaszoljam, amit először gondolok, mert az az, ami őszinte, és az az, ami igaz. Eddig is így válaszoltam, lehet pont ezért nem is a legösszeszedettebbek a válaszaim. A Leányzó karakterének alapja pontosan ez a számomra nagyon fontos személy. Nyilván, felruháztam különböző jellemvonásokkal, épp mit hoz az adott téma. A Mushler pedig talán rólam lenne mintázva (nyilván itt is az adott témákra szabott köntösben), vagy inkább az lenne a jó kifejezés, hogy rólam volt. Sokat változtam az elmúlt évek alatt. Ennek a könyvnek a története lassan már történelem számomra, ahogy az elmúlt éveim is. Amióta a könyv Word dokumentumát 2020 tavaszán eldugtam, megannyi dolog történt velem. Ezek nyilván, ha nem is zsigerestől, de formázzák az embert. A két főszereplőmet is formázták, megváltoztak a végére.

Luciferrel kapcsolatban személyesen nem volt kiről mintáznom, csak elképzeltem magam elé egy Madách féle Lucifert, Raszputyinnal és Rumcájszal keresztezve, és ahogyan épp a fantáziám adta, olyan lett.

A történetedben igen erős a szarkazmus, ami néhol „cseppet” gúnyos felhangot is kap. Mennyire volt tudatos választás ez a humorizálás, illetve te magad is képviselője vagy-e az életben?

Nem tartom magamat szarkasztikus embernek. Sokan szeretnek a humorom miatt (vagy csak amiatt?), de nem szoktam komolyabb témáknál szarkazmussal vegyíteni. Persze ez csak az, amit magamról tartok, elképzelhető, hogy máshogy van a valóságban, vagy a lelkem mélyén mégis csak ott van ez a szarkazmus, ami ki-kitör néha. Lucifer karaktere volt az, akit kifejezetten szarkazmusra teremtettem. Igazándiból csak három jellemvonását szögeztem le magamnak mielőtt elkezdtem írni: alacsony, szakállas, és bosszantóan szarkasztikus.

Térjünk rá kicsit a "háttérmunkálatokra". Ki tervezte a borítódat? Saját meglátásom szerint illik rá, bár elsőre nagyon horrorisztikusnak találtam. Mi volt a cél ezzel az összetett képpel?

Schiszler Ádám zseniális munkája a borító. Én nagyon megörültem neki, mikor megláttam a végkifejletet. Pontról pontra láttam munkájának állomásait, de még így is nagyon meglepett, amikor megmutatta a végeredményt. Maga a borító mondandója kifejezetten a 20. század vegyítése Ádámmal és Évával. Az alma, a nukleáris bomba, az uniformis: mind-mind részei a könyv mögött rejlő történetnek.

Azonban, itt is tennem kell egy kitérést, amit magamnak tett ígéretem révén köteles vagyok betartani: több borító is megfordult az elmúlt években a könyvemmel kapcsolatban, még a béta állapotnál, 2020-ban gimnáziumi barátom, "Fdnicholas" készített egy a történet kaotikusságára utaló borítótervet, továbbá az a bizonyos fontos személy (és a könyv legeslegelső olvasója), H. Rebeka készített egy szintén kiváló borítótervet, amin a figuraábrázolások voltak a legkiemelkedőbbek. Mindenesetre, én örülök, hogy Ádám munkájával adtuk ki a könyvet, a kiadó és a könyv stílusához is ez passzol leginkább.

A könyved a Morningstar Publishing Kiadó gondozásában fog megjelenni. Hogyan találtál rá a kiadóra? Illetve milyen érzés egy új, még kevésbé ismert kiadóval együtt dolgozni, tekintve, hogy a regényed egyben bemutatkozó kiadvány is?

A kiadó talált rám. Az "Az ördög evangéliuma" szerzője, Ferenc K. Zoltán keresett fel, ugyanis követi a YouTubeos munkásságomat. Beszélgetésbe elegyedtünk, említettem neki, hogy én is szoktam írni, és van egy könyvem eldugva. Röviden ismertettem vele, majd ahogy elkezdte olvasni, lecsapott rá. Én nagyon örültem ennek, ő is, én kiadót nem találtam a könyvemnek, ő pedig az új kiadójához keresett egy kiadható könyvet. Mindannyian jól jártunk, és nagyon jól együtt tudunk működni, rengeteg tanáccsal el tudott látni, és el is fog tudni látni a későbbiekben is.

A regényed elsődlegesen történelmi fikció, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy számodra mely műfajok állnak igazán közel? Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?

Egyetem miatt mostanában eléggé kötöttek a témák, hogy mit olvasok, nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mit olvasnék szívesen, de ez egy ilyen történet. Én alapvetően ismeretterjesztő, történelemmel kapcsolatos könyveket olvasok, ritkábban szoktam a szépirodalom felé kikacsintani. Viszont ha igen, akkor azok a könyvek óriási favoritjaim lesznek. Utóbbi időkben Bíró Szabolcs a nagy kedvencem, az Anjouk regény sorozatát egyszerűen nem tudom megunni. De szépirodalom terén Mark Lawrence " A széthullott birodalom" könyvtrilógiája is az egyik favoritom, ismeretterjesztő történelmi könyvek közül pedig Timothy Snyder: "A vörös herceg"-e, és Hatos Pál: "Rosszfiúk világforradalma" az utóbbi évek legjobb könyvei számomra. Ezek olyan történelmi könyvek, amiknek a sztorija felér egy nagyon jó szépirodalmi regénnyel. Általában olyan könyveket keresek, amik az érdeklődési körömbe tartoznak, nem igazán szoktam ajánlások miatt elkezdeni olvasni, Mark Lawrence könyveinek esetében nagyon örülök, hogy kivételt tettem.

Fentebb említetted, hogy sok éve tevékenykedsz videósként is. Kérlek, mesélj erről a világról kicsit? Hogyan osztod be az idődet az írás és videózás tekintetében?

Idén februárban volt 10 éve, hogy felkerült az első saját videóm YouTubera. Akkor még más téma volt persze, állatkertépítős meg vasútépítős játékok bemutatása, ami hát, igencsak távol van a jelenlegi "Elfeledett történelem" videó sorozatomtól.

Nem a legegyszerűbb dolog ez a videózás, nem is szoktam senkinek javasolni, hogy kezdjen el. Gyerekként csöppentem bele, meg kellett tanulni kezelni először a cyber támadásokat, majd a „rajongást” is. Merem kockáztatni, hogy ezeket csak két éve sikerült igazán elsajátítanom. Sokféle tartalmat gyártottam, első éveimben csak videójátékok voltak, aztán átterelődött a hangsúly 2015 környékén a humoros témákra, majd jöttek a vlogok, egyenruha és airsoft bemutatók, és 2018-ban kezdtem el a történelem elfeledett szegleteit videóra vinni. Ez az utóbbi az, amit nem csak szeretek csinálni, de ad egyfajta hivatástudatot. Persze, ez egy rétegtéma, sosem lesz óriási elérése a csatornámnak, ha maradok a hazai szférában, de bőven elégedett vagyok azzal, amit elértem. Többet igazándiból már nem is akarok, már csak magammal szemben vannak elvárásaim, minőségben, munkában, alaposabb anyagkidolgozás, és a videók megvágása terén. Az időbeosztás nagyon változó, vizsgaidőszakban abszolút nincs időm egyikre sem, ha keményebb munkát végzek a civil életemben, akkor a videózás háttérbe csúszik, az írás eltűnik, alapesetben, vagy jobb esetben pedig tökéletesen be tudom osztani a munkát és a videózást úgy, hogy havi 2-3 tartalom azért felkerüljön az "Elfeledett történelem" lejátszási listájára.

Az írás már jó ideje háttérbe szorult, most nyáron azonban bele fogok kezdeni egy új könyvbe, mert óriási motivációt adott mind az-az ösztönzés, amit Feritől kaptam, de például a kritikádat is idesorolnám. Számomra nagyon nagy öröm, ha konstruktív véleményt tudok olvasni, én a videózás terén is ugyanígy vagyok.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik? Egyáltalán köztudott a belső körökben, hogy íróként is tevékenykedsz?

Nem vertem nagydobra szűkebb ismerősi körömben. Van bennem sajnos, vagy nem sajnos, egyfajta gát, ami a "civil életet" és az "azon kívül eső életet" elválasztja egymástól. Az írás is ezen utóbbiba tartozik. Szűkebb baráti köröm persze tudja, nem olyan régen ültünk össze egy kicsit sörözni, szóba került a könyvem, és 10 másodperc sem telt el, már az alkudozás ment, hogy kinek és mennyivel kevesebbért adnám a könyvet. Hiába na, ez Nógrád megye. Családomból még csak páran tudják, édesanyám elég nehezen hitte el, hogy ezt tényleg én írtam. De persze nagyon örült, hogy elértem azt, amire gyerekkorom óta vágytam, és amire általános iskolás korom óta ösztönöztek a tanáraim is, meg persze ő is.

Magánemberként, YouTuberként és íróként, mennyire befolyásol az alkotásban vagy a hétköznapi életben a szomszédunkban zajló Orosz-Ukrán háború? Hogyan éled meg a mostani eseményeket?

Amióta 2014-ben megtörténtek a Majdan téri események, majd arra rá a kelet-ukrajnai háború kitört, azóta figyelem az ottani történetet. Nem ástam bele magam mélyebben, mert egy ilyen friss eseménynél eleinte inkább csak a dezinformálás és a propaganda háború folyik, de, és csak tippelek, 10 év múlva már lehet összeszedettebb, és alaposabb munkát kiadni az eseményekről. Mindkét félnek megvannak a maga igazságai, és mindkét félnek van bőven sara az eseményekben. Kár, hogy még mindig a civilek szenvednek a legtöbbet. Ez az, ami sajnálatos, és eltelhet akárhány száz éve, mindig ez a lemez. Nekem személy szerint több anyagom is van a jelenlegi konfliktus előzményeivel kapcsolatban, Ukrajna történelme már évek óta nagyon érdekel, sokszínű, érdekes, és eszméletlenül bonyolult képlet. Leegyszerűsíteni az orosz-ukrán ellentétet egy, vagy két érvre nem lehet. Jóval összetettebb ez annál. Mivel azt ígértem, hogy őszintén válaszolok: amit én, videósként, a téma előzményeit feldolgozó tartalomgyártóként a kommentszekcióimban, vagy úgy általánosságban a magyar emberek közvéleményében hallok, az rettenetesen mélyen elszomorít. Olyan ész nélkül és vakon rohannak bele az emberek a kizárólagosan orosz vagy kizárólagosan ukrán álláspontba, sőt, a két álláspont szélsőségeibe is gyakran, teljesen megfeledkezve arról, hogy egy picit el kellene gondolkozniuk a másik oldal érvein, hogy videósként még soha nem éreztem magam ennyire szomorúnak, például a kommentszekcióimat látva. Segítettem a háború utáni első napokban a gyűjtésekben, nagyon örültem, hogy sokan összefogtunk... azóta nem tudok semmi pozitívat felmutatni a háborúhoz viszonyuló magyar közélettel, vagy magyar politikai szereplőkkel kapcsolatban sem. De hát, lehet, én vagyok a túl pesszimista.

Hogyan látod a mai hazai és világpolitikai helyzetet? Íróként mennyire befolyásol témaválasztás tekintetében? Inspirál vagy inkább letaglóz?

Hogy én személy szerint, hogy látom, az bővebben talán egy külön interjút igényelne. Röviden azonban, az elmúlt két évben fokozatosan egyre kevesebb a reményem az irányban, hogy a világunk rövid időn belül egy jobb hely lehet. Hogy az országgal mi lesz az elkövetkezendő években, nos, szintén nem túl pozitívak a jóslataim. Ha bemegyek egy boltba, meglátom az árakat, vagy egy új állás keresésén gondolkozom, és meglátom a lehetőségeket, meglátom, hogy mekkora összegből kellene havonta megélnem... Hát, nem hinném, hogy most jön a Kánaán. De azt nem tartom mellékes opciónak, hogy a nehéz idők teremtik meg az erős embereket, és, hogy a szükségszerű változásokhoz, szebb időkhöz elengedhetetlenek a nehéz idők. Voltak színek a könyvben, amiket pontosan a hazai és mind a világpolitikai helyzet ihletett. Inspiráció is, és letaglózás is, azokhoz a sötét színekhez, főleg a XV. színhez elengedhetetlen volt, hogy mélyen elszomorítson jó pár dolog korunk társadalmában. Bővebben nem beszélnék ezekről, mert beleszaladnék spoilerekbe, így inkább meghagyom az olvasók kíváncsiságára. Ennek fejében azonban befolyásolt, nem tudtam kihagyni a könyvből a két fiktív színt. Már csak azért sem, mert Madách is megírta, és már csak azért sem, mert úgy éreztem, kötelességem. A későbbiekben a jelenlegi magyar és világpolitikát már mellőzni fogom írásaimban, egyszerűen csak azért, mert az elgondolt témáim a múltban vannak.

A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?

Én általában leegyszerűsítem a történetet, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy így van: van, aki külsődlegesen vallásos, valaki belsődlegesen. Valaki csak mutatja ilyen-olyan okoknál fogva magát vallásosnak, valaki valóban hisz. Persze, lehet valaki egyik sem, ez is benne van a pakliban. Jómagam elég bonyolult vagyok ilyen téren (is). Nem hiszem, hogy az életünk történetét befolyásolja transzcendens erő, nem hiszek abban, hogy van egy előre megírt forgatókönyv, de hiszem azt, hogy a lélek nem magyarázható darwini, vagy egyéb tudományos elméletekkel. A könyvben olvasható értelmezés csak egy gondolatmenet, ami kipattant a fejemből. Én sem tudtam még magamban megválaszolni teljesen a lélek mivoltát és annak kérdését, lehet, hogy soha nem is fogom. De attól függetlenül azért még törekszem afelé, hogy közelebb kerüljek a válaszhoz. Ilyen egy bolyongó idealista.

Várhatunk –e tőled újabb könyveket? Milyen jövőbeli terveid vannak?

Nyáron mindenféleképpen szeretnék újra elkezdeni írni. Hogy abból mikor lesz valami kézzel fogható, az jó kérdés, lehet, hogy több év is kell hozzá. Két téma között topogok, nem tudtam még eldönteni melyik irányba mozogjak. A kerettörténet, karakterek, fő sztori már mindegyikhez megvan. Vagy 1917-1922 közötti orosz polgárháborús ukrán színtér, vagy 1991-1995 közötti délszláv háborús könyv lesz. Most, per pillanat az utóbbi felé hajazok. Az lenne talán a legjobb átmenet A Tragédia Gyermekei, és a sokkal történelmibb, de mégis regénysorozatok között. 

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző YouTube csatornáját, ahol sok izgalmas videót láthattok!

A Tragédia Gyermekei című könyvet pedig, a Morningstar Publishing Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy