Ákody Zsuzsa - A Völgyben

 

„Minden rejtegetett titok közül a bűntudatot a legnehezebb elfedni. A kettőssége felemészti takargatóját. Egyrészt azt szeretné, hogy elárassza a fény, és mindenki lássa meg, mit takargat. Így megkönnyebbülhetne, nem kínozná tovább a bűntudat. Másrészt arra vágyik, hogy a titka, ami miatt lelkiismeret-furdalással küzd, a sötétben maradjon, és soha senki ne tudja meg, mit követett el.

– A bűntudat a legnehezebb teher […]”

Vajon mi vár ránk a halál után? Tesszük fel időnként a kérdést, mégis talán sosem fogunk igazán őszinte választ kapni rá.  Az elmúlás témaköréről számos tudományos tézis létezik, legyen szó vallási teóriáról vagy éppen közhiedelemről. Sokan sokféleképpen vélekednek eme felettébb érdekes, nem véletlenül a világon az egyik legtöbb embert foglalkoztató tematikáról. A religio szemszögéből tudjuk, hogy életünk minőségét tekintve ítéltetünk meg útunk végén és bár egyéni kinek milyen vég jut, a célállomás mindig két irányba végződik. Eme nézet szemszögéből, a hithű ember, a vallást gyakorolva, szigorúan betartva a Tíz Parancsolatot bízhat abban, hogy számára is megnyílhatnak majd azok a bizonyos kapuk, ellenben azon sorstársaikkal, akik letérnek az igaz útról és engednek vágyaik kísértéseinek. De mi a helyzet azokkal a lelkekkel, akik nem gyakorolják vallásukat, mégis igaz emberként élik a mindennapjaikat? Vagy vegyük górcső alá azon személyeket, akik önkezűleg kerülnek a peremvidékre. Vajon hol húzódik meg az a bizonyos határ és mi történik azon lélekesszenciákkal, akik még élő testükbe bezárva, - mégis a társadalom számára szinte már elfeledve - léteznek világunkban?

Oly sok kérdés vár megválaszolásra, mégis homály fedi továbbra is ezt a nagyon is fontos témakört.

Ha csak az irodalmat tekintjük, számos írót és költőt is ihletett már meg ez rejtély mióta az emberiség létezik. Kiapadhatatlan forrásként szolgál a képzeletnek és csak rajtunk áll, hogy milyen mélyre ásunk eme misztikum rejtelmeibe. Szórakoztató irodalom tekintetében mindig érdekes szárnyalni az adott szerző képzelete által és ki tudja, egyszer talán pont így tudjuk meg az igazságot.

A fenti bevezető csupán egy apró kitekintése mindannak, amit a mostani olvasási élményemként elmesélhetek. Persze, oly sok témát érint eme kötet ismételten, de erről később részletesebben is mesélek.

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak.”

Ákody Zsuzsa szerző neve számomra egyet jelent a tabu témák részletgazdag kifejtésével és kis misztikummal kevert biztos szórakozással. Történetei sokszor olyan társadalmi problémákat és tényeket érintenek, amelyekről elenyészően beszélünk társaságban, mégis fontos szerepe van az emberek hétköznapjaiban.

Először 2021-ben volt szerencsém kézbe venni Zazi című regényét, amely akkoriban nagyon megtetszett és bizakodva vártam, hogy mikor olvashatok ismét az írónő tollából. Tavaly el is érkezett eme lehetőség, Egy csúnya nő című kötetével, amely határozottan a szívembe talált és nem eresztett azóta sem.

Kép: NiKy m.i.

Ákody Zsuzsa – A Völgyben című regénye 2022-ben jelent meg a Pen-Dent Kiadó gondozásában. Külsőleg egy letisztult, kissé misztikus borítót láthatunk, amely már szinte védjegye a szerző könyveinek.

De miről is szól a kötet?

Odahaza, a Völgyben, Odaát. Élet, Kóma, Másvilág. Tulajdonképpen eme három síkon játszódik a történet.

Adott egy család, ahol látszólag minden tökéletes. Zsóka életét a munkahely és családja közötti ingázás teszi ki. Anyaként jól tudja, hogy egy nap bár 24 órából áll, mégis oly kevés, ha mindenhol a tökéletességre törekszik. Két gyermekét és férjét rajongással szereti, a napi rutin fáradalmai igazán megtérülnek, hiszen az otthon békéje és melege mindenért kárpótolja.

Máté szenvedélyes lepkegyűjtő, aki ráadásul már igen fiatalon hódol szenvedélyének. Családja bár kissé nehezményezi eme roppant sok időt igénylő elfoglaltságát, mégis teljes szívvel támogatják elvégre, ha valakit igazán szeretnek, azt úgy fogadják el, ahogy megismerték. Vagy mégsem?

Kyra legidősebb gyermekként nagyon komolyan veszi testvéri szerepét és féltő szeretettel törődik kis húgával, Alízzal.

A tökéletes családi lét lassan elkopik, ahogy az élet kitaposatlan ösvényét is benövi a gaz. Elég egy apró pillanat és elillanni látszik a boldog időszak. Egy nem várt baleset végül felforgatja az egész család életét és már semmi sem lehet olyan, mint előtte.

Évekkel később Máté sikeres gyermekkönyv íróként a rivaldafényben éli a mindennapjait, de a dolgozószobájának magányában élete korántsem felhőtlen, hiszen testi fogyatékkal élni egy egykor egészséges ember lelkét mélyen megtépázza. Vajon boldog lehet-e még valaha és mit is jelent így teljes életet élni?

Évek múltával Kyra számos kudarcba fulladt kapcsolata után, ismét egy kritikus vég felé közeledik, pedig ki gondolta volna, hiszen a mostani férfi roppant kitartó, ha a szerelemről van szó. Vajon miért csupán egy pillanat műve egy egész életet romba dönteni és vajon mi vár ránk, ha nem marad más, csupán a semmi?

„A sötétben egy csomó mindent lehet rejtegetni. Rosszindulatot, gyűlölködést, irigységet. Vágyakat. Ám a fény nem tűri a titkokat. Belevilágít még a legrejtettebb zugba is, és felfedi, mit dugdosnak. Legyen az mocsok, harag vagy bűntudat.”

Kép: NiKy m.i.

Egy család, két idővonal, három sík jellemzi ezt a történetet. Különös érzés keríti hatalmába az olvasót, amely téren és időn át váltakozva, hol mélyül, hol kissé felenged, de mindig ott motoszkál a lélekben.

Ugyan szubjektív a véleményem, mégis úgy gondolom, hogy a szerző ismét átlépett egy határvonalat, még pedig úgy, hogy sikeresen legyőzte az eddigi korlátait. Minden térben és időben szerettem létezni, hiszen a karakterekkel történtek bármelyikünkkel megeshetnének és pont ezért magaménak éreztem az eseményeket.

„– Milyen a szárnyaló lélek? […] Fehér? Vagy talán fekete, hosszú madárszárnyakkal? Nem olyan ne legyen! Félek a nagy madaraktól, ez valami fóbia nálam, ki tudja, milyen gyerekkori élményben gyökerező. A lélek inkább színes lepke legyen, egy gyönyörűséges, fecskefarkú pillangó! A lepkéket kedvelem, jó néhány fajt ismerek is apu gyűjteményéből… Nem. A lélek ne legyen színes. A lélek legyen fehér. Legyen olyan, mint a Pieris ergane, a sziklai fehérlepke!”

Karakterek szempontjából Kyra és Lukács kapcsolata kötötte le figyelmemet a legjobban. Mind a nő, mind a férfi szemszögéből éreztem, hogy sokkalta többről van szó, mint amit a szerző cseppenként adagolt a számomra. Kyra személyisége tökéletesen lekövetkeztethetővé vált múltjának szirmaira bontása által és minden egyes félelme vagy eltévelygése tükör volt a szülei vétkeinek. Transzgenerációs tükör, amely súlyos teher a fiatal léleknek, de remek lehetőség a gyógyulás tekintetében. 

Kép: NiKy m.i.

Események szempontjából kissé megtévesztő lehet, ugyanis az első pár oldalt nézve talán lassú folyásúnak gondolhatnánk, de ne tévesszen meg senkit sem eme pár fejezet. A könyv háromnegyede egy igazi érzelmekben és izgalmakban gazdag történet.

A szerző tökéletesen látható párhuzamot von az élet és halál, a magány és boldogság között. Minden karakter esendőségében ismerhetjük meg önmagunkat és talán pont ezért is volt olyan nagy hatással a számomra.

Összességében egy remek könyvet vehettem ismét kézbe, hiszen mióta letettem a kötetet még mindig vissza-visszagondolok az olvasottakra. Elérte, hogy újraértékeljek bizonyos nézeteket, amelyek döntő számban negatívan befolyásolták eleddig az életemet. A változást természetesen nem a történettől várom, mégis jó táptalaja, hogy foglalkozzak vele.

Szeretem az írónő munkáit, mert minden társadalmi rétegből kapunk ízelítőt és mégis biztosan tudjuk, hogy egy remek pár órás szórakozásban lesz részünk.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki értékeli a mély mondanivalót, hisz vagy remél, hogy az élet sokkal többről szól, mint a halál várásáról. Hiszen az elmúlás tény, de nem mindegy, hogy az oda vezető utat milyen élményekkel töltjük meg. És erre ez az idézet a legigazabb: „[…] minden ember kívánkozik valami után, legyen az tárgy, érzés vagy bármi, ami nem kicsit más, mint ahogyan él.”

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az írónő weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ákody Zsuzsa - Egy csúnya nő

 

„A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet,

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.”

Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből fakadó genetikai örökségünk, és hogy ki jön a világra eme külsőleg jól látható, és mások számára vonzó vonásokkal, senki sem tudja. Egy biztos, ahogy a történelem folyamán, úgy az 21. századra is jellemző az a társadalmi általános elvárás, hogy légy szép, szorgalmas, de ne túl okos. A nőket különösen meghatározza ez a vonásjegy, akár annak megléte vagy hiánya. Az előbbiből több előnyt kovácsolhat a fehérnép szülötte, természetesen a megfelelő pikantériák mellett, míg az utóbbi miatt kénytelen elviselni a gúnyos megjegyzéseket, és ha másképpen nem is, de eszével kitűnni széptársai köréből. A társadalom már csak ilyen, „kegyetlen és felszínes”. Ám a valódi érték iránti igény, csak igen szűk körökben dívik.

A mostani regény erről a témáról is szól és még számos nagyon fontos tematikát érint, ilyen pl. a melegek helyzete az országban, a világban, úgy általában a társadalomban, a szépség és intelligencia kérdése a nők esetében, a gyász feldolgozása, a szexualitás és identitás keresése, valamint a családon belüli őszinteség és hazugságok következménye. Ezek a témák önmagukban is nehezen emészthetőek, de együttesen szinte fullasztóan hatnak az olvasóra.

Ákody Zsuzsa immáron hatodik regényét tarthatja kezében az olvasó. Én először a Zazi című regénye kapcsán ismerkedtem meg az írónő munkájával, amelyet akkor nagyon megfogónak találtam és meg is fogadtam, hogy az összes fellelhető nyomtatott kiadványát megveszem és elolvasom. Ezt jelen esetben is nagy örömmel tettem, hiszen a szerző volt olyan kedves és meglepett egy tiszteletpéldánnyal, ezért szeretném kifejezni hálámat! Köszönöm szépen.

Az írónőre jellemző egy bizonyos lázadó felhang, amelyet már a fent említett Zazi című regényében is jól érzékelhettem. Fontos témákat boncolgat merészen, nem kímélve az olvasót a kényesebb részletektől sem. Ha többet szeretnél tudni a szerzőről, akkor érdemes követned honlapján vagy a blogján.

Egy csúnya nő című regénye 2021-ben jelent meg Pen-Dent Kiadó gondozásában. A borító kellemes meleg színvilágával és letisztult képével egy bizonyos nyugtató, ám annál érdekfeszítőbb érzést kölcsönöz az olvasónak. Bennem a nyugalom mellett, egy bizonyos izgalom is felszínre tört, ugyanis tapasztalatom révén már sejtettem, hogy ez csak egy látszólagos külcsín, amely megtévesztően hathat elsőre -, és milyen igazam lett.

Történetünk három személy körül forog. Minden karakter különleges, sokat megélt lélek, akiknek egy közös pontjuk van, ez pedig nem más, mint az egyoldalú szerelem.

Nola csonka család gyermekeként, Keszthelyen nő fel szeretett édesapja védelme alatt. A korán „árvaságra” jutó leány szorgalmas és nyitott személyiség, aki először tizenkét évesen kénytelen ráeszmélni „hiányosságaira”. Az első pofon után megváltozik az élete és tulajdonképpen a felnőtt létét is meghatározza.

Oszkár intézetben nevelkedett, mivel édesanyja „betegsége” nem tette lehetővé, hogy felnevelje gyermekét. A fiú korán megtanulja, hogy csak az eszével törhet ki a nyomorból és adhat meg magának és édesanyjának mindent, amit gyermekként nélkülöznie kellett. Ráadásul férfiként keresi az igazit, de egy fontos kikötésből nem engedve, csak olyan nő lehet élete párja, aki teljesen az ellentétje édesanyjának.

A szép Emma - Nola legjobb barátnője-, egyetemi tanárként dolgozik a mindennapokban, míg a munkájában kiegyensúlyozott és határozott, addig a magánéletéről ez kevésbé mondható el. Több sikertelen próbálkozás után úgy néz ki, végre megtalálta a megfelelő férfit, ám a problémák sokasodnak idővel és már nem érez erőt magában, hogy szakítson.

A három főszereplőnek különleges sors jutott, amely tele van fájdalommal, könnyekkel, különös párkapcsolatokkal, megélt vagy éppen meg nem élt érzelmekkel, testi és lelki fejlődésekkel. Sok lelki megrázkódtatás jut mindenkinek, egy család szétesése majd újraépülése pedig csak a jéghegy csúcsa. Vajon elérik –e szereplőink a boldogságot? És vajon tényleg csak nehézségek árán fejlődhetnek?

„Az emberekre nem jellemző, hogy a dolgok mélyére ássanak, amikor az ítéletüket alkotják, inkább csak a felszínt kapargatják, csakis azt figyelik, ami látható.”

A könyv több szemszögből olvasható, ám a két főszál a narrátor (író) – és Nola naplószerű sóvárgásai mentén húzódik meg. A jól eltérő – dőlt betűs- szöveg könnyen követhető, sokszor tökéletesen illeszkedik az aktuális eseményekhez. Ráadásul idősík tekintetében is két szálon futó, hiszen felsejlenek a múlt emlékei és a jelen történései. Minden szál egy vég felé fut, egy olyan végállomás felé, amely minden ember utolsó eseménye. Hogy ki hogyan halad végig ezen az ösvényen egyedi, de a vég mindig ugyanaz mindenkinek.

„(…) a temetőkben sem egyenlők az emberek. Van, akinek kicsi, van, akinek nagy, valakinek gondozott, másnak meg elhanyagolt a sírhantja… Holott mindegyikük egyformán halott.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a történet teljesen más, mint a fentebb említett Zazi című regény, hiszen ott is számos fontos kérdést boncolgatott a szerző, de nem éreztem ennyire töménynek a mondanivalót. Talán az is megkönnyítette az akkori olvasásomat, hogy nagyon kedveltem a főszereplőt, most viszont pont az ellenkezőjét véltem felfedezni magamban. Nola sokszor felidegesített, többször is jól megráztam volna, és nem egyszer úgy éreztem, hogy nála életképtelenebb embert nem hordott hátán a Föld. De egy idő után megnyugodtam. Tudom, hogy nem kedvelem a „szerencsétlenkedő” embereket, de egy bizonyos szinten tükröt tartanak elém. Emlékeztetnek arra, hogy én is halandó vagyok, és nem mindig tudok erős lenni. A gyengeség nem mindig hátrány, ámbár Nola esetében ezt nem merem határozottan állítani. Ugyanakkor bármelyikünk lehetne ő maga, hiszen nem mindenki születik előnyös külsővel. Hogy én hova sorolom magam lényegtelen, de abból a tekintetből mégis fontos, hogy ez meghatározta a karakterhez való viszonyomat. Az olvasó teremti meg a szereplőket, általuk lesz egy adott karakter élő igazán, hiszen a képzeletünk és belső érzéseink lehelnek életet a kötet szereplőibe, eseményeibe. Akkor felmerül bennem a kérdés, én miért nem tudok megkedvelni egy ennyire esendő, csetlő-botló leánykát? Nos, erre a kérdésre már tudom a választ.

Oszkár már sokkal jobban tetszett, kedveltem a róla szóló részeket. Tudtam, hogy nagyon nehéz sorsot húzott, felnőttként mégis helyén volt az esze és a szíve is. Igazán sajnáltam az édesanyja iránti vegyes érzései miatt és a végére nagyon fájt érte a szívem.

Emma bár bizonyos szinten ellentétje Nola-nak, mégis hasonlóképpen vélekedtem róla is, mint elején barátnőjéről. Valahogy túl vaknak gondoltam és nehezen viseltem, hogy nem látja a fától az erdőt. Végül úgy döntöttem vele könnyebben tudok azonosulni, hiszen csak a szerelem rózsaszín szemüvegétől nem látta a tényeket és ezt elfogadható indoknak véltem.

A mellékkarakterek viszont kiemelkedőek ebben a kötetben, ha lehet ilyet írni, talán az általuk megteremtett közeg és események hozták igazán lázba az olvasói lelkem. Kimondottan szerettem olvasni egy bizonyos meleg párról és igen, felvállalom, hogy örömmel töltött el létezésük és esendőségük.

„Miért is működne másként a homoszexuális, mint a heteroszexuális ember? A másságuk csupán a szexuális orientációra vonatkozik. A rokonaikkal, barátaikkal, vagy éppen a szállóvendégeikkel nem más a kapcsolatuk.”

Események szempontjából hullámzónak éreztem a kötetet, hiszen hol lassan folyó, máskor szinte zúduló érzést kölcsönzött a történet, ámbár ezek az érzelmek akkor változtak meg igazán, amikor a karakterek között is tovább bonyolódott az emberi kapcsolatok sokszor pókhálószerű viszonya.

Ami kimondottan érzékenyítőnek találtam, az a gyász feldolgozásáról olvasható pár mondat, amely valós, tehát hiteles forrásból merítkezik. Jó tudni, hogy miképpen történik a fenti fogalom feldolgozása, mert ezen szinte mindenki átesik akaratlanul is. Nézzétek csak!

„(…) a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, amelyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.”

A szerző párhuzamot állít az élet és halál, a szerelem és kiábrándultság, az őszinteség és hazugság, valamint a hetero és meleg identitás között. Ezek az egymásnak ellentétjeit képviselő fogalmak megosztóan hahattnak az olvasóra és igen nehezen fogadhatók be. Mégis azt kell, hogy írjam ettől is olyan különleges ez a regény, hiszen felöleli a mai világunk főbb problémáit, hibáit, vétkeit.

Összességében úgy gondolom, hogy újabb kedvenc regényre leltem, még attól függetlenül is, hogy a karakterek szempontjából nehezen illeszkedtem a történetbe.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a társadalmi problémákra, legyen az identitás, gyász, nemi vagy éppen faji kérdés. Egyszer érdemes mindenképpen kézbe venni és elgondolkodni üzenetén. És ez szöveg különösen igaz: „Mennyire ismerjük a másikat? A szerelmünket, a szüleinket, a gyerekünket? Az emberek nem is gondolják, mennyi mindent nem tudnak a másikról, egymásról, rólunk… Nem tudják, hogy csaljuk a férjünket, feleségünket, hogy irigyek vagyunk, nem kedveljük, ha becenéven szólítanak, hogy nem élvezzük az ismerőseink társaságát, hogy megkívánjuk felebarátunk férjét, feleségét. Kész fertő az életünk, mintha a bibliai Szodomában és Gomorában élnénk.” Ezért felmerül bennem a kérdés, hogy te mennyire ismered a párodat, a szüleidet vagy akár önmagadat? Amíg ezen elgondolkozol és nyitottabban állsz a fent említett kérdésekre, addig a világ is élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pen-Dent Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ákody Zsuzsa - Zazi

 

„– A gyerekek a játékaikkal nem ártanak senkinek. Gonddá csak aztán válnak, ha felnőttként továbbjátszák őket."

Őszintén szólva még most is keresem a megfelelő szavakat, hogyan is írhatnám le mindazt, amit kaptam ettől a történettől. Milyen érzéseket hozott felszínre bennem és hogyan is érzem magam olvasás után. Fontos mozzanatok ezek és maradandó életérzések. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen.

Ákody Zsuzsa írónő neve nem ismeretlen számomra, hiszen még 2019-ben megvettem Lélekrablók című kötetét, ami persze azóta is olvasatlanul várakozik a könyvespolcomon. Azt gondolom, hogy most jött el az a pillanat, amikor előkeresem és elolvasom. Eddig tudtommal 6 könyvet írt, és kétség sem férhet hozzá, hogy mind a beszerzendők listájára teszem.  Az írónőről ezen a linken tudsz meg többet.

Ákody Zsuzsa – Zazi című kötete 2009-ben jelent meg először a Hét Krajcár Kiadó gondozásában. Azóta másodkiadásban már a Pen-Dent Kiadó oldalán is beszerezhető.

A borító bíborvörös alapon egy magába roskadt lányt ábrázol, aki áraszt egy bizonyos magányosságot és elveszettséget, amelyet először nem értettem, de végül rá kellett, hogy döbbenjek ennél kifejezőbb már nem is lehetne ez a kép. Szakács Dénes mind a borító, mind pedig az illusztráció készítője, megálmodója. Ezúton is minden elismerésemet szeretném kifejezni, hiszen rendkívül impozáns a maga nemében.

Ennek a regénynek a központi alakja Zazi – a címadó – három gyermekes anyuka, aki egy jól működő házasságban él és sikeres írói babérokat tudhat magáénak. Ám, ahogy lenni szokott, a külcsín mögött több ponton is foszlani látszik ez a perfekcionista kapcsolat, kezdve egy aranykalitkába zárt „madár” életétől, a múlt és jelen különböző pontjainak töredékein át. Vajon hogyan érezheti magát egy megtört lélek, akinek a múltja feledésbe merült, a jelene szétesőben és a jövője, mely oly megfoghatatlan, szinte kilátástalannak látszik? És vajon milyen élet az olyan, ahol a férjed a tökéletestől rosszabbat nem enged, ahol a gyökerek szétestek, a barátok pedig nem azok, akiknek mondják magukat? Nos, ezek a kérdések csupán a kezdete mindannak, amit az olvasó kap ettől a könyvtől. Minden felmerülő kérdésnek helye van, értelme és indíttatása jogos, még akkor is, ha először úgy érzed, hogy ez nem te vagy, nem belőled áradnak ezek az érzések, kérdések.

„Az ifjúság önző és kényelmes, amit nem akar, nem ért meg. Nem azért, mintha nem tudná megérteni: a fáradságot nem veszi, hogy más bőrébe bújjon.”

Szubjektív meglátásom szerint ennek a történetnek lelke van, lélegzik, érez, és bizonyos szinten haldoklik. Minden értelemben tükörképe egy verbálisan bántalmazó kapcsolatban levő életnek, amely bármelyikünkkel megtörténhet, még akkor is, ha társadalmilag nem ezen a lépcsőfokon élünk. Velem, veled, bárkivel, hiszen mikor szeretünk, nem látunk, nem hallunk. Hiszen, aki szívünk választottja, a maga tökéletlenségében tökéletes, vele lélegzünk, évről – évre éljük a hétköznapokat, szaporodunk és reméljük, hogy amíg csak élünk egy lélekként öregszünk meg. Ez a sorsunk, ezért létezünk, hogy társra leljünk egy hatalmas világban, amíg világ a világ. De mi van akkor, ha ez a társ nem az, akinek hisszük? És mi történik akkor, amikor szembesülünk azzal, hogy az eddigi évek törött tükörszeletek csupán, és éppen abban látjuk magunkat, ahova esik a tekintetünk? Ilyen kérdések merültek fel bennem olvasásom folyamán, amire többé-kevésbé választ leltem, de hosszú utat tettem meg érte.

„(…) a házaknak lelkük van. Ha laknak egy házat, de nem gondozzák, úgy csak lelakottá válik, szegényes formát ölt. A nem használt ház viszont a léte értelmét veszíti el, s meghal a lelke.”

Karakterek szempontjából Zazi egy hús-vér nő, akinek a három gyermeke már elérte a felnőtt kort és legnagyobb nyugalommal élhetné szerető férje mellett a hétköznapokat, mégis több szegmensből kezd „felébredni”, hogy akiket szeret és szeretett nem azok, akiknek mondják magukat. Mindenhol titok és ármány, ezért visszatér emlékeiben a múltba, hogy meglelje a megfelelő válaszokat. Imádtam a bőrébe bújni bármennyire is fájdalmas volt, hiszen annyira esendő és mégis értékes lelkű teremtés, akinek minden gondolata, tette – még ha nem is volt mindig ésszerű - elhitette velem, hogy jó úton halad és fel fogja fedni a régi titkokat. Nagyon sokat fejlődött és mégis megmaradt egy álmodozó lánynak.

Erik nagyon irritáló személyiség és egy percig sem voltam tőle nyugodt. Többször beolvastam volna neki a legszívesebben, ugyanakkor a végére egy hatalmas elismerést is kiváltott belőlem. Nem kedvelem továbbra sem, de ilyesmit csak is egy zseniális író képes véghezvinni.

A mellékszereplők közül kiemelkedik Bandi és Péter, akik két külön világ, mégis egyek. Míg az előbbi egy csupaszív lélek, addig az utóbbi csupa üresség és giccs. Mégis elengedhetetlenek ők így együtt, hiszen tőlük kerek egész ez a történet.

És nem hagyhatom ki Lindát sem, mert bár nem tudtam róla sem jót, sem rosszat gondolni, végül megértettem és azt hiszem nem kicsit éreztem át a vele történteket.

Események szempontjából nagyon kompakt a történet, nincs egy perc nyugta se az olvasónak és bizony az írónő végig az orránál fogva vezeti, egészen az utolsó lapokig. Persze lehet, hogy csak én vagyok ennyire naiv, mégis csak pislogtam és kerestem, hogy hol van még elrejtve pár plusz oldal. Hiszen így nem lehet vége vagy mégis?

Összességében elmondhatom, hogy egy igazi pszicho-thrillert kaptam, tele életigazságokkal és sok – sok fájdalmas emlékkel. Ennek a történetnek léte van, hitelessége és rendkívül nagy ereje.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert erről a témáról olvasni kell. És egy saját gondolat: Néha bele se gondolunk, hogy akik felismerik mások fájdalmát, maguk is gyötrődnek valaki miatt. Ha már szenvedtél valaha, felismered másokban a sérülések okozta sebhelyek nyomát. Ez pedig egy örök körforgás kezdete.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Ákody weboldalra ellátogatsz.

Írta: NiKy