Dóka Péter - A kék hajú lány

 

„Csak ne legyen olyan, mint a valóságban (…) Ez a művészet lényege. Bele kell tenni az egyéniségedet.”

A mesék világa csodálatos ajándék minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Egy különleges birodalom kapujához kapunk kulcsot, amely mögött azok lehetünk, amit legmerészebb álmainkban látunk. Sok színben pompázik a lelkünk ilyenkor, hiszen egy egész doboz festéket és ecsetet is kapunk a kulcs mellé, és legyél ifjú vagy éppen idősebb lélek, a vászon még üres, csak rajtad áll, hogy milyen formákkal és színekkel töltöd meg ezt az ürességet. Aki kevésbé érzi magát még kezdetben bátornak, annak jó barátjává válhat egy aktuális szerző is, és együtt indulhat el mindenki a maga kalandjára, ezt biztosan állíthatom. Mégis vannak történetek, amit az élet maga kezd el alakítani, ám a végkifejletet csak maga a művész láthatja, elvégre a titkos recept egy álmodó és egy üres vászon, ahol megelevenedhetnek a képek. Légy te magad a tiszta lap és minden olvasással hagyd a Mestert alkotni, hogy a végeredményben közösen gyönyörködhessetek!

Dóka Péter neve számomra egyet jelent a vidám, de annál tanulságosabb történetekkel, hiszen számos írását volt szerencsém kézbe venni, ámbár eddig a legjobban Az ellopott zsiráf című kalandregénye fogott meg, amely egy igazi csemege minden korosztály számára. Most egy olyan alkotásához nyúltam, amely a maga nemében sokszorosan született újjá, hiszen az én példányom 2022-ben került a könyvesboltok polcaira a Móra Kiadó gondozásának köszönhetően ismét.

Dóka Péter - A kék hajú lány című kötete egy kisfiú különleges kalandjáról mesél, ahol az élet árnyékos oldalát ideje korán kénytelen megismerni, és számos „próbatétel” után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. De mi köze mindehhez egy kék hajú lánynak, akinek tekintete zöldebb, mint a napfényben fürdő rét és a lelke a sötét égen ragyogó csillagokéval ér fel? Az élet néha egy igazi mókamester és ahol a könnyek folyója folyik, ott az élet virága terem, hiszen minden emberi lélek egyszeri és megismételhetetlen.

„-Nem vagy gyáva. Attól, hogy félsz, még nem vagy gyáva.”

Kép: NiKy m.i.

Ebben a történetben van egy megfoghatatlan varázslat, amely a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg igazán erejét, ez pedig nem más, mint a szeretettel átitatott humor, amely a legbánatosabb arcra is mosolyt csal.

„-Lehet, hogy belezúgtam a nővéredbe – szólal meg mögöttem Zsombor.
Oliver a fejét rázza.
-Scarlettbe vagy szerelmes. Az ember nem lehet két nőbe szerelmes.
-Dehogynem. Én minden csajba bele tudok szeretni, mert nőcsábász vagyok. Anyu szerint apától örököltem. Te nem vagy nőcsábász?
Olivér hallgat.
-Szerinted van esélyem a nővérednél? – kérdezi Zsombor.
- Nála mindenkinek van (…)”

Talán erősnek tűnhet elsőre, amit most írok, de úgy vélem, hogy ez a mese gyógyerővel rendelkezik. Jelen helyzetemben sokszor szomorú vagyok, és nehezen tudok a napi rutinomban erőt és mosolygásra okot találni, mégis mikor kézbe vettem ezt a könyvet minden túlzás nélkül sokszor és jólesően, hangosan felkacagtam. Amikor egy olvasó nehezen enged a saját sötétségén át látni a csillagokat, akkor egy szerző akaratlanul is segítő kezet nyújthat. Ezért szeretek olvasni, mert minden élethelyzetemben megkaptam eddig a tanácsot, vagy éppen egy apró boldog pillanatot, amelyet elraktároztam.

A történet egy olyan gyermeki világba kalauzolt, ahol sok – sok ifjonti léleknek kellett megküzdenie a maga kis tragédiájával, néhol túl nehéz feladatnak bizonyult cipelni a maguk batyuját, de Olivér által a szeretettel teli figyelem is óriási segítséget eredményezett, miközben főszereplőnk is megjárja a maga fejlődési útját, hogy a végére igazi élményekből merítkezve tekinthessen a következő feladata elé.

Kép: NiKy m.i.

A könyvben találtam egy igazán különleges kis verset, amely a maga bájával elvarázsolja a szíveket.

„Én vagyok a vámpírlány,
arcomon is van pír ám!
Kakaót én nem iszom,
vérnarancs az italom!

A hajam most tengerkék,
világosabb, mint az ég.
De a lelkem fekete,
éjszakával van tele.

Éjjel mindig repülök,
a holdra is felülök.
Onnan nézek szerteszét,
bámulom a földtekét.

A Supermant keresem,
ő lesz az én kedvesem.
Kedvenc csemegém a vér,
ments meg engem, Olivér!”

Összességében úgy gondolom, hogy egy csodálatos mesét olvashattam és nagyon hálás vagyok érte jelen pillanatomban. Dóka Péter egy varázsló, ezt minden túlzás nélkül állíthatom, mert aki egyszere tud könnyeket fakasztani és hangos kacagásra késztetni, annak a tehetsége határtalan és kincs a szememben. Ez a mese számos formában mutatja meg, hogy legyünk bármely korban is éppen, az élet nem kímél senkit sem, mégis mindig van lehetőségünk a szeretet által gyógyítani és barátokra lelni.

Ha egy kicsit is szereted a vidám, de tartalmas történeteket, akkor úgy érzem, hogy ezt a könyvet neked szánták az égiek. Hiszem, hogy a szeretet egy nagyon erős fegyver a bánat ellen és egy idegen is tud csodákat tenni, csak engedni kell!

Ha úgy érzed, hogy kíváncsi lettél erre a kötetre, akkor nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Edgar Allan Poe - A fekete macska

 

“S épp ebben a szobában állt, a nyugati falnál, egy óriási ében óramű. Ingája tompa, súlyos, a percmutató megtette az utat a számlap körül, és ha az órát kellett jelezni, oly hang tört elő a gépezet érctüdejéből, amely tiszta volt, hangos és mély, és különösen zenei, de olyan meghökkentő hanggal és hangsúllyal, hogy az orkesztra zenészei minden órafordulásnál pár pillanatnyi szünetet kényszerültek tartani produkciójukban, e hangra fülelve; s így a keringőknek is be kellett szüntetni a forgásukat; s az egész vidám társaságon rövid zavar szállt át; s amíg az óra harangja kongott, meg lehetett figyelni, hogy a legvadabb tobzódó is elsápad, s a legvénebbek s legnyugodtabbak homlokukhoz kapnak, mintegy zavart álmodozásban vagy tűnődésben.”

Edgar Allan Poe klasszikus írásainak csokorba válogatásából született A fekete macska című novellagyűjtemény, amely a Helikon Zsebkönyvek színeiben jelent meg 2019-ben. A kiadvány a sorozat többi tagjához hasonló stílusú csomagolást kapott, bár a borító ezúttal a kelleténél egy kicsivel hatásvadászabb lett a véleményem szerint.

Kép: NiKy m.i.

Összesen öt történetet olvashatunk a kiadványban, legtöbbjük a Poe-tól “megszokott” gótikus rémtörténet, de akad közöttük pár klasszikus detektívnovella is (a klasszikus jelző itt kissé rendszeridegen, de sokan tartják a szerzőt a detektívirodalom egyik korai meghatározó alakjának is). A narrátor sokszor egyes szám első személyben adja elő a történteket, ami ad egyfajta bensőséges és személyes hitelességet is a leírtaknak. Szélsőséges, őrületig fokozott emberi szenvedélyek és gyarlóságok, valamint természetfölöttinek ható hétköznapi rejtélyek adják a történetek gerincét. A tomboló, hagymázas őrületet a színtiszta deduktív logika hatástalanítja néhány oldallal odébb, a papírra vetett képzeletkitörések meglehetősen széles skálán mozognak.  A próza néha kissé dagályos, de a műfajtól nem szokatlan, összességében élvezetes szellemi táplálékot nyújtó körmondatokkal operál. És a kötetben helyet kapott Poe egyik leghíresebb írása, A vörös halál álarca is, amely a gótikus horror rajongóinak mindenféleképpen kötelező olvasmány.

Kép: NiKy m.i.

Nehéz megítélni több mint 100 évvel ezelőtt született rémtörténetek szavatosságát – azok az írások, amelyek korabeli olvasójukra minden bizonnyal szívbajt hoztak megjelenésükkor, már egyáltalán nem biztos, hogy átütik a modern ember ingerküszöbét. A lassabb sebesség, a klasszikus hangvétel és díszletek miatt nem tudom mindenki számára egyértelműen ajánlani, de a novella formátum mindenképpen megkönnyíti a befogadást. Mivel úgy gondolom, hogy a műfaj meglehetősen alulprezentált (nem a jumpscare horror-ra gondolok!), ezért kellemes kikapcsolódást jelenthet azon olvasóknak, akik számára elsősorban nem az emberi csontokon csikorgó láncfűrészben teljesedik ki a borzongás fogalma.

Amennyiben kíváncsi vagy erre a novella csokorra, akkor ajánlom figyelmedben a Libri weboldalát.

Írta: Süni

Péri Györgyi - Főnixdalok

 

„Gondolat nélkül nincs ember!

De kérdés nélkül nem lesz

okos…

Akarat híján összeesne.

Érzés nélkül meg igen fagyos!”

Verseket olvasni és azokat a megfelelően kezelni, értelmezni nem is olyan egyszerű feladat, hiszen fontos tudni, hogy az adott alkotó milyen korban élt, hogyan alakult az élete és talán némiképpen kell egy bizonyos nyitott szemléletmód is mindehhez. A történelem nagy költőivel talán kicsit könnyebb az olvasó dolga, elvégre rímekben gazdagok többnyire a költeményeik, és ha máshol nem is, de az irodalom órákon alapos ismeretanyagot gyűjthetünk mindarról, ami alapjaiban szükséges egy vers megértéséhez, elemzéséhez. Kortárs szerzők tekintetében már foghatjuk a fejünket, úgy gondolom, hiszen korunk kaotikussága és sokszínűsége bizony elemeiben rombolja le mindazt a tudást, amit fentebb már említettem. Persze a paletta igen színes stílus és mondanivalóság tekintetében is, mégis rendre beletörik a bicskánk egy – egy túlmodernizált verseskötetbe.

Azt gondolom, hogy ahány költő, annyi stílus és irányzat várható egy gyűjteményen belül is, de mégis jó olvasás előtt kicsit tájékozódni, hogy kinek is a kötetét vesszük a kezünkbe.

A mostani könyv éppen ezért remek választásnak bizonyult a számomra, hiszen megálmodóját évek óta ismerem és követem, ráadásul íróként is igen figyelemreméltónak vélek. Első szárnypróbálgatását még 2021-ben volt szerencsém olvasni – Aki hétszer született címmel -, amit azóta is jó szívvel ajánlok barátoknak, ismerősöknek egyaránt. Nem tagadom, hogy magas elvárásokkal kezdtem el az olvasást most is, de hogy azt kaptam-e, amit vártam, erről kicsit lentebb részletesen mesélek.

Péri Györgyi – Főnixdalok című verses kötete 2022 év végén jelent meg magánkiadásban. Senkit se tévesszen meg ez a megjelenési forma, hiszen nagyon igényes a kötet külsőleg és belsőleg egyaránt. A borítót – folytatva a megkezdett kiadási mintát – Lengyel Levente készítette, akinek köszönhetően egy különleges érzékkel kiválasztott színnel és rejtett formai elemekkel ötvözött borítót csodálhat meg a publikum. Ráadásul a könyv belső illusztrációkat is kapott, amelyek jelen esetben Tanai Guzorán Anna festőművésznő munkáját dicsérik. Az alap hangulatot úgy gondolom már meg is kaptuk a fent leírtakkal, ezek után már csak a verseknek kell hozzánk szólnia. Nézzük is, hogy mit rejt ez a kötet magában!

A kiadvány négy nagy fejezetre lett felosztva, melyek a következők:

1. Szappanbuborékok

2. Múltszilánkok

3. Görcs és játék

4. Főnixdalok

Az egyes részek címe is igazi talányosság úgy gondolom, hiszen elsőre nem feltétlenül tudhatjuk, hogy milyen alkotások kaptak helyet.

Minden fő fejezetből választottam egy-egy verset, amely közel került a lelkemhez.

SZAPPANBUBORÉKOK

Ennek a nem is annyira rejtélyes címnek sok apró múltbéli esemény adja a fonákját. Múltbéli emlékek, amelyek fel-felvillannak, de mint a buborék szét is pukkadnak egy idő után. Hol fájdalmas, hol légiesen könnyed a hangulata, de mindig valami mély központi témát érintenek a versszakok…

„Láttalak,
Mikor remegőn emelted kezed a könnyed felett,
Rázkódott erős vállad, mikor megöleltelek.

Megéreztem
Azt hiszem, hogy a könny torz tükrében mást látsz
belőlem,
S a gyengédség utáni vágyat szégyelled előttem.

Letöröltem
Torz tükrödet hátralépve, ahogy lágyan széttártam
kezed,
Hogy lásd úgy, ahogy van:
Sokat ér nekünk a szereteted.”

Kép: NiKy m.i.

MÚLTSZILÁNKOK

Még a múltból kapunk „ízelítőt”, de a hangulat kissé nyomott, szomorkás. A témakörök többnyire ugyanarra az érzésre építkeznek, mégis várjuk a feloldozást. Mindenkinek más jelent a magány, az elveszettség érzése, mégis pontosan ugyanazt az utat járjuk be.

„Belefáradtam már,

hogy jónak kell lennem!

S látlak téged tágra nyílt

Szemmel, meredten…

Én vagyok az,

ki ezt elkövettem.”

Kép: NiKy m.i.

GÖRCS ÉS JÁTÉK

Az emberi lélek bonyolult egy játékszer. Sokszor nem értékeljük igazán, hogy milyen alapos szerkezetet kapunk és csak miután eltörtük, jövünk rá, hogy van, amikor a ragasztott „játék” már nem olyan ékes, mint előtte. Minden lélekeszencia egy valódi kincs, melynek értékét csak te növelheted, ha véded a káros elemektől, emberektől, amennyire csak lehet.

„Egy kellemes hűs reggelen
majdhogynem elsírtam magam,
s bár nem fájt semmi a szív helyén,
a torkomban lüktetett az agyam.

A hűs szél keze simogatott,
cirógatta borzolt hajam,
a nap valahonnan rám kacsintott,
s arra kért, szeressem önmagam.

Az estével a baj elmúlt már –
mondta. – Új nap, új élet, nem érzed?
De. Én csak azt nem értem, a szó bár
anyagtalan, miért fáj, s miért félek?

Nagy nehezen mégis elindultam
azon a biztató, friss reggelen,
a szél csitító karjába simultam,
s lassan kiszáradt a szemem.”

Kép: NiKy m.i.

FŐNIXDALOK

Újra építeni magunkat minden nehéz időszak után, hinni és remélni, hogy egyúttal erősebben, mégis tele bizalommal tudunk majd tekinteni az előttünk álló végtelenre, talán a legnehezebb feladat egy ember életében. Sérült testünk felépül, de a lelkünk nehezebben gyógyul és sokszor már óvatossá, bizalmatlanná válunk. Mégis érdemes a tapasztalatot pajzzsá formálni és bátran, felemelt fejjel ismét bizakodva tekinteni a jövőre. Ezt megtenni hatalmas lépés és nem mindenkinek sikerül, mégis hiszem, ahogy a Főnix újjászületik hamvaiból, úgy a lélek is képes az örök megújulásra a szeretet nevében.

 

„volt
oly hold
mi lágy hullámmal világítja
a holt
lány úszó fürtjeit
halak isszák sós ízű könnyeit

van
oly nap
min máglyák fényébe kiáltó szavak
miatt
anyák esnek térdre
hamuját a szél viszi a füstös égre

lesz
oly éj
min távoli kegyetlen
játék
gyanánt a kor ha nagyobbat vétkezik s
ember akkor már nem létezik”

Azt mondják, hogy az élet csupa móka és kacagás, de mégis többször sérülünk, ráadásul a kövek, melyek reánk hullnak, akaratlanul is sebeket hagynak bőrünkön. A lelkünk nem játékszer, ezt sosem szabad elfelejteni, és bár ki –kinyitjuk szívünk kapuját, a belépőnek egy sor „sárkánnyal” is meg kell küzdenie értünk. Mert mindannyiunkban ott a hercegnő, ki fehér daliás hercegére vár és a kastély ablakából lessük, hogy mikor érkezik el hozzánk… Bár nem külön álló a mostani vers, amelyet megosztani kívánok még, de számomra az egyik legértékesebb alkotás a kötetben.

 

„A Szürke sárkány
ellopta a napot!
Egy felhőbe bújva
A hold csak várt,
és ijedten vacogott.

Nyisd ki drágám a szemed,
s minden ragyogni fog velem s veled…

És jött egy ádáz
Fekete lovag,
fejem leütni készült,
s kínzott engem
sokat, sokat.

Sebeidre gyógyír a jelen,
megérteni csak itt fogod, ezen a helyen.

S volt egy hercegnő,
vár, hatalmas
szerelem…
Rózsa is volt benne,
ha jól emlékezem…

Tudom, drága.
Hervadt rózsád itt van még a kezemben,
s várok rád most is, itt
a jelenben.”

Kép: NiKy m.i.

Ezek után azt gondolom, hogy felesleges lenne bármilyen dicsérő szó vagy mondat, hiszen egyételmű, hogy mennyire a szívemhez nőttek a költemények. Ugyan nem minden vers szól hozzám, mégis összességében megkönnyeztem, néhol elmosolyodtam, de mindenképpen a lelkembe zártam. Pontosan tudom, hogy szinte lehetetlen, amit most érzek, de valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egy rokonlélekre leltem az alkotó személyében. Nőként megértettem, hogy az élet pofoktól nem mentes, de sorstársként egy segítőkéz nyújtásával bárki újra kezdheti az életet. Hiszen elcsúszunk, netán letaszítanak minket a helyes útról, de együtt, erősebben ismét visszatérhetünk a megfelelő ösvényre. A verseskötet egy nő életéből meritkezik egészen a kislányka időszakáig visszanyúlva, hogy a korszakok váltakozásával betekintést nyerhessen az olvasó egy életeszencia küzdelmeibe, örömébe, bizonytalanságába, hitébe. Hogy ki miképpen fogadja be az olvasottakat, az természetesen egyéni, mégis úgy gondolom, hogy jó érzés kézbe venni, elmélyülni és kicsit megmártózni az élet tengerében. A tapasztalás nem mindig a sajátunk kell, hogy legyen, aki ügyes más szenvedéséből is tanul, hogy a buktatókat könnyebben vegye.

És ez a kis részlet egy nagy igazságot üzen:

„– Ne csak a testedet lásd,
hanem azt, aki vagy,
azt a lényt is nézzed,
ki hordja a látványodat.”

Azt hiszem, őszintén elmondhatom, hogy kedvelem ezt a kis kötetet és bízom benne, hogy nem én leszek egyedül ezzel az érzéssel.

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, a könyvet megvásárolhatod a Péri Penna weboldalán.

Írta: NiKy

Simon Jimenez - Elveszett madarak

 

“Olyan korban élünk, amikor a hajók bele tudnak siklani az univerzum átlátszatlan hajtásaiba, majd elvitorláznak az idő peremét megülő hullámokon. Elő tudunk állítani izomszövetet, és a szálakat új végtagokká csévézhetjük. Egész kontinenseket törhetünk darabokra egyetlen YonSef robbanószerkezettel. Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem. Akármennyit is panaszkodtam amiatt, ahogy a szüleim diktálták a szabályokat, tudom, hogy kiváltságos gyerekkorom volt. Habár ritkán nevettünk, a családom sosem nélkülözte az ételt vagy a biztonságot. Nem szerettem régi otthonomat az állomás Sasfészkében, azonban nem vitathatom, hogy megfelelt az otthon fogalmának. És az enyém volt. A fiú számára az otthon a poklot jelentette.”

Simon Jimenez - Elveszett madarak című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Utóbbi időben nem voltam túlzottan elvarázsolva a kiadó könyveinek külalakja tekintetében, de úgy érzem, hogy a mostani kiadványuk bőven túllépte a tisztességes iparosmunka korlátait. Lehet, hogy erőltetettnek tűnik mindig a borítúval kezdeni egy értékelést, de meggyőződésem, hogy mint ahogy minden árucikk, úgy a könyvek esetében is döntő jelentőségű lehet a külső csomagolás az érdeklődés felkeltéséhez.

A színpad ezúttal a nem túl távoli, még ésszel felfogható jövő, ahol az emberiség egy kiváltágos töredéke elhagyja az élhetetlenné vált Földet és kirajzik a világűrbe, hogy aztán azt, magát meg nem hazudtoló módon, az országok és kormányok helyébe lépő gigavállalatok által uralt szektorokra szabdalja. Virágzik a kereskedelem az egymástól egyébként sokszor teljesen elszigetelt világok között, amelyet egy újfajta technológia tesz lehetővé: az űrhajók a világegyetem Áramlatain, egyfajta gravitációs hullámokon sodródva képesek óriási távolságokat megtenni, ám míg a Zsebben tartózkodó legénység szubjektív idejében alig pár hónap telik el, addig “odakint” évtizedek repülnek el. A történet egy isten háta mögötti, szinte a feudális korban rekedt agrárvilágon kezdődik, ahova a hajók csak tizenötévente egyszer jutnak el és egy nap egy rejtélyes fiú hullik alá a meghasadt égből.

A fiúról azonban sokáig szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért nagyon fontos az “ezeréves” asszonynak, vagyis annak a zseniális, szinte istenként tisztelt tudósnak, aki még a régi Földön megtervezte az emberek csillagközi életét lehetővé tevő első űrállomásokat. A nő rejtélyes és egyben visszautasíthatlan megbízást ad annak a Nia Imani kapitánynak, aki a fiút a távoli bolygóról kimenekítette. A megállapodás szerint legénységével a gyermek gondját kell viselnie és el kell rejtenie, míg bizonyos képességek jelét nem mutatja…

Kép: NiKy m.i.

A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, amelyben végigkísérhetjük, ahogy a kezdetben néma és zárkózott gyermek felcseperedik és szoros kötelék alakul ki közte és a legénység tagjai, különösen Nia között. Megismerjük ezt a furcsa, mégis ismerős univerzumot, ahol a vállalatok korlátlan hatalomra tettek szert és hiába az univerzum gyakorlati végtelensége, étvágyuk és gátlástalanságuk kiapadhatatlan, egész bolygókat szipolyoznak ki gazdaságilag. A könyv antitézise a többnyire arctalan, ezerfejű hidra, a határtalan emberi mohóság és ambíció. A könyv első felében a felnőttéváláson van a hangsúly, a múlt és önmagunk megismerésén és megértésén egy viszonylag veszélytelen világban. Szereplőink például látogatást tesznek egy olyan világon is, ami akár A kis hercegből is előbukkanhatott volna, ahol egyetlen ember él teljes elszigetelődésben. A regény logikai második felvonásában a korai felnőttkor elérésével aztán a világ hirtelen egy sokkal veszedelmesebb és kegyetlenebb hellyé változik.

Kép: NIKy. mi.i.

A cselekmény legfontosabb szála és mozgatórugója a Nia és a fiú között kialakuló rendkívül erős és különleges kapocs, mint egy fogadott anya és fogadott gyermeke között megbonthatatlan kötelék. Ennek megfelelően a könyv első 200-250 oldalán rengeteg belső monológgal, szorongással és melankóliával fogunk találkozni, mert minden szereplő őriz valamilyen csontvázat a szekrényében. Őszintén megmondva, számomra nehezen ment ezeknek az oldalaknak az olvasása a rendkívül lassú tempó miatt, szinte fojtogató volt ugyanzon érzések újabb és újabb megfogalmazása. Aztán az író a második 200 oldalra sebességet váltott és csak kapkodtam a fejem. Nehéz spoiler-ek nélkül leírni mindazt, ami a végkifejletben történik, ezért csak annyit javasolnék, hogy akinek, hozzám hasonlóan, nehezen ment az első fele, az tartson ki, mert a végére abszolút kárpótolva lesz szerintem. Vannak persze logikai bukfencek, a műfaj sosem volt teljesen mentes tőlük, de valami olyan érzelmi hullámvasútra leszünk felültetve, amely végül mindannyiunkban nyomot fog hagyni.

Kozmikus magány, a másik utáni sóvárgás, a minden logikát és józan észt meghazudtoló elementális remény tartja egyben a regény szövetét. Nem a még több és fejlettebb technológia fog önmagában bennünket társas lényekké tenni, hanem a végtelen távolságokat áthidalni képes szeretet és önfeláldozás.   

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed és kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Hevesi Judit - Hálátlanok búcsúja

 

„minden elmúlt
a köveken túl már felkelt a nap
de ennyi ember
istenem
az mennyi bűntudat.”

Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni, akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a fedelet.

Hevesi Judit magyar költő és szerkesztő, aki számos kötetet álmodott meg számunkra. Ilyen többek között 2015-ben megjelent a Hálátlanok búcsúja vagy a 2017-ben kiadott Holnap ne gyere című könyvei, amelyek egységesen a Magvető Kiadó gondozásának köszönhetőek. A költőről itt olvashatsz többet.

A Hálátlanok búcsúja egy kortárs verseskötet, amely egyben egy tiszteletteljes megemlékezés is a holokauszt áldozatairól. Ámbár nem teljesen azt kapja az olvasó, amit elsőre vélelmezni látszik, ugyanis sokkalta többet ad a versek felosztottságán keresztül. Ugyan nincsenek fő részre osztva a költemények, mégis jól látható, hogy miképpen kíván a szerző üzenni, hiszen minden költemény egy adott eseményről, élményről mesél, és a műveken belül is észrevehető egyfajta elkülönülés is.

„Elakadó szavakkal beszélni mifelénk
nem szokás,
Idehazudok hát valami megfoghatót
hogy minden még éppen kibírható legyen
és bizonygatom majd
képesek vagyunk a gyászra.
Aztán megvárom míg búcsúzáskor
eltűnik az összes távozó.
Végül talán nem is mondok semmit
mert ünnepélyes pillanatokban
nem illik a dadogás
és mifelénk emlékezni különben is
egyenes háttal
szépen vasalt ingekben szokás.”

A versek bizonyos szinten emlékezések, hiszen egy család életmozaikjai sejlenek fel a lapokról. Ezek a puzzle darabkák adnak egy keretet és egymáshoz illesztve végül egészen döbbenetes, bűzlő, rothadó húsként hívogató élményeket tárnak az olvasó elé. Bárki lehet dögevő, hiszen megadatik a felkínált hús fogyasztása, ámbár arra számítani kell, hogy a gyomrot megüli és végül mi magunk is áldozatává válunk. A sorok között megbúvó halál nagyon ravasz, sokszor maga a megértő „angyal” és mégis, mire észbe kapunk, már vértől ragacsos a kezünk, testünk és lelkünk.

Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorok között, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.

Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk bizarrságában az élet borzalmává növik ki magukat.

Kép: NiKY m.i.

„nagyanyámat egy karácsonyon befalaztuk

sok volt neki a világ

nem bírt volna el vele

egy kis lukat azért szabadon hagytunk

azon kapott enni inni sokat beszélgettünk

csudajó dolga lehetett

néha azért szólt a fiának hogy most már talán kijönne

megbánta minden bűnét régen

például azt hogy létezik

nagyapám szerint éppen ezért kellene még neki egy kis idő

öt évet töltött a sötét zugban

én meg mindennap elmondtam neki

hogy ő a legjobb nagyi a világon

mert tudom hol van és mit csinál

aztán este lett és reggel
első napon a mama nem válaszolt
aztán iszonyú bűz lett
második napon a falat lebontottuk
eltelt még néhány nap bűnbánattal persze
hetedik napon eltemettük

másnap az oviban is elmeséltem nagyanyám történetét

a többiek őszinte csodálattal hallgatták a mesét

a daduska meg azt mondta anyámnak

beteg ez a gyerek”

Amikor olvastam ezeket a sorokat az jutott eszembe, hogy már találkoztam hasonlóan kifejező versekkel, hiszen még tavaly volt szerencsém kézbe venni Ágoston Tamás – A visszaalvás művészete című verseskötetét, amiben szintén egy család „mindennapjairól” olvashattam némi groteszk felhanggal. Ott már említettem, de itt is csak ismételni tudom önmagamat, miszerint a szerző megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis reméljük, hogy csak a képzelet szüleményei. Az egész könyvre jellemző egy bizonyos depresszív groteszkség, amit elsődlegesen a költeményekben megjelenő szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.

A költeményekben bizonyos motívumok vissza-visszaköszönnek, ilyen például a magányosság, a halál közelisége, valamint a madarak jelenléte. Mint tudjuk, a madár általában a felemelkedés, a szárnyalás, az elérhetetlen világ jelképe. Ég és föld között szárnyal, így válik közvetítővé ember és a felső világ között. Ez a jelkép megmutatkozik eme versekben is, hiszen többször van egy szinten említve a Jóisten különböző formáival.

Kép: NiKY m.i.

„a történetek rossz véget érnek

károgod a fejemnél újra madár

körmeid látod hiába fested vörösre

opálos színek között lélegzel

tűlevelű erdő kékjében vagy földszín

nem láthatod krisztust a kereszt után”

És végezetül, de nem utolsó sorban tükröt állít az emberiség arca elé. Ha elég bátor vagy belenézel. Először nem látsz mást, mint tükörképedet, talán illegeted is magad előtte, talán elégedett vagy éppen látványoddal, vagy csupán ráncolod homlokod. Bárhogyan is legyen, egy röpke pillanat után már nem a tiszta önmagadat csodálhatod, hanem egy nem is oly régen történt esemény képei sejlenek eléd. A homályos kép lassan kitisztul és egy családi házat pillanthatsz meg. Minden életről árulkodik, az összes bútoron tisztaság és csipketerítő. A falakon fényképek és festmények, a fogason még a kabát is ott lóg. A szobában emberek jönnek-mennek, mosolyognak, beszélgetnek, de te mégis érzed, hogy valami nem stimmel. Hallgass az első megérzésedre és figyelmesen olvasd a következő sorokat:

Kép: NiKY m.i.

„de inkább te beszélj
én hallgatlak
mesélj azokról
akik a halott emberek
ágyaiban aludtak

kinyitották szekrényeiket
elhordták ruháikat
megették az ételüket
vagy átírták a nevük
a névtáblán
és hiába áll rajta sajátjuk
ne látják soha többé
nem láthatják önmaguk

csak mesélj még

malter lesz nyelved

falakat épít

kapuja alatt önmagamhoz osonok

megismerkedünk

te tartasz

én halálra fagyok

míg vörösre

festik a parton

karmaikat az angyalok”

Azt hiszem ennyi pont elegendő lesz ahhoz, hogy ha kíváncsiságod tűzét felélesztettem el akarod majd olvasni a többi alkotást is. Ha ezek után nem érzed a vágyat, akkor mindegy, hiszen kiidézhetném az egész könyvet, de ezt a könnyítést nem teszem meg neked. Olvasd el és hagyd, hogy az üzenete megfesse lelked papírját… hogy miképpen csukod be a fedelet, azt majd eldöntöd ezután.

Az én kezem remeg és nem az aktuális szobám hűvösétől, hanem azon emberek emlékéért sír a lelkem, akiket a Holokauszt áldozatává tett. Nem éltem akkor, de még az én arcomat is bánattól potyogó könnyekkel áztatják, hogy legalább még egy lélek tisztelettel adózzon az elhunytaknak.

Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Igen nehéz kérdés, hiszen a verseket egy szűk réteg kedveli manapság, ráadásul a kortárs szerzemények még nehezebben befogadhatóak azoknak, akik az élet megszokott üteméhez szoktak. Sokszor nincsenek míves szavak vagy magasztos sorok, mégis többet mondanak puritánságukkal a versek, mint a hajdani időkből származtatottak. Talán azoknak ajánlanám, akik értékelik a mély mondanivalóságot és elég bátrak ahhoz, hogy a lelkük üres vásznát egy költő kezébe adják. Hogy milyen alkotás születik végül egyéni, de a végeredmény beleivódik mindenki lelkébe, ezt biztosan állíthatom.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Magvető Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Mészöly Ágnes - Barni titkos barátai

 

Sok mesekönyv születik mostanában valamilyen témakör érzékenyítése címén, ahol az adott korosztály behatóbban megismerheti a tematikát és még jól is szórakozik közben. A mostani kötet is hasonló szándékkal íródott, mégis alapvetően különleges.

Mészöly Ágnes szerző nevét valószínű, hogy már nem kell bemutatnom, elvégre, aki olvas gyermek- vagy ifjúsági irodalmat, annak az írónő valamely alkotása már kezébe kerülhetett, hiszen az alkotó otthonosan mozog a kisebb és nagyobb olvasók világában egyaránt. Hogy csak egy-két példával éljek, ilyen a Levendula című mesesorozata vagy a Darwin-játszma című ifjúsági regénye.

Barni titkos barátai című mesekönyve 2022 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A rajzokat ezúttal Horváth Ildi munkájának köszönhetjük, amelyek nagyon kedvessé és bájossá teszik a történetet.

Ez a mesekönyv egy csonka családban élő kisfiúról és édesanyjáról mesél. A könyvben nyolc mese található, amelyek egy csokorba szedve egy kilencedik történetté növik ki magukat.

Barni szomorúan tölti az óvodás napjait, hiszen egyre csak várja, hogy egy sötétkék Opel feltűnjön a láthatáron. Az autóban Apa ül és mióta elment, napról-napa egyre nehezebb. Anya délutánonként érkezik, de ha szomorú, a kapuban mindig kihúzza magát és elmosolyodik. Minden nap ugyanúgy telik és semmi sem változik.

Az anyuka mindent megpróbál, hogy felvidítsa kisfiát, de már semmi sem olyan, mint az után a bizonyos nap után. Vajon képes lesz-e egyedül felnevelni a kisfiát?

Egy napon furcsa rendetlenséget találnak az utcán. Mindenféle kidobott kacat hever a járda szélén. Barninak feltűnik egy doboz, amelyben két plüss állatka szólítja meg. A szürke színű egy elefánt féle, a barna pedig amolyan víziló féle (vagy fordítva).

A kezdeti morgolódás után a három kis lélek elválaszthatatlan lesz és sok közös kaland vár rájuk. Vajon miért olyan nehéz Apa nélkül minden? És vajon milyen kalandok várnak Bernire? Nos, ezekre a kérdésekre is megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.

„-Tudod, aranyom, a csillogás az tovább él. Benned, meg az én emlékeimben. Hogy soha nem felejtjük el őket, ahogy ott lebegtek a vízben (…).”

Azt kell, hogy írjam nagyon meghatódtam ettől a könyvtől, mert sok olyan témát dolgoz fel, amelyre még jómagam is érzékenyen reagálok. Ilyen például egy szeretett személy elvesztése, a gyász feldolgozása, a társadalmi kirekesztettség érzése. Azt hiszem, hogy talán ezek miatt is éreztem úgy olvasásom folyamán, hogy egy különleges kötetet vehettem kézbe.

Barni személye nagyon sokrétű, hiszen teljesen érthető okokból reagál először nyűgösebben édesapja hiányára, majdan később az őt körülvevő személyekre, eseményekre. A későbbi nyitottsága egy nagyon szép feldolgozási folyamat eredménye, amely a külön szedett mesék által az olvasóban is szirmaira bontódik. Talán pont ezért is gondolom azt, hogy ha ebben a témakörben keresünk könyvet a kisebbeknek, akkor eme mesekötet tökéletes választásnak bizonyul majd.

Összességében jól szórakoztam, hiszen a komolysága ellenére könnyed és kedves. Jó volt a kisfiú szemszögén keresztül megismerni a világot, barátkozni és talán egyszer megtudom majd én is, hogy milyen lehet a „dinó a retymegek ellent” játszani.

Ajánlom a könyvet a kisebb olvasóknak és a szülőknek egyaránt. Mivel a mesék érzékenyítő hatással vannak, így az olvasás után érdemes lehet átbeszélni a történteket és esetleg kedvet kaptok ti is a „dinó a retymegek ellent” játékhoz, bármi is legyen az!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Kyoichi Katayama - Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén

 

„Furcsa, de amikor azt hisszük, hogy nincs jövőnk, rájövünk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, viszont amikor az egész élet előttünk áll, akkor ez az erő elhagy bennünket.”

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját. Hallgatom zenéiket, nézem sorozataikat, olvasom könyveiket. Azt el kell ismernem, hogy a japán társadalom cseppet távolabb áll tőlem, de elsőlegesen saját hiányosságomnak rovom fel ezt a tényt, sem mint annak az eshetőségnek, hogy érdektelen lennék e tekintetben. Amikor előolvasói lehetőséget kaptam a Művelt Nép Kiadó jóvoltából, - amit ezúton itt is köszönök -, nagyot dobbant a szívem, hiszen egy olyan történet nyitotta meg kapuját előttem, amely bár az ifjúságnak íródott, mégis sokkalta több annál. És valóban, az emberi pszichológia labirintusában jártam, megmásztam az élet legnagyobb hegyét, hogy levethessem magam a legveszélyesebb szakadékba. Hogy megérte-e? Gyere és fedezd fel velem és döntsd el magad!

Kyoichi Katayama 1959. január 5. (életkor 63 év), Uwajima, Ehime prefektúra, Japánban született, és a Kyushu Egyetemen végzett. A szerző első nagy könyve a Kehai (Jel) volt. A könyv elnyerte a Bungakkai Újoncok díjat. Kiáltsd ​ki a szerelmed a világ közepén című regényéből egy manga (illusztrálta: Kazumi Kazui), egy film és egy japán televíziós dráma készült. Ezt a kiadványát fordították le először angolra 2008-ban.

Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén című regénye 2022 nyári újdonságainak egyike lesz, amelyet a Művelt Nép Kiadó gondozásának köszönhetünk.

Az első, ami megfogja a leendő olvasó tekintetét, az a borító. Az anime hatású kép egy igazi csemege mind a szemnek, mint pedig a léleknek, egy olyan ígéret, amely minden tekintetben azt adja amit sugall.

De miről is szól a történet?

Adott két fiatal, akik miután egy osztályba kerülnek, a közös osztályfeladatok elvégzésével egyre több időt töltenek együtt.

Sakutaro különleges fiú minden tekintetben, hiszen eszes, kiváló a sportok terén és egy csodálatos lélek barátja lehet. A kezdeti barátság szépen lassan átalakul egy mély és erős szerelemmé, amelyet sem az idő, sem pedig ember fel nem oldhat benne.

Aki egy intelligens és kedves lány. Az osztálytársai kedvelik, hiszen szép és szorgalmas leánynak ismerik meg. A Sakutaro-val való harcai és elmélkedései egy gyönyörű érzelmi virágot eredményeznek, amelynek szirmaira bomlása két ember lassan áramló, mégis tartalmas kapcsolatát hozza létre.

De mi van akkor, ha az élet tartogat olyan meglepetéseket, amelyekre egyikük sincs felkészülve? Vajon milyen jövő vár bármelyikükre is a másik nélkül? Vajon képes lesz-e bármelyikük is egy félként létezni a világban, mikor a másik fele nincs vele? És mit tehet egy örök lánggal lobogó, igaz szerelem, ha a szél folyamatosan játszik vele, és csak addig létezhet, míg küzd és akar?

„– Az életben bizonyos dolgok megvalósulnak, bizonyos dolgok meg nem valósulnak meg. Ami megvalósul, azt azonnal elfelejtjük, ami nem, azt mindig féltékenyen dédelgetjük magunkban. Az álmok vagy a vágyak is ilyenek. Bizonyos értelemben maga az élet szépsége abban a szerelemben rejlik, ami sosem létezett. Így nem marad felesleges valami, ami nem is volt, mert a valóságban már, mint szépség létezik.”

Ez a történet nyomot fog hagyni az olvasó lelkében akaratlanul is. Felmerül majd mindenki életének jelenlegi képe, hogy mit ért el és hova tart. Megmérettetik az emberi lélek majd a létezés nagy csatájában, hogy a végén számot vethessen mindenki magával, jó és rossz döntései által. Mert a végén mindenki ugyan arra az ösvényre fog lépni, de a megtett út nem mindegy milyen élményekkel telik.

Szubjektíven úgy gondolom, hogy ez a történet gyönyörű, hiszen számos oldalról vizsgálja az emberi lelket, az élet értelmét és a két lélek közt megélhető tiszta szeretetet.

„– Azt hisszük, sokat fejlődött a világ, de valójában az érzések, amiket minden egyes ember a szíve legmélyén rejteget, nos azok talán soha sem változtak.”

Sakutaro karaktere kimagasló, hiszen hibázik, tehát esendő, mégis sokat tanul és végül elérkezik a megfelelő ösvényre. Nagy utat jár be, de minden egyes küzdelme egy nagy csodához vezető szükséges erőfeszítés, amely nélkül nem érhetne el a végcélhoz.

Aki minden tekintetben gyönyörű és ezt egész végig így éreztem.

A két karakter közti érzelmi térkép tele van buktatókkal, zsákutcákkal, mégis létezik az arany középút, csak meg kell találniuk a rávezető ösvényt.

Számomra még egy szereplő volt igencsak fontos, ez pedig a nagyapa. Az ő értékrendje és egy bizonyos kérése megfájdította a lelkemet és hirtelen úgy éreztem, hogy Sakutaro nagyon szerencsés ifjú, mert ilyen felmenője lehet.

Események szempontjából bár lassú folyású, mégis cselekménydús. Az olvasónak el fog szorulni a torka, talán szenvedni is fog, de senki szeme nem marad szárazon. Ráadásul egy szépen érzékelhető párhuzamot láthatunk a múlt és jelen, élet és halál, valamint Sakutaro és Aki között. Minden idősík nagyon fontos és meghatározó a történet alakulását tekintve.

Nagyon hálás vagyok azért, mert olvashattam ezt a történetet és egy új kedvenc szerzőre lelhettem.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert legyél ifjú, vagy annak valló felnőtt, a lelked ezer színben fog pompázni, hogy végül megismerhesd az igazi sötétséget. Aki „túléli” ezt az utazást, annak pedig a jutalma sem marad el végül. És egy nagyon igaz gondolat: „A világegyetemben minden dolognak célja van, nincsenek rögtönzések vagy váratlan változások. Nekünk csak azért tűnnek váratlannak, mert nem értjük azokat. A gyakorlatban az embernek nincs meg a kellő intelligenciája, hogy felfogja ezeket.”

Remélem kellően felcsigáztalak, hiszen tényleg érdemes kézbe venni a regényt. Ha úgy érzed kíváncsi vagy rá, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Egy Igazgyöngy az írói palettán - Interjú Maddie Grand szerzővel

Érzelmekben gazdag történetet számos szerző tud írni, de olyan igencsak kevés akad, aki hiteles forrásokból merítkezve, egy valós palettából emeli ki a legtragikusabb idősíkokon megélt emocionális hullámzásokat. Ráadásul a legtisztább szeretetről csak úgy lehet alkotni, ha annak alkotója átélte vagy átérezte eme csodát. A mostani szerző Gyöngyöm című könyvét megsirattam és megszerettem, hiszen egy tiszta lelkű írónő gondolatai kerültek papírra. Ez a kötet nagyon megindító volt a számomra, ezért is örültem olyan nagyon, amikor a hölgy elvállalta az interjúfelkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, Maddie Grand szerzővel készült beszélgetésemet!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mesélj magadról! Hogyan született meg az ötlet, hogy könyvet írjál?

Nem emlékszem, hogy mikor kezdődött, de már általánosban is írtam. Nyolcadikban órán írtam egy spirálfüzetbe, amit a barátnőim szünetben olvastak. Hárman-négyen is ültek a padon vagy a lépcsőn, és olvasták.

Azóta persze több másik történetet is írtam, de a fióknál sajnos nem jutottak tovább. A Gyöngyöm pedig... hát azt hiszem, hogy olyan volt, mint egy régóta várt gyermekáldás.

Gyöngyöm egy igen különleges cím, melyről úgy tudom, hogy a gyöngyöt már évezredek óta használja az emberiség utánozhatatlan, természetes, egyedi szépsége miatt. A régi legendák szerint a sellők könnyei a gyöngyök, míg más regékben a kagylók gyöngyei a holdfény hatására keletkeznek az éjszakai harmatból. Az ókori görögök úgy hitték, hogy a gyöngy viselése az esküvőn boldogságot hoz a házasságba. A már boldog házasságban élő rokonok adták ajándékba a friss házasulóknak. Ezen információk alapján okkal gondolom azt, hogy ez az egyedi cím egy mélyebb utalást takar? Mennyire van alapja ennek a gondolatnak?

Hmmm... szeretném azt hinni, hogy igen. Egy számomra nagyon (nagyon-nagyon) fontos ember szólított így, amitől - ahogy te is mondod - szépnek és különlegesnek érezhettem magam.

Nem volt hát kérdés, hogy ezzel az érzéssel kell megtöltenem a történetet.

A könyved témakör tekintetében igen sokrétű, gondolok itt a misztikus kitekintésekre, egy bizonyos transzcendens vagy sors esemény alakítására vagy egy olyan mély emocionális töltetre, amely ritka két ember között. Hogyan született meg a történeted alapötlete? És milyen szándékkal gyúrtad egy történetté ezeket az amúgy sem könnyű témaköröket?

Az alap ötletet egy kedves ismerősömtől kaptam. Amikor mesélt nekem erről a jelenségről, azt éreztem, hogy egy olyan dolog, ami eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. Azt éreztem, hogy mindenképp meg kell osztanom az emberekkel. Nevezhetnénk csodának, de lássuk be, a szerelem és az élet maga sem más! Így tehát kézenfekvő volt, hogy mindezeket összefonva mutassam meg, mennyi csoda várhat ránk.

A karaktereid sok szenvedésen mennek keresztül, mégis kitartanak hitük és érzelmeik tekintetében. Ez a fajta küzdelem igazi erőpróba lenne bármely ember számára. Volt-e jó példa előtted akár gyermekkorodból-, akár felnőttként, egy személy, aki a való életben ehhez hasonló eseményeken esett át? Esetleg adta –e élő személy a karaktereid alapjait? Gondolok itt elsődlegesen jellemzőkre, külsőségekre?

No igen, a karakterek... Többük megformázásában segítettek körülöttem élő személyek. Volt, aki csak egy-egy kisebb tulajdonságát "kölcsönözte" valamelyik szereplőmnek, de volt, akit csak azért idealizáltam picit túl, hogy be tudjam illeszteni a történetbe.

Az élet furcsa fintora, hogy a nehézség, amit a karakterekre mértem, az életben visszaütött rám, és most én megyek keresztül hasonlón. Jelentem, a karma így is működik!

Amikor olvastam a könyvedet, egész végig egy mélységes szomorúság ülepedett a lelkemre, mely persze érthető bizonyos szinten a tematikáját tekintve, mégis megfoghatatlan volt a számomra az a bizonyos igazságtalanság, ami jellemezte eleinte a történetet. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az adott események szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?

Sajnálom, hogy elszomorítottalak! Nem ez volt a cél, csupán megmutatni, hogy a mély érzések minden irányban mélyek. Amilyen magasságokban élünk meg pl. egy nagy szerelmet, a pokol épp olyan mély bugyrait járjuk be, amikor elveszítjük. Természetesen a szomorú részeket gyakran sírva írtam, az én könnyeim is hullottak, amikor kínoztam a karaktereim. Talán csak annyiban volt nekem könnyebb, hogy én tudtam, mi lesz a vége.

A könyved önsegítő is egyben, mert az olvasó óhatatlanul átesik azokon a változásokon és lelki tusákon, mint amelyeken a karaktereiden is végig megy. Milyen eredményt szerettél volna elérni a történeteddel és végeztél-e valamilyen pszichológiai tanulmányokat esetleg?

Tényleg így látod? Ez nem volt cél, de boldoggá tesz, ha valakinek segít! Sajnos nem tanultam pszichológiát, de világ életemben borzasztóan érdekeltek az elme és a lélek dolgai.

Én csak szerettem volna, hogy olyanok is átérezhessék ezt a fajta szerelmet, akiknek még nem adatott ez meg.

Egy kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended? Mint író, hogyan látod önmagadat? Ha be kellene mutatni magadat a nagy közönségnek, akkor mit osztanál meg a világgal? Mi az az 5 pozitív és 5 negatív jellemző, amit szeretsz, illetve nem kedvelsz magadban?

Hú, (hi-hi) gonosz vaaagy! ♡

Kezdem akkor a fejlesztési lehetőségeimmel (hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy megtanította, hogy nem hibáink vannak, hanem fejlesztési lehetőségeink – szerintem zseniális lépés a szemléletváltáshoz!). Szóval: szörnyen türelmetlen vagyok, gyakran meggondolatlan, figyelmetlen, szétszórt és néha túl korán vonok le következtetéseket.

Amiket viszont szeretek magamban: az érzékenységem (idővel szépen átkerült a negatív oldalról ide, és ez nagyon jó), többnyire jó a humorom, van együttérző képességem, törekszem a probléma megoldására és próbálom keresni a jót. Ez vagyok én emberként, de hogy íróként hogyan látom magam? Látod, ez fogós kérdés. Író jóval kevesebb ideje vagyok, mint ember. Erre a kérdésre térjünk vissza néhány könyvvel később!

Van-e olyan példaképed, akinek a munkássága vagy léte hozzásegített ahhoz, hogy itt tarthass jelen pillanatban az írói munkásságodban?

Sajnos sokkal kevesebbet olvasok, mint szeretnék. Kimondott példaképem ebből kifolyólag sajnos nincs, de természetesen vannak olyan emberek, akik inspirálnak, egyes helyzetekben irányt vagy lehetőséget mutatnak. Ha mindenképpen választanom kellene, akkor J. K. Rowlingot emelném ki. Végtelenül inspiráló amit véghez vitt.

Mit gondolsz a mai gyermekvállalásról? Sokan azon az elven élnek, hogy túlnépesedett a bolygónk, ezért nem vállalnak gyermeket, mások szerint pedig asszonyi kötelesség az utód pótlása. Mi erről a meglátásod, véleményed?

Megosztó kérdés. Személy szerint engem a második vélemény felháborít. Nem szabadna kötelességként ráerőltetni senkire. Ettől függetlenül az elsővel értek egyet, túl sok ember él ezen a bolygón, és gátlástalanul, ész és fék nélkül zsákmányoljuk ki - mintha tudnánk bárhol másutt élni jelenlegi fizikai valónkban. Általában rábíznám mindenkire, de a zöld lelkem támogatná a születés szabályozását.

A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?

Bár közel sem ismerem az összes vallást - istenigazából úgy igazán egyet sem - azt gondolom, hogy a hit(ek) alapja mindenhol ugyanaz, csak a különböző embercsoportok különböző igényei, befogadóképessége, szája íze szerint van fűszerezve. Ugyanaz a vágy rejlik mind mögött? az, hogy tudhassuk, hogy van tovább, hogy az életnek van valami magasztosabb értelme, mint maga a létezés.

A magam részéről örülök ennek a sokszínűségnek, és bízom benne, hogy az empátia és az elfogadás lesz erősebb és nem a gyűlölet.

Mit gondolsz a halálról? Illetve hiszel a lélekvándorlásban? Mit gondolsz úgy általában erről a témakörről? Szerinted meg van írva előre az emberek sorsa?

Rettegek tőle. Talán ezért is szeretném hinni, hogy a lelkünk húzhat egy új kártyát utána.

Nem abban hiszek, hogy meg van írva a sorsunk, hanem abban, hogy vállaltunk bizonyos feladatokat, amiket igyekszik a lelkünk teljesíteni, meghaladni, célokat, amiket igyekszünk elérni, érzéseket, amiket át akarunk élni. Ezekhez kapunk különböző helyzeteket, próbákat, embereket, aztán mi döntjük el, hogy küzdünk, amíg sikerül, vagy feladjuk.

Térjünk vissza kicsit a regényedhez. A történeted romantikus, de nem az a csöpögős, ma oly nagy divatnak örvendő rózsaszín buborék. Szerinted mennyire kell kiemelni két ember között az érzelmeket egy kötetben? Egyáltalán számodra mitől jó egy romantikus mű? És mennyire tudtál elmerülni írás közben egy – egy karakterek érzelmi hullámzásakor?

Ha romantikáról van szó, az számomra a szerelemről, két ember egymás iránt érzett érzelmeiről szól. Véleményem szerint egy jó romantikus mű ezeket az érzelmeket mutatja meg. Ha romantikára vágyva veszel kézbe pl. egy könyvet, akkor arra vágysz, hogy e köré fonódik a történet (de ez igaz más művészeti ágakra is). Ha nem vágysz megtapasztalni a szerelmet a műből, akkor mást választasz: kalandot, történelmet vagy egy jó horrort.

A Gyöngyöm megírása könnyű volt, hiszen szinte csak szavakba kellett öntenem azokat az érzéseket, amelyek bennem voltak. Folyton változunk, de ha sikerül visszatekintenünk egy-egy korábbi pillanatunkra, állapotunkra, akkor nem nehéz azonosulni a karakter pillanatnyi érzéseivel.

A könyved nem tipikusan a hagyományos fejezetekre épül, mégis szépen érzékelhető a múlt és jelen váltakozása. Miért ebben a formában írtad meg a könyvedet és téged mennyire zavart meg esetleg, ha éppen abba kellett hagynod az írást?

Ahogy kezdett a történet kiforrni, úgy látszott, hogy kicsit izgalmasabb, fűszeresebb, érdekesebb lehet, ha borítok az időrenden. Azt kezdettől fogva tudtam, hogy a főszereplők nézőpontjait váltakozva akarom megmutatni, és ehhez céltudatosan tartottam is magam. Nem emlékszem, hogy gondot okozott volna, amikor megzavartak vagy valamiért abba kellett hagynom az írást. Az ujjaim szerencsére mindig tudták, hogy mit kell írniuk, amikor ismét hozzáértek a billentyűkhöz.

A XXI. század nagy divatja az erotikus könyvek lettek. Ez az őrület bizonyos szinten kezd lankadni, mégis minden évben egyre több ilyen témájú kötet jelenik meg. Szerinted miért van ekkora igényük a mai háziasszonynak, vagy fiatal nőnek a túlfűtött testiségre a lapokon? És melyik ad számodra többet: egy erotikus-romantikus vagy csak szimplán romantikus történet?

Tetszik a szóhasználat! Erotikus témában különleges töltést ad a "lankadni" kifejezés!

Nem hiszem, hogy a mai nőknek nagyobb igénye lenne az erotikára, én inkább a nagyobb lehetőségekben látom a különbséget a régebbi korokhoz képest.

Az embereknek (direkt veszem ide mindkét nemet) szükségük van a szexualitásuk megélésére. A férfiaknak annyiból más (talán könnyebb, de nem merném állítani), hogy ők vizuálisabbak, így a felnőtt filmek (korábban a magazinok vagy egyéb képi ábrázolások) kielégítőek lehetnek. A nőknek a szexualitáshoz is több érzelemre van szükségük, mely megjelenítéséhez az erotikus irodalom tökéletes eszköz. Jelen élethelyzetemben viszont egyiket sem szeretném.

Többször is megemlítetted a fentebbi válaszaidkor, hogy most nehezebb időszakon mész keresztül. Ebben az élethelyzetben szokott segíteni az írás? Akár napló, akár egy újabb történet formájában? Hogyan dolgozod fel a veszteségeket, a nehezebb időszakokat? Ha nem túl személyes természetesen a kérdésem!

Egyelőre nem megy az írás. Több elkezdett könyvem is van, melyek szépen, türelmesen várják a megfelelő időt. Sokáig semmilyen alkotó tevékenységhez sem volt erőm, aztán elkezdtem festeni. Mára lassan már érzem a gépem hívását, ígérem, nemsoká folytatom a következő történetet.

Térjünk kicsit vissza a könyvedhez. A borító nagyon szép és különleges. Mennyi beleszólásod volt és elégedett vagy az eredménnyel? Ki készítette a külső képet?

Köszönöm! Örülök, hogy tetszik! Én is imádom! A borító Asley Redwood munkája, melyhez a képeket Erdős Juci készítette. Mindketten azt varázsolták, amit álmodtam, amiért nem lehetek elég hálás nekik! A képekhez nagyon erős szálak fűznek (micsoda váratlan fordulat, igaz?), tökéletesen ábrázolják mindazt, amit ez a könyv jelent számomra.

A könyved a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?

A kiadót egy nagyon kedves barátnőm javasolta, Erberling Judit. Akkor még csak az édesanyja, Bombicz Judit tapasztalatai alapján ajánlotta, de időközben neki is megjelent a kiadó gondozásában egy verses kötete.

A közös munka nagyon jól ment, (viszonyítási alapom ugyan nincs, de) végtelenül segítőkészek, türelmesek és együttműködők voltak.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor találkozhatunk veled személyesen és hol? Esetleg gondoltál arra, hogy más műfajban is kipróbáld magad?

A személyes találkozóról nem tudok mit mondani. Olyannyira kezdő vagyok a pályán, hogy nem is nagyon gondolkodtam még ilyesmiben.

A terveim között szerepel, hogy az év végén kiadom a második könyvem. Ez némiképp más műfaj, mint a Gyöngyöm. Nyilván nem tudom a romantikát teljesen száműzni a műveimből - az nem is én lennék -, de nem az lesz a fő téma.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Gyöngyöm című könyvet pedig, a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása

„Mégis, mi a divat, ha nem időszakosan változó pozőrködés? Ami most réginek számít, hamarosan újdonság lesz, és a mai újdonságok is elöregednek majd.”

Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm, akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is magasan veri a plafont, hiába morgok éppen.

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása című kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind elvadult színei, mind pedig a képi ábrázolás tekintetében. Ahogy az első rész estében, úgy most a második kép is Faniszló Ádám munkáját dicséri. Egyébként azt el kell ismernem, hogy kimondottan szeretem a kiadó borítómunkáit, mert nagyon kifejezőek és jó színpalettával dolgoznak.

Ez a kötet már teljesen más alapokból indul ki, mint az előző része. Itt egy apró eltéréssel ott folytatódik a regény, ahol az első rész abbamaradt. Molly kilétét és múltját sok ködös folt tarkítja, amelyek bizony felfedezésre várnak, ráadásul most már semmiben sem lehet biztos. A segítség általában „jókor” érkezett eddig, de a fordulópont hamar bekövetkezik életében. Ha nincs tisztában a múltjával, a jelene folyamatosan változó és a jövő mindig a következő óra reményével telik, akkor vajon kiben bízhat? Vajon mikor lesz vége ennek az őrületnek és káosznak? A múltat meg kell érteni, ahhoz, hogy a jelen élhetővé váljon, de vajon lesz-e elég idő? És vajon a kedvesség és szeretet milyen funkciókat tölt be?

„Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés, amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, csalódást okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő vándorszínészekre.”

Nehéz egy 124 oldalas kisregényről úgy véleményt formálni, hogy ne spoilerezzem el. Igazság szerint azt sem tudom pontosan, hogy mennyit kellene elárulnom éppen, hiszen minden információ kulcsfontosságú.

Talán annyit megtehetek, hogy elmondom én, hogyan látom jelen esetben a történet alakulását.

Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel miszerint nem vagyok elégedett a cselekmény folytatásának tekintetében. A kezdetleges káoszban én „otthonosan” mozogtam, mert a sok rejtélytől függetlenül is jól tudtam követni az eseményeket és igen csak sokrétűnek gondoltam a teljes zűrzavart.

Ez a benyomásom sajnos átredukálódott egy viszonylagos átláthatósággá, ahol számomra elment a történet valami enyhe „giccs” irányába, amitől ráz a hideg. Persze van benne még mindig eredetiség és sok válasszal adós maradt a sztori, ami felveti a kérdést lesz-e még egy része a sorozatnak? Nagyon remélem, hogy igen, hiszen túl kevés választ kaptam, de az biztos, hogy ezek után kevésbé lelkesen fogok a következő kötethez nyúlni.

„A magány súlyos teher, ami folyton próbál kétségbeesésbe taszítani.”

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki az előző részét olvasta, de mégis senkinek, hiszen valószínű hasonlóan fog érezni, mint én is. Elég nehéz befogadni alapvetően is ezt az őrületet és bár lehet nektek sikerül, mégis készüljetek fel!

Ha a polcodon szeretnéd tudni, akkor az Agave Könyvek Kiadó várja a rendelésedet. 

Írta: NiKy