A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #Kína. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #Kína. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. április 22., csütörtök

Szun-ce - A háború művészete

 

„Ami véget ér és újra kezdődik, az a Nap és a Hold. Ami meghal és újjászületik, az a négy évszak.”


Egyszer azt hallottam, hogy mindenki életében van legalább egy olyan mű, melyet, ha elolvas, a lelke mélyéig hatol, és nem ereszti. Hogy tudatos vagy tudattalan ez a folyamat nem érdekes, csupán az eredmény a lényeg és úgy gondolom, hogy nálam ez a kötet pont ilyen. Egy több ezer éves alkotásról van szó, mely elsődlegesen a háborús és katonai képzésre hat a mai napig is, de számomra mégis egy alapvető alkotássá vált. A benne leírtakat egy másik nézőpontra kivetítve elengedhetetlennek gondolok, de erről kicsit később írok. A mostani értékelésem elsődlegesen egy könnyed, összehasonlító elemzés lesz a részemről a mai világunk és az akkori kor szellemét tekintve.

Szun-ce, teljes nevén: Szun Vu kb. i. e. 544 – i. e. 496 között élő hadvezér, író, filozófus volt. Az általa írt alkotás A háború művészete címmel fennmaradt hadtudományi kézikönyv, mely nem csak az ókori kínai kultúrában, hanem napjainkban is az egész világon többnyire elismert mű. Szun-ce olyan ember lehetett, aki tudta, hogy hogyan kell a hadsereget irányítani és ezért Vu állam akkori uralkodója, Ho-lü felismerte tehetségét és kinevezte őt tábornokának. A fennmaradt írások szerint több sikeres hadjáratot vezetett és az általa alkalmazott filozófia volt sikerének kulcsa. Bár életéről túl sok feljegyzés nem maradt, azt gondolják a szakemberek, hogy nagy valószínűséggel nem élte túl uralkodóját, aki egy Jüe elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.

A háború művészete egy kézikönyv, melyben az alkotó fő pontokba szedve és azon belül is minden oldalról megközelítve írja le gondolatait, melyek a gyakorlatban is megállják a helyüket.

A fő fejezetek:

1.  A mérlegelés

2. A hadviselés

3. A támadás megtervezése

4. Katonai elhelyezkedés

5. Hadászati erő

6. Erős és gyenge pontok

7. Manőverek

8. Kilenc változás

9. A vonuló sereg

10. A terep

11. A kilenc terep

12. Fölégetéses támadás

13. Kémek alkalmazása

Mint látható egy széleskörű ismeretanyagot hagyott hátra az utókornak. Hogy ebből a mai világ mit tud alkalmazni már más kérdés, de erről nem is kívánok bármit is írni, hiszen nem vagyok járatos a hadászatban.

Ami az én, szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban az, hogy több olyan pontja van ennek a műnek, melyek alappillérei lehetnek egy mai, tisztességesen élő embernek is. Fontos kiemelni, hogy bár a kötet egy letűnt kor szellemében íródott, de meglátásom szerint az ember nem fejlődött alapvetően semmit. Az, hogy modern korunknak megfelelően viselkedünk, öltözünk és tesszük a dolgunkat, még nem jelenti azt, hogy az ösztönös viselkedés és belénk kódolt gondolkodás ne felelne meg a könyv keletkezésének idejében élő emberekéhez. Sőt, úgy gondolom, hogy egyre inkább csak a technikai fejlettség visz minket előre, de az evolúcionista gyökerek nem változtak, hiszen, aki nem uralkodik másokon, vagy nem tapossa el a másik felet elveken létezünk és a társadalmi kereteken belül is vannak kis „uralkodók” és nagyobbak. A kötetben felsorolt nézetek átültetett, tágabb értelmezése a mai „mintapolgár” jelenségét eredményezi. Elvégre a fegyelem, a stratégiai gondolkodás és tervezés gyümölcse, egy nagyon eredményes életet és karriert hozhat az egyén számára. Míg a lusta, alantas gondolkodású vagy irányítható egyedek, egy modern gondolkodó szavaival élve: eltűnnek a süllyesztőben.

Hat idézetet szeretnék kiemelni a kötetből, melyekhez nem kívánok magyarázatot fűzni. Csak annyit kérek, olvasd el őket figyelmesen és kíváncsi vagyok, hogy számodra milyen gondolatokat és érzéseket hoznak felszínre, melyet az értékelés alatt nyugodtan írd is meg! Köszönöm!

Az első:

„Ezért lelkedben emberségesség, tetteidben pedig igazságosság lakozzék.”

A második:

„Minden zűrzavar elrendezésének útja: első az emberségesség, második a megbízhatóság, harmadik a tisztesség, negyedik az egység, ötödik az igazságosság, hatodik a rugalmasság, hetedik a központosított hatalom.”

A harmadik:

„ Ami megfelel az emberi természet sajátosságainak, azt nevezzük „törvénynek”.

A negyedik:

„Általában az emberek meghalhatnak a szeretet miatt, a düh miatt, a büntetések miatt, az igazságosság miatt és a haszon miatt.”

Az ötödik:

„Az uralkodónak sohasem szabad személyes haragja miatt mozgósítani a hadseregét. A hadvezérnek sohasem szabad személyes csalódottsága miatt harcba bocsátkozni. Ha előnyödre szolgál, mozdulj, ha viszont nem, maradj veszteg! A harag még örömmé változhat, a bosszúság pedig még lehet elégedettség, de az elpusztított országot nem lehet többé föltámasztani, a halottakat pedig nem lehet többé életre kelteni.”

És az utolsó:

„Annak, hogy háborút indítsunk, általában öt oka lehet. Az első: a hírnévért harcolni; a második: a haszonért harcolni; a harmadik: a felgyülemlett gyűlölet miatt; a negyedik: a belső zavargások miatt; az ötödik: az éhínség miatt.”

Talán furcsa lehet számodra kedves olvasó, hogy nőként miért foglalkozom ilyen dolgokkal, de nemtől függetlenül úgy gondolom, aki kicsit is azon nézeteket vallja, mint jómagam is teszem, annak az emberi viselkedés megfigyelése, megfelelő elemzése és végül megértése adja a túlélés kulcsát. Mert peremvidéken élek a gondolataim, az igazságérzetem és az empatikusságom miatt, ez nem divat manapság és pont ezért mindent megbecsülök, ami előrevisz és erősebbé tesz vagy szélesebb körű tudással lát el.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon részletes és érdekes filozófiai és hadászati kézikönyvet olvashattam, mely valószínűleg megállja modern korunkban is a helyét.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert a szárazsága ellenére egy kiemelkedő alapmű.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

2020. november 3., kedd

Jung Chang - Vadhattyúk

 


Ez a gyönyörű borító első pillantásra szerelembe ejtett. Egy könyvvásáron történt még két éve. Megláttam és megszerettem, tudtam, hogy kell és muszáj megvennem. Aztán egy kellemes, enyhén meleg helységbe költözött és várta sorát, míg újra eszembe jut és olvasni kezdem. Így kezdődött hát ez a gyötrelmes "szerelmi történet".Morbid ez a felvezetés, tudván, hogy a gyönyörű külső egy kegyetlen, sokszor fullasztóan fájdalmas történetet mesél el. A valóságot hűen ábrázolván, mégis három női sors bontakozik ki a lapokban.
 
Három generáció asszonyai keserű, sokszor rendkívül fájdalmas, igazságtalanságokkal, gyötrődéssel, mégis rendkívül erős személyiségekkel rendelkeznek. Mindhárom sors a maga röpke időszakában, megismeri az élet árnyoldalait, a társadalmi elvárások és a modern változások kereszttűzében kell élniük és harcolniuk az életükért, a "szerelmükért", az elvekért, hogy egy elnyomástól megszabaduljanak. És ha ez nem lenne elég, az adott időszakokban, hol japán, hol orosz megszállást kell elviselniük, kitéve  az elnyomó nép kegyetlenségeit, éhezést, erőszakok különböző formáit.
A kor későbbi időszaka pedig egy olyan eszme virágkora lesz, melyben a magánélet és az önálló gondolat bűn. Az emberek életét minden percben irányítani akaró hatalom még azt is megszabta, hogy az egységért és gyötrődés a mindennapi követelmény, semmi nem volt szent és akár a házas felek együtt hálását is bekorlátozta. Visszatérve eme három asszonyra, kötet három részre bontható evidensen.

Az első ilyen, ahogy én hívom a kezdet, a nagymama, Yu-fang életével indít, aki egy kínai hadúr ágyasaként kezdi meg asszonyi létét, majd a későbbiekben egy kedves, de hagyományőrző orvoshoz megy feleségül. A sorsát az elkötött láb, az ágyasok másodrangú szerepe, valamint az elvált asszony, -ki újra férjhez megy- megaláztatását kénytelen elviselni, mindezt egy olyan korban, ahol egy másik nemzet megszállása miatt az éhezés és erőszak a mindennapok része. A kínai hagyományok alapvetően is szigorú nézeteket vallottak az asszonyi kötelezettség felől, de ezt még megspékelve eme embertelen körülményekkel maga volt a földi pokol. A nagymama bár szótlan teremtés volt, rendkívül szívós is.
A politikai csatározások felemésztik őt és a család vagyonának nagy részét. Örömét csak gyermekében és szeretet férjében leli. Az írónő édesanyja már egy sokkal lázadóbb lélekkel rendelkezik, ez a második szakasz. A megszállás és az azt követő politikai harcok, majd a kommunista eszme és követői teljesen átformálják, de soha meg nem törik. Ezen felfogás egyik élharcosa lesz későbbiekben a férje, de nem leli meg társában a biztonságot. Újabb megpróbáltatások, vetélések és egy elképesztő szigorú, zárt társadalomban tör egyre magasabb pozíciókba. Az ő élete a három asszony közül a legrosszabb, a legtöbb megpróbáltatásokat kell kiállnia és a társadalmi "veszettség" önpusztító felfogása a végletekig meggyötri. Menedéke csupán gyermekei és egy olyan életért való küzdelem, mely a következő generációknak stabilabb életet jelenthet. A harmadik része a könyvnek, pedig az írónőről szól.
Számára sincs kegyelem, ami az élet megpróbáltatásait jelenti. Fiatal korában megtapasztalja, milyen vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, nőtársai által kegyetlenül megítéltetni és úgymond "mezítlábas orvosként" falura menni.

Ez a könyv Kína egyik legkegyetlenebb időszakában játszódik, egy valóságalapból megírt, történelmi és korhű írás. Alapvetően családregény, de az adott kor eseményei, az eszme léte, az adott társadalmi és politikai nézetek összessége, valamint egy kritika, mely a valóságban megállja a helyét és igaz képet mutat az emberi kegyetlenség számos példákon bemutatva. Mert bár a fő karakterek egy család gyermekei, nagymamák, anyák és leányaik, mégis más emberekről is szól. Szomszédokról, munka és iskolatársakról, a család más tagjairól és legfőképpen a társadalomról. Tehát a gyönyörű külső egy romlott, beteges, de sajnos igaz világot takar, és bár gyűlöltem olvasni minden sorát, mégis meghatározó élményben volt részem. Én ezt a kultúrát eddig bálványoztam, de most, hogy látom egy adott időszak árnyoldalait is, már megváltozott a véleményem. Még mindig kiemelt figyelmet fordítok a megismerésére, de már nem tudom olyan lelkesen fogadni mikor erről olvasok, hallok, látok.

Nem bántam meg, hogy megvettem és bár nehéz szívvel a kedvenc könyveim között tartom számon.
Mert mindig kiemelt figyelemmel és hatalmas tisztelettel adózóm azon nők felé, akik ilyen körülmények között is képesek voltak helytállni és tettek azért, hogy változzon a jövő.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet!

Írta: NiKy