Vámos Miklós - Visz a vonat

 

„Milyen könnyű szeretni azokat, akiket nem ismerünk.”

Visz a vonat, zötykölődünk. Néha úgy érezzük, hogy az elsuhanó táj képei, életünk éveivel mosódnak össze. Ebben a homályos, kissé kaotikus képzelgésben emlékek törnek felszínre, amelyekre már alig emlékezünk. Hosszú sorokba állnak össze képek, amelyekről nem mindről tudjuk, hogy a mi életünkből maradtak –e bennünk vagy csupán egy filmkocka vegyült el a képsorainkban. Az út, amelyre ráléptünk anno akaratlanul is végtelennek tetszett, pedig nagyon hamar elérünk a végére. Ki örömmel, tele emlékekkel, míg mások sok sírással, fáradalmakkal, fájdalmakkal. Minden út szakaszokra van felbontva és elágazásokkal színesített. Ezek azon életszakaszaink, ahol a döntéseink befolyásolják a jövőnket. Dönteni néha nehezebb, mint hinni Istenben, hiszen se ezt nem látjuk, se azt, de menni kell tovább és hinni a jóakaróban, hogy a döntésünk a legjobbakat hozza el számunkra. A vonatozás azért persze könnyebb egy fikarcnyit, hiszen ott nem mi irányítunk, csak az úticélt adtuk meg. Hogy eljutunk-e a végállomásra? Ki tudja? Talán igen és az is lehet, hogy nem. Ezt már más dönti el, de amit mi befolyásolhatunk az az, hogy hogyan töltjük az utazási időt.

A mostani olvasásom is egy hosszú utazás volt a számomra, ahol a szerző betekintést engedett olyan életekbe, amelyekre nem váltottam jegyet, mégis akaratlanul is „élvezője” lettem egy rövid időre. Hogy mit váltott ki nálam ez az élmény? Erről hamarosan mesélek.

Vámos Miklós (1950. január 29. Budapest) József Attila – díjas magyar író, kiadóigazgató, műsorvezető, dramaturg. Sokrétű szerzőként igen gazdag stílusú és szerkezetű könyveket álmodott meg a számunkra. Eddig 35 kötete jelent meg, amelyek közül a legismertebbek: Zeng azének, Anya csak egy van, Apák könyve. Hazánkban négy drámáját mutatták be, többek között a Világszezont. Róla többet közösségi média oldalán olvashatsz.

Vámos Miklós – Visz a vonat című kötete 2023 elején jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A könyv elsődlegesen rövid novellákat, ezen belül is elbeszéléseket tartalmaz, amelyek egy-egy életszakaszról, különleges lelkek találkozásáról vagy éppen a múlt rabláncától való megszabadulásról mesél. Minden történet hozzánk tesz egy picit és el is vesz, hiszen az olvasó emlékeiből akaratlanul is előtörnek az elfojtott vagy éppen meg nem élt érzések. Ki örömmel adózik emlékezése képei iránt, ki menekülne, míg mások csak beletörődötten tűrik, ahogy anno is tették.

„Mindenki azt veszíti el a korral, ami a legszebb rajta.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két fő részre osztható:

1. Visz a vonat
2. Sínek és utak

A Visz a vonat fejezet tulajdonképpen a kötet címe is egyben, ahol két kisebb történet olvasható. Az első egy ötvenes évei végét taposó férfi, kissé zord kedvű emlékeiből, míg a második egy húszas évei közepén járó fiatal lány vívódásaiból merítkezik. Eme különleges páros egy fülkében kénytelen végig zötykölődni az utat, ahol lopva, néhol kíváncsian merengenek el a másikról, életükről, jövőjükről egyaránt.

„De a férfié a kezdeményezés joga – kötelessége. Bármennyire is fellazultak az ezzel kapcsolatos szabályok és szokások […]”

A második – Sínek és utak – fő cím alatt négy mellékszálra tördeli az alapvetően kilenc lélektöredék emlékeit. Minden lélekeszencia a hazai életbe enged betekintést, hol keserédes, máskor határozottan morózus képeket festve szemeink elé, de mindenképpen jól mutatva a huszadik század végi magyarországi világot, közhangulatot. És ki hitte volna, hogy a vasút, mint központi hologram akaratlanul is újra és újra hidakat képez eme történetek között, hiszen olvashatunk anyai szeretetből kisfiúként kezelt férfiról, egy muzsikus élet apró pillanatairól, vagy éppen a katonaság kitörölhetetlen fegyelméről, amely az évek múltával sem halványult a leszerelt katonában. Vajon tényleg ennyit értünk anno? Néhány emlék, sok – sok elfeledni vélt kép és érzés? Erről sokat mesélni nem tudok, de eme írások mindinkább megfelelnek a válaszadásra.

„Bizonyos mértékig foglyok voltatok ti is, szabadságotokat korlátozta a katonaság fegyelme, bár azért más a börtön, és más a honvédség.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén bevallom, hogy számos könyvét megvettem már a szerzőnek egy – egy könyvszekeres portyázásom alkalmával – nyilván az ideje korán megjelent műveiből csemegézve -, mégis most először éreztem azt a hívó szót, hogy bizony kézbe is vegyem frissen beszerzett alkotását.

Először nehezen rázódtam bele, hiszen egy általam ismeretlen író stílusát kellett magaménak éreznem, de idővel ez az apró fennakadás eltűnt és már csak arra eszméltem fel, hogy hol mosolygok, hol morcosan fújtatok éppen. Minden történet adott és el is vett tőlem, ahogy egy tapasztalt szerzőtől el is várható, hiszen nem éltem még annyit, hogy ne tudjon újat mutatni, továbbá pedig a szüleim és nagyszüleim időszakából merítkezett főleg, így nehéz lett volna teljesen azonosulni vele.

Nem tagadom, hogy számomra a legkedvesebb írások a kötet elején találhatóak, ahol két társadalmilag teljesen eltérő és korban is egymástól igen távol eső személyek találkozásáról kaptam képet. Szerettem olvasni mind a két szemszögből, mert nagyon valós pillanatképeket kaptam, amelyek bennem is élményeket és érzelmek millió darabkáit keltették életre. Az emberi lélek olyan színes és sokrétű, kár, hogy sokan ezt nem értékelik és pont ezért eltékozolják magukat és azt, ami megadatik számukra.

A könyv második részében már inkább csak szomorkodtam, vagy rácsodálkoztam a pszichológia megbúvó, mégis részletes pillanatképeire, mikor egy anya nem tud továbblépni az idő teltével, vagy a múlt megrázó élményei visszavisznek arra a helyre, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk.

Ki hitte volna, hogy ennyire bele tudom majd élni magam a karakterek helyzetébe és pont ezért mikor elfogytak a lapok csak üres szemekkel néztem ki a sötét ablakon kifele, egy nyughatatlan város csendjében, ahol a forgalom zaja az este aláfestő zenéje.

„Kívánom szívből, hogy soha senkit ne kényszerítsenek bárminek a bevallására, abból semmi jó nem származik, még azoknak sem, akik vallatnak. Bárcsak végre rájönnének erre a világ valamennyi részén a pribékek, a kápók, a nyomozók, a hatóságok és a politikusok.”

Összességében úgy gondolom, hogy tartalmas és nagyon érdekes novellákat olvashattam. Kicsit olyan érzést hagyva bennem, hogy de jó volna felülni egy vonatra. Magam alá húzott lábakkal kézbe venni eme könyvet és az út egy szakaszán annyira belefeledkezni, hogy a végén a fülke ringatására aludjak el.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a szerző stílusát és szívesen vesz kézbe rövid életutakról mesélő történeteket. De azok is értékelni fogják az olvasottakat, akik most ismerkednek a szerzővel, hiszen itt vagyok erre élő példaként. Első könyv, de már tudom, hogy nem az utolsó, amit kézbe vettem. És ne feledjétek: „[…] aki időt nyer, életet nyer.”

Mindenki eldönti, hogy jegyet vált-e eme nem is olyan könnyű útra, de az biztos, hogy a végére senki sem lesz már a régi önmaga.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Athenaeum Kiadó weboldalára ellátogat.

Írta: NiKy

Robert B Bednar - Álmodj és én létezem

 „Egy nemzet nyelvében meg van írva annak a múltja, jelene és a jövője…”

 

 

Évek óta küzdök egy „rossz” szokásommal, miszerint ne azzal foglalkozzak, hogy vajon magánemberként milyen lehet az aktuális olvasmányom szerzője, hanem csak és kizárólag a könyvet értékeljem adott szempontok szerint. Hosszú ideig sikerült csak az adott kötetre koncentrálnom, de a mostani esetben előbb „ismertem” meg az alkotót bizonyos formában, mint hogy kézbe vettem volna könyvét. Ezért automatikusan is hatalmas elvárásaim lettek az kiadvánnyal kapcsolatban, amely sok nehézséget okozott végül olvasásom folyamán. Mivel az őszinte véleményezés híve vagyok, ezért erről – is – írok később bővebben. De először szeretném megköszönni a szerzőnek és a kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt! Köszönöm szépen!

Robert B Bednar magyar származású író, aki jelenleg Ausztráliában él családjával. 2006-tól Sydney egyik legnevesebb társas – és versenytánc iskolájának technikai igazgatójaként tevékenykedik. Eme sokrétű személyiség egy igen érdekes és izgalmas világot álmodott meg leendő olvasóinak. Az Álmodj és én létezem sokkalta több egy átlagos sci-fi műfajban játszódó történetnél, hiszen a jövő képlékenységét felhasználva egy olyan magot ültet el az olvasóban, amely talán elindítja a jövő nemzedékének rögös, de annál nagyobb felfedezésekre elszánt útján, ahol a mesterséges intelligencia egy új mérföldköve lesz az emberiségnek. Jelen esetben az első regényt vettem kézbe, amely 2021-ben jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Ha kíváncsi vagy a szerző egyéb munkájára vagy csak érdekel pár érdekes újdonság, akkor kövesd őt honlapján is vagy a közösségmédia felületein.

Hogy miről is szól ez a történet?

2012

Thomas Redford Junior egy név, amely bár elsőre nem sokat árul el, de a jövőben a legfontosabb lesz az emberiség számára. Egy lélek, amely a testi örömök ragacsos hálójában találja magát. Egy férfi, aki a női bájakat nem veti meg, de mégis sokkalta több, mint egy hétköznapi szoknyapecér. Intelligencia tekintetében, amikor kell, helyén van az esze és nem egyszer az illegális játékok veszélyes világában teszi tétre életét.

1984

Dr. Remcsik professzor egy lángelme, aki a kutatásainak él, az őrületig hajszolja magát és alanyait. A fejlődés áldozatokkal jár, ezt jól tudja ő maga is, mégis vajon meddig mehet el? Hol van a határ?

2046

Michael Lindgren egy zseni, aki a világ legokosabb embereinek egyikeként, mert nagyot álmodni. Ennek az álomnak egy új tudat lett az eredménye, amely a legcsodálatosabb és egyben legfélelmetesebb fejlesztése az emberiségnek.

2048

Eviana Gonzales McKenzie különleges katona, aki nő létére azon kevesek egyike, aki a speciális kiképzőtáborban a jövő katonáinak egyike lehet, de előtte még megmérettetik tudásban és erőben. Az élet sosem bánt vele kesztyűs kézzel, és most is csak saját magára számíthat összezárva a mindenre elszánt farkasokkal, akarom írni férfiakkal, ahol a barátság luxus és akár az életedbe is kerülhet.

Ennek a négy személynek sem térben, sem időben nem lenne szabad tudniuk egymásról, mégis van egy közös pontjuk. Ez a pont nem más, mint egy program, amely sikeres működésével alapjaiban változtatja meg a tudomány több ágát és segítségével a jövő határtalanná növi ki magát.

Duxorg "életre" kell és sokkalta több lesz, mint egy mesterséges intelligencia. De ahogy várható ennek a hatalmas tudásnak a birtoklásával sok veszélyes ellenséget is „felébreszt”, akiknek egy a lényeg: mielőbb elpusztítani azt, aki ennek az egész projektnek. a kulcsfigurája. Vajon kiről lehet szó és sikerül-e megvalósítani a terveket? Vajon milyen sors vár az emberiségre ezek után és ki lesz a győztes?

„A terrorista csoportok öngyilkos merénylői mindig megtalálják a lehetőséget arra, hogy keresztülvigyék szent dzsihádjukat, és ott támadjanak, ahol az általuk hitetlennek nevezett, amúgy egyszerű, békességet szerető emberek csoportosulnak.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva először nagyon megkavarodtam, hogy ki kicsoda és milyen szerepet tölt be az adott történetben. Az első százötven oldal ugyanis egy adathalom. Nevek, események váltakoznak, ráadásul idősíkokon is ugrálunk fejezettenként. A könyv felénél már viszonylag letisztultabbá válik a karakterek névlistája és az események átláthatósága, de addig az olvasónak nagyon kell figyelnie és nem elegendő csak befogadni a történteket, hanem egy egész kusza hálózatot kell vezetni, hogy a végén egy egységben látható legyen az alapszerkezete a regénynek.

A sci-fi egy olyan műfaj, amely mindig is érdekelt, de elenyésző alkalommal nyúltam eddig könyvei felé. Ugyanakkor a tudomány és az emberiség jövőjéről alkotott tézisek nagyon érdekelnek. Amikor megtudtam, hogy a szerző egy még általam kevésbé ismert témakörben írt könyvet, rögtön tudtam, hogy akarok egy példányt, amely hamarosan a polcomon is csücsült várva, hogy foglalkozni kezdjek vele. Bár sok idő eltelt azóta, de az érdeklődésem egy cseppet sem csitult, sőt tulajdonképpen a kritikám elején leírt „problémával” szembesültem. A kimaradt időben figyelni kezdtem az alkotót és többször is volt szerencsém pár szót váltani vele, amely akaratlanul is igen magasra helyezte az elvárásaim mércéjét. Túl magasra.

A történet karakterek szempontjából sűrű és bizonyos szinten sok is. Ennyi személyt felvonultatni nem túl szerencsés elsőre, bár azt mindenképpen el kell ismernem, hogy szükségszerűnek gondolom így utólag visszagondolva. A mellékszereplők elenyésző számban fordulnak elő, ámbár fontosak minden tekintetben.

Thomas Redford Junior személye számomra irritáló volt egész végig. Semmilyen formában nem tudtam azonosulni vele. A gondolatait sokszor csak az elemi ösztönök hajtották, megspékelve a trágárság legszínesebb szófordulataival. Bármennyire is kulcsfontosságú szerepet szánt neki az író, egyszerűen nem tudtam pozitívabb szemlélettel tekinteni rá és rendkívül feldühített.

Dr. Remcsik professzor egy zakkant tudós, aki páratlan felfedezésével egy kegyetlen kísérleti időszakot hátrahagyva végül a gátlástalanságig jut el, de neki köszönhetően érdekelni kezdet a történet és bármennyire elleneztem több tettét, mégis úgy érzem, hogy meg is értettem részben.

„[…] rendszeresen jártak az újszülött osztály babaszobájába „feltöltődni”, vagy éppenséggel lenyugodni. Csak az tudja megérteni azt a leírhatatlanul gyönyörű energiájú neszes csendet -ami a világon csak egy helyen, a „csecsemőtároló szobában” létezett-, aki már átélte azt.”

Michael Lindgren személyéről túl sok mindent nem tudtam meg, de amit igen, imádtam. Ő az a karakter, aki számomra fénypontja az egész történetnek. Minden cselekedete és gondolatisága egy különleges elme ragyogása volt számomra, akiről remélem, még többet olvashatok a következő kötetben.

Eviana Gonzales McKenzie nő létére kemény utat járt be és sokszor csak éberségének köszönhette sikerét. A viselkedése ellenben nagyon alsó szintű volt számomra. Nem a durvasága miatt lett a szememben negatív karakter, hanem a felsőbbrendűsége mögött lévő üresség miatt. A teljesítményben kiválóság nem egyenlő azzal, ahogy lereagált helyzeteket és csak szánni tudom érte. Tudom, hogy az esendőség által a hibázás benne van a pakliban, mégis úgy érzem, hogy sok volt arroganciája.

És ott a mindenség legkülönlegesebb „személye”, Duxorg, aki humorával, éleslátásával felhevítette a lelkemet. Imádtam róla olvasni és nagyon érdekel a továbbiakban is „sorsa”.

„Az emberi szervezet csodákra képes.”

Kép: NiKy m.i.

Események szempontjából egy perc nyugta sincs az olvasónak. Minden fejezet egy újabb mérföldkő az emberiség jövőjének tekintetében. A legjobb és egyben legérdekesebb résznek, a kórházban eltöltött időszakot találtam. Sokat foglalkozok az emberi aggyal jó magam is és rendkívül érdekesnek találtam pont ezért az itt történteket.

„Az emberi agy akaratlanul is küzd mindenféle zuhanás ellen. Ez be van építve az idegrendszerünkbe, mint egy alap védelmi rendszer, így, ha csak meg is botlasz az utcán, a kezed már kapaszkodó után kap anélkül, hogy te arra tudatosan utasítást adtál volna.”

Ha csak ezeket venném figyelembe, akkor egy rossz szavam sem lehetne és rögtön a kedvenceim polcára tenném a könyvet. De egyszerűen ezt nem tehetem, ugyanis a történet kuszasága ellenére két véglet között mozog. Az emberi alpáriság és egy fejlett, felsőbb szint, amelyek közé a szerző próbált hidat verni, sajnos nem sok sikerrel. A szexualitás fontos és ösztönből fakadó tevékenység, mégsem gondolom azt, hogy remek kiegészítője ennek a történetnek. Különösen egy bizonyos hölgyemény tekintetében éreztem teljesen lealacsonyítónak és kimondottan zavart olvasás közben. Egy jelenet pedig elképesztően feldühített, amelyről azt gondolom felesleges volt és nélküle vagy egy másik megoldással élvezhetőbb maradt volna a regény.  

A másik gondom pedig a szöveg kezelésének hiánya. Tele van elütésekkel, betű és ékezet elhagyásokkal. Nagyon zavarónak találtam. Ha már egy igényes történetet adunk ki, akkor erre miért nem lehet erre jobban odafigyelni?

A történet több idősíkon zajlik és sok szereplővel színesített, bár megvoltak a maga kezdő hibái és érződött a „minden kezdet nehéz” feeling, mégis olvastatta magát. Az író stílusát kedvelem és látok benne potenciált, ezért mindenképpen olvasni szeretnék még tőle. Hiszem, hogy az első próbálkozások nem könnyűek és kisebb odafigyeléssel, kiváló könyvek kerülnek ki kezei alól. A regény folytatása pedig már mellettem van, így hamarosan arról is hozom a kritikámat.

Összességében érdekesnek találtam, bár a fent leírtak tekintetében nem tagadom, hogy csalódott vagyok. Remélem a folytatás, már mentes lesz ezektől a negatív tényezőktől és végre tényleg átadhatom magam a felhőtlen szórakozásnak.

Ajánlom a könyvet a sci-fi szerelmeseinek és minden olyan nyitott léleknek, akit érdekel a mesterséges intelligencia témaköre. Izgalmakban nem lesz hiány és ki tudja, hogy éppen milyen új ötletekre inspirál. Egyet viszont senki se felejtsen el: „Közhely, de az elveszített egészségedért nem tudnak eleget fizetni.” Ezt mindig tartsátok szem előtt!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Roger Crowley - Hódítók

 

“A portugálok egy olyan hadszíntérről érkeztek, ahol ádáz versengés zajlott, mélyen gyökerezett a gyűlölet, s bevett dolognak számított a fejlett technológiák tengerészeti és tüzérségi alkalmazása. Ráadásul egy olyan beszűkült világnézetet hoztak magukkal az iszlám világáról az Indiai-óceán térségébe, amilyenre leeresztett sisakrostélyuk mögül Marokkó partvidékén tehettek szert. Az Ibériai-félsziget hatalmai, amelyek 1494-ben felosztották maguk között a Földet, megszállottan hittek a kereskedelmi monopóliumokban és a keresztes hadjáratok szükségességében.”  

Emlékszem, ahogy anno a középiskolás történelem tankönyv kurtán-furcsán egy-egy mondattal elintézte a világot örökre megváltoztató, nagy földrajzi felfedezéseket: XY ekkor és ekkor felfedezte ezt vagy megkerülte azt. Ritkán kaptunk ennél bővebb magyarázatot vagy részletes leírást és ami még fontosabb lett volna, az adott eseménynek a globális politikára gyakorolt hatását. Mondjuk a középiskolai történelemoktatás akkoriban nagyon Európa-centrikus volt, nem tudom, hogy ez a helyzet azóta változott-e.

Ilyen szempontból, de önmagában is hiánypótló és egyedülálló a brit Roger Crowley - Hódítók című munkája, amely 2019-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a többi kadványaikhoz hasonlóan ízléses külsőt kapott, jól mutatnak egymás mellett a könyvespolcon.

A szerző számos munkája látott már szerencsére magyarul is napvilágot és összefoglalóan elmondható róluk, hogy elsősorban a Földközi-tenger medencéjének vérzivataros középkori történelmével, a keresztény és oszmán hatalmak élet-halál harcával foglalkoznak. Ezúttal az apró tengerparti ország, Portugália került a górcső alá és mindazok a felfedezések s hódítások, amelyek közelebb hozták egymáshoz a világ keleti és nyugati felét. Olvashatunk a Jóreménység-fokának megkerüléséről, India és a Távol-Kelet felfedezéséről, megannyi véres tengeri ütközetről és politikai cselszövésről. A kötet gerincét egy rendkívül mozgalmas, alig két évtizedes időszak teszi ki, amelynek keretében a messiánisztikus hévvel fűtött Mánuel király expedíciókat küld az Indiai-óceán térségébe, a portugálok nagy nehézségek árán megvetik a lábukat és ambíciójuk odáig terjed a kezdeti sikereken felbuzdulva, hogy már a kairói mameluk szultánság megdöntésére és a Szentföld felszabadítására szövögetnek terveket.

“A portugálok tengeri fölénye, rendkívüli jártasságuk az erődépítésben, a tengerhajózásban, a térképészetben s a lőfegyverek készítésében és alkalmazásában, flottáik mozgékonysága és abbéli képességük, hogy a tengerek hatalmas térségein hangolják össze hadműveleteiket, valamint állhatatosságuk és kitartásuk – az, hogy több évtized szívós munkájával tanulták ki a hajóépítést, gyűjtögették a földrajzi ismereteket, és gyarapították szaktudásukat – lehetővé tette számukra a nagy kiterjedésű tengeri birodalmak egy új válfajának létrehozását, s a kereskedelem és az erőforrások ellenőrzését roppant távolságokból. Mindez módot adott nekik a világméretű terjeszkedésre. Közelebbről szemügyre véve azonban az India-vállalkozás gyakran meglepően roskatagnak tűnt, s igen nagy mértékben függött a rendkívüli egyéni kezdeményezésektől.”

 A kötet rendkívül olvasmányos és élvezetes stílusban íródott, nincs egy percig se olyan érzésünk, mintha valami száraz történelmi tanulmányt olvasnánk, sokkal inkább érződik egy kalandregénynek. Minden bizonnyal hatalmas kutatómunka előzte meg a kötet írását, hiszen rengeteg apró mozzanat s részlet elevenedik meg a lapokon, nagyon körültekintő jellemrajzokat kapunk a korszak kiemelkedő fomátumú személyiségeiről és a portugál nemesség fenegyerekei, a fidalgo-k határtalan becsvágyáról és kapzsiságáról is. Nem ismerem persze a teljes magyar könyvpiacot, de kötve hiszem, hogy ennél áttekintőbb összefoglalót találnánk Portugália korabeli vállalkozásairól az Indiai-óceánon innen és túl.

Tiszta szívvel merem ajánlani a könyvet a történelmi témájú olvasmányok szerelmeseinek, de a könyv könnyed és olvasmányos stílusa miatt talán még azok is tehetnek egy próbát vele, akik csak szeretnének többet megtudni egy mozgalmas és kevésbé dokumentált időszakról, amely örökre megváltoztatta a világunkat.

Amennyiben polcodon szeretnéd tudni ezt a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó webodalán leadni a rendelésed.

Írta: Süni