Heather Dune Macadam - 999 fogoly

 

„Egy társadalomról az árulja el a legtöbbet, hogy miként bánik az asszonyokkal és a lányokkal.” (Michelle Obama)

Évek óta keresem azon könyveket, amelyek tényfeltáró jelleggel a II. világháborúról adnak részletes képet. Elsődleges célom megérteni, és lelkileg rekonstruálni mind az elkövető és mind az áldozat szerepkörében rekedt népeket, beleértve egy-egy adott személy életét is. Ennek okán több olyan könyvet is megvásároltam az utóbbi időszakban, amelyek különböző forrásokból merítkezve, egy adott társadalmi rétegen keresztül ábrázolják az akkor történteket.

Történelmi dokumentációkból Dunát lehet rekeszteni, ahogy azokból a történetekből is, amelyek olyan személyek szemszögéből íródtak, akik túlélték a társadalmi szegregációt és élve távoztak bármely haláltáborból. Természetesen minden olyan személy előtt fejet hajtok, aki a borzalmak fullasztó emlékének felidézéséhez erőt gyűjt és a világ elé tárja történetét, mégis elsődlegesen arra keresem a választ, hogy milyen indítékkal és végül milyen lelki önigazolással voltak képesek emberek fajtársaik felett ítéletet hozni és végre is hajtani. A mostani értékelésem egy olyan kiadványt vesz górcső alá, amely elsődlegesen az első auschwitzi női transzport történetéről mesél tényekkel és némi „aláfestő” történelmi rekonstrukcióval, amely kettősége által megelevenedik az olvasó szemei előtt 1942. február 28-a, egy bizonyos szombati nap, amikor minden elkezdődött.

Heather Dune Macadam egy amerikai szerző, aki már fiatal korában a zenét és táncot tekintette jövője sikerkulcsának. Kezdetben előadóművészként és táncosként a Martha Graham Kortárs Tánctársulatnál dolgozott. Miután egy baleset idő előtt véget vetett előadói karrierjének, írni kezdett. A táncosok meglehetősen csendes emberek, de mióta felfedezte az írást, nem hallgat el! Így végül kreatív írásból szerzett mesterdiplomát, és megkapta a Savannah College of Art and Design elnöki kutatási ösztöndíját, valamint a PEN American ösztöndíját.

Írói pályája szerteágazónak mondható, hiszen a dokumentarista, tényfeltáró kiadványoktól kezdve, a viszonylag könnyebb történetekig talál az érdeklődő olvasnivalót. Kiemelten érdekesnek gondolom 2000-ben megjelent első szépirodalmi krimijét, amely a THE WEEPING BUDDHA címet kapta. A kötet Sam Todd eltűnésén alapul, aki együtt lakott a szerzővel és néhány más lakótársával egy New York-i Chinatown-i tetőtéri lakásban. Az éppen szilvesztert ünneplő társaságtól leválva, valamilyen oknál fogva Sam elment sétálni, és soha nem tért vissza. A regény a Nero Wolf 2002-es legjobb rejtélye díj döntőjébe jutott.

Az írónő első könyvét (A Story of Sisters in Auschwitz) közösen írta a túlélő Rena Kornreich Gelissennel, azzal a hölggyel, aki a 716. auschwitzi sorszámot viseli testén. A digitális kiadás 2012-ben vírusként terjedt el, és azonnal bestsellerré vált, az Amazon holokauszt- és memoárlistáinak élén. Rena egyike volt azon 999 nőnek, akik az első transzporttal érkeztek Auschwitz híres haláltáborába. Az alkotót és Rena-t az észak-karolinai Hendersonville-ben az Év Kiváló Írójának választották. A szerzőről további érdekességeket, valamint a könyvéről készült filmről is olvashatsz ezen a honlapon, ellenben a megtekintés angol nyelvtudást igényel.

Heather Dune Macadam - 999 fogoly című kötete 2020-ban a HVG Kiadó gondozásában jelent meg kis hazánkban. A borítóképe már egy nyomasztó hangulatot kölcsönöz, ugyanis akaratlanul is összeszorul a kíváncsi szemlélő gyomra. A borítótervet Dusik Mónika készítette, amelynek egyik főbb eleme a Friedman család egyik fotója, amely Edith Grosman gyűjteményéből származik.

„A túlélés az érzelmek komplex szövevényét teremti meg, amelyekhez bonyolult pszichológiai magyarázatok és találgatások kapcsolódnak.”

Kép: NiKy m.i.

1942. március 25-én közel ezer fiatal, szlovákiai zsidó nő szállt fel Poprádon egy olyan vonatra, amely életükből több évet kiszakított és csak igen kevesen térhettek vissza. 999 fiatal lány, köztük sok tizenéves készült élete első nagy kalandjára, hogy hazájukat képviselve egy bizonyos időszakot felölelve dolgozzanak egy gyárban. Családjuk mindent megtett, hogy előteremtsék az utazáshoz szükséges meleg ruhákat, harisnyákat, élelemet, bízva abban, hogy jó helyre kerülnek gyermekeik és talán némi anyagi segítséget is kaphatnak a jövőre való tekintettel.

Ennek az eseménynek egy bizonyos behívó levél volt az előzménye, ahol minden olyan hajadon leány, aki betöltötte a tizenhatodik életévét, de még nem ment férjhez, köteles volt megjelenni és munkára jelentkezni. A legtöbben remélték, hogy társadalmi hasznosságuk révén felmentést intézhetnek gyermekeik számára, de az ügyintézés lassúsága és az akkori idők kaotikussága miatt nem érkeztek meg időben az alapvetően is nehezen beszerezhető okmányok.

Ezen nők bár félelemmel tekintettek jövőjükre, mégis bíztak a kormányukban. Hitték, hogy a ledolgozandó időben tapasztalatot szerezhetnek és talán anyagilag is támogathatják az otthon maradókat.

A kezdeti remény elszálltával egyre zordabb és kilátástalanabb körülményekkel kellett szembenézniük, ahol az utazás célállomása maga a Pokol kapujában ért véget.

„[…] az emberek hisznek a kormánynak, amikor az állítja, hogy kisebbségekkel szembeni intézkedései nem rasszisták vagy igazságtalanok. Más modern rezsimek is sikeresen tálalták a népirtást bevándorlási politikaként, vallási meggyőződésükből fakadó kötelességként, illetve az etnikai tisztaság miatt vagy épp gazdasági okokból szükséges lépésként. A közös vonás, hogy a célcsoporton belül az első áldozatok mindig a legsebezhetőbbek, legkevésbé „értékesek” közül kerülnek ki.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv arról a 999 női fogolyról szól, akik jóhiszeműen hittek a kormányuknak és egy pár hónapig tartó munkaszolgálatra indultak. A közel ezer fős létszám igen hamar fogyatkozi látszott már a vonatút kíméletlen körülményei által is, de csupán kezdete volt egy hosszú évekig tartó, a halált jóbarátként üdvözlő időszaknak.

„Auschwitz volt az egyetlen tábor, ahol a rabszámot rátetoválták a foglyokra. A táborlakók életre szóló megjelölése a regisztrációs folyamat része volt, ezért is nevezik a történészek az első hivatalos zsidó deportálást „az első regisztrált tömeges transzportnak.”

A könyv hónapról hónapra rekonstruálja a túlélők elmondásai alapján, valamint a kutatómunkák által felfedezett iratokkal összevetve, hogy hogyan is alakult a nők sorsa és élete a tábori élet mindennapjaiban. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni szeretteiket, barátaikat, családtagjaikat.

Szubjektíven írom a mostani sorokat természetesen, hiszen csupán egy empatikus olvasó vagyok a tömegből, mégis azt kell, hogy írjam, visszafogottan fogalmazok, mikor azt próbálom szemléltetni, hogy milyen élményekkel párosult az olvasásom.

A kötet számos nevet sorolt fel olvasásom folyamán. Akadtak személyek, akiket többször „láthattam” lelki szemeimmel és voltak epizód szerűen felbukkanó személyek is. A többségük sajnos csupán porszemként maradt fent az elhunytak listáján, melyet a szél felkapott, mégis remélem, hogy szenvedéseikért a bűnösök megbűnhődtek és a jövő nemzedékének méltó intelemül szolgálnak.

„Ha van valami, amit ezek a nők üzenhetnek nekünk, az az, hogy inkább a jövőbe tekintsünk, ne a rövid távú megoldásokat keressük.”

Kép: NiKy m.i.

Azt hiszem, hogy ennek a könyvnek elsődlegesen az az erőssége, hogy a kutatási anyagok feldolgozása mellett a szerző történetmesélésével kiegészülve tárul fel ez a pokoli időszak, megmaradva a valóság adta eseményeknél, mégis mélyebbre ásva az ember által teremtett borzalmak mindennapjaiban.

Sokszor megkönnyeztem az olvasottakat és nem egyszer gyűlöltem az elkövetőket, de végül nem maradt bennem semmi. A könnyeim felszáradtak, a szívem pedig 999 darabra tört, hiszen felfoghatatlanná váltak számomra az olvasottak. Egy dolog tudni, hogy létezett ez a szégyentelen időszak és más látni a kopottas képeket, ahol gyönyörű, okos tekintetű nők néznek vissza rád. A könyv végén ugyanis egy fotótárlat látható, a megmaradt családi ereklyékből válogatva, olyan személyeket bemutatva, akikre olvasásom alatt csak névként tekintettem, de mivel időközben arc is társult melléjük, már sokkalta mélyebb nyomott hagytak akaratlanul is bennem.

Azt hiszem, hogy részben megkaptam a választ a kérdéseimre, talán még többet is, mint remélni mertem. Az ilyen kiadványok után nehezen térek vissza a hétköznapokba, sokat gondolok az elhunytakra és sajnos azon elkövetőkre is, akik egy rendszert kiszolgálva váltak a saját sírjuk megásóivá.

Megbocsájtani nem az én dolgom és felelősségem, már ha lehet valaha is így tekinteni erre a borzalomra, mégis azt kell, hogy írjam, szükséges egy szebb és reménnyel teltebb jövő miatt is.

Összességében borzasztó élmény volt olvasni ezt a könyvet és önmagammal ellentétben közel három hétig forgattam a lapokat. Sok utána olvasás keretezte, ez tény, ugyanakkor voltak napok, amikor egy-egy fejezetet voltam csak képes befogadni. A könyvből készült filmet viszont meg fogom nézni még idén, hogy pontosan mikor, nem tudom megmondani, de úgy érzem, hogy így lesz kerek egész a számomra.

„A bűntudat a túlélés egyik nagy rejtélye.”

A könyvet elsősorban olyan érdeklődőknek ajánlom, akik erősnek érzik magukat lelkileg ahhoz, hogy visszarepüljenek a történelem egyik legfájdalmasabb idősíkjára és felvértezve a tanult borzalmakra, képesek felvenni a harcot az emberiség legértetlenebb poklával. Számomra fájdalmas volt az olvasás ezt nem tagadom, ellenben nagyon hasznos is, hiszen mindent összevetve értéket kaptam, amely sok olyan kérdésemre választ adott, amelyeket senkitől sem kérdezhettem meg. És egy fontos üzenet mindenkinek: „[…] a háborúban nincsenek győztesek! A győztes fél is elveszít gyermekeket, házakat, anyagiakat, elveszít mindent. Ez nem győzelem! A háború a legrosszabb, ami az emberiséggel történhet!”

Amennyiben úgy érzed, hogy elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a HVG Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Arthur Brand - Hitler lovai

 

“A laikus számára a műkincsek világa eleganciát sugároz. A modoros várúrtól a feltörekvő ifjú brókerig úgy veszik a drága festményeket, mint a cukrot. A színfalak mögött azonban a hamisítók, a műkereskedők és az önjelölt szakértők garázdálkodhatak gátlástalanul. Mindenki tartja a száját, mert a botrány kikezdi a kereskedelem jó hírét, és elriasztja a kuncsaftot. Ennek a mentalitásnak köszönhetően a műkincsekkel üzletelő alvilág évente közel hétmilliárd euró forgalmat bonyolít le.”

A II. Világháború témája számomra mindig is olyan volt, mint a jó rántott hús: soha nem tudom megunni. Haditechnikai és politikai szempontból is a XX. század egyik, ha nem legmeghatározóbb konfliktusa volt, melynek pozitív és negatív gyümölcseit mind a mai napig “élvezhetjük.” Hatalmas mennyiségű irodalom foglalkozott már a történelem ezen szakaszával szinte minden lehetséges szempontból, kivéve talán egyet, a szépművészetet.

Arthur Brand - Hitler lovai című szerzeménye 2020-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és kvázi ezt az űrt is hivatott betölteni, azonban megszületését elsősorban valós közelmúltbeli eseményeknek köszönheti. A fülszüveg szerint ugyanis a szerző műkincsnyomozóként tevékenykedik és az általa megtalált műkincsek összértékét több mint 220 millió euróra becsülik.

A külalakra ezúttal sem lehet panasz, hozza az kiadótól már megszokott magas színvonalat, viszont az ajánló a borító tetején nagyon mesterkélt és hatásvadász lett, esetleg téves várakozásokat is szülhet az olvasóban, de erről majd bővebben értekezek még.

A könyv a címet ihlető, a náci állam megrendelésére készült majd a háború zűrzavarában eltűnt műalkotások utáni nyomozás valós történetét írja le. A cselekmény a szerző szemszögéből kerül elmondásra, a helyszín pedig többnyire Németország illetve kismértékben Hollandia. Számos érdekes tényt megtudhatunk a hitleri rezsim kultúrpolitikájáról, illetve arról, hogy hogyan lettek üzlettársak a korábban még halálos ellenség rendszerek túlélőiből, amikor az NSZK-ban élő neonácik elkezdtek feketén műkincseket vásárolni a Stasi közvetítésével. Újra meg újra tanúi lehetünk, hogy hogyan ír felül minden vérben áztatott ideológiát a pénz. 

A kötetnek köszönhetően számos érdekes történelmi adatot ismerhet meg az olvasó, némelyikük olyannyira meghökkentő volt számomra, hogy bizony kénytelen voltam utánaolvasni a világhálón, mert elsőre nem hittem a szememnek. A kiadvány végén helyett kapott több archív felvétel is a leírtak alátámasztásául.

A könyvet nyugodt szívvel tudom ajánlani a korszak iránt érdeklődőknek, nem találkoztam még a témával ilyen szemszögből foglalkozó írással (persze ez betudható az én tájékozatlanságomnak is). A semlegesebb olvasókat viszont szeretném óvatosságra inteni. A korábban már említett ajánlóval ellentétesen itt nincsen ostorcsattogtatás vagy tankos üldözés egzotikus távoli földrészeken. A történetet ugyanis nem Steven Spielberg, hanem a valóság rendezte, ami gyakran a legvisszafogottabb várakozásainkat is hajlamos alulmúlni. Az elbeszélés kissé vontatott, olykor már unalmas is, viszont, ha emlékeztetjük magunkat, hogy mindez megtörtént eseményeken és nem egy rossz forgatókönyvön alapszik, akkor minden bizonnyal jól fogunk szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Malala Juszufzai – Christina Lamb - Én vagyok Malala

 

"A tálibok azért ellenzik az oktatást, mert azt hiszik, ha egy gyerek olvas vagy angolul tanul vagy reáltárgyakkal ismerkedik, akkor nyugatosodik. Én azonban erre azt mondtam: “Az oktatás az oktatás. Jó lenne mindent megtanulni, és utána eldönteni, milyen utat követünk.” Az oktatás nem keleti vagy nyugati, hanem emberi sajátosság."

 

Ezt a könyvet már egy jó ideje kerülgettem, többször szembejött velem, de még sose vettem a fáradtságot, hogy kézbe vegyem. Ennek számos oka van, de főleg azért, mert nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot és nagy ellen-harcosa is vagyok, és mikor egy ilyen könyvet olvasok, a tehetetlenségtől majd megfulladok.

De ahogy már nálam megszokott, eljött az ideje az olvasásnak és miután befejeztem a kötetet, csak ültem és hálát éreztem. Hálás vagyok, mert szabadnak születettem, és bár ez az ország is vérzik több sebből, még mindig én határozom meg, hogy tanulhatok, hogy hol és kivel élek és legfőképpen azt, hogy mit kezdek az életemmel.

Bár úgy gondolom az emberi szabadság természetes, sok embernek, és ezen belül is sok Nőnek ez nem adatik meg. MIÉRT? Ez a kérdés már számos más forrásból fakadó kötet után is kibukott belőlem. Miért éreznek egyesek ahhoz jogot, hogy bárkit megfosszunk ezen lététől és megnyomorítsák az életet egy olyan eszméért, mely több ezer éve íródott, az akkori felfogás szerint. Nem kritizálom a szent szövegeket, biztos vagyok benne, hogy megvolt annak is a maga idejében a fontossága és számos értéket képvisel. De az a vallás, mely mások elnyomásával, bántalmazásával nyerészkedik, számomra nem több mint egy rögeszme, mely miatt rengetegen szenvednek. Merész, amit írok? Netán nem értesz egyet? Meglehet, ugyanakkor, ha veled tennék ezt, vagy bármely szereteddel, akit tényleg tiszta lélekkel érzel közel magadhoz, máris más szemmel nézed a fent leírtakat és nem acsarkodnál feleslegesen.

Engem nem érdekel ki miben hisz. Ahány nép annyi hit és hiedelem, de az, amely vér és verejtékből táplálkozik, nem több mint egy hatalmi kapaszkodó. Én is hiszek, hogy miben az lényegtelen, de sose ártanék senkinek. Inkább adok, semmint elveszek, de nem engedem, hogy rajtam nyerészkedjenek.

És még valami, ez a kötet számos oldalról megmutatja, hogy mi Nők is képesek vagyunk felérni bármely férfival, mert túl élünk és nélkülünk ez a Föld egy üres porhüvely. Tehát mikor kezet emelsz asszonyodra, lányodra, fiadra, bárkire gondolj erre, én nem létezem nélküled, de te se létezel nélkülem. Egyek vagyunk és ugyan azon jogok illetnek meg, mint bárki mást, ki eme világra születik.

A könyv egy memoár, egy igazi túlélő személyről. Számos része visszatekintés a múlt történelmi és politikai csatározásairól, eredményeiről. Három részre bontanám.

Az első egy lány meglátásai, egy megélt szörnyűség és a felépüléséről szól. A második a múlt és jelen eseményei, politikai, vallási és társadalmi nézettekből ismertetve.

Míg a harmadik egy Nő felemelkedése a világfelé, az elnyomás ellen, nem követelve többet, mint ami alapvetően is természetesnek kellene, hogy legyen. A szabad akarat, a szabad oktatás és a szabad élet nemtől, vallási hovatartozás, etnikai és társadalmi léttől függetlenül.

És ti, ki eme sorokat olvassátok, mit választotok? Egy olyan életet, melyet mások nézetei alapján, elnyomásban töltötök, vagy egy szabad, intelligens életet! Nem hiába van a mondás: A tudás hatalom! Ha választani lehet, hogy tudjak vagy sem, én a tudást választom! Mert ismerni és tanulni szeretnék egész életemben. Aki nem tanul lemarad és egy irányítható birka marad!

Zárásképpen pedig annyit, hogy bárcsak több Malala létezne, ki mer és cselekszik. Ez a könyv egy adomány volt a lelkemnek és egy gyötrelem is. De rendkívül hasznos olvasmány.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Libri Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet.

Írta: NiKy