Balázs Imre József - Egyformázni, különbözni

 

„Vulkán apó, másképp kérdek, s másfélét.

Mit tegyek, hogy bent érezzek több békét?

Mikor jó, ha felrobban a feszültség?

Aki morgott, lehet aznap derűs még?”

Évek óta olvasok mesekönyveket, gyermekeknek szóló kiadványokat. Sok kötet érintette már meg lelkemet és többről is elmondhatom, hogy nagy kedvenceim egyikeként tettem a polcomra. De igen kevés akadt eddig, amely a maga egyszerűségében ragadta meg figyelmemet. A mostani verses kötet kisebb gyermekeknek íródott, mégis sokkalta több annál.

Balázs Imre József szerző nevével most találkoztam először, pedig több kiadvány megálmodója. Többek között a nevéhez fűződik a Madárábécé és A Tenger című könyvek is.

2022 egyik újdonságaként jelent meg az Egyformázni, különbözni című könyve, amely gyermekverseket gyűjtött egy csokorba. A versek az emberi lélek érzékenységére, egy bizonyos elmélyülésre, a csend erejére és a pillanatok megélésére reflektálnak. Minden sorból árad a szeretet, az egyszerűség iránti tisztelet, az élet apró-cseprő pillanatainak megélése. Az világ apró, néha eltörpülő eseményeire, a természet adta különleges jelenségekre és az ember által „szürke” hétköznapnak csúfolt napok történéseire, képeire, tárgyaira irányítják a figyelmet a költemények. Néha jó megállni és valóban érzékelni a körülöttünk lévő világot, de talán a képzelet is segít kicsit ennek a nyugalmi állapotnak a megteremtésében.

Három alkotást választottam kedvcsináló gyanánt.

Kép: NiKy m.i.

Az első rávilágít arra, hogy mennyire jó együtt lenni, mégis különbözni. Milyen különleges az érintés és a közös idő megteremtése. Nézzétek csak:

„Ameddig mész velem, addig jó menni,

ahol megállunk, csöndet lélegezni.

Amennyi szétszállt, azt repülni hagyni,

akikké gyűltünk, kicsit rendbe rakni.

A lehunyt szemben zöld nyugalmak ülnek,
ha elringat a világ, megörülnek.
Ha fentből s lentből lesz teljes egy tájkép,
legyél nekem fel-felvillanó árnyék!”

A második vers egy különleges barátságról mesél, amelyet mindannyian kívánunk magunknak. Ha bárki is átélte a lenti sorokat, akkor nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a bizalom egy törékeny kincs, amelyet megszerezni nehéz, de elveszíteni egy pillanat is elég!

Kép: NiKy m.i.

„Leszek a barátod reggel,
léphetünk közelebb eggyel.

Leszek a barátod tízkor,
ha rám pici titkokat bízol.

Leszek a barátod délben,
ha nem engedsz el erős szélben.

Leszek a barátod este,
két ikercsillagot lesve.”

A harmadik pedig a lelkünk mélyéről mesél. Egy vers, amiben benne van minden és mégis megfoghatatlan képeket fest le:

„Leltem a polcon egy titkos iratot.
Minden betűje a lapból kiragyog,
mintha a laptól messze lebegne,
látom szállni, de az csak a teste.

Ha lenne egy igazi, titkos nyelvem,
naplót írnék lapon és fejben..
Mialatt írnék, messze lebegnék,
messzi magamhoz közelebb lennék.”

Sokszor úgy érzem, hogy a mostani mesekönyvek már felérnek egy-egy pszichológussal, hiszen a legtöbb alkotás valamilyen problémára fordítja az olvasó figyelmét, ezáltal felszínre kerülnek a gyermekek körüli hétköznapi gondok, amiket aztán a szülőkkel át tudnak beszélni. Nagyon fontos a gyermek és szülő közti érdemi kommunikáció, amikor játékos formában, kölcsönösen, egymást meghallgatva kötnek kompromisszumot. Mert sokan úgy gondolják, hogy a gyermeknek csak követni kell, amit a felnőttek mondanak, miközben ezen apró kis lelkeknek is meg van a maguk fájdalma, gondja. Egymásért tenni hosszútávú befektetés, egy egészséges majdani felnőttért. Ezek a kötetek pont erre is jók a szórakoztatás mellett. Legyen az vers vagy mese, minden formában nagy segítséget nyújtanak.

Nagyon szerettem kézbe venni ezt a kiadványt, hiszen számos értékes és különleges verset olvashattam, ráadásul valóban elgondolkodtam általuk és nyugalomra leltem egy kis időre.

Ajánlom a könyvet az iskoláskorú gyermekeknek, főleg 10-12 év körül. A nyelvezet és tartalom szempontjából mindenképpen érdemes kézbe venni, de akár szülőkkel is egy remek program az olvasása. És egy nagy igazság:

„Utazzon a család mindig együtt!
Jó, ha az együttlét ízét megszeretjük.
Utazzon a család bent, a házban!
Jó magunkat megtalálni minden lázban.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Gutenberg Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Zágoni Balázs - Karácsonyi kitérő

 

A karácsony sokunk számára a csillogást, a meleg otthont, a család szeretetét és sok – sok ajándékot jelenti. De elfelejtjük, hogy számos ember számára nem adatnak meg ezek a körülmények, legtöbbször egyik sem. De mi van akkor, ha egy kicsi lányt nem hagy nyugodni egy koldussal történt esetlen kalamajka? Ezt a kérdést is járja körbe a mostani meseregény. Persze sok másról is szól, ezért fontos, hogy nyitott szívvel álljunk neki az olvasásának.

Zágoni Balázs író nevével immáron harmadszorra volt szerencsém találkozni, hiszen ifjúsági irodalom terén egy többszerzős alkotóról van szó. Többek között tőle olvashattam a Fekete fény disztópikus sorozatát, amelyben már felfedezhettem kiváló történetvezetését és érdekes fantázia világát is az alkotónak. Most egy olyan mesét kaptam, amely elvezetett a társadalom legzordabb szegmenseibe, mégis a végére felmelegedett a lelkem és ezer színben ragyogott.

A mostani könyv a Karácsonyi kitérő címet kapta, amely elsőre nem mond igazán semmit, de a kötet olvasása után, tulajdonképpen rájöttem, hogy ez a legmegfelelőbb név, amit kaphatott. A meseregény 2021-ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában.

A kiadó számomra egy kincs a hazai palettán, mert bizony hosszú fennállása óta, évről – évre hozza el a kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló, kimagasló történeteket. Eddig még egyszer sem fordult elő, hogy olyan könyvet vettem volna kézbe, amiben ne lett volna tanulság, csipetnyi humor és egy csodálatos világ, amit az aktuális alkotó a lelkem ecsetének segítségével varázsolt volna papírra. Higgyétek el, nem túlzok, hiszen miért is tenném? Ráadásul itt az élő példa, hogy miért is írom ezeket a sorokat.

Ami számomra felemelő és talán majdnem mindig ezzel kezdem az olvasást, hogy górcső alá veszem a rajzokat, hiszen ettől kap egy keretet a legtöbb történet és nagyon nem mindegy, hogy miképpen is hatnak az olvasóra. Most Szabó-Nyulász Melinda vidám, de annál izgalmasabb illusztrációival találkoztam és bizony el kell ismernem, hogy ismét derűs, de nagyon lényegretörő képeket álmodott meg a számunkra. Imádtam olvasás közben nézegetni és sokszor felkacagtam.

Valahogy így képzeltem el a karaktereket és rendkívül jó érzés volt azonosulni velük. Erről ráadásul egy rövid videót is megnézhetek ezen a linken.

De nézzük is, hogy miről is szól ez az ünnepi őrület!

Adott egy család, ahol évről évre cirkuszokba és veszekedésekbe torkollik a karácsony előtti időszak. A tennivaló csak nő, szinte sosincs vége, de munka mellett nem igazán könnyű jól beosztani az időt és a feladatokat. Különösen akkor, ha három eltérő korosztályú gyermek van otthon és egy vállalkozó férj, akire igen csak keveset lehet terhelni.

Ennek a családnak a középső leánykája, Emma, egy csupaszív, derűs kislány, aki úgy dönt, hogy többé nem lesz veszekedés és sértődés, ő bizony egy kalendárium formájában megreformálja a tennivalókat és mindennapra – az egész családra lebontva – kiosztja a feladatokat. Ez egészen jól működik, míg nem egyik nap egy nem kívánt „megörökölt” elfoglaltságot követve egy koldusba botlik. A kezdetleges ellenszenv és egy rosszul visszaadott apró egy egész sor kalamajkát eredményez, ami maga az őrület. Vajon mi lesz ebből, mikor még nincs karácsonyfa, az isler fele eltűnt és apuka háta is meghúzódott? Ráadásul az angyal túl van terhelve és már semmi sem olyan, mint lennie kellene? Ezekre a kérdésekre biztosan választ fogsz találni, de ha még sem, ne légy elszontyolodva, hiszen az ünnepek előtti időszak maga az őrület, még egy kavarodás igazán beleférhet. Vagy nem?

Szubjektív meglátásom szerint a szerző nagyon magasra helyezte azt a bizonyos mércét, hiszen ebben a történetben nem csak arról olvashatunk, hogy mennyire fontos az ünnepi időszak jól szervezetsége, hanem az emberségességről, a család erejérről és az empátia hatalmasságáról is mesél.

Az író párhuzamot állít két család között, hiszen az egyik esetében a „megszokott” mederben telnek a napok, míg a másik oldalon a nélkülözés fátyla borítja be a nappalok és éjszakák időszakát.

Nagyon szerettem Emma bőrébe bújni és ismételten átélni az őrület minden percét. Szíve minden dobbanását magaménak éreztem és a gondolatait is sajátjaimként hallottam a fejemben. És végül megértettem, hogy bennem is ott egy kislány, aki pontosan érti, mit miért tesz, mert a törődés és összetartás a legfontosabbak egyike.

Sok vidám percben volt részem, de többször elpityeredtem. Sőt akadt olyan is, amikor nem tudtam, hogy azért sírok, mert nevetek, vagy a szomorúság engedett utat az arcomon.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, hiszen ez egy fantasztikus történet. A szórakoztatás mellett értéket ad az olvasónak és egy hatalmas batyut, amiben sok – sok társadalmilag fontos kérdés lapul. Ha kibontod ennek a zsáknak a száját, elfogadod azt a tényt, hogy sok dolgod van neked is, mint Emmának, de úgy gondolom, hogy megéri bátornak lenni. Egy csodálatos világot teremtesz majd ezzel te is. És bár mondhatod azt, hogy egy kicsi, apró szem vagy a világ végtelenjében, de ha ezek a csillagok összeadódnak, akkor egy egész égi tündöklés része lehetsz. Mert kapni jó, de adni felemelő!

Amennyiben kíváncsi vagy erre a csodálatos történetre, nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy

Simon Réka Zsuzsanna - Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi?

– Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”

Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök” egy könyvön, de bizony érzem, hogy türelmetlenebben állok mindenhez. Ez a mostani olvasási élményemet is befolyásolta kezdetben, de szerencsére „gyógyulni” látszom. Köszönhető ennek a kis mesekönyvnek is.

Simon Réka Zsuzsanna írónő nevével idén ismerkedtem meg és bár ez az első olvasásom tőle, az is biztos, hogy nem az utolsó. Eddig 4 mesekönyve jelent meg ezen kívül, és ha csak fele ennyire érdekesek, mint a mostani, akkor egy szavam sem lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Bojta színre lép könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen az illusztrációkba szerettem bele, amelyek Bogdán Viki munkáját dicsérik. Nagyon szerettem külön is végiglapozni a kötetet, hiszen a bájos mesefigurák szinte kiugrálnak a lapokból. Szívhez szólóak és rendkívül kedvesek.

Történetünk főhőse Bojta, a nyuszi család harmadik gyermeke, aki ugyan szeret iskolába járni, de a korán kelés nem erőssége. Persze ő erről nem is tehet igazán, hiszen két nővérével harcolni a fürdőszobáért már kora reggel, nagyon kalandos lenne és természetesen egy fiú ilyet nem tenne, vagy mégis?

Egy iskolába jár több barátjával is, akikkel sok kalamajkába keverednek. Ráadásul a család szélesebbik fele – nagynéni, nagybácsi és az unokatesók – rendre megkeserítik a kisfüles életét. De vajon mi történik akkor, ha a születésnapi ajándékuknak lába kél? És miért csak ugrálni lehet egy nyuszinak? Nos, ezekre a kérdésekre akkor választ fogsz lelni, ha olvasni kezded a könyvet.

„Ez nem az eső – csóválta a fejét a kisnyúl. – Lehet, hogy a toronyba menekült vadvízi kalózok hordják a tetőre a rabolt kincseiket – folytatta majdnem meggyőzően.”

Először – mint fentebb említettem – kicsit untam a történeteket, valahogy nem tudtam kapcsolódni a nyuszi család mindennapjaihoz, aztán eljött egy bizonyos szülinap és minden megváltozott. Attól a mesétől kezdve szívembe zártam a szereplőket, együtt izgultam velük és értük.

Többször úgy éreztem, hogy anno gyermekként nagyon tudtam volna szeretni és értékelni egy ilyen mesekönyvet, akár úgy is, hogy én olvasom el.

Ajánlom a könyvet kicsiknek esti mese gyanánt és nagyobbaknak is önálló olvasásra. Hiszen nagybetűs, választékos fogalmazású és egyben rendkívül kedves történetet ismerhetnek meg. És ne feledd, a mesék világában bárki lehetsz, de a legfontosabb, hogy a képzelet határtalan útjain jól érezd magad!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, a Manó Könyvek Kiadó oldalán megleled.

Írta: NiKy

Czernay Hajna - Ha fázik a lélek

 

„Hiszem, hogy a sorsunkat magunk formáljuk. Gondolataink befolyásolják érzelmeinket, s érzelmeink cselekedeteinket. Cselekedeteink, jellemünket. S akkor felteheted a kérdést magadnak: - Milyen ember vagyok? – Nézz mélyen magadba, és a választ megtalálod.”

Ennek a kötetnek van egy bizonyos varázsereje, amit úgy fedez fel a leendő olvasó, hogy ránéz a borítóra és elolvassa a fülszöveget. Ez így persze elég giccsesen hangzik, de a maga nemében igaz, hiszen én is így leltem rá erre a kötetre. Vonzott a festményszerű borító és megtetszett, ahogy a fülszöveg vázlatszerűen bemutatja a könyvtől elvárható „izgalmakat, mondanivalót, értelmet”.

Mivel mostanában több olyan regényt volt szerencsém olvasni, mely nem feltétlenül felel meg az átlag ízlésemnek, úgy döntöttem, hogy megveszem és teszek egy próbát.

Történetünk hősnője, Réka, aki egy két gyermekes családanya, feleség és dolgozó nő. A munkájában és az élet egyéb területein mindig precíz, szorgalmas és kedves természet, akit szeretnek a kollégái és úgy átlagban az emberek, de ettől függetlenül kevés barátot tudhat magáénak, viszont azokat megbecsüli. Az életét javában a munka, a gyermekei nevelése, a házastársi „kötelességei” és a házimunka teszi ki. A férjével való kapcsolata folyamatos romlásnak indul, mely különböző lelkiállapotokat hoz felszínre a fiatalasszonyban. Zsóka, mint legjobb barátnője rendszeres noszogatásának végül engedve, egy tánctanfolyamon vesz részt, ahol a mozgás mellett számos más élmény éri. Innentől kezdve az asszony a változás mezejére lép, míg fel nem tűnik egy bizonyos harmadik. Hogy miképpen éli meg egy gyermekeit szerető lélek ezt a változást és mi köze van a hitnek mindehhez? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, ha kézbe veszed a könyvet.

Saját meglátásom szerint a regény erőssége elsődlegesen az, hogy mélyen beleássa magát a női lélek különböző fázisaiba, illetve folyamatosan felhívja bölcseleteivel az olvasó figyelmét arra, hogy nem kell megelégedni azzal, ami van, ha nem elégedett életével. A lét nem arról szól, hogy szenvedünk, míg mások kényelmét szolgálva éljük a mindennapokat és ebben még a vallásos közeg, esetleges több gyermekesség sem lehet akadály, elvégre minden nézőpont kérdése. Ha változtatni kell, előbb önmagunkban kell meglelni a probléma forrását és utána cselekedni. Egy boldog anya sok örömet okozhat gyermekeinek, de ha csupán egy lélektelen héj, akkor csak értetlenséget és sok fájdalmat szül.

Réka esete nagyon jó arra, hogy felnyissa az olvasó szemét, hogy a társadalmi nyomások mellett is képesnek kell lenni arra, hogy legyen saját tere, önmagára szánt ideje egy asszonynak körülménytől és anyagi háttértől függetlenül. Elsődlegesen nem abban mutatkozik meg a magunkra fordított idő, hogy vásárlással vagy bulizással töltsük el – bár itt hozzá kell, hogy tegyem, akinek erre van szüksége, tegye meg – hanem egy nyugodt óra is hatalmas erőt adhat, amikor csak magunk vagyunk gondolatainkkal és egy meleg ital vagy egy könyv társaságában megpihenünk. Mindenkinek jár a szabadság eme formája és ezt elvenni egy lélektől vétek!

„ A meg nem élt szerelmek nem múlnak el sohasem…Van olyan szerelem, mely a földi élet végeztével sem szűnik meg. A lélek viszi magával…”

A fenti idézet egy személyes kedvencem, mely jól mutatja, hogy ha igazán szeretünk, az nem szűnik meg soha, főleg akkor nem, ha viszonzásra lelhetünk. Ezt elsődlegesen azért írom, mert nem egy házasság hűl ki az évek folyamán és az elkényelmesedett léttől,- mely bár rossz, mégis biztonságosnak gondolt-, úgy érezhetjük, hogy nem jár ez a szerelem, pedig ez nincs így. A regényben Réka, a maga elnyomó közegétől függetlenül is küzd a sorsáért és nem egyszer felszólal azért, amiben hisz.

„Nevezhetjük sajátunknak az emlékeinket? Mert ha igen, kell lennie bennünk valakinek, aki sajátjának tulajdonítja a megélt eseményeket. De akkor ki az a valaki?”

Számos kérdés felmerült bennem a történet olvasása közben, de többször is úgy éreztem, hogy igazán nem itt fogom meglelni ezekre a választ, hanem saját magamban. Úgy gondolom minden Nő hordoz magában egy „emléktáblát”, amire sok mindent felír – érzelmeket, eseményeket-, de hogy ezek közül mi és mennyi kerül fel az emlékeink listájára, bizony lélektől függ. Ha csak „jegyzetelsz”, de nem éled meg valós érzelmeidet, akkor ezek eltűnnek az első széllökés által, de ha mersz időt szánni magadra vagy a problémádra, akkor számos előnyhöz és lelki nyugalomhoz juthatsz. Vajon te melyik típushoz tartozol kedves olvasó?

A könyv igazából egy visszatekintés a múltba, melynek során egy asszony ezt a „munkát” elvégezve, számot vett életével és múltjával.

Szubjektív véleményem, hogy nagyon intenzív emocionális munkára sarkallja olvasóját az írónő, ugyanakkor nem kényszerít rá semmit, csak megadja azt a bizonyos lökést. Úgy érzem, hogy ennek a kötetnek azért van nagy ereje olvasójára, mert olyan dolgokkal foglalkozik, amit átlagban elhessegetünk, vagy tiltólistán van a társadalmi elvárások küszöbén.

Viszont talán számomra a legdühítőbb az, hogy a kötet nem lett gondosan szerkesztve. Több helyen elcsúszásokkal találkoztam és nem egyszer összemosódott a jelen és a múlt. Események és karakterek csúsztak össze és ez nagyon zavaró volt a számomra. Egy ilyen fontos témával foglalkozó és érdekes regényt nem lett volna szabad így kiadni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy bár érződik az első szerzős minta a könyvön, mégis olvasható és a lényeget megadja azoknak, akik készek a fejlődésre.

Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott, mégis megtaláltam a magam életének foltjait, ezért fel tudtam tenni kérdéseket és mélyen belül tudom, hogy ott vannak a válaszok is bennem. Ezért pedig elismerem ennek a könyvnek a varázsát és remélem mások is felfedezik általa a bennük rejlő csodát.

Ajánlom minden nőnek, aki nem érzi jól magát a bőrében, aki úgy gondolja az élete egy örök robot, de annak is adhat gondolkodni valót, aki jelen pillanatban boldog. Mert ne feledjétek a Nő olyan, mint a szivárvány, ezer színben pompázik, de ahhoz, hogy igazán ragyoghasson, egy eső utáni felfrissülés a mérvadó!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Underground Kiadó oldalára fellépve be tudod szerezni. 

Írta: NiKy

Boda Edit - Mint valami szigetek

 

 

Sokszor elgondolkodom, hogyan és miképpen választok magamnak könyvet. Az biztos, hogy az első, amit megnézek az a borító, és ha nem varázsol el rögtön, akkor az alkotóra koncentrálok. Ha olvastam már tőle korábban, akkor egyértelműen tudok dönteni, de amennyiben ismeretlen az író, marad a fülszöveg. Pedig sokszor nem szeretem olvasni, hiszen többször spoileres, ami pedig olvasási élményromboló. Ezt a verseskötetet a Napkút Kiadó recenzióként választhattam, amit szeretnék itt is megköszönni.  Hálás vagyok, hogy egy újabb költővel ismerkedhettem meg, de főleg azért, hogy egy új szemléletmódot fogadhattam magamévá.

Ennek a könyvnek a borítója egyszerű, hiszen ha ránéztek, egy vízfestékkel elkészített kis ábrát láthattok. Mégis a maga nemében vonzza a tekintetett és valamiért többször visszatértem hozzá olvasásom folyamán.

Boda Edit nevét eddig számomra a homály fedte, ami nem csoda, hiszen idén kezdtem újra versesköteteteket olvasni.  A könyv hátulján láttam a felsorolást, miszerint már eddig hat műve jelent meg, tehát egy alapvetően gyakorlott alkotóval volt dolgom. Hogy miért emelem ki ezt a tényt? Csupán azért, mert ez a kötet számomra olyan volt, mint az eleven hús. Naturalista, fájdalmas és végtelenül őszinte. Egy csepp visszafogottság nincs a versekben, mindent, ahogy érez a költő, úgy ossza meg olvasóival és bizony azért nem ez a megszokott, az átlag. Hogy miről beszélek, erre ez egy tökéletes példa.

 

„Anyád ölébe fejed lehajtani tilos,

pedig árnyékod végleg beleégett.

Siket bokrok vágyódnak ég felé,

gyökerük réges-régen véres.”

 

A kötetet öt részre lehet osztani. Minden rész egy-egy életszakasz és tematika kiragadása az alkotó életéből, környezetéből és a világból. Nézzük őket részletesen.

- Feltámadás a városban:

Igazán különleges címet kapott és nem is igazán behatárolható. Olvashattam mély fájdalomról, társadalmi kritikáról vagy csak egy élet pillanat leírásával is. Mégis találtam köztük igazán megfogót:

 

„Ez a magányos ágy a

szívedet akarja,

mozdulatlan,

mint egy téli orgonabokor.

Miként hagyhatnád magára.”

 

 Az egyik verse az alkotónak többször olvasásra került, akárhányszor visszatértem hozzá teljesen más értelmet nyert számomra. Kíváncsi vagyok ti, hogy látjátok ezt.

 

„Sétányon felejtett cipő.

A szél nem kapja fel,

az eső nem esik bele.

A madarak orrára szállnak,

de sebet rajta kis karmuk

nem ejt.

És a bőr sötétje bőrhöz tér,

nem halványul el.”

 

- Ködkód: 

Ez a címmel jön a következő nagyobb rész. Itt már sokkalta szélesebb témát ölel fel a költő. Megmutatkozik a jelen és a múlt párhuzama és az egyik vers annyira magával ragadott, hogy bevallom, kedvencként tartom számon. Nézzétek csak!

 

„Itt fekszel nemsokára, királyom,

megástam sírodat! Láttam tündöklésedet,

hát irigyeltelek, becsvágyam nagy.

És lestem, miféle kór teper majd le.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Mit ér már csillogásod, ha sáros

lábammal fölötted trappolok?!

Hallod a tengert, és látod

a csipkézett eget? Ízlelted a

fekete bort, amit neked készítettem?

Valamit löttyintek sírodra is, ne félj!

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

És hogy átkozott leszek? Per pillanat nem aggaszt.

Tervezem, elcsenem kardodat temetés előtt,

és fennen hirdetem,

én vagyok az új hős,

én gyilkoltam sárkányokat, én, én, én!

Kit érdekel, hogy a sárkánynyelvek veled vesznek a sírba?

Egyáltalán: milyen is egy valódi sárkány?

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Ó, melankólia! Magányom óriási lesz,

s én, törpetollú, kis madár

egy falusi templom ablakában

csipegetem a tűleveleket.

Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,

csak józan, ravasz és számító.

Sajnos nevedet nem vehetem el,

s én a magamét nem tudom,

egyszerű sírásó vagyok.

Nem, ó, nem voltam.”

 

- Mind elvágtattak a lovak:

Ezt a különleges címet viseli a harmadik rész. Elsőre azt gondolná a laikus olvasó, hogy a természetről írhat a költőnő. Nos, részben mindenkinek igaza van, aki erre asszociál, mert a test és a lélek párhuzamáról olvashatunk a maga torz és kifordított nézetei szerint. Innen is hoztam egy részletet.

 

„ A fákon apró, átlátszó kések nőnek.

A szívben vaktűz perzseli a vért.

Kenyér és kő lesz minden szóból;

s közös a félsz a lecsukódó szemhéj fölött.”

 

- Ridegen nevelt jószág:

Érdekes címmel találkozhatunk a következő fő részben. Itt olyan művek találhatóak, melyek a rideg világról alkotott vélemény szülte. Semmi kedvesség, csak a torz valóság tükröződik vissza a lapokból.

 

„ Árvák a tárgyak, ha kezünk nem

érinti őket, szétszóratnak, megtöretnek.

A természet nem árva, nem óhajtja közelségünket,

sőt, nélkülünk érzi jól magát csak igazán.

Az ember a legárvább.

A világegyetem magházában rimánkodik,

érinteni akar és

érintés kell neki.”

 

- Tájkép tengerrel:

És végezetül elérkeztünk az utolsó részhez. Ha csak azt nézem, hogy a természetről szólhat, megnyugodnék, de a költőnő eddigi verseit megfigyelve már bennem volt az a pici apró gyanú, hogy nem egy letisztult verselést kapok. És bizony igazam lett. A maga groteszk világát megvilágítva, mérhetetlen apró érzésekkel vegyítve tárja olvasója elé gondolatait az alkotó.

 

„ Halál halál hátán, s mi változatlanul

hisszük, egyik sem sajátunk, holott

minden halál egy és ugyanaz.”

 

Mégis azt kell, hogy írjam bár nem minden verse szólt hozzám, sőt volt, ahol még az én lelkem is fellázadt, hogy ez már túl sok, mégis el kell, hogy ismerjem ennek a natúr valóságnak is megvan a maga szépsége. És amit üzen az olvasónak valódi, létező, csak nem akarjuk meglátni. Számomra ez a költeménye mindent elmond és pont ezért végtelen szomorúság fogott el. Ti mit gondoltok erről?

 

„Füvek, akácok, nyárfakérgek,

a domb mögé hosszú aszfaltút vezet.

Csak körvonalak, színfoszlányok,

miközben a mélyben mind

tisztább lesz az ének,

s a múlt egyetlen pillanat

egy összezárt, átlátszó tenyérben.

Talán kinyílik az ég telhetetlen árka,

s lassan minden belefér,

holnap talán már csönd lesz,

eltompul a vihar ölelte homlok

mögött a penge.

Felizzik a bölcső fémfala.

Hántolt testem csillan a fecskeéjben.

És fut az út a dombok mögé,

csak rohan, egyre beljebb a hajnal

felszakadt ölébe.”

 

Legyen nyers és naturalista vagy érzelgős és szentimentális, teljesen mindegy. Meg kell látni a leírt szavak mögött lélegző lelket. Ez a lélekesszencia hol bátran szemedbe néz és beszél hozzád, hol sírva, őrjöngve rázza a betűk rácsát, hogy értsd és lásd, hogy végre mi vesz körül és merre halad az emberiség. Számomra nehezen emészthető, nem tagadom sokat gondolkodtam, hogyan is tudnám átadni, amit éreztem olvasásom folyamán. Visszaadni a tapasztalatot igazán nem lehet, csak ha kézbe veszed, és elmerülsz benne, értheted meg a saját szemszögedből. Őszintén ajánlom, és kérlek, ne siess vele, hiszen minden résznek megvan a maga mondanivalója. És ha egyszer végig olvastad oszd meg velem gondolataidat, szívesen beszélgetnék erről a kötetről.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

Bartis Attila - Az eltűnt idő nyoma

 

Bár nem vagyok egy kényelmes ember, hiszen kíváncsi természetem más országok, népcsoportok kultúrája iránt hatalmas. Azonban elmondható rólam, szeretem az otthonom nyújtotta kényelmet, hisz megtehetem, hogy egy puha fotelben ülve, más emberek által megteremtett helyszínekre és eseményekre látogassak el. Most mégis azt kell, hogy írjam eme kötet olvasása közben elfogott a vágy, ne csak képzeletben, hanem személyesen is részese lehessek mindannak, amikről az alkotó említést tesz a kötetében.

A könyv birtokbavétele után, jó pár hétig hozzá se nyúltam. Ehhez ugyanis kell egy bizonyos befogadó képesség és nyitottság, ráadásul elgondolkodtat, felháborít, néhol kiborít, és mégis nyugtat. Hogy lehet ennyire sokrétű és vegyes? Erre jómagam is nehezen találom a választ, talán úgy tudom megfogalmazni, hogy nem erőltet semmit olvasójára, egyszerű képekben örök igazságot tár olvasója elé az alkotó, és ezt teszi lazán, jó szándékkal, de nem tudatosan és egy fontos szempontból, hogy nem csak író, de fotósként is számos nézőpontot tud megmutatni. Olyanokra is rávezetett, amit eddig csak ösztönből használtam, és nem is gondoltam át, hogy honnan ered, miért is használom, vagy miként készült.  Rávilágít arra, hogy ne vegyek semmit természetesnek, még a légzést sem. Sokunknak mindenünk megvan, amire szükségünk van a boldog életre, és bizony nem feltétlen a menő kocsi, a nagy ház, vagy a bankszámlánkon gyűlő pénz. Mert kell, hogyne kellene, de elegendő egy hely, ahol kényelmesen, melegben vagyunk, van annyink, hogy kényelmesen megéljünk, de ezek azon funkciók, melyek a társadalomban való jogot adják, de belülről nem táplálnak. A belső éréshez és boldogsághoz mindenkinek egyéni, hogy mit igényel, akár a nagy figyelmet, akár egy virágokkal teli kertet, a lényeg mindenkinek maga kell felfedezni, hogy mitől elégedett, hogy mikor érzi azt, pont elég, nem kell több. Az objektív látás fontos, de a másik oldalról is meg kell vizsgálni az életünket, a létünket.

Aztán elgondolkodtam, hogy milyen fotókkal is rendelkezem, és be kell, hogy lássam igen kevéssel. A szülői házban, persze van egy régi doboz telis-tele elhunyt felmenőimmel, némi gyermekkori alkotás is fellelhető, és olyan képek, melyek már nem fontosak, de valamikor emberi lelkek apró lét pillanatai voltak. Értékek, mégsem tudom hova tenni őket, és csak porosodnak a dobozban. Elfelejtem őket és ezzel az értékük is feledésbe merül. És belegondoltam, hogy egyszer a rólam készült kép is egy ládika rabja lesz, melyet ellep majd a por és elfelejtenek. Nyomasztó érzés a mulandóság, és ezt az alkotó stílusosan leírja, minden szavával egyet kell, hogy értsek. 

A kötet stílusa könnyed, de komoly mondanivalóval rendelkezik. Az alkotó kettős része, mint író és fotógráfus mutatkozik meg a lapokban, szépen szemléltetve az átmenetet, és mind a két szempontból felfedi gondolatait, meglátásait. A könyv elején megtudtam, hogy a bel tartalom régi naplók válogatásaiból van összegyűjtve, pontokba szedve. Megtalálható egy-egy múltbéli történet, maga a fotózás léte, és mint szakma mibenléte, hogy az író miként szemlél munkásságára, és az általa készített képek, mikor értékesek és mennyi munka van velük.

Érdekes volt olvasni, sokszor megállni és átgondolni az olvasottakat. Meglepetésemre felfedeztem, hogy mennyire szeretek érdekes emberekről olvasni, megnyugtatnak, és egyben felcsigáznak.

És, bár ez csak a személyes meglátásom, a hely ahol élt a könyv készítése alatt, valami páratlan szépségű. Persze még sosem jártam ott, de felkerült arra a bizonyos listára.

A könyv nagy kedvencem lett és többször kézbe fogom venni. Csak ajánlani tudom.

Amennyiben te is szívesen merülnél el ebben a történetben, a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy