Masha Gessen - Jövőnk a múlt

 

“A totalitárius uralkodónak mindenáron meg kell akadályoznia, hogy a normalizálódás elérjen arra a pontra, amelyen új életforma alakulhatna ki – olyan életforma, amely egy idő után elveszíti korcs jellegét, s helyet talál a világ nemzeteinek más és alapjaiban azzal ellentétes életformái között. Továbbá, a “lényeg az, hogy Hitler is, Sztálin is stabilitást ígért annak érdekében, hogy rejtve maradjon az állandó bizonytalanság állapotának megteremtésére irányuló szándékuk.”

Az ember gondolkodását és cselekedeit döntő mértékben múltbéli tapasztalai és élményei határozzák meg. A tudomány sok területe is tulajdonképpen a múltban felhalmozódott adatokra alapozva próbál prognózisokat felállítani a jövőre nézve. Az országok a már korábban bevált eszközökkel próbálják leszorítani az inflációt. És az ember sokszor ugyanazokkal az (vagy sajnos kevésbé verbális) eszközökkel neveli gyermekét, mint amiket ő maga is hallott szüleitől. Szükségszerűségből vagy alternatíva híján értékrendszerek és traumák öröklődnek át generációról generációra.

Masha Gessen - Jövőnk a múlt című díjnyertes munkája az Európa Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A vaskos kiadvány szép, ízléses csomagolást kapott, jól mutat bármelyik könyvespolcon.

A könyv egyfajta szintézis, amely Oroszország történelmének nagyjából elmúlt 30 évét igyekszik összefoglalni és egyben értelmezni is több szereplő szemszögéből, akik között akadnak nagy formátumú személyiségek és hétköznapi emberek egyaránt. Több generáció is szerepet kap a szemtanúk között, ezért gyakran ugrálunk a közelmúlt és a jelen eseményei között, ami szélesíti ugyan a távlatokat, de egyben kicsit a szöveg befogadhatóságának rovására megy.

Kép: NiKy m.i.

Az író leegyszerűsítve arra keresi a választ, hogy lehetséges lesz-e valaha a demokratikus átmenet Oroszországban, el lehet-e végre temetni a Szovjetuniót és vele a birodalmi ambíciókat, illetve le lehet-e rázni valaha is az erős vezető kultuszát.

“Az egyik előadáson például egy anekdotát elemzett, amelyben a kolhozmunkások malmozva várják a párt ülésének kezdetét, és arról panaszkodnak, hogy a főnökeik túlzottan követelőzők és a munkakörülményeik borzalmasak. Amikor az ülés végül kezdetét vette, a munkások egymás után zengték az ódákat a kolhozgazdaság eredményeiről, és fennhangon dicsekedtek a Szovjetunió érdekében végzett munkájukkal. Az ülés után, otthon folztatták a panaszkodást az értelmetlen munkáról és a megalázó fizetésről. Levada ezzel illusztrálta, hogy az egymástól eltérő nyílvános/privát viselkedési minta nem feltétlen képmutatásra utal, hanem intézményesült mint társadalmi-kulturális jelenség.”

Kép: NiKy m.i.

Aki egy pillantást vet a borítóra, az már sejtheti, hogy a könyv egyértelmű üzenete, hogy ez a körforgás nem törhető meg, legfeljebb vannak kényszerű periodikus szünetek, amikor a társadalom erőt gyűjt és újrakalibrálja önmagát. Rengeteg információt és személyes hangvételű beszámolót kapunk a jelcini korszakról, majd Putyin megjelenésével a múlthoz való visszatérésről. Döbbenetes volt olvasni például, hogy a felmérések szerint a XX. század legfontosabb történelmi eseménye még mindig a második világháború, illetve hogy Sztálin a legkiemelkedőbb történelmi személyiség az oroszok szemében. Természetesen nem mindenki ért egyet az országban zajló folyamatokkal, de az elnyomó kormányzat elsősorban a tulajdonság nélküli, passzív embereket jutalmazza. Fontos kiemelni, hogy hangsúlyos szerepet kapott a szexuális kisebbségek életkörülményeinek, illetve a velük szembeni atrocitások leírása is. Sajnos a könyv olvasása során nem tudtam nem észrevenni a szomorú párhuzamokat az oroszországi és hazai események között, mint például az orosz “politikai technikusok” által felépített ukrajnai Soros-kampány évekkel ezelőttről vagy a szexuális kisebbségeket a pedofilokkal egybemosó törvényi szabályozás a “gyermekek védelme” érdekében. Hangsúlyoznám, hogy ez ténybeli megállapítás és nem az én politikai állásfoglalásom.

Kép: NiKy m.i.

“A hibrid rezsim az autoriter rendszer megnyílvánulása a jelen történelmi pillanatában. Ismerjük az autoriter és a totalitárius rendszerek közötti különbséget: az első a passzivitást jutalmazza, míg az utóbbi a mozgósítást. Egy totalitárius rendszerben muszáj részt venni, mert ha az ember nem vonul a többiekkel és nem énekli a dalokat, akkor nem számít hűséges állampolgárnak. Az autoriter rezsim azonban éppen arról próbálja meggyőzni alattvalóit, hogy maradjanak otthon. Mindenki gyanúsnak számít, aki túl vehemensen lépdel az utcán vagy túl hangosan énekel, függetlenül attól, hogy milyen ideológiát támogat részvételével.”

A könyv fontos témát dolgoz fel, különösen az orosz érdekszférában élő olvasók számára, de véleményem szerint egyáltalán nem könnyű olvasmány, így nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani.  Rengeteg az információ, a fontos esemény és társadalompolitikai mű révén, a szociológiai-politológiai kitekintés, ami előnye és egyben kicsit hátránya is a kötetnek. Aki szeretné a jelen politikai folyamatait jobban megérteni (és nem csak kifejezetten Oroszországra értem ezt), annak számára viszont minden bizonnyal élvezetes olvasmány lesz.

2022 februárjában újra feltűnnek szovjet hadilobogók Ukrajnában. Sarló és kalapács díszíti egyes orosz katonák uniformisát, ahogy a médiának nyilatkoznak. Az aluljáróban még a nyáron egy huszonéves srác lábszárán Hitler és Szálasi tetoválást véltem felfedezni. A történelem foglyai vagyunk?

Amennyiben elolvasnád a könyvet megteheted, ha az Európa Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Ésik Sándor - Sanyikám, én nem politizálok

„(…) mert politizálni nem csak azt jelenti, hogy állást foglalok egyik vagy másik párt mellett. Amikor a választásokon szavazunk, akkor valóban állást foglalunk, ám két választás között is véleményt kell alkotni a közélet kérdéseiben, környezetünk, közös ügyeink kérdéseiben. És fontos, hogy ez a vélemény a saját véleményünk legyen.”

 

Sokszor hangoztatom, hogy két témakörben nem szívesen olvasok: az egyik a vallás, a másik pedig a politika. Ugyanis ez a kettő sokszor agresszív felhanggal hirdeti az adott hitét, véleményét, meglátásait, és ha valaki eltér az általa kijelentettektől, akkor azt tűzzel - vassal támadják. Sokszor belekérdezek olyan dolgokba, ami nem egyértelmű és teljesen mindegy számomra az is, hogy ezzel pont azt a véleményt alakítom ki magamról, amely az ellentétek érzését kelti. Kérdezni emberi alapjogom, amelyet nagyon fontosnak tartok. Ennek tudatában, hogyan is lehetséges a mostani értékelés? Igen, ez egy fontos kérdés, ugyanakkor a válaszom is igen egyszerű.

Még valamikor 2021-ben jelent meg a könyv a Libri Kiadó gondozásában. Egy rövid, de annál hangosabb hullám, egy bizonyos hype vette körül a kötetet, amelyet bár taszítónak éreztem akkor, de végül mégis úgy gondoltam, hogy érdemes lehet foglalkoznom vele. Aztán egy nagyon kedves molytársam és barátom is olvasásra adta a fejét, így az lett a vége, hogy közös olvasást tartottunk. Ráadásul ez azért is érdekes, mert egy történelemimádó emberrel az én kis „laikus” véleményem fog szemben állni, amely egy izgalmas összehasonlítással kecsegtet, miszerint két egymást kedvelő ember véleménye mennyire lehet e kényes – politikai - tematikában azonos vagy ellentétes. Az Ő véleményét itt tudjátok megtekinteni.

Azt még le kell szögeznem, hogy elsőre egy kissé groteszk vicckötetnek gondoltam a cseppet gúnyos karikatúrákat ábrázoló borító miatt. Ezt ugyan nem egészen úgy kaptam, ahogy vártam, de sokkal kellemesebb élményben volt részem.

Először is tisztába akartam jönni azzal a talánnyal, hogy ki is Ésik Sándor. Mert igen, elolvastam a hátoldalon feltűntetett rövid ismertetőt, de valljuk be, hogy nem vagyok egy nagy Facebook guru és nem követem az általa vezetett csoportot sem. Igaz, ez azóta megváltozott, de ez persze más kérdés.  

Miután kicsit kutakodtam az interneten, megállapítottam, hogy elsőre szimpatikus úriember, aki mer véleményt alkotni, ráadásul a jó öreg humort is társául hívva. Nagyon pozitív számomra minden olyan személy létezése, bátorsága és igaz hite, aki fel meri vállalni ország - világ előtt véleményét és mentes az agresszió bármely formájától. Egyébként, ha valakit érdekel a Diétás Magyar Múzsa Facebook csoportja, annak érdemes hetente legalább egyszer arra látogatnia.

Ez a könyv egy jól érthető, szépen összeszedett és rendszerezett politikai összesítő, amely az eltérő fejezetek alatt humorral fűszerezve rántja le a leplet minden fontos témakörről.  Ilyen pl. a hazai korrupció hálózata, a szegénységben és nyomorban élők eltérő helyzete, a melegellenesség, az EU fogalma és szerkezete, valamint talán az egyik legfontosabb, az országot vezető  inkompetens politikusokból álló csorda „legelése” témakörei, de ezek természetesen csak az általam kiragadott példák, hiszen sokkalta többről szól a könyv.

„Ahhoz, hogy Magyarországon ne legyen korrupció, nagyon kevés, ha az állam csak látványos megtorlásokat rendez. Minőségi különbség nincs a határon zsebre dolgozó közrendőrök lekapcsolása és a milliárdokat lopó politikus elszámoltatása között. Sajnos a korrupció során elveszett pénzre nagyrészt úgy kell tekinteni, hogy az már nem jön vissza. Persze fontos rettegésben tartani a korruptakat, mert ezzel növeljük a korrupció igénybevételének kockázatát. Az illegális és kockázatos dolgok pedig mindig drágák.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy végre valaki megírta ezt a könyvet. És igen, lelkes lettem, sőt mi több, kedvet éreztem a politika mélyebb tanulmányozásához. Ez pedig az esetemben hatalmas nagy szó, hiszen ez állt tőlem eddig a legtávolabb.

Nagyon hálás vagyok a szerzőnek azért, mert különbséget tett jól érthető formában a szegénység és a nyomor között. Nézzétek csak:

„Szegény az, akinek sakkozni kell minden hó végén a vásárlással, aki adósságot görget maga előtt, akinek minden ruhája turkálóból vagy a kínaiból van, aki csak az egyik szobát fűti, és azt is csak 17 fokra, a legolcsóbb parizelt veszi, és így tovább. Ő a társadalom peremén él, de még a peremen innen.

A nyomortelepen ezek a kérdések átalakulnak, hiszen a nyomorra a szegénységgel ellentétben a benne élők nem átmeneti állapotként tekintenek. A szegény ember tervez, álmodozik, keresi a lehetőséget. Adott esetben maradék vagyonát pénzzé teszi, és kivándorol. (…)

A nyomor reménytelen. Fontos tudnunk, hogy akik nyomorognak, nem terveznek, és nem reménykednek. A csodában persze hisznek, ezért szokták a szegénység adójának hívni a mindenféle legális és illegális szerencsejátékokat. A nyomorból tehát az ember nem kilábal, mint a szegénységből, hanem kitör. Nagyon ritkán. A nyomorgó leginkább belenyugszik, hogy ez így is fog maradni. A társadalom perifériáján fogja leélni életét, és a nyomort stigmaként fogja viselni. (…)

A nyomort a társadalom nem sajnálkozással és többé-kevésbé szolidaritással nézi, mint a szegénységet, hanem undorral. „

Külön öröm volt olvasni a „melegellenes” kampányolás témaköréről, hiszen végre valaki közérthetően különbséget tett a pedofília és a melegség fogalma között. Nagyon boldog vagyok, hogy talán ezzel a jól érhető és kiváló stílusú könyvvel egy jó pár olvasó fejében helyére kerülnek a fenti fogalmak és nem keverik össze, vagy akár nem mossák össze őket.

Mélységesen felháborítónak tartom a mai hazai társadalmi agresszivitást, a kizárásokat és megalázásokat egyaránt, legyen szó etnikai, generikus, vallási vagy éppen politikai nézetek tekintetében.  

Külön örömmel olvastam a híres és egyben hírhedt Trianon tematikáját is. A szerző egyértelműen kifejtette – történelmi kitekintésekkel – álláspontját és a valóságot is szépen felvázolta, pozitív és negatív oldalról is körbejárva.

Ami pedig a tanárok, egészségügyi – és rendőrségi dolgozók esetét illeti, teljes mértékben egyet tudok érteni, a következők miatt:

„A magyar társadalom egyik legnagyobb baja, hogy amikor a rendőrök, a tanárok, vagy akárkik felemelik a hangjukat, hogy „hahó, kérem, minket épp tönkretesznek, megaláznak”, akkor nem gondolkodunk el legalább nagy vonalakban azon, hogy ezeknek az embereknek tényleg rossz. Nem kell feltétlenül tisztában lenni a rendőri jelentések és intézkedések világával vagy a tantervkészítés nehézségeivel.

Meg kell becsülni a másikat, a másik munkáját, és tisztelni kell azt. Ha így teszünk, akkor a részletek nélkül is eljut az ember addig a felismerésig, hogy a másik munkája is kemény, becsületes munka, pont olyan kemény és becsületes, mint a mi munkánk. (…)

De az a szegény és keserű országok sajátja, hogy a másik munkájáról, életéről valamiféle keserű irigységgel beszélünk, és talán még kicsit örülünk is, ha őt vették elő. Aztán amikor minket vesznek elő, akkor csodálkozunk, hogy rólunk is keserű irigységgel beszélnek.  (…)

Ameddig ilyen dolgokon össze tudnak minket ugrasztani, ameddig úgy gondoljuk, hogy csendben meghúzódni vagy közömbösnek maradni jobb, mint a másikért kiállni, addig bármit megtehetnek velünk. Gondoljunk erre, amikor a következő szakma, társadalmi réteg vagy csoport kerül sorra!”

Azt hiszem, hogy napestig sorolhatnám a témaköröket és mutathatnék részleteket a könyvből. De úgy gondolom ebből ennyi bőven elegendő lesz. Számomra nagy kedvencé vált és szeretném, ha minél több ember kézbe venné. Sőt azt is megkockáztatom, hogy kötelezővé tenném a középiskolákban, de még a választások előtt is. Hihetetlen felszabadító és egyben nagy teher a tudás, de mindenkinek kötelessége az ország életét irányítani, a maga nézetei és saját véleménye szerint.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ami ebben le van írva, egy humorban megforgatott valóság. Ráadásul minden meggyőzés ellenére hatással lesz az olvasóra. Mert én hiszek abban, hogy a politika mindenkié, ahogy a régi mondás is tartja: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” Ezért ha teheted, akkor járj ki tüntetésekre, állj ki a másik igazáért, hisz nem tudhatod, hogy legközelebb mikor lesz neked szükséged mások támogatására, megértésére! Ne dugd a fejedet a homokba, a Nap melege arcodat érje!

Amennyiben elolvasnád, a könyvet megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége

 

„A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.”

Néha úgy érzem, hogy hiába rajongok egy-egy szerzőért, valamiért rendre kifogom azt az időszakot, amikor nem passzolunk az adott kötettel, pedig a történet érdekes és alapvetően kedvemre is való lenne, mégsem sikerül az első találkozás. Ezért aztán, néhány hét elteltével ismételten kézbe veszem az adott művet, abban a reményben, hogy most már közös úton fogunk járni és többnyire jó a megérzésem. Így jártam a mostani regénnyel is, amelyet már hosszú hónapok óta alig vártam, hogy olvashassam, és amikor erre előolvasóként lehetőséget kaptam, majd kibújtam a bőrömből örömömben, de aztán a fent leírtakkal találkoztam és elszomorodtam. Nehéz helyzetben vagyok ilyenkor, mert a megjelenés előtti olvasás nagy megtiszteltetés számomra bárkiről is legyen szó, hiszen ez egyfajta bizalom jele. Ráadásul ebben az esetben különösen fontos volt számomra, mert a szerzőt nagyon kedvelem. A második találkozásom a kiadvánnyal már sokkal gördülékenyebben zajlott és azt is el tudom végre ismerni, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, mind a szerzőnek, mind pedig a Napkút Kiadónak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!

Tarja Kauppinen írónő neve talán már ismerős lehet a számotokra, hiszen a „hard” olvasók, főleg, akik a moly.hu közösségi oldalon is aktívak, valamilyen formában már találkozhattak az alkotóval. Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát azzal az információval, ha elárulom, hogy lelkesen vezeti a Merítés Magazint, amely a fent említett oldal egyik gyöngyszeme, illetve aktív Merítés–díj gyermekirodalom zsűritag is egyben, aki elképesztő szeretettel és nagy tudással értékeli a hazai, magyar éves gyermekkönyveket. Bár az utóbbi tekintetében büszke vagyok arra, hogy én is a zsűri tagjainak egyikeként dolgozhatom vele, mégis úgy érzem, hogy három gyermekes anyaként sokszor teljesen másképpen lát egy adott művet, mint én tanárként. Felmerülhet a kérdés benned is, hogy ha ennyire sokrétű, mégis miért érez késztetést arra, hogy egy teljesen eltérő irányzatban teljesedjen ki, mint író? Nos, ezt a kérdést én magam is kerestem a történetben. Hogy megleltem-e a választ? Talán igen, de majd ezt eldöntöd te magad kedves olvasó!

A rendszer ellensége 2022 nyári újdonságainak egyikeként fog megjelenni a Napkút Kiadó gondozásának köszönhetően. A borító képét és a kötetben szereplő illusztrációkat nagy lelkesen fogadtam elvégre kimondottan ízlésesek, mégis provokatívak a maguk nemében. Az alkotások Szabó Borka munkáját dicsérik, amelyeknek van egy sajátos pikkantériájuk is, de ezeket majd felfedezed magad is.

Először azt gondoltam –és jogosan-, hogy A nép igazsága című első regénynek a folytatását fogom olvasni, elvégre a helyszín adott itt is és a karakterek is ismerősként üdvözöltek legnagyobb meglepetésemre. De szerencsére erről szó sincs, hiszen ez a történet egy önálló regényként született és így, aki esetleg nem olvasta az írónő első könyvét, annak is üdítő szórakozást nyújthat a mostani regény.

A kötet elején egy kis magyarázattal indulunk, hogy mindenkinek komfortos érzés legyen a világ és kényelmesen el tudja helyezni magát a történetben. Ráadásul a szöveg most már inkább a szépirodalom felé kacsintgat, így egy új olvasóközönséget is megszólít akaratlanul is. Ettől függetlenül a „hanyag” szöveg eleganciát a pikáns és egyben bravúros nyelvezettel vegyítette az alkotó, amely gyönyörűséget okoz bármely olvasó lelkében, legyen az a szórakoztató – vagy éppen a szépirodalom lelkes követője.

„– Vegyél magad mellé annyi embert, amennyit csak jónak látsz…

– Csúcs! Akkor egyedül megyek.”

Havasfelföld nem változott semmit, sőt a maga zord világával próbálja "csábítani" az embereket. Ráadásul, hogy csak néhány karaktert említsek: Leiden, Tarja, Rafinesse, Doranna azon szereplők, akiknek gondolatain keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Mondhatni egy emberi természetrajz, egy igazi pszichológiai kalauz, amely a maga fanyar, néhol gúnyos szójátékaival könnyesre áztatja a hideg csípte orcánkat. Mert bizony itt szem nem marad szárazon, hol a nevetéstől, hol pedig azokon a valós és korhű társadalmi életigazságoktól, amelyek mélyre rántják az olvasó lelkét és bizony egy percre sem eresztik.

Ezek fényében még mindig úgy érzed, hogy nem akarod kézbe venni a könyvet? Ugye, hogy érdemes eljönni a Könyvhétre vagy éppen a kiadó weboldalán kutakodni érte!

Szubjektíven azt gondolom, hogy két kedvenc karakterem nélkül nem érne semmit sem ez a történet. Az egyik Tarja, aki a maga különleges világával felemeli a lelket. A másik, pedig Leiden, aki egy erős tükröt tart az olvasó elé. Ráadásul egy párhuzamot is felfedezhetünk a kötetben, amely Leiden képvisel az „átlag” ember életéből merítkezve, ezzel szemben pedig Rafinesse cseppet törtető államférfi, aki végül önbeteljesítő sorsát képtelen elkerülni és végül az alkohol foglyává válik.

„–Tényleg, mivel foglalkoztál korábban?

– Szociológus voltam – improvizált a nő, mert nem volt kedve belemenni ilyen személyes kérdésekbe.

– Az mit termeszt?

– Szociográfiákat. Jegyzeteket a mélyszegénység kultúrájáról, hogy az értelmiségnek legyen min röhögnie.

A fickó bólintott, mint aki érti. Arra gondolt, hogy alighanem látott is már szociológust, az a tag volt a krimóban, aki tréfás anekdotákat adott elő, mire két spanjával megvárták a tyúkól mögött, és a műsor után irtózatosan elpáholták.„

Akárhova is tekintek, legyen az cselekmény, vagy karakteri ábrázolás ismételten csak dicsérni tudom a szerzőt, hiszen újra képes volt felemelni, majd a mélybe taszítani ezzel az írásával. Ugyanakkor a könyv végére elfáradt a lelkem, és már csak egy bizonyos véget reméltem. Hogy azt kaptam, amit vártam? Talán igen, de mivel nincs biztos válaszom, ezért abban már bizonyos vagyok, hogy ismét olvasni fogom a regényt.

Nagyon örülök ennek a kötetnek és hiszem, hogy ez a zsáner remekül áll az írónőnek. Itt megmutathatja egy olyan oldalát is, amely a mélyben szunnyad, de ha egyszer a felszínre tör az olvasók retteghetnek, vajon milyen kalandokra csábítja éppen őket.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti az eredeti nyelvezetű, pikáns, de annál minőségibb humorú történeteket és elég bátor ahhoz, hogy felmerje fedezni a mélyebb gondolatiságot. Olyan üzeneteket kapva a regény által, amelyek még hosszú estéken is vele maradnak, és addig nem eresztik, amíg át nem értékeli mindenki saját környezetét.

Már csak annyi dolgod van, hogy a Napkút Kiadó vagy a Libri weboldalán megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Schwechtje Mihály - Félúton Berlinbe

„[…] csak akkor tudjátok megvédeni magatokat a hiénákkal szemben, ha tájékozottak vagytok, és a tudásotok sziklaszilárd.”

 

A 21. század az internet adta széleskörű ismeretektől kezdve egészen az okostelefonokon rögtönzött információ jutásáig, számos lehetőséget kínál az embereknek tudásuk, érdeklődésük, vagy éppen szórakozásuk szélesítésére. Korunk gyermekei már nem a kockák és társasjátékok által ismerik meg a stratégiai gondolkodást, hanem a számítógépek kezelésével és az internet végeláthatatlan lehetőségeivel. Sokszor találkozom olyan tinédzserekkel, akik a telefonokat és gépeket kisujjból tudják kezelni, akár alapszinten programozni, de ha kitekintenek a világba, akkor elvesznek. Sokan a mai napig nem tudják, hogy hogyan kell feladni egy levelet vagy éppen csekket és ezek a számunkra alap tevékenységek, nekik komoly nehézséget jelentenek. Ráadásul már akaratlanul is mindenhonnan információ árad feléjük is, ami odáig vezet, hogy nem tudnak lépést tartani, hiszen túl sok az inger. A televízió, a számítógép és a telefon csak nyomja az információkat, de ha kilépnek az utcára sem jobb a helyzet, hiszen a plakátok és kirakatok is mind valamilyen üzenettel szolgálnak. Ebben a dömpingben nehéz jó döntéseket hozni, pedig az életben már az általános iskolában illik ismerni a fentemlített rutin tevékenységeket. Hogy ez éppen milyen hatással van a gyermekekre, már egészen más kérdés természetesen. Ezt a kérdést is szemlélteti a mostani regény, ahol egy fiatal érettségiző lány szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket.

Schwechtje Mihály filmrendező, író, bölcsész és egyetemi tanár igen csak sokrétű alkotó, aki nemcsak a film és színház világában valósítja meg álmait, de 2022 egyik újdonságaként most debütáló, Félúton Berlinbe című regényével is, amely a Tilos az Á Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a könyvnek sajátossága a szerző belső monológja, amely egy tinédzser lány szemszögéből íródott. A kiadvány kimondottan a fiatal olvasókat szólítja meg elsődlegesen, hiszen egy mai gondolkodású tinédzser érzéseit, gondolatait ismerhetjük meg első körben. A szerzőről egyébként több érdekességet olvashatsz honlapján.

A borító csalogatott magához először, hiszen igazán „csajos” színeiben és képi világában. Ennek ötletét Kelényi Gabriella munkájának köszönhetjük. A színek figyelemfelkeltően hatnak, hiszen cseppet agresszív és domináns tónusúak. Bár számomra a Merítés Ifjúsági listája miatt lett fontos, de ha csupán egy vásárlásomkor pillantom meg, akkor is nagy a valószínűsége, hogy végül megveszem.

Ennek a történetnek erőssége a sajátos felhang, amely egy érettségi vizsga előtt álló lány monológjával indít. Vivi egy értelmes és bátor leány, aki a vizsgák közben is sokat jár szórakozni. Barátnői incselkedésére összejön egy vele egykorú fiúval, aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de sebaj, hiszen széles a világ és a még nagyon fiatal mindenki. A családi háttér már kevésbé ilyen színes, mint a baráti társaság, elvégre a szülőkkel nehéz kijönni, főleg, ha a családfő több éve külföldön dolgozik, hogy eltartsa szeretteit. Az anya és lánya kapcsolat nagyon vékony jégen mozog, sokszor felesleges vitákkal színesítve, de szerencsére a kistestvér felmelengeti a megbántott szíveket.

Vivi nagy álma, hogy tanár lehessen és barátaival életük végéig egy kis településen éljenek. De mi van akkor, ha ez az álom csak az ő fejében létezik, hiszen a külföldi élet sok kalandot hoz a kíváncsi fiataloknak és egy jó lehetőséget nem érdemes feladni! Ráadásul egy új szerelem is beköszönt a leányka életébe, amely szintén sok leküzdendő akadályt és nehéz döntést hoz számára. Vajon miért olyan nehéz dönteni és kire számíthatunk ilyenkor? Túl sok az inger és egy perc nyugalom sincsen.

„Már egy ideje rájöttem, hogy a zenét nem aszerint kell egy kategóriába sorolni, hogy gyors vagy lassú, komoly vagy könnyű, pop vagy hiphop, hanem hogy milyen hormont szabadít fel az emberben. Ha sikerül elkapni az alapenergiáját, tud úgy hatni, hogy lekopik róla minden emlék.”

Ebben a történetben több olyan mai, aktuális problémáról olvashatunk, amelyek elemeiben rengetik meg a jelenlegi társadalmat. Elvégre minden érettségiző fiatalnak el kell döntenie, hogy milyen szakmát választ és mely formában kívánja, vagy tudja ezt elsajátítani. Szó esik Magyarország jelenlegi elavultságáról, a hazai élet hátrányairól és a külföldi élet előnyeiről és viszontagságairól is egyaránt. A kötet automatikusan kritizáló és egyben demonstráló is a mai politikai szemlélet tekintetében, mégsem agresszív, csupán tényközlő vagy érzékenyítő. Fontos problémákra hívja fel a figyelmet és eléri, hogy elgondolkodjon azoknak az olvasó életére vagy környezetére gyakorolt hatásai tekintetében.

„De a „hazafiast”-t ne valami ócska politikai szövegnek gondoljuk, mert jobb, ha tudjuk, hogy attól a politikustól kell a legmesszebb menekülni, aki ezt a szót a szájára veszi.”

Szubjektív ugyan a véleményem, mégis hiszem, hogy mások is megértik és elfogadják a következő gondolatokat. Hiszem, hogy ezek a témák: legyen az politika, továbbtanulás, válás, testiség vagy éppen hazánk aktuális helyzete, előnye és hátránya, igen is fontos tudnia egy mai tinédzsernek. A jövő nemzedékének széles tudása adja majd ennek az országnak a fejlődését vagy éppen bukását és hiszem, hogy az értelem és intelligencia, elengedhetetlen egy fejlődő, szabad nép jövőjéhez.

Tehát, amikor bizonyos szinten felháborodtam először azon, hogy miért kell egy ifjúsági regényben előhozakodni a politikával, rá kellett döbbenjek, hogy bizony kell. A jövőről való gondoskodást már tizenévesen érdemes megalapozni, de nem ráerőszakolni.

Alapvetően ennek a könyvnek nagy hátránya az első ötven oldal, amelyet szó szerint túl kell élni. Ez a kezdeti nehézség egy mai lány vergődéseiről szól, a melyik ruhát vegyem fel és ki mit gondol rólam, illetve a csók különböző formáinak tálalásáig. Ha megtanultunk úszni az oldalakkal, a kitartó olvasó jutalma lesz egy hirtelen kinyíló, szerteágazó kaland, amely szólhat bármelyikünk gyermekéről vagy környezetünkben élő fiatalról. Azt hiszem a szerző kemény fába vágta írói pennáját, mert nem csak azzal adta fel a leckét önmagának és az olvasónak is egyaránt, hogy egy tinédzser lány szemszögébe képzelte bele magát, de a fent említett kérdéseket is beleszőte meséjébe, amely bármennyire is furcsán hat először, megállja a helyét a valóság talaján.

Vivi karakterét alapvetően nem tudtam megkedvelni a kötet végére sem, pedig elképesztő nagy változásokon megy keresztül és sokat sérül. Mégis kívül maradtam, hiszen nehezen viselem az ennyire esendő emberek kálváriáját. Persze nem attól nehéz, mert bukdácsol, hanem azért, mert lassan tanul.

Sajnos a legtöbb szereplőt csak felszínesen ismerhettem meg, ami kissé zavaró volt a számomra. Pedig szívesen olvastam volna többet az apa életéről, gondolatairól vagy éppen egy bizonyos fiúról.

Események tekintetében – természetesen az első ötven oldal túlélését követően – egész érdekessé vált a regény, és ezektől a kalandozásoktól sok régi emlékem jött felszínre bennem is. Hiszen mindenki volt anno tizennyolc éves, és ha nem is pontosan ilyen, de ehhez nagyon hasonló gondolatokkal és látásmódokkal küzdöttünk mi magunk is.

„Szerintem a vadállatok egyik legszörnyűbb tragédiája, hogy senki sem emlékszik rájuk, ha meghaltak.”

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a sok obszcén szóhasználat elengedhető lett volna, mert tény, hogy van a fiataloknak olyan rétege, amely ezzel él, ha kell, ha nem, de nem általánosítható, viszont az olvasási élményt megzavaró tényező, legalább is a számomra az volt.

Összességében egyszer olvasható, de valóban komoly témákat boncolgató regényt vettem kézbe.

Ajánlom figyelmébe a mostani érettségi előtt álló fiataloknak, vagy olyan nyitottabb olvasóknak, akik érdeklődnek a korhű társadalmi problémák iránt, de egyben türelmesek is, hiszen nem feltétlen a korosztályuknak megfelelő szövegezést olvashatnak. És egy jó tanács a végére: „Az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőletek, az a tudás.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Pagony Kiadó webshopjába ellátogatnod.

Írta: NiKy

Mira Grant - Feed – Etetés

 

„A világot, amelyben élünk, magunk teremtettük.

Hölgyeim és uraim, most miénk a megtiszteltetés, hogy megegyük, amit főztünk.”

(MICHAEL MASON)

Ezt a regényt utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm.

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire nehéz már olyan témában újdonságra lelni, ami az elmúlt évtized egyik legfelkapottabb ihletforrása volt az alkotóknak. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen a horror alapjainak egyike a sokak által oly kedvelt zombik világa. Ha csak azt nézem, hogy hányan buktak eddig bele ebbe a finoman szólva sem ízléses témakörbe, akkor már sejthetitek, hogy mennyire féltem ettől a kötettől. Eltekintve a fent leírtakat mégis meglepően alakult az olvasási élményem.

„Mindenkinek az életében van egy vízválasztó; az a pillanat, amikor az emberre rátör a felismerés, hogy olyan döntés elött áll, ami kihatással lesz az egész jövőjére, minden további tevékenységére, és ha rossz döntést hoz, nem biztos, hogy helyre tudja hozni. És néha az állítólagos rossz döntés az, ami lehetővé teszi, hogy emelt fővel, méltósággal várjuk a végét; annak megnyugtató tudatában, hogy a helyes utat választottuk.”

A borító önmagamában már ad egy bizonyos sejtetést, elvégre egy véres felírat látható a képen. Semmi csicsa, csak pont annyi, ami megalapozza az olvasni vágyók hangulatát. Mivel a kevesebb néha több alapon készítették el, így ez pozitív hatással volt rám is.

Nézzük is, hogy miről szól a regény fülszöveg alapján:

„Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

Ezt a blogbejegyzést láthatjuk első mondatként a könyv hátulján, mely bizony egy kétségbeejtő, de annál fontosabb üzenetet rejt magában.

2014-ben minden megváltozott, ugyanis az emberiség feltalálta annak az ellenszerét, amit akkori világunk egyik legnagyobb pusztítójaként tartottunk számon. Ez pedig nem más, mint a rák. Csakhogy, mint minden sikeres eredménynek, ennek a hatalmas áttörésnek is meg volt a hátránya, amely egy új valamit teremtett. Ez az ismeretlen elterjedt a világban és megállíthatatlanná vált. A fertőzés olyan méreteket öltött, hogy mutációkat okozott az élő gazdatestben és végül elvégezte dolgát. A vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombik irányíthatatlanná váltak, mint személy megszűntek létezni. Csak egy dolog élteti őket, a zabálás minden mennyiségben. Hogy mit és kit, az teljesen mindegy. Több mint húsz évvel a Feltámadás után egy testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé, hogy felfedezzék a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Bloggerként nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

„A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint tőkét kovácsolni mások fájdalmából.”

Szubjektív véleményem, hogy a történet több mint jó, sőt felemelő, pedig egy percig sem éreztem azt, hogy nevetni vágyom, inkább ellenkezőleg. A hangulat adott, hiszen a könyv a nyomasztó környezet megismerése mellett számos torokszorító és akciódús eseményt tol le az olvasó torkán, akár akarja akár nem.

„Milyen csodálatos egy olyan világban élni, ahol a „jó hír” nem feltétlenül jelenti azt, hogy „pozitív információ!”

A karakterek ugyan felszínesen vannak felépítve, viszont a vészhelyzet miatt folyamatosan fejlődnek. Nem éreztem szükségét vagy hiányát annak, hogy nem ismerem meg a belső világukat, hiszen sokkalta fontosabbak volt a háttérben meghúzódó politikai és életben maradási játszmák.

Ez a könyv ráadásul egy sorozat első része, ami azt jelenti, hogy azon kérdéseimre, amelyekre most nem leltem választ, a későbbiekben még megkaphatom. Mindenképpen szeretném folytatni, de sajnos úgy tudom, hogy a magyar kiadás jelenleg leállt, így kénytelen leszek más nyelven beszerezni a következő részeket.

Összességében elmondhatom, hogy egy izgalmas és nagyon tanulságos regényt olvashattam egy nem is annyira elképzelhetetlen jövőről.

Ajánlom a horror és akció szerelmeseinek, mert bizony itt egy percig sem fog unatkozni senki sem.

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a Lazi Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Spiró György - Malaccal teljes éveink

 

„(…) nem az a tragikus, ha egy hősnek valamit nem sikerül elérnie, hanem az, ha azt kell elkövetnie, amit el akart kerülni.”

Úgy gondolom fontos leszögeznem, hogy a mostani értékelést nem politizálás céljából írom, hanem mint egy laikus olvasó, aki kíváncsi a kötet témájára. Amikor megláttam tudtam, hogy olvasni akarom. A borító a fekete-fehér összhatásával egy letűnt időszakról mesél és némiképpen borús hangulatot kelt.

Spiró György munkásságával 2016-ban találkoztam először, mikor valami véletlen folytán kézbe vettem a Tavaszi Tárlat című kötetét. Az olvasási élményemet főleg az határozta meg, hogy akkoriban nyitottam hazánk írói felé és a sok szórakoztató ponyva után szükségem volt valami mélységekbe merülő történetre. A tapasztalatom az volt, hogy egy ilyen rendkívül színes egyéniségű alkotó, hogy volt képes egy ilyen fájdalmakkal és emberi mocsokkal teli alkotást megálmodni! De rá kellett jöjjek, hogy ami az alkotó tollából származik, csupán a valóság kivetített mása. Azóta eltelt pár év, de nem feledtem azt az élményt.

Az elmúlt években sok hazai írót volt szerencsém megismerni. A paletta és tematika igen széles az esetemben, de kevés olyan írót tudok felsorolni, aki ennyi év után is ilyen mély nyomott hagyott volna a lelkemben. A mostani választásom ösztönös volt, mert ismét úgy éreztem, hogy valami igazán maradandót szeretnék olvasni. Részben meg is kaptam, amire vágytam. Ez a kötet igen vékony, hiszen csak 88 oldal, mégis nehéz témákat boncolgat. Három alkotás búvik meg a lapok között. Az első a címadó novella, mely kiteszi a kötet bő háromnegyed részét. Itt az író visszamegy az egyetemi évekhez, azon belül is a kollégiumi élet és az akkori kor mindennapjaihoz, melyet diákként átélt.

Sok információt megtudunk a különböző évfolyamtársakról, akik a későbbiekben híresebb vagy hírhedtebb személyekké válnak. Érdekes volt végig követni a különböző emberi sorsokat, meglátni, hogy egy jó bajtársból a jövőben „ellenség” válik. Jó volt rálátni, hogy hogyan változik meg az érzelem és az értelem egy emberben, mikor már a mindennapok nem a napi előadások utáni kocsmázásról szólnak. A való világ szürke hétköznapjai, az eltorzult társadalmi nézetek és az aktuális politika formálja az embereket akár akarják, akár nem. Akinek régen volt egy jó szava hozzánk, ma már a fejét is elfordítja, és ez egyáltalán nem azért van, mert rosszat tettünk, vagy bűnözők lennénk, egyszerűen ilyenné váltunk. Én úgy gondolok erre, hogy két lélek tükörképe egymásnak egy azon időben, mikor a barátság és a közös dolgok összetartják a gondolatokat és eseményeket. Mikor ezek elmúlnak, mi is elengedjük ez a korszakot. Új emberek, új helyzetek kerülnek elénk, ezáltal már nem tekintünk úgy arra a barátra, mint régen. Van ilyen is és van az ellentettjére is példa szerencsére.

Visszatérve a történethez, nehéz volt olvasni. Az én családom igen nagy és bizony távolabbi rokonságban állok egy olyan személlyel, aki meg van említve a kötetben és sajnos nagyon nem pozitív értelemben. Nehéz volt ilyen színben feltüntetve olvasni erről a személyről, de azt el kell ismernem, hogy az alkotó nézőpontja is sajnos teljesen megállja a helyét.

Politikai szempontból egy örök körforgás, amiben most részt veszünk. Az idei évünk kaotikussága még csak a kezdete mindannak, amit nem akarunk meglátni, bármennyi idő is telt el. Egy szabad rabszolgaságban élünk. Nevethetnek sokan most közületek, de ha megengeditek, akkor ezt bővebben is kifejteném. Ahhoz, hogy élni tudj, dolgoznod kell, viszont ahhoz, hogy dolgozhass, otthonra is szükséged van. Ahhoz, hogy otthonod legyen, adóktól terhes mindennapok várnak rád, hiszen ki kell fizetned a megélhetéssel járó kötelezettségeket. Egy örök körforgás az életünk. A munka fontos, de a teher, amit a vállunkra raknak már gyermekként egyre nehezebb. Már fiatalon megtanuljuk, hogyan kell beilleszkedni és a tanárok felé a kötelezőt leadni. Aki pedig nem tud teljesíteni kiközösítés vár rá. Szép jövőkép? Ezt eldönti mindenki.

A második és harmadik írás hasonló nézeteket oszt meg olvasójával, ezekbe mélyebben nem szeretnék belemenni, hiszen ha érdekel, úgyis elolvasod, ha nem, akkor pedig feleslegesen veszem el az idődet. Az író nézeteit, meglátásait még most is emésztem, de értem és bizonyos szinten egyet is tudok érteni vele. Talán ez a kötet nem teljesen azt adta, amire oly nagy szükségem lett volna, de mindenképpen örülök annak, hogy kézbe vettem és olvashattam. Mindenkinek ajánlom, aki szeret tudni a valóságról, érdeklődik a társadalmi és politikai élet iránt, de azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik csak valami maradandóbbra vágynak.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a kötetet.

Írta: NiKy

Malala Juszufzai – Christina Lamb - Én vagyok Malala

 

"A tálibok azért ellenzik az oktatást, mert azt hiszik, ha egy gyerek olvas vagy angolul tanul vagy reáltárgyakkal ismerkedik, akkor nyugatosodik. Én azonban erre azt mondtam: “Az oktatás az oktatás. Jó lenne mindent megtanulni, és utána eldönteni, milyen utat követünk.” Az oktatás nem keleti vagy nyugati, hanem emberi sajátosság."

 

Ezt a könyvet már egy jó ideje kerülgettem, többször szembejött velem, de még sose vettem a fáradtságot, hogy kézbe vegyem. Ennek számos oka van, de főleg azért, mert nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot és nagy ellen-harcosa is vagyok, és mikor egy ilyen könyvet olvasok, a tehetetlenségtől majd megfulladok.

De ahogy már nálam megszokott, eljött az ideje az olvasásnak és miután befejeztem a kötetet, csak ültem és hálát éreztem. Hálás vagyok, mert szabadnak születettem, és bár ez az ország is vérzik több sebből, még mindig én határozom meg, hogy tanulhatok, hogy hol és kivel élek és legfőképpen azt, hogy mit kezdek az életemmel.

Bár úgy gondolom az emberi szabadság természetes, sok embernek, és ezen belül is sok Nőnek ez nem adatik meg. MIÉRT? Ez a kérdés már számos más forrásból fakadó kötet után is kibukott belőlem. Miért éreznek egyesek ahhoz jogot, hogy bárkit megfosszunk ezen lététől és megnyomorítsák az életet egy olyan eszméért, mely több ezer éve íródott, az akkori felfogás szerint. Nem kritizálom a szent szövegeket, biztos vagyok benne, hogy megvolt annak is a maga idejében a fontossága és számos értéket képvisel. De az a vallás, mely mások elnyomásával, bántalmazásával nyerészkedik, számomra nem több mint egy rögeszme, mely miatt rengetegen szenvednek. Merész, amit írok? Netán nem értesz egyet? Meglehet, ugyanakkor, ha veled tennék ezt, vagy bármely szereteddel, akit tényleg tiszta lélekkel érzel közel magadhoz, máris más szemmel nézed a fent leírtakat és nem acsarkodnál feleslegesen.

Engem nem érdekel ki miben hisz. Ahány nép annyi hit és hiedelem, de az, amely vér és verejtékből táplálkozik, nem több mint egy hatalmi kapaszkodó. Én is hiszek, hogy miben az lényegtelen, de sose ártanék senkinek. Inkább adok, semmint elveszek, de nem engedem, hogy rajtam nyerészkedjenek.

És még valami, ez a kötet számos oldalról megmutatja, hogy mi Nők is képesek vagyunk felérni bármely férfival, mert túl élünk és nélkülünk ez a Föld egy üres porhüvely. Tehát mikor kezet emelsz asszonyodra, lányodra, fiadra, bárkire gondolj erre, én nem létezem nélküled, de te se létezel nélkülem. Egyek vagyunk és ugyan azon jogok illetnek meg, mint bárki mást, ki eme világra születik.

A könyv egy memoár, egy igazi túlélő személyről. Számos része visszatekintés a múlt történelmi és politikai csatározásairól, eredményeiről. Három részre bontanám.

Az első egy lány meglátásai, egy megélt szörnyűség és a felépüléséről szól. A második a múlt és jelen eseményei, politikai, vallási és társadalmi nézettekből ismertetve.

Míg a harmadik egy Nő felemelkedése a világfelé, az elnyomás ellen, nem követelve többet, mint ami alapvetően is természetesnek kellene, hogy legyen. A szabad akarat, a szabad oktatás és a szabad élet nemtől, vallási hovatartozás, etnikai és társadalmi léttől függetlenül.

És ti, ki eme sorokat olvassátok, mit választotok? Egy olyan életet, melyet mások nézetei alapján, elnyomásban töltötök, vagy egy szabad, intelligens életet! Nem hiába van a mondás: A tudás hatalom! Ha választani lehet, hogy tudjak vagy sem, én a tudást választom! Mert ismerni és tanulni szeretnék egész életemben. Aki nem tanul lemarad és egy irányítható birka marad!

Zárásképpen pedig annyit, hogy bárcsak több Malala létezne, ki mer és cselekszik. Ez a könyv egy adomány volt a lelkemnek és egy gyötrelem is. De rendkívül hasznos olvasmány.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Libri Kiadó oldalán megtudod venni a könyvet.

Írta: NiKy