María Gainza - Látóideg

„Nincs nyomasztóbb egy eltitkolt családi legendánál. Erre az alapkőre épülnek a családok, innen ered a szülők és a gyerekek közötti kapcsolatban a zárt klán érzés, amiért senki sem foglalkozik személyesen a másikkal.”

A minap egy igen érdekes álomban volt részem. Ugyan teljesen minden részlete már nincs meg, mégis szeretném megosztani veletek. Egy hideg, ám verőfényes napsütéses reggelen kissé zaklatottan „ébredtem”, hiszen befészkelte magát a szívembe egy érzés. Tudtam, hogy aznap rengeteg dolgom van, mégsem bírtam szabadulni tőle. Végül úgy döntöttem, hogy engedek – tőlem szokatlan módon – ennek a mély, és kissé agresszív sugallatnak és elmegyek a Szépművészeti Múzeumba.

A következő emlékkockán már egy hatalmas terem előtt állok. Egy csoport idegen között tolongok, hogy az aznapra hozzánk rendelt tárlatvezetővel elindulhassak felfedezni a prospektusban meghirdetett kiállítást. A kezemben lévő apró, széthajtható – marketing célzattal készített, kissé silány minőségű – katalógus, pont annyira érdekes, mint a kabátomra szállt porszem, mégis több, apró mozaikképről nem tudom levenni a tekintetem. Szeretném kinagyítani és kissé feszülté is válok, hiszen a telefonom által lefotózott kép sem adja vissza, azt a perspektívát, amire oly nagyon vágyom.

Végre megérkezik a hölgy, aki időközben valószínűleg a maratont is lefutotta, hiszen nagy „kortyokban” veszi a levegőt, miközben próbál úrrá lenni szapora lélegzetén és a kissé felháborodott csoporton egyaránt. Végre elindulunk, bár a tempót kissé lassúnak érzem – hiszen nem akartam órákat elherdálni drága időmből –, de, talán a csigatempót leszámítva, megkapom azt, amiért ide jöttem.

Míg egymást letaposva tolongunk egy terem ajtaja előtt, azon morfondírozok, hogy miért is akartam a brosúra képeit kinagyítani, de végül elengedem eme gondolatmenetemet, mert elém tárul a „végtelen”…

A tárlatvezető nevét is sikerül időközben megtudnom. Egy bizonyos María Gainza kisasszonyról van szó, aki bár apró termetű, hangja és szélvész mimikája egy egész csoportot képes lehengerelni és csendre inteni. Ezt már elsőre is szimpatikusnak vélem, hiszen erre a hölgyre bizony úgy látszik, hogy igaz egy számomra elcsépelt mondás, miszerint a „látszat néha csal”. Való igaz, hogy én is beleestem abba a hibába, hogy elsőre ítélkeztem, - de nem szeretem, amikor elkésnek. Mint kiderül, María Buenos Airesben született – lehet ezért nem ért ide időben – és régebben tagja volt a The New York Times Buenos Aires-i szerkesztőségének. Ebből arra a következtetésre jutok, hogy széleskörű ismeretekkel rendelkezik, és talán segítségemre lehet, bizonyos képek értelmezésében. Kitekintésként megjegyezném, hogy nagyon szeretem a művészetek világát, de szinte soha nem tudtam még rávenni magam arra, hogy önszántamból kiállításokat tekintsek meg. Ezért is oly érthetetlen, mit is keresek itt egy hétköznapon.

A kiállítás nagyon érdekes már elsőre is, hiszen nem csak címével – Látóideg – hívja fel magára a kíváncsi művészrajongó figyelmét, de összesen tizenegy (történetre) teremre fókuszál. Minden helyiség egy-egy festő munkáját kívánja bemutatni. A csarnok, ahova időközben beléptünk, egy igazi kincseskamrának bizonyul. Tartalma ugyan nem a megszokott aranyat, gyémántot és kitudja még milyen „vackokat” őrzi, hanem tizenegy ajtót, amelyek felett egy-egy különleges cím olvasható. Amíg a többiek hallgatják Gainza kisasszonyt, addig én elolvasom a felíratokat.

1. Dreux szarvasa
2. Kösz, Charly
3. A romok varázsa
4. A menedék
5. Villámok a vízen
6. A csapóajtón túl
7. Egy élet festményekben
8. A lélegzés művészete
9. A domb az ablakomba
10. Kopogószellem
11. Pitucones

Mit ne mondjak, igen érdekes megnevezések, de mi köze lehet az általam várt festőkhöz bármelyiknek? Persze türelmetlenségem és értetlenségem kiülhetett az arcomra, mert egyszer csak előttem terem María és sokatmondóan rám kacsint. Már szólásra nyitom ajkaimat, amikor egyik pillanatról a másikra felébredek…

A „kis” huncut bevezetőmből persze semmi sem igaz, de valahogy így képzeltem el olvasásom folyamán, hogyan is „ismerkedtem” meg a szerzővel. A valóság persze ennél sokkal puritánabb, hiszen nagyjából egy éve találtam rá a Sonora Kiadó honlapjára. A könyveikről szinte semmit sem tudtam és maga a kiadó sem volt számomra ismerős, de idén azt vettem a fejembe, hogy mikrokiadókkal szeretném – alapvetően sem szűk – olvasmánylistámat bővíteni. A latin-amerikai szerzőkre fókuszált könyvvállalkozás izgalmasnak ígérkezett a számomra, ráadásul pár hete online olvasótalálkozót hirdettek, így evidenssé vált, hogy olvasnom kell a könyvet.

Ennek a kötetnek a megjelenése még 2021—ben történt, mégis számomra újdonság varázsával kecsegtetett. Az első benyomás, amely nagy izgalommal is töltött el, maga a borító volt. Mint megtudtam, Henri Rousseau festménye alapján Miklós Martin tovább „álmodásával” készült. Szerintem önmagában is egy remekmű, érdemes külön rápillantani. 

Kép: NiKy m.i.

A könyvről valóban elmondható, hogy nehéz bekategorizálni. A szerző saját hangját – narratíva – felhasználva ötvözi a családi történeteket azon festők életútjának bemutatásával, akiknek legalább olyan gazdag - tragédiák, szerelmek, betegségek vagy éppen maga a halál általi – tapasztalások színesítették életüket, mint a családtagokét egyaránt. A látószög nehezen fókuszálható, néhol a homályba is vész a tekintet, de mindig valami érdekességet kínál a szemlélőnek.

„[…] a művészet játéktere a szépet és a megragadót elválasztó távolságban van, a befogadást módosító tényezők pedig, és legtöbbször ez történik, akár a legapróbb dolgok is lehetnek.”

Valóban számos különleges festményt és megálmodóját ismerhetünk meg az egyedi címek alatt. A történetek térben és időben is sokrétűek, ráadásul egy idő után összemosódnak egy család tragédiáját fejtegető hangéval. Ha már erről írok éppen, megjegyezném, hogy a szereplők között lévő kapcsolatok is igen színesek. Az anya-lánya, testvér viszonyok mögött húzódó okok vagy félreértések már önmagukban is feszültséget és izgalmat váltanak ki az olvasóban, de sajnos annyira sosem kapunk elég információt, hogy elégedettek is lehessünk. 

Kép: NiKy m.i.

Visszatérve a festőkhöz személyes kedvencemet is felfedezhettem, ami határtalan boldogsággal töltött el. Nem tagadom, hogy Gustave Courbet - A Viharos tenger című festménye különleges helyen van a lelkemben. Mindig is vonzódtam a kaotikus, kissé talán romboló természeti elemekhez, a víz pedig életem egyik legmeghatározóbb természeti különlegessége. Maga a festmény, mind színvilágával, mind képi üzenetével, felzaklat és megnyugtat egyszerre. Ez a dualitás, vagy nevezhetem éppen antoníma érzékelésnek is, elegendő ahhoz, hogy a libabőr elinduljon a testemen. Ennek a fejezetnek külön figyelmet szenteltem és legalább kétszer újra olvastam, egy kis idő eltéréssel. Minden alkalommal újabb és újabb értelmet nyertek számomra a történetben életre keltett karakterek és egy megfoghatatlan, álomszerű lepel alá kerültem, amely súlytalansága ellenére mégis rám nyomta üzenetét. Mondhatnám, hogy nehezteléssel gondoltam vissza erre, de ennek ellentétje lett igaz rám, hiszen egy mély hála és nyugalom alakult ki bennem. Aki ennyi figyelmet fordít egy letűnt kor tehetségének, annak különleges lélekesszencia adatot meg.

„[…] azért írunk, hogy közben valami másról meséljünk.”

Úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek számos mély gondolatisága, üzenete van olvasója irányába. Nemcsak az emberi kapcsolatok tekintetében, de az élet és halál mezsgyéjén járva is. A festészettel fűszerezett történetek varázsecsettel (tollal) készültek. A (tinta) festék pedig maga az életből keverődött ki, ami vászonra felfestve ezer színben pompázik mindenkinek. Hogy ki mit lát meg benne, persze egyszeri és megismételhetetlen, de ettől is olyan különleges.

„Mond meg, mit olvasol, és megmondom, hogy vagy […].”

Összességében egy nagyon eklektikus történetcsokrot kaptam a kötet által, amelynek illata még olvasásom után napokkal is érződik. Különlegesnek gondolom, mert ritkán veszek kézbe olyan könyvet, ahol a múzeumba, kiállításra járást egy terápiás kezeléssel azonosítja a szerző. Itt számos okból kerül az adott főszereplő egy-egy művész képeinek bemutatójára, mégis felszabadító hatással bír a szemlélőre. Meghozta a kedvet számomra is, hogy felkeressek egy-egy kiállítást és elmerüljek egy kicsit ebben a különleges világban.

Ajánlom a könyvet, de nehéz bekategorizálni, hogy igazán kinek is szólna éppen. Talán elegendő annyit írnom, hogy ha szereted a különlegesebb és egyedibb kiadványokat, akkor ezt mindenképpen érdemes kézbe venni. Nemtől, kortól függetlenül csak annyit javasolhatok számodra: először olvasd el ezt a könyvet, utána pedig irány a közeledben található múzeum.

„[…] soha senki nem áll készen semmire. Ez a poén, nem?”

Ha szívesen elmerülnél ebben az egyedi világban, nem kell mást tenned, mint a Sonora Kiadó weboldalán ellátogatnod. 

Írta: NiKy

"Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni." - Interjú Péri Györgyi írónővel

 

Fotó: Jakab Szilárd

Minden évben megfogadom, hogy különleges oldalukról szeretném bemutatni a szerzőket az interjúk folyamán, olyan személyiségükre rávilágítva, amelyek bár a könyveikben megmutatkoznak, mégis csak a figyelmes olvasók számára észlelhetők. A mostani interjú alanyom egy számomra nagyon fontossá vált írónő, akinek mind a két könyvét a szívembe zártam és sokat köszönhetek általuk. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, Péri Györgyi alkotóval készült beszélgetésemet. Családról, társadalomról, történelemről és még sok más érdekes témáról beszélgettünk. Kezdjünk is hozzá!

Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled irodalom szerető alkotó?

Péri Györgyi vagyok, magyartanárként dolgozom több mint 25 éve. Gyerekkoromban a könyvek egyfajta menedéket nyújtottak számomra, később már én magam is próbálkoztam az írással. Főiskolás koromban kezdtem tudatosabban alkotni, de abban az időben még nem jelentettem meg a munkáimat.

Testvérem meghívására kerültem be 2009-ben a 7torony Irodalmi Magazin oldalaira, majd a Tolna megyei Tollforgatók Klubja által kiadott antológiában is az olvasók elé tárhattam írásaimat. Így indult kissé döcögősen az írói munkásságom.

Három gyermekes édesanyaként egy jó ideig visszaszorult az írás, ami csak most, a kirepülésük után kezdett újra előtérbe kerülni.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni, Aki hétszer született című regényedet. Be kell valljam, igen megdöbbentett a cím, hiszen nem szokványos. Ugyanez elmondható a regényedről is. Hogyan született meg a könyv? Milyen forrásokból merítkeztél? Kérlek, mesélj kicsit erről!

Egy érzés indította a könyvet: ha galambbúgást hallottam, olyan szépnek érzékeltem, mégis szomorúságot okozott számomra. Ez az ellentmondás egy novellát hívott életre, mely a Kézjegy antológiában, a 7toronyban Szép szomorúság címmel jelent meg. Ha jól emlékszem valamikor 2009 környékén.

Úgy gondoltam, ezzel én eleget is tettem a feladatnak, de sokan az ottani írótársak közül kérték, hogy bővítsem ki regénnyé. Én akkor még úgy éreztem, nem vagyok képes regényírásra, hisz az olyan mérhetetlenül nagy munka. Később azonban egyre több regényötlet született, majd egy író-szeminárium megmutatta, hogyan tudok a hétköznapi élet feladatai mellett regényt alkotni. Ezzel a lelkesedéssel felvértezve ezt a történetet vettem elő, hogy elsőként kidolgozzam.

Azt tudtam, hogy a babona miatt a történetet a középkorba kell helyezzem, de nem volt semmilyen koncepcióm. Rég volt, hogy én erről tanuljak, úgyhogy az írás közben magam is sokat kellett kutassak. Sok segítséget kértem bölcsész lányomtól, aki a történelmi adatok korrekciójában segített, állattenyésztő ismerősöm a kecskékről adott információkat, vadász ismerősöm pedig a csapdákról és a farkasokról. A kor szokásairól pedig a Múlt-kor történelmi magazin weboldaláról tanultam sokat. A legérdekesebb információkat beleszőttem a történetbe. Ilyen például az, hogy hogyan akarták rászoktatni abban az időben a járásra a gyerekeket, vagy hogyan kell késsel dobni.

A könyvet mégis vagy kétszer kellett megírnom. Ma már tudom, hogy a vázlat, a koncepció mennyire segíti az írói munkát. Igen humoros helyzetekhez vezetett, hogy hol az elejébe, hol a közepébe, hol pedig a végébe írtam random egy-egy fejezetet. Így történhetett, hogy az öt éves kislány két fejezettel később két évessé vált. Volt a szerkesztőnek a nyers kézirattal elég munkája! De állta a sarat!

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

Nagyon örülök, ha így látod a szereplőket.

Sokat faragott a szerkesztőm, hogy egységessé váljanak a karakterek. Minden író szerintem saját magából, a tapasztalataiból indul ki valahol. Én magam vagyok néhol a riadt, magába forduló Remény, néhol a kemény, kérlelhetetlen Sára is.

Szinte mindegyik karakterben vegyesen szerepel több jelenkori életemben tapasztalt viselkedés vagy tulajdonság. Kél atya végtelen türelmét és megértését például az egyik kolléganőmben csodálhattam meg. A regényben azért jóval letisztultabbak a személyiségek, mint az életben. Inkább egy-egy élethelyzetben tapasztalt viselkedést vetítettem ki egy karakterre.

Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Remény, mely igen ritka. Honnan jött a névválasztás ötlete? Én úgy tudom, hogy ez talán az orosz Nagyezsda fordításaként lehet értelmezni. Mesélj, kérlek erről kicsit!

A nevekkel folyamatosan hadilábon álltam a regény megírásának kezdetén. A novelláimban személytelenebbé téve a szereplőket sokszor úgy jelöltem: a férfi, a nő, az asszony...  Itt azért ezt nem lehetett.

A főszereplőnek beszédes nevet szerettem volna adni, hogy utaljon arra, Sára miért hajlandó felnevelni. Kerestem más nyelvű megfelelőjét is, de nem tetszett egyik sem. Ez ráadásul már valamilyen nemzethez is kötötte volna a történetet.

A névválasztásokat az előolvasók közül más is furcsállották, így keletkezett egy rész, amiben maga a szereplő jegyzi meg – Mara -, hogy ez nem igazi név, és ezért nem is szólítja a kislányt nevén. Később, ahogy fejlődött a történet, jól jött ez a név. A hiú remény, amit Sára táplált a lány képességiben, megerősíti Remény kétségeit önmagában, így a fejlődése is látványosabbá vált. 

A könyved időszaka és eseményei a késő középkori világba kalauzolják el az olvasót. Miért ezt a történelmi időszakot választottad?

A babona miatt, ami hol veszélybe sodorja, hol megmenti Remény életét - ahogy a fülszövegben is írtuk.

A babona abban a korban még elég erősen élt az akkori emberek életében, de már nem annyira volt meghatározó és elterjedt, mint néhány száz évvel korábban. Bár a babona soha nem veszett ki az emberi gondolkodásból.  Az volt a cél, hogy megmutassam, hogy mindenre van érthető magyarázat, ha látjuk a részleteket, illetve az, hogy az ember tehet önmagáért. 

Kicsit maradjunk még a történelemi korszaknál. Egész olvasásom folyamán azt éreztem, hogy tulajdonképpen párhuzamot állítottál az akkor élt ember félelmekkel átszőtt babonái, és a mai modern kor hite között. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Pontosan milyen hitre gondolsz, ami a mai világra jellemző?

Az biztos szerepel benne, hogy a modern ember is könnyen feltételez dolgokat másokról felületes megfigyelése, előzetes tapasztalatai alapján. A feltételezés azonban sokszor nem helytálló. Érdemes megismerni az okokat, és nem aszerint megítélni valakit, amit másoktól hallunk róla, vagy, ahogy elsőre tapasztaljuk. Ebben a dologban nem változott az ember.

És, ha már hitről és vallásról beszélünk, tulajdonképpen az egész regényt meghatározza, és ez adja a sava-borsát is. Miért ezt választottad alappillérként? Milyen szándékkal emelted ki ezt a tematikát? 

A vallást nem szándékosan emeltem ki. Meg is lepődtem, mikor azt hitték a regény miatt, hogy erősen katolikus vallású vagyok. Hiszek istenben, de nem a klasszikus módon. A klérust, az egyházi szokásokat, a liturgiát így teljesen meg kellett tanuljam, hogy hiteles tudjon maradni a kor ábrázolása. Abban a korban már a kereszténység meghatározta a mindennapokat Európában, bár a babonák éltek, az egyháznak nagy hatalma és befolyása volt. Nem kerülhettem ki ezt a fontos elemét az akkori életnek. Az olvasás gyönyörűsége is csak egyházi személyeknek és azoknak adatott meg, akik nemesi származásúak voltak, vagy a gazdaságban számadói, intézői feladatokat láttak el. A haladóbb szellemű kereszténység Kél atya személyében ellenpólusa lett a babonás, tudatlan embereknek. E két pólus között ingázik Sára. 

Ha jól tudom, Szálkán élsz jelenleg. Magyarország egyik kincsesládikájának tartják, hiszen a nem túl könnyen megközelíthető hely gyönyörű a maga nemében. Mennyire inspirált a környezeted, esetleg részleteiben megtalálhatjuk-e ennek a festői tájnak elemeit?

Ilyen szépen leírva ezt még nem láttam. Köszönöm. Igen, Szálka egy kis imádni való mesefalu. A környezetem, lakóhelyem azonban kevésbé jelenik meg a regényben, inkább az erdő. KÉK-túrázom, sokat járok erdőben. A különböző évszakok és az időjárás sok féle arcát és hangulatát engedte láttatni, ami a leírásokat is inspirálta.

A könyved borítója egyszerű, de nagyszerű elvén, egy rendkívül elegáns, de mégis a történethez tökéletesen passzoló képet mutat. Kinek a munkáját láthatjuk a könyv fedelén? És mennyire vagy elégedett vele?

Lengyel Levente munkája. Imádom. A borítót is, az alkotót is. Kreatív művész a maga szakmájában, akivel igazi csapatként tudunk együtt dolgozni. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Mivel a különböző regényötleteim különböző zsánerűek, ő javasolta, hogy a borító alapján tegyük egységessé a megjelenő köteteket. Némi ötletelés után így esett a választás a piktogramokra. A méret, a betűforma marad, a változás a színekben, a piktogramok számában, és a bennük lévő figurákban lesz, amelyek utalnak a beltartalomra. Harmonikusnak tartom a színeket, ami még passzol is az illusztrációkhoz. Ez mondjuk a véletlen műve volt.

A regényed vége finoman szólva is függővéges és pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor várható a következő része? Ha nem titok, mesélnél egy kicsit a következő részről?

A folytatás Magda reménye címmel fog megjelenni.

Még a háromnegyedével készültem csak el, és még a szerkesztés, lektorálás, és egyéb nyalánkságok követik majd a kézirat befejezését. Nagyon szerettem volna, ha karácsonyra elkészül, de most nem látok erre annyi esélyt. Január-február reálisabb.

A városban Reményt új élet várja, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Itt is lesznek segítők, gátlók, kétkedők, félreértések, amik bajba sodorják, vagy éppen kihúzzák a csávából.  A babonaság alapmotívumát megtartottam. Az emberek a városban tudatosabbak, szervezettebbek, ugyanakkor többször cselekednek önös érdekből, kevésbé hangsúlyosak a közösségi értékek. Valamivel mozgalmasabb történetre lehet számítani, hisz több szereplő több eseményt generál rövidebb időszak alatt.

Térjünk még kicsit vissza a regényedhez. A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, melyben az emberi bűnök felsorakoztatásán át a jó minden árnyalata fellelhető. Tulajdonképpen senki sem az, akinek elsőre gondolnánk és mindenkinek megvan a maga sötét oldala. Ebből arra következtetek, hogy komoly pszichológiai kutatómunka áll mögötted. Kérlek, mesélj erről is egy kicsit!

Tanár vagyok, ahol ebben a témában kaptam némi képzést. Ez jó alapot adott. A saját személyiségem alakítása miatt azonban sokat tanultam az emberi viselkedésről, a miértekről. Bújtam az idézetes-, motivációs könyveket; önelemzést, tanfolyamokat végeztem el, hogy egyes élethelyzetek ne temessenek maguk alá. Talán ez a megszerzett tudás szivárogtak be a regény lapjaira észrevétlen. Egyik táncostársam mondta most, mikor megvette a könyvet: „Györgyi, Aki hétszer született írója. Pedig ő nem is hétszer, hanem vagy 1000-szer született újjá.”

Tulajdonképpen milyen üzenetet hordoz magában a könyved emocionális szinten? Hiszen Sára és Remény kapcsolata is egy finom szálon mozgó, de rendkívül intenzív alapokon működő érzelmi csoda. A két nő egymás iránt való „küzdelme”, a határok feszegetése és tulajdonképpen egy rejtett, de erős ragaszkodás képén keresztül ismerhetjük meg a fehérnép közötti kapcsolat egy bizonyos típusát. Mit gondolsz erről?

Te vagy a riporter, mivel azonban az olvasóm is vagy, hadd kérdezzek vissza: Számodra milyen üzenetet hordozott? Azt írtad az értékelésedben, hogy magad fejlődésében is segített a történet.

Ez így van. Nem titok, hogy nagyon bonyolult és nehéz kapcsolatot ápolok a szüleimmel. Mikor Sára és Remény kapcsolatáról olvastam, megértettem, hogy a szüleimtől is csak azt kaptam, amit ők láttak a nagyszülőktől. Se többet, se kevesebbet. Ennek hatására felkerestem édesanyámat és most azt kell, hogy írjam, jobban el tudom fogadni őket.

Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megosztottad velem.

Az egyik célom, hogy az olvasók szórakozva fejlődhessenek. Akár gondolatban, önértékelésben, elfogadásban vagy megértésben. Én is voltam gyerek, aki lázadt a szülők ellen, és próbáltam édesapám keményvonalasságát elkerülni anyaként, ami nem mindig sikerült. Ahogy említettem, mindkettő karakterből van belőlem, az ő fejlődésük talán az én saját fejlődésem kivetülése is lehet. Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni. A két nő hat egymásra. S a hatások nyilván befolyásolják a döntéseiket is.

Ezen túl viszont egy történet szerintem mindenkinek mást üzenhet az alapján, hogy mit élt meg az életében.

A regényed számos értéket képvisel. Számomra az egyik ilyen, hogyan képes először az empátia, majd a megszokás és ragaszkodás szeretetté formálódni. Miképpen képes egy bántalmazott lélek átadni mindazt a tudást, melyet ő maga is kapott, akár akarta akár nem. Tulajdonképpen a nevelőszülővé válás is gyönyörűen megmutatkozik a lapokból. Milyen szándékkal és rejtett gondolatokkal építetted be ezt a szálat a történetedbe? És ha már nevelőszülői szerepről beszélünk, mit gondolsz arról, hogy egy regény mennyire tudja befolyásolni egy mai nő lelkét? Rá tudja-e esetleg beszélni a gyermekvállalásra vagy akár el tudja-e kedvetleníteni?

Uhhhh! Jókat kérdezel, hallod.

Sok esetben az írói tevékenység nem ilyen tudatos ám. Az emberben megformálódik egy történet, aztán jön egy pont, amit meg kell magyarázni:

Hogy élhet túl egy árva csecsemő a középkorban? Befogadják. De miért tennének ilyet? Főleg úgy, hogy félni kell tőle. Hát kell egy rejtett motivációnak lennie. Sára alakja valami hasonló módon került bele a regénybe.

Hogy a nevelésben az anyai ösztönei hogyan segítették, illetve a szokások hogyan nyomták rá a bélyegét az amúgy is bizalmatlan egyéniségére, az már nem annyira tudatosan alakult. A szándékosan előidézett vetélés eleme, amelyet a haldoklásánál említ, tudatos volt. Ez egyfajta jóvátétellé is alakítja Remény nevelését, amit eredetileg önző módon azért vállalt, hogyha felnő a kis boszorka, meg tudja majd gyógyítani. A kalmár jelenetében viszont már szinte magára ismer: saját balsorsát látja a lányéban. Sára hozzáállásának ez a két fordulópontja volt csupán tudatosnak mondható.

Hogy a mai embert mennyire befolyásolja? Egy regény hat az emberekre, ahogy a környezet is, ahogy mondtam. Hogy mennyire, azt nem tudom megítélni. Egyéni tapasztalatok és fogékonyság kérdése is szerintem.

Nemrég jelent meg a Minden más válogatás köteted. Kérlek, pár szóban mesélnél róla?

Az Aki hétszer született az első regényem.

Előtte rövidebb prózákat, novellákat, verseket írtam. A Minden MÁS című kötet az eddigi meglévő prózákat gyűjti csokorba. Kissné Elek Mária ötlete a cím, mert tényleg mindenféle műfaj és hangulat szerepel benne. Ezek azért jobban megmutatják az én kálváriámat is.

Mivel minden kötetnél szeretnék egy képzőművészt is bemutatni az illusztrációk által, itt is felkerestem egy alkotót, ő azonban mégsem  tudta vállalni a megbízatást, így az én egykori grafikáim díszítik a kötetet.

A borítóterv ugyancsak Lengyel Levente alkotása. 

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor olvashatunk tőled legközelebb újabb könyvet?

Kincső, Boti és a többiek címmel írt ifjúsági regényt, melyet a Regényes természet pályázatra írtam, a NapKút Kiadó befogadta, annak várom a megjelenését.  

Közben készül Remény történetének folytatása, amelynek a kiadása a jelenlegi kötetek eladási bevételétől is függ majd, de szeretném jövő év elején megjelentetni. Sokan várják már.

Abban is gondolkodok, hogy verseimet hasonlóan kötetbe szerkesszem, ahogy a prózákkal tettem.

Ezeken felül lapul a fiókomban még egy kapcsolatokról szóló felnőtt mese, egy sci-fi és egy riportregény terve is. Remélem lesz erőm mindegyiket úgy megírni, mint az Aki hétszer születetett című regényt, s a jelenlegi olvasók hasonlóan örömmel fogják mindegyiket forgatni.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Aki hétszer született és Minden MÁS című könyveit pedig, a Péri Penna weboldalon keressétek!

Írta: NiKy

Arthur Brand - Hitler lovai

 

“A laikus számára a műkincsek világa eleganciát sugároz. A modoros várúrtól a feltörekvő ifjú brókerig úgy veszik a drága festményeket, mint a cukrot. A színfalak mögött azonban a hamisítók, a műkereskedők és az önjelölt szakértők garázdálkodhatak gátlástalanul. Mindenki tartja a száját, mert a botrány kikezdi a kereskedelem jó hírét, és elriasztja a kuncsaftot. Ennek a mentalitásnak köszönhetően a műkincsekkel üzletelő alvilág évente közel hétmilliárd euró forgalmat bonyolít le.”

A II. Világháború témája számomra mindig is olyan volt, mint a jó rántott hús: soha nem tudom megunni. Haditechnikai és politikai szempontból is a XX. század egyik, ha nem legmeghatározóbb konfliktusa volt, melynek pozitív és negatív gyümölcseit mind a mai napig “élvezhetjük.” Hatalmas mennyiségű irodalom foglalkozott már a történelem ezen szakaszával szinte minden lehetséges szempontból, kivéve talán egyet, a szépművészetet.

Arthur Brand - Hitler lovai című szerzeménye 2020-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és kvázi ezt az űrt is hivatott betölteni, azonban megszületését elsősorban valós közelmúltbeli eseményeknek köszönheti. A fülszüveg szerint ugyanis a szerző műkincsnyomozóként tevékenykedik és az általa megtalált műkincsek összértékét több mint 220 millió euróra becsülik.

A külalakra ezúttal sem lehet panasz, hozza az kiadótól már megszokott magas színvonalat, viszont az ajánló a borító tetején nagyon mesterkélt és hatásvadász lett, esetleg téves várakozásokat is szülhet az olvasóban, de erről majd bővebben értekezek még.

A könyv a címet ihlető, a náci állam megrendelésére készült majd a háború zűrzavarában eltűnt műalkotások utáni nyomozás valós történetét írja le. A cselekmény a szerző szemszögéből kerül elmondásra, a helyszín pedig többnyire Németország illetve kismértékben Hollandia. Számos érdekes tényt megtudhatunk a hitleri rezsim kultúrpolitikájáról, illetve arról, hogy hogyan lettek üzlettársak a korábban még halálos ellenség rendszerek túlélőiből, amikor az NSZK-ban élő neonácik elkezdtek feketén műkincseket vásárolni a Stasi közvetítésével. Újra meg újra tanúi lehetünk, hogy hogyan ír felül minden vérben áztatott ideológiát a pénz. 

A kötetnek köszönhetően számos érdekes történelmi adatot ismerhet meg az olvasó, némelyikük olyannyira meghökkentő volt számomra, hogy bizony kénytelen voltam utánaolvasni a világhálón, mert elsőre nem hittem a szememnek. A kiadvány végén helyett kapott több archív felvétel is a leírtak alátámasztásául.

A könyvet nyugodt szívvel tudom ajánlani a korszak iránt érdeklődőknek, nem találkoztam még a témával ilyen szemszögből foglalkozó írással (persze ez betudható az én tájékozatlanságomnak is). A semlegesebb olvasókat viszont szeretném óvatosságra inteni. A korábban már említett ajánlóval ellentétesen itt nincsen ostorcsattogtatás vagy tankos üldözés egzotikus távoli földrészeken. A történetet ugyanis nem Steven Spielberg, hanem a valóság rendezte, ami gyakran a legvisszafogottabb várakozásainkat is hajlamos alulmúlni. Az elbeszélés kissé vontatott, olykor már unalmas is, viszont, ha emlékeztetjük magunkat, hogy mindez megtörtént eseményeken és nem egy rossz forgatókönyvön alapszik, akkor minden bizonnyal jól fogunk szórakozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy