Alexander Weinstein - Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e.  Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a vacsorának, és folytatjuk gyermektelen életünket.”

 

Többször is hangoztattam már, hogy számomra a novella a science fiction legideálisabb kifejeződési formája: a terjedelmi kötöttség egyszerre korlátozza és szabadíthatja fel a szerzőket. Sokszor tapasztalom hosszabb regények esetében, hogy a kiváló alapötlet nem elég mély több száz oldalnyi terjedelem megtöltéséhez és az izgalmas kiindulópont pár fejezet után teljesen elinflálódik. Egy novella ezzel szemben feszes és érdekfeszítő tud maradni anélkül, hogy az írónak az alapgondolatot regény érvényűvé kellene fejlesztenie. Számos rossz példát mutatott fel ennek igazolására a filmipar is, amikor sikeres novellákat próbál meg egész estés mozik alapjául szolgáló forgatókönyvekre felhízlalni. Az eredmény az esetek többségében minimum kérdéses.

Alexander Weinstein - Az Új Világ Gyermekei és más történetek című novelláskötete az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látta meg a napvilágot 2022-ben. Összességében elégedett szoktam lenni a kiadó könyveinek külalakjával, de most ebben az esetben sajnos elég jellegtelenre sikerült a borító, ugyanúgy, mint egy másik korábbi novellagyűjtemény esetében (Elhagyott part).

Kép: NiKy m.i.

A kötet összesen 13 novellát gyűjt egy csokorba, és elmondható róluk, hogy hangulatilag egy rendkívűl erős és koherens ötvözetet alkotnak. Weinstein nem túl távoli jövőjében akvarellszerű, rövid mozaikok formájában nyerünk betekintést hétköznapi emberek életébe. Itt nincsenek szuperhősök, de még a kiemelkedő, az önsorsrontó folyamatoknak véget vetni képes egyéni tulajdonságoknak vagy jellemfejlődésnek is hiányában vagyunk. Egyszerűen a már most is tapaszthalható demográfiai és környezeti folymatokat exponálta túl egy kicsit az író és képzelte el, hogy a kor kisemberei hogyan bírkóznak meg (vagy sem) az addig sosem látott új kihívásokkal. Komor világ ez, ahol a csúcstechnológia önkéntes függőségben tartja a felhasználókat, és legtöbbször már nincs visszaút a régi, offline világba, vagy csak olyan áron, amit kevesen hajlandóak megfizetni. Atomizálódnak és elidegenednek a társadalmak, az egyének virtuális inkognitók és szűrők mögé bújnak, miközben a fizikai világ visszafordíthatatlan pusztulásnak indul. Visszatérő elem a csökkenő népességszám a fejlett világban, ami korunk egyik nagy fenyegető válsága, de a novellák ebben a kérdésben sem fognak számunkra kényelmes válaszokkal szolgálni. Végtelenül elanyagiasodott világ ez olykor, ahol a spirituális megvilágosodás is letölthető élménnyé válik vagy akár halálos veszélybe is keveredhetünk, ha nem futja a legújabb vírusirtóra vagy tűzfalra. Az elektronikus médiumok a dopaminfüggőség folyamatos gerjesztésével és egyidejű kielégítésével a közszellemet az ösztönylény szintjére zülleszti a tartós társadalmi kontroll megteremtése érdekében. A közösségi média kognitív egységet alkot az emberi tudattal a mindennapi kommunikációban, az emberek sokszor már alapszintű verbális önkifejezésre sem hajandóak vagy képesek. A színpadi hattér pedig a télbe forduló ősz, vörösre festett már az ég alja, arcunkat csípi a hideg és kiszökik testünkből a biztonságos otthon melege. Véleményem szerint a kötet valahol a science fiction és a horror határmezsgyéjén mozog: a technológia szint nem túl magas, talán az elövetkező 10-20 évet vételezi előre, a feszültség és az iszony pedig elsősorban érzelmi szinten jelentkezik. A szerző nagyon hihető és logikus jövőt fest le, és ettől lesz talán az egész kötet annyira érdekfeszítő és elgondolkodtató. A stílus olvastatja magát, plasztikus kontrasztot képeznek a meghatóan megfogalmazott természeti képek az online világban fogságba esett és eltévedt ember folyamatos egzisztenciális szorongásával.

Kép: NiKy m.i.

Talán nem is kell külön említenem, hogy rendkívül jól szórakoztam a novellák olvasása során, miután mindenféle előzetes várakozás nélkül kezembe vettem a kötetet. Azonban, hogy teljesen őszinte legyek, a kezdet nem volt zökkenőmentes, ugyanis a legelső írás nem tett túl mély benyomást bennem és kicsit kedvemet is szegte a folytatáshoz, amit viszont így utólag nagyon nagy kár let volna kihagyni.

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a kötetet mindenkinek, mert meggyőződésem, hogy a felhozott problémák előbb-utóbb valamennyiünk életében jelentkezni fognak, még ha nem is feltétlenül a leírtaknak megfelelően, de a trendek teljesen egyértelműek. Bár a jövőt elkerülni nem lehet, de talán valamennyire felkészülhetünk ellene. 

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Matt Ruff - 88 név

 

Virtuális valóság. Már-már közhelynek ható gyüjtőfogalom, amely évtizedek óta izgatja mind a hétköznapi emberek, mind a tudományos társadalom fantáziáját. A technológiai óriáscégek beszállásával újra reneszánszát éli, és a ‘80-as években megrekedt fejlődése új lendületet kaphat, nem utolsó sorban a grafikus kártyák, illetve általában a számítógépek teljesítményének drasztikus növekedésének köszönhetően. Maga az elképzelés pedig egyáltalán nem új keletű, hiszen az amerikai hadsereg (ki más?) már a II. világháború idején alkalmazott kezdetleges szimulátorokat a repülőgép pilóták kiképzésének felgyorsítására. De ha elég ambíciózusak vagyunk, akkor visszamehetünk egészen akár René Descartes 1641-ben megfogalmazott gonosz démon elméletéig egyfajta hamis vagy látszat valóság megfogalmazására. Természetesen a sci-fi műfajában is gyakran megszólított múzsa a metaverzum, elég csak a Mátrix-ra vagy a Ready Player One-ra gondolni.

Kép: NiKy m.i.

Matt Ruff - 88 név című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben és elég csak egy pillantást vetni a borítóra, hogy tudjuk, pontosan milyen témával is lesz dolgunk. Apropó, borító. Általánosságban véve nagyon elégedett szoktam lenni a kiadó termékeinek külalakjával, a mostani azonban átlag alattira sikerült szerintem. Inkább illene valami “Számítástechnika mindenkinek” magazin elejére, bár elfogadom, hogy nem könnyű egy ennyire kizsigerelt témában újat alkotni.

Ami a történetet illeti, nem fogunk sok újdonsággal találkozni itt sem. Főhősünk, a fiatal John Chu serpaként keresi a kenyerét, de veszedelmes hegycsúcsok meghódítása helyett a virtuális valóságban szegődik gazdag ügyfelek szolgálatába. A vállalkozás lényege, hogy népszerű videójátékokban biztosítja csapattársaival a kliensek számára azt a fokú játékélményt, amihez annak normális esetben több száz órát kellene előzetesen beleinvesztálnia. Ami magát a könyvben szereplő legnépszerűbb játékot illeti, ha valaki valaha játszott a World of Warcraft-tel, akkor kísértetiesen ismerősnek fogja találni. Feltételezem, hogy az író részéről ez nem “lenyúlás”, hanem tudatos stratégia volt, hogy a valós példa alapján az olvasó könnyebben értelmezhesse a leírtakat. Az üzlet úgy ahogy eldöcög, a szokásos femme fatale és a titokzatos nagyhatalmú ügyfél kavarja meg a történet állóvízét. A végkifejlet, a történet lezárására számomra nagyon kurta-furcsa lett, nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos vagy csak az író kifogyott az ötletekből, de mindenesetre nagyon erőltetettre sikerült. Értem és méltányolom a szándékot, hogy a könyv figyelmeztet a virtuális valóság, de leginkább a közösségi média veszélyeire, az alteregókra és a hamis személyazonosságokkal történő visszaélésékre, de nekem a lezárás nagyon klisés lett, különösen a szülők színre lépésével lett deus ex machina érzete az egésznek, minden komoly problémának hirtelen egyszerű megoldása lett. Ha meg akarnám ragadni a könyv princípiumát, akkor lényegben az internetes trollkultúrával szembeni állásfoglalás.

Kép: NiKy m.i.

Ami a könyv pozitív oldalát illeti, a hozzám hasonló kockák lubickolni fognak a sok MMORPG-s kikacsintásban, különösen tetszett az a fejezet, amely a szöveges alapú kalandjátékok hősi múltját elevenítette fel, bár a Himbi úr féle perverzitás egy kicsit testidegen volt. Élvezetes volt olvasni azokról a hatásokról is, amelyeket a virtuális valóság tömeges adaptációja gyakorolhat a társadalomra az elképzelt jövőben, ezek közül számos véleményem szerint a valóságban is végbemehet.

Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a könyvben érezhető a sokakat megosztó gender-jelenség hatása is, nem véletlenül, hiszen a virtuális valóságban mindenki kedve szerint választhat fizikai külsőt. Engem ez a kliséktől eltekintve a legkevésbé zavart, de lehetnek olvasók, akiknek befolyásolhatja az olvasási élményét.

Összefoglalva, elég vegyesek az érzéseim a könyvet illetően. A stílus jó, a történetvezetés azonban nagyon Hollywood-i és sok klisétől sújtott. Ajánlhatnám a többjátékos szerepjátékok rajongóinak, hogy a játék helyett néha olvassanak is egy kicsit, de valószínűleg nem ez a könyv fogja felállítani őket a monitor elől. Nagyra értékelem az író azon szándékát is, ahogy a virtuális valóság, illetve tágabb értelemben az internet veszedelmeire felhívja a figyelmet. Habkönnyű olvasmány egy napra, ami elsődlegesen a fiatalabb korosztály számára nyújthat kikapcsolódást.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni

Ecsédi Orsolya - Nyanyacraft

 

Nagyon szeretem az olyan ifjúsági könyveket, melyek valami komoly üzenetet hordoznak magukban, ugyanakkor nem csak erről szól az adott események kavalkádja, hanem egy humorban gazdag történetet mesél el.

A Kell egy csapat sorozat első kötetét nagyon szerettem és boldog voltam, hogy egy különleges történetet olvashattam. Mikor megláttam, hogy idén érkezik a következő része a sorozatnak, nagyon megörültem, és vártam mikor is keríthetek sort az olvasására. Sajnos engem ismerve kicsit kitolódott ez az alkalom, ugyanis széles tematikában nézelődőm és sokszor volt sürgősebb „kötelezettségem”, amivel előbb végeznem kellett. De most, hogy túl vagyok rajta azt el kell ismerjem, hogy az alkotó még mindig rendkívül széles és gazdag fantáziával rendelkezik.

A történet most kicsit nehezen indult a számomra. Ugyanis a fő téma Báti eltűnése és a két barátnő kutatása elveszett barátjuk után. Nekem vontatott volt a cselekmény bőven a kötet feléig. Nem éreztem azt az eredetiséget és izgalmat, amit megszoktam az első kötet olvasásával és ezért szomorú lettem. Mikor kezd kiderülni, hogy a rejtély igazán mit/kit takar, akkor kezdtem megérteni, hogy miről szól ez a könyv tulajdonképpen. Két világban játszódnak az események, így a két idősíkot még meg kellett szokjam és cseppet ledöbbentem, hogy mennyire furfangosan oldotta meg az írónő a fő problémákat. Persze a vége már az elvártak szerint alakult, mégis úgy érzem, hogy nem tudtam felhőtlenül szórakozni és messze se találtam olyan izgalmasnak, mint az előző kötetet.

Az illusztrációk viszont nagyon tetszettek, az egyszerű, de nagyszerű elvén készültek és pont kellemessé tették az élményemet. A tanulság pedig igen fontos, de nem tolakodó támasza a gyerekeknek a mai világban. Nagy igazságnak tartom, hogy nem kell egy „álomvilág” ahhoz, hogy valóban önmagunk lehessünk, annak minden árnyalt és pozitív oldalával együtt.

Összességében elmondhatom, hogy bár a fent leírtakat tartom, ettől függetlenül egy pozitív élmény volt az olvasása.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Könyvmolyképző Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy