Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Blake Crouch (szerk.) - Elhagyott part

 

Valahogy mindig úgy voltam vele, hogy a science fiction őshonos terepe a novella. Talán nem véletlenül, hiszen az aranykorban a különböző magazinok és újságok lapjain közölve vált igazán népszerűvé. A terjedelmi kötöttségek egyszerre korlátozzák és felszabadítják a szerzőt, hiszen még ha akarja sem fogja tudi befoltozni az összes logikai repedést az olykor valóságtól teljesen elrugaszkodott történeten. És szerintem ez jól is van így, a novella kiváló terep egy-egy ötlet vagy benyomás szirmaira bontására a teljesség igénye nélkül.

A jelen írásunk tárgyát képező Elhagyott part novelláskötet az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A csomagolástól most nem voltam különösebben elájulva, egy teljesen generikus, kicsit furcsa színvilágú borítót kaptunk, amely még csak laza szálakkal sem kötődik egyik történethez sem.

A kiadvány összesen 6 novellát tartalmaz számos elismert kortárs szerző tollából, tehát úgy gondolom, hogy az alkotók névsorát olvasva nem lehet okunk a panaszra. A témaválasztás is igen széleskőrű lett, nincs egy hasonló írás sem, de menjünk is röviden végig rajtuk egyesével, hogy lássuk mivel is van dolgunk.

Kép: NiKy m.i.

Blake Crouch : Elhagyott part

Neves író (aki egyben a kötet szerkesztője is) munkája lett a címadó novella, amelyben ismét a kissé lerágott csont kategóriába tartozó mesterséges intelligencia öntudatra ébredésének lehetünk szemtanúi. Kissé sablonosnak hat eleinte, de a történet tartogat elég csavart ahhoz, hogy végig szinten tudja tartani az érdeklődésünket és egy hihető forgatókönyvet tár elénk a szabályozás nélküli tech cégek által folytatott titkos kutatások által jelentett fenyegetésekre.

N. K. Jemisin : Szükségbőr

A gyűjtemény kimagaslóan legobb írása véleményem szerint, amelyet a rangos Hugo-díjjal tüntettek ki 2020-ban. A Földre egy poszthumán látogat egy távoli bolygóról, ahová a régmúltban az emberiség egy maroknyi csoportja menekült a fenyegető klímakatasztrófa elől. Ellenséges környezetre és fogadtatásra számít, de amivel szembesül, az minden előzetes várakozását felülmúlja. A novella erős kritikai hangnemet üt meg korunk technokrata vezetői ellen és felteszi a kérdést, hogy vajon a technológiai fejlődés okozta problémák orvosolhatóak-e még nagyobb technológiai fejlődéssel. Mindenki figyelmébe ajánlom az írást!  

Veronica Roth : Bárka

A sci-fi műfajában unalomig ismert a kezdőképlet: a Föld felé egy óriási méretű aszteroida száguld és az emberiségnek nincs más lehetősége, mint megépíteni Noé bárkáját és a csillagok közé menekíteni a földi élővilág génkészletét. Ezen a ponton túl azonban mindez háttérba vonul és csak díszletként szolgál a búcsúra készülő szereplők moralizálásához; ki élő és holt rokonaitól, ki a bolygótól, ki pedig magától az élettől köszön el a maga módján. Megindító írás elengedésről, feloldozásról és a helyünk megtalálásáról, ami leginkább csak a “nyitójelenet” miatt súrolja a sci-fi műfaját.

Kép: NiKy m.i.

 Amor Towles : Érkezés a célhoz

Sajátos hangvételű írás, ami új megközelításbe helyezi a családtervezést: a közeljövőben erre szakosodott cégek arra vállalkoznak, hogy ügyfeleik számára “kikeverik” a legideálisabb gyermekeket, akiknek ezáltal ráadásul az egész élete is elég pontosan előre megjósolható, hiszen a beprogramozott döntési mintáknak köszönhetően előre borítékolhatóan fognak dönteni a sorsfordító helyzetekben. A szülők pedig dönthetnek arról, hogy vagy saját kezükbe veszik a nevelést és ezzel átplántálják az összes őket jellemző jó és rossz tulajdonságot is vagy pedig rendelnek egy általuk tökéletesnek tartott, de tőlük mégis idegen életet gyermekeik számára. A felvezetés nagyon érdekfeszítő, hiszen a lelkünk mélyén mindannyiunkat érintő dilemmáról van szó. Sajnos úgy éreztem, hogy a novella inkább a főszereplő egzisztenciáls/életútbeli válságának kibontására koncentrált és maga a sci-fi motívum inkább csak egy érdekes aspektus maradt. Biztos vagyok benne, hogy lesz, akinek tetszeni fog a hangulat, nekem annyira nem jött be. Kár az alapötletért.

Paul Tremblay : Az utolsó beszélgetés

Magáról a történetről nagyon nehezen lehetne írni bármi konkrétumot is a spoilerezés veszélye nélkül, az előző novellához hasonlóan ez is inkább színházi kamaradarab, mintsem fimvászonra illő forgatókönyv. Számomra kissé túl lassan is bontakozott ki a történet, de a rejtély lehetséges megoldása végig foglakoztatott, az önző szeretet és a tudományos “álhatatosság” közti senkiföldjén pedig összefacsarodott a szívem.

Andy Weir : Véletlenérték

Egy újabb nagyágyú maradt a végére, aki ezúttal is hű maradt önmagához. Érdekes az alapfelvetés: vajon egy kvantumszámítógép képes lesz/lenne-e előre kiszámolni a lehetséges kimeneteleket a különböző szerencsejátékok terén és ezáltal rövid idő alatt tönretenni az egész kaszinóipart? Sajnos hiába a nagy név, szerintem ez lett a legközhelyesebb írás az egész kötetben mind a bonyodalom és mind (különösen) a lezárás tekintetében. Weir szokás szerint lebombáz minket a probléma tudományos igényességű kibontásával, és akit ilyen mélyen érdekel a kvantumelmélet, az biztosan értékelni is fogja. Nekem itt is az volt az érzésem, mint a szerző más írásainál, hogy a történet maga csak másodlagos szerepű és elsősorban arra szolgál, hogy könnyebben befogadhatóvá tegyen az olvasó számára egy bonyolult tudományos  jelenséget. Persze akinek bejön a stílusa, az pontosan azt fogja kapni, amit az írótól elvárhat.

Kissé vegyes érzseket hagyott bennem ez a válogatás. Az első három novella nagyon élvezetes volt, a kötet második felében viszont inkább közepes írások kaptak helyet meglátásom szerint. Viszont egységesen elmondható, hogy önmagában mindegyik szerzemény érdekes problémákat boncolgat és így talán nyugodt szívvel ajánhatóak a sci-fi kedvelőinek.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Christina Henry - Piros

„A szülők, mindegy, mennyi idősek, vagy, hogy mennyi idősek a gyerekeik, mindig megpróbálják palástolni, úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne.”

Minden idők egyik legkedveltebb és egyben legérdekesebb meséinek egyike a Piroska és a farkas története, ahol megelevenednek a klasszikus elemek, mint például a jó győzedelmeskedése a gonosz felett és a boldogan éltek, míg meg nem haltak. De mi van akkor, ha Piroska nem egy cuki kislány és a farkasból is egy egész falkára való vadászik? Nos, ezt a kérdést járja körbe többek között ez a kötet. Tulajdonképpen ennek az adaptációnak köszönhető, hogy végül megvettem és esélyt adtam, hogy elvarázsoljon vagy kiábrándítson. Hogy melyik nyert? Nos, erről kicsit lentebb bővebben is mesélek.

Christina Henry – Piros című regénye 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Metropolis Media Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a regénynek is elsődleges vonzereje a borító kép, mely jelen esetben Varga Balázs munkáját dicséri. Mondanom sem kell, hogy hűen letükrözi a belső tartalmat és a maga nemében megadja az alaphangulatot az olvasáshoz.

De nézzük is, hogy ebben a feldolgozásban mit is várhatunk a regénytől:

Mint ahogy az értékelésem elején már felkonferáltam, ez a történet alapjaiban merítkezik a világban oly jól ismert, szinte már klasszikusnak számító „Piroska és a farkas” meséjéből, ahol egy kislány elindul a nagymamához, de végül egy farkassal találkozik és kis kalamajka után a várható happy end-del ér véget a mese. Nos, ez a regény cseppet posztapokaliptikus időkben játszódik, ahol a világ már elemeiben sem hasonlít fénykorára. Az emberek csapatokba verődve próbálnak túlélni, bár szándékaik igen csak eltérőek. Ebben a káoszban él egy lány, aki úgy dönt, hogy el kell jutnia nagymamájához. Az út veszélyekkel tarkított és a halál nem is a legrosszabb, ami egy utazóra várhat.

Ez az időszak egy járvánnyal kezdődött, amely megtizedelte a népességet. A túlélők száma nagyon elenyésző, ezért minden élet fontos. A kormányok karanténtáborokba kényszerítik a lakosságot, amelyek a vírus melegágyai lehetnek, ezért nem mindenki akar ebben részt venni. Akik szétszéledtek Amerika földjén, azoknak számos harcot kell megvívniuk, de a túlélési esélyek egyre csökkennek és a szörnyetegek száma egyre nő.

Ebben a káoszban él egy különleges lány, akinek a filmek és könyvek jelentik a túlélés kulcsát, ám vajon elég –e ez a tudás ahhoz, hogy eljusson végcéljához épségben? Különösen akkor, ha „farkasok” lesik minden lépését. Nos, ezt érdemes kiderítened, hiszen az izgalmak csak ezután kezdődnek.

„Tudom, hogy sok szörnyeteg jár odakint, és külsőre mind embernek látszik.”

Szubjektív meglátásom szerint ez egy nagyon izgalmas és viszonylag egyedi történetté forrta ki magát. Az tény, hogy a meseadaptációknak mostanság nagy keletje van, így az olvasóban felmerülhet az a kérdés, hogy mennyire keverednek el a régi ismert elemek az új ismeretlennel, amit én végül is arányosnak éreztem.

„Te farkas vagy és én vadász. Nem a Piroska vagyok, hogy megtévesszen a maszkod. Tudom, hogy mi vagy.”

Karakterek szempontjából Pirost nagyon megszerettem a kötet végére, mert bár helyenként cseppet túlzónak éreztem a viselkedését, végül nem csak testileg, de szellemileg is nagy utat tett meg és bizony nem sérülésektől mentesen. Szerettem vele lélegezni, gondolkozni és jó érzés volt hősként, mégis esendően viselkedni. Talán miatta éreztem elsőslegesen azt, hogy olvastam volna még a történetet és sajnálattal vettem tudomásul, hogy elfogytak a lapok.

Viszont vannak szereplők, akik ki tudnak hozni a sodromból, ilyen volt számomra Adam személye is. Igen ritkán engedem meg magamnak azt a luxust, hogy dühöt érezzek egy nem valós karakter iránt, de szinte adott volt, hogy robbanni fogok a képtelen és velejéig önző felfogása miatt.  Azt gondolom, hogy kellenek a negatív, vagy antihős karakterek egy könyvbe, de vannak azok a személyek, akik teljesen mindegy milyen besorolást kapnak, egyszerűen ellenszenvet váltanak ki az olvasóban. Nos, számomra ilyen szereplővé érett és egy percig sem tudtam együtt érezni vagy megérteni a személyét.

„Soha nem az Esemény – betegség, aszteroida, atomháború, bármi – volt a probléma. Hanem hogy mit csinálnak utána az emberek. És az emberek mindig a legalacsonyabb szintjükre süllyedtek le, amikor a dolgok rosszra fordultak.”

Az események pörögtek, a horrorisztikus elemek kellemes borzongást váltottak ki bennem, ami nagyon jó eredmény, hiszen nagy rajongója vagyok ennek a műfajnak is. Azt hittem, hogy egy lerágott csontot fogok kapni, de e helyett egy újragondolt, friss és energikus regényt olvashattam, amitől kimondottan feltöltekeztem és remek hangulatba kerültem.

Összességében elmondhatom, hogy egy jó időszakban olvasott könyvet vettem kézbe, amelynek hatására úgy érzem, hogy nagyon szívesen olvasnék más történetet is az írónő tollából.

Amennyiben szeretsz borzongani, még nem borítottak ki a vírussal kapcsolatos történetek és kíváncsi vagy egy régi klasszikus mese nagyon is egyedi elemekkel tarkított adaptációjára, akkor gondolkodás nélkül szerezd be ezt a regényt. Úgy gondolom, hogy egy meleg ital mellett pár órás remek szórakozásban lesz részed.

Ha pedig a könyvet polcodon szeretnéd tudni, a Metropolis Media Kiadó várja a rendelésed. 

Írta: NiKy

Mira Grant - Feed – Etetés

 

„A világot, amelyben élünk, magunk teremtettük.

Hölgyeim és uraim, most miénk a megtiszteltetés, hogy megegyük, amit főztünk.”

(MICHAEL MASON)

Ezt a regényt utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm.

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire nehéz már olyan témában újdonságra lelni, ami az elmúlt évtized egyik legfelkapottabb ihletforrása volt az alkotóknak. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen a horror alapjainak egyike a sokak által oly kedvelt zombik világa. Ha csak azt nézem, hogy hányan buktak eddig bele ebbe a finoman szólva sem ízléses témakörbe, akkor már sejthetitek, hogy mennyire féltem ettől a kötettől. Eltekintve a fent leírtakat mégis meglepően alakult az olvasási élményem.

„Mindenkinek az életében van egy vízválasztó; az a pillanat, amikor az emberre rátör a felismerés, hogy olyan döntés elött áll, ami kihatással lesz az egész jövőjére, minden további tevékenységére, és ha rossz döntést hoz, nem biztos, hogy helyre tudja hozni. És néha az állítólagos rossz döntés az, ami lehetővé teszi, hogy emelt fővel, méltósággal várjuk a végét; annak megnyugtató tudatában, hogy a helyes utat választottuk.”

A borító önmagamában már ad egy bizonyos sejtetést, elvégre egy véres felírat látható a képen. Semmi csicsa, csak pont annyi, ami megalapozza az olvasni vágyók hangulatát. Mivel a kevesebb néha több alapon készítették el, így ez pozitív hatással volt rám is.

Nézzük is, hogy miről szól a regény fülszöveg alapján:

„Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

Ezt a blogbejegyzést láthatjuk első mondatként a könyv hátulján, mely bizony egy kétségbeejtő, de annál fontosabb üzenetet rejt magában.

2014-ben minden megváltozott, ugyanis az emberiség feltalálta annak az ellenszerét, amit akkori világunk egyik legnagyobb pusztítójaként tartottunk számon. Ez pedig nem más, mint a rák. Csakhogy, mint minden sikeres eredménynek, ennek a hatalmas áttörésnek is meg volt a hátránya, amely egy új valamit teremtett. Ez az ismeretlen elterjedt a világban és megállíthatatlanná vált. A fertőzés olyan méreteket öltött, hogy mutációkat okozott az élő gazdatestben és végül elvégezte dolgát. A vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombik irányíthatatlanná váltak, mint személy megszűntek létezni. Csak egy dolog élteti őket, a zabálás minden mennyiségben. Hogy mit és kit, az teljesen mindegy. Több mint húsz évvel a Feltámadás után egy testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé, hogy felfedezzék a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Bloggerként nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

„A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint tőkét kovácsolni mások fájdalmából.”

Szubjektív véleményem, hogy a történet több mint jó, sőt felemelő, pedig egy percig sem éreztem azt, hogy nevetni vágyom, inkább ellenkezőleg. A hangulat adott, hiszen a könyv a nyomasztó környezet megismerése mellett számos torokszorító és akciódús eseményt tol le az olvasó torkán, akár akarja akár nem.

„Milyen csodálatos egy olyan világban élni, ahol a „jó hír” nem feltétlenül jelenti azt, hogy „pozitív információ!”

A karakterek ugyan felszínesen vannak felépítve, viszont a vészhelyzet miatt folyamatosan fejlődnek. Nem éreztem szükségét vagy hiányát annak, hogy nem ismerem meg a belső világukat, hiszen sokkalta fontosabbak volt a háttérben meghúzódó politikai és életben maradási játszmák.

Ez a könyv ráadásul egy sorozat első része, ami azt jelenti, hogy azon kérdéseimre, amelyekre most nem leltem választ, a későbbiekben még megkaphatom. Mindenképpen szeretném folytatni, de sajnos úgy tudom, hogy a magyar kiadás jelenleg leállt, így kénytelen leszek más nyelven beszerezni a következő részeket.

Összességében elmondhatom, hogy egy izgalmas és nagyon tanulságos regényt olvashattam egy nem is annyira elképzelhetetlen jövőről.

Ajánlom a horror és akció szerelmeseinek, mert bizony itt egy percig sem fog unatkozni senki sem.

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a Lazi Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Martin Kay - Eastern

 

Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási tematikámat tekintve, a western, mint műfaj ez idáig kimaradt nálam.

Hogy emiatt, vagy mert nem volt kedvem az olvasáshoz egy jó ideig váratott magára, mire úgy döntöttem ideje felfedeznem, mit is rejt ez a egyedi borítójú könyv. És ha már a külsőségeket említem, meg kell, hogy mondjam, nagyon örülök, hogy egy ilyen munka, magyar kézből került ki. Igen is szuper szakemberekkel rendelkezik kicsiny országunk is, és ezt rendkívül szeretem. Ugyanis semmi csicsa, "egyszerű, de nagyszerű" mivoltával, valamint a történethez kapcsolódva díszíti a könyvet.

Ami a belső világot illeti, meglepődtem és bár összességében kellemes olvasmányként könyvelem el, akadtak problémáim olvasás közben. Kezdeném a világ felfedezésével, a kevert világképpel, melyek társadalmak katyvasza, mégis befogadhatóként tálalva. Helyszínként kicsiny országunk hegyes-dombos, illetve egy képzelt térségben helyezkedik el, de egy olyan társadalmi réteggel, maffiával, uralkodókkal, törvényen belül-és kívülállókkal valamint a főhősökkel megtekerve, mely elsőre kicsit furán hatott, de végül is az egyediség dicséretes és nem vétek. Az alaptörténet nagyon szépen átgondolt, izgalmas és idegesítő részek váltják egymást, hol téptem a hajam, hol elégedetten bólogattam. Hogy maradjak a pozitív töltetnél, egy nagyon izgalmas, igen csak részletgazdag eseményekkel dúsított történetet kaptam.

A karaktterek egytől egyig érdekesek, fejlődésre képesek. Senki sem ártatlan, minden egyéniség cipeli a maga kis puttonyát, mely tele van fájdalommal, haraggal, vesztességgel és halállal. Ölsz vagy halsz felfogás az alap élet tézis és ezt árnyékoltan tükrözi minden személy, mely fellelhető eme történetben.

Yuko és Vajk kezdeti kényszere szépen lassan, egy mélyebb, de vékony jégen mozgó érzelmi cunamivá érik, ami a legtöbb esetben örömmel töltene el, de itt kezdődtek a problémáim. Női karkatert tudni kell írni, és bár tudom néhol túl sokként hatunk a "köz hím" népére, szeretném kiemelni, hogy egy félig kamasz, félig felnőtt lány érzelmi ábrázolásának túl dramatizálása, valamint annak kigúnyolása nem éppen felemelő egy női olvasó szemében. Azt megértem, hogy Yuko múltja több mint nehéz, valamint azt is, hogy a vele történtek, ebben az ingatag és veszélyes világban nehezen összefésülhetőek egy kezdődő románccal, mégis úgy gondolom a kevesebb néha több.

Ennyi butaságot, mely ennek a leánykának a száján kijött rég olvastam, és nem humoros, hanem szánalmas képet festett róla. Vajk reagálása érthető és teljesen életszagú, még ha nem is ez lenne a lényege.

Nagyon érződik, hogy az írónak melyik karakter az erőssége, és melynél kellene még kicsit csiszolnia. Ezt azért hánytorgatom fel, mert nagyon élményromboló, mikor a fárasztó hisztiken kell átrágnom magam, majd hirtelen váltva, egy mélyérzelmi lavinán. Bár ez így elsőre visszatükrözi egy sérült lélek próbálkozásait a fényfelé, velem sajnos nem feledtette a kiábrándultság érzetét, hogy végre jól szórakozom, erre ki kell, hogy zökkenjek.

 Ezektől függetlenül a vége elég megkapó, hogy olvasóként folytatni akarjam. Az utolsó pár illusztráció pedig, bár sejthető volt a történet alakulása folyamán, mégis meglepett.

Elég sok kérdésre nem kaptam választ, bár ezen nincs is mit csodálkozni elvégre egy első kötetről írom most az értékelésemet. A fő kérdésem csak az lenne, hol a folytatás? Ha nincs kész, az baj, nagyon nagy baj...nem örülök, és ha én nem vagyok boldog, az nagyon nagy lavinát indíthat el....

De ha komolyra fordítom a mondanivalómat, ez egy jó könyv. Nem hibátlan, de egy első könyves írótól messze túlteljesített érzést ad számomra, mivel többnyire nem szoktam pozitív véleményt kialakítani.

A kötetben több rajz is segíti a mélyülést eme világban, erős, határozott kontúrok kísérik útjukon a karaktereket, hűen követve az adott eseményeket. Nagyon tetszenek. Összességében ez egy szórakoztató olvasmány volt és várom a következőrészét.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy